Vérciki erről ilyen teátrálisan üvöltözni a Szijjártó ügy árnyékában. Nyilván azért nem téma mert nem annyira fontos, nempedig azért mert Sanyi bácsi jelezte, hogy azt már azért nem.
Húha! Jujjuj. NEM arról beszéltek a műsorban, és NEM arról amit te akartál? Akkor bizonyára ez csakis azt jelentheti hogy valami megbújik a háttérben, ugye?
Gulyás világosan megmondta hogy ezek tisztességes hackerek voltak bejöttek rendet raktak meglocsolták a virágokat és nem olvastak bele semmibe hát milyen bizonyíték kell még neked?
Robi, a gondolatmeneted Dobrev politikai haszonszerzéséről pontosan ráillik Magyar Péter évekig visszatartott hangfelvételeire is. Most akkor ha MP csinálta meg az nem baj, ha Dobrev, akkor meg nagy baj.
Ɓocsi de nem minden 50 é vén felüli magyar embere mondható 😊az ami öntől elhangzott,erre legalább egy bocsánatkérés il enne kér ni ?,,,?Ezt egy 80as nagymama tanácsa l
@@ilonanagy3064 elnézést,nem igazán értem, hogy a kommentemnek melyik felére vinatkozik az Ön válasza........ én semmit nem írtam életkorral kapcsolatban.
Bameg Robi, néha válaszd már le a forrást az információról! Igen, mi is utáljuk a Gyurcsány klánt, de ettől még az qrva idegesítő, hogy az 1. számú közjogi méltóság pozíciója már olyan szintre süllyedt, mint egy vidéki termálstrandon úszómesternek lenni.
Puzsér a szokásosnál is nagyobb zagyvaságokat hord össze a műsor elején, azt nehéz megfejteni, honnan delirálta, hogy a volt államtitkárok is extrajuttatást kapnak...
Puzsér most nagyon számonkéri a DK-t de Magyar Péter számára sem most terülhettek ki a azok a bizonyítékok Tekintve hogy a ñeřeş volt és sok dologban ő is részt vett. Dehát az nem baj, mert ő nemzeti jobboldali konzervatív (Mint 0rbán) Nálla belefér
Gyurcsány nem törvénytelenül szerezte a vagyonát, hiszen a privatizáció akkor nem volt büntény.Persze a vállalatvezetők jártak jól, nem a munkásemberek, akik sokszor nem is hallottak róla, hogy kaphatnának a privatizált vagyonból.Gyurcsány Orbánnal ellentétben dolgozott mielőtt politikus lett, s egy családtagja sem lett tudtunkkal a mi pénzünkből milliárdos.
Június 8-án (szombaton) 14 órakor a Hősök terén tömegtüntetés lesz, amit Magyar Péter és a TISZA Párt szervez. Beszélj minél több emberrel és hozz magaddal minél több embert. Terjeszd a hírt, ahol csak tudod!
Puzsér nem tudja elengedni ,hogy 19-be szarrá alázta KariGeri. A köztársaság elnöke egy simlis ügyvéd volt, mi jut eszebe: Dzsurcsány. Tehát lehet relativizálni a zsebszerződésezést. Tóni sem tudná ezt a köztársasági elnököt disztkrimináló ügyet jobban elbagatelizálni. Ügyes.
Nem minden szerencsejátékos játszik csak azért, hogy kihúzza magát avszakadékból (amibe ezzel inkább beletaszítja magát), pont úgy, ahogyan egy kocsmában/pubban sem azért iszik mindenki, hogy belefojtsa a bánatát
Dávid , te vagy nekem a legzimpatikusabb. De apukám nem lopott semmit. Kikérem magamnak. Apukám a tisztességes balek. Ezért utálták ki a pártjából, mert semmilyen, még a legkisebb stikliben sem volt benne.
Robó megint érzelmi alapon érvelsz.. nem az a gond a dk val hogy most meg mirelit nyúlszarral lövik Tamás bácsi bunkerét, egyáltalán nem baj ha kiderül ,... bármi bármikor
Kivárták szépen az elévülést, mint gyurcsótány céges ügyeinél. Így el lesz ez is sikálva. Olasjszőkítésből is szépen meghájasodott csimpi, ahogy egy csomó régi maffiózó már lassan szentté avattatja magát a neten.
A Gyermekrák Alapítvány plakátján tudtommal az a kisfiú volt látható, akinek az apja létrehozta a szervezetet a fia betegsége miatt. Ergo a fiú miatt jött létre az alapítvány, akkoriban sokat volt a médiában is a család, más gyermeket nem lehetett látni a hirdetésekben.. Szóval ez a kisfiú (aki szerencsésen felgyógyult) lett az alapítvány arca. Más kérdés, hogy az alapítvány körül is voltak később botrányok, kérdéses pénzfelhásználások. Puzsérnak viszont sikerült megint tultolnia az iróniát, amit sokan félre fognak érteni.
@@flam542 igazad van, valóban nem mellékes dolog. És tényleg azóta is nagy a kuss, pedig volt ott minden, trilliókért bérelt iroda, szabálytalanul használt betegszállító autó, satöbbi...
Vammal bűnöző egyházi vezetők, beosztottak is. Ez is szőnyeg alá lett söpörve, míg feledésbe nem merül. Aztán azt is letagadják majd, hogy volt bármilyen ügy.
Arra azért szeretném felhívni Puzsér Róbert figyelmét, hogy Magyar Péter ugyanúgy politikai haszonszerzés céljából, évekkel az információ megszerzése után jött elő terhelő bizonyítékokkal, mint ahogyan azt Dobrevről feltételezi.
Nem tudom kikapcsoltatni az internetet..Sajnálom..Nem hazugság az egész..A volt társam mellett drogokat ,füveket szedtem.Megtalálom a békét.Nem nincs viszonyom tovább a veszélyes közeggel.
Politikai leszámolás, mondja a Sulyok-ügyre Puzsér. De akkor politikai leszámolás volt Schmitt plágium-ügye, és Novák kegyelmi ügye is. Kérdés, hogy a leszámolás-e a fontos, vagy az erkölcsi összefüggés?
A játék és a játszma, a lejátszás és az eljátszás, esetlegesen a játszadozás (kínzás) teljesen más fogalmak. Éééértem? A játék lényege, hogy nincs az életre nézve valódi tétje. Nem nyersz vele pénzt, hatalmat, előrelépési lehetőséget, élelmet, nem növesztesz vele képzeletbeli vagy virtuális tököt magadnak, semmit. Sem-mit. Okéés? A játék egy valóságból leszakított terület ahol mások a szabályok, mások a szereplők, a karakterek. Amit minden játékos elfogad, magáévá tesz és önszántából benne kíván maradni ebben a játék végéig. Lehetnek a valósághoz nagyon hasonló területek, szabályok és célok, és lehetnek a karakterek az eredeti személyekhez közelállóak, ettől még játék, aminek nincs ráhatása a valóságodra. A játék legfőbb lényege a kbszott biztonság. Pontosan az, ami a mesék lényege is. Megtehetsz, kipróbálhatsz, kockáztathatsz dolgokat, anélkül hogy ennek valódi tétje legyen. Azon a ponton, ahol a játék következményeinek hatása lesz a valóságodra (pl. a pontgyűjtésért járó digitális fizetőeszköz) már nem játékról beszélünk, hanem játszmáról. A szerencsejáték nem játék, hanem egy nyomorult függőség. A szórakozásból történő vadászat nem játék, hanem szánalmas gyilkosság. A pénzért, érmekét, elismerésért történő sport nem játék, hanem nyomorúságos üzlet. A verseny nem a játék szóból képződött, hanem a versengésből. Biztos látszik rajta még félvakok számára is, hogy mennyire rohadtul nagyon másról beszélünk, mikor a játék lényegét, szerepét, funkcióját keressük. Jaaa, hogy a felnőtt, munkásbácsik nem értik, hogy a játék megtörténhet pusztán a játszás öröme miatt... hát az szomorú. Nem is lehet véletlen, hogy nem csak az ember sajátjának tekintik a játékot, de leginkább a gyerekek azok, akik valóban képesek erre. Mert szándéktalan, céltalan, de semmi esetre sem haszontalan, és ezen tények befogadása a dolgozó nénik és bácsik számára általában a lehetetlennel határos. Meg is látszik az elhangzottakból. "A szó kialakulása a latin 'competere' (megfelelni valaminek) szóból ered. Eredetileg az ókori Rómában a versenyzőknek kellett átugraniuk egy akadályt, amelyen csak akkor teljesítették a feladatot sikeresen, ha fejükkel érték el a célvonalat. Innen ered az angol 'compete' és a magyar 'verseng' szavak is." "A játszik eredeti jelentése valószínűleg ’elbeszél, elmesél’, amelyből jelentésváltozással ’szerepet játszik, alakít’ > ’játszik’ válhatott; a jelentéséhez vö. csuv. kala ’mond, közöl, vmit állít; játszik ‹zenét›’; lat. iocus ’tréfa, móka; tréfálkodás, évődés; időtöltés, szórakozás; játék’; ném. (ófn.) jehan, gehan ’mond, közöl, vmit állít; bevall, beismer’; stb." "A "homo ludens" fogalma tehát azt sugallja, hogy az emberek lényegében játszó szellemek, akik a játék által találják meg önmagukat és fejezik ki leginkább egyéniességüket. A fogalom hangsúlyozza a játék fontosságát az emberi életben és annak pozitív hatásait a kreativitásra, szabadságra és örömre." Vagyis jó lenne nem egy wikiszótár szintjén értelmezni a fogalmakat, és nem összekötni két teljesen különböző fogalmat, amiknek oké, hogy lehetnek és vannak is közös pontjai, de ettől még a játék nem az a szórakozás, ami a nyerés érdekében történik. Nagyon nem. Pont hogy nem. Sokkal több köze van a szerepjátéknak nevezett dologhoz, még akkor is ha nem kifejezetten valamilyen szerepet kíván eljátszani az ember. A lényeg akkor is az átszellemülés. Kicsit levenni a determináltság terheit. Kitenni a belső lényeget. És része a kíváncsiság, a tesztelés, a felfedezés. Nem a győzelem, nem a nyerés, nem a legyőzés, nem a legakármibbnek lenni a nyomorúságos kis határaink mentén. Gyakoroljátok milyen érzés, mert kva jó ám!
tévedés, ezek még ezt is elbaltázták, egy húszéves, elévült ügyet bányásztak elő. A bányalégrobbanás elmarad, a nép magasított ingerküszöbjéig nem ér már a trágyalé.
Az első rész végét kivágták a videóból? Az ATV Spiritben, figyeltem fel erre? Illetve másnap már nem volt benne az a rész, itt sem. Így fejeződik be az első rész: nem embereket választanak ilyen pozícióra, azt megfigyelted? (mondta Puzsér) Az eredeti felvételen első nap még hallani lehetett a a gondolat befejezését is: hanem akiket zsarolni lehet. Érdekes hogy ezeket a beszélgetéseket is megvágják, mert a hatalomnak nem tetszik benne valami.
Az életutamban ő az egyik,legfontosabb tudati támaszom,mert erőt ad a gondolataival: ő olyan az emberek számára ,mint Veronika kendője! Aki ezt nem veszi észre,az még a tudati - lelki életútja elején jár,és sokat kell még tapasztalnia életútján,hogy megértse a létezés értelmét,és a valóban fontos dolgokat! Tudom,hogy nem a pénzért teszi, inkább igyekszik megmutatni ,elmagyarázni a" miért " kérdésre a megfelelő válaszokat,még akkor is ,ha sokan vannak azok,akik nem értik a világot! Mindig szívből beszél, valódi tudattal! Néha elfárad,de ez természetes mert nehéz komplex módon ,magasszinten gondolkodni ,beszélni úgy,hogy közben megértsék az emberek a saját tudati szintjükön azt,amit tudàsként,bölcsességként át szeretne adni az embereknek! Ez is egyfajta ,de nagyon fontos gondoskodás! Így szeretne,gondoskodni az emberiségről,ahogy egy szülő,vagy nagyszülő próbálja a tapasztalataival ,tudásával ,beszélgetéssel helyes irányban tartani a gyermeket! 🗝️🗝️🗝️
@@petrakatalinpetovary1980 és most megint ostobaságokat beszél... ráadásul tombol a kettős mérce. Iszonyat nagyokat hazudik most, és nem ég le a pofájáról a bőr.
A Liaz Dakar nekem is megvan. Hála istennek nincsenek ilyen hibái mint az itt bemutatott modellnek. Kicsit ferdén áll a bukókeret, de ez sem annyira feltűnő. A másik modellért majd jövő héten szombaton megyek. Majd meglátjuk milyen lesz.
Szinte minden musorban kierzodik Oszkar burkolt utalasa arra, hogy mennyire szomjas egy kis elismeresre. Mivel erre nem lat eselyt, ezert kenytelen sajatmagat dicsergetni. Bizonyara ezen mar keso valtoztatni. Udv, allando lelkes hallgatojuk Dan
Hány Gigás a vonalzó? És ha már ez vonalzó, Róbert úgy használod ezt vonalzóként, mint az állatok valamit valamiként. Mert persze belemagyarázhatod, hogy de neked vonalzó, mert neked van az a nyelvi fogalmad, hogy vonalzó, de nem, te akarsz valamit csinálni, amihez az megfelel. Nem kell hozzá tudnod, hogy mi az, nem kell tudnod hozzá, hogy mi a vonalzó.
25:00 egy adásban oszi rászólt robira hogy hagyja abba az ironizálást mert nem fogják a nézők érteni. valahogy mérni kéne hogy ez a rész hány magyarnak menne át
Felviszi a színpadra a gyerekeit többszázezres tömeg előtt! Ez a védelem! Épeszű szülő nem teszi ezt gyerekével. Kivéve ha le akarja lövetni őket Fico módjára.
Köszönöm az eddigi chat- premier adást, de Oszi rangon aluli beszólása sértően szúró jellegű volt a beszélgetés végén: "Bocsánat,hogy zavartam" jeligével! Többre tartom a boldog ,minőségi életutat,mint negatív,rosszindulatú emberekre elvesztegetett időt! Az emberi természet olyan mint egy fullánk: rosszindulatú ,direkt félreértelmezések miatt képesek sértő mondatokkal, gondolattal és cselekvésekkel bántani bárkit,bármikor! Hosszú út volt ,míg megértettem azt,hogy a civilizáció bármilyen állapota,működése ,tudata mindig ugyanarról az emberi természetről szól,ami igyekszik tönkre tenni mindent maga körül vagy lehúzni a negatív kritikára épülő kollektív tudatra az embert! Mindenkit máshogy,más helyzetben, de mindenkire vonatkozóan! Az emberi negatív termèszetet lehet fedni politikai,vallási,ideológiai érvekkel,és fogalommal,mint indok a folyamatos civilizációs hibákra,de de mindig hamis hivatkozás és mentség marad! Az ember tragediája az emberi természet,mindig az pusztít,az okoz káoszt: amiből megszületik az egyéni és társadalmi katasztrófa! Amiben mkndenki részes,és mindenki asszisztál ,a saját ,negatív emberi természetével! Én ebben nem asszisztálok,ezért végre megtanultam elengedni a negatív személyek hangjàt és gondolatait! Merlini mondakör tartalmaz egy összegző tanulságot,és tanácsot a történetben: a rosszal gonosszal,negatív megnyilvànulásokkal,erőkkel nem harcolni kell, hanem elfeledni,és haladni a saját pozitív szemléletű ,csak magunk számára fenntartott úton! Minden más az ember körül az élet körítése: minden ember számára ,egyénre szabott tér- idő kellék ,az életúthoz tartozó tanulás kelléke,tapasztalati lánc- állapot! Ezért nem foglalkozok politikával,és nem foglalkozok azzal hogy ki kicsoda,és mit csinál! Sokan beakartak ebbe vonni,vagy úgy értelmezték ,hogy én olyan vagyok,mint a negatív hatású emberek az emberi természetük miatt! Ez azért van,mert az emberiség csak abban tud gondolkodni, amilyen önmaga ,mert nem ismeri a másfajta tudatot! Ezért hiszik az emberek mindenkiről,hogy mindenki csak olyan lehet ,mint ők, és csak az lehet a norma! Véleményt megfogalmazok magamnak,de csak magamnak : azt is csak tudati,gondolati önvédelemből,amit a helyes és helytelen fogalmak szerinti igazságérzethez való önrendelkezés vált ki! De semmi egyéb,csak ami a pozitív életútban való haladásomat védi tudati ,lelki szinten,értelemben! Nem érdekel sem az ember alkotta vallás,egyház,hitrendszer,ideológiák,politika,hivatkozási alapok,mert ez mind nem az ember pozitív életút - haladásáról szól, nem azért van: ezek szimpla, korszakonként változó dominanciájú csoportosító erők,jelenségek, amik általánosítva követelik meg az embertől ,hogy a pozitív,egyéni életutat váltsák fel egy egységes szabályok,követelményi rendszerek,szertartások,szokások szerintielköteleződésre,és beszabályozottságra,ami teljes ellentétes azzal, hogy az összes embernek egyéni,rászabott életutat kell végigjárnia: saját tapasztalat,módszer,lehetőség szerint ,mert nincs egyforma ember,ahogy teljesen egyforma beteg sincs! A létezés betegségét egyéni módszerekkel kell gyógyítani,mindenki saját ,önmagara szabott életút,módszer ,szisztéma szerint az önismerés , a létezés megismerésének folyamata által! Mindenki azzal tudja szeretni ,tisztelni a másikat és önmagát,ha mindenki önmaga életútjával foglalkozna a pozitív életutat választva,vállalva úgy,hogy közben nem árt sem másnak,sem önmagának! 🗝️🗝️🗝️
Ezt miért írtad ide??? Ha nem foglalkozol politikával, mások kisszerű, negatív viselkedésével, akkor nincs szükséged a saját személyed felmutatására, magasztos gondolataid kinyilvánítására.
Budapest to be separate country for testrun 10y rs ? Divorce 1 person marriage 2 person Seriously it is a very interesting question ! Nice tought... Very Colorful Hungary is a little special place like Thailand 50/50 Fights over a húscafat riherongy... In Thailand its Chinese vs USA... Here something similar idk.. I wil check now statistics to see realitycontent: Passz... A Kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad ? Hey I think We should try if people want it For a test run lets say 5-10 years only To see differences ? OKAY Getting divorced is HALF Decision GETTING ToGETHER BOTH DECISION... I think fuck off with bullshit Budapest may should try it alone for better Like when destroyed spaceship detaches the First Department for Survival or Crabs Remove their arms or The LIzard removes its tail... But i did not say anything... idcare Like The british Did quit EU Maybe they will come back one day.. ? Why not... ? People are changing toughts frequently and like the freedom of "new kind of Political ideology" Who wants to try ? Experiment ? I think I would not do anything differently living on rural areas or in the capital city.. does not really matter at all . Politics is not noble enough to Raise Your soul on the next level.... Dont ask me how to do it than.... __________________________________________________________ Szerinted mi történne ha magyarországon belül budapest leszakadna és egy országgá válna mig a vidék maradna a régi orbáné ChatGPT Ha Budapest külön ország lenne Magyarországtól, míg a vidéki területek Orbán Viktor vezetése alatt maradnának, az alábbi következményekkel járhatna: Gazdasági Hatások: Budapest: Növekedés és Fejlődés: Budapest a gazdaság, az oktatás, a kultúra és az innováció központja. Egy különálló Budapest gyors gazdasági növekedést tapasztalhatna a nemzetközi befektetések, a turizmus és a szolgáltatási szektor révén. Önállóság: Budapest rendelkezne a saját gazdasági politikájával, ami lehetővé tenné a helyi igényekhez igazított fejlesztési projektek és szabályozások kialakítását. Költségek: Az új államnak azonban saját infrastruktúrát és adminisztrációt kellene kialakítania, ami jelentős költségekkel járna. Vidék: Gazdasági Kihívások: A vidék gazdasága jelentősen függ Budapesttől, különösen a munkahelyek és a szolgáltatások terén. Budapest elvesztése gazdasági visszaesést eredményezhetne a vidéken. Fókuszált Fejlesztés: Orbán vezetése alatt a vidéki területek fokozottabb figyelmet kaphatnának, de az új fejlesztési stratégiáknak időre lenne szükségük a megvalósuláshoz. Politikai Hatások: Budapest: Liberális Politikai Környezet: Budapest liberálisabb és progresszívebb politikai irányvonalat vehetne fel, ami vonzó lehetne a nemzetközi közösség számára. Politikai Stabilitás: Az új kormányzat stabilitása kérdéses lenne a kezdeti időkben, különösen a nemzetközi elismerés megszerzésének folyamata alatt. Vidék: Politikai Egység: Orbán vezetése alatt a vidéki Magyarország politikailag egységesebb maradhatna, de Budapest elvesztése csökkenthetné az ország nemzetközi befolyását. Kihívások: A politikai és gazdasági feszültségek növekedhetnek, különösen, ha a vidéki területek úgy érzik, hogy hátrányos helyzetbe kerültek Budapest távozása miatt. Társadalmi Hatások: Budapest: Kulturális és Oktatási Fejlődés: Budapest, mint különálló ország, továbbra is kulturális és oktatási központ maradhatna, ami vonzaná a tehetségeket és a turistákat. Társadalmi Kohézió: Az új állam társadalmi kohéziója és identitása idővel alakulna ki, különösen a gazdasági és politikai kihívások közepette. Vidék: Kulturális Elszigetelődés: A vidéki területek kulturálisan és gazdaságilag is elszigeteltebbé válhatnának Budapest elvesztésével. Népesség Mozgása: Az új helyzet népességmozgásokat idézhet elő, ahogy az emberek Budapestre vagy más külföldi helyekre költöznének jobb lehetőségek reményében. Összefoglalva: Budapest és a vidéki Magyarország különválása számos komplex és hosszú távú következménnyel járna mindkét fél számára. Míg Budapest valószínűleg gyors gazdasági és kulturális fejlődést tapasztalna, a vidéki területek jelentős gazdasági és társadalmi kihívásokkal szembesülnének. A politikai és társadalmi stabilitás mindkét fél számára kritikus kérdés lenne a különválás utáni időszakban. ---------------------------------------------------------------- If Hungary was a little whore babygirl Who needs to satisfie both lovers than Give half to this half to other its just a stupid line on the map does not mean anything its just called a country same land like anywhere else "In russia Road is road Drive whee You want" In other words Orban Could go With Putin or do whatever He wants and Budapest could be open minded etc etc ... Again i did not say anything... But...
Dávid, a haszonélvezeti jog megszerzését külföldieknek sem AntalJózsef,sem Viktor és sem Feri kormánya nem korlátozta, 2013-ig amíg ez történt valamennyien kormányoztak. Ha egy ügyvédtől ezt kérik és a kérelem jogos akkor Tamás ezt anno nem tagadhatta meg.Akkor most mi is van????
Puzsér szerint Gyurcsány köztörvényes bűnöző. Ok. Lehetséges sőt, biztos. De akkor Magyar Péter mi? Hány túlárazott szerződést írt alá a csávó amíg vezérigazgató volt? Erről ennyit.
@@champipy Kérdezd -Hadházyt ő három hete látta mindet. És súlyos dolgok is vannak benne. Csak szólok, hogy a megváltód gúzsba van kötve a fidesszel. Mert te azt hiszed, hogy megváltód habiszta és hófehér maradt ebben a rezsimben? Ugyan kérlek ne nevettess már így éjszaka. Egyébként az első Partizán interjúban el is ismerte hogy bizony bizony aláírt ilyen kontraktusokat Balásy cégeivel. Ha a csávó előhúz valami konkrétat egy fideszes ellen akkor ők bedöntik Péterkét ha ők döntik be előbb akkor is megy a böribe de akkor Balásyt is viszi magával ez egyértelmű. Ergo egymáshoz vannak kötve a Fidesszel. És te egy ilyen csávótól várod a fidesz megbuktatásást? Ha igen, akkor Érdekes gondolkodásod van.
@@champipy Kérdez a Hadhazyt ő látta mindent némelyik elég súlyos. Miért te azt hitted hogy Péterke habtiszta es hófehér maradt ebben a rezsimben? Ennyire még te sem egy MP rajongó sem lehetsz naív.🙄 Peterke minden becsületesen és tisztessegesen csinált amig a rezsimet szolgalta. Miazhogy! Nagyon is! Ne röhögtess igy késő ejszaka. A csávó az első Partizános interjúban is elismerte hogy írt alá. ilyen szerződéseket. Ebből pedig az következik hogy Péterke és a Fidesz egymáshoz van kötve méghozzá gúzsba. Ha a Péterke konkrétumot hoz nyilvánosságra egy fideszessel szemben ami büntetőjogilag relevans akkor abban a pillanatban megy a böribe azzal a Fideszessel együtt. Ha a Fidesz borítja őt előbb akkor is megy a böribe de viszi magával Balasyt is. És te egy ilyen csávótól várod a Fidesz megbuktatását? Ha igen akkor elég érdekes gondolkozásod van neked…
És ahhoz mit szóltok, hogy a Grúz elnök hivatalosan bejelentette, hogy az EU tárgyalóbiztos jelezte, hogy vissza kéne vonni egy törvényt, mert ha nem, akkor az történhet vele mint Ficoval.
Érdeklődésre jelzem, hogy 1 független hírforrást tudok és ez Irakli Kobakhidze grúz miniszterelnök szája. Azzal mondta el. De a kijelentése elérhető a Politico nevű médiumban is (akinek az független)
Én örülnék, ha ezeket a földkijátszós zsebszerződéseket felderítenék, elkoboznák.
Ez mégis csak Magyarország és a Magyarok kiárusítása.
...kilóra
URAIM!A külügyi orosz hacker-támadást vesézzétek ki, kérlek!Főleg a tegnapi gulyásgeris kormányinfó fényében!
Tetszik, ahogy megfogalmaztad! Végre ismét lesz közbeszéd Magyarországon?🎉
Mit lehet " kivesézni", azon amiről senki nem tud semmit konkrétan?
Vérciki erről ilyen teátrálisan üvöltözni a Szijjártó ügy árnyékában. Nyilván azért nem téma mert nem annyira fontos, nempedig azért mert Sanyi bácsi jelezte, hogy azt már azért nem.
Kezd gyanus lenni ez a Szijjártó kerülgetés, ne a kommentelőknek kelljen már átbeszélni a témát 😢
Pedig a kommentelők mindenhez jobban értenek bárkinél.😄
Húha! Jujjuj. NEM arról beszéltek a műsorban, és NEM arról amit te akartál? Akkor bizonyára ez csakis azt jelentheti hogy valami megbújik a háttérben, ugye?
A következő adásban kitárgyalták!
Ahol nincs, ott ne keress.
Egy Sulyok féle ügyvédnek alkotmánybírónak sem lehetett volna lennie
A seggnyalás és a helyezkedés országában predesztinálvs volt arra a posztra.
Magyar Péter megmondta már a legelején: egymást fogják kicsinálni. Kezdődik.
Gulyás világosan megmondta hogy ezek tisztességes hackerek voltak bejöttek rendet raktak meglocsolták a virágokat és nem olvastak bele semmibe hát milyen bizonyíték kell még neked?
@@johndeer4545fletó segge vagy klara dobrjeva segge van előtted ? Édes ?
😂😂
A jellemtelen, gerinctelen, nagyképű pszichopata áruló! 😆😂🤣🤮👎
@@johndeer4545 háát, őööö.. 😂😂😂😂
Szijarto és a hacker sztoriról nem fogtok beszélni?
Puzsér is csak azt mondja amit mondhat. Mert ha nem azt mondaná akkor nem mondhatná.
@@koszazanafar635 de miért gondolod, hogy nem beszélhet róla?
Szerintem ezeket az adásokat felveszik előre már egy ideje.
@@ritakenez7013 dobrev az frissebb, mint a hacker-szijjarto sztori.
Robi, a gondolatmeneted Dobrev politikai haszonszerzéséről pontosan ráillik Magyar Péter évekig visszatartott hangfelvételeire is. Most akkor ha MP csinálta meg az nem baj, ha Dobrev, akkor meg nagy baj.
Ɓocsi de nem minden 50 é vén felüli magyar embere mondható 😊az ami öntől elhangzott,erre legalább egy bocsánatkérés il
enne kér ni ?,,,?Ezt egy 80as nagymama tanácsa
l
@@ilonanagy3064 elnézést,nem igazán értem, hogy a kommentemnek melyik felére vinatkozik az Ön válasza........ én semmit nem írtam életkorral kapcsolatban.
MÁR MEGINT nincs szó a Szijjártós titkosszolgálat buliról :(
Ha te mindent tudsz... még azt is ami talán nincs is.
Puzsérnak rendszeresen elgurul a gyógyszere ha Gyurcsányról vagy Dobrev Klárárol van szó .
Szerintem minden normális embernek!!!
Jóval hosszabb a lista!
Szijjártórol megint nem lessz szó?😢
Bameg Robi, néha válaszd már le a forrást az információról! Igen, mi is utáljuk a Gyurcsány klánt, de ettől még az qrva idegesítő, hogy az 1. számú közjogi méltóság pozíciója már olyan szintre süllyedt, mint egy vidéki termálstrandon úszómesternek lenni.
Annyira tudtam, hogy Puzsér gyurcsányozni fog!
18 éve Gyurcsányt akarja leváltani, pont, mint Orbán.
Puzsér Gyurcsány nélkül partra vetett hal.
És mint mindig, igaza van
@@damianich4824 Gyurcsány választotta meg négyszer a dakotát vagy a "bölcs" magyar nép?
@@CilaZsarki hibás a kérdés
@@CilaZsarki tulajdonképpen gyurcsány igen
Szíjjártó-ügy egyáltalán nem érdekes? Németh Sándor programigazgatónak nem tetszene?
Persze, hogy nem P is úgy táncikál és fröcsög, ahogy a ördög samesza húzza a vonót.
Puzsér a szokásosnál is nagyobb zagyvaságokat hord össze a műsor elején, azt nehéz megfejteni, honnan delirálta, hogy a volt államtitkárok is extrajuttatást kapnak...
Igazad van, előbb talán el kellene olvasni a törvényt ahelyett, hogy elkezdene fikázni.
@@andysmith8902 a tények sajnos sok esetben nem szokták összezavarni
@@martonsc2226 Még egyszer. Ha ilyen gyenge felfogású vagy, olvasd el a vonatkozó törvényt. És hülyékkel (veled) egyébként sem vitatkozom.
Nem értem Puzsér miért terel Sulyok esetében. Nem kellene ennyire szélsőközépnek lenni
Puzsér most nagyon számonkéri a DK-t
de Magyar Péter számára sem most terülhettek ki a azok a bizonyítékok
Tekintve hogy a ñeřeş volt és sok dologban ő is részt vett.
Dehát az nem baj, mert ő nemzeti jobboldali konzervatív (Mint 0rbán)
Nálla belefér
Gyurcsány nem törvénytelenül szerezte a vagyonát, hiszen a privatizáció akkor nem volt büntény.Persze a vállalatvezetők jártak jól, nem a munkásemberek, akik sokszor nem is hallottak róla, hogy kaphatnának a privatizált vagyonból.Gyurcsány Orbánnal ellentétben dolgozott mielőtt politikus lett, s egy családtagja sem lett tudtunkkal a mi pénzünkből milliárdos.
14 évig miért nem tudott a baloldal tényfeltárni?
Június 8-án (szombaton) 14 órakor a Hősök terén tömegtüntetés lesz, amit Magyar Péter és a TISZA Párt szervez. Beszélj minél több emberrel és hozz magaddal minél több embert. Terjeszd a hírt, ahol csak tudod!
Puzsér nem tudja elengedni ,hogy 19-be szarrá alázta KariGeri. A köztársaság elnöke egy simlis ügyvéd volt, mi jut eszebe: Dzsurcsány. Tehát lehet relativizálni a zsebszerződésezést. Tóni sem tudná ezt a köztársasági elnököt disztkrimináló ügyet jobban elbagatelizálni. Ügyes.
Miert nem lehetett mondjuk Csath Magdolna professzort, közgazdászt, egyetemi tanárt megvalasztani a köztársasági elnöki posztra?
Mert 2002-ben a náci MIÉP jelöltje volt.
Mert tisztesseges? 😂😂
@@EuropaiBaloldalTV érdekes, MP-nél mindenki szemet huny kétes múltjára, de bezzeg Csath egyből náci bélyeget kap. A kettős mércétektől vért hányna Jusztícia.
A lottóval és a sorsjeggyel az ember reményt vásárol!
Nem minden szerencsejátékos játszik csak azért, hogy kihúzza magát avszakadékból (amibe ezzel inkább beletaszítja magát), pont úgy, ahogyan egy kocsmában/pubban sem azért iszik mindenki, hogy belefojtsa a bánatát
Dávid , te vagy nekem a legzimpatikusabb. De apukám nem lopott semmit. Kikérem magamnak. Apukám a tisztességes balek. Ezért utálták ki a pártjából, mert semmilyen, még a legkisebb stikliben sem volt benne.
Én várom hogy Budaházi legyen a köztársasági elnök. Ha róla is kiderül hogy megkérdőjelezhető múltja van amiről nem tudtak a fidesszben akkor FAM.
Robó megint érzelmi alapon érvelsz.. nem az a gond a dk val hogy most meg mirelit nyúlszarral lövik Tamás bácsi bunkerét, egyáltalán nem baj ha kiderül ,... bármi bármikor
Csak kilóg a DK-s lóláb...már elég régóta. Olyan régen, hogy szaga van.
"Mindenki köztársasági elnök lesz tizenöt percre a jövőben"
kíváncsi vagyok, hogy Havas fog-e reagálni, ha már így belekeverték a Sulyok ügybe :)
Már meghaltam
Interneten a magány miatt sokat kószáltam.Nagyon sajnálom ..
Ha megáll ez a vád Sulyok ellen, akkor ez bűnszervezetnek minősül?
Kivárták szépen az elévülést, mint gyurcsótány céges ügyeinél. Így el lesz ez is sikálva. Olasjszőkítésből is szépen meghájasodott csimpi, ahogy egy csomó régi maffiózó már lassan szentté avattatja magát a neten.
dobrev klára egyszerűen le akarja másolni a magyar-receptet... neki is vannak valakiről valami bizonyítékai:)
A Gyermekrák Alapítvány plakátján tudtommal az a kisfiú volt látható, akinek az apja létrehozta a szervezetet a fia betegsége miatt. Ergo a fiú miatt jött létre az alapítvány, akkoriban sokat volt a médiában is a család, más gyermeket nem lehetett látni a hirdetésekben.. Szóval ez a kisfiú (aki szerencsésen felgyógyult) lett az alapítvány arca. Más kérdés, hogy az alapítvány körül is voltak később botrányok, kérdéses pénzfelhásználások. Puzsérnak viszont sikerült megint tultolnia az iróniát, amit sokan félre fognak érteni.
Nem más kérdés, mert teli volt pénzügyi botránnyal az egész Gyermekrák alapítvány. Erről is kuss van évek óta, nem véletlenül.
@@flam542 igazad van, valóban nem mellékes dolog. És tényleg azóta is nagy a kuss, pedig volt ott minden, trilliókért bérelt iroda, szabálytalanul használt betegszállító autó, satöbbi...
Bűnöző bíró? És vajon hány bűnöző bíró dolgozik most Magyarországon? Azonnali kivizsgálást és be bortonzest. 😂 😂 😂
Vammal bűnöző egyházi vezetők, beosztottak is. Ez is szőnyeg alá lett söpörve, míg feledésbe nem merül. Aztán azt is letagadják majd, hogy volt bármilyen ügy.
Nagyon nagyon sajnálom
köszönöm a feliratozast, 👍
Ha felül megnyomod a két ,,CC" betűt máris eltünik a felirat ...
Ma a világban nem tudok olyan országot, ahol a politikusok önértékelés alapján lemondanak. Nem saját akaratból távoznak.
vona gábor
Arra azért szeretném felhívni Puzsér Róbert figyelmét, hogy Magyar Péter ugyanúgy politikai haszonszerzés céljából, évekkel az információ megszerzése után jött elő terhelő bizonyítékokkal, mint ahogyan azt Dobrevről feltételezi.
Nem tudom kikapcsoltatni az internetet..Sajnálom..Nem hazugság az egész..A volt társam mellett drogokat ,füveket szedtem.Megtalálom a békét.Nem nincs viszonyom tovább a veszélyes közeggel.
Nekem van olyan kamionos haverom, aki mikor megáll éjszakára, kamion szimulátorral játszik 😂
A gyereket szabályos bevinni a fülkébe és bedobhatja ő a borítékot az urnába, de elvileg nem ikszelhet.
Politikai leszámolás, mondja a Sulyok-ügyre Puzsér. De akkor politikai leszámolás volt Schmitt plágium-ügye, és Novák kegyelmi ügye is. Kérdés, hogy a leszámolás-e a fontos, vagy az erkölcsi összefüggés?
Mosdatják szerecsent.😢 Körül lehetne nézni , zalában is,szégyen ez az ország 😢😢😢!
A játék és a játszma, a lejátszás és az eljátszás, esetlegesen a játszadozás (kínzás) teljesen más fogalmak. Éééértem?
A játék lényege, hogy nincs az életre nézve valódi tétje. Nem nyersz vele pénzt, hatalmat, előrelépési lehetőséget, élelmet, nem növesztesz vele képzeletbeli vagy virtuális tököt magadnak, semmit. Sem-mit. Okéés?
A játék egy valóságból leszakított terület ahol mások a szabályok, mások a szereplők, a karakterek. Amit minden játékos elfogad, magáévá tesz és önszántából benne kíván maradni ebben a játék végéig. Lehetnek a valósághoz nagyon hasonló területek, szabályok és célok, és lehetnek a karakterek az eredeti személyekhez közelállóak, ettől még játék, aminek nincs ráhatása a valóságodra.
A játék legfőbb lényege a kbszott biztonság. Pontosan az, ami a mesék lényege is. Megtehetsz, kipróbálhatsz, kockáztathatsz dolgokat, anélkül hogy ennek valódi tétje legyen. Azon a ponton, ahol a játék következményeinek hatása lesz a valóságodra (pl. a pontgyűjtésért járó digitális fizetőeszköz) már nem játékról beszélünk, hanem játszmáról. A szerencsejáték nem játék, hanem egy nyomorult függőség. A szórakozásból történő vadászat nem játék, hanem szánalmas gyilkosság. A pénzért, érmekét, elismerésért történő sport nem játék, hanem nyomorúságos üzlet.
A verseny nem a játék szóból képződött, hanem a versengésből. Biztos látszik rajta még félvakok számára is, hogy mennyire rohadtul nagyon másról beszélünk, mikor a játék lényegét, szerepét, funkcióját keressük. Jaaa, hogy a felnőtt, munkásbácsik nem értik, hogy a játék megtörténhet pusztán a játszás öröme miatt... hát az szomorú. Nem is lehet véletlen, hogy nem csak az ember sajátjának tekintik a játékot, de leginkább a gyerekek azok, akik valóban képesek erre. Mert szándéktalan, céltalan, de semmi esetre sem haszontalan, és ezen tények befogadása a dolgozó nénik és bácsik számára általában a lehetetlennel határos. Meg is látszik az elhangzottakból.
"A szó kialakulása a latin 'competere' (megfelelni valaminek) szóból ered. Eredetileg az ókori Rómában a versenyzőknek kellett átugraniuk egy akadályt, amelyen csak akkor teljesítették a feladatot sikeresen, ha fejükkel érték el a célvonalat. Innen ered az angol 'compete' és a magyar 'verseng' szavak is."
"A játszik eredeti jelentése valószínűleg ’elbeszél, elmesél’, amelyből jelentésváltozással ’szerepet játszik, alakít’ > ’játszik’ válhatott; a jelentéséhez vö. csuv. kala ’mond, közöl, vmit állít; játszik ‹zenét›’; lat. iocus ’tréfa, móka; tréfálkodás, évődés; időtöltés, szórakozás; játék’; ném. (ófn.) jehan, gehan ’mond, közöl, vmit állít; bevall, beismer’; stb."
"A "homo ludens" fogalma tehát azt sugallja, hogy az emberek lényegében játszó szellemek, akik a játék által találják meg önmagukat és fejezik ki leginkább egyéniességüket. A fogalom hangsúlyozza a játék fontosságát az emberi életben és annak pozitív hatásait a kreativitásra, szabadságra és örömre."
Vagyis jó lenne nem egy wikiszótár szintjén értelmezni a fogalmakat, és nem összekötni két teljesen különböző fogalmat, amiknek oké, hogy lehetnek és vannak is közös pontjai, de ettől még a játék nem az a szórakozás, ami a nyerés érdekében történik. Nagyon nem. Pont hogy nem. Sokkal több köze van a szerepjátéknak nevezett dologhoz, még akkor is ha nem kifejezetten valamilyen szerepet kíván eljátszani az ember. A lényeg akkor is az átszellemülés. Kicsit levenni a determináltság terheit. Kitenni a belső lényeget. És része a kíváncsiság, a tesztelés, a felfedezés. Nem a győzelem, nem a nyerés, nem a legyőzés, nem a legakármibbnek lenni a nyomorúságos kis határaink mentén. Gyakoroljátok milyen érzés, mert kva jó ám!
Azért megbűnhödtem.Fogok is.Nagyon nagyon sajnálom..Volt drogprobléma.
Ez most egy nagy húzás a DK-tól.
Remélhetőleg megindítanak egy újabb lavinát ami tovább sodorja a fiďeszt lefelé
Ehhez is egy Magyar Péter kellett nekik.
Szerintem most a Feri ügyleteit fogjuk hallani egy ideig a reklámokban. Mp hátradől és átautózik a következő kisvárosba.😄
tévedés, ezek még ezt is elbaltázták, egy húszéves, elévült ügyet bányásztak elő. A bányalégrobbanás elmarad, a nép magasított ingerküszöbjéig nem ér már a trágyalé.
Itt, hajrá Dobrev!
Igen.Szeretném ha vége lenne..
Havas 2 nap után mondott le. Ha kabátlopási ügy lett volna, és lemondatják, az nem 2 nap alatt eszkalálódik. Puzsérnak nem kellene konteókat gyartanj
Havas 6 napig volt államtitkár.
Mennyivel ízlesesebb ov.unokaival sonkas,kolbászos husveti bevasarlasa!!!
Ezután nőtt meg vagy hat számmal a mellkasmérete, nem kap már rá mellényt egy boltban sem. :D
Én rontottam el...Kérem a családom ne bántsák..
"Csöcsökkel nem könnyű félelmet fenntartani." :D
"Magad nevében..."😂
"A szükséges jogi lépések"
Nosika, Iron, Nabu, Nerďhub...
Sulyok?
Jól látom, egy memória modul Robi vonalzója? 😁 Olyan ember nincs, aki elvállalná a felcsúti rámszesz báb szerepét, s nincs vaj a füle mögött! 😁
Az első rész végét kivágták a videóból? Az ATV Spiritben, figyeltem fel erre? Illetve másnap már nem volt benne az a rész, itt sem. Így fejeződik be az első rész: nem embereket választanak ilyen pozícióra, azt megfigyelted? (mondta Puzsér) Az eredeti felvételen első nap még hallani lehetett a a gondolat befejezését is: hanem akiket zsarolni lehet. Érdekes hogy ezeket a beszélgetéseket is megvágják, mert a hatalomnak nem tetszik benne valami.
szegény Robinak elmentek otthonról minden ügyvéd után nyomozni kell folyamatosan?
Hát ez az. Mindenki vár a még megmaradt konc megszerzésére.
Puzsér ma csak a pénzért jött be.
A "nem embereket választanak ilyen poziciókba" dumája miatt megérdemli a napi gázsit
Az életutamban ő az egyik,legfontosabb tudati támaszom,mert erőt ad a gondolataival: ő olyan az emberek számára ,mint Veronika kendője! Aki ezt nem veszi észre,az még a tudati - lelki életútja elején jár,és sokat kell még tapasztalnia életútján,hogy megértse a létezés értelmét,és a valóban fontos dolgokat! Tudom,hogy nem a pénzért teszi, inkább igyekszik megmutatni ,elmagyarázni a" miért " kérdésre a megfelelő válaszokat,még akkor is ,ha sokan vannak azok,akik nem értik a világot! Mindig szívből beszél, valódi tudattal! Néha elfárad,de ez természetes mert nehéz komplex módon ,magasszinten gondolkodni ,beszélni úgy,hogy közben megértsék az emberek a saját tudati szintjükön azt,amit tudàsként,bölcsességként át szeretne adni az embereknek! Ez is egyfajta ,de nagyon fontos gondoskodás! Így szeretne,gondoskodni az emberiségről,ahogy egy szülő,vagy nagyszülő próbálja a tapasztalataival ,tudásával ,beszélgetéssel helyes irányban tartani a gyermeket! 🗝️🗝️🗝️
5:03 Puzsér Robertó, mint Veronika kendője! Na, ezért érdemes volt belenézni.😄
@@petrakatalinpetovary1980 te szegény, őszintén szánlak, mert süket is vagy, nemcsak vak. Kár, hogy ettől még gépelni tudsz, többet a kelleténél.
@@petrakatalinpetovary1980 és most megint ostobaságokat beszél... ráadásul tombol a kettős mérce. Iszonyat nagyokat hazudik most, és nem ég le a pofájáról a bőr.
A Liaz Dakar nekem is megvan. Hála istennek nincsenek ilyen hibái mint az itt bemutatott modellnek. Kicsit ferdén áll a bukókeret, de ez sem annyira feltűnő. A másik modellért majd jövő héten szombaton megyek. Majd meglátjuk milyen lesz.
52:20 Az Exit sign-ot is nehéz megtalálni egy vegas-i kaszinóban, mivel azt akarják, hogy minél jobban elvesszél benne.
"Legyen a köztársasági elnök egy énektanár" És megtanítja a kormánytagoknak több szólamban a Piros volt a paradicsom... kezdetűt és minden sínen van.
Robi, király vagy!
Vicces hogy Puzsér aki ennyire érti az adhd mukodeset, az egész műsor alatt azok tüneteit produkálja
‘Csak Janos-fele misakancso’ 🤣🤣🤣
Keredzkedik ki a ficsur de meg nincs kesz😅🤘
Szinte minden musorban kierzodik Oszkar burkolt utalasa arra, hogy mennyire szomjas egy kis elismeresre.
Mivel erre nem lat eselyt, ezert kenytelen sajatmagat dicsergetni. Bizonyara ezen mar keso valtoztatni.
Udv, allando lelkes hallgatojuk Dan
Hány Gigás a vonalzó? És ha már ez vonalzó, Róbert úgy használod ezt vonalzóként, mint az állatok valamit valamiként. Mert persze belemagyarázhatod, hogy de neked vonalzó, mert neked van az a nyelvi fogalmad, hogy vonalzó, de nem, te akarsz valamit csinálni, amihez az megfelel. Nem kell hozzá tudnod, hogy mi az, nem kell tudnod hozzá, hogy mi a vonalzó.
Robi most is jó volt, de ezt a kört, Dávid pólója nyetre! Simson forever !!! 😄😉🏍
Haha elvetette a sulykot😁 pont illik a fityedzbe! Szép kis rablóbanda.
Orbân & Gyurcsány takarodj!!!
25:00 egy adásban oszi rászólt robira hogy hagyja abba az ironizálást mert nem fogják a nézők érteni. valahogy mérni kéne hogy ez a rész hány magyarnak menne át
Soros ellentéte a párhuzamos!
Havas állítása szerint 6 napig volt államtitkár .
7:30-tol a lényeg
A Puzsér idegnyugtatóként rajzolgat vagy a nézőket akarja irritálni? Nem kéne őt mutatni csak amit mond azt hallgathassuk, mert az jó.
Inkább csak rajzoljon...
Nem idegnyugtatóként rajzolgat, de ha nem tetszik, akkor ne nézd, ennyi!!
❤
Én vagyok a hibás, rossz helyre születtem.
Várjá. Én még ADHD-s vagyok!!! Nem indullt a villamos!! ...... F**z*m :(
Felviszi a színpadra a gyerekeit többszázezres tömeg előtt! Ez a védelem! Épeszű szülő nem teszi ezt gyerekével. Kivéve ha le akarja lövetni őket Fico módjára.
Robi mit rajzolt?
Velőspacal és Torgyán nekem összenőtt :) kórházba került miatta :)
Dobrev EP képviselő, mentelmi joga van, nem perelhető. Az EU nem fogja kiadni
Köszönöm az eddigi chat- premier adást, de Oszi rangon aluli beszólása sértően szúró jellegű volt a beszélgetés végén: "Bocsánat,hogy zavartam" jeligével! Többre tartom a boldog ,minőségi életutat,mint negatív,rosszindulatú emberekre elvesztegetett időt! Az emberi természet olyan mint egy fullánk: rosszindulatú ,direkt félreértelmezések miatt képesek sértő mondatokkal, gondolattal és cselekvésekkel bántani bárkit,bármikor! Hosszú út volt ,míg megértettem azt,hogy a civilizáció bármilyen állapota,működése ,tudata mindig ugyanarról az emberi természetről szól,ami igyekszik tönkre tenni mindent maga körül vagy lehúzni a negatív kritikára épülő kollektív tudatra az embert! Mindenkit máshogy,más helyzetben, de mindenkire vonatkozóan! Az emberi negatív termèszetet lehet fedni politikai,vallási,ideológiai érvekkel,és fogalommal,mint indok a folyamatos civilizációs hibákra,de de mindig hamis hivatkozás és mentség marad! Az ember tragediája az emberi természet,mindig az pusztít,az okoz káoszt: amiből megszületik az egyéni és társadalmi katasztrófa! Amiben mkndenki részes,és mindenki asszisztál ,a saját ,negatív emberi természetével! Én ebben nem asszisztálok,ezért végre megtanultam elengedni a negatív személyek hangjàt és gondolatait! Merlini mondakör tartalmaz egy összegző tanulságot,és tanácsot a történetben: a rosszal gonosszal,negatív megnyilvànulásokkal,erőkkel nem harcolni kell, hanem elfeledni,és haladni a saját pozitív szemléletű ,csak magunk számára fenntartott úton! Minden más az ember körül az élet körítése: minden ember számára ,egyénre szabott tér- idő kellék ,az életúthoz tartozó tanulás kelléke,tapasztalati lánc- állapot! Ezért nem foglalkozok politikával,és nem foglalkozok azzal hogy ki kicsoda,és mit csinál! Sokan beakartak ebbe vonni,vagy úgy értelmezték ,hogy én olyan vagyok,mint a negatív hatású emberek az emberi természetük miatt! Ez azért van,mert az emberiség csak abban tud gondolkodni, amilyen önmaga ,mert nem ismeri a másfajta tudatot! Ezért hiszik az emberek mindenkiről,hogy mindenki csak olyan lehet ,mint ők, és csak az lehet a norma! Véleményt megfogalmazok magamnak,de csak magamnak : azt is csak tudati,gondolati önvédelemből,amit a helyes és helytelen fogalmak szerinti igazságérzethez való önrendelkezés vált ki! De semmi egyéb,csak ami a pozitív életútban való haladásomat védi tudati ,lelki szinten,értelemben! Nem érdekel sem az ember alkotta vallás,egyház,hitrendszer,ideológiák,politika,hivatkozási alapok,mert ez mind nem az ember pozitív életút - haladásáról szól, nem azért van: ezek szimpla, korszakonként változó dominanciájú csoportosító erők,jelenségek, amik általánosítva követelik meg az embertől ,hogy a pozitív,egyéni életutat váltsák fel egy egységes szabályok,követelményi rendszerek,szertartások,szokások szerintielköteleződésre,és beszabályozottságra,ami teljes ellentétes azzal, hogy az összes embernek egyéni,rászabott életutat kell végigjárnia: saját tapasztalat,módszer,lehetőség szerint ,mert nincs egyforma ember,ahogy teljesen egyforma beteg sincs! A létezés betegségét egyéni módszerekkel kell gyógyítani,mindenki saját ,önmagara szabott életút,módszer ,szisztéma szerint az önismerés , a létezés megismerésének folyamata által! Mindenki azzal tudja szeretni ,tisztelni a másikat és önmagát,ha mindenki önmaga életútjával foglalkozna a pozitív életutat választva,vállalva úgy,hogy közben nem árt sem másnak,sem önmagának! 🗝️🗝️🗝️
Ekkora komment, neked nincs életed haver
Ezt miért írtad ide??? Ha nem foglalkozol politikával, mások kisszerű, negatív viselkedésével, akkor nincs szükséged a saját személyed felmutatására, magasztos gondolataid kinyilvánítására.
@@tamaskiss1642 Teljesen egyetértek! Nem fogom tenni a jövőben,ebben biztos lehetsz! 🗝️🗝️🗝️
Kétévesen lezuhantam.
A beszélgetés eleje informatív volt, persze Puzsér nem mulasztotta el a k@csögös@ködést. A rulettes stb. Rész számomra érdektelen.
Budapest to be separate country for testrun 10y rs ? Divorce 1 person marriage 2 person
Seriously it is a very interesting question !
Nice tought... Very Colorful
Hungary is a little special place like Thailand 50/50 Fights over a húscafat riherongy... In Thailand its Chinese vs USA...
Here something similar idk.. I wil check now statistics to see realitycontent: Passz...
A Kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad ?
Hey I think We should try if people want it For a test run lets say 5-10 years only To see differences ?
OKAY Getting divorced is HALF Decision
GETTING ToGETHER BOTH DECISION...
I think fuck off with bullshit Budapest may should try it alone for better Like when destroyed spaceship detaches the First Department for Survival or Crabs Remove their arms or The LIzard removes its tail...
But i did not say anything... idcare
Like The british Did quit EU Maybe they will come back one day.. ? Why not... ? People are changing toughts frequently and like the freedom of "new kind of Political ideology"
Who wants to try ? Experiment ?
I think I would not do anything differently living on rural areas or in the capital city.. does not really matter at all .
Politics is not noble enough to Raise Your soul on the next level.... Dont ask me how to do it than....
__________________________________________________________
Szerinted mi történne ha magyarországon belül budapest leszakadna és egy országgá válna mig a vidék maradna a régi orbáné
ChatGPT
Ha Budapest külön ország lenne Magyarországtól, míg a vidéki területek Orbán Viktor vezetése alatt maradnának, az alábbi következményekkel járhatna:
Gazdasági Hatások:
Budapest:
Növekedés és Fejlődés: Budapest a gazdaság, az oktatás, a kultúra és az innováció központja. Egy különálló Budapest gyors gazdasági növekedést tapasztalhatna a nemzetközi befektetések, a turizmus és a szolgáltatási szektor révén.
Önállóság: Budapest rendelkezne a saját gazdasági politikájával, ami lehetővé tenné a helyi igényekhez igazított fejlesztési projektek és szabályozások kialakítását.
Költségek: Az új államnak azonban saját infrastruktúrát és adminisztrációt kellene kialakítania, ami jelentős költségekkel járna.
Vidék:
Gazdasági Kihívások: A vidék gazdasága jelentősen függ Budapesttől, különösen a munkahelyek és a szolgáltatások terén. Budapest elvesztése gazdasági visszaesést eredményezhetne a vidéken.
Fókuszált Fejlesztés: Orbán vezetése alatt a vidéki területek fokozottabb figyelmet kaphatnának, de az új fejlesztési stratégiáknak időre lenne szükségük a megvalósuláshoz.
Politikai Hatások:
Budapest:
Liberális Politikai Környezet: Budapest liberálisabb és progresszívebb politikai irányvonalat vehetne fel, ami vonzó lehetne a nemzetközi közösség számára.
Politikai Stabilitás: Az új kormányzat stabilitása kérdéses lenne a kezdeti időkben, különösen a nemzetközi elismerés megszerzésének folyamata alatt.
Vidék:
Politikai Egység: Orbán vezetése alatt a vidéki Magyarország politikailag egységesebb maradhatna, de Budapest elvesztése csökkenthetné az ország nemzetközi befolyását.
Kihívások: A politikai és gazdasági feszültségek növekedhetnek, különösen, ha a vidéki területek úgy érzik, hogy hátrányos helyzetbe kerültek Budapest távozása miatt.
Társadalmi Hatások:
Budapest:
Kulturális és Oktatási Fejlődés: Budapest, mint különálló ország, továbbra is kulturális és oktatási központ maradhatna, ami vonzaná a tehetségeket és a turistákat.
Társadalmi Kohézió: Az új állam társadalmi kohéziója és identitása idővel alakulna ki, különösen a gazdasági és politikai kihívások közepette.
Vidék:
Kulturális Elszigetelődés: A vidéki területek kulturálisan és gazdaságilag is elszigeteltebbé válhatnának Budapest elvesztésével.
Népesség Mozgása: Az új helyzet népességmozgásokat idézhet elő, ahogy az emberek Budapestre vagy más külföldi helyekre költöznének jobb lehetőségek reményében.
Összefoglalva:
Budapest és a vidéki Magyarország különválása számos komplex és hosszú távú következménnyel járna mindkét fél számára. Míg Budapest valószínűleg gyors gazdasági és kulturális fejlődést tapasztalna, a vidéki területek jelentős gazdasági és társadalmi kihívásokkal szembesülnének. A politikai és társadalmi stabilitás mindkét fél számára kritikus kérdés lenne a különválás utáni időszakban.
----------------------------------------------------------------
If Hungary was a little whore babygirl Who needs to satisfie both lovers than Give half to this half to other its just a stupid line on the map does not mean anything its just called a country same land like anywhere else
"In russia Road is road Drive whee You want"
In other words Orban Could go With Putin or do whatever He wants and Budapest could be open minded etc etc ...
Again i did not say anything... But...
Sulyok esetleges bűncselekményében miért Dobrev a bűnös?
"Mit hazudna vagy esetleg mondjon igazat" DDDDDDD
Robi minek hoz körzőt egy râdióadásba? Elmagyaráza a Thales tételt?
Dávid, a haszonélvezeti jog megszerzését külföldieknek sem AntalJózsef,sem Viktor és sem Feri kormánya nem korlátozta, 2013-ig amíg ez történt valamennyien kormányoztak. Ha egy ügyvédtől ezt kérik és a kérelem jogos akkor Tamás ezt anno nem tagadhatta meg.Akkor most mi is van????
Robi, mit rajzolsz?
Robi Orbán meg vett téged?
Na jó, ez miatt a puzséri hiszti miatt 5 percet bírtam. Bocs...
Puzsér szerint Gyurcsány köztörvényes bűnöző. Ok. Lehetséges sőt, biztos. De akkor Magyar Péter mi? Hány túlárazott szerződést írt alá a csávó amíg vezérigazgató volt? Erről ennyit.
Hanyat?
@@champipy Kérdezd -Hadházyt ő három hete látta mindet. És súlyos dolgok is vannak benne. Csak szólok, hogy a megváltód gúzsba van kötve a fidesszel. Mert te azt hiszed, hogy megváltód habiszta és hófehér maradt ebben a rezsimben? Ugyan kérlek ne nevettess már így éjszaka. Egyébként az első Partizán interjúban el is ismerte hogy bizony bizony aláírt ilyen kontraktusokat Balásy cégeivel. Ha a csávó előhúz valami konkrétat egy fideszes ellen akkor ők bedöntik Péterkét ha ők döntik be előbb akkor is megy a böribe de akkor Balásyt is viszi magával ez egyértelmű. Ergo egymáshoz vannak kötve a Fidesszel. És te egy ilyen csávótól várod a fidesz megbuktatásást? Ha igen, akkor Érdekes gondolkodásod van.
@@champipy Kérdez a Hadhazyt ő látta mindent némelyik elég súlyos. Miért te azt hitted hogy Péterke habtiszta es hófehér maradt ebben a rezsimben? Ennyire még te sem egy MP rajongó sem lehetsz naív.🙄 Peterke minden becsületesen és tisztessegesen csinált amig a rezsimet szolgalta. Miazhogy! Nagyon is! Ne röhögtess igy késő ejszaka. A csávó az első Partizános interjúban is elismerte hogy írt alá. ilyen szerződéseket. Ebből pedig az következik hogy Péterke és a Fidesz egymáshoz van kötve méghozzá gúzsba. Ha a Péterke konkrétumot hoz nyilvánosságra egy fideszessel szemben ami büntetőjogilag relevans akkor abban a pillanatban megy a böribe azzal a Fideszessel együtt. Ha a Fidesz borítja őt előbb akkor is megy a böribe de viszi magával Balasyt is. És te egy ilyen csávótól várod a Fidesz megbuktatását? Ha igen akkor elég érdekes gondolkozásod van neked…
Hatházy is hirtelen fidesz bérenc lett amikor ezt felhozta.
Nem tudom, hányat?
És ahhoz mit szóltok, hogy a Grúz elnök hivatalosan bejelentette, hogy az EU tárgyalóbiztos jelezte, hogy vissza kéne vonni egy törvényt, mert ha nem, akkor az történhet vele mint Ficoval.
Érdeklődésre jelzem, hogy 1 független hírforrást tudok és ez Irakli Kobakhidze grúz miniszterelnök szája. Azzal mondta el. De a kijelentése elérhető a Politico nevű médiumban is (akinek az független)
@@jookovacs Tudod hol van Grúzia? Sztálin is grúz volt.
@@ElesPeter-zl1rg És ebből mi következik? A Szovjetunió vezetőinek jelentős része meg ukrán volt. Hruscsov, Brezsnyev, Csernyeko, Gorbaqcsov félig.
@@jookovacsSzakasviliért miért nem aggódsz ennyire?
@@jookovacs úgy tűnik ez a hír már meg se üti a botrány mércét. Sajnálom.
Oszi honnan tudja, hogy a pók nem élvezi?! Volt már pók?! :D
Koztarsasagi elnoknek lenni nem eletbiztositas 😂
Sajnos hülye vagyok mindenhez.Bocsánat
Aprók háza harsona 😇
Az emberek nem szeretnék megdönteni a NER-t. Azt csak ti szeretnétek. Egy kisebbség.
Majd meglátjuk.
A hónap vicce a megjegyzés...jah, nem. 😂😂
Ezt hogy számoltad ki?
Megmondták a hangok?
Ad absurdum!