Megragadnám az alkalmat, és megköszönve, hogy ennyien megnéztétek a premiert, felhívnám a figyelmet egy fontos problémára (a filmben is elhangzik, de azóta aktuálisabb információk vannak). Ahol a csukaívás játszódik, a Balabán-árkot a helyi városvezetés most akarja kikotortatni, hídjait megemelni, hogy motorcsónakok is beférhessenek, és persze tanösvényt építeni rá, hogy zöldebbnek tűnjön a dolog. A tervek között állandó nád- és hínárirtás, a bedőlt fatörzsek eltávolítása szerepel, s mindezt a Balabán "megmentésének", "revitalizációjának" akarják eladni. Természetesen a cél pályázati pénzek megszerzése. A Balabánban a védett réticsík és a veszélyeztetett széles kárász állománya jelentős, és ezek csak addig maradhatnak meg ott, amíg nem nyílik szélesebb út a főág és az azon érkező idegen halfajok és emberi zavarás felé. A Ráckevei-Dunán máshol is állandó a kotrási, nádirtási, vízinövény-irtási láz, lakossági és önkormányzati szinten egyaránt. Véleményem szerint ez a térség legnagyobb, első számú természetvédelmi problémája. Az olajszennyezés szörnyű volt, de egyszer volt, elmúlt, illegális, üldözendő. Ez viszont, amiről fentebb beszélek, legtöbbször "legális", mert megszerzik a kellő engedélyeket, tehát alattomos, álságos és folyamatos pusztítás. Jó lenne minél többen és minél több helyen felszólalni ellene, és elérni, hogy legalább a mellékágakon hagyják a természetet menni a maga útján, különben minden megsemmisül, ami miatt egyedülálló a Ráckevei-Duna. Köszönöm a figyelmet!
Őszintén gratulálok a filmhez, élmény volt végignézni. A filmed linkjét és a fenti bejegyzésedet megosztottam a facebook Ráckeve jövője csoportban. Remélem sokan elolvassák, megnézik. (ha a megosztással nem értesz egyeet, csak jelezd és törlöm)
Tisztelt Szendőfi Balázs! Ráckeve város polgármestereként szeretném kifejezni örömömet, hogy a településünket és az RSD-t népszerűsítő szép filmet forgatott. Ugyanakkor valótlan állításokat is tartalmazó kommentjére reagálva megjegyzem: nem ártott volna előbb tájékozódni, mielőtt közzé teszi. A valóság ezzel szemben az: a Balabán-árok eliszapolódása, a nyarankénti szaghatás valós probléma az ott élő emberek számára. Szakemberek előre jelzése szerint is a csatorna (amelybe az elmúlt évtizedekben jónéhányan a szennyvizüket vezették, amely a szűk vízbe hulló nagy tömegű falevéllel együtt komoly szerves hulladék lerakódást okozott) akár tíz éven belül elhalhat, ha a területet magára hagyjuk, ezért az természet védelmét kiemelten fontosnak tartó önkormányzat valóban kénytelen foglalkozni a dologgal. Az ön által kész tényekként feltüntetett változtatási törekvések azonban csupán lakossági felvetések, amelyeket az egyik lakos állított össze a legjobb tudása szerint, s ismertetőként feltettünk a város honlapjára. A cselekvési forgatókönyv azonban nem arra fog épülni, hanem az önkormányzat által megbízott környezetvédelmi szakmérnök véleményére.
Balázs ez nagyon nagy munka volt, de nagyon megérte. Csodálatosra sikeredett. Külön elismerés jár a szövegíráshoz és persze Reviczky úrnak a kitűnő narrálásért. Köszönjük!
Ez a film annyira brutálisan profi, hogy én nem is tudom, mit mondhatnék! Talán csak ennyit: köszönöm, hogy megnézhettem! Mekkora munka, kitartás lehet emögött, te jó Ég! Még mindig a leesett államat keresem...
15. éve lapátolok az RSD-n, és most úgy éreztem, eddig semmit sem tudtam róla. Fantasztikus, lenyűgöző felvételek, rengeteg, eddig sosem hallott ismeret ragasztott a képernyő elé! Gratulálok és köszönöm!
EZEK A CSODÁLATOS KÖZELI FELVÉTELEK....AZ ÁTLAG VIDEÓS ÉLETÉBEN TALÁN HA EGYSZER MEGADATNAK,AZ HOGY MINDEN ILYEN TÖKÉLETESEN ÖSSZE VAN RAKVA ,ÉS MEGRENDEZVE,RENDKÍVÜLI TEHETSÉGRE VALL...EGYSZERŰEN TÖKÉLETES FILM ,ÉS AZT HISZEM TÖBB DÍJAT BE FOG SÖPÖRNI...GRATULÁLOK!!!!! MENT A LÁJK..:)
Balázs nagyszerű a film. Azt gondolom, hogy David Attenborough-i szintet értetek el, még ha más képi anyaggal is. Egyáltalán nem zavaró, sőt kifejezetten jó, hogy a víz iszapos, zavaros, olyan mint ahogy az a valóságban is van. Sok sikert, és további filmeket kívánunk.
Nem volt nehéz rá m venni Reviczky Gàbort a Ráckevei Duna-ágra, igen sokat jártunk le hozzájuk régebben, fantasztikus személyiség, igazán szerencsés aki ismerheti őt.
Szavakkal le nem írható milyen csodálatos az a munka amit végzel. A zene, a kép világ , Reviczky Úr narrálása, mindaz a rengeteg tény és érdekesség amit megtudhatok.... Köszönöm nem csak a videót, ami minden tekintetben fantasztikus, de azt is amit a természetért teszel. Köszönöm, köszönöm és újra csak köszönöm.
Köszönöm.❤️ Most találtam rá erre a filmre. Kb. 20 éve Csepelen élek, de ezt nem tudtam erről. Mióta ide költöztem Szigetszentmiklósról, sokat fejlődött, de lenne még bőven tennivaló. Az átkosban és Demszky idejében ez "mostoha" terület volt. Azóta, bár nem vagyok fidesz párti, Borbély polgármesternek sikerült megvédenie és fejlesztenie a Kis-Duna ezen részét, nem úgy mint Németh Szilárdnak, aki csak a saját hasznát látta benne és sajnos tett is érte, hogy elérje célját, pl. Birkozó Akadémia, de Borbély "erősebb" volt. Nem tud(hatom), hogy mi lesz most, mi várható, mióta feloszlattták a csepeli Fideszt. Nagyon remélem, hogy Borbély függetlenként indul a következő önkormányzati választásokon. A legjobb, szerintem, az lenne, ha az MHM képviselője bejutna a választásokon. Az eddigi tevékenységük alapján, biztos vagyok abban, hogy a nemzet és az itt élő emberek érdekeit, a természettel összhangban vennék figyelembe. Nem úgy mint a rezsimalac, akii szállodsort akart építenj.😡 Remélen, fidesz ide-oda, nem lesz rosszabb, sőt még jobban fejlődik.🙏 Aki itt nyugodtan szeretne élnj, hallgasson a szívére. Ma reggel 3 kormoránt sikerült lencse végre kapni ❤️
Mindig szerettem a természetfilmeket. Ezért is néztem ezt is meg. Ez azonban valami más, magasabb rendű alkotás. Nem csak szórakoztat, tanít, hanem valamiféle állásfoglalásra is késztet ennek nyomán. Ez a kommentek nagy számában is megnyilvánul. Azt gondolom, hogy az ott ingatlannal rendelkezők és pusztán ökologiai szemléletet előnyben részesítő Sz.B közötti antagonisztikus ellentét nehezen feloldható. Mindkét félnek van igazsága, de csak az egyik vagy másik érvényesülhet. Szomorú, de ki kell mondani, hogy a természet legnagyobb ellensége maga az ember. Viszont amíg itt e Földön vagyunk élnünk is kéne valahogyan. Engem is lenyűgözött a zenei aláfestés, különösen jól illett ide az ismert református zsoltár vissza visszatérő melódiája. Egyszóval kifejezve gratulálok ehhez az alkotáshoz,és nagyon kíváncsi vagyok a második részre is.
Már a "Tisza-tó hat évszaka" is nagyon tetszett, és most ismét remek munka született! Le a kalappal Szendőfi Balázs előtt - az ilyen gyönyörűen fényképezett, rendezett és igényesen elkészített természetfilmek elvarázsolják, lelkesítik az embert és nagyon nagy örömet okoznak! Iszonyúan várom a 2. részt, az elsőért pedig maximális tisztelet és köszönet az alkotó(k)nak!
Véletlenül találtam rá , de most hogy megvan el sem tudom engedni. Még csak az első részt láttam, de ettől is teljesen el vagyok ájulva. Valóban fogalmunk sincs, hogy milyen csodás világ vesz körül minket és hogy mennyire kéne vigyáznunk rá. Nagyon köszönöm az élményt, teljesen kikapcsolódtam és feltöltődtem, akárcsak a fiúk a Tüskevár- ban.
Lenyűgöző. Képileg, zeneileg, történetileg. Nem tolakodó, egyszerű, igaz, aktuális ha kell és örök amikor arra van szükség. Szórakoztat, informál, tanít, mesél - megunhatatlan, hatalmas élmény, hogy a látszólag ismert, annyiszor bejárt közeli területek épp olyan izgalmas történeteket mesélnek el, melyek révén az ember az afrikai szavannákkal vagy a Galápagos-szigetekkel érzi egyenértékűnek e pár tíz méterre lévő tájat. Reviczky zseniális narrátorként, a felvételek elképesztően jók, a zene zseniális - tiszta szívemből gratulálok, az ember ezután máshogy néz erre a tájra. Ilyen szellemben lenne érdemes tkp. az ország egészét feldolgozni, ha tanár lennék, ez a film kötelező anyag lenne az órámon.
Szerintem egyszerűen csak bannolni kellene az embereket a bolygóról. 1 faj eltűnése sok-sok millió fajnak jelentene jelentős könnyebbséget, és megmaradást, túlélést... Respect a film elkészítéséért!
Nagyon jo film, tobbet tudtam meg a lapi pocrol mint amit valaha is gondoltam :D Az olajszennyezes nyomozas allasarol nagy a csend sajnos, pedig szivesen megusztatnam az illetot a sajat olajaban...
Vélhetőleg több filmfesztivál eljövendő győztes filmjét láttam. Gratulálok. (facebook megosztásnál nem jelenik meg hozzá ún. "bélyegkép", csak egy fehér téglalap)
Ez valami zseniális videó. Ilyet hogyan lehetett megcsinálni? El sem tudom képzelni. Mennyi csoda, amiről nem is tudunk. És a küzdés, az örökös küzdelem az életben maradásért.......... Ilyenkor elgondolkodok mindig, hogy miképpen jött létre tényleg ez a rengeteg féle élet. És, hogy ez a sok organizmus egy tökéletes körforgásban él egymással, és mindegyiknek meg van a maga feladata. Hihetetlen. Felejthetetlen videó - köszönet érte. Emberfeletti lehetett az egészet megcsinálni!
Hali. Köszönöm eme remekművet! 👍👏 Szivesen meg néznék egy hogyan készült részt. Csak úgy, a színfalak mögé tekinteni, hogyan áll össze ilyen kiváló természet film.! További jó munkát. Tisztelettel:Nagy József 😊🤗
Később lehet, hogy lesz ilyen témájú előadás, ha már majd lehet rendezvényeket szervezni. Meg persze kérdésekre is szívesen válaszolok. Érdemes követni Budapest halai című Facebook-oldalam. :-)
Köszönöm szépen, hogy láthattam ezt a csodás alkotást. Nagyon kell vigyázni a természetnek erre a fantasztikus harmóniájára, valóban tegyünk érte, hogy megmaradjon. Gratulálok a film készítőinek.
Balázs ez valami csodás!!! Izgalmas és csodaszépek a felvételek!!! Reviczky Gábor hangjával pedig fenomenális!! Gratulálok Balázs és mindazoknak, akik közreműködtek az elkészítésében! Ez a film (ahogy előttem már mondták) David Attenboroug színvonala! 💕
Nagyon köszönöm , biosz szakos kollégámnak továbbítottam mint oktatófilmet . Színvonalas , különleges felvételek érthető szöveg néhány kilométerre tőlünk.
Bámulatos volt! Hihetetlen munka lehetett benne, örülök, hogy más is láthatja milyen gyönyörű állatok laknak itt. Köszönjük szépen a környezetünk gyönyörű megörökítését! 😊 (egy balabáni lakos)
A második rész:
ruclips.net/video/jDs1B27sF9k/видео.html
Kép/Hang/Narrálás hát szerintem Profi!
Ezeket sose tunám megunni!
Köszi 🙏
Megragadnám az alkalmat, és megköszönve, hogy ennyien megnéztétek a premiert, felhívnám a figyelmet egy fontos problémára (a filmben is elhangzik, de azóta aktuálisabb információk vannak). Ahol a csukaívás játszódik, a Balabán-árkot a helyi városvezetés most akarja kikotortatni, hídjait megemelni, hogy motorcsónakok is beférhessenek, és persze tanösvényt építeni rá, hogy zöldebbnek tűnjön a dolog. A tervek között állandó nád- és hínárirtás, a bedőlt fatörzsek eltávolítása szerepel, s mindezt a Balabán "megmentésének", "revitalizációjának" akarják eladni. Természetesen a cél pályázati pénzek megszerzése. A Balabánban a védett réticsík és a veszélyeztetett széles kárász állománya jelentős, és ezek csak addig maradhatnak meg ott, amíg nem nyílik szélesebb út a főág és az azon érkező idegen halfajok és emberi zavarás felé. A Ráckevei-Dunán máshol is állandó a kotrási, nádirtási, vízinövény-irtási láz, lakossági és önkormányzati szinten egyaránt. Véleményem szerint ez a térség legnagyobb, első számú természetvédelmi problémája. Az olajszennyezés szörnyű volt, de egyszer volt, elmúlt, illegális, üldözendő. Ez viszont, amiről fentebb beszélek, legtöbbször "legális", mert megszerzik a kellő engedélyeket, tehát alattomos, álságos és folyamatos pusztítás. Jó lenne minél többen és minél több helyen felszólalni ellene, és elérni, hogy legalább a mellékágakon hagyják a természetet menni a maga útján, különben minden megsemmisül, ami miatt egyedülálló a Ráckevei-Duna. Köszönöm a figyelmet!
Őszintén gratulálok a filmhez, élmény volt végignézni. A filmed linkjét és a fenti bejegyzésedet megosztottam a facebook Ráckeve jövője csoportban. Remélem sokan elolvassák, megnézik. (ha a megosztással nem értesz egyeet, csak jelezd és törlöm)
Sőt, köszönöm a megosztást!
Ahol tudom megosztom ezt az információt.
Tisztelt Szendőfi Balázs! Ráckeve város polgármestereként szeretném kifejezni örömömet, hogy a településünket és az RSD-t népszerűsítő szép filmet forgatott. Ugyanakkor valótlan állításokat is tartalmazó kommentjére reagálva megjegyzem: nem ártott volna előbb tájékozódni, mielőtt közzé teszi. A valóság ezzel szemben az: a Balabán-árok eliszapolódása, a nyarankénti szaghatás valós probléma az ott élő emberek számára. Szakemberek előre jelzése szerint is a csatorna (amelybe az elmúlt évtizedekben jónéhányan a szennyvizüket vezették, amely a szűk vízbe hulló nagy tömegű falevéllel együtt komoly szerves hulladék lerakódást okozott) akár tíz éven belül elhalhat, ha a területet magára hagyjuk, ezért az természet védelmét kiemelten fontosnak tartó önkormányzat valóban kénytelen foglalkozni a dologgal. Az ön által kész tényekként feltüntetett változtatási törekvések azonban csupán lakossági felvetések, amelyeket az egyik lakos állított össze a legjobb tudása szerint, s ismertetőként feltettünk a város honlapjára. A cselekvési forgatókönyv azonban nem arra fog épülni, hanem az önkormányzat által megbízott környezetvédelmi szakmérnök véleményére.
Bocsánat előre is a tiszteletlenségért (meg az idegennyelv-használatért), de ez nem más, mint greenwashing bullshit.
Ez már az a szintje a filmkészítésnek, amit érdemes lenne tanítani. Világszínvonalú lett ez is!
Gratula Reviczky Gábornak a narrálásért!
Balázs ez nagyon nagy munka volt, de nagyon megérte. Csodálatosra sikeredett. Külön elismerés jár a szövegíráshoz és persze Reviczky úrnak a kitűnő narrálásért. Köszönjük!
Ez a film annyira brutálisan profi, hogy én nem is tudom, mit mondhatnék! Talán csak ennyit: köszönöm, hogy megnézhettem! Mekkora munka, kitartás lehet emögött, te jó Ég! Még mindig a leesett államat keresem...
15. éve lapátolok az RSD-n, és most úgy éreztem, eddig semmit sem tudtam róla. Fantasztikus, lenyűgöző felvételek, rengeteg, eddig sosem hallott ismeret ragasztott a képernyő elé! Gratulálok és köszönöm!
EZEK A CSODÁLATOS KÖZELI FELVÉTELEK....AZ ÁTLAG VIDEÓS ÉLETÉBEN TALÁN HA EGYSZER MEGADATNAK,AZ HOGY MINDEN ILYEN TÖKÉLETESEN ÖSSZE VAN RAKVA ,ÉS MEGRENDEZVE,RENDKÍVÜLI TEHETSÉGRE VALL...EGYSZERŰEN TÖKÉLETES FILM ,ÉS AZT HISZEM TÖBB DÍJAT BE FOG SÖPÖRNI...GRATULÁLOK!!!!! MENT A LÁJK..:)
Nagyon pazar higgyétek el nagyon kevés film van a világon ami ennyire tökéletesen mutatja be a hazai élővilágot!!!
Egy perce nézem de érzem hogy nagy kedvenc lesz ez is! Mint a Vad Magyarország! Köszönet érte! 🙏🙏🙏
Balázs nagyszerű a film. Azt gondolom, hogy David Attenborough-i szintet értetek el, még ha más képi anyaggal is. Egyáltalán nem zavaró, sőt kifejezetten jó, hogy a víz iszapos, zavaros, olyan mint ahogy az a valóságban is van. Sok sikert, és további filmeket kívánunk.
Imádom ezt a filmet. Nagyon köszönöm mindenki munkáját akik létrehozták, elimerésre méltó!
Nem volt nehéz rá m venni Reviczky Gàbort a Ráckevei Duna-ágra, igen sokat jártunk le hozzájuk régebben, fantasztikus személyiség, igazán szerencsés aki ismerheti őt.
Kedves Balázs! MESESZÉP FILM, KÖSZÖNJÜK! :-) Szerény lehetőségeim szerint terjeszetni fogom a felhívásoddal együtt.
Szavakkal le nem írható milyen csodálatos az a munka amit végzel. A zene, a kép világ , Reviczky Úr narrálása, mindaz a rengeteg tény és érdekesség amit megtudhatok....
Köszönöm nem csak a videót, ami minden tekintetben fantasztikus, de azt is amit a természetért teszel.
Köszönöm, köszönöm és újra csak köszönöm.
Köszönöm.❤️ Most találtam rá erre a filmre. Kb. 20 éve Csepelen élek, de ezt nem tudtam erről. Mióta ide költöztem Szigetszentmiklósról, sokat fejlődött, de lenne még bőven tennivaló. Az átkosban és Demszky idejében ez "mostoha" terület volt. Azóta, bár nem vagyok fidesz párti, Borbély polgármesternek sikerült megvédenie és fejlesztenie a Kis-Duna ezen részét, nem úgy mint Németh Szilárdnak, aki csak a saját hasznát látta benne és sajnos tett is érte, hogy elérje célját, pl. Birkozó Akadémia, de Borbély "erősebb" volt. Nem tud(hatom), hogy mi lesz most, mi várható, mióta feloszlattták a csepeli Fideszt. Nagyon remélem, hogy Borbély függetlenként indul a következő önkormányzati választásokon. A legjobb, szerintem, az lenne, ha az MHM képviselője bejutna a választásokon. Az eddigi tevékenységük alapján, biztos vagyok abban, hogy a nemzet és az itt élő emberek érdekeit, a természettel összhangban vennék figyelembe. Nem úgy mint a rezsimalac, akii szállodsort akart építenj.😡 Remélen, fidesz ide-oda, nem lesz rosszabb, sőt még jobban fejlődik.🙏 Aki itt nyugodtan szeretne élnj, hallgasson a szívére. Ma reggel 3 kormoránt sikerült lencse végre kapni ❤️
Mindig szerettem a természetfilmeket. Ezért is néztem ezt is meg. Ez azonban valami más, magasabb rendű alkotás. Nem csak szórakoztat, tanít, hanem valamiféle állásfoglalásra is késztet ennek nyomán. Ez a kommentek nagy számában is megnyilvánul. Azt gondolom, hogy az ott ingatlannal rendelkezők és pusztán ökologiai szemléletet előnyben részesítő Sz.B közötti antagonisztikus ellentét nehezen feloldható. Mindkét félnek van igazsága, de csak az egyik vagy másik érvényesülhet. Szomorú, de ki kell mondani, hogy a természet legnagyobb ellensége maga az ember. Viszont amíg itt e Földön vagyunk élnünk is kéne valahogyan. Engem is lenyűgözött a zenei aláfestés, különösen jól illett ide az ismert református zsoltár vissza visszatérő melódiája. Egyszóval kifejezve gratulálok ehhez az alkotáshoz,és nagyon kíváncsi vagyok a második részre is.
Már a "Tisza-tó hat évszaka" is nagyon tetszett, és most ismét remek munka született! Le a kalappal Szendőfi Balázs előtt - az ilyen gyönyörűen fényképezett, rendezett és igényesen elkészített természetfilmek elvarázsolják, lelkesítik az embert és nagyon nagy örömet okoznak! Iszonyúan várom a 2. részt, az elsőért pedig maximális tisztelet és köszönet az alkotó(k)nak!
Mind nagyon várjuk . De már az előzetes is nagyon szuper lett . Fantasztikus . Várom mint kis gyerek karácsonyt .
Zseniális,lebilincselő !! Kötelezővé tenném a gyerekeknek környezetórán :-)
Gratulálok! Ilyen szép természetfilmet már rég nem láttam!
Ez szenzációs film! Lélegzetelállítóak a felvételek! Talán a Vad Magyarország volt az utolsó ilyen minőségű munka amit láttam! Gratulálok!
Költészet,Csoda !.....
Köszönjük a felkavaróan szép filmet ! Gratulálunk !
Egészen különleges és kiváló alkotás! Nagyon köszönöm a magam részéről. Remélem, az a gyökér is látja, aki beleöntötte az olajat.......
Véletlenül találtam rá , de most hogy megvan el sem tudom engedni. Még csak az első részt láttam, de ettől is teljesen el vagyok ájulva. Valóban fogalmunk sincs, hogy milyen csodás világ vesz körül minket és hogy mennyire kéne vigyáznunk rá. Nagyon köszönöm az élményt, teljesen kikapcsolódtam és feltöltődtem, akárcsak a fiúk a Tüskevár- ban.
Gratulálok nagyon csodálatos film lett!
Csodaszép felvételek, tökéletes zenei aláfestéssel. Egy élmény nézni. Köszönjük!
Csudás film. Gábor pedig ismét hozzátette a szívét, hogy még szebb legyen. Az RSD két szerelmese nagyot alkotott. Gratulálok Nektek!
Lenyűgöző. Képileg, zeneileg, történetileg. Nem tolakodó, egyszerű, igaz, aktuális ha kell és örök amikor arra van szükség. Szórakoztat, informál, tanít, mesél - megunhatatlan, hatalmas élmény, hogy a látszólag ismert, annyiszor bejárt közeli területek épp olyan izgalmas történeteket mesélnek el, melyek révén az ember az afrikai szavannákkal vagy a Galápagos-szigetekkel érzi egyenértékűnek e pár tíz méterre lévő tájat. Reviczky zseniális narrátorként, a felvételek elképesztően jók, a zene zseniális - tiszta szívemből gratulálok, az ember ezután máshogy néz erre a tájra. Ilyen szellemben lenne érdemes tkp. az ország egészét feldolgozni, ha tanár lennék, ez a film kötelező anyag lenne az órámon.
Szerintem egyszerűen csak bannolni kellene az embereket a bolygóról. 1 faj eltűnése sok-sok millió fajnak jelentene jelentős könnyebbséget, és megmaradást, túlélést...
Respect a film elkészítéséért!
Gyönyörű film tanultam a hazám rol megint koszonom szepen
Gratulálok! Gyönyörű film! Élmény volt látni! Köszönöm!
Isteni a film, koszonom a feltoltest!
Ezt látni kell! Mindez egy világváros határában. Vigyázzunk ár mindnyájan!
Zseniális! Hálás köszönet az elményért!
Nagyon jo film, tobbet tudtam meg a lapi pocrol mint amit valaha is gondoltam :D
Az olajszennyezes nyomozas allasarol nagy a csend sajnos, pedig szivesen megusztatnam az illetot a sajat olajaban...
Szenzàciós termèszetfilm köszönöm Balàzs
Gratulálok! Ismét egy csodálatos film, hazánk vizeiről. Köszönjük szépen!
Fantasztikus film...áhítattal meredtem minden másodpercére. Köszönöm Balázs az élményt...
Vélhetőleg több filmfesztivál eljövendő győztes filmjét láttam. Gratulálok. (facebook megosztásnál nem jelenik meg hozzá ún. "bélyegkép", csak egy fehér téglalap)
Ez valami zseniális videó.
Ilyet hogyan lehetett megcsinálni?
El sem tudom képzelni.
Mennyi csoda, amiről nem is tudunk.
És a küzdés, az örökös küzdelem az életben maradásért..........
Ilyenkor elgondolkodok mindig, hogy miképpen jött létre tényleg ez a rengeteg féle élet.
És, hogy ez a sok organizmus egy tökéletes körforgásban él egymással, és mindegyiknek meg van a maga feladata.
Hihetetlen.
Felejthetetlen videó - köszönet érte.
Emberfeletti lehetett az egészet megcsinálni!
Hali.
Köszönöm eme remekművet! 👍👏
Szivesen meg néznék egy hogyan készült részt.
Csak úgy, a színfalak mögé tekinteni, hogyan áll össze ilyen kiváló természet film.!
További jó munkát.
Tisztelettel:Nagy József
😊🤗
Később lehet, hogy lesz ilyen témájú előadás, ha már majd lehet rendezvényeket szervezni. Meg persze kérdésekre is szívesen válaszolok. Érdemes követni Budapest halai című Facebook-oldalam. :-)
Reviczky művészúr nagyon sokat dob rajta!!! Egyébként egy remek videó! Gratula!!!!!
Köszönjük a munkádat Neked, illetve a kárelhárításban résztvevőknek.
Csodálatos! Nagyszerű narrátor Reviczky Gábor!
Öröm volt hallani a film elején a 24.zsoltár dallamát.
Balázs nagyon köszönöm!
Itt élünk és nem is vesszük észre, hogy milyen gyönyörű 😲👍
Nagyon gyönyörű! Szuper minőségű, részletes tartalmú film. Gratulálok 👏👏👏
Köszönöm szépen, hogy láthattam ezt a csodás alkotást. Nagyon kell vigyázni a természetnek erre a fantasztikus harmóniájára, valóban tegyünk érte, hogy megmaradjon. Gratulálok a film készítőinek.
Remélem azok az emberek is majd valós képet kapnak,akik elveszik tőlünk e folyót!
Csodálatos...a film is és a hely ahol élhetünk... jobban kell rá vigyázni!
Már többször is megnéztem. Nem tudok betelni vele!
Nagyon hatásos és szép film lett, köszönöm, hogy láthattam.
Zseniális természetfilm lett, már kétszer végig néztem mint a kettő részt :) Köszöni a család az élményt :)
Gyönyörű képek, remek videó, gazdagon informatív... Gratulálok! Bele sem merek gondolni mennyi munka van mögötte. Köszönet érte!
Gyönyörű videó, köszönjük!
Ez valami hihetetlenül fantasztikus, lenyűgöző film! nagyon köszönöm az élményt!
Zseniális alkotás! Köszönjük szépen! Értékteremtés, ez jut eszembe. További jó munkát és jó egészséget kívánok! Tisztelettel!
zseniális videó, nem lehet abbahagyni!
Csúcs-film!!!
Szuper film, nagyon köszönjük! Várjuk a folytatást!
nemsemmi eggy kisfilm! na ebben találjatok hibát? köszönet neked remek alkotás!!!!!!
Csodás látvány, nagyszerű zeneválasztás és persze személyes kedvencem a narrátor! Köszönöm!
Gyönyörű film, nagyon szépen köszönöm, hogy láthattam! Reviczky Gábor is telitalálat. Várjuk a következő részt.
Gratulàlok! Bàmulatos, úgy èrzem mèg sokszor meg fogom nèzni mivel nem tudok vele betelni annyira gyönyörű. Köszönjük!
Gyönyörű, csodálatos film.
Köszönöm!
Nagyon jó, gratulálok! A teljes film RUclips-os megosztásáért külön köszönet!
Nagyon jo ! Koszonom szepen !
Nagyon köszönjük! Várjuk a következő részt is. Azt gondolom, hogy sokszor meg fogom nézni és akinek csak tudom, ajánlani fogom!
Köszi a filmért és az összes eddigi munkáért amit a vizeinkért teszel .
Hát ez valami csodálatos!Nagyon Jó!
Balázs ez valami csodás!!! Izgalmas és csodaszépek a felvételek!!! Reviczky Gábor hangjával pedig fenomenális!! Gratulálok Balázs és mindazoknak, akik közreműködtek az elkészítésében! Ez a film (ahogy előttem már mondták) David Attenboroug színvonala! 💕
Nagyon szépen köszönöm az élményt!
Lélegzetelállító képek. Köszönöm, hogy láthattam!
Kedvenc részem a 10-20. percig a csuka és süllő násza. Köszönöm szépen az élményt.
Csodálatos film lett. Köszönöm, hogy elkészítetted! Remélem egyszer a Körösök felé is jön majd az utad :)
Így teljesüljenek a kívánságaid, ugyanis éppen holnap megyek oda, és a következő természetfilmemet a Körös-vidékről forgatom. :-)
@@szendofi Wow! Már most nagyon várom :)
Csodálatos! Várom a folytatást!
Csodaszép, alig várom a folytatást. Gratulálok a készítőnek👏🏾👏🏾👏🏾
Fantasztikusan jó, és hiánypótló filmeket készítesz! Köszönjük! Remélem még sok filmedet láthatjuk a jövőben is!
Minden nap eszembe jut...várom!
Szenzácios. egyszeruen szenzácios.
Gratulálok. Lenyűgöző felvételek. Talán közönséges a fogalmazásom de ez kúpot osztott jónéhány Attenborough filmnek, pedig azokat is szívesen nézem.
Csodálatos! Meg is fogom nézni! 🙏
Nagyon tetszett! Köszönöm! Várom a folytatást!
Pazar felvételek, számomra sok új információ...Köszönöm!🙏 Gratulálok az alkotóknak!
Nagyon szépen köszönjük, gyönyörű felvételek!
nagyon várom és köszönöm a beletett melódat!! Remélem lesz folytatás! Köszi Balázs!!!
„Az Úr bír ez egész földdel és minden benne élőkkel.” Köszönjük a 24. zsoltárt!
Köszönjük, csodálatos felvételek!
💚Gratulálok ,élmény volt .
Gratulálok, fantasztikus lett és várom a következő részt!!!
Nagyon köszönöm , biosz szakos kollégámnak továbbítottam mint oktatófilmet . Színvonalas , különleges felvételek érthető szöveg néhány kilométerre tőlünk.
Ez fantasztikus Balázs! gratulálok!
Nagyon várom :) Remek természetfilmek, mind egytől-egyig :) Sok újabb ablak a természetre :)
Szívből gratulálok!
Gyönyörü felvetelek. Gratulalok! Nagyon varom a folytatast.
Gratulálok, nagyon szép és igényes munka. Remélem el jut minél több emberhez.
fantasztikusan elvarázsolt ez a film.gratulálok!
Le a kalappal! 😁
Szuper film lett! 😁
Bámulatos volt! Hihetetlen munka lehetett benne, örülök, hogy más is láthatja milyen gyönyörű állatok laknak itt. Köszönjük szépen a környezetünk gyönyörű megörökítését! 😊 (egy balabáni lakos)
Nagyon szép munka...