Engem mindig elkápráztat, mire képesek a vakok, süketek, némák, esetleg e három tünetegyüttessel élők kommunikációja. És ennek a tanítása. Nagy dolgok ezek, miket mi, látók, hallók, beszélők fel nem foghatunk. Köszönöm - egyébként már láttam, csak nem emlékeztem teljesen mindenre.
Nagyon szép film volt. A tanítói munkában a türelem , a kitartás, a szeretet csak később hozza meg a gyümölcsét. Az a gyümölcs azonban hihetetlenül édes. A kislány játéka is csodálatos volt. Az a puszi a végén mindent megmagyarázott.
Köszönöm a filmet! És még most is el kellenének akár felnőtt fiatal emberekhez is ilyen tanítók akik színtén még ennyire sem tudnak kommunikálni,ha látó ember is,de halmozottanfogyatékosságal él.Se szavak,se olvasás,de abeszéd sincs a helyén a szájról olvasás is hiányzik! 2021.márciust írunk és van még mit tanítani,taníttatni!
Gyönyörű film volt ! Megható és egyben tanulságos is. Nekem véletlenül jött be ez a film de nem bántam meg hogy megnéztem! Köszönöm szépen a feltöltést!🙏
nagyon jo volt a film nagyon tetszet sajnaltam az elejen a kislanyt de most meg orultem neki hogy ilyen szep befejezes lett .Ajanlom mindenkinek nezzetek meg most!!
Nagyon jó film, tanulságos, érdemes megnézni! Mennyi kitartás és türelem kell egy siket-vak gyermek tanításához. Miss Suliven megérdemli a dicséretet és az elismerésemet!
csodálatos film csak mindenkinek ajánlani tudom :) ez a film megtanított arra hogy minden fogyatékkal legyen az kisebb vagy nagyobb minden ember tud élni csak kitartónak és erősnek kell maradni és sikerülni fog! küzdeni kell és nem feladni! nagyon csodálatos film, köszönöm a feltöltést
Ez a pedagógus fantasztikus! A szülők is megtettek minden tőlük telhetőt. Ítélkezés helyett az összefogást kellene látni, kedves kommentelők! Az viszi előre a világot.
A szülők valójában nem tettek semmit a majomszereteten kivül. Egy két éves gyermek számára feldolgozhatatlan trauma a látás és hallás elvesztése. Azzonnal segitséghez kellett volna fordulniuk.
Nagyon köszönöm aki feltöltötte! Csodálatos film!, arról hogy a kitartó munka mindig meghozza gyümölcsét! Egyetértek Éva Nyáry val - egy második részt szívesen vettem volna, a további fejlődéséről!
És az a legszebb,hogy ez a kislány se nem vak,se nem süket,szerepelt egy másik filmben is,ott dadogós volt,egy madár volt,de nem jut eszembe,egy zöld madár......
Másodszor láttam. Nehéz társalogni. Még nehezebb a rosszul látónak és halláskárosultnak. Meg kell tanulnia jelelni, a szó fogalmát, alkalmazását érteni és sok-sok türelem szükséges a megértés fölfogásához: mit akar közölni a TÁRS. Anne Sullivan csodát vitt végbe. A film erről a nevelési sikerről ad képet. Helen Keller kimagasló érdemeket szerzett. Tanára tette alkalmassá.(2000./2011-09-02./ 2023-02-14. Tanít 49/11.)
Nagyon jó film! És megtörtént eseményeken alapul. Helen Kapler a kislány az első vak és süket diplomát szerzett lett! A tanárnő pedig élete végéig vele volt, mint tanár, nevelőnő és társalkodónő. Érdemes megnézni!
Engem mindig elkápráztat, mire képesek a vakok, süketek, némák, esetleg e három tünetegyüttessel élők kommunikációja. És ennek a tanítása. Nagy dolgok ezek, miket mi, látók, hallók, beszélők fel nem foghatunk. Köszönöm - egyébként már láttam, csak nem emlékeztem teljesen mindenre.
Nagyon szép film volt. A tanítói munkában a türelem , a kitartás, a szeretet csak később hozza meg a gyümölcsét. Az a gyümölcs azonban hihetetlenül édes. A kislány játéka is csodálatos volt. Az a puszi a végén mindent megmagyarázott.
Köszönöm szépen ezt a megható filmet. Az ember életében megtörtént. Hálás vagyok az íróknak és az alkotóinak minden tiszteletem.
Szép következetes nevelésről. nagyon szép volt köszönöm.
Fantasztikus tanár, aki küzdött a kislányért, hogy megértse a világot! csodás film! Köszönöm.
Csodálatos megható történet!!! Köszönöm !!!!❤️💝👍😁🤩🥰🥰🌷🌹🥀💎🙏🙏❤️❤️❤️❤️❤️🦋
Elgondolkodtató,tanulságos,szomoru...a kislány alakitása csodálatos(kora ellenére)köszönöm a feltöltést!!😓
A Paulie című filmben is szerepelt.
Köszönöm szépen a feltöltést a szeretet és türelem csodákra képes nagyon szép film volt !
Nagyon jó, film ,a legjobb amit az elmúlt 1-2 . évben láttam. Köszönöm a feltöltést.
Nagyon megható és tanulságos! Példa a szeretetteljes tanításról, a kitartásról...Gyönyörű !!!! Köszönöm, hogy láthattam...
A szeretetnek és a türelemnek, kitartásnak egy csodás példáját kaptuk ezzel a filmmel.Nagyon köszönöm!
Nagyon tanulságos és szép kisfilm köszönjük
Köszönöm a filmet! És még most is el kellenének akár felnőtt fiatal emberekhez is ilyen tanítók akik színtén még ennyire sem tudnak kommunikálni,ha látó ember is,de halmozottanfogyatékosságal él.Se szavak,se olvasás,de abeszéd sincs a helyén a szájról olvasás is hiányzik! 2021.márciust írunk és van még mit tanítani,taníttatni!
Gyönyörű film ,ennyire élethű feldolgozást már rég láttam ,,köszönöm.
Nagyon szép, tanulságos, megható film volt! Érdemes megnézni és csak ajánlani tudom mindenkinek! 🤗💓❤️
Látom , csak ismételném önmagam ! Gyönyörű film, jó volt felidézni ! Köszönöm szépen !
Csodálatosan szép film ! Hálás szívvel köszönöm !
Csodálatos film,megsiratott. Köszönöm szépen a feltöltést!❤
Nagyon szeretem az illyen filmeket videokat ...Koszonom .
Gyönyörű film volt ! Megható és egyben tanulságos is. Nekem véletlenül jött be ez a film de nem bántam meg hogy megnéztem! Köszönöm szépen a feltöltést!🙏
Ez a tanitó minden elismerést megerdemel! Elszánt volt és nem adta fel. Gyönyörű film, csak ajánlani tudom mindenkinek! Köszönöm a feltöltést.
Elnézést ,hogy ide írok,de gyönyörű vagy!
:D
Kedves Feltöltő köszönöm szépen a feltöltést és a leírást,ezt a fantasztikus filmet lementettem,ritka csodás film egyike!Üdv.Betty
Végtelen szeretet , türelem , kitartás... Csodálatos film ! Köszönöm , hogy megnézhettem!
Csodálatos, nagyon egyedi film, csak ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon tetszett, a végét megkönnyeztem.... :)
Köszönöm szépen, a feltőltést.❤
Az életemben látott legjobb filmnek választottam.(63/F)
Èrtékelhetetlen felüli. Még nincs itt a Földön ez a szóbeli minöség, amely átadhatná ezen emelkedett minöséget.
Döbbenetesen jó!!
Kicsit szomorkás,de nagyon szép történet.Köszönöm , hogy láthattam.♥️💐
nagyon jo volt a film nagyon tetszet sajnaltam az elejen a kislanyt de most meg orultem neki hogy ilyen szep befejezes lett .Ajanlom mindenkinek nezzetek meg most!!
Nagyon tanulságos,kis film,az elszántságról!! Köszönöm.
Nagyon szép volt! Köszönjük!
Köszönöm, az egyik legjobb film ❤ a mit valaha láttam ❤😊
Nagyon tanulságos ❤
SZERETET és TÜRELEM, bárcsak mindnyájunkban jelen lenne❤
Egy csodálatos film! Megkönnyeztem. Pedig nem először láttam. Köszönöm a feltöltést!
Stahnot
Ten film
Köszönöm a feltöltést! Régóta terveztem, hogy megnézem, gyűjtöttem az erőt hozzá. Megérte!
Didn’t ask g
Nagyon jó film, tanulságos, érdemes megnézni! Mennyi kitartás és türelem kell egy siket-vak gyermek tanításához. Miss Suliven megérdemli a dicséretet és az elismerésemet!
Nagyon megható szép film volt. Köszönöm a feltöltést.
Ez a film csodàlatos😊és nagyon sokat lehet belőle tanulni🙈
Ìsźþxa
annyira kedves és megható film. Köszönöm hogy megnézhettem. Mindenkinek ajánlom..
sa
.
Ez a film egy csoda volt! Köszönöm a feltöltést.
csodálatos film csak mindenkinek ajánlani tudom :) ez a film megtanított arra hogy minden fogyatékkal legyen az kisebb vagy nagyobb minden ember tud élni csak kitartónak és erősnek kell maradni és sikerülni fog! küzdeni kell és nem feladni! nagyon csodálatos film, köszönöm a feltöltést
Dzsenifer Dominika Papp
Aber
Aki egészséges könnyen mondja...
Gyönyörű Film. Az áldozatos munka meghozta az eredményt. Ajánlom mindenkinek,hogy nézze meg.
Any askers?
NO.
Nagyon megható film,és a tanitó minden tiszteletet meg érdemel!
Köszönöm a feltöltést, nagyon megható film, a türelemről és a szeretetről.
Köszönöm ezt a filmet.Megható és elgondolkodtató is egyben.
Annyira megható és csodálatos film. Köszönöm
Köszönöm a feltöltést, nagyon szép film a türelem és a szeretetről.
Nagyon tanulsagos, nagyon meghato, minden nagyon jo. Ajánlom mindenkinek.
Köszönöm szépen a feltöltést szuper jó 👍 csodálatos szép film volt mindenkinek ajánlom
Gyönyörű film volt! Nagyon szépen köszönöm!
Nagyon szép kis film, köszönöm hogy meg nézhettem!
Csodálatos film volt. Köszönöm.
Ez a pedagógus fantasztikus!
A szülők is megtettek minden tőlük telhetőt. Ítélkezés helyett az összefogást kellene látni, kedves kommentelők!
Az viszi előre a világot.
A szülők valójában nem tettek semmit a majomszereteten kivül. Egy két éves gyermek számára feldolgozhatatlan trauma a látás és hallás elvesztése. Azzonnal segitséghez kellett volna fordulniuk.
Nagyon szép film volt🙏🤗 Köszönöm szépen ‼️👍
Csodálatos film! Könnyezve néztem!
Nagyon- nagyon megható, köszönöm, hogy láthattam.
Nagyon megható szép film volt.Köszönöm a feltöltést!
Köszönöm a feltöltést. Megható film,nagyon tetszett.
Már láttam ezt a filmet, akkor is megérint ezt jó volt újra látni a tanárnő türelme végtelen, de sikerült❤
Nagyon nagy türelmet igényelt, egy ilyen kislánnyal kommunikálni, de nagyon örültem, hogy sikerült, és nem adták fel , nagyon tetszett köszönöm.
Gratulálok nagyon szépen film ❤
Csodás film ,nagyon ügyes a kislány.
Nagyon köszönöm aki feltöltötte! Csodálatos film!, arról hogy a kitartó munka mindig meghozza gyümölcsét! Egyetértek Éva Nyáry val - egy második részt szívesen vettem volna, a további fejlődéséről!
Ennek a filmnek nincs folytatása, de Helen Keller önélatrajza itt elolvasható: mek.oszk.hu/02900/02961/html/
És az a legszebb,hogy ez a kislány se nem vak,se nem süket,szerepelt egy másik filmben is,ott dadogós volt,egy madár volt,de nem jut eszembe,egy zöld madár......
Az valószínűleg a Paulie lesz :)
Tauraco C.
+Tauraco C
Ritkán láttam ehhez fogható szép filmet! Köszönöm szépen a feltöltést.
Méllyen tanulságos film!!
Nagyon szépen köszönöm ❤❤❤
Nagyon megható film, köszönöm, hogy láthattam!!
Túl finom volt a szülőkkel. Szegény helyrehozta azt, amit ők nagyon elrontottak...
Tanulságos és tele van igazsággal Miss Sullivan minden mondata.
Yeah but who asked?
Jaj de jo volt. 😭😭😭❤️❤️
Köszönöm a feltöltőtést🤗🤗
Másodszor láttam. Nehéz társalogni. Még nehezebb a rosszul látónak és halláskárosultnak. Meg kell tanulnia jelelni, a szó fogalmát, alkalmazását érteni és sok-sok türelem szükséges a megértés fölfogásához: mit akar közölni a TÁRS. Anne Sullivan csodát vitt végbe. A film erről a nevelési sikerről ad képet. Helen Keller kimagasló érdemeket szerzett. Tanára tette alkalmassá.(2000./2011-09-02./ 2023-02-14. Tanít 49/11.)
Egy sérült gyerek élete. Nagyon szép Igaz történet.
Koszonom,hogy lathattam,igazan tanulsagos film! Koszonet a feltoltesert!
Köszönöm .
Gyönyörű és tanulsagos jó film !
Nagyon meghato es egyben tanulsagos is. Koszonom szepen a feltoltest.
Nagyon szép film. Most láttam másodszor Köszönöm..💝
Köszönöm hogy a szeretet megnyilvánulását, a film is megmutatta.
Gyönyörű film,nagyon köszönöm!!!
Köszönöm, gyönyörű film.
Nagyon szép film szép történet köszönöm már többször meg néztem 😢
Nagyon jó film nagyon tetszett🥰
Aszt a mindneit. Hihetetlen nagyon csodas.
Nagyon szép film. Köszönöm, hogy láthattam.
Nagyon szep volt a film!
Ez egy nagyon jó filem!! Nagyon meghatódtam.😊
Nagyon szerettem - megható szép film.
❤❤csodálatos film volt köszönöm szépen
Kőszőnőm a feltőltést csodas volt🥰
Köszönöm a feltöltőnek!
Csodálatos film!
Ha lenne 4K minőség akkor élvezetesebb lenne de amúgy nagyon jó a film!
Tetszett :-) Nagyon koszonom, hogy megnezhettem!
Nagyon szép film köszönöm a feltöltést
Köszönöm.Nagyon tetszett!
Köszönöm. Nagyon megható film.
Köszönöm, tetszett a film 🙂
Nagyon jó film! És megtörtént eseményeken alapul. Helen Kapler a kislány az első vak és süket diplomát szerzett lett! A tanárnő pedig élete végéig vele volt, mint tanár, nevelőnő és társalkodónő. Érdemes megnézni!
Helen Keller
Megható, szép történet.
Szép film volt.Köszönöm
Remek film !
Még az sem rontott rajta,hogy késik a hang !
Gyönyörű történet ❤ és nagyon megható❤
Köszönöm szépen ❤️
Ez nagyon nagyon jó. Erősétesz.
Szép film megható!
Nem mindennapi film!A kislány remek szereplő!