Szuper, hogy ezt megcsináltátok. Nem ez a munkám, de mindig érdekelt, végre egy jó tananyag, amiből a magyar terminológiát is megtanulhatom. Egyszer meg úgyis veszek esztergát és marógépet 😃
Érdekes, ugyan ilyen marógépem van, optimum felirattal. Az előtolás fogasereinek akadásakor viszont nem szükséges az előtolást bekacsolni, a mellékhajtómű forgása közben kell fokozatokat váltani és engedni fogja. Egyébként nagyon minőségi a videósorozat, mivel én magamtól tanultam meg a szakmát életmentő tud lenni egy két okosság amit itt látok és azt hiszem nem csak én vagyok ezzel így, a kezdeményezés bőven túllőtt a célon mivel a nézők nagy része talán nem is hallgató. Így tovább!
Élvezettel néztem a videót, saját magamat láttam benne. Mint gyártástechnológus mérnök, évtizedeken át készítettem technológiai utasításokat. Tanítottam szakmunkás- és technikus képző intézetekben is. Nagyon jó ez a film, mert legalább igen plasztikusan érzékelteti a forgácsolás elméletének az összekapcsolását a gyakorlattal.
Ilyen szerszámrajzért Sipos tanár úr úgy megvág vizsgán, hogy egy év múlva sem mennék át :D A sorozat amúgy nagyon jó, könnyebben érthető, mint amikor 30an álltuk körbe a gépeket
ZSENIÁLIS előadás! Van itthon kombinált esztergám és használom is szorgalmasan. Elképesztően hasznosak az anyagaitok, lassan már értem is, hogy mit csinálok jól és mit rosszul.
Zsír sorozat, nagyon köszi! Várom a bemérős részt. Kérdés: ha nagyon nincs olyan fordulat a gépemen ami kéne, akkor mi a teendő? Konkrétan 6 mm-es szerszámmal számoltam alumíniumban, adott a képlet egy 5000-es fordulatot, de a gépem csak 2000-ig forog max. :(
Akkor az ahhoz legközelebb lévő fordulatot kell kiválasztani,és az előtolást csökkenteni!
4 года назад
köszönjük szépen:) Ezzel nem lehet mit tenni, nem lesz ideális a sebesség, viszont tovább bírja a maró. Ipari, üzemi környezetben van ennek nagyobb jelentősége, otthon nem számít:)
Sziasztok, köszi a videókat, igen haznosak ! Az lenne a kérdésem, hogy az axiális fogásvételt ha módositom a jelenlegi példátokban, mondjuk 3-ra (adott szerszámnál maradva), akkor az előtolás és fordulatszám milyen mértékben módosul? Illetve ez hogyan számolható, hogy adott axiális fogásmélységénl, milyen furdulat és előtolás a megfelelő? Röviden , mi a matematikai összefüggés a n;vf;ap között? Köszönöm
Szia! Minden szerszámgyártó ad ajánlásokat anyagminőség, szerszám, szerszámátmérő és alkalmazási módtól függően a forgácsolási sebességre, axiális és radiális fogásvételre. Itt egy random keresett, de jól értelmezhető pdf: www.perfor.hu/custom/perfor/image/data/pdf/smi2015/SmiCut-2018_064.pdf
Nagyon jó videòk! Tetszik a szakma mindig is szerettem fémmel dolgozni most minősìtett hegesztő vagyok de tervezem hogy el indulok egy képzésen. jò ennyire alapos betekintést nyerni.
Hasznos amikor valaki át is tudja adni a tudást, gratulálok, függő lettem!
Fantasztikus a műsor .közöm sincs a szakmához. Èlmèny tanulás köszönöm 😊
Szuper, hogy ezt megcsináltátok. Nem ez a munkám, de mindig érdekelt, végre egy jó tananyag, amiből a magyar terminológiát is megtanulhatom. Egyszer meg úgyis veszek esztergát és marógépet 😃
köszönjük szépen:)
Profizmus a legjobb szó, gratulálok minden eddigi videóhoz!
köszönjük szépen:)
Érdekes, ugyan ilyen marógépem van, optimum felirattal. Az előtolás fogasereinek akadásakor viszont nem szükséges az előtolást bekacsolni, a mellékhajtómű forgása közben kell fokozatokat váltani és engedni fogja. Egyébként nagyon minőségi a videósorozat, mivel én magamtól tanultam meg a szakmát életmentő tud lenni egy két okosság amit itt látok és azt hiszem nem csak én vagyok ezzel így, a kezdeményezés bőven túllőtt a célon mivel a nézők nagy része talán nem is hallgató. Így tovább!
hasznos, és érthető, és a vége is nagyon tetszett
Élvezettel néztem a videót, saját magamat láttam benne. Mint gyártástechnológus mérnök, évtizedeken át készítettem technológiai utasításokat. Tanítottam szakmunkás- és technikus képző intézetekben is. Nagyon jó ez a film, mert legalább igen plasztikusan érzékelteti a forgácsolás elméletének az összekapcsolását a gyakorlattal.
Ilyen szerszámrajzért Sipos tanár úr úgy megvág vizsgán, hogy egy év múlva sem mennék át :D
A sorozat amúgy nagyon jó, könnyebben érthető, mint amikor 30an álltuk körbe a gépeket
indiribindiri:)
Szia fogaslec et szeretnék gyártani 4 modult de nem tudom hogy kell
ZSENIÁLIS előadás! Van itthon kombinált esztergám és használom is szorgalmasan. Elképesztően hasznosak az anyagaitok, lassan már értem is, hogy mit csinálok jól és mit rosszul.
Zsír sorozat, nagyon köszi! Várom a bemérős részt. Kérdés: ha nagyon nincs olyan fordulat a gépemen ami kéne, akkor mi a teendő? Konkrétan 6 mm-es szerszámmal számoltam alumíniumban, adott a képlet egy 5000-es fordulatot, de a gépem csak 2000-ig forog max. :(
Akkor az ahhoz legközelebb lévő fordulatot kell kiválasztani,és az előtolást csökkenteni!
köszönjük szépen:) Ezzel nem lehet mit tenni, nem lesz ideális a sebesség, viszont tovább bírja a maró. Ipari, üzemi környezetben van ennek nagyobb jelentősége, otthon nem számít:)
Sziasztok, köszi a videókat, igen haznosak !
Az lenne a kérdésem, hogy az axiális fogásvételt ha módositom a jelenlegi példátokban, mondjuk 3-ra (adott szerszámnál maradva), akkor az előtolás és fordulatszám milyen mértékben módosul?
Illetve ez hogyan számolható, hogy adott axiális fogásmélységénl, milyen furdulat és előtolás a megfelelő? Röviden , mi a matematikai összefüggés a n;vf;ap között?
Köszönöm
Szia!
Minden szerszámgyártó ad ajánlásokat anyagminőség, szerszám, szerszámátmérő és alkalmazási módtól függően a forgácsolási sebességre, axiális és radiális fogásvételre. Itt egy random keresett, de jól értelmezhető pdf:
www.perfor.hu/custom/perfor/image/data/pdf/smi2015/SmiCut-2018_064.pdf
Nagyon jó videòk! Tetszik a szakma mindig is szerettem fémmel dolgozni most minősìtett hegesztő vagyok de tervezem hogy el indulok egy képzésen. jò ennyire alapos betekintést nyerni.
L23, Jordanov Márton
L14
Bányai Bendegúz
L20
Adamek Tibor, AOR3EV
GY5, Varga János
:)
L21, Ferenc
L17 , Vágó
L16 Marosi Roland
L21 Pócsik György
L21,Pesti
L13 Vukov Dániel
L10 Hepp Péter
L4
Balla Levente KSGC6X
L5 Kovács
GY03
Falusi Bálint
L6
Lukács GY5
L17
L20 , Szűcs
L9
L1
L12
L22
L3
GY1
L13
L19
L10
L7
L2
L18
L6
L21
GY3
L20
🤦♂️
GY5
L11
Gy2
Gy3
Gy5
L16 Marosi Roland
Falusi Bálint
L6
L9
L1
L12
L10
L14
L16
L3
L13
GY1
L6
L17
L23
GY3
L20
GY5
L11
Gy2
L9
L1
L12
L3
L13
L19
L17
L10
L23
L20
L11
L9
L12
L3
L5
L17
L23
L4
L12
L16
L14
L3
L13
L17
L21
L8
L9