Sok mindent ki kő bírni

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 10 сен 2024
  • Sok mindent ki kő bírni
    időtartam: 27 perc, HDV, a készítés éve: 2010.
    Rövid tartalom: Filmünk egy kicsi, zárt világban játszódik, a tanyavilágban, amely csupán két sor házból áll. Akiket bemutatunk, egyszerű emberek, szerény körülmények között élnek, ahogyan elődeik is. Ők még űzik az ősi mesterségeket, őrzik a hagyományokat. Itt él a libatenyésztő, és a juhász. Ebben az egyszerű, egyhangú világban mintha megállt volna idő, valamikor hosszú évtizedekkel ezelőtt. De csak mintha megállt volna. Látszólag. Az igazság azonban az, hogy ha jobban szétnézünk, az idő itt is rohan. A pusztulás és rombolás felé. Az egész emberiséget érintő problémák, a globális felmelegedés, a környezetszennyezés, Földünk haldoklásának híre ide is eljutott. És ez a pici, zárt közösség érti, érzi a dolgok súlyát. A maga egyszerű módján mindenki próbál tenni valamit, valami jót, ami talán megmentheti világunkat. Próbálnak összhangban élni a természettel, nem pedig élősködni rajta. Igyekeznek sértetlenül továbbadni őseink hagyatékát, hogy az eljövendő nemzedék is megismerhesse világunkat.
    Munkánk a kisember jelentőségét kívánja bemutatni a hatalmak és óriásvállalatok korában, hiszen -- ahogy a mondás is szól -- „a sakkjátszma után a vezért is ugyanoda teszik vissza, ahová a gyalogost".
    Rendező: Csubrilo Zoltán
    Operatőr: Csubrilo Zoltán
    gyártó: CINEMA FILMMŰHELY
    producer: CINEMA FILMMŰHELY, Art Pictures Film Production
    támogató: Szülőföld Alap, Magyarkanizsai Önkormányzat

Комментарии • 39

  • @figyeloter7866
    @figyeloter7866 6 лет назад +32

    Ez a film közel négy év alatt 41700 megtekintést ért, míg a "mónikasó, részegen két férfival" 25 nap alatt, 108000. Ez szerintem reálisan tükrözi a jelenlegi társadalom állapotát.

  • @antalnesari8999
    @antalnesari8999 6 лет назад +9

    Én ilyen hejen éltem a gyerek koromat!! De nagyon jó volt Jobb mint itt a városba Ott boldogabb az ember mint itt!! Boldogan gondolok visza a gyerek koromra !!!!

  • @piroskahauer6268
    @piroskahauer6268 8 лет назад +10

    Igy élnek az emberek egy nem nyugat_Europai orszag,tanyajan.Jo volt latni az egyszerü emberek életet.Köszönöm a filmet .

  • @katalinbotos997
    @katalinbotos997 2 года назад

    Lebilincselt ez a kis történet nélküli történet... Hangulata volt. Az élő gyapjúnál,tollnál kellemesebb anyag nincs. Egyszer majd rádöbben az emberiség. csak késő ne legyen... Nem becsüljük a valódi értékeket. BK

  • @TheKatalin5
    @TheKatalin5 7 лет назад +2

    Gyönyörű!

  • @martinzold5071
    @martinzold5071 2 года назад +1

    Szép fehér tolavan a libának

  • @petervendegh3300
    @petervendegh3300 7 лет назад +3

    jobb mind a ha.......di filmek köszönöm

  • @Rockzsolt
    @Rockzsolt 7 лет назад +5

    Nem fáj a libának?

  • @NORO9
    @NORO9 6 лет назад

    "termelni' :(

  • @saroltanagy834
    @saroltanagy834 5 лет назад +1

    Nos, akárhány ilyen tanyasi életet megnézek videón, vagy épp látom élőben is megrendítőnek tartom hogy egyáltalán nem szeretettel gondozzák az állatokat!!!!!! Kutya láncra verve stb stb. Bizom egy olyan ÉLET eljövetelében amikor az állatokra nem úgy tekintünk mint élelem(tárgy), amit szó szerint csak birtoklunk, EL KELL JÖNNIE annak a világnak amiben a szerepe az állatoknak a szabad ÉLET és nem kell tartaniuk sem a kínzásoktól sem attól hogy az ember tányérjában végzi!!!!!!