Mondtad, hogy irjuk a hibát. Tessék. "Mióta veletek gyerekekkel sétálok....Amióta megszülettem Bakancsinerdő fái vagy kétezerszer hullatták levelüket." Ezt Legolas mondta az egyik könyvben Aragornak, és társainak. (Nem pontos az idezet, mert en a könyvet 1989-ben vagy 88-ban olvastam elsőnek, és az idezet fejből van.) Tehát, hibás az a mondatod, hogy nincs utalás a könyvekben Legolas korára, mert ő maga tesz rá utalást. De nagyon tetszett különben a videód, gratulálok. A többi Gyűrük Urás is tetszett, nagyon jók. Várom a folytatást.
@@turakcicakesegyebek.1855 köszi szépen a pontosítást, ez teljesen elkerülte a figyelmemet🔥 várlak én is vissza téged és tényleg köszi, hogy jelezted, tedd meg ezután is, ha valamilyen hibára bukkansz👌
Imádom ezeket a videókat. Annyira hiánypótlóak, és hiába tudom a legtöbb részét, mégis leköt. Na de ha már Stannis volt, olyan nincs, hogy nem lesz Saruman története, ugye? :D
Érdekes, hogy Legolas és Gimli karaktere mennyit köszönhet a filmeknek. Ha belegondolunk, a könyvekben, bár nagy tetteket hajtottak végre, végig amolyan mellékszereplőként mutatkoztak. Még Trufa és Pippin is több oldalt és dialógust kaptak náluk. Sőt, talán még Bögyös Fredegár érdemeit is jobban elismerte a regény, pedig ő csak a történet elején és végén kapott szerepet.
Igen, anno, amikor először olvastam a GYU-t, csalódtam egy picit emiatt. Akármennyire is szeretem Tolkient, annyira jók lettek a filmek, hogy képtelen lennék állást foglalni:)
Nekem legolász törénete ott volt éerdekes amikor a magányos hegyre ment gadalf hogy othonában menyire kimért volt vele az apja.... De a filben az tetcet amikor gimli azt modgy hogy a törpök rövid távon veszélysek. ...
Nekem az fura hogy kétezer valahány évesen, tünde hercegként, milyen könnyen hajtotta végre pl. Aragorn utasításait, Gandalfot még megértem, mert csak egy Maia volt. Én sokkal dominánsabb személynek ábrázoltam volna a filmekbe, egy törp, ork vagy ember soha nem érhet fel az ő képességeihez.
ez érdekes kérdés, én sokat szoktam gondolkodni azon hogy milyen lenne egy többezer éves ember vagy emberszerű lény... tolkien se igazán foglalkozik a témával... a tündéi nem tűnnek olyannak, amilyennek egy többezer éves lényt elképzelek... talán a főtündéket kivéve, azokról tudjuk hogy nagyon bölcsek
@@viktorkocsis838 sajnos igencsak barlangban töltöttem, egy kő alatt az életem nagyrészét, kizárólag itt voltam eddig jelen:/ de lehet pont itt hallottad:)
"-Nem hittem, hogy egy tünde oldalán küzdve halok meg...
-S, ha azt mondanánk, hogy egy barát oldalán?
-Igen! Azt vállalom. ..."
Köszönöm a videót!
"Egy tünde lemegy a föld alá, de egy törp nem mer ..? Hallgathatnám életem végéig."😂❤
😂
@@Kyresha Gimli egysorosai mindent visznek😂😂
@kritikalandor97
Egyetértek, " A törpök csak rövid távon halálosak"
-legolas már kettőnél tartok -én tizenhétnél -nem hagyom hogy egy hegyes fülű lefőzzön!Akárhányszor megnézem a filmet ezen mindig nevetek!
Mondtad, hogy irjuk a hibát.
Tessék.
"Mióta veletek gyerekekkel sétálok....Amióta megszülettem Bakancsinerdő fái vagy kétezerszer hullatták levelüket."
Ezt Legolas mondta az egyik könyvben Aragornak, és társainak. (Nem pontos az idezet, mert en a könyvet 1989-ben vagy 88-ban olvastam elsőnek, és az idezet fejből van.) Tehát, hibás az a mondatod, hogy nincs utalás a könyvekben Legolas korára, mert ő maga tesz rá utalást.
De nagyon tetszett különben a videód, gratulálok. A többi Gyűrük Urás is tetszett, nagyon jók.
Várom a folytatást.
@@turakcicakesegyebek.1855 köszi szépen a pontosítást, ez teljesen elkerülte a figyelmemet🔥 várlak én is vissza téged és tényleg köszi, hogy jelezted, tedd meg ezután is, ha valamilyen hibára bukkansz👌
@kritikalandor97
Én köszönöm a választ.
Köszönöm a felzárkóztatást! 🤍 Nagyon igényesek az anyagok amiket készítesz.
Kedves vagy és én köszönöm 🫶🏻
19:45 "Ez azért még egynek számít!" 😅
@@leventedoczi7421 egyik legjobb💪🏼
Miután Legolas végez egy olifánttal?
Imádom ezeket a videókat. Annyira hiánypótlóak, és hiába tudom a legtöbb részét, mégis leköt.
Na de ha már Stannis volt, olyan nincs, hogy nem lesz Saruman története, ugye? :D
@@_Petrovics ő is érkezik, tervezem egy ideje már. Köszi szépen a kommentet és a szavaidat🫶🏻
Nekem megint az tetszett leginkább, hogy kiegészítetted azzal ahogy a könnyben van valójában a filmhez képest
Sietve csatlakozom!
Bizony, ez sokat ad hozzá szerintem is.
Köszi szépen, igazából több kedves kommentelő jelezte, hogy így lenne a jobb, ezért is foglaltam bele:) Ezután mindig lesz összehasonlítás
Egyetértek,
nagyon jó lett. Én csak a filmeket láttam a hobbit-ból de abban benne voltak és az nem volt benne. De tényleg nagyon jó lett
Igaz-igaz, de arra már nem tértem ki, a könyvben sajnos nem tette tiszteletét
Érdekes, hogy Legolas és Gimli karaktere mennyit köszönhet a filmeknek. Ha belegondolunk, a könyvekben, bár nagy tetteket hajtottak végre, végig amolyan mellékszereplőként mutatkoztak. Még Trufa és Pippin is több oldalt és dialógust kaptak náluk. Sőt, talán még Bögyös Fredegár érdemeit is jobban elismerte a regény, pedig ő csak a történet elején és végén kapott szerepet.
Igen, anno, amikor először olvastam a GYU-t, csalódtam egy picit emiatt. Akármennyire is szeretem Tolkient, annyira jók lettek a filmek, hogy képtelen lennék állást foglalni:)
Öröm volt hallgatni, köszönjük a videót😊
@@demonberta köszi a kedvességed🔥
"elmeséljem, vagy hozzak egy ládát?!" 😆
Leggolassal az a poén, hogy nem tudunk róla semmit.
Csak van, és op.
De ettől jó..
Talán ez a legjobb benne
❤❤❤❤❤🎉🎉🎉
Szuper vagy❤
Nagyon jó lett
@@Rekedkutya nagyon köszi🔥
Legolas: Műanyag építőkockákból összerakott fantasy hős 🙂
Nekem legolász törénete ott volt éerdekes amikor a magányos hegyre ment gadalf hogy othonában menyire kimért volt vele az apja.... De a filben az tetcet amikor gimli azt modgy hogy a törpök rövid távon veszélysek. ...
@@lord0213 igen, ezek mind nagyon jó jelenetek🔥
Nekem az fura hogy kétezer valahány évesen, tünde hercegként, milyen könnyen hajtotta végre pl. Aragorn utasításait, Gandalfot még megértem, mert csak egy Maia volt. Én sokkal dominánsabb személynek ábrázoltam volna a filmekbe, egy törp, ork vagy ember soha nem érhet fel az ő képességeihez.
a bölcs tudja, mikor kell egy másik bölcsre hallgatni
Na igen, zsuut ezt gyönyörűen leírta🔥
ez érdekes kérdés, én sokat szoktam gondolkodni azon hogy milyen lenne egy többezer éves ember vagy emberszerű lény... tolkien se igazán foglalkozik a témával... a tündéi nem tűnnek olyannak, amilyennek egy többezer éves lényt elképzelek... talán a főtündéket kivéve, azokról tudjuk hogy nagyon bölcsek
Szia. Bocsi, Haldírról is lehet kérni ilyen videót? Ő a másik kedvenc tündém Legolas mellett. 😊
Szia, egyáltalán nincs miért bocsánatot kérned. Felírom, és mindenképp érkezik💪🏼
L. Legolas egyszerű tömeggyilkos!
A 6 film alatt annyi orkot ölt meg, hogy egy somme-i német géppuskás is elszörnyülne tőle.
@@KisHeszusz na az egyszer biztos, és nagyjából olyan sorozatban is lövi a nyilakat😂
Nemhiába Középfölde legjobb íjásza...
Legolas egy nyálas szőke herceg! Ráb@szom a tábortűzre hallgatom hogy serceg... Komment aki vágja 🤣🤣
szerintem Aragorn xd (:
Miért érzem úgy hogy hallottam már valahol ezt a hangot?
@@viktorkocsis838 sajnos igencsak barlangban töltöttem, egy kő alatt az életem nagyrészét, kizárólag itt voltam eddig jelen:/ de lehet pont itt hallottad:)
Szia a tűndék mért nehezteltek a törpökre ?
Mert nem adták vissza a kölcsönt.
de csak miutan amazok letörték a tükrüket..
@@FelixFelixDeak megannyi oka van ennek, de ez is megérdemelne egy külön videót:)
@@kritikalandor97 Tőlem nyugodtan 🙂
Kébzeld el randim lesz bumeráng kapitány al de milyen ajándékot hozzak neki
@@Blankaszekeres-x5f vigyél neki egy frizbit, így már lassan gyűjteménye lesz eldobható tárgyakból
@@kritikalandor97 de a nevében benne van a boomeran vagyis egy boomerang ot kell adni neki
@Blankaszekeres-x5f
Ahogy mondod😁