Szuper részletes bemutató volt!Köszönjük! még annyi hogy 1 fázisról tud tőlteni vagy olyan mint a zoe nem ajánlott?Aki igénybe tudja venni most a támogatást(2M-4M)egész jó már.👍
A hozzá adott konnektoros "vész " töltővel simán tölthető, nem olyan háklis mint a Renault, de így nyilván a kisebb töltési teljesítmény, hosszabb töltési időt fog eredményezni. Ha van 3 fázis otthon akkor érdemes egy 11kW-os wallboxot venni, amivel ki lehet használni az autó 11kW-os AC fedélzeti töltőjét, ha már van benne.
Hát nem vagy öreg valami nagy számolóművész. Számológéppel számolod a 29-5-öt????? De azért köszönöm a videót, hasznos volt. Soha ilyen autót nem veszek.
Nem rossz kocsi, a hazai (kínai) árából tudjuk, hogy kb. fele ennyit ér. 8-9 millió Ft volna a reális Áfás ára itthon. Model 3 tulajoknak kicsit megmosolyogtató a jóval 20 kWh feletti fogyasztást jónak nevezni. :) Ennyire sokat a Tesla legfeljebb télen, fagyban, állandó 130 km/h-nál fogyaszt. A Szeged-Győr vonalat (300km) pályán, 130-al 16-18 kWh/100km-el szoktam megjárni és csak 10%-al fizettem többet a kocsiért mint a fenti Atto3 ára.
13:28 na igen, de az autópályán tartott 130km/h nem optimális enyhén szólva, egy elektromos autónak! Főleg olyannak, aminek 160km/h a maximális sebessége, SUV, így közel nem a legjobb a légellenállása! Tarts autópályán ~110km/h-t, autóutakon ~90km/h-t, lakott területen kívül, egyéb utakon ~80 km/h-t és lakott területen pedig ~ 45km/h-t! Ahova mész, nem érsz oda sokkal később, de jobb lesz a fogyasztás!
Ezek a tesztek pont azért készülnek, hogy lássa az aki szeretne elektromosra váltani egy fosszilis meghajtású autóról, milyen fogyasztásra számíthat, kihasználva a maximális autópályás sebességet, és a lehető legmagasabb komfortot klímával, vagy fűtéssel haladva. Mint mondtam is város/ agglomerációs vegyes használatban 15kWh körüli fogyasztás tartható, vagy akár jobb is elérhető.
@@Autosnavi Ebben igazad van! Bár fokozatmentes a váltója, de nyomatékra van kihegyezve a BYD-nek is, mint általában mindegyik elektromosé, akinek a gyártója benzines és dízeles erősforrású autókat is gyárt. Persze, nem a 30-50 millás kategóriáról beszélek. Tehát nagyon jól gyorsul, de cserébe viszonylag "rossz" autópálya eredményeket produkál, nem beszélve a Német autópályákról, ahol nem 130 a megengedett! Szerintem ez okkal van így, hogy az elektromos autóik ne legyenek minden téren erős konkurenciái a dízel és benzineseknek, pláne a saját gyártásúaknak! Pl ott a Skoda Octavia 2.0 CD TDI dízel. 340Nm nyomaték, és 220km/h topp sebességgel. Ez nem azért jó, hogy itthon 190-nel is mehessünk, hanem a 130-as tempót megoldja nyomatékból, felváltunk 6.-ba, és szépen ketyegő motorral, elég jó fogyasztás mellett autópályán elgurulgatunk 130-cal. A BYD is tud közel ekkora nyomatékot, de 160km/h a max! Lehet elektronikusan van leszabályozva, de szerintem az áttételek sem alkalmasak jelentősen nagyobb sebességre, persze ezt én nem tudom, csak sejtem a nagyon jó 0-100 eredményből. Mindenesetre a 190-195-öt egész biztos tudná hozni a BYD is, főleg a Dolphin, ha a nyomatékból, az öntömegből és a légellenállásból indulunk ki. Ha a 18-as kerekét 20 collosra cserélve /ha ezt megtehetnénk/, bár csökkenne a nyomaték az erőkarok miatt, és nagyjából 8.2 s-re emelkedne a 0-100km/h, viszont kisebb "gázadással" elérhető lenne a 130 km/h, és mivel a villanymotornak megvan a nyomatéka, de nem kell 81% os fordulaton pörögnie, hanem csak 73%-on, nagyjából ~2KWh/100km lefaragható lenne szerintem autópályán, még ebből az eredményből is. A Tesla modell 3, 283 lóerős, 350Nm RWD változatnál elérhető a 225km/h! Vajon miért? Egész biztos a váltó! Oké, jobb a légellenállása, de nem ennyivel! A BYD Dolphin ugyanazt tudja, mint az ATTO 3, mégis csak 160 a max, pedig az is 310Nm, és a tömege akkora, mint az előbb említett Tesla-nak! Tesla viszont 350Nm "csak", de ez az áttételek miatt lehet, hisz 80 lóerővel erősebb, de csak 40Nm-rel nagyobb a nyomaték, viszont van + 65km/h tartalék sebességünk, és ez szerintem nagyon nem mindegy! Mondjuk a Tesla nem gyárt dízelest vagy benzinest, ily módon, neki a célja a teljes szegmens leuralása. Vagyis jó legyen autópályán is a legtöbb helyen, és városban is. A 130km/h Magyar autópálya tesztnél ez a Tesla ~17KWh/100km átlag fogyasztást hozott, viszont ez tiszta autópálya, nincs benne felvezető, meg miegyéb, ahol 70-80-nal megyünk. Szerintem a BYD Dolphin vagy az ATTO 3 is jobb lehetne az autópályán, ha engednék, hogy a motor megoldja nyomatékból, mert olyan a fokozat áttétele. Ez csak gondolatfuttatás a részemről, és nem okoskodásnak szántam. Viszont szerintem üzleti okok vannak részben, amiért az elektromosok jórésze 20millió körül, /kivéve a Tesla/ nem teljesít úgy, ahogy tudna autópályán. Szerinted? Mi a véleményed a meghajtás láncokról, amit eddig teszteltél különböző típusoknál? Nem érzel valami hasonlót, mint amit felvázoltam?
A bmw i3 120ah-m stuttgartból hazafelé 14kw-ot fogyasztott. Igaz "csak" 115-el jöttem kB. 800 kilométert, 4 darab 25 perces töltéssel(amik alatt végig 20-90%-ig stabilan 50kw-al töltött. Feleannyiért vettem, mint ezt a szutykot. És ez csak az autópályás fogyasztáskülönbség. Városban, napi használatban 10 alatt van.
Igen? Tesztelted? A tesztelők szerint nem túl jó, rengeteg apró hibája van, mondhatni nincs kész az autó. Lehet később, ahogy fejlesztik szoftvert jobb lesz, vagy nem.
@@rolandhorvath4374 Onnan van az infóm ahonnan neked, tesztelőket néztem. Én még nem vezettem ilyen BYD ATTO 3-at. Persze lehet, hogy a tesztelők is emberek és kicsit szubjektív tesztet készítettek. Én azért remélem, hogy sikeres model lesz.
Automata klíma be volt kapcsolva, de nem fogyasztott semmit, mivel a kinti hőmérséklet megegyezett a beállított bentivel. 😂(Láthatóan esett az eső és borult volt az ég) Ennek tudatában ez a fogyasztási adat még rémisztőbb. Igaz a vizes aszfalt és gyengébb tapadás ront a helyzeten.
Leírhatja bárki, hogy a hó piros, a fű fekete, csak nem igaz. 25-t fogyasztott a kocsi autópályán. Le lehet vonogatni, ilyen olyan címszóval bármennyit belőle, a tényen nem sokat változtat, hogy szegény felhasználó nem érti majd, hogy nyáron Debrecen előtt 20 km-l lemerül a kocsija, mert 20-t ír fogyasztásra, de mégis sok neki a 250 km, autópályán. Az pedig, hogy 66% után 55kWh-l tölt, (nem látszott teltház az SC-n, hogy ennyire levegye a teljesítményt, így feltételezve, ezt az autó tette) ezt lehet mindennek mondani, csak jónak és elfogadhatónak nem, a mai elektromos autók között. Két alapvető paramétere az autónak láthatóan nem jó, akkor, mitől jó az autó ? Félő, hogy akik ezzel a típussal kezdik majd a villanyautós életüket vélhetően nem megszeretni fogják az elektromos autózást....
@@agardipeter75 a táv felénél azaz kb 50km-nél 22,1kWh volt az átlag fogyasztása és a második részen csökkent le 20,6kWh-ra. Az egyetlen probléma ezzel a fedélzeti rendszerrel, hogy mindig az utolsó 50km átlagát jelzi, míg minden más hasonló elektromos járgány 100km, vagy a megtett teljes táv alapján kalkulál fogyasztást, az összesített adatokat meg nem engedi törölni, vagy csak én voltam béna. Minden esetre figyelembe véve a leadott és a betáplált energia közti töltési veszteséget, szerintem reális a 23,5kWh fogyasztás, persze ez felhasználónként változhat. A töltés tekintetében például a Subaruval, vagy az MG 4-el összehasonlítva, viszonylag sokáig tudta a magas töltési teljesítményt tartani, másrészt a SUC nem Teslák számára mindig tartogatott meglepetést, így ez alapján ne vonjunk le következtetést, hogy nem jó az adott autó. Eldöntik ezt azok akik ebben az árkategóriában szeretnének értelmes, kényelmes elektromos autót vásárolni.
@@Autosnavi Kedves Gábor, nem az Öné az egyetlen videó, amelyben láthatóak az autó töltési hiányosságai, illetve a fogyasztási problémái, hanem Draskovics Andris által készített teszt is rávilágított ezekre, sőt még számos egyéb, az elektromos autózáshoz elengedhetetlenül szükséges funkciók hiányára valamint rossz működéseire. Abban a videóban például nem csak SCn nem töltött jól az autó. Városban nyilván elnézhetőek ezen hibák és hiányosságok, azonban egy átlagos felhasználás mellett, mint például havi 2-3 utazás a nagyihoz vidékre, esetleg 1-2 külföldi nyaralás évente, már olyan mértékű kompromisszumot kívánhat, amely élvezhetetlenné teheti azon időszakokat.
Teljesen mindegy a töltés max 10 perccel hosszabb mint az átlag, gondolom nem hiába.... valószínűleg az akksi jóval tovább fogja bírni...de s konkurensei mint igenytelen újrahasznosított túlárazott fostalicska...
Kár h a magyar fizetesekhez képest még ez is túl drága.A magyarok 80%-a max 5 millioig gondolkozik sztem autóvadarlasnál...Egy ilyen autóhoz még bele kell kalkulalni a napelemet is azt azert ne felejtsük el...12.000et futott példányokat látok 13-14 misiert hasznaltautón....et lenne az olcsó kínai csoda elektromos autó?! Nem hiszem....
Igen, igazad van! Viszont az érem másik oldalát is kell nézni! 4KW-os napelem park telepítése esetén, ősztől tavaszig bele tudod tenni a napi kb 120km-t amellett, hogy fedezed a ház áram igényét! Ha úgy nézzük... 240-250 forintos, töltőnél vásárolt KWh /jelenleg/, az azért elég sok pénz, ha óvatosan vezetsz, és autópálya sincs, akkor a 15KWh/100km nagyon reális! Ha ingázik valaki 50 kilométeres körzetben a munkahelyére, ez 4500ft spórolást jelent az áramon tavasztól őszig / nap! Tudom, hogy van km pénz térítés a vállalatnál, de ez olyan, mint a kutya vacsorája! A benzinesnél nem tudsz termelni, mint az elektromosnál, azt muszáj megvenni, nincs mese! Hiába csak 3.5-4 millió egy viszonylag jó állapotú benzines autó, de sok a szervízköltség az elektromoshoz képest, + a benzint azt könyörtelenül meg kell venni egész évben! Ha csak havi 1000-km-t megyünk benzinessel, átlag napi 33km/feltételezem, hogy nem bevásárlásra vesz az ember kocsit/ az 6 literes átlagfogyasztásnál/100km, jelenlegi üzemanyagáron 4.5millió ft csak a benzin 10 év alatt! Jelzem, ez jelentősen több lesz! Akkor még se szerviz, se semmi, ennyi már ráment a kocsira! Majd jön sajnos a ~20% co2 különadó az EU jóvoltából mind a benzinre, mind a dízelre, és ezen felül, ki garantálja, hogy a jelenleginél nem lesz drágább a benzin 10 éves viszonylatban, az adón felül? Senki! Lehet 2030-ra már 800 ft lesz/l + a klíma adó! Na akkor kalkuláljunk éves benzinpénzt! Kocsit nem fél évre veszünk, ezért érdemes 10 évet minimum alapul venni, mert akkor sokkal jobban kiütközik, mennyibe is kerül csupán a fenntartás! 10 év alatt annyi pénzt elszórunk a benzinesre szervízzel, üzemanyaggal, hogy kijön az elektromos autó ára, és akkor még csak 10 évet néztünk! 7-8 éves elektromos autóknál, az akku degradáció nagyjából ~15%, ha újat autót veszünk, így kell kalkulálni, ha nem gyorstöltünk -10 fokban, és nem tapossuk tövig gyorsításkor megrögzötten a gázpedált, mert jól gyorsul, ekkor még tartósabb az akku. + használni kell kreatívan a visszatöltést, és a féktárcsa sem fog szinte kopni! Néha az elektromosokon már azért kell cserélni, mert elrohad a tárcsa, de a fékbetét még gyári! ez elárulja, mennyire fasza is az elektromos. Tehát visszatérve, 7-8 év után a 60KWh akku, már csak ~50-51KW. Viszont ha nem Párizsba tervezünk menni vele, az még nagyon elég itthon ha ésszel vezetünk! Nagyjából 300km, ha nem megyünk gyorsabban 90-nél. Értem egyébként amit írsz, én is épp ebben fetrengek, de hosszú távon, márpedig ezt csak így érdemes nézni, az elektromos véleményem szerint sokkal jobb! Az is tény, hogy nagyon sok az újért a BYD Dolphin esetén a 12-13 millió! Én Dolphin-t vennék, nem SUV-ot. Nekem az lenne optimális. 2 év múlva visszanézek, akkor már lesz 30-40ezer Km-rel Dolphin, szerintem úgy 8 körül... arra benevezünk valószínű. Hát.. persze ha addig nem borítják ránk a világot kedves politikusaink, és csinálnak egy világvégét.
@@Zoltan74 egyenlőre van egy nagyon keveset futott prius 3 plugin hybridem aminek az eddigi átlagfogyija 2.7 lityi... egyenlőre nincs tervben az elektromos nagyon jól szuperál a prius xD
@@szolnokiferenc724 Hát, autószereléshez nem értek, nem is nagyon érdekel, viszont az elektronikához értek, szóval én biztos elektromosat veszek majd. Nem azért mert én fogom javítani, hanem mert nagy áramokkal dolgozó áramköröket is terveztem és készítettem, ami 40-50ampereket vezérelt, persze ez messze van az autó kb néha 500Amperétől... tudom :D Meg, ez már annyira integrált egyébként is, hogy nem lehet belenyúlni. Néztem plugin hybrideket egyébként én is, de azok is úgy 6-7 milliótól van olyan, amilyet én talán már vennék. Toyotát találtam, 45 ezer km-rel 7.8 milla, ha alkudok is egy kicsit. Egyébként 2019-es! Min. ~110 lóerő alatt /dízel esetén. benzinnél kicsit több az elvárás/ és max ~60-70 ezer km felett nem nézegetek autót. Tehát ez a TOYOTA PRIUS PLUG-IN 1.8 hybrid is sajnos csak 142Nm, pedig 98Le. /vajon ebben az elektromos motor benne van? Nem találtam infót.../ Emlékszem még anno, amkor 1200-as Dacia-val előzgettünk autókat unokatesómmal közúton, 😂 Nem volt egy élmény, 48lóerő... bár csak 900kg saját tömeg. Ez a Toyota viszont 1530kg saját tömeg. Amúgy elmegy az autó 80 lóerő alatt is ez tény, de már ha ennyit kiadok autóra, akkor az már ne egyen benzint vagy dízelt, mert a kettős rendszer, az mindig bonyolultabb is egyben, és azért jól gyorsuljon, hát viszonylag! Az elektromosak gyorsulás terén nagyon jók. A BYD Dolphin is 310 Nm, hiába saját tömeg 1658kg, gyorsul szépen 0-100 az 7.0 sec.. Bár nem fogok gyorsulási versenyt játszani, nem stílusom a gépek kínzása, de nem árt előzéskor a tartalék, jobb minél hamarabb befejezni az előzést. :) Egyébként a Plugin, és más hybridektől, épp mostanában valahogy, vagy talán jövőre????? elveszik a zöld rendszámot, és a vele járó kedvezményeket, sajnos.
@@Zoltan74 ! Ha 3-5 éves újszerű állapotú, kisfogyasztású elektromosban gondolkozol, feltétlenül nézz körül a 28 kWh-s klasszikus Hyundai Ioniq-ok közt. 6milla körül kiváló példányokat találsz. 2 évig ilyennel jártam, imádtam. Csak később a 200-220 km-es hatótávja már kevésnek bizonyult, ezért mennie kellett, de azóta is hiányzik. 70kW-al tölthető és 15-18 perc alatt 80%-on van az akkuja megfelelő töltőn töltve.
Ez így mennyire hiteles 130km/h-s teszt? Ha 130-nál akarok mérni, akkor nem egy kihaltabb szakaszon kéne mérni ahol tényleg végig 130-al megyek? Ez a BYD felvehetne pár európai tervezőt, hogy megtanulják milyen a némi igényességet mutató "Letisztult" beltér kialakítás....nagyobb lenne a sikerük...bár az ár miatt így se lesz kicsi.
@@21szazalek már többször leírtam, hogy miért ez az útszakasz a tesztút, de legfőképp a változatossága miatt. Ha neki indulunk egy utazásnak, ott sem tudunk folyamatosan 130-al közlekedni, így ezek a tesztek sokkal életszerűbbek, mintha lenyomnám partnak lefelé a kihalt M6-os autópályán a 100km-t és kapnánk egy nagyon szép alacsony fogyasztási értéket, visszafelé meg pár kWh-val többet mert felfelé jövünk. A tervezésről csak annyit, hogy az a Wolfgang Eggert a design csapat vezetője 2022-től a BYD-nél, aki az Alfa Romeo, Audi, Lamborghini-nél is dolgozott korábban, de ezt a korábbi bemutató videójában az autónak már mondtam.
@@Autosnavi Értem én...és jogos is. Ezért kérdeztem. Mert ez akkor így erősen megközelítés kérdése, nem? Vannak egyértelmű 90,110, 130-as tesztek. Azok a lenullázós végig azonos sebességű mérések. Ha a beltér ennél majd "németesebb" lesz, akkor az EU-ban még nagyobb lesz az a tortaszelet....kívülről már egész pofás autók.
Ez a kocsi egy ganéjdomb. Mint minden kínai szutyok. A fogyasztása rengeteg, a műszerfali kijelző 20%-ot csal. Az érintőkijelzőt érdemes kalapáccsal nyomkodni, talán arra reagál. Ez vezetés közben kifejezetten előnyös, még jó hogy a teszt közben nem állt fejre. A 80kw töltés inkább 50 stb, stb. Szépnek szép, de amúgy műszakilag ez az autó egy nagy nulla. Ennél még egy 8 éves BMW I3 vagy ioniq is százszor jobb😮, ami fele ennyi energiával, fele költséggel fele ekkora akksival, harmadáron is sokkal használhatóbb autó.
Ez a videód a sok közül nem tetszik, s ráadásúl nem mered kimondani, hogy ez úgy szar ahogy van! Hablatyolsz csak és kerülöd a valós tényszerű igaszságot kimondani!
Köszi a tesztet! Bár nem szeretem a SUV-kat, de ezt elfogadnán! Elég pofás és az ára és tudása is jó!
Szuper részletes bemutató volt!Köszönjük! még annyi hogy 1 fázisról tud tőlteni vagy olyan mint a zoe nem ajánlott?Aki igénybe tudja venni most a támogatást(2M-4M)egész jó már.👍
A hozzá adott konnektoros "vész " töltővel simán tölthető, nem olyan háklis mint a Renault, de így nyilván a kisebb töltési teljesítmény, hosszabb töltési időt fog eredményezni. Ha van 3 fázis otthon akkor érdemes egy 11kW-os wallboxot venni, amivel ki lehet használni az autó 11kW-os AC fedélzeti töltőjét, ha már van benne.
Hát nem vagy öreg valami nagy számolóművész. Számológéppel számolod a 29-5-öt????? De azért köszönöm a videót, hasznos volt. Soha ilyen autót nem veszek.
Nem rossz kocsi, a hazai (kínai) árából tudjuk, hogy kb. fele ennyit ér. 8-9 millió Ft volna a reális Áfás ára itthon. Model 3 tulajoknak kicsit megmosolyogtató a jóval 20 kWh feletti fogyasztást jónak nevezni. :) Ennyire sokat a Tesla legfeljebb télen, fagyban, állandó 130 km/h-nál fogyaszt. A Szeged-Győr vonalat (300km) pályán, 130-al 16-18 kWh/100km-el szoktam megjárni és csak 10%-al fizettem többet a kocsiért mint a fenti Atto3 ára.
13:28 na igen, de az autópályán tartott 130km/h nem optimális enyhén szólva, egy elektromos autónak! Főleg olyannak, aminek 160km/h a maximális sebessége, SUV, így közel nem a legjobb a légellenállása! Tarts autópályán ~110km/h-t, autóutakon ~90km/h-t, lakott területen kívül, egyéb utakon ~80 km/h-t és lakott területen pedig ~ 45km/h-t! Ahova mész, nem érsz oda sokkal később, de jobb lesz a fogyasztás!
Ezek a tesztek pont azért készülnek, hogy lássa az aki szeretne elektromosra váltani egy fosszilis meghajtású autóról, milyen fogyasztásra számíthat, kihasználva a maximális autópályás sebességet, és a lehető legmagasabb komfortot klímával, vagy fűtéssel haladva. Mint mondtam is város/ agglomerációs vegyes használatban 15kWh körüli fogyasztás tartható, vagy akár jobb is elérhető.
@@Autosnavi Ebben igazad van! Bár fokozatmentes a váltója, de nyomatékra van kihegyezve a BYD-nek is, mint általában mindegyik elektromosé, akinek a gyártója benzines és dízeles erősforrású autókat is gyárt. Persze, nem a 30-50 millás kategóriáról beszélek. Tehát nagyon jól gyorsul, de cserébe viszonylag "rossz" autópálya eredményeket produkál, nem beszélve a Német autópályákról, ahol nem 130 a megengedett! Szerintem ez okkal van így, hogy az elektromos autóik ne legyenek minden téren erős konkurenciái a dízel és benzineseknek, pláne a saját gyártásúaknak! Pl ott a Skoda Octavia 2.0 CD TDI dízel. 340Nm nyomaték, és 220km/h topp sebességgel. Ez nem azért jó, hogy itthon 190-nel is mehessünk, hanem a 130-as tempót megoldja nyomatékból, felváltunk 6.-ba, és szépen ketyegő motorral, elég jó fogyasztás mellett autópályán elgurulgatunk 130-cal. A BYD is tud közel ekkora nyomatékot, de 160km/h a max! Lehet elektronikusan van leszabályozva, de szerintem az áttételek sem alkalmasak jelentősen nagyobb sebességre, persze ezt én nem tudom, csak sejtem a nagyon jó 0-100 eredményből. Mindenesetre a 190-195-öt egész biztos tudná hozni a BYD is, főleg a Dolphin, ha a nyomatékból, az öntömegből és a légellenállásból indulunk ki. Ha a 18-as kerekét 20 collosra cserélve /ha ezt megtehetnénk/, bár csökkenne a nyomaték az erőkarok miatt, és nagyjából 8.2 s-re emelkedne a 0-100km/h, viszont kisebb "gázadással" elérhető lenne a 130 km/h, és mivel a villanymotornak megvan a nyomatéka, de nem kell 81% os fordulaton pörögnie, hanem csak 73%-on, nagyjából ~2KWh/100km lefaragható lenne szerintem autópályán, még ebből az eredményből is. A Tesla modell 3, 283 lóerős, 350Nm RWD változatnál elérhető a 225km/h! Vajon miért? Egész biztos a váltó! Oké, jobb a légellenállása, de nem ennyivel! A BYD Dolphin ugyanazt tudja, mint az ATTO 3, mégis csak 160 a max, pedig az is 310Nm, és a tömege akkora, mint az előbb említett Tesla-nak! Tesla viszont 350Nm "csak", de ez az áttételek miatt lehet, hisz 80 lóerővel erősebb, de csak 40Nm-rel nagyobb a nyomaték, viszont van + 65km/h tartalék sebességünk, és ez szerintem nagyon nem mindegy! Mondjuk a Tesla nem gyárt dízelest vagy benzinest, ily módon, neki a célja a teljes szegmens leuralása. Vagyis jó legyen autópályán is a legtöbb helyen, és városban is. A 130km/h Magyar autópálya tesztnél ez a Tesla ~17KWh/100km átlag fogyasztást hozott, viszont ez tiszta autópálya, nincs benne felvezető, meg miegyéb, ahol 70-80-nal megyünk. Szerintem a BYD Dolphin vagy az ATTO 3 is jobb lehetne az autópályán, ha engednék, hogy a motor megoldja nyomatékból, mert olyan a fokozat áttétele. Ez csak gondolatfuttatás a részemről, és nem okoskodásnak szántam. Viszont szerintem üzleti okok vannak részben, amiért az elektromosok jórésze 20millió körül, /kivéve a Tesla/ nem teljesít úgy, ahogy tudna autópályán. Szerinted? Mi a véleményed a meghajtás láncokról, amit eddig teszteltél különböző típusoknál? Nem érzel valami hasonlót, mint amit felvázoltam?
A bmw i3 120ah-m stuttgartból hazafelé 14kw-ot fogyasztott. Igaz "csak" 115-el jöttem kB. 800 kilométert, 4
darab 25 perces töltéssel(amik alatt végig 20-90%-ig stabilan 50kw-al töltött. Feleannyiért vettem, mint ezt a szutykot. És ez csak az autópályás fogyasztáskülönbség. Városban, napi használatban 10 alatt van.
Ez egy nagyon jó autó. Meglepődnék ha nem lenne ott a top 3-ban az eladásokban.
Igen? Tesztelted? A tesztelők szerint nem túl jó, rengeteg apró hibája van, mondhatni nincs kész az autó. Lehet később, ahogy fejlesztik szoftvert jobb lesz, vagy nem.
@@rolandhorvath4374 Onnan van az infóm ahonnan neked, tesztelőket néztem. Én még nem vezettem ilyen BYD ATTO 3-at.
Persze lehet, hogy a tesztelők is emberek és kicsit szubjektív tesztet készítettek. Én azért remélem, hogy sikeres model lesz.
Automata klíma be volt kapcsolva, de nem fogyasztott semmit, mivel a kinti hőmérséklet megegyezett a beállított bentivel. 😂(Láthatóan esett az eső és borult volt az ég) Ennek tudatában ez a fogyasztási adat még rémisztőbb. Igaz a vizes aszfalt és gyengébb tapadás ront a helyzeten.
Nem is értem, hogy ezeket az érintőkijelzőnek nevezett érintésérzéketlen szemeteket miért lehet nyomogatni, a mobilokért meg büntetnek.
"csak" 1700 kiló? Végülis az i3-nál "csak" harmadával nehezebb.
Jó teszt, köszönjük! Vagy elkerülte a figyelmemet, vagy nem volt róla szó. A klíma be volt kapcsolva? Köszönöm!
@@zsirmanc mindig be van, csak lehet, hogy most nem mondtam.
@@Autosnavi Köszönöm a gyors választ! :)
Leírhatja bárki, hogy a hó piros, a fű fekete, csak nem igaz. 25-t fogyasztott a kocsi autópályán.
Le lehet vonogatni, ilyen olyan címszóval bármennyit belőle, a tényen nem sokat változtat, hogy szegény felhasználó nem érti majd, hogy nyáron Debrecen előtt 20 km-l lemerül a kocsija, mert 20-t ír fogyasztásra, de mégis sok neki a 250 km, autópályán.
Az pedig, hogy 66% után 55kWh-l tölt, (nem látszott teltház az SC-n, hogy ennyire levegye a teljesítményt, így feltételezve, ezt az autó tette) ezt lehet mindennek mondani, csak jónak és elfogadhatónak nem, a mai elektromos autók között.
Két alapvető paramétere az autónak láthatóan nem jó, akkor, mitől jó az autó ?
Félő, hogy akik ezzel a típussal kezdik majd a villanyautós életüket vélhetően nem megszeretni fogják az elektromos autózást....
@@agardipeter75 a táv felénél azaz kb 50km-nél 22,1kWh volt az átlag fogyasztása és a második részen csökkent le 20,6kWh-ra. Az egyetlen probléma ezzel a fedélzeti rendszerrel, hogy mindig az utolsó 50km átlagát jelzi, míg minden más hasonló elektromos járgány 100km, vagy a megtett teljes táv alapján kalkulál fogyasztást, az összesített adatokat meg nem engedi törölni, vagy csak én voltam béna. Minden esetre figyelembe véve a leadott és a betáplált energia közti töltési veszteséget, szerintem reális a 23,5kWh fogyasztás, persze ez felhasználónként változhat. A töltés tekintetében például a Subaruval, vagy az MG 4-el összehasonlítva, viszonylag sokáig tudta a magas töltési teljesítményt tartani, másrészt a SUC nem Teslák számára mindig tartogatott meglepetést, így ez alapján ne vonjunk le következtetést, hogy nem jó az adott autó. Eldöntik ezt azok akik ebben az árkategóriában szeretnének értelmes, kényelmes elektromos autót vásárolni.
@@Autosnavi Kedves Gábor, nem az Öné az egyetlen videó, amelyben láthatóak az autó töltési hiányosságai, illetve a fogyasztási problémái, hanem Draskovics Andris által készített teszt is rávilágított ezekre, sőt még számos egyéb, az elektromos autózáshoz elengedhetetlenül szükséges funkciók hiányára valamint rossz működéseire. Abban a videóban például nem csak SCn nem töltött jól az autó.
Városban nyilván elnézhetőek ezen hibák és hiányosságok, azonban egy átlagos felhasználás mellett, mint például havi 2-3 utazás a nagyihoz vidékre, esetleg 1-2 külföldi nyaralás évente, már olyan mértékű kompromisszumot kívánhat, amely élvezhetetlenné teheti azon időszakokat.
Teljesen mindegy a töltés max 10 perccel hosszabb mint az átlag, gondolom nem hiába.... valószínűleg az akksi jóval tovább fogja bírni...de s konkurensei mint igenytelen újrahasznosított túlárazott fostalicska...
Kár h a magyar fizetesekhez képest még ez is túl drága.A magyarok 80%-a max 5 millioig gondolkozik sztem autóvadarlasnál...Egy ilyen autóhoz még bele kell kalkulalni a napelemet is azt azert ne felejtsük el...12.000et futott példányokat látok 13-14 misiert hasznaltautón....et lenne az olcsó kínai csoda elektromos autó?! Nem hiszem....
Igen, igazad van! Viszont az érem másik oldalát is kell nézni! 4KW-os napelem park telepítése esetén, ősztől tavaszig bele tudod tenni a napi kb 120km-t amellett, hogy fedezed a ház áram igényét! Ha úgy nézzük... 240-250 forintos, töltőnél vásárolt KWh /jelenleg/, az azért elég sok pénz, ha óvatosan vezetsz, és autópálya sincs, akkor a 15KWh/100km nagyon reális! Ha ingázik valaki 50 kilométeres körzetben a munkahelyére, ez 4500ft spórolást jelent az áramon tavasztól őszig / nap! Tudom, hogy van km pénz térítés a vállalatnál, de ez olyan, mint a kutya vacsorája! A benzinesnél nem tudsz termelni, mint az elektromosnál, azt muszáj megvenni, nincs mese! Hiába csak 3.5-4 millió egy viszonylag jó állapotú benzines autó, de sok a szervízköltség az elektromoshoz képest, + a benzint azt könyörtelenül meg kell venni egész évben! Ha csak havi 1000-km-t megyünk benzinessel, átlag napi 33km/feltételezem, hogy nem bevásárlásra vesz az ember kocsit/ az 6 literes átlagfogyasztásnál/100km, jelenlegi üzemanyagáron 4.5millió ft csak a benzin 10 év alatt! Jelzem, ez jelentősen több lesz! Akkor még se szerviz, se semmi, ennyi már ráment a kocsira! Majd jön sajnos a ~20% co2 különadó az EU jóvoltából mind a benzinre, mind a dízelre, és ezen felül, ki garantálja, hogy a jelenleginél nem lesz drágább a benzin 10 éves viszonylatban, az adón felül? Senki! Lehet 2030-ra már 800 ft lesz/l + a klíma adó! Na akkor kalkuláljunk éves benzinpénzt! Kocsit nem fél évre veszünk, ezért érdemes 10 évet minimum alapul venni, mert akkor sokkal jobban kiütközik, mennyibe is kerül csupán a fenntartás! 10 év alatt annyi pénzt elszórunk a benzinesre szervízzel, üzemanyaggal, hogy kijön az elektromos autó ára, és akkor még csak 10 évet néztünk! 7-8 éves elektromos autóknál, az akku degradáció nagyjából ~15%, ha újat autót veszünk, így kell kalkulálni, ha nem gyorstöltünk -10 fokban, és nem tapossuk tövig gyorsításkor megrögzötten a gázpedált, mert jól gyorsul, ekkor még tartósabb az akku. + használni kell kreatívan a visszatöltést, és a féktárcsa sem fog szinte kopni! Néha az elektromosokon már azért kell cserélni, mert elrohad a tárcsa, de a fékbetét még gyári! ez elárulja, mennyire fasza is az elektromos. Tehát visszatérve, 7-8 év után a 60KWh akku, már csak ~50-51KW. Viszont ha nem Párizsba tervezünk menni vele, az még nagyon elég itthon ha ésszel vezetünk! Nagyjából 300km, ha nem megyünk gyorsabban 90-nél. Értem egyébként amit írsz, én is épp ebben fetrengek, de hosszú távon, márpedig ezt csak így érdemes nézni, az elektromos véleményem szerint sokkal jobb! Az is tény, hogy nagyon sok az újért a BYD Dolphin esetén a 12-13 millió! Én Dolphin-t vennék, nem SUV-ot. Nekem az lenne optimális. 2 év múlva visszanézek, akkor már lesz 30-40ezer Km-rel Dolphin, szerintem úgy 8 körül... arra benevezünk valószínű. Hát.. persze ha addig nem borítják ránk a világot kedves politikusaink, és csinálnak egy világvégét.
@@Zoltan74 egyenlőre van egy nagyon keveset futott prius 3 plugin hybridem aminek az eddigi átlagfogyija 2.7 lityi... egyenlőre nincs tervben az elektromos nagyon jól szuperál a prius xD
@@szolnokiferenc724 Hát, autószereléshez nem értek, nem is nagyon érdekel, viszont az elektronikához értek, szóval én biztos elektromosat veszek majd. Nem azért mert én fogom javítani, hanem mert nagy áramokkal dolgozó áramköröket is terveztem és készítettem, ami 40-50ampereket vezérelt, persze ez messze van az autó kb néha 500Amperétől... tudom :D Meg, ez már annyira integrált egyébként is, hogy nem lehet belenyúlni. Néztem plugin hybrideket egyébként én is, de azok is úgy 6-7 milliótól van olyan, amilyet én talán már vennék. Toyotát találtam, 45 ezer km-rel 7.8 milla, ha alkudok is egy kicsit. Egyébként 2019-es! Min. ~110 lóerő alatt /dízel esetén. benzinnél kicsit több az elvárás/ és max ~60-70 ezer km felett nem nézegetek autót. Tehát ez a TOYOTA PRIUS PLUG-IN 1.8 hybrid is sajnos csak 142Nm, pedig 98Le. /vajon ebben az elektromos motor benne van? Nem találtam infót.../ Emlékszem még anno, amkor 1200-as Dacia-val előzgettünk autókat unokatesómmal közúton, 😂 Nem volt egy élmény, 48lóerő... bár csak 900kg saját tömeg. Ez a Toyota viszont 1530kg saját tömeg. Amúgy elmegy az autó 80 lóerő alatt is ez tény, de már ha ennyit kiadok autóra, akkor az már ne egyen benzint vagy dízelt, mert a kettős rendszer, az mindig bonyolultabb is egyben, és azért jól gyorsuljon, hát viszonylag! Az elektromosak gyorsulás terén nagyon jók. A BYD Dolphin is 310 Nm, hiába saját tömeg 1658kg, gyorsul szépen 0-100 az 7.0 sec.. Bár nem fogok gyorsulási versenyt játszani, nem stílusom a gépek kínzása, de nem árt előzéskor a tartalék, jobb minél hamarabb befejezni az előzést. :) Egyébként a Plugin, és más hybridektől, épp mostanában valahogy, vagy talán jövőre????? elveszik a zöld rendszámot, és a vele járó kedvezményeket, sajnos.
@@Zoltan74 ! Ha 3-5 éves újszerű állapotú, kisfogyasztású elektromosban gondolkozol, feltétlenül nézz körül a 28 kWh-s klasszikus Hyundai Ioniq-ok közt. 6milla körül kiváló példányokat találsz. 2 évig ilyennel jártam, imádtam. Csak később a 200-220 km-es hatótávja már kevésnek bizonyult, ezért mennie kellett, de azóta is hiányzik. 70kW-al tölthető és 15-18 perc alatt 80%-on van az akkuja megfelelő töltőn töltve.
De oszinten kinek kell ez 22 kw os fogyaszassal egy zabagep pl ioniqhoz kepest ami ezt az utat meg teszi 10 kw bol !
30 az a 22. Talán elmegy 200 kilométert pályán .
De uram kivasarol ilyen kinai hulladekot ? Sokat esik es 10000 km utan szet esik ! Itt irorszagban regota kopkodik !
Fogalmad sincs, inkább kussolj ha nem ismered... nézd meg a konkurenseit es rájössz
Sokat fogyaszt
Ez így mennyire hiteles 130km/h-s teszt? Ha 130-nál akarok mérni, akkor nem egy kihaltabb szakaszon kéne mérni ahol tényleg végig 130-al megyek? Ez a BYD felvehetne pár európai tervezőt, hogy megtanulják milyen a némi igényességet mutató "Letisztult" beltér kialakítás....nagyobb lenne a sikerük...bár az ár miatt így se lesz kicsi.
@@21szazalek már többször leírtam, hogy miért ez az útszakasz a tesztút, de legfőképp a változatossága miatt. Ha neki indulunk egy utazásnak, ott sem tudunk folyamatosan 130-al közlekedni, így ezek a tesztek sokkal életszerűbbek, mintha lenyomnám partnak lefelé a kihalt M6-os autópályán a 100km-t és kapnánk egy nagyon szép alacsony fogyasztási értéket, visszafelé meg pár kWh-val többet mert felfelé jövünk. A tervezésről csak annyit, hogy az a Wolfgang Eggert a design csapat vezetője 2022-től a BYD-nél, aki az Alfa Romeo, Audi, Lamborghini-nél is dolgozott korábban, de ezt a korábbi bemutató videójában az autónak már mondtam.
@@Autosnavi Értem én...és jogos is. Ezért kérdeztem. Mert ez akkor így erősen megközelítés kérdése, nem? Vannak egyértelmű 90,110, 130-as tesztek. Azok a lenullázós végig azonos sebességű mérések. Ha a beltér ennél majd "németesebb" lesz, akkor az EU-ban még nagyobb lesz az a tortaszelet....kívülről már egész pofás autók.
Ez a kocsi egy ganéjdomb. Mint minden kínai szutyok. A fogyasztása rengeteg, a műszerfali kijelző 20%-ot csal. Az érintőkijelzőt érdemes kalapáccsal nyomkodni, talán arra reagál. Ez vezetés közben kifejezetten előnyös, még jó hogy a teszt közben nem állt fejre. A 80kw töltés inkább 50 stb, stb. Szépnek szép, de amúgy műszakilag ez az autó egy nagy nulla. Ennél még egy 8 éves BMW I3 vagy ioniq is százszor jobb😮, ami fele ennyi energiával, fele költséggel fele ekkora akksival, harmadáron is sokkal használhatóbb autó.
Ez a videód a sok közül nem tetszik, s ráadásúl nem mered kimondani, hogy ez úgy szar ahogy van!
Hablatyolsz csak és kerülöd a valós tényszerű igaszságot kimondani!