Amikor azt hallom egy fiataltól, hogy “Sziasztok, xyz vagyok, influenszer”, akkor konkrétan a bicska kinyílik a zsebemben. Azért ne már. Nem az vagyok, aki szerint csak a gyártósor melletti munka az igazi, de azért hagyjuk már ezt az influenszer vagyok és ez a munkám dolgot. Ráadásul most hallok a csajról vagy a pasiról először. Kész…mi történik a világgal? Régen, aki valami komoly eredményt ért el valamiben, amit más nem tud, és ezért alapból híresek lettek, azok lettek influenszerek. Nem attól az valaki, mert az akar lenni. Az élet teszi azzá. Mindegy. Befejeztem 😢.
Pedig pont úgy hangzol, amikor a munkát gatekeepeled. Ő ezzel keresi a pénzét, és valszeg jóval többet keres jóval kevesebb erőbefektetéssel. Miért ne csinálná? Keress te is többet, és nem leszel irigy más zséjére
Az utolsó mondatod abszolút win. Itthon félreértelmezik az influencer jelenséget. Sokan azt gondolják, hogy reklámtáblát jelent a social mediaban. Pedig közel sem.
Az én nagyobbik kislányomat is Larának hívják,a feleségem anno félt ettől a névválasztástól,merthogy a Schobert család gyermekét is így hívják… Azt mondtam neki hogy be fogjuk bizonyítani hogy ezzel a névvel értelmes családba is születhet gyermek.
A kiscsaj szégyellhetné magát, hogy edző létére egy energiaitalt reklámoz. Félre értés ne essék nem mondom, hogy sosem iszok energiaitalt, de ettől még tudom a hátrányait.
Házasság első blikkre VV Házasodba a gazda Xfucktor még fent rekedt a csúcson , de a Floor sem piti , azzal nyersz hogy felismersz fotóról tárgyakat arcokat .
Ne baj! A te kommented is beleszámít a nézettségi számokba. Különben is, ez az aminek látszik. A celebvilág vicces formában való "kicsúfolása" Ha te mást vártál, akkor rossz videót nézel.
"a Honvédség által támogatott strandcsúszdát" - Érdekes, azt hittem hogy a Honvédsének nincs pénze és hogy az adófizetők tartják fenn. Akkor hogy támogat a Honvédség bármit? Úgy lett volna helyes ha azt monja hogy "az adófizetők pénzéből kifizetett strandcsúszdát".
De mi az H hosszo ó-val írandó ? Nekem 30 év után derült ki H a születési anyakönyvi kivonatomon a vezeték nevem hosszo óval írták rövid helyett. Mostantól úgy mutatkoztak be hogy Pandur, rövid u-val írandó 🤔 ? ( Minden okmányoból újat kell csináljak amúgy 😅 )
Mostanában rengeteg lett a Szendrei Ádám szerű álomvilágban, élő emberek akik elvileg, gyorsan gazdaggá tesznek, minket egyszerűen, persze cserébe busás pénzért, csak ők erről már nem beszélnek. Nagyon jó lenne hogyha, az ingatlanosokról szóló videó után erről a témáról, is csinálnál videót.
Csak az MC Isti bevágások miatt jöttem
Legkomolyabb bevágások. Dancsónak is megcsinalta a nezettseget.
Vegre valaki
Mindenki azért jött.aki mást mond hazudik
Same
Én is 😃
Lara az elején sétáltatta az anyukáját😅
Hogy mondhatsz ilyet Rékára? Büntetésül veszel neki egy zacskó zabot..
Nálam ez volt a top komment 😂
a zene alatta is sejtette😂😂
Én soha nem nézem ezeket az okádni való szenny műsorokat , de így megvágva zseniálisak, és értem az ország IQ-ját most már! 😂
A nép 22%a nézi ezt, 18%a sztárnansztárt... ez csak 40%.....
Amikor azt hallom egy fiataltól, hogy “Sziasztok, xyz vagyok, influenszer”, akkor konkrétan a bicska kinyílik a zsebemben. Azért ne már. Nem az vagyok, aki szerint csak a gyártósor melletti munka az igazi, de azért hagyjuk már ezt az influenszer vagyok és ez a munkám dolgot. Ráadásul most hallok a csajról vagy a pasiról először. Kész…mi történik a világgal? Régen, aki valami komoly eredményt ért el valamiben, amit más nem tud, és ezért alapból híresek lettek, azok lettek influenszerek. Nem attól az valaki, mert az akar lenni. Az élet teszi azzá. Mindegy. Befejeztem 😢.
Pedig pont úgy hangzol, amikor a munkát gatekeepeled. Ő ezzel keresi a pénzét, és valszeg jóval többet keres jóval kevesebb erőbefektetéssel. Miért ne csinálná? Keress te is többet, és nem leszel irigy más zséjére
Az utolsó mondatod abszolút win. Itthon félreértelmezik az influencer jelenséget. Sokan azt gondolják, hogy reklámtáblát jelent a social mediaban. Pedig közel sem.
Azért Rubint Réka milyen rutinosan nyitot szájjal két kézzel markolja a szerszámot.
Hát az Ötkert, Bob, Heaven-ben elég sok tapasztalatott szerzett a lánya, és eltanulta tőle Réka... ;)
Hamár apja homár.... Legalább a gyerek legyen hetero... Kár lenne egy ilyen paciért
Isten áldja ezt az országot, hogy nincs jelen a "cancel culture" :D
@@KaedeHot te valószínűleg más országban élsz... Vagy gazdag vagy
Kor, meg a rutin, bár van egy olyan érzésem, hogy nem a céiddát gyagyás "fricijét" kell két kézzel markolnia. 😵💫
köszi Peti, hogy nem kell végignéznem ezeket a xar szemét TV műsorokat te összefoglalod mi a here történik ❤❤
Ezzel én is így vagyok .😊
Amikor csajként csak SEGG tudsz lenni...
Azért én nem felejteném azt használni😂
Szegény Lara... Hasonlít az anyjára.. Nyihaha... :D
Abrakot és szénát a bestiának.
Akkor nem csak én vettem észre😅
@@falltom5668 elég nehéz nem észrevenni
@@ctypeyoda nnna vártam már az első negatív ,kötekedő f@szkalapot😂meg is jött
Az sem lenne olyan előnyös, ha a jóképű apjára üt! 😂
Réka üvőlt mint a sakál 😹😹😹🙀
Az én nagyobbik kislányomat is Larának hívják,a feleségem anno félt ettől a névválasztástól,merthogy a Schobert család gyermekét is így hívják… Azt mondtam neki hogy be fogjuk bizonyítani hogy ezzel a névvel értelmes családba is születhet gyermek.
@@PGS1988 nem jött össze.....
de sikerült?
@@horvathnandor Egyértelműen! ;)
A mi családunkban van Bese keresztnevű fiú. Szerintetek mit kap naponta a neve miatt !?
@@agnesfarkas4027 Mit ? Egyáltalán mi az h bese ? Bese tud mutatkozni vagy mi ?
*A legjobb, full sminkben és húsz centis műszempillában boxolni lol !!* 😁
A kiscsaj szégyellhetné magát, hogy edző létére egy energiaitalt reklámoz. Félre értés ne essék nem mondom, hogy sosem iszok energiaitalt, de ettől még tudom a hátrányait.
Van az a pénz
Persze mert a pénz a küllem ami számít, nem a belső egészség. Bár, ha az utóbbiban szenvedve akkor nem venne részt ilyen sz@rokban.
Valószínüleg nem ő issza. De meg kell jeleníteni mert sponzor.
@@endrenemeth3192 épp az a baj, hogy népszerűsíti. Nem az számít, hogy ő issza-e.
Mar értem, hogy mért volt Nojbinak infarktusa: azé mikor a paciasszony két kézzel rámarkol....
Ez is lehetne topkomment! ❤😂😂😂
4:42 Részvétem azoknak akik épp ettek.😂
Azt hittem nem mered bevágni Orbán papit, de tévedtem. Megy a respect a bátyának.
4:43 minden alkalommal mikor meghallom az "influencer" szót....
Ingyen élő tróger csak dolgozni ne kelljen kategória inkább...🤡
@@zolibestpontosan.
Influencer=celeb=mèdiasztàr=celebsztàr=MUNKANÈLKÜLI
😂😂😂😂agyhalált a népnek
Jövőre Réka is indul
A nemzethy vágtán?
Ha Schóbert hosszú ó-val akkor miért nem inkább Show bert Lara lett?
Sóher lesz az....
Szeretned kellene, hiszen neres család. 😂
@@iccakailovag5422mert kóser sóher😂
Anyam verjen el az ostorral de megborultam ettol a verszomjas trash tol😂
Ennyi influenzás gyökeret... :D
Hányiger az egész műsor.
Még jó, hogy csak itt nézem 😂😂
Bazdmeg ez a sztarbox mindennek az alja 😢
Házasság első blikkre VV Házasodba a gazda Xfucktor még fent rekedt a csúcson , de a Floor sem piti , azzal nyersz hogy felismersz fotóról tárgyakat arcokat .
6:36 Kertész Géza izmosabb, es jobb fizikummal rendelkezik mint a lmen prala 20 ev korkülönbség ide vagy oda .xd
Ha egy korabeli férfival boxolt volna, akkor biztosan nyer!
Kertész Géza 🤣🤣🤣
A boxnál nem az izomzat számít...
@@imreberente2824 én nem mondtam hogy számít
pralaszt lengőt adnék én is nekik :))
schobert lÓra!
Hogy nekunk mennyi remek influencerunk van 🥹
Magyarul munkakerülő emberek
Téynleg nagyszerű, indulhatnának is a kőfejtőbe dolgozni.
Lara+Dorci = egy marék lepke IQ- ja.
Mc Isti bevágás a legjobb...Isti egy valódi legenda.❤
Ez egy zseniális összeállítás lett!! :D :D :D
Ha már az érettségi nem sikerült neki, ez legalább sikerült
Ezek között egy értelmes ember sincs?😂
4:43, éppen ettem. :)
Influencer országa vagyunk 🤡🐎🍊
A permetezögép a legdurvàbb🤣…engem nem könnyü megnevettetni de neked mindig sikerül👏🏼🥲
Jól szórakoztam...😂😂😂 köszönöm!!
Ki várja MC ISTI VS DANCSÓ PÉTER MECCSET? Feladás vagy kiütés!!! Nincs más lehetősség !
Nem lehet hogy Schobert Lara azért írja hosszú ó-val a nevét, mert megbukott a magyar érettségin és nem tudja hogy kell helyesen írni?
Nagyon tetszenek a videóid Peti.tök jól tolod őket!! még sok ilyet főnök !!!!!!!!! 😀👍
Legyél menyért!😂 6:19
X faktorból lesz?😂
Úristen,alig vàrtam,hogy vége legyen a videónak😅😂ritkán érzem magam ilyen kínosan videó nézés közben😂
Cigány sztárbox mikor lesz megnézném
vicc ez a műsor, de hát kereskedelmi tv szint szóval mit vártam :).
Ne baj! A te kommented is beleszámít a nézettségi számokba.
Különben is, ez az aminek látszik. A celebvilág vicces formában
való "kicsúfolása" Ha te mást vártál, akkor rossz videót nézel.
Magdi nénit visszahozták a túlvilágról😂😂😂😂
Majomparádé!
Várjuk a további remek műsorok anyagát.
Mikor be vágtad a Zoli bácsit be szartam 😂😂😂😂😂😂
Imádom a bevágásaidat.
Ahogy a születési anyakönyvi kovonatban van úgy kell írni, nem ahogy az egyén eldönti… teljesen mindegy , hogy az o vagy ó! ;)
Engem csak az érdekel, hogy Lara találkozott-e koszoskörmű keletnémetekkel a szigeten?
Kalandra falról is jöhet videó főleg Jápai Poci folyamatos vicsorgásáról
Ennél agyhalottabb műsort 😢 Jézus gyere le!
@@agnesfarkas4027 nagyon rossz volt pont azért kellene videó
Lehet az én hibám de ezek az ismert ingluenszerek közül egyiket sem ismerem...
A ringspeakernek valami elképesztően prosztó hajat vágtak.
Magdi néni visszatért mint Gandalf.. Fehér lett
"a Honvédség által támogatott strandcsúszdát" - Érdekes, azt hittem hogy a Honvédsének nincs pénze és hogy az adófizetők tartják fenn. Akkor hogy támogat a Honvédség bármit? Úgy lett volna helyes ha azt monja hogy "az adófizetők pénzéből kifizetett strandcsúszdát".
Lehetne egy Whisper Ton Csenge box meccs is 😅🎉🎉🎉
Nagyon birom a műsoraidat,stilusosan tudod savazni a csirákat!gratula!!!
Csak igy tovább.
Helo helo sziasztok!
Nem tudtam ki az a Danny blu bezzeg Ibike Blút egyből tudtam.😂😂😂
Itt a papirgalacsin üzenet. Bontsd ki boxkesztyűben Bro. 🙂
Hát akkor őt nem Larának hívják
Hanem Lala ????🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Köszönöm 😂 belekönnyeztem az akacmezes lattemba 😂 na jo, azert nem! De remek napindito volt😂😂
jól lecsapták Zsozét
Ki van itt 10 mp alatt?
a huámpaa
Ki ment el 10 mp alatt? xd
Ich.
Az ilyen "kivanittbuzik" nem akarnak öngyilkosok lenni?
MC Isti & SporTaki kihívásra lesz válasz? Legalább egy összefoglaló videót ki is a sportaki 😅
Látom Norbi azért még mindig Trippben van xD
A RUclips algoritmusomba beletettem…ez valami új szleng arra, hogy beírtam a keresőbe?
Egy Máhiáná Rosalo vs Lara nagyobbat ment volna…
legyen x-faktoros sorozat pls !!!!
Emberek ilyen műsorokat néznek? Vagy csak beállítanak chatbotot, ami úgy csinál, mintha értelmes lenne?
Már csak az a kérdés, hol volt az izom a hullám palán ? Kerestem de aznap biztos nem hozta !
De ha szétverték volna akkor pralacsinta lenne belőle?
Olyan Box nem lesz ahol a Pintér Tenyànak lehetne letörni a szàrnyait? Arra instant neveznék 😅
Remelem lessz meg MC pesta osszefoglalo az uj bajnokkal ;)
Az a baj hogy ezek az emberek akkora nyomorékok, hogy nem bírom végig nézni a videót mert rossz érzés
Hullám pala azon végem volt😂😂
De mi az H hosszo ó-val írandó ?
Nekem 30 év után derült ki H a születési anyakönyvi kivonatomon a vezeték nevem hosszo óval írták rövid helyett.
Mostantól úgy mutatkoztak be hogy Pandur, rövid u-val írandó 🤔 ?
( Minden okmányoból újat kell csináljak amúgy 😅 )
A kísértésből is lehetne egy kis Vidi
Mostanában rengeteg lett a Szendrei Ádám szerű álomvilágban, élő emberek akik elvileg, gyorsan gazdaggá tesznek, minket egyszerűen, persze cserébe busás pénzért, csak ők erről már nem beszélnek. Nagyon jó lenne hogyha, az ingatlanosokról szóló videó után erről a témáról, is csinálnál videót.
A Subert Norbi az nem ugyan az a manusz mint a Magyar Peti?
1:09 Petikém az kemény 2 darab
Az enyémben is van hosszú Ó.😎😎
A kísértésről is lehetne videót
Papp Dorcit nekem kellett volna felkészíteni 😅
rendesen van ember aki nézi eszt a szart a tv-be?
0:08-nál megint olyan, mintha szopná a mikrofont..mondjuk mellette a kis boszorkányvigyorú gyereklány se semmi..
majd jöhetnek az x-faktoros vidik is, azt is csak tőled akarom látni, nem a tv-ben
Kérünk Kalandra fal elemzést is 🎉😅
Várom Varga Viktor vs Dóra Béla meccséről a hosszabb összefoglalót... Annál még a Laráék meccse is százszor jobb volt!
"Forjúmba betetem a hávtubox " ez igen 😂😂😂 nézett egy tutoriált azt már nsgy boxolo
2:21 ilyen volt? XD
4:42 😊
mikor lesz mc isti vidi?
- menta
- menta
- menta
Mentalista
Leka nolbi lala🤣🤣🤣
Ez milyen nyelv főnök?
@@hype6159 Lehet hogy ez a kocsmai nyelvjárása a magyarnak
Dancsóóó, mikor lesz az Ázsia Expressről?😂
Már csak az Ázsia Express beszámoló jöhetne...
Ez egy igazi Szégyen hogy ez a mûsor ma magyarorszàgon 😆 gyôzike kellene még ide nagy Feròval hátha az egyik kipusztul
EPIC poén 7:04 :D :D :D
Szintiboy volt a legkomolyabb.
Dorcinak meg olyan segge van, hogyha a nyelvem benne lenne beszélne.