Keresztény film 2024 | „Vágyakozás” Isten kinyilatkoztatta a menny királyságának misztériumait

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 21 окт 2024
  • Keresztény film 2024 | „Vágyakozás” Isten kinyilatkoztatta a menny királyságának misztériumait
    Kétezer évvel ezelőtt az Úr Jézus azt ígérte követőinek: „Elmegyek helyet készíteni a számotokra. És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (János 14:2-3). (RÚF2014 © MBTA) Emiatt hívők nemzedékei továbbra is megszállottan reménykedtek és imádkoztak az Úr ígéretének beteljesedéséért. Azt remélték, és azért imádkoztak, hogy elragadtassanak a mennyekbe, hogy találkozhassanak az Úrral, és hogy beléphessenek a mennyek országába, amikor az Úr eljön.
    Ez jellemzi a film főszereplőjét, Csen Hsziangkuangot is, aki lelkesen kutat, terjeszti az evangéliumot, és tanúságot tesz az Úr mellett, hogy fogadhassa az Úr eljövetelét. Annak ellenére, hogy elbocsátják az iskolai állásából, és a családtagjaitól sem számíthat megértésre, soha nem adja fel a szívében élő reményt. Egyszer egy összejövetel alkalmával a kínai kommunista kormány letartóztatja, és börtönbe veti Csen Hsziangkuangot. Isten csodálatos irányítása és elrendezése folytán összetalálkozik Csao Cseminggel, egy kereszténnyel a Mindenható Isten Egyházától. Csao Cseming bizonyságot tesz neki Isten utolsó napokbeli megjelenéséről és munkájáról, feloldva az évek óta tartó elképzeléseit és képzelgéseit arról, ahogyan az Úr visszatérésében reménykedett és ezért imádkozott. Miután Csen Hsziangkuang kiszabadul a börtönből, rávezeti testvéreit, hogy vizsgálják meg Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Végül mindenki megérti, hogy mit jelent a mennyek országába való elragadtatás, hogy a királyság igazából a földön vagy a mennyben van-e, és hogy az embereknek hogyan kell fogadniuk az Úr visszatérését...
    Megjegyzés: A csatornán található összes videó ingyenesen megtekinthető. A Mindenható Isten Egyháza RUclips-csatornáján található videók feltöltése, módosítása, torzítása vagy kivonatolása bármely egyén vagy csoport által előzetes engedély nélkül kifejezetten tilos. A Mindenható Isten Egyháza fenntartja magának a jogot, hogy a jelen feltételek megsértése esetén bármilyen jogorvoslatot alkalmazzon. Kérjük, hogy a nyilvános terjesztésre vonatkozó igényekkel előzetesen lépjen kapcsolatba velünk.

Комментарии • 12

  • @MindenhatoIstenEgyhaza
    @MindenhatoIstenEgyhaza  22 дня назад +1

    Gyülekezetében mindennap imádkozhat és megvallhatja bűneit, de a bűn problémája megoldatlan marad. Ha itt nézi a keresztények tanúságtételeit, megtalálhatja a módját, hogy megszabaduljon a bűntől. Ne habozzon, kattintson a kék linkre, hogy kapcsolatba léphessen velünk. Messenger: shurl.me/Hu-Messenger

  • @ZoltanSuki
    @ZoltanSuki Месяц назад +1

    Nekem nagyon idealizált, polarizált, steril film. Mondani valója helyes.🙏

  • @AlmaSuekrens
    @AlmaSuekrens 3 месяца назад +1

    Köszönöm szépen szép film Atya a fiú szent lélek nevében Ámen🙏❤️

  • @julikasa1683
    @julikasa1683 3 месяца назад

    Köszönöm hogy láthattam ezt a csodálatos filmet igy közelebb van a megvalto és könnyebb megerteni istenszavat ámen

  • @FlorianaCsicso-zr7wd
    @FlorianaCsicso-zr7wd 3 месяца назад +2

    Köszönöm a feltöltőtest mindig öröm számomra ha új filmet videót látok fen
    Csak jól esne volna a kiadvanyotokbol.

  • @gabornekurucz5748
    @gabornekurucz5748 2 месяца назад

    Ámen 🙏❤️🙏

  • @BogdanDzsoni
    @BogdanDzsoni Месяц назад

    ❤❤❤❤

  • @ElviraVincze-d4m
    @ElviraVincze-d4m 3 месяца назад +2

    Micsoda aljas képmutatás és ez történik szinte napjainkban. Megtévesztik az embereket, és megtagadják a vallás szabadságot. Nagyon szépen köszönöm. Isten előbb szeretet minket. Nem valami meggyőző az ellen javaslat 🙏💓💓💓🙏

    • @gyorgyborbely2486
      @gyorgyborbely2486 3 месяца назад +1

      Értelmezni kell Dániel próféta könyvét:nagyon kevés hallani beszédeket és olvasni a Szent Bibliát:megértést es bölcsességet csak az élő Isten megismeŕése ad:teljesseggel alázatosan es engedelmesen,mindennapi hálaáldozatokkal Jézus útmutatásai,napi cselekedeteit teljesen magunkévá tenn:János 4/34:aki ezt nem érti és nem eszerint él:annak az Istentisztelete sosem lesz elfogadható!sajnálom,de Isten Igazsága es Szeretete ezt várja el!

  • @kristinaadiova4822
    @kristinaadiova4822 3 месяца назад

    Amen amen amen ❤❤❤

  • @laszlonepozsgai4192
    @laszlonepozsgai4192 17 дней назад

    Dicsőség és hála a Mindenható Istennek

  • @krisztinaferenczi2552
    @krisztinaferenczi2552 2 месяца назад

    Isten nelkul egy lepest nem megyunk