Később itt dolgoztam le 20-évet vegyésztechnológusként. Később is kiválló teheratókat gyártotunk, az Ikarus önjáró alvázak mellett. Aztán a rendszerváltás után szándékosa tönkretették a gyárat. A hadseregben is ezek voltak a legjobbak, a platóig érő sárban is átment velünk.
A szivem elszorult...Szinte valamennyi tipust ismertem gyerekkorombol, apám (42 évig dolgozott a gyár anyagbeszerzési osztályán) mindig hozta a "Fényszóró"-t, (ez volt a gyár ujságja), ott mutatták be az épp esedékes gyártmányt, de egy-két modellre azért nem emlékszem... valóban a csodával érne fel, ha a Csepel Autó feltámadna (a bajnok vizilabda csapatával együtt)! A videóhoz öszintén gratulálok, nagyon igényes munka!
Nekünk is volt egy régi D 344-es, kicsit már viharvert volt,nem is sokat használtuk,de amikor előkerült, tette a dolgát,ahogy kell. Aztán hosszú időre ismét leállt, végül egy erdészetnek adtuk el, remélem még ma is kiválóan teljesít erdei körülmények között is :)
Nem tudom ki ez a nono, de körülbelül annyit ért a csepelhez, mint hajdú a harang öntéshez. Mint az a képeken is látszott a kezdetekben sok gép a honvédségnek készült. Hol a p...ben volt még akkor MAn licence? Szerencsétlen! A motorok saját fejlesztésűek voltak. Nem kizárt azonban a koppintás lehetősége a háború alatt itt maradt német és amerikai gépekről. Nem véletlen volt a gyár neve: Csepel Motor és Gépgyár. Az itt kifejlesztett motor előnye, hogy különálló dugók voltak benne. Könnyebb javíthatóság szempontjából. Később ez elavultnak számított, pedig a strapabírásának is ez volt a kulcsa.
tartozékok külföldröl jöttek vagy külföldi licenc alapján készültek Mo-n. A "Rába"-motorok elvileg a nyugat német MAN licenc modelljei..abben a "magyar mérnöki elméböl" egy csöpp sincs... A sebességválto a nyugat német ZF-töl stb....
Az lehet hogy volt olyan eset hogy az UAZt a Csepelek vontatatták el. Nem is azt mondtam hogy nagy a különbség köztük, hanem csak azt hogy az UAZ sikeresebb volt a piacokon. Ha külföldön (KGST) nagyon de nagyon ismert magyar márkát akkor ott van az Ikarus. Be kell ismernünk hogy a magyarok nem voltak maradandóan sikeresek a gépkocsi gyártásban. Az Ikarus csillaga úgy lehulott mint a vörös csillag a Leningrádi admiralitásról.... De még azelött a legföbb tartozék....
Pár éve voltam Somogybabodon az Offroad fesztiválon,egy Ural beragadt a sárba és nem tudott kijönni, két Csepel D344-ess húzta ki végül,szóval igazad van a Csepel sok mindenben kenterbe verte(veri) a ruszki vasakat
Hát a név csak Magyarországon patinás...máshol nem is ismerik. A nagyon régi design kb ilyen volt "nem különleges, nem jó, de magyar". Késöbb kicsit formássabb kocsikat gyártottatak. de az IFÀk meg UAZok stb ellen nem sok esélye volt. nem csak külföldön de még magyarországon se volt a top kamion márka.
Később itt dolgoztam le 20-évet vegyésztechnológusként.
Később is kiválló teheratókat gyártotunk, az Ikarus önjáró alvázak mellett.
Aztán a rendszerváltás után szándékosa tönkretették a gyárat.
A hadseregben is ezek voltak a legjobbak, a platóig érő sárban is átment velünk.
A szivem elszorult...Szinte valamennyi tipust ismertem gyerekkorombol, apám (42 évig dolgozott a gyár anyagbeszerzési osztályán) mindig hozta a "Fényszóró"-t, (ez volt a gyár ujságja), ott mutatták be az épp esedékes gyártmányt, de egy-két modellre azért nem emlékszem... valóban a csodával érne fel, ha a Csepel Autó feltámadna (a bajnok vizilabda csapatával együtt)! A videóhoz öszintén gratulálok, nagyon igényes munka!
Nekünk is volt egy régi D 344-es, kicsit már viharvert volt,nem is sokat használtuk,de amikor előkerült, tette a dolgát,ahogy kell. Aztán hosszú időre ismét leállt, végül egy erdészetnek adtuk el, remélem még ma is kiválóan teljesít erdei körülmények között is :)
Nagyon jó volt végignézni, remek video!...csak ahogy a videónak is ,a Csepel -nek is vége....
Nagyon szép munka!!
Tisztelt Nono! Annyira tudsz ,hogy felejtened kell!
Király
Nem tudom ki ez a nono, de körülbelül annyit ért a csepelhez, mint hajdú a harang öntéshez. Mint az a képeken is látszott a kezdetekben sok gép a honvédségnek készült. Hol a p...ben volt még akkor MAn licence? Szerencsétlen! A motorok saját fejlesztésűek voltak. Nem kizárt azonban a koppintás lehetősége a háború alatt itt maradt német és amerikai gépekről. Nem véletlen volt a gyár neve: Csepel Motor és Gépgyár. Az itt kifejlesztett motor előnye, hogy különálló dugók voltak benne. Könnyebb javíthatóság szempontjából. Később ez elavultnak számított, pedig a strapabírásának is ez volt a kulcsa.
hu.wikipedia.org/wiki/Csepel_Aut%C3%B3gy%C3%A1r
köszönöm! :)
Szia! Tetszik a munka! Használnám a teherautómon, ha nem gond.
Once Czepel-trucks were strong working-horses. Turmlast, Bayer in -worle-famous!- Ikarus-buses were not ...
Szép munka! :) élmény volt nézni! az aláfestésnek mi a címe?? :) nagyon passzol :D
Nono nevű hozzászóló az ki?Életemben nem hallottam róla,meg más sem.Talán külföldi alkatrészekből rakták össze,nagy bánatunkra?
0:10, elég durva látvány a lánctalpas teherautó de nagyon jó
50-es években a honvédség használta . Neve " Csotrogány"
Hey, even licenswd by Steyr🤔👌
pozdrawiam wegry
tartozékok külföldröl jöttek vagy külföldi licenc alapján készültek Mo-n. A "Rába"-motorok elvileg a nyugat német MAN licenc modelljei..abben a "magyar mérnöki elméböl" egy csöpp sincs... A sebességválto a nyugat német ZF-töl stb....
Also cooperation Witz Jedoch?🤔
Az lehet hogy volt olyan eset hogy az UAZt a Csepelek vontatatták el. Nem is azt mondtam hogy nagy a különbség köztük, hanem csak azt hogy az UAZ sikeresebb volt a piacokon.
Ha külföldön (KGST) nagyon de nagyon ismert magyar márkát akkor ott van az Ikarus. Be kell ismernünk hogy a magyarok nem voltak maradandóan sikeresek a gépkocsi gyártásban. Az Ikarus csillaga úgy lehulott mint a vörös csillag a Leningrádi admiralitásról.... De még azelött a legföbb tartozék....
Azt meg hogy az UAZ jobb terepjáró volt mint a Csepel, katona viselt embereknek ne hangoztasd, mert körbe röhögnek!
Pár éve voltam Somogybabodon az Offroad fesztiválon,egy Ural beragadt a sárba és nem tudott kijönni, két Csepel D344-ess húzta ki végül,szóval igazad van a Csepel sok mindenben kenterbe verte(veri) a ruszki vasakat
@@gaborwerndorfer7629 Seregben zil-ural 40-50 liter . Csepel 15-18 !!!
Hát a név csak Magyarországon patinás...máshol nem is ismerik.
A nagyon régi design kb ilyen volt "nem különleges, nem jó, de magyar". Késöbb kicsit formássabb kocsikat gyártottatak. de az IFÀk meg UAZok stb ellen nem sok esélye volt. nem csak külföldön de még magyarországon se volt a top kamion márka.
Elmondom neked hogy tudd! Gazdag arab országokba is szállították. Mert a sivatagi körülmények közt is "megélt" kgst okok miatt szűnt meg a gyártás!
@@zoltanbabos4295 amikor ezt gyártották meg nem is voltak "gazdag" arab országok.
@@ahaaha8753 "Ben" írtam. Csepel D 750 talán? Terepes billencsek stb. És nagyon meg voltak vele elégedve.
Nézz meg akkori keleti típusokat. Fejleszteni kellett volna. De a KGST érdekek nem ezt kívánták.
Ez a "nono" nem normális vagy nem magyar. ....
Az a Rába, nem a Csepel.