Bajkó Zenekar: Válaszúttól Bonchidáig

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 13 сен 2024
  • A lemezbemutató koncertre és az azt követő táncházra március 22-én került sor.
    „Úgy hajnal felé, mikor fáradt a láb és a fej elnehezült, a gondolatok a szívből kívánkoznak ki. Sorsukat éneklik, lelkük koloncaitól könnyebbülnek így meg, madaras jókedvüket osztják meg társaikkal, szerelmüknek üzennek és válaszolnak, élőt siratnak és halottat áldanak, katonának mennek, házasodnak, meghalnak. Az énekekben felfedezhetik sorsukat nem csak a városlakó emberek, akiknek kevés közük van ehhez a kultúrához, de magyarok és nem magyarok egyaránt.” (Kelemen László)
    E gazdag zenei hagyomány bemutatására vállalkozik a Bajkó Zenekar, amikor zenei barangolásra invitálja az érdeklődőket. Új lemezükre párosával válogattak összeállításokat Erdély számukra legkedvesebb vidékeiről. A Bajkó Zenekar tagjai mellet a lemezen hallhatjuk még énekelni a marosvásárhelyi Demeter Pannit és a nagyközönség számára a „Fölszállott a Páva” népzenei vetélkedőben bemutatkozó Sőregi Annát. Virtuóz cimbalomjátékával Enyedi Tamás színesíti a zenekar összeállításait. Mindannyiójukhoz jó barátság köti a zenekar tagjait, ennek is köszönhető, hogy a lemez megálmodásakor a közös műhelymunka lehetősége hamar megfogalmazódott. A „Párosan” nevet viselő albumot a zenekar délvidéki turnéja után most először hallhattuk élőben Budapesten, a Fonó Budai Zeneházban.
    A Bajkó Zenekar 2013 tavaszán alakult Budapesten négy lelkes, muzsikát kedvelő, vidéki fiatalból. A zenekar legfőbb összetartó ereje a barátság és a zenei fejlődésre való közös igény. A magyar népzene mindannyiójuk életének meghatározó része. Legfontosabb számukra az együtt zenélés élményének valódi megélése. Az együttes autentikus dallamokat szólaltat meg, merítve a Kárpát-medence számos szegletéből. Rendszeresen muzsikálnak táncházakat Budapesten és környékén, továbbá Szegeden, de muzsikájukkal megfordulnak a világ számos más pontján is. A teljesség igénye nélkül játszottak már Kínában, Belgiumban, Svájcban, Olaszországban, Franciaországban, Ausztriában, Oroszországban és Svédországban.
    A zenekar tagjai: Kálmán Bence - hegedű, Horváth Balázs - hegedű, Weingart Csaba - brácsa, Varga Balázs - bőgő
    Közreműködött: Demeter Panni - ének, Sőregi Anna - ének, Enyedi Tamás - cimbalom
    Videó: Laskovity J. Ervin
    Hangfelvétel és keverés: Kopcsik Márton

Комментарии • 5

  • @dorudoru4454
    @dorudoru4454 Год назад

    Tare mult î mi place muzica maghiară!!! PERPELEA DORIN Născut comuna Bichis

  • @robrecht1917
    @robrecht1917 3 года назад +2

    Wow! Que c'est beau1 How beautiful this is! :-) Love from Québec!

  • @TheTerke
    @TheTerke 4 года назад +3

    na annál a papos szövegnél jobb is van... kár volt betenni

    •  3 года назад

      Neked meg eszt nem kel halgatni te nem vagy melto ijen zenere

    • @TheTerke
      @TheTerke 3 года назад

      @ persze