Ez egy csodálatos téma. Én most 13 vagyok, és 9 évesen veszítettem el a legjobb barátom. Éppen szenteste napján. Egy pár hét után már tudtam róla bárkinek beszélni, és 2 év alatt tudtam csak teljesen feldolgozni. Kár, hogy nem volt ez a videó fenn akkor, hiszen, ha ilyeneket tanítanának az iskolákban, sokkal jobb lett volna. Hajrá Attis! Sok még ilyen jó videót❤
Ezzel ugyan így vagyok. Szintén tizen három évesen vesztettem el apát, és egy tatámat, mamámat. Mindd a hárman 2 héten belül. Ez a videó is sokat segít tovább lépni! Úgyhogy köszönjük Atis!
Én huszonévesen veszítettem el az apámat, senkinek nem tudtam erről beszélni, még az akkori hosszú párkapcsolatomnak sem mondtam el. (Persze ő tudott róla, évek múlva osztotta meg velem, hogy csodálkozott, de nem akarta felhozni a témát.)
Attis, ez hihetetlen! Anyukám egy hónapja hunyt el, és sokat gondolkoztam, hogy írjak-e valahogy neked üzenetet, hogy a gyászról mesélj nekünk. Arra jutottam nincs értelme, valószínűleg úgyse látod. Aztán tessék, itt a videó. Durva! Köszi.
Mikor anyu meghalt kb egy órán át csak ültem a konyhában és nem mertem bemenni a szobába, mert ha látom, hogy megtörtént, akkor már nincs visszaút, azt meg nem élem túl. Aztán olyan állapotba kerültem, hogy napi 2 órát tudtam csak aludni. Kávén és colán éltem. Visszatekintve jó néhány hónap csak egy szürke folt az életemben. Majd kevesebb, mint egy éven belül meghalt apu is. Ott azt hittem, hogy tényleg vége mindennek. Azt hittem, hogy belehalok. Csak a fiaim miatt éltem túl.Majd szintén kevesebb, mint egy év és szétmentünk az akkori párommal. Én nem is értem, hogy ezt a sok szart hogy éltem túl. Jelentem, felálltam. Összevakartam magam. Nem is tudom, hogy hogy.
Köszönjük a videót! Sziasztok, Nálam csak egy “macskáról” van szó, de 13 évesen kaptam most 30 vagyok és 4hónapja el ment a kis szívem, teljesen legit ez az 5 pont,én jelenleg az elfogadás és a depresszió határán állok , tudok jókat nevetni de ha eszembe jut azért még meg könnyezem. Aki bármilyen szerettét vagy házi kedvencét gyászolja annak sok kitartást❤
Nagyon megértelek. Nekem 4 éve van egy olyan macskám, akit gyerekemként szeretek és már most borzasztóan fáj, ha belegondolok, hogy egyszer meg fog halni..
Én is valahogy így. 17 évesen kaptam a cicám, aki mindig feltétel nélkül szeretett. Most 33 vagyok, májusban veszítettem el. Pluszban ebben az évben mentek el a nagyszüleim. Majdnem elvesztettem az állásom, annyira letargiában voltam. Muszáj volt változtatni de nem tudok nem sírva rá gondolni.
Nekem nyáron halt meg a macskám 18 évesen nagyon szép kort megélt de amikor megtudtam akkor 1 napig teljesen szótlan voltam és zokogtam de azt tudom hogy jó helyre került és hogy szép hosszú élete volt
Szia Attis! Sok szerettemet elvesztettem már, nagyjából le is tisztult bennem, hogyan megyek végig a gyászfolyamaton. Most viszont rájöttem, hogy 28 évesen, amikor a gyermekem megszületett, el kellett gyászolnom a régi életemet. Nagyon fájdalmas folyamat volt. Milyen önzőn hangzik, pedig az életem fenekestül felfordult. Most 31 évesen tudok megbarátkozni végre azzal, hogy ez végleges állapot. Nem jön vissza a régi alakom, nem lesz annyi időm magamra, mint azelőtt. Kötelességeim vannak, amik nem várhatnak azért, mert nyűgös, fáradt vagyok vagy épp nincs segítségem. Rengeteg helyzetet meg kell oldanom a lehető legjobban, amikkel eddig sosem találkoztam. Valahogy a bennem lévő gyermeket is gondoznom kell közben. A lehető legjobb anyukája szeretnék lenni a fiamnak. Egészséges határszabással, kapcsolódva, nem csak ott lenni, hanem jelen lenni. Tudatosan, de rugalmasan. És legfőképp szeretni, akkor is, mikor bosszankodok valamin, és akkor is, mikor rossz passzban vagyok, vagy épp gyászolok.
Én most vagyok 28, a fiam márciusban lesz 3. Még nem jutottam el ide, ahová te, hogy elgyászoljam a régi életem, mert a férjem előtt a tinédzserkorom és a huszas éveim eleje egy 7 éves nagyon mérgező kapcsolatban telt el. Közben anyukámat gyászoltam 8 éven át. Az idő, amennyivel több volt, az hiányzik. Más nem. Köszönöm, hogy leírtad a te történeted, mert bele sem gondoltam eddig igazán! 😊
Az unokaöcsémet vesztettem el tavaly nyáron, még pár nap hiányzott, hogy betöltse a másfél évet, aznap délelőtt még odaszaladt hozzám és megpuszilt. Baleset. Rettenetes volt. Mikor a húgom hívott hallottam, hogy nagy a baj és azt hittem édesanyánk vagy édesapánk halt meg (a nagyszüleink is élnek még, de hallottam, hogy ennél nagyobb a baj) de az amit mondott felfoghatatlan volt. Mennyire lehet mélyen az ember mikor az alkudozás fázisában inkább a szüleit látná ott (úgy hogy imádom mindekttőjüket) és magamat csak azért nem, mert tudom, hogy nekem muszáj még a saját kétfiamat felneveli. 4 fiú nevelkedett volna együtt. (2 nálam, 2 húgomnál, a legkisebb és a legnagyobb között volt 2 év 4 hónap korkülönbség és egymás szomszédságában lakunk). Hárman maradtak. Ami azt illeti a falusi hagyományok, a virrasztás mindenkinek sokat segített. Már újra szebb az élet, de nincs nap, hogy ne gondolnánk rá. Kitartást minden gyászolónak.
Több mint 3 éve történt. Év elején elment a 17 éves kutyusom, rá néhány hétre pedig Édesapám covid miatt. A vírust vélhetően én és az akkori párom hoztuk haza, ugyanis ő megunva a sok otthonlétet, elment pár barátjával találkozni, és sajnos engem is rábeszélt, hogy tartsak vele. Amikor hazajöttünk a kutyát temetni, jelezte az egyik barátja hogy több napja köhögnek, és pozitív lett a teszt.... mi ekkor már 2 napja itthon voltunk szüleimnél. Apukámat aznap láttam utoljára, pár hét múlva elment. 😢 Mivel egyke vagyok, Anyu nem tudott másra számítani, így 1 hét itthon, 1 hét Pest felállásban voltam Anyunál és az akkori páromnál. Épp itthon voltam szülinapom miatt, amikor hétvégén jött látogatóba az akkori párom, csakhogy a csomagtartója teli volt a ruháimmal. Teljes sokk, döbbenet. Közölte, hogy nem bírja a gyászt, nem tudja meddig tart, és amígyis gyenge vagyok. (Soha, de soha nem hibáztattam apa halála miatt, inkább sajnos magamat...)Azt hittem akkor, hogy ott vége az életemnek... Nem beszéltünk pár hétig, közben kerestem ki tudna segíteni hazaköltözni. Amikor mentünk a maradék cuccaimért, azzal szembesültem hogy lecserélte a bejárati ajtó zárját, és pár nagyobb dobozba összeszedte amit gondolt, és kitette a teljes pakkot az ajtó elé. Teljes döbbenet ismét. Nem volt rossz kapcsolat, így akkor még nem értettem miért tette. Most már értem... nem tudott mit kezdeni a nehéz érzésekkel, így inkább elmenekült előle(m). Amit így utólag is köszönök neki, ugyanis azóta megtaláltam a nagy Ő-t. ❤ Viszont borzasztóan megviselt akkor, több év terápia és kőkemény munka kellett ahhoz, hogy rendbejöjjek. Gondoltam, megosztom. Apu örökké fog hiányozni, de ez természetes. Meg kell tanulni együttélni a hiánnyal, de a fájdalmat előbb-utóbb körbenövi az élet.
25 éve vesztettem el Édesapámat...A fájdalom bizonyos értelemben épp úgy bennem él, mint amikor azon a szombat reggelen belém hasított; amikor felhívott Édesanyám, hogy Édesapám az éjjel (rövid,súlyos betegségben)elhunyt... Eredeti (egészségügyi) szakmámból adódóan-melyet közel tíz évig gyakoroltam-rengetegszer láttam a Halált...Mégis...teljesen más volt így megélni. Nekem a videóban ismertetett fokozatokra reflektálva Édesapa halálhírét követően egyből a mély depresszió "következett", de volt bennem egy érdekes megkönnyebbülés is, hogy Ő már nem szenved tovább.Vége a rengeteg kellemetlen, fájdalmas vizsgálatnak, szurkálásoknak, vagdosásoknak, és az egyre tűrhetetlenebb fájdalmaknak....Ő ebből nem sokat élt meg, hisz rosszulléte, kórházba kerülése után szinte teljesen tudattalan állapotba került, melyből pár percre "jött csak fel". Szóval depressziót és egyfajta megkönnyebbülést éltem meg...A lelki állapotom miatt egy idő után szakember segítségét kellett kérjem...A kezeléseknek volt is,meg nem is eredménye,értelme.Visszagondolva sokat segített de alapesetben ezt mindenki magában kell rendeznie érzelmi,értelmi,családi szocializációját figyelembe véve. Huszon öt év után elmondhatom (lehet ezzel vitatkozni, egyet nem érteni, ÉN így érzem, ÉN minden pillanatát megéltem) túl lenni ezen nem lehet, legfeljebb elfogadni... Annak szeretném írni tanácsként aki még nem rég vesztette el szerettét, hogy a fájdalom idővel enyhülni fog, tompul, de meg sosem szűnik. A hétköznapok annyira körbevesznek, lefoglalnak, hogy idővel tompulni fog az a rossz érzés amit a gyászoló érez...S bár mekkora közhely, de igaz: az Élet megy tovább, s egy idő után a fájdalom java részének helyét átveszi a szeretetteljes emlékezés.
Nekem a magypapám 12 éves koromban halt meg. Egy este anyám arra kelt, hogy a nagyapám **** köhög fel. Én nem mehettem le az emeletről segíteni, hogy ne lássam; ezért egy széken ülve felhúztam a lábamat, és hallgattam ahogy a nagypapámat elhagyja az élet. Aztán már nem hallottam többé a hangját, és csak a szüleim és a magymamám zokogását hallottam. A legrosszabb érzés nekem az volt -van- hogy nem mehettem le, és nem ölelhettem, vagy nem rázhattam kezet vele az utolsó percében. Köszönöm a videót!
Szia Attis! 15 éves vagyok és mostanában mindig nagyon sokat gondolkodok a halálon, és hogy mi van azon túl… rossz álmaim vannak, bár ugyan még egyik rokonom sem hunyt el, de mindig azon gondolkodok, hogy hogy fogom feldolgozni. Úgy érzem, hogy semmi sem tud engem megvígasztalni ebben a témában. Tegnap láttam az egyik régebbi videódat, amiben arról beszéltél, hogy vannak halhatatlan élőlények és ezeket kutatják. És egyben kíváncsi is lettem, de valahogy megint lehangolt ez az egész téma. Remélem, hogy ez csak egy kamaszdolog, és jobbra fog fordulni.
ha eljutsz odáig hogy már csak erre tudsz gondolni folyamatosan nézed az órát hogy minden pillanat elmúlik mindennel együtt akkor majd fordulj orvoshoz
@@TheMogyeeeigazából ilyen szakaszokban jönnek a nagyon rossz gondolatok, sokszor vannak olyan órák amikor szinte nagyon keveset gondolok ezekre, de van olyan is hogy mondjuk egy délelőttön csak ezen töprengek.
Nézd, ez a téma mindenkit foglalkoztat, többé-kevésbé. Nem is ezzel van a baj. De szerinted miért foglalkoztat? Elárulok valamit: az élet nem csak annyi, amennyit látsz, tapasztalsz. Ennél sokkal több. Létezik élet a halál után, létezik Isten országa és a gonosz birodalma. Ezért van az, hogy félsz és nem tudod hova tenni ezt a témát. De Isten mindenre választ ad, neki hatalma van arra, hogy békességet adjon a szívedbe. De ez csak úgy valósulhat meg, ha Ő betör a szívedbe és az életed Urává teszed. Erre van szüksége mindenkinek.
Én is sokat gondoltam a halálra, volt, hogy sírva agyaltam azon, mi lesz velem, ha meghalnak a szeretteim, a férjem. Nekem sokat segített, hogy beszéltem róla a férjemmel, nem tartottam magamban, illetve olvastam ilyen témájú könyveket. Ajánlom neked a Yalom könyvet, Szemben a nappal a címe és pont arról szól, hogyan éljünk tudatosan úgy, hogy végig tisztában vagyunk azzal, hogy egyszer vége lesz.
Ez egy fontos téma,hasznos nagyon hogy foglalkozol vele.😊 Én 1x éltem ilyet át,lassan 3 éve h a papámat elvesztettem,nekem ő volt a férfi akire felnéztem,mert anyum egyedul nevelt,jó kapcsolatunk volt papával nagyon.Bár nem volt a dolog váratlan,előtte szenvedett,beteg volt,szinte jól járt azzal h elment.Én nem mentem végig az 5 szakaszon rendesen,anyumnak,mamának próbáltam segíteni,főleg h anyum akkor volt covidos.Párom ott volt,segített,de így se sikerult ezt feldolgoznom. Azóta se sikerült rendesen végigmennem az 5 szakaszon.Bezárkóztam,es bar már most tudok beszélni róla nyugodtan,de pl. a temetőbe azöta 2x bírtam kimenni,szvl még úgy érzem nem tettem magam ezen túl teljesen.
Nagyon jó videó, köszönjük! Nekem sokat segít a hit, es az, hogy mindig igyekszem a pozitív dolgokra fókuszálni. Nem azt nézem, hogy mit veszítettem el, hanem hogy mit kaptam. Édesanyám több mint 30 éve küzd a rákkal. Akkor azt mondták, max. 2 éve van hátra. De ő élni akar, küzd. Ezalatt megszülettek az unokái, volt egy kb. 10 éves időszak, amikor nem volt daganat a szervezetében, és igazából most, az elmúlt 1 évben nagyon rossz az állapota. Én arra fokuszálok, mit kaptunk, hogy már 30 éve gyászolhatnánk, de ő még itt van, és mi mindent kaptunk ebben az időben.
Egyik legnehezebben feldolgozható halál az öngyilkosság.Értetlenség,önvád ,düh és bűntudat marcangolt hosszú évekig.10 év kellett,hogy drága édesanyám fényképére ránézzek és beszéljek róla.Ma már csak a szépre emlékezem.
Ez most jól jön. 17 évesen kaptam a cicám, aki mindig feltétel nélkül szeretett. Most 33 vagyok, májusban veszítettem el. Pluszban ebben az évben mentek el a nagyszüleim, pár hónap különbséggel. A mamámat én láttam élve utoljára, a nővéreken kívül a kórházban. A látogatásom után pár órával később elment. Másnap reggel hívtak, teljesen összetörtem, még most is alig hiszem el. Sokáig álmodtam vele, velük. A családom szerint rám várt, hogy láthasson. Ritka rák betegsége volt. Majdnem elvesztettem az állásom, annyira letargiában voltam. Muszáj volt változtatni, de nem tudok nem sírva rá gondolni.
Drága Attis! Nekem 2 napja vált valóra az egyik leghatalmasabb rémálmom.. anyum meghalt. Mindennap aggódtam érte, nehogy komolyabb baj érje. Ő volt a mindenem. Nagyon felfoghatatlan az egész... nyilván magamat is okolom, hogy nem vettem észre semmit.. sztrókot kapott 3 napja és másnap már meg is halt. Hirtelen történt minden. Bármit megtennék, hogy visszakapjam... nem volt idős sem. Borzalmas dolog ez. Nem tudom elfogadni a változást. Éreztem, hogy ebben az évben baj lesz... de nem, hogy pont vele .. Pont "most" tettél fel erről videót is... :( Köszönjük a munkásságod! Sok sikert kívánok a továbbiakban!
Nekem szombaton hunyt el az utolsó nagyszülőm...a nagymamám. Igazából fel voltam készülve rá, (a demencia végstádiumában volt). Már a sokadik idegösszeomláson vagyok túl, folyamatosan zokogok, ha csak hozzám szólnak és megkérdezik, "hogy vagyok"? Próbálom erősnek mutatni magam, próbálok nem teher lenni, ezért próbálom elfolytani. Tudom, hogy idővel jobb lesz és tudom, hogy neki is jobb így, nem szenvedett, de kegyetlenül fáj az elvesztése.... köszönöm, hogy kiadhattam magamból. És neked is köszönöm Atis ezt a szépen összeszedett videót!😊
Hatalmas erőt kívánok a feldolgozáshoz! Hasonlóan voltam 1,5 éve, szintén az utolsó nagyszülőm - a nagymamám- és a demencia keveredett covid fertőzéssel. Nagyon fáj még most is, és rossz volt megélni, hogy a végén már arról se volt fogalma, hogy kik a családtagjai most, és ki ő maga. Kellett egy év, mire enyhült picit a fájdalom, de a mai napig álmodok vele, minden nap gondolok rá.
Erről Szirmai is csinált videót, igaz ő egy film keretein belül mondta el, de a lényege megmaradt. Amúgy én még gyászt eddig nem éltem át, és nagyon nem szeretnék, bár azt is tudom, hogy ez egyszer úgyis be fog következni, azt hogy akkor mit fogok csinálni, és azt mégis hogyan fogom lereagálni azt már nem tudom. A videó mint mindig most is jó lett, érdekes témát dolgoz fel, mint mindig amit a suliban nem igazán tanítanak, pedig erről is kéne valamicskét tanítani, mint ahogyan a legtöbb olyan dologról amiről videókat csinálsz.
Nekem a gyerek születése után, "el gyászoltam" a gyerek előtti életemet. Majdnem az összes ponton keresztül mentem. De nyilván nem bánom, hogy gyerekem lett csak az első időszak volt nagyon kemény lelkileg.
Sokféle gyász van, amit megtapsztaltam, de apukám halálához semmi sem fogható. Túl sok dolog halt meg vele együtt, ami pótolhatatlan, örökké egy űr marad a helyén, amit régi emlékekkel lehet csak teletömni. Hiába értem, hogy mi történt, mégis felfoghatatlan. Csak megszokni lehet, hogy többé már nincs. 3 hónapja halt meg, de még most is, úgy jut eszembe, mintha még élne. Hiába vagyok tisztában az eseményekkel, hiába tudom, hogy az élet megy tovább. Megállt az idő, a vele töltött idő. És így mintha minden más kevésbé számítana. Fel sem tűnt, hogy 3 hónap eltelt. Régóta küzdök depresszióval, így még úgy is tűnik rajtam, mintha erős lennék, mert megtanultam mások előtt kezelni. Ami jó lenne, ha arról beszélne valaki, hogyan győzd meg magad, hogy szakemberhez fordulj, és hogyan találod meg a számodra megfelelőt.
Amit utoljára írtál... Rengeteg ismerősöm van, akikről tudom, hogy nagyon szenvednek, és nem mennek pszichológushoz. Persze van, aki nem engedheti meg magának, de van, aki igen, és nem mennek el... És megszakad a szívem értük, mert szenvednek, de nem mernek segítséget kérni. Vagy félnek, hogy nem elég nagy a problémájuk ahhoz, hogy megérdemeljék a terápiát. Pedig mindenki megérdemelné. Kezdetben én is nagyon szenvedtem ezzel, de végül elmentem, és életem egyik legjobb döntése volt. Borzasztó nehéz ez a helyzet, és tényleg jó lenne egy videó erről. Szerintem is sok embernek segítene.
Számomra a gyásznak nincs köze a halálhoz, a halál természetes. Én a szakítás utáni fájdalomra gondoltam egyből már a videó címéről is. Már egy egész év eltelt, de bennem se tagadás, se harag nem volt, csak múlhatatlan fájdalom, üresség és depresszió.
Erről készült egy gyönyörű grafikájú és nagyon szomorú játék is, GRIS néven. A főszereplő lány elvesztette az édesanyját, és a depressziója elől menekül. Szépen körbejárja az egész témakört, mindenkinek nagyon ajánlom.
Most lesz 3 éve hogy az egyik barátnőm meghalt Azóta nem bírok egyedül utazni az M2-n A széll Kálmán téri aluljáróban pedig azóta is pánikrohamot kapok Nem nagyon bírtam még róla beszélni de úgy érzem ez a videó nekem is segíteni fog
Édesapám tavaly juniusban sztrokot kapott. Hullámzó volt az állapota egy pár hétig. Mikor jobban volt akkor reménykedtem picit aztán ujra roszabb lett. Amikor újra kórházba került tudtam, hogy hamarosan el megy. Az orvos is mondta, hogy van remény, de fel kell készülni a legrosszabbra is. Hát erre nem lehet felkészülni. Az ágyhoz kötött allapot nem volt neki való. Halála előtt mondtam neki, hogy ha úgy erzi nem jó neki így akkor csak menjen. Mi akik maradunk nem fogunk rá haragudni. Csak neki legyen jobb az a lenyeg. Ma 13 hónapja, hogy jött az a bizonyos hívás. Össze omlottam. A mai napig nem tudtam feldolgozni. Random rám tör a sírás. Voltam pszichológusnál. Csoport terápián. Nem jobb. Az unokáim azok akik mellett tényleg jobban el tudom viselni. Ami érdekes, hogy a lányom még pár évig nem akart gyereket. Mikor aput először látogattuk meg a kórházban a lányom próbálta aput azzal motiválni a küzdésre, hogy gyogyuljon meg, mert idén már 2 dédi unokával kell játszania. A lanyom betegsége miatt azt mondták az orvosok, hogy nehéz lesz neki tejerbe esnie. Volt egy defektet 😊. És apa halála utan 5 nappal derult ki, hogy a pici Dylan úton van. És bizony nagyon hasonlit apukára.
Hát Attis néhány hónapot késtél a vidivel, lergalábbis számomra jobb lett volna akkor. Bár nálam nagy stresszt idézett elő, de sikerült túllépnem rajta. 1,pont.: Nálam utóbbi jelent meg, de visszafogottan. Azt próbáltam beetetni magamnak, hogy biztos elment dominikára új névvel + stb, hogy új életet kezdjen 2.: A harag az nálam nem jelent meg, vagy csak nagyon ritkán, de akkor is múltbéli cselekedeteimre voltam haragos 3: Nálam volt ilyen mindenfélét mondtam, hogy így meg úgy megváltozok. 4:Nem jelent meg nálam, vagy csak úgy, hogy nem vettem észre (lehetett ez a folyamatos stressz/szrongás érzet? 5: Az elfogadás gyorsan jött, gyorsan, ment hamar sikerült túllépnem rajta. -Mondjuk nekem könyebb lehetett, mert az adott családtagot hónapok óta kórházban ápolták.Nekem az volt a praktikám, hogy az önsajnálat és mélyresüllyedés helyett inkább eltereltem róla a gondolataimat. Attis részvét, ha te most estél át rajta.Csak azért mondom, mert szerintem tök random volt ez a témaválasztás és nem vagy olyan vidám, mint szoktál lenni.
Anyum 4.5 honapja ment el. Eddig havonta váltottam egy szakaszt. Most a hullámokban rámtörő sírógörcsöknél tartok. Szörnyű. Remélem jön lassan az elfogadás szakasz. Nagyon hiányzik anyu 😭
Szia Attis! Készíthetnél egy videót erről a Wade Wilson féle jelenségről, amivel tele van a Tiktok. Tudományos szemszögből elmagyarázni, hogy miért imádják így a nők. 🌻
Hát Atis ez egy jó téma! Élénken emlékszem ahogy édesapám meghalt 11 éves voltam. 2006 hm. Élénken emlékszem hogy halála után is láttam jönni felém. Haragra arra sok kérdésre hogy miért egy hatalmas törés volt utólag gondolva olyan szintű zárkózottsáág tört rám kinek mondhattam volna el? Nem sajnáltatom magam de aki ezzel küzd tudja nincs egyedül akkor nem is tudom hogy volt e lehetőség pszichológust felkeresni. Röviden ennyi de mai napig gondolok rá a pillangó effektusra ha nem halt volna meg nem lennék az aki nem tudnám azt csinálni amit most. De eljatszok a gondolattal mi lennék ha élne vajon büszke lenne rám? 😊 De boldog vagyok hogy irhatok róla.
„A halál az élet természetes része. Örömmel gondolj azokra, akik végre egyesülnek az Erővel. Ne gyászold őket! Ne fogódzz beléjük! A ragaszkodás féltékenységhez vezet. És az a kapzsiság ikertestvére.” /Yoda mester/
Szomorú látni, hogy vannak emberek, akik egy gyerekes űrfantasy sorozat nem létező takonyzöld manójának a mondandójából vezetik le a halál és a gyász témáját. Ilyenkor jut eszembe, hogy elég volt az internetből mára.
@@montezuma472Szerintem nem kell ennyire lenézni. Az emberiség történetében a különböző népek emberei mindig is irodalmi művekből, kvázi fantasykból vezették le az értékredlyüket, keresték választ az élet nagy kérdéseire, és magyarázták a világ működését. Ez nyugaton az Iliász, az Odüszeia, Aenasz, Artúr mondakör, vagy az eddák és sagák. A Fehérházban még mindig Thuküdidész írásait forgatják, nem kevésbé fantázia anekdoták. Keleten ugyan ez megvolt a Három Királysággal, a Nagy Nyugati Utazással, vagy a Heike Monogatarival. Hogy most az űrbe lett áthelyezve semmit nem von le az értékéből ha jó a meglátása. Jelen esetben is hiába egy kis zöld takony meg mondja, igaz hogy meg kell érteni az elengedést, mert a ragaszkodásnak sokkal szörnyűbb következményei lesznek.
az én esetem kegyetlen volt. elvesztettem 2 szerettem és a háziállatom, a szüleim is elváltak fél éven belül. a sokk után egyből jött a depresszió és aztán amikor felépültem volna akkor az éltemben való hatalmas változások megrekesztettek abban az állapotban. érzelmileg kiégtem. és ezt a kiégést fogadtam el. 9 évvel késöbb, az érzés nem változott semmit. de az hogy nem vagy képes fájdalmat érezni megkímél az élet nehézségeitől
Az is egy érdekes téma szerintem, amikor egy szülőnek beteg gyermeke születik, ami gyógyíthatatlan, tud vele élni, csak másképp, ebben az esetben is a szülők gyász szakaszain mennek keresztül.
Én emiatt hevesen, nyíltan voltam depressziós, még az is tudta hogy az vagyok, aki nem is ismert. A környezetem olyan szinten érzelmileg nulla, hogy senkit nem érdekeltem. Majd mikor ö.ngyilkosságot kíséreltem meg hirtelen mindenki haragudott rám és nem értették miért tettem.
A gyász hullámokban jön, mikor azt hiszed jól vagy újra padlóra rak, bar még életemben először találkoztam a halállal novemberben, most lesz egy éve. Nem tudom hol tartok benne... hol itt hol ott
Én nagyon sok szerettemet veszítettem el az utóbbi 4 évben. Múlt év Júliusban vesztettem el a bátyámat. Rengeteget álmodtam vele. Utolsó álmomban megölelt én pedig nagyon sírtam. Olyannyira hogy sírva keltem.😢 azóta nem álmodtam vele. Azt hiszem az egy búcsú ölelés volt😢 kurva nehéz a szeretteink elvesztése😢😢😢 Nekem a két lányom segített átlendülni és elfogadni túllépni ezen a nehéz korszakon.
Nehéz téma. Mindenki máshogy dolgozza fel itt nem lehet azt mondani tudod mit érez a másik. Én inkább nem veszek tudomást menekülök és csak akkor tudom mi a helyzet mikor eszembe jut a jövő. 🥺😥 Két lábbal állok a földön,de ez a téma nagyon nehéz.
Ezt a gyászolós dolgot soha nem értettem. A halottat nincs értelme sajnálni már meghalt az az megszűnt létezni mint individuum. Magamat nincs értelme sajnálni hisz én élek. Mert ha tagadok vagy dühöngök vagy alkudozom vagy depresszióba esem az nem segít. Mindenki meghal ez alól senki sem kivétel.
szerencsere nem halt meg senkim sem,es ezt is ugy kezelem mindt egy gyàszt,àmbàr junisban szakitottak velem es nem hiszem h jol kezelem azota a helyzeteket.es az ido alatt mimdt az5fàzis ,tunet jelen van es erre szeretnek valamil,en szinten megoldast keresni
A feldolgozhatatlant nem lehet feldolgozni. Csak túlélni lehet. De az elmúlást igazából a legtöbb ember úgy éli meg, hogy elmúlt egy olyan kapcsolat, amihez nagyon ragaszkodtunk. Ezért van ennyi öngyilkos. A fizikai halált elfogadjuk, de egy lelkit nem teljesen, mert reménykedünk.
Ez a videó a lelkemig hatolt. Akárhányszor a családomra gondolok azt érzem sírnom kell, pedig egyszerűen csak eszembe jutnak. Bele sem merek gondolni, mi történne, ha elveszíteném egyiküket. Vicc nélkül engem acélketrecbe kéne zárni, mert esélyes lenne az is, hogy tönkreteszek valamit vagy valakit. Egy mélyen alvó szörnyeteg törne ki belőlem. Ez kurvára ilyesztő.
Ha végig a tagadás fázisában maradsz, nem fáj annyira. Aztán már csak hozzá kell szokni, hogy nincs. Sosem értettem azokat, akik színpadiasan üvöltenek a koporsó felett.
"színpadiasan üvöltenek" ??? Legyen már benned egy csekély empátia! Ez nem megjátszás, hanem az érzelmek hirtelen előretörése, ami nehezen kontrollálható. Különbözőek vagyunk, különböző érzelmi kivetülésekkel, és ezt el kell fogadnunk.
Ez egy csodálatos téma. Én most 13 vagyok, és 9 évesen veszítettem el a legjobb barátom. Éppen szenteste napján. Egy pár hét után már tudtam róla bárkinek beszélni, és 2 év alatt tudtam csak teljesen feldolgozni. Kár, hogy nem volt ez a videó fenn akkor, hiszen, ha ilyeneket tanítanának az iskolákban, sokkal jobb lett volna. Hajrá Attis! Sok még ilyen jó videót❤
Ezzel ugyan így vagyok. Szintén tizen három évesen vesztettem el apát, és egy tatámat, mamámat. Mindd a hárman 2 héten belül. Ez a videó is sokat segít tovább lépni! Úgyhogy köszönjük Atis!
Én huszonévesen veszítettem el az apámat, senkinek nem tudtam erről beszélni, még az akkori hosszú párkapcsolatomnak sem mondtam el. (Persze ő tudott róla, évek múlva osztotta meg velem, hogy csodálkozott, de nem akarta felhozni a témát.)
Úgy gondolom, te egy kincs vagy, hogy ennyi idősen ilyen videókat nézel. Maradj ilyen! ❤
@AisaKiraMeszaros Részvétem, ehhez képest a legjobb barátom elvesztése nem nagy dolog🫡
Megkérdezhetem mi történt?
Attis, ez hihetetlen! Anyukám egy hónapja hunyt el, és sokat gondolkoztam, hogy írjak-e valahogy neked üzenetet, hogy a gyászról mesélj nekünk. Arra jutottam nincs értelme, valószínűleg úgyse látod. Aztán tessék, itt a videó. Durva! Köszi.
Szia, hogy halt meg, hány éves vagy? Nehari, nem muszáj válaszolni
@@unikornisbebi2045 Tüdőproblémák. 16 vagyok☺️
Kitartást neked ebben a nehéz időszakban!
Mikor anyu meghalt kb egy órán át csak ültem a konyhában és nem mertem bemenni a szobába, mert ha látom, hogy megtörtént, akkor már nincs visszaút, azt meg nem élem túl. Aztán olyan állapotba kerültem, hogy napi 2 órát tudtam csak aludni. Kávén és colán éltem. Visszatekintve jó néhány hónap csak egy szürke folt az életemben. Majd kevesebb, mint egy éven belül meghalt apu is. Ott azt hittem, hogy tényleg vége mindennek. Azt hittem, hogy belehalok. Csak a fiaim miatt éltem túl.Majd szintén kevesebb, mint egy év és szétmentünk az akkori párommal. Én nem is értem, hogy ezt a sok szart hogy éltem túl. Jelentem, felálltam. Összevakartam magam. Nem is tudom, hogy hogy.
❤
Nem semmi, miken mentél át! Egy hős vagy! 🎉 Kívánom, legyen sok boldogság az életedben! 😊
@@editpinter4622 ezután már csak jobb jöhet! Kívánom, hogy boldogan tudj élni a gyermekeiddel!
Nagyon erős vagy! Kívánom, hogy a továbbiakban nagyon boldog legyél!❤
@@agostonnevasas5501 Köszönöm szépen! Nálad is csak boldogság, kiegyensúlyozottság legyen! Nincs is annál fontosabb.
Köszönjük a videót!
Sziasztok, Nálam csak egy “macskáról” van szó,
de 13 évesen kaptam most 30 vagyok és 4hónapja el ment a kis szívem, teljesen legit ez az 5 pont,én jelenleg az elfogadás és a depresszió határán állok , tudok jókat nevetni de ha eszembe jut azért még meg könnyezem. Aki bármilyen szerettét vagy házi kedvencét gyászolja annak sok kitartást❤
Nagyon megértelek. Nekem 4 éve van egy olyan macskám, akit gyerekemként szeretek és már most borzasztóan fáj, ha belegondolok, hogy egyszer meg fog halni..
Én is valahogy így. 17 évesen kaptam a cicám, aki mindig feltétel nélkül szeretett. Most 33 vagyok, májusban veszítettem el.
Pluszban ebben az évben mentek el a nagyszüleim.
Majdnem elvesztettem az állásom, annyira letargiában voltam. Muszáj volt változtatni de nem tudok nem sírva rá gondolni.
Nekem nyáron halt meg a macskám 18 évesen nagyon szép kort megélt de amikor megtudtam akkor 1 napig teljesen szótlan voltam és zokogtam de azt tudom hogy jó helyre került és hogy szép hosszú élete volt
Szia Attis! Sok szerettemet elvesztettem már, nagyjából le is tisztult bennem, hogyan megyek végig a gyászfolyamaton. Most viszont rájöttem, hogy 28 évesen, amikor a gyermekem megszületett, el kellett gyászolnom a régi életemet. Nagyon fájdalmas folyamat volt. Milyen önzőn hangzik, pedig az életem fenekestül felfordult. Most 31 évesen tudok megbarátkozni végre azzal, hogy ez végleges állapot. Nem jön vissza a régi alakom, nem lesz annyi időm magamra, mint azelőtt. Kötelességeim vannak, amik nem várhatnak azért, mert nyűgös, fáradt vagyok vagy épp nincs segítségem. Rengeteg helyzetet meg kell oldanom a lehető legjobban, amikkel eddig sosem találkoztam. Valahogy a bennem lévő gyermeket is gondoznom kell közben. A lehető legjobb anyukája szeretnék lenni a fiamnak. Egészséges határszabással, kapcsolódva, nem csak ott lenni, hanem jelen lenni. Tudatosan, de rugalmasan. És legfőképp szeretni, akkor is, mikor bosszankodok valamin, és akkor is, mikor rossz passzban vagyok, vagy épp gyászolok.
Én most vagyok 28, a fiam márciusban lesz 3. Még nem jutottam el ide, ahová te, hogy elgyászoljam a régi életem, mert a férjem előtt a tinédzserkorom és a huszas éveim eleje egy 7 éves nagyon mérgező kapcsolatban telt el. Közben anyukámat gyászoltam 8 éven át. Az idő, amennyivel több volt, az hiányzik. Más nem. Köszönöm, hogy leírtad a te történeted, mert bele sem gondoltam eddig igazán! 😊
Az unokaöcsémet vesztettem el tavaly nyáron, még pár nap hiányzott, hogy betöltse a másfél évet, aznap délelőtt még odaszaladt hozzám és megpuszilt. Baleset. Rettenetes volt. Mikor a húgom hívott hallottam, hogy nagy a baj és azt hittem édesanyánk vagy édesapánk halt meg (a nagyszüleink is élnek még, de hallottam, hogy ennél nagyobb a baj) de az amit mondott felfoghatatlan volt. Mennyire lehet mélyen az ember mikor az alkudozás fázisában inkább a szüleit látná ott (úgy hogy imádom mindekttőjüket) és magamat csak azért nem, mert tudom, hogy nekem muszáj még a saját kétfiamat felneveli. 4 fiú nevelkedett volna együtt. (2 nálam, 2 húgomnál, a legkisebb és a legnagyobb között volt 2 év 4 hónap korkülönbség és egymás szomszédságában lakunk). Hárman maradtak. Ami azt illeti a falusi hagyományok, a virrasztás mindenkinek sokat segített. Már újra szebb az élet, de nincs nap, hogy ne gondolnánk rá. Kitartást minden gyászolónak.
Több mint 3 éve történt. Év elején elment a 17 éves kutyusom, rá néhány hétre pedig Édesapám covid miatt. A vírust vélhetően én és az akkori párom hoztuk haza, ugyanis ő megunva a sok otthonlétet, elment pár barátjával találkozni, és sajnos engem is rábeszélt, hogy tartsak vele. Amikor hazajöttünk a kutyát temetni, jelezte az egyik barátja hogy több napja köhögnek, és pozitív lett a teszt.... mi ekkor már 2 napja itthon voltunk szüleimnél. Apukámat aznap láttam utoljára, pár hét múlva elment. 😢
Mivel egyke vagyok, Anyu nem tudott másra számítani, így 1 hét itthon, 1 hét Pest felállásban voltam Anyunál és az akkori páromnál.
Épp itthon voltam szülinapom miatt, amikor hétvégén jött látogatóba az akkori párom, csakhogy a csomagtartója teli volt a ruháimmal. Teljes sokk, döbbenet. Közölte, hogy nem bírja a gyászt, nem tudja meddig tart, és amígyis gyenge vagyok. (Soha, de soha nem hibáztattam apa halála miatt, inkább sajnos magamat...)Azt hittem akkor, hogy ott vége az életemnek... Nem beszéltünk pár hétig, közben kerestem ki tudna segíteni hazaköltözni. Amikor mentünk a maradék cuccaimért, azzal szembesültem hogy lecserélte a bejárati ajtó zárját, és pár nagyobb dobozba összeszedte amit gondolt, és kitette a teljes pakkot az ajtó elé. Teljes döbbenet ismét. Nem volt rossz kapcsolat, így akkor még nem értettem miért tette. Most már értem... nem tudott mit kezdeni a nehéz érzésekkel, így inkább elmenekült előle(m). Amit így utólag is köszönök neki, ugyanis azóta megtaláltam a nagy Ő-t. ❤ Viszont borzasztóan megviselt akkor, több év terápia és kőkemény munka kellett ahhoz, hogy rendbejöjjek. Gondoltam, megosztom. Apu örökké fog hiányozni, de ez természetes. Meg kell tanulni együttélni a hiánnyal, de a fájdalmat előbb-utóbb körbenövi az élet.
25 éve vesztettem el Édesapámat...A fájdalom bizonyos értelemben épp úgy bennem él, mint amikor azon a szombat reggelen belém hasított; amikor felhívott Édesanyám, hogy Édesapám az éjjel (rövid,súlyos betegségben)elhunyt... Eredeti (egészségügyi) szakmámból adódóan-melyet közel tíz évig gyakoroltam-rengetegszer láttam a Halált...Mégis...teljesen más volt így megélni. Nekem a videóban ismertetett fokozatokra reflektálva Édesapa halálhírét követően egyből a mély depresszió "következett", de volt bennem egy érdekes megkönnyebbülés is, hogy Ő már nem szenved tovább.Vége a rengeteg kellemetlen, fájdalmas vizsgálatnak, szurkálásoknak, vagdosásoknak, és az egyre tűrhetetlenebb fájdalmaknak....Ő ebből nem sokat élt meg, hisz rosszulléte, kórházba kerülése után szinte teljesen tudattalan állapotba került, melyből pár percre "jött csak fel".
Szóval depressziót és egyfajta megkönnyebbülést éltem meg...A lelki állapotom miatt egy idő után szakember segítségét kellett kérjem...A kezeléseknek volt is,meg nem is eredménye,értelme.Visszagondolva sokat segített de alapesetben ezt mindenki magában kell rendeznie érzelmi,értelmi,családi szocializációját figyelembe véve.
Huszon öt év után elmondhatom (lehet ezzel vitatkozni, egyet nem érteni, ÉN így érzem, ÉN minden pillanatát megéltem) túl lenni ezen nem lehet, legfeljebb elfogadni... Annak szeretném írni tanácsként aki még nem rég vesztette el szerettét, hogy a fájdalom idővel enyhülni fog, tompul, de meg sosem szűnik. A hétköznapok annyira körbevesznek, lefoglalnak, hogy idővel tompulni fog az a rossz érzés amit a gyászoló érez...S bár mekkora közhely, de igaz: az Élet megy tovább, s egy idő után a fájdalom java részének helyét átveszi a szeretetteljes emlékezés.
Nekem a magypapám 12 éves koromban halt meg. Egy este anyám arra kelt, hogy a nagyapám **** köhög fel. Én nem mehettem le az emeletről segíteni, hogy ne lássam; ezért egy széken ülve felhúztam a lábamat, és hallgattam ahogy a nagypapámat elhagyja az élet. Aztán már nem hallottam többé a hangját, és csak a szüleim és a magymamám zokogását hallottam. A legrosszabb érzés nekem az volt -van- hogy nem mehettem le, és nem ölelhettem, vagy nem rázhattam kezet vele az utolsó percében.
Köszönöm a videót!
Szia Attis! 15 éves vagyok és mostanában mindig nagyon sokat gondolkodok a halálon, és hogy mi van azon túl… rossz álmaim vannak, bár ugyan még egyik rokonom sem hunyt el, de mindig azon gondolkodok, hogy hogy fogom feldolgozni. Úgy érzem, hogy semmi sem tud engem megvígasztalni ebben a témában. Tegnap láttam az egyik régebbi videódat, amiben arról beszéltél, hogy vannak halhatatlan élőlények és ezeket kutatják. És egyben kíváncsi is lettem, de valahogy megint lehangolt ez az egész téma. Remélem, hogy ez csak egy kamaszdolog, és jobbra fog fordulni.
ha eljutsz odáig hogy már csak erre tudsz gondolni folyamatosan nézed az órát hogy minden pillanat elmúlik mindennel együtt akkor majd fordulj orvoshoz
@@TheMogyeeeigazából ilyen szakaszokban jönnek a nagyon rossz gondolatok, sokszor vannak olyan órák amikor szinte nagyon keveset gondolok ezekre, de van olyan is hogy mondjuk egy délelőttön csak ezen töprengek.
Nézd, ez a téma mindenkit foglalkoztat, többé-kevésbé. Nem is ezzel van a baj. De szerinted miért foglalkoztat? Elárulok valamit: az élet nem csak annyi, amennyit látsz, tapasztalsz. Ennél sokkal több. Létezik élet a halál után, létezik Isten országa és a gonosz birodalma. Ezért van az, hogy félsz és nem tudod hova tenni ezt a témát. De Isten mindenre választ ad, neki hatalma van arra, hogy békességet adjon a szívedbe. De ez csak úgy valósulhat meg, ha Ő betör a szívedbe és az életed Urává teszed. Erre van szüksége mindenkinek.
@@Megamember678 akkor már érdemes orvoshoz fordulni.
Én is sokat gondoltam a halálra, volt, hogy sírva agyaltam azon, mi lesz velem, ha meghalnak a szeretteim, a férjem. Nekem sokat segített, hogy beszéltem róla a férjemmel, nem tartottam magamban, illetve olvastam ilyen témájú könyveket. Ajánlom neked a Yalom könyvet, Szemben a nappal a címe és pont arról szól, hogyan éljünk tudatosan úgy, hogy végig tisztában vagyunk azzal, hogy egyszer vége lesz.
Ez egy fontos téma,hasznos nagyon hogy foglalkozol vele.😊
Én 1x éltem ilyet át,lassan 3 éve h a papámat elvesztettem,nekem ő volt a férfi akire felnéztem,mert anyum egyedul nevelt,jó kapcsolatunk volt papával nagyon.Bár nem volt a dolog váratlan,előtte szenvedett,beteg volt,szinte jól járt azzal h elment.Én nem mentem végig az 5 szakaszon rendesen,anyumnak,mamának próbáltam segíteni,főleg h anyum akkor volt covidos.Párom ott volt,segített,de így se sikerult ezt feldolgoznom.
Azóta se sikerült rendesen végigmennem az 5 szakaszon.Bezárkóztam,es bar már most tudok beszélni róla nyugodtan,de pl. a temetőbe azöta 2x bírtam kimenni,szvl még úgy érzem nem tettem magam ezen túl teljesen.
Nagyon jó videó, köszönjük! Nekem sokat segít a hit, es az, hogy mindig igyekszem a pozitív dolgokra fókuszálni. Nem azt nézem, hogy mit veszítettem el, hanem hogy mit kaptam. Édesanyám több mint 30 éve küzd a rákkal. Akkor azt mondták, max. 2 éve van hátra. De ő élni akar, küzd. Ezalatt megszülettek az unokái, volt egy kb. 10 éves időszak, amikor nem volt daganat a szervezetében, és igazából most, az elmúlt 1 évben nagyon rossz az állapota. Én arra fokuszálok, mit kaptunk, hogy már 30 éve gyászolhatnánk, de ő még itt van, és mi mindent kaptunk ebben az időben.
Nagyon szépen köszönöm Attis!!
Egyik legnehezebben feldolgozható halál az öngyilkosság.Értetlenség,önvád ,düh és bűntudat marcangolt hosszú évekig.10 év kellett,hogy drága édesanyám fényképére ránézzek és beszéljek róla.Ma már csak a szépre emlékezem.
Ez most jól jön. 17 évesen kaptam a cicám, aki mindig feltétel nélkül szeretett. Most 33 vagyok, májusban veszítettem el.
Pluszban ebben az évben mentek el a nagyszüleim, pár hónap különbséggel. A mamámat én láttam élve utoljára, a nővéreken kívül a kórházban. A látogatásom után pár órával később elment. Másnap reggel hívtak, teljesen összetörtem, még most is alig hiszem el. Sokáig álmodtam vele, velük. A családom szerint rám várt, hogy láthasson. Ritka rák betegsége volt.
Majdnem elvesztettem az állásom, annyira letargiában voltam. Muszáj volt változtatni, de nem tudok nem sírva rá gondolni.
Augusztus 5-én halt meg egy közeli nagyon jó barátom. Ez a videó nagyon jó időzítés volt és sokat segít 🖤
Drága Attis! Nekem 2 napja vált valóra az egyik leghatalmasabb rémálmom.. anyum meghalt. Mindennap aggódtam érte, nehogy komolyabb baj érje. Ő volt a mindenem. Nagyon felfoghatatlan az egész... nyilván magamat is okolom, hogy nem vettem észre semmit.. sztrókot kapott 3 napja és másnap már meg is halt. Hirtelen történt minden. Bármit megtennék, hogy visszakapjam... nem volt idős sem. Borzalmas dolog ez. Nem tudom elfogadni a változást. Éreztem, hogy ebben az évben baj lesz... de nem, hogy pont vele .. Pont "most" tettél fel erről videót is... :( Köszönjük a munkásságod! Sok sikert kívánok a továbbiakban!
Nekem szombaton hunyt el az utolsó nagyszülőm...a nagymamám. Igazából fel voltam készülve rá, (a demencia végstádiumában volt). Már a sokadik idegösszeomláson vagyok túl, folyamatosan zokogok, ha csak hozzám szólnak és megkérdezik, "hogy vagyok"? Próbálom erősnek mutatni magam, próbálok nem teher lenni, ezért próbálom elfolytani. Tudom, hogy idővel jobb lesz és tudom, hogy neki is jobb így, nem szenvedett, de kegyetlenül fáj az elvesztése.... köszönöm, hogy kiadhattam magamból.
És neked is köszönöm Atis ezt a szépen összeszedett videót!😊
Hatalmas erőt kívánok a feldolgozáshoz! Hasonlóan voltam 1,5 éve, szintén az utolsó nagyszülőm - a nagymamám- és a demencia keveredett covid fertőzéssel. Nagyon fáj még most is, és rossz volt megélni, hogy a végén már arról se volt fogalma, hogy kik a családtagjai most, és ki ő maga. Kellett egy év, mire enyhült picit a fájdalom, de a mai napig álmodok vele, minden nap gondolok rá.
Nagyon jó videó, köszönöm Atis!
Erről Szirmai is csinált videót, igaz ő egy film keretein belül mondta el, de a lényege megmaradt. Amúgy én még gyászt eddig nem éltem át, és nagyon nem szeretnék, bár azt is tudom, hogy ez egyszer úgyis be fog következni, azt hogy akkor mit fogok csinálni, és azt mégis hogyan fogom lereagálni azt már nem tudom. A videó mint mindig most is jó lett, érdekes témát dolgoz fel, mint mindig amit a suliban nem igazán tanítanak, pedig erről is kéne valamicskét tanítani, mint ahogyan a legtöbb olyan dologról amiről videókat csinálsz.
Nekem a gyerek születése után, "el gyászoltam" a gyerek előtti életemet. Majdnem az összes ponton keresztül mentem. De nyilván nem bánom, hogy gyerekem lett csak az első időszak volt nagyon kemény lelkileg.
Sokféle gyász van, amit megtapsztaltam, de apukám halálához semmi sem fogható. Túl sok dolog halt meg vele együtt, ami pótolhatatlan, örökké egy űr marad a helyén, amit régi emlékekkel lehet csak teletömni. Hiába értem, hogy mi történt, mégis felfoghatatlan. Csak megszokni lehet, hogy többé már nincs. 3 hónapja halt meg, de még most is, úgy jut eszembe, mintha még élne. Hiába vagyok tisztában az eseményekkel, hiába tudom, hogy az élet megy tovább. Megállt az idő, a vele töltött idő. És így mintha minden más kevésbé számítana. Fel sem tűnt, hogy 3 hónap eltelt.
Régóta küzdök depresszióval, így még úgy is tűnik rajtam, mintha erős lennék, mert megtanultam mások előtt kezelni. Ami jó lenne, ha arról beszélne valaki, hogyan győzd meg magad, hogy szakemberhez fordulj, és hogyan találod meg a számodra megfelelőt.
Amit utoljára írtál... Rengeteg ismerősöm van, akikről tudom, hogy nagyon szenvednek, és nem mennek pszichológushoz. Persze van, aki nem engedheti meg magának, de van, aki igen, és nem mennek el... És megszakad a szívem értük, mert szenvednek, de nem mernek segítséget kérni. Vagy félnek, hogy nem elég nagy a problémájuk ahhoz, hogy megérdemeljék a terápiát. Pedig mindenki megérdemelné. Kezdetben én is nagyon szenvedtem ezzel, de végül elmentem, és életem egyik legjobb döntése volt.
Borzasztó nehéz ez a helyzet, és tényleg jó lenne egy videó erről. Szerintem is sok embernek segítene.
Számomra a gyásznak nincs köze a halálhoz, a halál természetes. Én a szakítás utáni fájdalomra gondoltam egyből már a videó címéről is. Már egy egész év eltelt, de bennem se tagadás, se harag nem volt, csak múlhatatlan fájdalom, üresség és depresszió.
Ennek a videónak a végén a "Remélem hogy találkozunk legközelebb is" máshogy hat
Erről készült egy gyönyörű grafikájú és nagyon szomorú játék is, GRIS néven. A főszereplő lány elvesztette az édesanyját, és a depressziója elől menekül. Szépen körbejárja az egész témakört, mindenkinek nagyon ajánlom.
Most lesz 3 éve hogy az egyik barátnőm meghalt
Azóta nem bírok egyedül utazni az M2-n
A széll Kálmán téri aluljáróban pedig azóta is pánikrohamot kapok
Nem nagyon bírtam még róla beszélni de úgy érzem ez a videó nekem is segíteni fog
Az egyik legjobb példája a gyász-elméletnek József Attila Kései sirató című verse (ajánlom Latinovits Zoltán előadásában meghallgatni).
Édesapám tavaly juniusban sztrokot kapott. Hullámzó volt az állapota egy pár hétig. Mikor jobban volt akkor reménykedtem picit aztán ujra roszabb lett. Amikor újra kórházba került tudtam, hogy hamarosan el megy. Az orvos is mondta, hogy van remény, de fel kell készülni a legrosszabbra is. Hát erre nem lehet felkészülni. Az ágyhoz kötött allapot nem volt neki való. Halála előtt mondtam neki, hogy ha úgy erzi nem jó neki így akkor csak menjen. Mi akik maradunk nem fogunk rá haragudni. Csak neki legyen jobb az a lenyeg. Ma 13 hónapja, hogy jött az a bizonyos hívás. Össze omlottam. A mai napig nem tudtam feldolgozni. Random rám tör a sírás. Voltam pszichológusnál. Csoport terápián. Nem jobb. Az unokáim azok akik mellett tényleg jobban el tudom viselni. Ami érdekes, hogy a lányom még pár évig nem akart gyereket. Mikor aput először látogattuk meg a kórházban a lányom próbálta aput azzal motiválni a küzdésre, hogy gyogyuljon meg, mert idén már 2 dédi unokával kell játszania. A lanyom betegsége miatt azt mondták az orvosok, hogy nehéz lesz neki tejerbe esnie. Volt egy defektet 😊. És apa halála utan 5 nappal derult ki, hogy a pici Dylan úton van. És bizony nagyon hasonlit apukára.
Hát Attis néhány hónapot késtél a vidivel, lergalábbis számomra jobb lett volna akkor. Bár nálam nagy stresszt idézett elő, de sikerült túllépnem rajta.
1,pont.: Nálam utóbbi jelent meg, de visszafogottan. Azt próbáltam beetetni magamnak, hogy biztos elment dominikára új névvel + stb, hogy új életet kezdjen
2.: A harag az nálam nem jelent meg, vagy csak nagyon ritkán, de akkor is múltbéli cselekedeteimre voltam haragos
3: Nálam volt ilyen mindenfélét mondtam, hogy így meg úgy megváltozok.
4:Nem jelent meg nálam, vagy csak úgy, hogy nem vettem észre (lehetett ez a folyamatos stressz/szrongás érzet?
5: Az elfogadás gyorsan jött, gyorsan, ment hamar sikerült túllépnem rajta.
-Mondjuk nekem könyebb lehetett, mert az adott családtagot hónapok óta kórházban ápolták.Nekem az volt a praktikám, hogy az önsajnálat és mélyresüllyedés helyett inkább eltereltem róla a gondolataimat.
Attis részvét, ha te most estél át rajta.Csak azért mondom, mert szerintem tök random volt ez a témaválasztás és nem vagy olyan vidám, mint szoktál lenni.
Anyum 4.5 honapja ment el. Eddig havonta váltottam egy szakaszt. Most a hullámokban rámtörő sírógörcsöknél tartok. Szörnyű. Remélem jön lassan az elfogadás szakasz. Nagyon hiányzik anyu 😭
Nekem apám ment el pont ennyi ideje. Hiányzik a hangja, a nevetése. :( Nem tudom mikor fog ez enyhülni.
Szia Attis! Készíthetnél egy videót erről a Wade Wilson féle jelenségről, amivel tele van a Tiktok. Tudományos szemszögből elmagyarázni, hogy miért imádják így a nők. 🌻
Hát Atis ez egy jó téma!
Élénken emlékszem ahogy édesapám meghalt 11 éves voltam. 2006 hm. Élénken emlékszem hogy halála után is láttam jönni felém. Haragra arra sok kérdésre hogy miért egy hatalmas törés volt utólag gondolva olyan szintű zárkózottsáág tört rám kinek mondhattam volna el? Nem sajnáltatom magam de aki ezzel küzd tudja nincs egyedül akkor nem is tudom hogy volt e lehetőség pszichológust felkeresni. Röviden ennyi de mai napig gondolok rá a pillangó effektusra ha nem halt volna meg nem lennék az aki nem tudnám azt csinálni amit most. De eljatszok a gondolattal mi lennék ha élne vajon büszke lenne rám? 😊 De boldog vagyok hogy irhatok róla.
Szia Attis! Ha már a veszteségnél tartunk, csinálnál egy videót a honvágyról - hosszabb távú távollét esetén?
„A halál az élet természetes része. Örömmel gondolj azokra, akik végre egyesülnek az Erővel. Ne gyászold őket! Ne fogódzz beléjük! A ragaszkodás féltékenységhez vezet. És az a kapzsiság ikertestvére.” /Yoda mester/
Szomorú látni, hogy vannak emberek, akik egy gyerekes űrfantasy sorozat nem létező takonyzöld manójának a mondandójából vezetik le a halál és a gyász témáját. Ilyenkor jut eszembe, hogy elég volt az internetből mára.
@@montezuma472 látom még a gyász hevében vagy. Gondolom a modortalanságodat írhatjuk ennek a számlájára...
@@montezuma472Szerintem nem kell ennyire lenézni. Az emberiség történetében a különböző népek emberei mindig is irodalmi művekből, kvázi fantasykból vezették le az értékredlyüket, keresték választ az élet nagy kérdéseire, és magyarázták a világ működését. Ez nyugaton az Iliász, az Odüszeia, Aenasz, Artúr mondakör, vagy az eddák és sagák. A Fehérházban még mindig Thuküdidész írásait forgatják, nem kevésbé fantázia anekdoták. Keleten ugyan ez megvolt a Három Királysággal, a Nagy Nyugati Utazással, vagy a Heike Monogatarival. Hogy most az űrbe lett áthelyezve semmit nem von le az értékéből ha jó a meglátása. Jelen esetben is hiába egy kis zöld takony meg mondja, igaz hogy meg kell érteni az elengedést, mert a ragaszkodásnak sokkal szörnyűbb következményei lesznek.
@@arpy9131 Nem vagyok én semmilyen gyászban. Csak szemet szúrnak a baromságok.
@@montezuma472 sajnos nem vagy elég kompetens, hogy megítéld mi a baromság. A szélsőséges érzelmi állapot nem előny ezen a téren.
az én esetem kegyetlen volt. elvesztettem 2 szerettem és a háziállatom, a szüleim is elváltak fél éven belül. a sokk után egyből jött a depresszió és aztán amikor felépültem volna akkor az éltemben való hatalmas változások megrekesztettek abban az állapotban. érzelmileg kiégtem. és ezt a kiégést fogadtam el. 9 évvel késöbb, az érzés nem változott semmit. de az hogy nem vagy képes fájdalmat érezni megkímél az élet nehézségeitől
Az is egy érdekes téma szerintem, amikor egy szülőnek beteg gyermeke születik, ami gyógyíthatatlan, tud vele élni, csak másképp, ebben az esetben is a szülők gyász szakaszain mennek keresztül.
Nálam egyik pont sem szokott megjelenni 🤨🤨
Tegnap előtt néztem meg ezt a videót és tegnap jött a hír, hogy meghalt a nagypapám. Ezt így most nem tudom hova rakni.
Én emiatt hevesen, nyíltan voltam depressziós, még az is tudta hogy az vagyok, aki nem is ismert. A környezetem olyan szinten érzelmileg nulla, hogy senkit nem érdekeltem. Majd mikor ö.ngyilkosságot kíséreltem meg hirtelen mindenki haragudott rám és nem értették miért tettem.
Szerintem érdekes, hogy már a legkorábbi ismert történet, Gilgames király története is jelentős részben a gyász feldolgozásáról szól.
A gyász hullámokban jön, mikor azt hiszed jól vagy újra padlóra rak, bar még életemben először találkoztam a halállal novemberben, most lesz egy éve. Nem tudom hol tartok benne... hol itt hol ott
jo video en ugy tudom pszihologiailag het szakaszt kulomboztetnek meg
az apám idén alt meg 2 honapja és még mindig nem tudok túlépni a dolgon
Én nagyon sok szerettemet veszítettem el az utóbbi 4 évben. Múlt év Júliusban vesztettem el a bátyámat. Rengeteget álmodtam vele. Utolsó álmomban megölelt én pedig nagyon sírtam. Olyannyira hogy sírva keltem.😢 azóta nem álmodtam vele. Azt hiszem az egy búcsú ölelés volt😢 kurva nehéz a szeretteink elvesztése😢😢😢 Nekem a két lányom segített átlendülni és elfogadni túllépni ezen a nehéz korszakon.
Nehéz téma. Mindenki máshogy dolgozza fel itt nem lehet azt mondani tudod mit érez a másik. Én inkább nem veszek tudomást menekülök és csak akkor tudom mi a helyzet mikor eszembe jut a jövő. 🥺😥
Két lábbal állok a földön,de ez a téma nagyon nehéz.
Teknap vesztetem el a nyagypapám 😢
Pont ma olvastam, hogy ha valaki kettő vagy több szerettét elveszíti, akkor a gyásztól a biológiailag jobban fog öregedni.
Ezt a gyászolós dolgot soha nem értettem. A halottat nincs értelme sajnálni már meghalt az az megszűnt létezni mint individuum. Magamat nincs értelme sajnálni hisz én élek. Mert ha tagadok vagy dühöngök vagy alkudozom vagy depresszióba esem az nem segít. Mindenki meghal ez alól senki sem kivétel.
Nálam mindig az alkudozás volt jellemző szinte, a többi nem nagyon
00:29 más és más, “és akkor egy vessző után mondjunk is ennek ellent és nézzük a statisztikákat,…”🙄🙄🙄🙄🙄
👍
Miért van ezen a videón ilyen kevés megtekintés?
szerencsere nem halt meg senkim sem,es ezt is ugy kezelem mindt egy gyàszt,àmbàr junisban szakitottak velem es nem hiszem h jol kezelem azota a helyzeteket.es az ido alatt mimdt az5fàzis ,tunet jelen van es erre szeretnek valamil,en szinten megoldast keresni
A feldolgozhatatlant nem lehet feldolgozni. Csak túlélni lehet. De az elmúlást igazából a legtöbb ember úgy éli meg, hogy elmúlt egy olyan kapcsolat, amihez nagyon ragaszkodtunk. Ezért van ennyi öngyilkos. A fizikai halált elfogadjuk, de egy lelkit nem teljesen, mert reménykedünk.
Meg halt nevelő anyám meg tesóm meg bágyámis
Bárcsak visza kapnám anyámat
Ez a videó a lelkemig hatolt. Akárhányszor a családomra gondolok azt érzem sírnom kell, pedig egyszerűen csak eszembe jutnak.
Bele sem merek gondolni, mi történne, ha elveszíteném egyiküket. Vicc nélkül engem acélketrecbe kéne zárni, mert esélyes lenne az is, hogy tönkreteszek valamit vagy valakit. Egy mélyen alvó szörnyeteg törne ki belőlem. Ez kurvára ilyesztő.
Én elsírom magamat a valóságban, ha a nagymamám meghal az álmomban😅. Durva
Meg halt vérszeritit mamám meg kistesom meg bágyám meg most nevelö anyám is meg halt
HÁL'ISTEN PÁR ÉVE HOGY NEM HALT MEG SENKI A CSALÁDBAN DE REMÉLEM EZ A VIDEÓ NEM LESZ NEKEM SZÜKSÉGES
A gyász. Meg a szemvedés. Az az én életem. Kérem a joisten minden nap hogy dö......
Én ezért nem vagyok már vallásos
Step 0 : elfogadni hogy magyarországon élsz...
Majd ezen felül még jön a többi bs....🙃🙃
Step -1: költözz ki Ausztriába, vagy Németországba.
Ha végig a tagadás fázisában maradsz, nem fáj annyira. Aztán már csak hozzá kell szokni, hogy nincs. Sosem értettem azokat, akik színpadiasan üvöltenek a koporsó felett.
Nem is kell érteni más gyászát. Csak el kell fogadni hogy másképp is lehet gyászolni mint te teszed, és nem kell kötözködni senkivel .
"színpadiasan üvöltenek" ??? Legyen már benned egy csekély empátia! Ez nem megjátszás, hanem az érzelmek hirtelen előretörése, ami nehezen kontrollálható. Különbözőek vagyunk, különböző érzelmi kivetülésekkel, és ezt el kell fogadnunk.