Nekem volt yorkiem is és tibeti masztifom is. Mind a két kutya igazi kutya volt. Volt, van több kutyám, méretben ez a két véglet volt. A yorkie-nak se volt masnija, kis kan volt, olyan határozott és stramm kutya volt, hogy csak na. A szomszéd nagy pásztorkutyáját is megugatta mindig (amikor arra jártunk és a karomban volt)
Nekem 4 yorkim volt, mind a 4 felnőttként került hozzám. Ahány kutya, annyi féle jellem, szokás, viselkedés, de mindegyik nagyon okos volt és szófogadó. Az első szelíd tündér, aztán egy Biewer és egy normál vöröske jött hozzám. Az első pillanattól egy csapat voltak. A negyedik 1 év alatt se tudott beilleszkedni, félt mindentől és mindenkitől. A Biewer édes-drága szelíd, bújós volt, a vöröske pedig a bandafőnök. Ő őrző-védő kutyának képzelte magát, főleg a férfiakat támadta, de csak területen belül, ha valaki kedves volt hozzá, hamar meg lehetett vele barátkozni. Rossz emlékei lehettek. Megható volt, amikor vélt támadás alkalmából ment neki hörögve-vicsorogva olyannak, akivel azelőtt nagy spanok voltak, de azt hitte bántani akar (csak egy kampósbotot vett a kezébe az illető, amit felemelt). "Megvédett" a saját huskymtól is, ami közelebb jött hozzám, mint amit ő jó szemmel nézett volna. Nem voltak egyébként indokolatlanul ugatósak, mind a 4 lány volt, mind szerette a zöldségeket, gyümölcsöket IS! Sajnos, már nem élnek, de életem nagy élményei voltak. Most csak egy huskym van, az ő macska-jelleme is megér egy misét, de szeretni valók mind.
Nagyon sokat fejlődött a podcast minősége, nagyon izgalmas minden fajtabemutató! Gratulálok, élvezettel szoktuk nézni! 😊 viszont ebben az adásban Gábor szokatlanul kritikus volt a Lucifer gazdijával a szobatisztaság kapcsán, ahol a másik gazdihoz hasonlította. Nagyon együtt éreztem Lucifer gazdijával, biztosan rosszul esett neki. Pedig fantasztikus eredmény, amit sikerült elérniük és a nehéz kezdet ellenére kihozták a legtöbbet, munkát, fáradságot nem kímélve. Tiszteletreméltó, hogy a problémákat felismerték és segítséget kértek, ezt sajnos nem mindenki teszi meg. 👍 Cukik a kutyusok és mindkét gazdi nagyon szimpi! 😊 üdv: egy Pomerániai gazdija 🐶
Imádom a Podcastot. Annyira jó tényleg hozzáértőket hallgatni. Szerintem az egyik legjobb magyar nyelvű podcast. Olvastam hogy lesz magyar vizsláról fajtabemutató, de a német vizsláról nem lesz véletlenül?
Nagyon jó volt nézni ezt a műsort. Mindkét kutyusnál rá ismertem az én kutyámra. Artúrban igazi Terrier vér folyik. Ő az én terápiás kutyám . ❤ Kutya és nem öleb.😉
Azt kell mondanom, hogy ez az adás nagyon jól sikerült, pontosan azért mert nem a sztereotípiákat erősítette, hanem a fajta szemszögből, hiteles gazdikkal és Gábor nagyon korrekt rálátásával😊 egy Yorki gazdi
13 дней назад+4
Nagyon varom az angol cocker spanielt 😁legyszi rola is csinaljatok videot!koszi☺️
Van Brightonba egy terrier múzeum, ott van az első "yorki" a jack russel, az utsó old english white, a csille húzó bull vagy staffbull a first whitefox ....menjetek el kérlek nézzétek meg, olvassatok. 😉
Köszönöm, nagyon élveztem mint szintén terrier tulajdonos bár nekem westie/West Highland White Terrier/ van. Van két beagle fajtájú kutyám is a westie mellett,nálam mindhárom kutyánàl a következetes nevelés napi 1-2 óra séta ami bevált.Mentálisan és fizikailag is elfáradnak .Teljesen átvették a családi ritmust,nem ők diktálják az ütemet hanem a gazdi és úgy látom hogy ők ezt élvezik és mi is🐶
Novemberben a szokásos esti sétánk alkalmával megtámadta Puszedlinket egy rottweiler! Szerencsére amit mindig villogót rárakunk a testére abba beleakadt a foga, de így is mind a két oldalán megsérült. 😥
Én pont amiatt nem választottam yorkit újra második kutyának mert nekem ő volt A nagybetűs kutya és semmiképp nem akartam szegény ketteskét azzal elnyomni hogy mindig hasonlítgattam volna hiszen az első kutyám baromira feltette a lécet magasra. Mind habitusban, mint személyiségében megtestesítette az ideális kutyát. Sajnos eü szempontokat figyelembe véve nem voltunk szerencsések vele (törzskönyves kutya volt még mielött valaki belekötne!) mindkét térde patluxos volt és el is szakadt mindkét térdszalagja sajnos, ami nem kevés fájdalommal és költséges műtétekkel járt és sajnos viszonylag korán (kistestű mértékkel mérve) 10 évesen daganatos betegségben elhunyt az anyja is sajnos ebben ment el így benne volt a pakliban. 😓 Akkor azt mondtam soha többet kutyát mert borzalmas volt elveszteni, aztán a gyerekeim akarata erősebb volt így jött a jelenlegi kutyánk, viszonylag tudatos fajtaválasztással egy Border Collie. Nagy ugrás a kis terrierhez képest, de pont az is volt a lényeg hogy teljesen más legyen mint az előző volt, itt sajnos volt egy nagyon rossz kutyaiskola választásunk (megjegyzem halkan hogy tükör módszeres 🙄 ) az addig rendkívül nyitott és baràtságos kutyámból ott egy reaktiv kutyát csináltak ami most nem kevés költségembe kerül hogy megpróbáljam egyéni terápiás kezelésekkel visszaterelni a normális mederbe őt 🙄 viszont teljesen más kutya mégis jelenleg azt mondom nemigen tudnék más fajtát elképzelni a családunknak. De a yorki tény hogy más volt. Egyszeri és pótolhatatlan 🥰
Azert kell porazon setaltatni. Foleg a varosban. Ha mindenki igy tenne, akkor nem lenne baleset. Nekem pekingi volt ilyen kicsi, ha nem lett volna porazon, ket malamut szetkapta volna. Igy tudtam visszahuzni, es felvenni. Be is menekultunk a lepcsohazba.
@@79malackaNe haragudj, de egy 6 kilós kutya nem húzhat el senkit (maximum egy kisgyereket...)... Egyszer simogattam yorkit, annyira apró szegény, egy macska is nagyobb. Nekünk 30 kilós kutyáink vannak, a kettő egyszerre már azért tud durva lenni mikor mennének az őz után az erdőben. Szóval továbbra sem tudom értelmezni a "yorkie húzást"... 😅
Hány ilyen sötétben setaltatoval akadok ossze, akinek total agresszív kutyaja van. En imadok nagy tavokat menni hajnalban mert nem zavar minket senki,es osszerezzenek az ugatastol olykor. (Svajc)
Mi a kelpie bemutatót várjuk nagyon! 🙏
Nekem volt yorkiem is és tibeti masztifom is. Mind a két kutya igazi kutya volt. Volt, van több kutyám, méretben ez a két véglet volt. A yorkie-nak se volt masnija, kis kan volt, olyan határozott és stramm kutya volt, hogy csak na. A szomszéd nagy pásztorkutyáját is megugatta mindig (amikor arra jártunk és a karomban volt)
Végre!!!!! ❤ Kellym szuper kiskutya volt, engedelmes és ügyességi ágazatban is 9-es szinten! Imadom a fajtát ❤❤❤
Nekem 4 yorkim volt, mind a 4 felnőttként került hozzám. Ahány kutya, annyi féle jellem, szokás, viselkedés, de mindegyik nagyon okos volt és szófogadó. Az első szelíd tündér, aztán egy Biewer és egy normál vöröske jött hozzám. Az első pillanattól egy csapat voltak. A negyedik 1 év alatt se tudott beilleszkedni, félt mindentől és mindenkitől. A Biewer édes-drága szelíd, bújós volt, a vöröske pedig a bandafőnök. Ő őrző-védő kutyának képzelte magát, főleg a férfiakat támadta, de csak területen belül, ha valaki kedves volt hozzá, hamar meg lehetett vele barátkozni. Rossz emlékei lehettek. Megható volt, amikor vélt támadás alkalmából ment neki hörögve-vicsorogva olyannak, akivel azelőtt nagy spanok voltak, de azt hitte bántani akar (csak egy kampósbotot vett a kezébe az illető, amit felemelt). "Megvédett" a saját huskymtól is, ami közelebb jött hozzám, mint amit ő jó szemmel nézett volna. Nem voltak egyébként indokolatlanul ugatósak, mind a 4 lány volt, mind szerette a zöldségeket, gyümölcsöket IS! Sajnos, már nem élnek, de életem nagy élményei voltak. Most csak egy huskym van, az ő macska-jelleme is megér egy misét, de szeretni valók mind.
Nagyon sokat fejlődött a podcast minősége, nagyon izgalmas minden fajtabemutató! Gratulálok, élvezettel szoktuk nézni! 😊 viszont ebben az adásban Gábor szokatlanul kritikus volt a Lucifer gazdijával a szobatisztaság kapcsán, ahol a másik gazdihoz hasonlította. Nagyon együtt éreztem Lucifer gazdijával, biztosan rosszul esett neki. Pedig fantasztikus eredmény, amit sikerült elérniük és a nehéz kezdet ellenére kihozták a legtöbbet, munkát, fáradságot nem kímélve. Tiszteletreméltó, hogy a problémákat felismerték és segítséget kértek, ezt sajnos nem mindenki teszi meg. 👍 Cukik a kutyusok és mindkét gazdi nagyon szimpi! 😊 üdv: egy Pomerániai gazdija 🐶
Az enyém kilenc kiló😂😂😂 és imádom.
Azt hittem az enyém “nagy” 4,4kg-val😅
@ ő se kicsi😁
Köszönöm a tartalmas tanitás videót😊
Imádom a Podcastot. Annyira jó tényleg hozzáértőket hallgatni. Szerintem az egyik legjobb magyar nyelvű podcast.
Olvastam hogy lesz magyar vizsláról fajtabemutató, de a német vizsláról nem lesz véletlenül?
Abszolút tervben van a német vizsla epizód is, idén mindenképpen szeretnénk leforgatni!
Nagyon jó volt nézni ezt a műsort. Mindkét kutyusnál rá ismertem az én kutyámra. Artúrban igazi Terrier vér folyik. Ő az én terápiás kutyám . ❤
Kutya és nem öleb.😉
Már úgy várjuk a vizslás bemutató videót :)
Holnap forgatjuk, kis türelmet kérünk még:)
Azt kell mondanom, hogy ez az adás nagyon jól sikerült, pontosan azért mert nem a sztereotípiákat erősítette, hanem a fajta szemszögből, hiteles gazdikkal és Gábor nagyon korrekt rálátásával😊 egy Yorki gazdi
Nagyon varom az angol cocker spanielt 😁legyszi rola is csinaljatok videot!koszi☺️
Én is nagyon várom! Még egy szavazat az angol cockerre ❤️
Az idei terveink között szerepel!:)
Csivavásat szeretnék:) egy csivava gazdi
Van Brightonba egy terrier múzeum, ott van az első "yorki" a jack russel, az utsó old english white, a csille húzó bull vagy staffbull a first whitefox ....menjetek el kérlek nézzétek meg, olvassatok. 😉
Köszönöm, nagyon élveztem mint szintén terrier tulajdonos bár nekem westie/West Highland White Terrier/ van. Van két beagle fajtájú kutyám is a westie mellett,nálam mindhárom kutyánàl a következetes nevelés napi 1-2 óra séta ami bevált.Mentálisan és fizikailag is elfáradnak .Teljesen átvették a családi ritmust,nem ők diktálják az ütemet hanem a gazdi és úgy látom hogy ők ezt élvezik és mi is🐶
Novemberben a szokásos esti sétánk alkalmával megtámadta Puszedlinket egy rottweiler! Szerencsére amit mindig villogót rárakunk a testére abba beleakadt a foga, de így is mind a két oldalán megsérült. 😥
Én pont amiatt nem választottam yorkit újra második kutyának mert nekem ő volt A nagybetűs kutya és semmiképp nem akartam szegény ketteskét azzal elnyomni hogy mindig hasonlítgattam volna hiszen az első kutyám baromira feltette a lécet magasra. Mind habitusban, mint személyiségében megtestesítette az ideális kutyát.
Sajnos eü szempontokat figyelembe véve nem voltunk szerencsések vele (törzskönyves kutya volt még mielött valaki belekötne!) mindkét térde patluxos volt és el is szakadt mindkét térdszalagja sajnos, ami nem kevés fájdalommal és költséges műtétekkel járt és sajnos viszonylag korán (kistestű mértékkel mérve) 10 évesen daganatos betegségben elhunyt az anyja is sajnos ebben ment el így benne volt a pakliban. 😓
Akkor azt mondtam soha többet kutyát mert borzalmas volt elveszteni, aztán a gyerekeim akarata erősebb volt így jött a jelenlegi kutyánk, viszonylag tudatos fajtaválasztással egy Border Collie. Nagy ugrás a kis terrierhez képest, de pont az is volt a lényeg hogy teljesen más legyen mint az előző volt, itt sajnos volt egy nagyon rossz kutyaiskola választásunk (megjegyzem halkan hogy tükör módszeres 🙄 ) az addig rendkívül nyitott és baràtságos kutyámból ott egy reaktiv kutyát csináltak ami most nem kevés költségembe kerül hogy megpróbáljam egyéni terápiás kezelésekkel visszaterelni a normális mederbe őt 🙄 viszont teljesen más kutya mégis jelenleg azt mondom nemigen tudnék más fajtát elképzelni a családunknak. De a yorki tény hogy más volt. Egyszeri és pótolhatatlan 🥰
Azert kell porazon setaltatni. Foleg a varosban. Ha mindenki igy tenne, akkor nem lenne baleset. Nekem pekingi volt ilyen kicsi, ha nem lett volna porazon, ket malamut szetkapta volna. Igy tudtam visszahuzni, es felvenni. Be is menekultunk a lepcsohazba.
Aztán mindenit, nem gondoltam volna, hogy ilyen 😮komoly 🤠🪢 vadász.
A tartás ennél a fajtánál is kulcs, vagy simi🐇 nyuszi vagy törpesárkány 🐲🐉
Mienk 7.8 kg 😀
Vizsla nem lesz, igaz-e? 😅
Jövő héten forog a magyar vizsla epizód, kis türelmet kérünk még:)
@ kíváncsian várjuk :)
"A yorkie előreszaladt és húzott engem maga után"... Egy yorkie húz valakit maga után... Ezt a mondatot sehogy nem tudom értelmezni...
Pedig létezik. Artúr 6 kilós csupa izom kutya. Kis Schwarzenegger😂
Bizony tud húzni főleg ha tüzelnek a környéken élő csajszik.
@@79malackaNe haragudj, de egy 6 kilós kutya nem húzhat el senkit (maximum egy kisgyereket...)... Egyszer simogattam yorkit, annyira apró szegény, egy macska is nagyobb. Nekünk 30 kilós kutyáink vannak, a kettő egyszerre már azért tud durva lenni mikor mennének az őz után az erdőben. Szóval továbbra sem tudom értelmezni a "yorkie húzást"... 😅
@@79malacka huskym van, na ő húz 😆
@@editbalint1030 el tudom képzelni ☺️
Hány ilyen sötétben setaltatoval akadok ossze, akinek total agresszív kutyaja van. En imadok nagy tavokat menni hajnalban mert nem zavar minket senki,es osszerezzenek az ugatastol olykor. (Svajc)
Üdv. Agyoninteliges kutyagazdák... És a gyermekek, hogyan nevelődhetnek. Ismét tudatosul bennem: tényleg, nem a farok csóválja a kutyát?! Vagy nem?!
@@gaborbenedek8524 na ezt próbáld meg értelmesen leírni, mert az “agyoninteliges” nem érti! Hátha sikerül!
Akkor ezt most próbáld meg magyarul, kérlek:)