jaja, ahogy a tecső is kidobta: "A Bëlga Gyarmat című száma társadalomtudományi szemszögből", + pctrs.network.hu/picture/6/2/6/_/vitrai_tamas_csak_ulok_es_meselek_626850_35142.jpg szerű díszlet, csak FAM-al
Hiányoltam valami olyasmit (egy pillanatig azt hittem, ez lesz az első), hogy "most már jó úton járunk", "most már csak X év, és akkor nagyon jó lesz". A jelenlegi rendszerben ez a Magyarország jobban teljesít kampányban öltött testet (többek között).
eeeez nagyon jó rész volt gyerekek. Bár én már másfél évtizede mantrázom, hogy a rendszer teljes változása kell, mégis ez idő alatt sokszor felültem ezeknek a mantráknak, ha nem is feltétlen politikai értelemben...
Nem mind csak a magyar politikaira érvényes. Az USA-ban ugyanúgy megvan a "szavazz a kisebbik rosszra", meg az "ez az eddigi legfontosabb választás, most muszáj nyerni mert ha nem, akkor mindennek vége". Ha 3. párt erősödést mutat, akkor mindig ugyanaz a szöveg. "Aki a Libertariánus pártra szavaz, az a baloldalra szavaz, mert annak elveszik a szavazata, az pocsékba megy". És ugyanez a szöveg a Zöld párt esetében és a többinél is. A szavazz, mert ha nem akkor a rosszabbra szavazol vele. Illetve itt is van hogy hülyeségeket írnak meg f-szokat rajzolnak a szavazólapokra. Azt ki mondta hogy Trump a nagyobbik rossz? Jelenleg az a helyzet hogy az amerikai gazdaság köszöni szépen és jól van, a munkanélküliségi ráta 10 éve nem volt ilyen alacsony. Egészen pontosan mi az ami Trumpot nagyobb rosszá teszi mint Hillary-t? Clintonék már bizonyították hogy ótvarok politikusoknak. Meg embereknek se jók. A ház nem omlott össze Trump alatt. 3 hónapon túl van, átlagosan teljesít. Feketék nem járnak ki gyújtogatni és a fosztogatni. (a szélsőbalos gazdag hülyegyerekek akik forradalmat játszanak azok balhéznak, de már ők is egyre kevésbé).
Azért kicsi ellentmondást érzek "a kisember gyarló, mert a külföldi segítséget várja" majd "a külföld gyarló, mert nem segít a kisembernek" között. De ettől függetlenül nagyon jó a műsor - így tovább!
Tetszett a műsor. Nekem speciel volt egy kis "Hofi-élményem", mert ezek azok a mantrák, amik ugye mindig a másik oldalon hangzanak el :-) Nem ártana néha legalább saját magunkkal őszintének lenni. A választási dilemmákon pedig szinte minden magyar választó már legalább egyszer átesett, netán már mindegyiket kipróbáltuk. :-)
de a kisebbik rosszal szemben nem a nagyobbik rossz az alternatíva, mert senki nem fog az általa a nagyobbik rossznak gondoltra szavazni (FAM-ot kivéve :) ), hanem akkor fel kell mutatni egy harmadik választási lehetőséget. Ilyen volt 94-ben a fidesz, amikor még nem nyert, és 2010-ben a jobbik és az lmp. Trump is azért nyert, mert kívülálló volt, nem pedig azért, mert ő lett volna a nagyobbik rossz, sőt még lehet belőle az egyik legjobb amerikai elnök is.
Utolsó gondolatok eléggé odab*sznak. Tulajdonképpen leírják a magyar felfogást. Sok mindenből tevődik össze, de amíg ettől nem szabadul meg a nemzet, addig csak sóvárgunk a jobb és értelmesebb létért. Jó érzés hogy vannak emberek akik szép kerek, érthető és hangsúlyos mondatokba tudják ezeket önteni. Nagyon kell!
Szomoru vagyok, hogy milyen nagyok vagytok a cikizésekben , annyira tudjátok, hogy ki miért nem jó, azt szeretném hallani, hogy valami értelmes megoldást mikor mutat valaki. Kibicnek lenni cikizni nagyon könnyü.
A szerencsetlenek csupan onmaguk hibajukon kivul szerencsetlenek? Pl ez az agyhalott? Mert ha minimalisan onmaga hibajabol ilyen, akkor relevans a csesztetes.
CFF releváns a csesztetes?! Szerinted a Robi mindig ugyanolyan értelmi színvonalon volt? ( értsd tágan: a létezése minden pillanatában. Nem csak erre az élet(szakaszra) gondolok.) vagy akár te. Mindig okos voltál? Vagy inkább az életednek is voltak állomásai? Érthetőbben: el tudod képzelni hogy te is voltál “agyhalott”? Ebben a relációban a csesztetes releváns? Magadat csesztetnel? Továbbá: miért releváns Bármikor is a csesztetes? Segítesz azzal neki? Vagy csak megalázod? Jólesik ez neked? Milyen ember vagy? .... van egy nagyon jó mondás amit ha betartananak az emberek, egész máshol lennénk: ha segíteni nem tudsz, legalább ne árts. Ufffff.
@@Mark_Kereder Ennek most mi koze ahhoz, amit irtam? Hogy lehet osszehasonlitani egy gyereket egy felnottel? Mar bocs, de 50 eves koraban igy kell nyilatkozni egy embernek a mediaban az orszagot erinto valtozasrol? Ja, biztos csak meg volt szeppenve, ertem...ennyi idos korara ha valaki nem tanult meg folyekonyan es ertelmesen beszelni, az nem lehetoseg, hanem valasztas kerdese. A lenyeg a kovetkezo: igenis epito jellegu, ha az ilyen embereket a kozvelemeny pellengerre allitja es kirohogi. Nem allitom, hogy minden hasonlo alkesz azonnal nekiall Evolat olvasni, de talan van ennek a jelensegnek olyan oldala, hogy a nagy tobbseg szegyelli a butasagat es megprobal tenni ellene, nehogy ot is korberohogje a falu, mint a Jozsit. Az idiota szerepet meg a legszerencsetlenebb ember sem veszi szivesen magara.
CFF sajnálom hogy nem értetted meg a különbséget a segítség és az ártándi között. Ha kiröhögsz valakit az nem segítség. Most segítek megérteni: Te tök hülye vagy, hogy nem érted amit fent írtam! Ezen röhögök már két perce! ;)
16:45 valójában nem arról van szó, hogy nem viseljük el, ha valaki sikeresebb nálunk? és ha sikeresebb, akkor megvádoljuk korruptsággal, pszichopátiával és ráprojektáljuk az összes elfojtott belső démonunkat? :D
aki Magyarországon a szabadköműves témát elvicceli, vagy a zsidók befolyásából viccet csinál vagy tájékozatlan, vagy szándékosan elbagatelizálja. Ezek a csoportok folytogatják a magyar demokráciát is és csinálnak komédiát a politikából.
FAM-nak mikor lesz már saját műsora, egy olyan "csak ülök és mesélek" stílust annyira eltudok képzelni vele
Podcastnek tökéletes lenne.
jaja, ahogy a tecső is kidobta: "A Bëlga Gyarmat című száma társadalomtudományi szemszögből", + pctrs.network.hu/picture/6/2/6/_/vitrai_tamas_csak_ulok_es_meselek_626850_35142.jpg szerű
díszlet, csak FAM-al
Apu azért iszik, mert te sírsz. nagyon jó keress rá
Ősztől ismét lesz Apu.
Péter Mód Hurrá
kimaradt a "rájuk [kis pártra] szavazni elveszett szavazat" mantra, ami szintén a rendszer fennmaradásához vezet
Király epizód. Nagyon jól áll a műsornak az Apus átmenet.
Kimaradt egy fontos: már csak egy kicsit kell összehúzni a nadrágszíjat, azután már jó lesz!
Van új a következő 2 hét nagyon nehéz a járvány ban
FAM csinálj egy hangoskönyv sorozatot erotikus művekből!
"Ha az említett mondatok közül akármelyik elhangzik, azt javasoljuk tettessenek agyvérzést" Ilyen szép groteszk kikacsintást is régen hallottam már :D
Hiányoltam valami olyasmit (egy pillanatig azt hittem, ez lesz az első), hogy "most már jó úton járunk", "most már csak X év, és akkor nagyon jó lesz". A jelenlegi rendszerben ez a Magyarország jobban teljesít kampányban öltött testet (többek között).
Hiányoznak az Apu rendezvények...... :(
Robi azt üzente a Facebook csopinak, hogy szeptembertől újra lesz.
FAM for president!
Óriási adás volt!
4 nap 1 könyvelő -ről mikor lesz szó adásban is ?
A satus részre áll fel mi? :D
Ne, az Isten kíméljen meg minket attól. Mostanában maratonban hallgattam az Apu adásokat
És FAM szarrá trollkodta az egészet vele :D
Ez a műsor ütőeret ért keresztmetszete a magyar valóságnak. Gratulálok!
Ez talán eddig a leginkább találó lista. Ha a választók legalább fele elgondolkodna ezeken a kérdéseken, már nem itt tartanánk.
Kéne olyan is, hogy a tíz legpusztítóbb facebook-poszt mantra.
1. Pontnál Piszkos Fred jutott az eszembe: ,,Mert az én szeretetem öl, butít és nyomorba dönt."
eeeez nagyon jó rész volt gyerekek. Bár én már másfél évtizede mantrázom, hogy a rendszer teljes változása kell, mégis ez idő alatt sokszor felültem ezeknek a mantráknak, ha nem is feltétlen politikai értelemben...
Ma, itthon kormánypártinak lenni NEReséges.
Nem mind csak a magyar politikaira érvényes. Az USA-ban ugyanúgy megvan a "szavazz a kisebbik rosszra", meg az "ez az eddigi legfontosabb választás, most muszáj nyerni mert ha nem, akkor mindennek vége". Ha 3. párt erősödést mutat, akkor mindig ugyanaz a szöveg. "Aki a Libertariánus pártra szavaz, az a baloldalra szavaz, mert annak elveszik a szavazata, az pocsékba megy". És ugyanez a szöveg a Zöld párt esetében és a többinél is. A szavazz, mert ha nem akkor a rosszabbra szavazol vele. Illetve itt is van hogy hülyeségeket írnak meg f-szokat rajzolnak a szavazólapokra.
Azt ki mondta hogy Trump a nagyobbik rossz? Jelenleg az a helyzet hogy az amerikai gazdaság köszöni szépen és jól van, a munkanélküliségi ráta 10 éve nem volt ilyen alacsony. Egészen pontosan mi az ami Trumpot nagyobb rosszá teszi mint Hillary-t? Clintonék már bizonyították hogy ótvarok politikusoknak. Meg embereknek se jók. A ház nem omlott össze Trump alatt. 3 hónapon túl van, átlagosan teljesít. Feketék nem járnak ki gyújtogatni és a fosztogatni. (a szélsőbalos gazdag hülyegyerekek akik forradalmat játszanak azok balhéznak, de már ők is egyre kevésbé).
Zseniális lett ez a műsor is!
imádom Puzsért :D
Azért Róbert csak ilyenkor apusan az "önmaga"! :D
wow a végén a 11. mantra: "A szebb jövő" A legszebb, h. ez azért csak így fért bele :)
Azért kicsi ellentmondást érzek "a kisember gyarló, mert a külföldi segítséget várja" majd "a külföld gyarló, mert nem segít a kisembernek" között.
De ettől függetlenül nagyon jó a műsor - így tovább!
28:51-nél milyen videóból volt ez a részlet? :D
13:50 rip headphone users
"Bár ez lenne az anarchizmus" milyen igaz, ennyivel tudna élni a világ!
Az utolsó pont alapján már értem miért Szíriával kötünk atomegyezményt 😂😂😂😂😂
Stunt Super Nem Iránnal? 🙂
Tetszett a műsor. Nekem speciel volt egy kis "Hofi-élményem", mert ezek azok a mantrák, amik ugye mindig a másik oldalon hangzanak el :-) Nem ártana néha legalább saját magunkkal őszintének lenni. A választási dilemmákon pedig szinte minden magyar választó már legalább egyszer átesett, netán már mindegyiket kipróbáltuk. :-)
39:07 Megvilágosodtam. Asszem ez a Nemzeti Vállalkozás tényleg működik Oroszországgal. :DDD
de a kisebbik rosszal szemben nem a nagyobbik rossz az alternatíva, mert senki nem fog az általa a nagyobbik rossznak gondoltra szavazni (FAM-ot kivéve :) ), hanem akkor fel kell mutatni egy harmadik választási lehetőséget. Ilyen volt 94-ben a fidesz, amikor még nem nyert, és 2010-ben a jobbik és az lmp. Trump is azért nyert, mert kívülálló volt, nem pedig azért, mert ő lett volna a nagyobbik rossz, sőt még lehet belőle az egyik legjobb amerikai elnök is.
Robi csinos! Jó a zokni!
7:06 ,,Nem kifejezetten csak önerőből szivattuk saját magunkat."
3:11 csak nem a gonosz intelligencia programokra célzol?
Kiváló adás!
7:44 Na, ettől lehidaltam.....ez egy tragikomédia....amikor a milliárdos Gyurcsány az Internacionálét énekli....és a többi....SIRALMAS!
Most mi jövünk!!!
Első hozzászólás, még a videó feltétele előtt!
Nagyon jó adás lett!
Utolsó gondolatok eléggé odab*sznak. Tulajdonképpen leírják a magyar felfogást. Sok mindenből tevődik össze, de amíg ettől nem szabadul meg a nemzet, addig csak sóvárgunk a jobb és értelmesebb létért.
Jó érzés hogy vannak emberek akik szép kerek, érthető és hangsúlyos mondatokba tudják ezeket önteni. Nagyon kell!
"A másik sem különb"? Pedig ez az alapmantra.
Nyakkendő én és zakó ÁN vannak!
A 4. pontnál rosszul volt feliratozva a videó. Nem 2016-ban volt az a vita, hanem idén áprilisban.
Bakker és tényleg :)
3:10 Gesundheit
10:31 !!!!! xDDD
Szomoru vagyok, hogy milyen nagyok vagytok a cikizésekben , annyira tudjátok, hogy ki miért nem jó, azt szeretném hallani, hogy valami értelmes megoldást mikor mutat valaki. Kibicnek lenni cikizni nagyon könnyü.
FAAAAM!!!!!
Robi azért (is) bírlak, mert nem magadat fényezed és a nem rosszindulatú szerencsétleneket nem basztatod. 29:35 miért kellett? :(
A szerencsetlenek csupan onmaguk hibajukon kivul szerencsetlenek? Pl ez az agyhalott? Mert ha minimalisan onmaga hibajabol ilyen, akkor relevans a csesztetes.
CFF releváns a csesztetes?! Szerinted a Robi mindig ugyanolyan értelmi színvonalon volt? ( értsd tágan: a létezése minden pillanatában. Nem csak erre az élet(szakaszra) gondolok.) vagy akár te. Mindig okos voltál? Vagy inkább az életednek is voltak állomásai? Érthetőbben: el tudod képzelni hogy te is voltál “agyhalott”? Ebben a relációban a csesztetes releváns? Magadat csesztetnel? Továbbá: miért releváns Bármikor is a csesztetes? Segítesz azzal neki? Vagy csak megalázod? Jólesik ez neked? Milyen ember vagy? .... van egy nagyon jó mondás amit ha betartananak az emberek, egész máshol lennénk: ha segíteni nem tudsz, legalább ne árts. Ufffff.
@@Mark_Kereder Ennek most mi koze ahhoz, amit irtam? Hogy lehet osszehasonlitani egy gyereket egy felnottel? Mar bocs, de 50 eves koraban igy kell nyilatkozni egy embernek a mediaban az orszagot erinto valtozasrol? Ja, biztos csak meg volt szeppenve, ertem...ennyi idos korara ha valaki nem tanult meg folyekonyan es ertelmesen beszelni, az nem lehetoseg, hanem valasztas kerdese.
A lenyeg a kovetkezo: igenis epito jellegu, ha az ilyen embereket a kozvelemeny pellengerre allitja es kirohogi. Nem allitom, hogy minden hasonlo alkesz azonnal nekiall Evolat olvasni, de talan van ennek a jelensegnek olyan oldala, hogy a nagy tobbseg szegyelli a butasagat es megprobal tenni ellene, nehogy ot is korberohogje a falu, mint a Jozsit. Az idiota szerepet meg a legszerencsetlenebb ember sem veszi szivesen magara.
CFF sajnálom hogy nem értetted meg a különbséget a segítség és az ártándi között. Ha kiröhögsz valakit az nem segítség. Most segítek megérteni: Te tök hülye vagy, hogy nem érted amit fent írtam! Ezen röhögök már két perce! ;)
“Ártándi “ telefonnal : ártás :)
A hír tv képminősége 2017-ben még mindig szánalmas
Fernandez Turucz Áh, csak azért ilyen a minőség mert a Robi ezeket kazikon csempészi ki szamizdatban.
Ha meg jobb lenne a minőség, hosszabb lenne a videó feltöltési ideje, és akkor meg azért menne a kötekedés.
16:45 valójában nem arról van szó, hogy nem viseljük el, ha valaki sikeresebb nálunk? és ha sikeresebb, akkor megvádoljuk korruptsággal, pszichopátiával és ráprojektáljuk az összes elfojtott belső démonunkat? :D
ezt a musort a soros rendelte?
ezek nem tudják az internacionálét . talán lampert egy kicsit
aki Magyarországon a szabadköműves témát elvicceli, vagy a zsidók befolyásából viccet csinál vagy tájékozatlan, vagy szándékosan elbagatelizálja. Ezek a csoportok folytogatják a magyar demokráciát is és csinálnak komédiát a politikából.
ruclips.net/video/QRk2B9Q3Hpg/видео.html
Reszli Európa, köztes Európa, feketepiacon vett engem anyám
Sincs rajtatok zakó és nyakkendő!
Van.
Orbánnal korruptabbak tudtok mutatni?