Sziasztok. Nemrég találtam rá a csatornátokra Dani csatornáján keresztül tök jó amit csináltok. Volt még régebben egy fémkeresős videótok ha még érdekel benneteket a kincskeresés akkor egyszer majd próbáljátok ki a Mágnes horgászatot. Nagyon érdekes dolgokat lehet találni. LEGO for the win.
Ha még játszanátok vele, akkor következőleg ne hagyjátok csak úgy a levegőn kiszáradni. Csomagoljátok be zacskóba hogy csak egy kis levegő tudjon beférkőzni és hagyjátok nyugodtan egy hetet is száradni. Azért zsugorodott így, mert csak a nyitott felén tudott belőle távozni a nedvesség. Én kipróbálnám száraz gipszformával is, mivel az elvonja az anyagtól a nedvességet. Várnék egy fél órát és kiütném belőle, aztán hagynám megszáradni letakarva. A kerámiánál is bevált metódus. :)
Ha sajtot szeretnétek belőle csinálni, akkor literenként 1-2 kanál ecet kell hozzá és egy kavarás után hagyni kell állni, ameddig ki nem csapódik a szárazanyag. Utána szűrés jön majd attól függően, hogy milyen sajtot szeretnétek (én frisset szoktam csinálni, nem érlelem) folytatjátok tovább a feldolgozást. Ha friss sajtot csináltok, akkor szűrés után ugyanilyen gyurmázható lesz. Ott keverjetek bele sót és tetszés szerinti ízesítést (én fokhagymásat szoktam csinálni) és tegyétek egy edénybe, amit lesúlyoztok. 1-2 nap a hűtőben és már fogyasztható is. Minél nagyobb zsírtaltalmú a tej, annál jobb lesz a sajt. A legjobb, ha házi friss tejet tudtok szerezni
legolapra legokat folpackit és abba beleönteni nyomáson tartani mint a fröccdöntésnél, igy meglesz a forma majd ebbe lehet rakni a formákat és nyombe bele a másik legót
Van egy másik "eljárás" is amikor kukorica kemémytőt ecetet meg glicerint kell keverni vízzel és ugyan így össze kell főzni. Tiktokon láttam Dr Ispán Dávidnál. Azt is kipróbálhatnátok. Ha gondoljátok küldök linket vagy kimásolom az elkészítést és elküldöm :)
Eddig anno a pinterest kellett ahhoz hogy a konyhai eszközökkel kaotikus dolgokat tegyetek.Most már megy random is. Éljen a lvl up. Egyébként klafa videó mint általában
Sziasztok. Nemrég találtam rá a csatornátokra Dani csatornáján keresztül tök jó amit csináltok. Volt még régebben egy fémkeresős videótok ha még érdekel benneteket a kincskeresés akkor egyszer majd próbáljátok ki a Mágnes horgászatot. Nagyon érdekes dolgokat lehet találni. LEGO for the win.
Ha még játszanátok vele, akkor következőleg ne hagyjátok csak úgy a levegőn kiszáradni. Csomagoljátok be zacskóba hogy csak egy kis levegő tudjon beférkőzni és hagyjátok nyugodtan egy hetet is száradni. Azért zsugorodott így, mert csak a nyitott felén tudott belőle távozni a nedvesség. Én kipróbálnám száraz gipszformával is, mivel az elvonja az anyagtól a nedvességet. Várnék egy fél órát és kiütném belőle, aztán hagynám megszáradni letakarva. A kerámiánál is bevált metódus. :)
Ha sajtot szeretnétek belőle csinálni, akkor literenként 1-2 kanál ecet kell hozzá és egy kavarás után hagyni kell állni, ameddig ki nem csapódik a szárazanyag. Utána szűrés jön majd attól függően, hogy milyen sajtot szeretnétek (én frisset szoktam csinálni, nem érlelem) folytatjátok tovább a feldolgozást. Ha friss sajtot csináltok, akkor szűrés után ugyanilyen gyurmázható lesz. Ott keverjetek bele sót és tetszés szerinti ízesítést (én fokhagymásat szoktam csinálni) és tegyétek egy edénybe, amit lesúlyoztok. 1-2 nap a hűtőben és már fogyasztható is.
Minél nagyobb zsírtaltalmú a tej, annál jobb lesz a sajt. A legjobb, ha házi friss tejet tudtok szerezni
Öreg kulturgeeks, jó volt titeket nézni annó
Nagyon menő a Tardis-os pólód Bence 💯
legolapra legokat folpackit és abba beleönteni nyomáson tartani mint a fröccdöntésnél, igy meglesz a forma majd ebbe lehet rakni a formákat és nyombe bele a másik legót
Köszönjük! 🦈❤️
Sziasztok!
Hova tüntetek? Unalmas így nélkületek. :/
Van egy másik "eljárás" is amikor kukorica kemémytőt ecetet meg glicerint kell keverni vízzel és ugyan így össze kell főzni. Tiktokon láttam Dr Ispán Dávidnál. Azt is kipróbálhatnátok.
Ha gondoljátok küldök linket vagy kimásolom az elkészítést és elküldöm :)
Persze, küld csak el, köszönjük ^^
Egyre betegebb dolgok vannak itt, a végén lesz fábol vaskarika is.
Erzsi még mindig szép 😮
Tésztalegót is csinálhatnátok tojásbol lisztből
Esetleg só-víz-liszt gyurmából. 😁
esetleg céklával paprikával kékáfonyával bodzával szinezni
Amúgy, ebből kulcstartókat lehetne csinálni
9:35 "Most mit röhögsz ba..." 😂
Reméltem, hogy csináltok valami bio-gombot, de hát csak vacak lego-ra futotta 😁
Érzem a szagot xd
Lego! A hobbim❤
Érdekes
kerámia is zsugorik 15%ot sütésnél
jó lett :)
Eddig anno a pinterest kellett ahhoz hogy a konyhai eszközökkel kaotikus dolgokat tegyetek.Most már megy random is.
Éljen a lvl up.
Egyébként klafa videó mint általában
Mi így fejlődünk 😄
én megvenném
Ha sajtot készítesz nem érzed az ecet ízét, mert sokkal kevesebbet raksz bele.
Nagyon cringe minden Insta videód Bence :D
Az arcom leszakad tőlük.