Segítségképpen: A megfelelő állagú etetőanyag egy nyomásra összeáll, de egy könnyed mozdulattal szétmorzsolható. Gyorsan bont, a bedobás után pár perc alatt tökéletesen kioldódik a kosárból. Method jellegű horgászatnál ez különösen fontos. Tegyél próbát: a megtöltött kosarat dobd be, majd miután a fenékre süllyedt, azonnal tekerd ki. Ha az anyag nagy resze még nem ürül ki a kosárból, akkor rossz az állaga. Pont az a lényege az etetőanyagnak, hogy megfelelően bontva egy "etetőszőnyeget" alkosson, amit szívogatva a halak az apró méretű lebegő vagy kikönnyítette csalikat beszippantják. Amennyiben túl ragacsosra/tapadósra kevered, kontraproduktív lesz az egész. A kosárba szánt pelletek bekeveréséhez idő kell. Legalább egy 20-25 perc szükséges ahhoz, hogy megfelelően felpuhuljanak a szemek és úgy viselkedjenek víz alatt, ahogy kell. Érdemes horgászat előtt vagy akár a horgászat előtti este bekeverni. A horgászatnak pedig érdemes egy ütemet adni, tehát nem ülni és várni a csodát, hanem 5-10-15 percenként újat dobni. Menjen csak befelé nyugodtan az etetőanyag pontosan ugyanarra a helyre, ez teszi lehetővé azt, hogy a hal ráálljon az etetésre. A kapást sok esetben felgyorsíthadot azzal, ha az etetőanyag színétől elütő színvilágú, figyelemfelkeltő színű csalikat használsz. Bármilyen időszakban lehet halat fogni. Nincs olyan, hogy nem eszik a hal. Mindig eszik. Viszont különböző körülmények között eltérő módon és a vízoszlop más-más tartományában. Ezt megtalálva mindig lehet fogni. Legrosszabb esetben, a legnehezebb időszakban is mindig ki lehet "kukázni" pár darabot. Görbüljön!
Köszönöm a részletes információt! Én, mint láthattad, általában bedobok a csalival egy helyre, és utána rendszeresen etetem a környékét, nem dobálok sokat a csalival. Ez az én módszerem. De a részletes leírásodban rávilágítottál egy hibámra, azaz hogy legközelebb a becsúzlizott etetőgolyókat lazább szerkezetűre fogom gyúrni, hogy a becsúzlizás után szinte azonnal eltudjon terülni a területen, hogy az ott lévő halak azonnal tudják szipákolni. Köszönöm a segítségedet! :)
Ha tesztelni akarsz, natúr főtt kukorica búza, ezzel szórj meg pár nmt,azután dobálj rá a teszt csalival meg az etetőanyaggal kizárólag kosárban... A fentebb leírt módon gyúrd... Görbüljön 👍
Az mbaits-es pelletet kicsit szárazabbra keverd szerintem. Mert ha jól láttam az első újradobásnál még benne volt a kosárban. Annak max 10perc alatt ki kellene oldódni, hogy hatékonyan csalja a halakat. Mert szerintem az nem igaz, hogy minél tovább a kosárban van annál korábban megtalálja a csalit. De ilyenkor az aromák is jobban le vannak kötve és nem nagyon áramolnak Ez csak az én véleményem
Szia! Nekem barátom apukájáék (Ottó, és Árpád) aki üzemelteti itt Böddön az M-Baitset... Barátom mesélte, hogy szponzorok lesztek, nagyon boldog voltam, hogy a kedvenc csatornámmal... Szóval nagyon örülök, hogy így alakult, de lesznek még M-Baits csalitesztelős videók?
Szia Tomi azt szeretném meg kérdezni hogy a sorozatokat fogjátok fojtani (a vadászósra értem amit Báttyádol csináltál) fogjátok fojtani kérlek válaszolj mert meg szeretném tudni
Késő Ősztől (amikor már lehült) Tavasz elejéig én az édesebb csalikat, és etetőanyagokat használom. Tavasz végétől (amikor melegszik fel a víz) Ősz közepéig szerintem a büdösített etetők és csalik mennek jobban. Amúgy jó lett a videó, és csak így tovább!!!
Barátom apjáéké az M-Baits international, vannak képeim, milyen halat fogtak... Jelölj be messengeren ha kedved van, elküldöm a képeket: Viktor Kapitany, prof kép: guggolok az úton
Már egyszer irtam egy komentet egy hasonlo kérdéssel de nem akartok csinálni ott a ti tavatokon egy eca versenyt nézökkel? Én nagyon szivesen le mennék ( Hatvanbol)
Szia!Nagyon jó látni hogy végre valaki szponzorál téged :D Nemtudom mennyire szeretsz csukázni,de itt a falumba va egy tök jó kis tó (bányató) ahol tele van csukákkal kb. 30 perc alatt simán jön egy :D Sajnos ponty,amúr,nincs benne de van benne pár nagyobb darab compó is! én lassan két éve horgászok ott de nagyon szeretem,nem lehet tudni mikor mi jön :D örülnék hogyha ellátogatnál oda :D oda nem kell semmi engedély mondhatni magán tó de a fauból szinte mindenki oda jár :D kb. 30 vagy 20 km-re van Gyulától Kamut :D
Nagyon jo let a video de egy tanács ! Ha lesz rá lehetőséged utaz ki az egyik duna ágra mert ot általában sok a hal! És mézes etető anyagot iletve mézes pufival probálkoz mert azt nagyon szeretik a pontyok! Énis mindig azal horgászok és elég sok halat fogtam ahoz képest hogy csak 13 vagyok! De nagyon jok a hórgászos videoid bocs a hejes ìrási hibákért!
Szia Tomi, egy tanács a csalikkal és etetőanyagokkal kapcsolatosan. A halak csak a büdöset és csípőset érzik, mert az irritálja a nyálkahártyájukat. Az összes ilyen epres, mézes, barackos, stb. pénzkidobás.
Az M-Baits international remek bojlikat gyárt, nem pénzkidobás... Barátom apjáéké az M-Baits... Lehet elég hihetetlennek hangzik, de nem muszály elhinni... Nyugodtan írj rám messengeren, ha kapok választ, szívesen megadom a nevem, küldök képeket, milyen halakat fogtak epres, mézes, barackos "pénzkidobós" bojlikkal ;)) Hidd el, nem kicsik (köztük 23 kg-os pontyok)
Kedves Lipták örülök a lelkesedésednek, de mielőtt véleményt nyilvánítasz, szerintem nézd végig. Egy 14 perces filmet 2 perc alatt nem lehet megnézi. :)
Mi viccen kívül megkostóltuk :D Barátom apjáéké az m-baits, aztmondták, ehető, csak ne együk meg az egészet xD Egyébként nem volt szörnyű, de nem lesz kedvencem... Enyhe sajtosgolyó vattacukor keverék íze van
Remélem másik békés megyeitől elfogadod a receptet. Végy egy tiszta rendesen megszáradt (akár) befőttesüveget. Lehet száraz kukoricaszemekkel (kicsit tovább tart), de lehet konzerves is. Lényeg az üveg aljába csak és kizárólag egészséges szemeket (morzsalékot ne!!!) rakj. Házi pálinkával jobb felönteni, de jó a jobb minőségű bolti is (pl bolyhos féle). Úgy öntsd fel a kukoricát pálinkával, hogy kb 1,5-2 centire ellepje.
Szia én Karcsi vagyok a másik telómon régóta fel voltam iratkozva csak elromlott és a tesóm nekem adta az övét és neki már másik van de like aki szerint kedves
Segítségképpen:
A megfelelő állagú etetőanyag egy nyomásra összeáll, de egy könnyed mozdulattal szétmorzsolható.
Gyorsan bont, a bedobás után pár perc alatt tökéletesen kioldódik a kosárból. Method jellegű horgászatnál ez különösen fontos.
Tegyél próbát: a megtöltött kosarat dobd be, majd miután a fenékre süllyedt, azonnal tekerd ki. Ha az anyag nagy resze még nem ürül ki a kosárból, akkor rossz az állaga.
Pont az a lényege az etetőanyagnak, hogy megfelelően bontva egy "etetőszőnyeget" alkosson, amit szívogatva a halak az apró méretű lebegő vagy kikönnyítette csalikat beszippantják. Amennyiben túl ragacsosra/tapadósra kevered, kontraproduktív lesz az egész.
A kosárba szánt pelletek bekeveréséhez idő kell. Legalább egy 20-25 perc szükséges ahhoz, hogy megfelelően felpuhuljanak a szemek és úgy viselkedjenek víz alatt, ahogy kell. Érdemes horgászat előtt vagy akár a horgászat előtti este bekeverni.
A horgászatnak pedig érdemes egy ütemet adni, tehát nem ülni és várni a csodát, hanem 5-10-15 percenként újat dobni. Menjen csak befelé nyugodtan az etetőanyag pontosan ugyanarra a helyre, ez teszi lehetővé azt, hogy a hal ráálljon az etetésre.
A kapást sok esetben felgyorsíthadot azzal, ha az etetőanyag színétől elütő színvilágú, figyelemfelkeltő színű csalikat használsz.
Bármilyen időszakban lehet halat fogni. Nincs olyan, hogy nem eszik a hal. Mindig eszik. Viszont különböző körülmények között eltérő módon és a vízoszlop más-más tartományában. Ezt megtalálva mindig lehet fogni.
Legrosszabb esetben, a legnehezebb időszakban is mindig ki lehet "kukázni" pár darabot.
Görbüljön!
Köszönöm a részletes információt! Én, mint láthattad, általában bedobok a csalival egy helyre, és utána rendszeresen etetem a környékét, nem dobálok sokat a csalival. Ez az én módszerem. De a részletes leírásodban rávilágítottál egy hibámra, azaz hogy legközelebb a becsúzlizott etetőgolyókat lazább szerkezetűre fogom gyúrni, hogy a becsúzlizás után szinte azonnal eltudjon terülni a területen, hogy az ott lévő halak azonnal tudják szipákolni. Köszönöm a segítségedet! :)
@@WildAdventure Kíváncsian várom/várjuk, hogy sikerre fog-e vezetni!
Reméljük a legjobbakat :)
@@milanfarkas6034 Legközelebb majd ezt fogom tesztelni. :)
@@WildAdventure Azért túl lazára se gyúrd, nehogy akkor meg vízközé húzza a halakat a felhő:)) Arany középút.. :D
Ha tesztelni akarsz, natúr főtt kukorica búza, ezzel szórj meg pár nmt,azután dobálj rá a teszt csalival meg az etetőanyaggal kizárólag kosárban... A fentebb leírt módon gyúrd... Görbüljön 👍
Mikor lesz egy hoszab tartalmu horgászos vagy vadászos videó?
2:00 fingás
Én imádok horgászni, és nagyon sokat segítettél ezekkel a horgászós videókkal!🎣
Szóval tartmég a vadkaland! Ennek örülök, csak így tovább!
Gratulálok a 50.000 feliratkozóhoz! épp ember a pálinkát meg isza
Az mbaits-es pelletet kicsit szárazabbra keverd szerintem. Mert ha jól láttam az első újradobásnál még benne volt a kosárban. Annak max 10perc alatt ki kellene oldódni, hogy hatékonyan csalja a halakat.
Mert szerintem az nem igaz, hogy minél tovább a kosárban van annál korábban megtalálja a csalit. De ilyenkor az aromák is jobban le vannak kötve és nem nagyon áramolnak
Ez csak az én véleményem
Szia! Nekem barátom apukájáék (Ottó, és Árpád) aki üzemelteti itt Böddön az M-Baitset... Barátom mesélte, hogy szponzorok lesztek, nagyon boldog voltam, hogy a kedvenc csatornámmal... Szóval nagyon örülök, hogy így alakult, de lesznek még M-Baits csalitesztelős videók?
göringyeket.. milyen nyelvjárásró' vatyotk' ti?
végre, Imádlak!!!!Már alig vártam, hogy legyen horgászos vidi
Jó napot! A pálinkás cukk és a brandys ugyan az?
Tetszik az ilyen fajta videó,nagyon jó lett Tomi,várom a következő részt
A pálinkás kukoricát házilag ugykel csinálni hogy csak a kukoricára pálinkát önteni ?a választ előre is köszönöm!
Nem
Köszi az új videót. Tivagytok a legjobbak
Mikor lesz horgászos vidi?? Tesódal?😅😉😊
Szia a fiamis szeret horgászni és ma fogott egyamurt szereti a vabkalanbot🎣
9:57 jobb fenn a balin rabol.
Balin? Egy tavon?
sziasztok! Ez a videó 2020.augusztus 15-16.-án készült amikor volt a verseny a Munkácsin?? Előreis köszi a válaszod! :D
11:43 max 2kg a ponyt
Gratulálok az első sponzihoz, továbbiakat
🥳
Szia Tomi azt szeretném meg kérdezni hogy a sorozatokat fogjátok fojtani (a vadászósra értem amit Báttyádol csináltál) fogjátok fojtani kérlek válaszolj mert meg szeretném tudni
Nagyon jó lett
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy lesznek még vadászós videók? Vagy azok már nem?
Köszönöm hogy lett új film
11:31 az nekem hagyományos etetőanyagnak tűnik és nem az eperlekvárosnak.
Ott valóban nem eperlekváros etetőanyagot használtam, hanem sárgabarackosat, de erről a végén említést tettem. :)
Lessz még majd a jövőben vadkaland epizód?
Remélem lesz még ilyen M-baits tesztelős videó nagyon jó lett
Nagyon tetszett a videó lehet, hogy egyszer majd ki próbáljuk. Görbüljön!🙂
hogyan kesul el a palinkas kukorica
Szia tamás! Nagyon jó lett ez a video is, de azt szeretném megkérdezni hogy hol horgászol? Ja és puszilom szöszit! ;)
Munkácsi horgásztó ami Gyulán van (Békés megye). Mondta is a videó elején :)
mekkora volt a legnagyobb ponty amit fogtál??
Késő Ősztől (amikor már lehült) Tavasz elejéig én az édesebb csalikat, és etetőanyagokat használom.
Tavasz végétől (amikor melegszik fel a víz) Ősz közepéig szerintem a büdösített etetők és csalik mennek jobban.
Amúgy jó lett a videó, és csak így tovább!!!
0:13 pálnikás
Na, legalább nem csak én vettem észre.😆
Valóban ellett írva! :D
Te vagy a legjobb videos
Mikor lesz Boldizsárrol videó?? 🤩🤩
Mért nem csináltok saját márkájú csalikat/etetőanyagokat
Ènis így szoktam számolni az etetőanyagot10:56 nagyon jók vagytok így tovább
Ok
Ez jó kis film lett
Én az M-Baitses cuccokat imádom, nekem a csoki-narancs nagyon bejött!
Barátom apjáéké az M-Baits international, vannak képeim, milyen halat fogtak... Jelölj be messengeren ha kedved van, elküldöm a képeket: Viktor Kapitany, prof kép: guggolok az úton
Már egyszer irtam egy komentet egy hasonlo kérdéssel de nem akartok csinálni ott a ti tavatokon egy eca versenyt nézökkel?
Én nagyon szivesen le mennék ( Hatvanbol)
Végre új videóó ezaz!💯
Gratulálok a halakhoz!😊😊
Zotyóval mikor lezs videó?
Legjobb idő a frontos idő 😁😁 főleg, ha a hideg, illetve eső jön.
Like 😎
Ha már feederrel horgászol akkor mer nem method kosárral horgászok? Pedig megéri
Szép
Sziasztok! A móri horgászos videó nagyon tetszett és említettétek benne hogy vissza fogtok oda térni. Mikorra várható?😁😁
Azóta én Tamás már voltam ott, és javítottam a ponty rekordomon is 14,5 kg-ra. Nem tudjuk mikor megyünk oda legközelebb.
Munkácsy tó?
Szia!Nagyon jó látni hogy végre valaki szponzorál téged :D Nemtudom mennyire szeretsz csukázni,de itt a falumba va egy tök jó kis tó (bányató) ahol tele van csukákkal kb. 30 perc alatt simán jön egy :D Sajnos ponty,amúr,nincs benne de van benne pár nagyobb darab compó is! én lassan két éve horgászok ott de nagyon szeretem,nem lehet tudni mikor mi jön :D örülnék hogyha ellátogatnál oda :D oda nem kell semmi engedély mondhatni magán tó de a fauból szinte mindenki oda jár :D kb. 30 vagy 20 km-re van Gyulától Kamut :D
Nekem is ugyan ilyen fejlámpám van!
Nagyon jo let a video de egy tanács ! Ha lesz rá lehetőséged utaz ki az egyik duna ágra mert ot általában sok a hal! És mézes etető anyagot iletve mézes pufival probálkoz mert azt nagyon szeretik a pontyok! Énis mindig azal horgászok és elég sok halat fogtam ahoz képest hogy csak 13 vagyok! De nagyon jok a hórgászos videoid bocs a hejes ìrási hibákért!
Végre videooooo
Várom a horgász os és a vadászos videókat
Szerinted mijen bot a Nevis Carp Feder bott? Léci válaszolj kérlek köszi💪💪💪👋👋😟❤😎?
Szia Tomi, egy tanács a csalikkal és etetőanyagokkal kapcsolatosan.
A halak csak a büdöset és csípőset érzik, mert az irritálja a nyálkahártyájukat. Az összes ilyen epres, mézes, barackos, stb. pénzkidobás.
Az M-Baits international remek bojlikat gyárt, nem pénzkidobás... Barátom apjáéké az M-Baits... Lehet elég hihetetlennek hangzik, de nem muszály elhinni... Nyugodtan írj rám messengeren, ha kapok választ, szívesen megadom a nevem, küldök képeket, milyen halakat fogtak epres, mézes, barackos "pénzkidobós" bojlikkal ;)) Hidd el, nem kicsik (köztük 23 kg-os pontyok)
Én ezt elhiszem, de nem azért, mert a halak szeretik ezeket az ízeket. Soha életükben nem találkoznak pl.:eperlekvárral.
Én májas bojlival fogtam 22kg-s tokhalat.
@@mustotz igaz igaz, ezért is próbálják ki az epreset...
Jò volt a videó és nagyon jók a csalik
Kedves Lipták örülök a lelkesedésednek, de mielőtt véleményt nyilvánítasz, szerintem nézd végig. Egy 14 perces filmet 2 perc alatt nem lehet megnézi. :)
8:31 nem rossz squat, de van még mit gyakorolni :)
@Stelinsky Jozsef boomer
Jók vagytok
Most megyek nagyapnak meg mutatom mivel horgászunk legközelebb
Je horgászat végre. Hogy vagytok? (nézők is)
Jól
55 perce van fenn a videó te meg egy órája írtad xdd
@@arnolddarvasi6512 és akkor mi van nem egy olyan dolgot írt hogy én is ki próbáltam ezeket a hal kajákot. Hanem azt írt hogy hogy vagyunk.
@@evelindemeter1724 neked bajod va tál jelezd és elkisérlek egy orvoshoz oké??
@@arnolddarvasi6512 Jó isten, ha való életben úgy beszélsz ahogy írsz tanácsolom hogy menny el egy logopédushoz
Ezentúl M-Baitsel fogsz horgászni? 😄
Baj van vele? (Nem rosszból, csak kíváncsi vagyok, hogy szereted-e)
Énis majd ki próbálom
Nagyon jól horgászol
Mért nem kostoltad meg az epres vattacukrotxD
Mi viccen kívül megkostóltuk :D Barátom apjáéké az m-baits, aztmondták, ehető, csak ne együk meg az egészet xD Egyébként nem volt szörnyű, de nem lesz kedvencem... Enyhe sajtosgolyó vattacukor keverék íze van
@@viktorkapitany4061 én minden csalit aromát etetőt pellett megkóstolok😀
VadKaland - Kérlek készítsetek a tesóddal további remek videókat. - Felüdülés,kikapcsolódás. Köszi!
Uraaa
Egyépkén kár hogy nem adják a tv ben nem adják a videóitokat mert nagyon igényesen készítitek el őket(nem cikizésből írom de kukoricia van a címben)
Legyen már több horgászos és vadászos videó
A legjobb a pálinkas kukorica
7:12-nél nekem a simpson család jutott eszembe! :D
Az M Babits az az pontosan Meleg - baits egy elégge elterjedt csali szerbiában is .
Barátom apjáéké, egyébként Magyarba azért M-Baits, mert Szerbiában Meleg Bongó üzemelteti, nyilván itt nem Meleg lett a neve 😄
Jo volt a video.
És a pálinkás kukorica receptjét le tudod irni ha nem nagy kérés.
Remélem másik békés megyeitől elfogadod a receptet. Végy egy tiszta rendesen megszáradt (akár) befőttesüveget.
Lehet száraz kukoricaszemekkel (kicsit tovább tart), de lehet konzerves is. Lényeg az üveg aljába csak és kizárólag egészséges szemeket (morzsalékot ne!!!) rakj. Házi pálinkával jobb felönteni, de jó a jobb minőségű bolti is (pl bolyhos féle).
Úgy öntsd fel a kukoricát pálinkával, hogy kb 1,5-2 centire ellepje.
390es bottal nem 40 meteren kellene horgaszni
A hidegfront egyébként pont jó a horgászat szempontjából.:)
Tamás én nekem a pálinkás Cukk vált be ja és görbüljön 🐟🐟🐟
method kosarakkal is ki próbálhatnád
Ez jol eset volt egy jo vidi ojan régvolt az utolso pecás video
Lesz majd busa fogo horgászat az nagyon jo lenne
Véégre 😂
Legyen vadkacsa vadászat
Én tigrismogyoróval szoktam horgászni
Ha én hal lennék a pálinkás kukoricát kukorica nélkül is elfogadnám 😂😋
Levi
Szia én Karcsi vagyok a másik telómon régóta fel voltam iratkozva csak elromlott és a tesóm nekem adta az övét és neki már másik van de like aki szerint kedves
A pálinkás kikorica is jó csali csak most nem volt ott hal. Ja és máskor csoki narancsot is próbálj mert az nagyon jó csali.
Há
Há
Èn ma fogtam egy 3kg pontyot
Meg kóstolni az eper lekvárt nem bűn 🤙😂
Lesz majd rablozos videó
nem akarok bele kötni de pálnikás kukorica van az indexképen
horgászat végreee
Tomi az új Szipus Alfonz.
Léci
Nyami
Azacslittélenlehasználni 🐟🐟🐟🐟🐟🐟🐟🐟🐟🐟🐟🐟🐟🐟🐧🐧🐧🐧🐧🐧
Megyek horgászni holnap
Hello magyon jó videó lett de ez a tó tol is függ
Nagyon birlak tamás
már horgásztál már a csurgói víztározn? 🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐🧐
Ez a eteő anyag olyan mit a drok