Szia, Dani! Régóta nézem a videóidat (és régebbi időkből: videóitokat), de még mindig várok egy specifikus témát tőled. Egy (vagy akár több😉) tízes listát a legjobb, legfelháborítóbb, legváratlanabb vagy legérdekesebb árulásokról videójátékokban. Nem lehetne kifejezni szavakkal, hogy mennyire boldog lennék, ha láthatnék tőled ilyen videó(ka)t.
Eddig sok ilyen listás videódat néztem, de valahogy mindig érdekes, hogy legtöbb listáról lehagytad a NieR:Automata játékot, főleg, hogy ebből a videódból is hiányzik, pedig abban is több fordulat is van. Grat a videókért, jó videókat készítesz, és remélem, hogy hamar sikerül az új helyet teljesen kialakítani. ☺
Egy nagyon fontos cím maradt ki szerintem ami itt a listában szereplő több játék fordulatánál nagyobbat tartogat, (sőt inkább nagyobbakat) ez pedig a Soma! Spoiler nélkül hármat emelnék ki, egyik amint valaha ha tükörbe nézel a játék során, másik a legvégén a rakéta kilövés utáni pillanatok, harmadik a stáblista utáni jelenet. Aki játszott vele szerintem tudja mire gondolok mindhárom esetben, aki nem, annak pedig ajánlom felfedezésre! Ugyan horror játék, abból is a tróger menekülős, de ha beszippant a sztori akkor túl tud nőni a kíváncsiság a félelmen (különben én sem játszottam volna soha végig :D ) Amúgy nagyon király összeállítás lett, nekem nagyon tetszett, de hiányoltam ezt a címet nagyon... meg mondjuk a Spec Ops The Line-t de az már valóban sokkal nehezebben fért volna fel, így az bocsánatos. :D
Mass Effect, amikor kiderül, hogy souvereign valójában az egyik reaper. Számomra ez volt az egyik legnagyobb wtf moment. De még emlékezetes a Star Wars Kotorból amikor kiderül, hogy mi vagyunk Revan.
Az egyik ilyen nagy csavar amivel találkoztam az ELDEN RING-ben volt. A játék legelején ugye a narrátor mondja, hogy a lands between-ben (ahol játszódik a játék) a királynő Marika eltűnt. A játékot játszva pedig folyton lehet hallani egy Radagon nevű figuráról. (Aki a történetben Marika seregének vezetője, Marika hitvese és a második elden lord) és csak a játék legvégén az utolsó boss fight-nál derül ki, hogy Marika és Radagon ugyanaz.
A DDLC-ből szerintem egyszer lehetne egy külön videó is, mivel történetileg elégé komplex, persze mit elmondtál az is az, de van mélyeben is, 2 teljesen másik történet is, mik szintén elég sötétek.
Az egyik kedvenc csavarom amit nem szoktak nagyon emlegetni az Celebrimbor árulása. Végéig háborúztam Mordort, felállítottam vele egy sereget és elindultam szétrúgni Sauron seggét. Aztán egyszerűen otthagy szó nélkül meghalni az a rohadék.
Igen ezt elfelejtettem a videóban említeni, hogy volt amúgy már több olyan videóm is, amiben meséltem specifikus csavarokról, például amikor kiderül, hogy végig gonoszak voltunk, abban már volt a spec ops, most azért nem raktam ide be! ruclips.net/video/d7MsN1gCLy4/видео.html
Igen ezt elfelejtettem a videóban említeni, hogy volt amúgy már több olyan videóm is, amiben meséltem specifikus csavarokról, például volt kifejezetten olyan, ahol ilyen elárulásokat szedtem össze, abban volt Shepherd, azért nem raktam őt ide be! ruclips.net/video/L6CafwTN-NA/видео.html
A Neverwinter Nights: Hordes of the Underdark első fejezetének befejezése is megér azért egy misét, amikor végre valahára megmentjük Halastert, a varázslót 😃😁👌👍
Ebben a kategóriában részemről a Red Dead Redemption 2 a nyerő. Pont, amikor örülne a játékos, hogy egy balul elsült rablás, és egy hajótörés után visszatérhet a csapathoz, bumm. Tuberculosis… És ez teljesen megváltoztatja Arthur jellemét, ami egészen a végzetig kitart.
Assassin's Creed 3 - miután jó pár órát töltem Haytham Kenway-el Boston felfedezésével, mindenféle küldi és fast travel point unlockolásával és az ellenséges titkos társaság elleni harccal... kiderül, hogy végig a templomos rendet építgettük és ezután jön csak Connor, a fia, aki majd jól assassinkodik.
Nekem anno a KotOR plot twist-je ütött, amikor a játék során megtudtam, hogy a karaktert, akit irányítok Darth Raven egy sith nagyúr és a Jedi Tanács befogadott, és agymosással kényszerített, hogy a sithek, Darth Malek ellen harcoljunk (aki igazándiból a tanítványunk).
tyűha... Byf laza 4 óra alatt foglalta össze, úgyhogy nem hiszem, hogy bele merek vágni :D de ha kijön a Final Shape, akkor majd végig streamelem, és stream közben tartok gyorstalpalót annak, akit érdekel :D
Van egy játék amit én személy szerint követtem de nem biztos hogy egyáltalán felkerülhetne erre a listára, de attól még leírom a nevét. A játék neve danganronpa. Hátha egy hasonló listára felkerül.
Két nagyon nagy csavar ami szerintem brutális volt: Heavy Rain - Amikor kiderül hogy ki az origami gyilkos. Jedi Survivor - Amikor Bode elárulja Cal-t.
Jó hát igen az egész witch queen egy hatalmas csavar volt a Hive eredetéről, csak ennek a kifejtéséhez kicsit több idő kellett volna, úgyhogy leegyszerűsítettem
Nem egy mai játék és valamilyen formában elfeledett (annak ellenére hogy legkedvesebb címem a mai napig) ő pedig a Dust an Elysian egy Microsoft cím amit 1 ember készített megelőzve az indi piacot. Metroidvania játék jó harci rendszerrel rajzfilm szerű grafikaval és gyönyörű történettel 😔 2 évente előveszem mikor semmi nincs a piacon film és játék terén 🖤🖤🖤 Nézzétek utána hogy ha szeretitek a mellbevágást. ;) egy kis SPOILER KÖVETKEZIK... Szeretnéd elhinni hogy nem nincs közöd a torténésekhez míg minden arra utal hogy a te kezed műve, még is feloldozást kapsz a játék végén? Ez a te játékod!!! SPOILER VÉGE... Plusz van magyarítás a PC verzióhoz hogy könnyebben át jöjjön a mondani való. Sajnos nincs coop a játékban így nem tudtam eddig senkivel sem megosztani ezt a csodát 😔
Én a 3. najó akkor a 2. lesz a Bioshock. ÉS NEM! Én erre de hát ez mi hát ott volt az elején a bioshock erre nem lesz benn najó ha akkor az 1. helyen nem lesz én durcis leszek. És erre... 1. Bioshock. És én meg peszgőt bontottam azon nyomban. Amúgy hát ugye "Would you kindly? OBEY"
Rendesen függöje vagyok ennek a csatornának. Nincs olyan nap hogy ne nézném meg valameik videót még olyat is megnézek amit már 100-szor láttam és mindig várom a legújabb vidiket. Imádom ezt a csatornát remélem soha nem fog véget érni ez a csati. ❤
A BioShock Infinite vége is elég nagy plot twist volt, ahogy a Metal Gear Solid IV és V vége is. De nagy plot twist volt a Silent Hill vége is pl. Vagy a Far Cry 4 végén a felismerés, hogy amúgy Pegan volt végig a jó fiú
Emlékszem még a Bioshock azon részére. Felejthetetlen élmény volt. Az ember egyből rájött a lánc jelentésére Jack karján. Hatalmas fordulat, erős morális kérdéseket felvetve a szabad akaratról. Minden évben csináltatok egy új kis tetoválást, idén valószínűleg a lánc kerül fel. Fenomenális játék, történet, mondanivaló, ... Egy mestermű. (Csak kár, hogy gyenge az idegzetem a horrorokhoz.)
Fel lehetett volna rakni a Dishonoredet is a listára. Ott ugye a "kedves" admirális úr árul el minket, hogy aztán átvehesse az irányítást. Ha lesz még ilyen lista és felrakod rá akkor te kicsit lehet jobban el tudod magyarázni.
Nekem a legdurvább játék végi csavar a Spec Ops the Line végén volt, amikor kiderült, hogy Conrad ezredes már csak Walker százados fejében él és, hogy mindenért Walker a felelős
A bioshock 2 kivételével az összes részt belehetett volna venni mert egy nagy egészet alkotnak. Nekem még ezek jöttek be: What remains of Edith Finch, Martha is dead, Twelve minutes, Horizon zero dawn és a Nier automata plot twistje hogy mi lett az emberiséggel végülis :D
Jejjj! Nagyon jó, hogy az Undertale rajta van a listán, és méghozzá a második helyen! Ennek nagyon örülök! Az Undertale a kedvenc játékom! 15:59 Egyébként szerintem a Danganronpából Junko Enoshima csavarja lemaradt, de nem baj, higy nincsen rajta. Az is elég, hogy az Undertale szerepel a listán!😃
Pár ami kimaradt: Life is Strange - Mr Jefferson lelövi Chloet Gta San Andreas - Smoke és Ryder àrulása Far Cry 4- kiderül hogy a golden path kegyetlenebb mint maga Pagan Min
Szia, Dani!
Régóta nézem a videóidat (és régebbi időkből: videóitokat), de még mindig várok egy specifikus témát tőled. Egy (vagy akár több😉) tízes listát a legjobb, legfelháborítóbb, legváratlanabb vagy legérdekesebb árulásokról videójátékokban.
Nem lehetne kifejezni szavakkal, hogy mennyire boldog lennék, ha láthatnék tőled ilyen videó(ka)t.
ruclips.net/video/L6CafwTN-NA/видео.html erre gondolsz?
@@Buki_Dani Ez nekem valamiért nagyon kimaradt, pedig így már emlékszem is, hogy láttam :D
DE HOL A FOLYTATÁS?😂😂
Eddig sok ilyen listás videódat néztem, de valahogy mindig érdekes, hogy legtöbb listáról lehagytad a NieR:Automata játékot, főleg, hogy ebből a videódból is hiányzik, pedig abban is több fordulat is van.
Grat a videókért, jó videókat készítesz, és remélem, hogy hamar sikerül az új helyet teljesen kialakítani. ☺
Egy nagyon fontos cím maradt ki szerintem ami itt a listában szereplő több játék fordulatánál nagyobbat tartogat, (sőt inkább nagyobbakat) ez pedig a Soma! Spoiler nélkül hármat emelnék ki, egyik amint valaha ha tükörbe nézel a játék során, másik a legvégén a rakéta kilövés utáni pillanatok, harmadik a stáblista utáni jelenet. Aki játszott vele szerintem tudja mire gondolok mindhárom esetben, aki nem, annak pedig ajánlom felfedezésre! Ugyan horror játék, abból is a tróger menekülős, de ha beszippant a sztori akkor túl tud nőni a kíváncsiság a félelmen (különben én sem játszottam volna soha végig :D )
Amúgy nagyon király összeállítás lett, nekem nagyon tetszett, de hiányoltam ezt a címet nagyon... meg mondjuk a Spec Ops The Line-t de az már valóban sokkal nehezebben fért volna fel, így az bocsánatos. :D
Mass Effect, amikor kiderül, hogy souvereign valójában az egyik reaper. Számomra ez volt az egyik legnagyobb wtf moment. De még emlékezetes a Star Wars Kotorból amikor kiderül, hogy mi vagyunk Revan.
Nekem életem egyik legjobb videójátékos élménye volt amikor a barátommal kijátszottuk az a way out-ot és szerintem az a csavar ki maradt a vidiből.
Bioshocknak bármelyik sztorija hasonló fricska :D Érdemes lehet azokról is beszélni
Az egyik ilyen nagy csavar amivel találkoztam az ELDEN RING-ben volt. A játék legelején ugye a narrátor mondja, hogy a lands between-ben (ahol játszódik a játék) a királynő Marika eltűnt. A játékot játszva pedig folyton lehet hallani egy Radagon nevű figuráról. (Aki a történetben Marika seregének vezetője, Marika hitvese és a második elden lord) és csak a játék legvégén az utolsó boss fight-nál derül ki, hogy Marika és Radagon ugyanaz.
Nekem a "Soma" című játék volt durva , mikor a végén én maradtam ott.. !
Nagyon elgondolkodtató játék volt , sokszor eszembejut.
Csodálkoztam, hogy kimaradt a Last of Us Part II, az évezred egyik legnagyobb felháborodását kiváltó csavarjával! :D
én imádom ha egy játékban nem happy ending van megírva, mégha meg is borít xD
A DDLC-ből szerintem egyszer lehetne egy külön videó is, mivel történetileg elégé komplex, persze mit elmondtál az is az, de van mélyeben is, 2 teljesen másik történet is, mik szintén elég sötétek.
Király videó lett! :)
Nekem például a Dying Light Following csavarja is érdekesnek hatott.
Az egyik kedvenc csavarom amit nem szoktak nagyon emlegetni az Celebrimbor árulása. Végéig háborúztam Mordort, felállítottam vele egy sereget és elindultam szétrúgni Sauron seggét. Aztán egyszerűen otthagy szó nélkül meghalni az a rohadék.
Spec Ops: The Line ami szerintem hiányzik a listáról :) Annak de jó lenne egy remake/remaster
Igen ezt elfelejtettem a videóban említeni, hogy volt amúgy már több olyan videóm is, amiben meséltem specifikus csavarokról, például amikor kiderül, hogy végig gonoszak voltunk, abban már volt a spec ops, most azért nem raktam ide be! ruclips.net/video/d7MsN1gCLy4/видео.html
Engem a Stalker Shadow of Chernobyl taglózott le annó sok éve a befejezéseivel 😀
Hallgatni Danit kb olyan mintha a nerdy nagybáttyámmal tölteném a délutánt és mindenféle videójátékos sztorit mesélne, nagyon élem
Mivel lassú volt a felfogásom, a God of War Ragnarök Tyr-je meglepett engem.
Tudtam hogy a bioshock lesz az első de szerintem bioshock Infinite csavarja is elég kemény volt az is belefért volna a listába.
Would you kindly, make another video on this topic.
Kipróbálom hátha bejön. 😂🤷♂️
Klasszikus Modern Warfare triológia is tartogatott igen érdekes csavarokat. Ghost halála ahol Shepherd elárult minket, vagy Soap halála az MW3-ban.
Igen ezt elfelejtettem a videóban említeni, hogy volt amúgy már több olyan videóm is, amiben meséltem specifikus csavarokról, például volt kifejezetten olyan, ahol ilyen elárulásokat szedtem össze, abban volt Shepherd, azért nem raktam őt ide be! ruclips.net/video/L6CafwTN-NA/видео.html
@@Buki_Dani Így már megvan csak hát 2 év az 2 év :D Nem volt meg a fejemben hogy volt már ilyen videó :D
A Neverwinter Nights: Hordes of the Underdark első fejezetének befejezése is megér azért egy misét, amikor végre valahára megmentjük Halastert, a varázslót 😃😁👌👍
Nagyon jó videó lett! Ha lesz második rész én beletenném a Danganronpa Trigger Happy Havoc-ot.
Ebben a kategóriában részemről a Red Dead Redemption 2 a nyerő. Pont, amikor örülne a játékos, hogy egy balul elsült rablás, és egy hajótörés után visszatérhet a csapathoz, bumm. Tuberculosis… És ez teljesen megváltoztatja Arthur jellemét, ami egészen a végzetig kitart.
Resident Evil Village. Nekem az ütött nagyot. De érdekes a Freelancer is, amikor kiderül, hogy ki az igazi ellenség.
Ilyen volt a Witcher 1, amikor a végén a Halál azt mondta, végig neki dolgoztunk, és csak pusztulást hoztunk a világra
Assassin's Creed 3 - miután jó pár órát töltem Haytham Kenway-el Boston felfedezésével, mindenféle küldi és fast travel point unlockolásával és az ellenséges titkos társaság elleni harccal... kiderül, hogy végig a templomos rendet építgettük és ezután jön csak Connor, a fia, aki majd jól assassinkodik.
Szerintem a Green Hell-ben is van egy csavar mikor rájössz a végén hogy mi is történt valójában. :)
meglepo hogy a KOTOR lemaradt
Bioshock-Infinite
Soma
Witcher 1 csavarja Jacques de Aldersberg nem mas mint Alvin a kis gyerek.
Nekem anno a KotOR plot twist-je ütött, amikor a játék során megtudtam, hogy a karaktert, akit irányítok Darth Raven egy sith nagyúr és a Jedi Tanács befogadott, és agymosással kényszerített, hogy a sithek, Darth Malek ellen harcoljunk (aki igazándiból a tanítványunk).
Én az anyacsavart hiányóltam. Bruhahaha😂😂😂
Amúgy egy destiny lore videót nagyon adnék remélem készül
tyűha... Byf laza 4 óra alatt foglalta össze, úgyhogy nem hiszem, hogy bele merek vágni :D de ha kijön a Final Shape, akkor majd végig streamelem, és stream közben tartok gyorstalpalót annak, akit érdekel :D
Van egy játék amit én személy szerint követtem de nem biztos hogy egyáltalán felkerülhetne erre a listára, de attól még leírom a nevét. A játék neve danganronpa. Hátha egy hasonló listára felkerül.
jó lett :)
Két nagyon nagy csavar ami szerintem brutális volt:
Heavy Rain - Amikor kiderül hogy ki az origami gyilkos.
Jedi Survivor - Amikor Bode elárulja Cal-t.
Az én kedvenc csavarom az asztalom csavarja ,ami fojton kiesik
1250 Howdy nem egy kislány?
Nekem a Gears 5-ben Reyna volt egy csavar
Hát azért az a Savathün sztori bonyolultabb. Mármint, nem a sötét oldalon állt végig, csak így volt elhitetve. 🙂
Jó hát igen az egész witch queen egy hatalmas csavar volt a Hive eredetéről, csak ennek a kifejtéséhez kicsit több idő kellett volna, úgyhogy leegyszerűsítettem
Én még a 10. helyre talán beraktam volna A Way Out nagy fordulópontját
Gta San Andreas(Big Smoke)a végén meglepett.
Azért egy gta-s árulást hiányoltam. De semmi rosszat nem tudok mondani. Csa ezt a hiányérzetet.
Én vagyok Revan!
Nem egy mai játék és valamilyen formában elfeledett (annak ellenére hogy legkedvesebb címem a mai napig) ő pedig a Dust an Elysian egy Microsoft cím amit 1 ember készített megelőzve az indi piacot. Metroidvania játék jó harci rendszerrel rajzfilm szerű grafikaval és gyönyörű történettel 😔 2 évente előveszem mikor semmi nincs a piacon film és játék terén 🖤🖤🖤 Nézzétek utána hogy ha szeretitek a mellbevágást. ;) egy kis SPOILER KÖVETKEZIK... Szeretnéd elhinni hogy nem nincs közöd a torténésekhez míg minden arra utal hogy a te kezed műve, még is feloldozást kapsz a játék végén? Ez a te játékod!!! SPOILER VÉGE... Plusz van magyarítás a PC verzióhoz hogy könnyebben át jöjjön a mondani való. Sajnos nincs coop a játékban így nem tudtam eddig senkivel sem megosztani ezt a csodát 😔
Igen, innen azért hiányzonak sokkal nagyobb fordulatok is, pl KOTOR, Infamous.
Mi a helyzet, Dankó? Durran a zsebbe a bankó!
Ezeknek a nagy részét nem is ismertem xd
Monika után van mégegy csavar
A Way Out
Ilyenkor azert lehetne egy spoiler alert a video elejen...
a Spec Ops: The Line meg smafu
fnaf security breach ruin ba is van nagy csavar
Én azt hittem hogy a doom eternal ancient gods 2 csavarja is itt lessz
Én a 3. najó akkor a 2. lesz a Bioshock. ÉS NEM! Én erre de hát ez mi hát ott volt az elején a bioshock erre nem lesz benn najó ha akkor az 1. helyen nem lesz én durcis leszek. És erre... 1. Bioshock. És én meg peszgőt bontottam azon nyomban. Amúgy hát ugye "Would you kindly? OBEY"
Szia Dani esetleg nem próbálod ki a danganronpa nevű játékot?Visual novel a játék nagy része dió héjban csak nyomozni kell de ennél több ez a játék.
san andreas
Dying light 2
Portal fan gomb 💙🤍
⬇️
Szerintem a last of us kimaradt
banán
De HisZ MOsT LeSzPoiLerEztÉtek Az EgésZet!!!4444!!
SziaDaniii
Minden egyes videót megnézek és mindig kommentelek alá. De néha az ilyen videóknál írd ki hogy spoiler alert ha nem tudtad eddog ezeket
nekem kb 1 óra elég hogy végig vigyem a Portalt
12:50 Frisk-nek nincs neme
Ez egy nyaraló?
👀
Támogató komment
Rendesen függöje vagyok ennek a csatornának. Nincs olyan nap hogy ne nézném meg valameik videót még olyat is megnézek amit már 100-szor láttam és mindig várom a legújabb vidiket. Imádom ezt a csatornát remélem soha nem fog véget érni ez a csati. ❤
hú hát akkor remélem tudok elég videót kinyomni hogy mindig legyen új :D
Én ma fogok visszaszokni
@@Buki_Dani
Csak azt nem tudom, hogy tudsz ennyi jó új tèmát kihúzni abbol a bizonyos kalapból :D Remek munka! Köszönjük :))
@@Buki_Dani eleget? pfff vicces. Sosem elég
Én is mindíg nézem a csatit
Spec Ops: The Line... Azt hittem ez a játék egy ilyen listáról kihagyhatatlan.
100%!!! Vegig azt hittem ez egy sima TPS lovoldozos jatek. Aztan a vegen kiderul, hogy nem.
A BioShock Infinite vége is elég nagy plot twist volt, ahogy a Metal Gear Solid IV és V vége is. De nagy plot twist volt a Silent Hill vége is pl.
Vagy a Far Cry 4 végén a felismerés, hogy amúgy Pegan volt végig a jó fiú
Emlékszem még a Bioshock azon részére. Felejthetetlen élmény volt. Az ember egyből rájött a lánc jelentésére Jack karján. Hatalmas fordulat, erős morális kérdéseket felvetve a szabad akaratról. Minden évben csináltatok egy új kis tetoválást, idén valószínűleg a lánc kerül fel. Fenomenális játék, történet, mondanivaló, ... Egy mestermű. (Csak kár, hogy gyenge az idegzetem a horrorokhoz.)
na jöhet a minivideó a zombi szarvasokról
A bioshock infinite vége.
Na de hol a Silent Hill? :D
Amúgy tényleg szerepelhetne, az a csavar is elég váratlan és megdöbbentő.
Fel lehetett volna rakni a Dishonoredet is a listára. Ott ugye a "kedves" admirális úr árul el minket, hogy aztán átvehesse az irányítást. Ha lesz még ilyen lista és felrakod rá akkor te kicsit lehet jobban el tudod magyarázni.
Nekem a legdurvább játék végi csavar a Spec Ops the Line végén volt, amikor kiderült, hogy Conrad ezredes már csak Walker százados fejében él és, hogy mindenért Walker a felelős
Szerintem a Chernobilyte fel kerülhetett volna.
Hadesban is meg volt a cavar. miután a karakter apját alegyőztük, nem élhet az alvilágon kívül a karakter. Ahogy kijutott újból meghalt
Mass Effect 3 befejezése... annál legendásabb rossz "csavar" még eddig nem készült.
A bioshock 2 kivételével az összes részt belehetett volna venni mert egy nagy egészet alkotnak. Nekem még ezek jöttek be: What remains of Edith Finch, Martha is dead, Twelve minutes, Horizon zero dawn és a Nier automata plot twistje hogy mi lett az emberiséggel végülis :D
Nekem a The Dark Pictures Anthology: Little Hope befejezése volt nagyon nagy fordulat. Kedvenc játékom!
Az undertale-s ember az fiú!? Én úgy játszottam vele, hogy az lány XDDD
Az első helyezett így elmondva elég bonyolultnak tűnik. Nem mesterkélt?
bioshock infinite
Egy órás portal kritikát akarok most!!! 😠😠😠
A Dangaropha miért nincs itt mert a vége annak is fordulatos
Az Alan Wake 2 post credit jelenete
Jejjj! Nagyon jó, hogy az Undertale rajta van a listán, és méghozzá a második helyen! Ennek nagyon örülök! Az Undertale a kedvenc játékom!
15:59 Egyébként szerintem a Danganronpából Junko Enoshima csavarja lemaradt, de nem baj, higy nincsen rajta. Az is elég, hogy az Undertale szerepel a listán!😃
A Genshin Impactben is érdekesnek találtam a csavart amikor a Traveler testvéréről kiderül az elrablása után mi történt vele.
Life is Strange: True Colors Episode 4-5
Nekem váratlan volt.
A 10es önzáró. Az le maradt.
Nekem a Super hot, és a Soma volt az a két játék, amiben csavar, vagy legalább eléggé meglepő dolog volt.
SUPERHOT
Tyű!
Iskolából hazaértem, kidolgoztam a belemet, és hazatértemre nincs is jobb, mint egy frissen sült habos-babos Büki Dani videó!
Valamiért vártam Ghost halálát
Pár ami kimaradt:
Life is Strange - Mr Jefferson lelövi Chloet
Gta San Andreas - Smoke és Ryder àrulása
Far Cry 4- kiderül hogy a golden path kegyetlenebb mint maga Pagan Min
Egyik legjobb COD a Black Ops.
Tetszik az új design!
A legjobb csatorna EVER!
Köszönjüüüüüüük!
Szia Dani nem akarod egyszer Lego játékokat rangsorolni sokak gyerekora a Lego volt nekem is és orulnénk neki
Undertale-ben lány a karakterünk van nem fiú
egyik se. Frisk-nek nem adtak nemet