Teljesen igazad van! Hibáztak, elnézést kell kérni és korrigálni kell a téves tájékoztatást. Ennyi. Ezt autós-haszongépjárműves újságíróként mondom. Nekünk nagy felelősségünk van abban, hogy mindig a legfrissebb és leghitelesebb információkat osszuk meg. Nem dől össze a világ, ha annyit mond, hogy bocs, tévedtem.
Imádlak! Miért nem tud mindenki ilyen logikusan, és emberközelin gondolkodni. A kommentelők nagy rèsze, rajtam van kiakadva, hogy mit képzelek én magamról, hogy egyáltalán számon merem kérni a nagy, híres érinthetetlen, lexikon elméjű emberektől, hogy hibáztak. Túl lihegem az ügyet, és …. Mint ha valami szektának a tagjait hallanám. Meg vagyok lepődve, de azt is csak halkan, mert ki vagyok én, hogy meglepődjek?
@@ZsirosDeszka Aki Európában tökös japántól visszaimportált balkormányos mercit vezet, az egy európai főpuhapöcs, mert nem a jobb karja van lebarnulva? Logikailag ez jön ki :)
OMG mekkora emeletes baromságokat vagytok képesek még kitalálni magatoknak?! 🤦♂ autós-haszongépjárműves újságíró :D legközelebb mi jön még, műbráner tesztelő újságíró? ezért mondja már rengeteg olvasó hogy ti megélhetési firkászok vagytok semmi több, olyanok akiknek normális világban a csákány nyele mellett volna a helye valamelyik kőfejtőben
@@ZsirosDeszka Köszönöm a megtisztelő soraidat! :) Egyszerű ennek a szakmai háttere: az újságíró számára az információ a kincs. Ha rossz a forrás, akkor sajnos, vagy nem sajnos az újságírót minősíti. Akár mit tesz, ráég, hogy ő hibázott. Ilyen ez a szakma. Én is volt, hogy már tévedtem 14 év alatt, de olyan is volt, hogy mást kaptam tévedésen...Ezeket általában elegánsan, négyszemközt szokta egymás között lerendezni a két fél...sajnálom, hogy most ez nem így jött össze. Teljesen jogos a felháborodásod, hiszen konkrétan nem csak Téged bélyegzett meg, hanem azt is aki jobbkormányos Mercit vesz. :D Nagyon szeretem a Japánról szóló őszinte videód (őszintébbek, mint a könyvek), szóval csak így tovább! :)
Szia Zsiros .EN rendszeres nézője vagyok a speeszone csatornának is.A Csikos Zsolt nevú ujságiro tényleg hiteles figura .Ő valojaban is élt Japánban őt évig gyerekként tiz és tizenőt éves kora kőzőtt.Most mennyi lehet ...őtven plussz, Az ő ismerete még a nyolcvanas évekből származik .Szerintem nem téged akart lejáratni.Néha mindenki tévedhet. Lehet hogy ez akkor igaz volt.
jaja hiteles, annyira mint egy söntés pultja mellett döhejkedő sörkorcsolya válogatott mikor éppen egymásra licitálva hőbörögnek miközben éppen megreformálják a magyar politikát a rákóczi szabadságharctól eltelt időszakra :D
Dehogy hiteles...egy hatalmas majom...egy pancser szerelő, nagy kókányoló, unalmas mesélő...a könyveiből él és azokba gyűjti a saját nyomi módján anyagot, nem kímélve ebben a családját, ismerősi körét sem...
@@vadkacsa20 csikós soha nem is nevezte magát autószerelőnek, több cikkjében is említette már, hogy csak "gányol". De akki javított már klasszikus autót (főleg ha restaurál), tudhatja, hogy ez egy szükséges dolog. Lehetettlen ezt profin, gyári technológiával teljesen mindent megoldani. "abból kell főzni ami van". A történetek és könyvei? szerintem izgalmas olvasmányok. Hogy teljesen hitelesek-e? Nem tudom, lehet jó pár dolog ki van színezve, érdekesebben előadva.. de hát ezeknek a dolgoknak is "ell kell adniuk magukat" ... még mindig jobb mint valami valóságshow bámulása (van most bármi ilyen a TV-ben mostanság?).
@@vadkacsa20 Ez így nagyjából összefoglalva tökéletesen fedi a valóságot egy kategórián felüli balf@sz az összes, pár kivétellel a saját szarába roskadt totálgázból kibukott pojácák ligája, ez a kopasz már akkor hülyét csinált magából mikor jó 15 éve akkori áron 20 ezer euro körüli összegért összetákolt egy W120-as ponton mercit ami akkor se ért már összesen ennyit, kb elindulni érte is felesleges és azóta is sportot csinál a családi kassza sorozatos kinullázásából a maszek elmebetegsége kárára. A másik fingjóska ez a magát magyarnak gondoló szlovák türhő aki olyan hitelesen adja a kőbunkó laza csávót hogy legtöbben már elhiszik hogy valójában ez nem megjátszott szerep.
Zsíros, Ami ma Magyarországon elhangzik tömegben vagy médiában,a zöme marhaság. Egyszerűen bebizonyítottad a valò életből hozott példáddal az ellenkezőjét,és nekem ez tökéletesen megfelel. Kedvelünk,no para👍🏻
Szia Zsíros. Teljesen igazad van, hogy legalább egy "Köszi szépen, hogy válaszoltál, ha már így a semmiből megkerestünk" választ minimum megérdemeltél volna.
@@ZsirosDeszka Az a kemencebence amúgy is csak egy felszopó abban a csapatban. Baromi idegesítő, ahogy a kamera mögül folyamatosan belepofázik a történésekbe...
Szerintem is engedd el ezt a dolgot. Én mindegyik csatornát nézem (bár volt h egy évig kb le voltam iratkozva a Speedzoneról,kimondottan az öntelt ,,kihaénnem" Vályi Pista miatt)
Szerintem is túlreagálod, és tényleg jót tenne egy kis együttműködés. Csík jófej, talán ott kottázta el a sztorit, hogy neki 30 éves emlékei vannak Japánról. Bence is rendben van, de az tuti, hogy szanaszét vannak hajtva mindannyian, talán ezért maradt el a válasz. Pistából egy kevés is neha túl sok, de azért szeretjük. Neked meg azt hiszem jót tenne egy kicsit több magyarul beszélő társaság, mert hallani, hogy picit el vagy szigetelődve. (Valamikor mondtad, a magyar nyelvet máshol nem használod, csak itt a videókban.) De azért ők nagyon mások, én úgy látom, náluk sokkal jobban pörögnek a témák, és van marketing, mert ebből élnek. Szóval mostmár a legjobb, ha most mocskosul összevesztek, aztán jöhet a kibékülő-show! :)
Nemrégen talált rám a csatornád…. (Elnézés a tegezésért) nagyon hassznosnak érdekesnek tartom….. mindig is érdekelt a Japán kúltúra….. szokások…… minden ….. a fiam Okinawan szolgált……. Így méginkább közelebb van a szívemhez….. Én sok boldogságot, egészséget és pozitív követőt kívánok…. Egy nagyi az USA-ból.🙏🏻❤️🙏🏻
Drága Beatrix, áldja meg a Fennvaló jó egészséggel, sok örömmel, boldogsággal. Minden lehető jót kívánok önnek és szeretett családjának- egy másik nagyi Erdélyből. ❤
137 000 feliratkozód van. Ne annak a 15-20 hülyének/trollnak csinálj videókat, hanem a maradéknak. Aki hőbörgést akar nézni az megteheti a TV2-n minden nap. Kicsit fárasztó hogy minden csatornán eljön az a pillanat (ami sok esetben hetek, hónapok) hogy arról készül a videók fele hogy ki mennyire hülye mert beszólt. Nem lehetne simán csak lexarni és 1-2 mondatban elintézni a dolgot? Aztán nézhetnénk tovább az érdekességeket amiről ez a csatorna szól.
Így van! Igazad van! Zsíros szedd össze magad! 😅😂😅 Küldjél nekem légyszi Gensuke dinnye magot! Már ezer éve kértem tőled ezt a szivességet! 😂😅😂 Pacsker!
mert minden csatornán olyan seggfejeket látsz akiknek ötletük és igényük sincs valóban értékes és tartalmas témákat kitalálni, valószínű mentálisan sincsenek olyan magasságokban hogy értékes műsort találjanak ki aztán ilyenkor jön a többi hasonló szarházi köpködése maunikasó színvonalon. Én pl már 20 éve módszeresen kerülök minden magyar online oldalt és csatornát, ezt néha csak azért nézem meg mert ritkán vannak a zsírosnak értelmes megmozdulásai, párszor a kertben is ad tippeket ami hasznos de ennyi
Zsíros! Egy kiváló youtuber Magyarósi Csaba megérkezik a feleségével Japánba. Beülnek egy étterembe. Megdícsérik, hogy milyen finomak, és olcsók a japán ételek, majd kiderül, hogy egy kínai étterembe ültek be. A sok kriksz-krakszból nem lehet eldönteni, hogy kínai vagy japán -mondja Magyarósi a tévedésre. Gyorsan tovább is lépnek ezen. Nem vágta ki ezt a részt a videóból, és milyen jól tette. Még most is lehet rajta nevetni. Csík szerint bal oldali kormányos a japán mercik 90%-a, vagy Magyarósi elmegy japánig, hogy beüljön egy kínai étterembe. Hát na. Annyi baj legyen. Puhapöcs meg biztos nem vagy, az 100%.
Magyarósi Csabát kommenzben megszívattam - leírtam neki hogy azért vannak sűrűn a fejfák a temetőben - mert állva temették el a holtakat - Szegény srác elhitte - válaszolt a kommentre - utána leírtam, hogy csak vicc volt, és elnézést kértem. 😂 de hatalmasat röhögtem, hogy milyen hiszékeny. Amúgy az a vicc hogy ő sikeres vállalkozó és amúgy tele van pénzzel. Néha néha átverik, de hatalmas szerencséje van. Mondjuk olyan területen van cége amiért én nem fizetnék - de ez az én bajom. XD
Deszka szan, gyártsd légyszi a motovlogot. Engem nem érdekel speedzone félre sikerült bulvár hajhász videójára a ripost.💬💯🙏Rajtad keresztül látom japánt motornyeregből.😉
@@ZsirosDeszka Szerintem az a tény, hogy nem reagáltak a videódra jelzi azt, hogy elismerik az igazadat. Csak hát a tévedést mindig kellemetlen elismerni, főleg nyilvánosan. De az is lehet, hogy csak késnek a válasszal. Mindenesetre előbb-utóbb mindenkinek be kell látni, hogy a jópoppiság verhetetlen.
@@ZsirosDeszka az akihabarai bejelentkezés az valami csodálatos volt, az annyira eszenciális japán fílineg adott hogy szinte kedvem lett elmenni egyszer pedig sose akartam oda utazni :D
Hellóka! Követem a speedzone-t, Téged is. Szerintem rossz kommunikáció, félreértés következménye ez az egész. A speedzone-nal általában tervezett műsorrend van, betáblázva van, melyik nap milyen tematika szerinti videó jön ki, elvileg napokkal, hetekkel előre le vannak gyártva a videók, be vannak náluk sorolva mikor jönnek ki. Szerintem véletlen egybeesés lehetett a két videó. Csikós Zsolt, "Csík" nem gondom, hogy ilyen szintre lemenne, ha igen, nekem nagy csalódás lenne. Bence, ahogy a többiek, ezer felé pörög, ügyvezető, rendező, operatőr, drónos, mindent csinál, család,Te is ezerrel teszed a dolgod, hülyén jött ki az egész. Ennyi. Engedd el. Speedzone talán a leginkább nézett magyar autós online műsor, nagy fejlődési ívvel, többnyire volt tévések, újságírók, csinálják. Érdekes, szórakoztató, ennyi. Ne pörgd túl. Van ezer dolgod😁🍭🥰
7:51 Szerintem ez a lényeg. A Speedzone a legnormálisabb autós csatorna. A két csatorna barátságát olyannak gondolnám, mint amikor két hullám felerősíti egymást, nem kioltja. Szerintem akkor voltak Japánban. Csikós valószínű, nem is tud erről a "sértésről", ha igen, nem megy bele a vitába. Mindkét csatorna népszerű külön, ez egy kis súrlódás, amit a véletlen alakított így. 🙂
Nézem/néztem az említett másik csatornát, de ott SOHA SENKI nem tudja a hibáját elismerni, esetleg bocsánatot kérni.... ez az IGAZSÁG....! Védheti akárki akárhogy őket, sorry....!
Szia! Én rendszeresen nézem a Speedzone-t és azon belül kifejezetten imádom Csikós Zsolti videóit. Ő lassan már 60 éves és gyerek korában Japánban élt. Akkor még lehet, hogy úgy volt a Mercikkel. Engedd el! Nem védem az újságírókat de mindannyian tudjuk, hogy már rég nem a hír a fontos hanem a cikk vagyis a körítés. Fájdalmas, mert ez olyan mint az élelmiszer ipar. Az étel már csak egy termék és nem az íz számít hanem a csomagolás. A lényeg, hogy nem az a fontos, hogy Japánban ki a puha pöcs hanem, hogy sokan megnézzék és szórakoztató legyen a videó. Régóta nézem a műsorodat és nálad is volt pár baki de mégis imádunk és követünk!!!!
túlreagálod papi...szeretem ezt is, azt is, az meg, hogy egy viszonylag nagy stáb (többnyire dobbantott tévések) tagjai között van mindenféle arc, teljesen természetes és az is, hogy nem mindegyik szimpatikus közülük. amúgy tök jó autós csatorna elég nagy merítéssel, inkább nézz rájuk mert tuti találsz ott neked is tetsző tartalmat...már ha van időd rá 😉
Ezt teljesen korrektül kezelted Zsíros. Van egy kanadai csatorna, amelyet sokan néznek de nem akarom a videód alatt reklámozni. Annyi a lényeg, hogy elektronikai témában futó vicces videókat készítő csatorna és egy videóban kivesézte Donald Trump egyik állítását egy villanykörtével kapcsolatban tecnikai oldalról. Ezerszer kimondta a csávó a videóban, hogy nem politikai videóról van szó, csak hogy az emberek előre megértsék, hogy nem személy elleni támadásnak szánja, hanem egy villamosmérnöki szemszögből elemzi, mit állított Trump. Na ezt kellene sok mindenkinek felfognia. Egyből átlátnák a te helyzetedet is a Speedzone-nal.
Szerintem Speedzone qrva jó csatorna, csak Pista szállt el kicsit magától, remélem visszatér a régebbi önmagába . Hétfőnként este 6-tól élőben nyomják majd beírok nekik. Egyébként Te is nagyon jó tartalmakat csinálsz. ✌️
Írtam egy illedelmes levelet egy már félig befutott tartalomgyártónak, amiben felkerestem őt a szolgáltatásommal. Az volt a válasza, hogy: "ilyet én is tudok"! Ő tanított meg, hogy nem kell elvárnom senkitől, semmit. Az internet etikettje halott!
Azt, hogy Bence válsz nélkül hagyott érthetetlen, ettől függetlenül nem neked bosszúként mondhatta azt a viccet Csikós, hanem a bemutatott Merci kapcsán. Az meg, hogy az előző vidódra nem válaszoltak nem jelenti, hogy nem is fognak, rengeteg műsoruk van ami hetekkel-hónapokkal a videózás után készül el és kerül fel a csatornájukra.
Szerintem Zsíros Deszka úgy van ezzel a "lepuhapöcsözéssel" mint Marty McFly a "lenyuszizással". Csikósnak elavult infója volt / van Japánról (hogy a Mercik többsége balkormányos) plusz eleresztett egy sértésnek felérő poént. A Speedzone szerintem is nagyképű.
Nem kicsit,nagyon nagyképűek lettek!Én kezdettől fogva néztem a csatornájukat szinte mindet láttam egy évig de leszoktam róluk mert nagyon elszálltak. Még Pistában is kezdek néha csalódni.Üdv.
Szia, Zsíros! Mindamellett, hogy szerintem a Speedzone általában nem egy rossz projekt, a személyi állományukról néha nem vagyok túl jó véleménnyel. Pont ez a Cs. Zsolt, aki egyszer már megmosolyogtatott. Igazából felkészült fazon képét kelti, felújíttatott egy régi verdát, elindult vele Olaszországba. Kente-vágta az utolsó alkatrészig, hogy melyik év, melyik hónapjában cserélték a motortartó bak csavarját 10-ről 12mm-esre. Aztán meg az út szélén megellett a kerékcsapágy a verdában, telefonon kért segítséget, hogy azt mégis hogyan cserélik. Miután kicserélte, 500km után megint megsült, mert annyit nem tudott, hogy annak kotyogást kell hagyni, ha nem akarjuk elfüstöltetni egy pillanat alatt. Ezeknél a régi vasaknál egy kerékcsapágy-csere kábé egy elsőéves szakmukitanuló legegyszerűbb házifeladata. Akinek volt '80-as éveki vagy korábbi verdája életében, az tudja. Zsolt meg előadja a nagy veteránost és megellik az első, nem bonyolult kihívásnál. Persze ez az egész sztori nem fűződik szorosan a fenti témához, csak eszembe jutott, mikor a nevét mondtad, és hogy mennyire hamis, de hangzatos és meggyőződésesnek tűnő véleményt mondott a japán mergákról és tulajdonosaikról.
kimondhatod nyugodtan, egy kategórián felüli balf@sz az összes, pár kivétellel a saját szarába roskadt totálgázból kibukott pojácák ligája, ez a kopasz már akkor hülyét csinált magából mikor jó 15 éve akkori áron 20 ezer euro körüli összegért összetákolt egy W120-as ponton mercit ami akkor se ért már összesen ennyit, kb elindulni érte is felesleges és azóta is sportot csinál a családi kassza sorozatos kinullázásából a maszek elmebetegsége finanszírozására. A másik fingjóska ez a magát magyarnak gondoló szlovák türhő aki olyan hitelesen adja a kőbunkó laza csávót hogy legtöbben már elhiszik hogy valójában ez nem megjátszott szerep.
kimondhatod nyugodtan, egy kategórián felüli balf@sz az összes, pár kivétellel a saját szarába roskadt totálgázból kibukott pojácák ligája, ez a kopasz már akkor hülyét csinált magából mikor jó 15 éve akkori áron 20 ezer euro körüli összegért összetákolt egy W120-as ponton mercit ami akkor se ért már összesen ennyit, kb elindulni érte is felesleges és azóta is sportot csinál a családi kassza sorozatos kinullázásából a maszek elmebetegsége finanszírozásához. :D A másik fingjóska ez a magát magyarnak gondoló szlovák türhő aki olyan hitelesen adja a kőbunkó laza csávót hogy legtöbben már elhiszik hogy valójában ez nem megjátszott szerep.
A Triumphon elég sok mindent ő csinált, a Fiat 500-on is. A Fiat 1500 kombinál és Alfánál szerelőknek, kasznisoknak, fényezőnek adott több munkát de ott is volt amit ő csinált, a motoroknál, robogónál megint inkább ő csinálta a javát. Ha pár műsorát láttad volna akkor tudnád, hogy az ő hivatása újságíró (amúgy párszor volt már év autója zsűri tag is). Kifejezetten többször is kijelentette már, hogy ő nem profi restaurátor vagy szerelő hanem lelkes hobbista és követhet el hibákat (ennek ellenére tényleg jó szerelő, elég sokat bírnak a veteránjai). A lelkes hobbista, szerintem tényleg elég felkészül egy hibával és sok ezer kilóméteres túrákkal. És ez a témád tényleg nem jön a Zsiros videójához de legalább ócsároltál valakit amikor Zsiros ki is jelenti, hogy nem sározni akarja őket.
nekem legjobban irritáló csíktól az álszent ál színészi tudással való mű most ez nagyon "tuti marketingje" pl mikor a kínai byd autókat meg akksikat reklámozták stb. és látod hogy kényszer miatt csinálja mert promotálni kell és olyan is....
@@gyula170 vakon vagy ha a tesztet reklámnak nevezed. Amúgy hallottál már akármelyik médiából rosszat a BYD-ról? Mindeki fényezi de ha ő is akkor pont ő az álszent 🤦 Pont a Speedzon az egyik legkritikusabb szaksajtó.
Igen, tervben volt hogy Japán lenne a következő nagy túra az Amerikai kalandok után. De volt egy adás, ahol elmondták, hogy egyelőre felfüggesztik a szervezést, mert nagyon drága lenne az út, sok egyéb akadályba is ütköztek, (lásd jogosítvány érvényessége, stb) Nyíilván megérne egy adás sorozatot, de Ők tudják! Hogy kinek mennyire szimpatikus a Speedzone, ez izlés kérdése, néha nagyon jó tartalmaik vannak, néha irritálóak egyes személyeik, de talán a Magyar piac egy komoly szegmense, a csatorna maga!
Szerintem sincs semmi személyes, egyszerűen csak hülyeséget mondott Csikós a Mercikről, ráadásul megfűszerezte egy még nagyobb baromsággal. Az viszont elég paraszt dolog, hogy szívességet kért Bence és még arra sem méltatott, hogy válaszoljon a kérdésedre. 🫤
Én leiratkoztam róluk. Jól indult,de rettenetesen nagyképű brigád lett. Amolyan mindent tudó,lexikális (vitathatatlan) tudással felvértezett társaság,aminek következtében viszont magas lóról beszélő szinte érzékenyítő megnyilvánulásaik már irritáltak. A Zsolt nevű említett valaha élt Japánban. Viszont van ott a vezér,a Pista. Na ő aztán.... mindegy hagyjuk. Örülnék ha soha a büdös életben nem mennének Japánba. Nekem Japán a spirituális hazám,de soha nem zaklatok ott senkit. És nem szeretnék úgy oda visszamenni,hogy egy izakaya előtt hibátlan magyarsággal ki lenne írva :"Magyarokat nem szolgálunk ki." Egy youtube csatornás marha se menjen oda ha lehet amennyiben sudri bunkó. 😂😂😂😂😂 Sajnos késő. Magyarosí Csaba neves RUclips r már volt. Tiszta szégyen volt amikor mint egy történelem tanár Todzsotomi Hidejosi-nak mondja Tojotomi Hidejosi-t. Valószínű keverte a magyar leiratot a hepburn féle átírással. Toyotomi Hideyoshi. Az arigáááto pedig bár inkább lett volna thank you.
@@workinghero nem azért tesz ilyet valaki,hogy kiszúrjon mással,hanem azért,hogy egy nagypájú,libbant pityuval kevesebb fröcsögjön a monitoron.Á pístá vágjá áz ákksigyártó' á politikáig.(közben segg.üje az autókon kívül mindenhez)
Szia Zsíros! Régóta nézlek mindkettőtöket, ezért szinte biztosra mondom, hogy véletlen! A projekt túlnőtt rajtuk, el vannak havazva vagyis figyelmetlenség. Volt már pár eset, amiben "sárosak" voltak, élő adásban elnézést kértek, nem csinálnak ebből presztizs kérdést!
Szerintem egy félreértésből alakult ki ez az egész, nem hiszem hogy neked célozták a puhapöcs jejzőt, de majd speedzone válaszol ha akar. "...this is a beginning of a beautiful friendship..." bízom benne 😄
Szia Zsíros! A Speedzone egy jó és népszerű autós csatorna. De a legjobb házban is előfordul, hogy hülyeségeket beszélnek. Az egésznek semmi jelentősége. Tőled megtudtuk, hogy a japánok mégsem olyan ostobák, hogy balkormányos autókkal szenvedjék végig az életüket. És ez így rendben is van. Gondolj arra is, hogy a Speedzone is kismillió üzenetet kap, amire nem biztos, hogy képesek mindre érdemben válaszolni. Szerintem nyugodtan elengedheted ezt az egész ügyet. Áldás - békesség! Üdv: nz
Szia Deszka, kezdetektől, időnként, követlek. Köszönöm a munkád. Az ilyen tipusú de-mentoros kommentekre nem érdemes reagálni, ezek energia szivattyúk. Ezzel azonos idősávban vagy pihenj vagy csinálj videót az életről mint mindig. Ezek provokációk,energia lefejtő nyomorultak.
Szerintem ez amolyan bolhából elefántot. Akár szándékos akár nem, engedd el, nem kell mindenkivel harcolni. Azt gondolom te csináld a saját tartalmaidat, ők meg a magukét. Namaste. 🙂
Helloo Zsíros, követem én is a Speedzone-t évek óta. Az említett videót láttam amikor Csikós tett egy megjegyzést hogy csak puha pöcsök vesznek jobb kormányos Mercit Japánban. Szerintem nem neked szólt kooonkrétan ez a kijelentés bár ugye soose tudni de erre nem látok sok esélyt hogy ő bennük ennyire lenne feléd egy tüske a szivükben. Csikós amikor meséli a sztorikat tud érces lenni. Egy francia autó teszten is volt egy olyan megjegyzés hogy: A csiga zabáló franciák. Most ez is tuud sértő lenni. Aki francia nem eshet neki jól. De ugye nem érrti mit mond. Szóval ezt nemtudom én nekem inkább úgy jött le akkor az a Mercis megjegyzés, hogy a konkrét japán emberekre értette hogy aki igazán menő annak van bal kormányos Mercije mert a bal karja van leégve a Naptól. Nekem eszembe se jutott hogy ez neked szólt volna. De mondom a Csikós tud érces lenni vagy mondhatnám azt is hogy konrasztosabban menyílvánulni de én toxikusnak nem tartom őt egyáltalán. De ja lehetne egy válasz mert akkor tiszta lenne a dolog hogy ez most neked szólt-e vagy nem. Azt tuuudom hogy a Horváth Andrást a Vályi Pista utálja, és az András is megemlítette azt hogy a Pista megint ekézte őt bujtatottan. Mivel autós tartalmon kívül mással a csatornájukon nem fooglalkoznak, nemtudom mennyire lenne nekik kokrét válasz videójuk. ami ugye eltér a megszokott tartalmaiktól. De én drukkolok hhhogy legyen tisztázva ez a dolog.
@@vadkacsa20 A Csikós nem primitív, elég okos ember. Ami meNem primitív a Csikós ő azérrt elég okos ember. Ami mmég fontos hogy a Speedzone amikor elkészíti a felvételeket, legalább 1 hét amire megjelennek YT-n. Szóval ez félreértés lehet. Meg nyomják az ipat mint a gép és be vvvannak táblázva. Nem hiszem hogy arra lenne idejük hogy ők most szúrkálódni akarnának.
Szia! Nagyon sok videódat megnéztem. Nagyon tetszik ahogy bemutatod Japánt, japán kultúrát, érdekességeket. A Speedzone-t is sokat nézem. Tényleg azt gondolod, hogy miután nem azonnal válaszoltál Bence üzenetére egy teljes évig érlelték magukban a bosszút és így vágnak vissza? Ezt szerintem te sem gondolod komolyan. Ne már............😁
Én nem látom bele ebbe story-ba a személyes vonalat.... Csik fogalmazás sokszor pontatlan, esetleg nagyzoló, nem hiszem, hogy rád gondolt. Kérlek ne vegyétek magatokra egyik oldalról sem.
Szia Zsíros! Nagyon túlgondolod a dolgokat. Nem foglalkoznak ők veled, hidd el. Engedd el az egészet. Sokkal jobb videókat csinálsz mint ezek a reakció videók. Nyilván megkerestek mindenkit akit el lehetett érni. A beszólás pedig csak egy poén akart lenni, nem személyeskedés. Üdv.
túlgondolod. szerintem simán csak elbeszéltetek egymás mellett. kétlem, hogy ez háborúskodás lenne, volt egy időszak amikor bizonyos autós rétegek között tényleg menő volt, hogy balkormányos autókkal jártak, ezek főleg hobbi vagy félprofi tuningosok voltak. de ez nem az átlagos felhasználóra vonatkozik, hanem egy olyan rétegre, amelyik az autók külső és belső átalakítgatásával foglalkoztak bizonyos szinteken. hogy ciki lett volna a jobbkormányos autó köztük, azt nem hinném, de mindenképpen volt egyfajta menősége, ha valaki balkormányos autót vezetett. ehhez hozzátartozik, hogy a többségnek ez olyan autó volt amivel a találkozókra jártak, vagy amivel a haverokkal találkozgatni jártak össze. manapság is több japán drifter van, aki balkormánnyal versenyez, de nem gondolom, hogy menőségből. egykor volt egyfajta cool-faktor benne a hobbi tuningosok és az illegális versenyzők között, de ennyi. a napi életben semmiféle értelme nincs. valószínűleg egy nem pontos megfogalmazást értettél félre és fújtál fel. engedd el. autómániás benzinimádó őrültekről van szó, nem gondolnám, hogy ok nélkül bárkibe bele akarnának kötni. le kellene ülni velük beszélgetni, mi és miért hangzott el, és hidd el, semmi köze az egésznek ahhoz hogy te magadravetted. ha az egyik évben nem jött össze a japán út, akkor meg majd egy következőben össze fog. biztosan csinál most némi extra nézettséget ez a téma, de simán felfújtál valamit aminek semmi köze a valósághoz, és ezzel még el is érted, hogy nem lesz közös videótok, ami nem lett volna rossz szerintem.
Én azért kíváncsi lennék. Sajnos nekem nagyon úgy jön le, hogy a Vinyus volt a szakember. Mióta ő nincs, azóta mintha nem találnák a helyüket és bevált, vagy annak látszó sablonok mentén próbálkoznának. Kíváncsi lennék azért, hogy a Zsíros 80-90 es évekből táplálkozó, nemzetközi tapasztalatok által finomított stílusa, felfogása, mennyire tudna szót érteni a 70-90 es években, impex, diplomata, és jól fizetett, magyarnál rendezettebb egészségügyis rendszerben felnőtt, kis, kereskedelmi tévés beütéssel, szocializálódott és fizetett rendszerben felnőtt boomerek által alkotott világgal. Érdekes lenne a kontraszt, de ebből nem lesz semmi. Az infók se szivároghatnak ki, meg amúgy se lehetne 3:40 nél hosszabb, mert manapság már nem érdekelne senkit. Kicsit sajnálom, de inkább követem a számora érdekes tartalmakat és annyi...
@GisRewentlow Na vegre valaki ezt leirta, ez itt a lenyeg. Remelem Zsiros elolvassa es ertelmezi. Magara vett valamit ami nem is neki szolt, es most tulporgi. Persze kell a nezettseg, arra jo..
Én igazán nem vagyok a zsiros se a speed bolondja, a speed önelégült banda nulla alázattal kivéve a dokit..de az biztos,hogy ha te 100 üzenetet kell lereagàlj akkor ők biztos annak a sokszorosàt...simàn elkallódhatott az üzeneted válasz nélkül de nem szàndékosan. Nekik ez munka ebből élnek, sokszorosa a tartalom mennyiség a tiedhez képest és még nagyobb a hàttér munka, biztos nem fognak csatàzni veled nem zavarod sehogy a köreiket. Ez van.
A Speedzone csapatból egyedül a Pistára jellemző az arcoskodás, Bence meg egyszerűen elfelejtett válaszolni. Ha nem csipáznának akkor nem is kerestek volna Sanyi. Rá se ránts. Csikós, Göbi, Bódi Zoli, Pere Laci hatalmas királyok.
@@gyula170 Kapcsoltak és szakítottak velük. Elfelejted, hogy mindenki pénzből él, még ők is. Az nem egy hobbicsatorna. Persze nulla forintért jó nézni és köpködni őket meg szarozni mindent. Mutass jobbat és hibátlant!
Sanyiiii! Te vagy a kiràly ezt szögezzük le!❤ Viszont a Speedzone is az, nagyon sokan követik őket és sok sok szép, emberi videót csinálnak! Biztos van köztük is olyan aki kicsit bunkóbb de pl A Csíkos Zsolt egy olyan arc aki egész fiatal korát Japánban élte biztos van rálátása nem hülyeséget beszél.Szóval rá érdemes odafigyelni lehet akkor úgy volt és ezért mondta a mercis sztorit csak azóta eltelt negyven év. Vályi Pista is egy full korrekt arc meg úgy az egész csapat. Az viszot tényleg megért volna egy válaszlevelet hamár megkerestek de gondolom annyi fele vannak szerintem csak elfelejtették és akkor legyek jószívű😊. Szóval stukkloj továbbra is és szeretlek mindkettőtöket! Pacsi és ölelés!!! Ribizliiii🤗❤️💪
Sziasztok! Láttam azt a videót amiben Csikós Zsolt a japánba menő import Mercedes megjegyzést tette. Azokról beszélt akik a drágább befektetés céljából vesznek Mercit és ezeknek a többsége bal kormányos (szerinte értékesebb autók). Nem tisztem megvédeni senkit és szerintem nem volt szándéka megbántani senkit. Az, hogy nem válaszoltak nem jó nyílván. Van 300 000 követőjük gondolhatod mennyi levél mehet az emailcímükre...
Instán írtak rám, ott is válaszoltam. Elolvasták. Ez van. A mercik 90% a meg jobb kormányos. Egyébként sem azt mondta, hogy a drága mercik 90% bal kormányos, hanem hogy a Japánban lévő mercik, de mindegy mert az sem állná meg a helyét.
Figyusz! Az van,hogy manapság ez a divat,a fiatalok körében legalábbis...pl. barátaink fia ..kb 28 éves...már harmadszor kért meg valamire,hogy adjak kölcsön ezt-azt állványt ilyesmit...hazamegyek a megbeszélt időre..várom..várom..semmi,se telefon...volt mikor időpontot beszéltem meg vele egy munkára...ez volt kb. 8 éve azóta is várom...unokahugom szintén 30 körül van,ugyanezt eljátszotta...engem rohadtul felháborít az ilyen,lehet öreg vagyok,de mindig is korrekt voltam mindenkivel😢😡
Nyilván a barátod, meg a rokonaid bénán nevelnek gyereket, és ez annak az eredménye, nem alkalmasak rá, ahogy a generációd jelentős része sem. (Ez így jól megfér az "Ez a divat a fiatalok körében" kijelentéssel)
Szerintem ezt engedd el. Csikós Zsolt az egyik legfelkészültebb hazai újságíró, évekkel ezelőtt beválasztotta tagnak az európai év autója zsűri, és már egy ideje ő viszi Göbivel a hátán a Speedzone-t, ha ők nem lennének, tényleg csak a heherészős suttyóskodás maradna a csatornából. Neki amúgy van egy fura humora, nem mindig megy át az iróniája az embernél. Azt már megszoktam, hogy az élő beszélgetős adásban Vályi Pista szakmai féltékenységből igyekszik gúnyt űzni belőle, de meggyőződésem, hogy Te nála emberileg magasabb polcon állsz.
Faszán beégett a speedzone. Neked Zsíros meg további jó munkát és így tovább! Speedzone bohócok meg takarodjanak a vurstliba dodgemezni mert kb annyi közük van az autókhoz. Azt hiszik amit ők mondanak az szent.
Ezt már túltolod! A Speedzone csatornánál vannak bunkók és ennyi. Energiákat ölsz értelmetlen dologba sok ezer km-ről. Van egy mondás...."Idegeskedni nem más mint önmagunkat büntetni mások hibái miatt".
Ez ilyen jófajta "first time hearing" videó lett, mintha soha nem hallottál volna felőlük. Ez is elég szimpatikus vonás. Mind1 jó cuccokat gyártasz te is, nekem mindegy mekkora a vihar a biliben.
Valaki le tudná írni az említett epizód címét és ,hogy nagyjából mikor van erről szó mert a címek szerint nem egyértelmű és mindegyik elég hosszú! Ha valaki lesz szives akkor köszi.
Szia Zsíros... A Vályi Pistinek kéne mostmár kézbevennie az ügyet, kezdve azzal, hogy korrektül bocsánatot kér az amatőr csapata miatt. Végülis te élsz ott Japánban... Megnéztem Pisti néhány fiatalabbkori Totálkáros videóját. Ő már akkor is ilyen stílusban nyomta. Megöregedett ő is egy kicsit, de a stílusa nem sokat változott. Őt is biztos húzza az élet, dehát kit nem. A lényeg, a Vályi Pisti szerintem még mindíg elég korrekt csávó. Tegye meg amit meg kell tennie...
Miért Vályinak kellene? Bence a cégvezető. Egyébként szerintem semmit se kell tenniük, a Zsíros hergeli rá a népet erre a témára. Mostanra már azt is kitalálta, hogy talán személy szerint neki szólt 😂 Hihetetlen, hogy legtöbben nem látják ezt a manipulatív youtuber kisördög énjét. Az aztán meg főleg fura, hogy emiatt leiratkoznak egyesek a Speedzone-ról.
Bizonyos színt felett,nem megyünk egy bizonyos színt alá. Ha a Japánban élő urat megkeresik,valamivel és bár kicsit később reagál is,mert hát van egy életvitele,családja,és nem youtube-ból él,mint a megkereső csatorna. Akkor szerintem illene reagálni valamikor,legalább annyi hogy tárgytalan. Lehet volt 287 probálkozásuk,amiből 5 bejött,de ha 147 visszaír, akkor is jogos lenne hogy reagáljunk rá. Bocs ne haragudj már megoldottuk,vagy valami random baromság, amivel tovább megyünk,de hogy vannak olyan parasztok hogy le se szarják. Ez kit minősít? Tegyük fel felvették volna kapcsolatot,utólagosan is ilyen beképzelt pöcsök lettek volna,úgy kiemelve hogy ők jaszkarik.
Szia Zsíros Deszka ! Régóta nézem mindkét csatornát , egyelőre nem tudok semmi rosszat mondani egyikről sem . Ami ebben a videódban elhangzott , abban tök igazad van , de én biztos nem venném ilyen komolyan . Természetesen ILLIK válaszolni , föleg ha ök kérdeztek , de hát ha nem válaszol akkor nem válaszol... én csak megvonnám a vállam aszt kész ...ezer oka is lehet , nem gondolnék rosszra . Érdekel majd a folytatás !
A Speedzone teljesen jó csatorna, el vannak havazva a sok munkától. Csík meg hiteles. Szerintem még nem tudják hova mennének ezért mikor azt kérdezted, mit is válaszoljanak?
@@zoltantoth4641 A videó kb arról szól, hogy valaki megkereste hogy a Speedzone-tól, hogy mennének japánba, segítené e öket Zsírosdeszka ha szükségük lenne rá. Szépen meg is kérdezte hogy hova mennek japánon belül, mert hogy Japán nagy, erre nem jött semmi válasz...
Bármi is a válasz, puhapöcsnek nevezni valakit a jobb vagy balkormányos kocsi miatt óvodás szint. Mint ahogy a BMW-sek állítólag gyökerek, vagy a Suzukisok csórók...
Megbántani biztos nem akartak, kicsit mélyre vetted Zsíros! Biztos vagyok hogy semmi rossz szándék nincs a speedzone-nál ennél profibbak! 🤞remélem sikerül tisztázni a félreértést és összejön az út!
Tényleg ennyire szar lenne a speedzon? Szerintem nem. Göbi mérnöki tudása, Csik lexikális tudása és ujságirói tehetsége és elismertsége, Pista sem ma kezdte a szakmát és neki is van lexikális tudása ami nem csak autokra terjed ki hanem katonai jármüvekre és repülökre. Szerintem van miért tisztelni öket és ne feljtsük el a többi stábtagot akik azért dolgoznak, hogy mi legyen mit nézzünk.
Elmondom mindez a sóder amit elhintenek azon a csatornán nagyjából internetből és néhány szakkönyvből összeszedhető információ még egy nyomorult sztk keretes bölcsész is eltudná mondani ha megtanult értően olvasni 25 éves koráig, nem kell itt semmiféle szaktudást beleképzelni ebbe
De tényleg ennyire szar. De persze ahogy egy szar bor, , így az is megtalálja a maga borversenyét...de attól még hogy sokaknak tetszik az a szinvonal, nem lesz egyenesen jó...
@@draganalexandru6116 arra nyugodtan várhatsz ;) attól mert ennél nincs jobb nem jelenti azt hogy ez a faszi elég jó lenne hogy komolyan vegyem, ez elég objektív volt? szerinted miben kell szakmailag vagy bármi másban józannak lennie egy nyavajás év autója zsűritagnak? van fogalmad mekkora határ szar autókat szavaztak ezek be az év autójának az elmúlt 20 évben? talán nem véletlenül tették be ezt az elborult kopasz marhát is, ez is egy default tartom a markom és oda szavazok ahonnan fizetnek pozíció. Elvégre valahonnan kell a pénz a sok ásatag szarnak amiket ez betarhál a pincébe
A Laptimingosok kijutottak hamarabb japánba és nekik fut most műsoron. A Speedzone valószínűleg tolja a japán témát, mert 2x hasonló dolgokat nem néznék meg meg a nézők. Egyébként eléggé megragadtak egy szinten és néha csak az időt húzzák az utazós videókban, a data meg nem jön. + A műparéj stílus miatt gyerekkel nem tudom nézni, pedig vannak jó adásaik.
Szia, beadott a youtube Speedzone miatt. Ne akadj fent ilyeneken, más is él Kínában. Kapnak naponta millió üzenetet, tiedet is biztos ledobta alulra. Üzleti életben tudod mennyi mellébeszélés megy? És az nem egy youtube mobilos nézegetős oldal. Engedd el! Névnek szerintem tehetnél be felnőtthöz méltót, több néződ lenne.
Örüljünk, hogy lehet ezen még vitatkozni, mert amikor eljön a tényleg megbízható önvezető autó, akkor aztán nem lesz se a jobb, se a bal oldalon kormány az autókban 😃 Kei car-okról még tolhatnál valami anyagot, akár sajátból vlogolva, mert itt Magyarországon az nagyobb különlegesség, mint egy Mercedes. 👍
Szia! Én szeretem a te csatornádat és a Speedzone csatornát is. Ott is vannak érdekes és kevésbé érdekes videók ,mint ahogy neked is vannak nagyon jó és (számomra) kevésbé izgalmas videóid is. De eszem ágában sem lenne, hogy bármelyik video miatt én megsértődnék, vagy beleállnék a feltöltőbe. Az a jó, hogy ha valamelyik nem annyira érdekel, átugrom és pont. Te is engedd el és vannak sokkal fontosabb dolgok (mint a kb. motovlogok). Béke!
Szerintem túl gondolod ezt az egészet. Az hogy tavaly rád írtak, nem jelenti azt hogy követik a csatornád. Szerintem azt se tudják ki vagy. A Mercis kijelentés meg nem neked szólt.
Szerintem is túlreagálod. A Csikós Zsolt alapban egy nagyon rendes ember. Volt egy zűrös ügy egy VW pdtdi ügyben a rokonságban, és a tanácsával sokat segített. => Vagy az történhetett, hogy nem gondolt bele abba, hogy egy általánosító megjegyzésével egyeseket megsérthet, vagy pedig volt egy nagyon-nagyon gyenge pillanata. :-( => A legjobb csak legyinteni a dologra.
Szerintem csak kicsit szétszórtak voltak a fiúk a levelezésben. Van sorozatuk a Speedzone menni Amerika" Ezt egy hónap alatt forgatják le. Szerintem Akartak csinálni egy hasonlót japánban is, csak nem találtak annyi rövid idő alatt bejárható dolgot, ami elég lett volna 6- 7 hosszú adásra. Egy rövid kis társulás fasza lett volna.
Vannak bizonyos tipusok Mercedesből és egyéb premium gyártóktól aminek nagyobb a renoméja ha bal kormányos. De ezek inkább a 80-as 90-es évek modelljeire volt jellemző mint például a W140 bálna vagy az összefonódás előtti AMG modellek. De ilyenek a különféle M-es BMW-k ritka Alfák és egyéb olasz autók.
Zsiros nem is kellene ezzel foglalkozni. Egyszeru az egesz: Azokban az orszagokban ahol az uttest baloldalan kozlekednek, ott jobb kormanyos autot vezetnek.
Mmm... most azt teljesen félrerakva, hogy kinek hogyan volt, vagy nem volt igaza, és szigorúan csak ezt a videót látva(mert fingom nincs az előzményekről :D) : Teljesen igazad van, hogy probléma az, hogy nem válaszoltak vissza. DE! Sajnos ez valamennyire benne van a buliban. Hatalmas csatornára duzzadtak, és túl sokan most sincsenek. Elvárható lenne, de a valóságban teljesen mission impossible mindig, minden szálat szépen végigvezetni, pláne ha éppen a kukában kezd el landolni. Az ő profilukat elnézve bele sem merek gondolni mennyi levelet kapnak, és hogyan lehet jól kezelni (Mit szabad és mit nem szabad leszarni) Te érezheted a leginkább, mert most már igencsak szép nagy lett a csatornád, de tavaly is 6 napba telt reagálni. Onnan már nincs messze az, hogy túl későn, vagy soha :D Szóval kicsit furcsa nekem ilyenen rágódni. Speedzone nagyhal, és vagy azért felejtődtél el, mert kuka lett a projekt(és a helyére bejött 3 miatt pörögtek arcon, elfelejtettek), vagy ezt a sablonüzid kiküldték vagy 5-10 embernek, és abba fektettek energiát akivel utána hamar le tudtak zsirozni valamit. Maga a fő konfiltus, azt meg megyek és fel is deritem, bírom Csikot, nagy tudása van, de sokszor az ilyen nagy tudású egoba nem fér bele h valamit nem tud jól (már).
ayyayayayay Zsíros! Szerintem túl komolyan vetted azt a videót 😅🙂; illetve szerintem a kettőnek nincs köze egymáshoz (sem az insta üzi-videó között, sem a te videód-speedzone videó között). Szerintem most olyat látsz az egészbe ami nincs is ott. Nekem valahogy nem áll össze az egész.
Egyébként Zsíros motovlogjai a Speedzone-on is lemehetnének olyan profik inkább én ezt emelném ki nem kell ez az ellenségeskedés van abból elég ebben az országban...
A Speedzone is a "V8 tiétek a fogyasztás miénk a világ" tól kezdve manapság már a BYD-től kezdve mindenféle elektormos autókban ülve simogatják a nagy kijelzőt hogy "Tyűű mennyi mindent tud és mennyire jó az e-autózás". Ugye ők is olyanok mint a macska; oda megy ahol enni kap. Azt mondják, illetve azt a tartalmat hozzák amire igény van. Mindegy mit vagy kit kell ezért lefikázni, kiröhögni. Aki fizet annak a lovát dícsérik. Sokan lettek, sokan vannak, sokféle tartalommal így eléggé túltolt vegyes lett az egész. Van már a szervíztől kezdve az erőmérő, alatrész tesztelő, repülés és hadi szakértő, vasárnapi veterán, világjáró, ősrocker stílusban, nagy mindent megmondó beszélgetős, autónepper, autóátvizsgáló, versenyautóval verenyző, driftelő, off-road profi, akár mezőzdasági gép szakértő, ,.. stb, stb. Minden szegmensben ott próbálnak lenni az élen azt éreztetve hogy na majd én megmondom -mert én aztán értek hozzá- hogy is van ez. Ez egy ilyen műfajjá kezd fajulni, verengés, rivalizázlás, pénzkereseti lehetőség. Webshop, póló, bögre, matrica... Mindenki ezt keresi nem az álláshirdetéseket. Nem foglalkoznak azzal hogy ezt milyen áron, csak mennek-mennek előre, lesöpörve mindent. Cél a legtöbb feliratkozó, legtöbb like, legtöbb komment, legtöbb.., legtöbb.., legjobb.. Engedd el! Japánban (is) bal oldalt közlekedtek, nyilván jobb kormányos járművekkel. Akinek ez nem tetszik az bal kormányost vezet az út jobb oldalán. Teljesen mindegy. El kell férni mindenkinek egymás mellett az a lényeg. Amit csinálsz jó, a tartalmaid érdekesek, ez a stílusod, ott élsz, légy teljes, érezd jól magad minden más mellékes.
Szia! Tudnál nekem ajánlani egy jó minőségű, megbízható szója szósz márkát. Imádom a szója szószt. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lenne egy autentikus, magas minőségű cucc.
Szerintem nem személyeskedés volt a részükről, mindig kell valami nagyot mondani, irni, hogy felfigyeljen rá. Vagányságból, menőzésből mondott pár hülyeséget, ami lehet, hogy sértő, de nem téged személyesen akartak megsérteni, hanem véletlenül egybeesett a videóddal. Nekünk balkormányos, csirkelábas kocsink van, büszkén vállalom, hogy pp vagyok :)
Teljesen igazad van! Hibáztak, elnézést kell kérni és korrigálni kell a téves tájékoztatást. Ennyi. Ezt autós-haszongépjárműves újságíróként mondom. Nekünk nagy felelősségünk van abban, hogy mindig a legfrissebb és leghitelesebb információkat osszuk meg. Nem dől össze a világ, ha annyit mond, hogy bocs, tévedtem.
Imádlak! Miért nem tud mindenki ilyen logikusan, és emberközelin gondolkodni. A kommentelők nagy rèsze, rajtam van kiakadva, hogy mit képzelek én magamról, hogy egyáltalán számon merem kérni a nagy, híres érinthetetlen, lexikon elméjű emberektől, hogy hibáztak. Túl lihegem az ügyet, és …. Mint ha valami szektának a tagjait hallanám. Meg vagyok lepődve, de azt is csak halkan, mert ki vagyok én, hogy meglepődjek?
@@ZsirosDeszka Aki Európában tökös japántól visszaimportált balkormányos mercit vezet, az egy európai főpuhapöcs, mert nem a jobb karja van lebarnulva? Logikailag ez jön ki :)
OMG mekkora emeletes baromságokat vagytok képesek még kitalálni magatoknak?! 🤦♂ autós-haszongépjárműves újságíró :D
legközelebb mi jön még, műbráner tesztelő újságíró?
ezért mondja már rengeteg olvasó hogy ti megélhetési firkászok vagytok semmi több, olyanok akiknek normális világban a csákány nyele mellett volna a helye valamelyik kőfejtőben
@@ZsirosDeszka Köszönöm a megtisztelő soraidat! :) Egyszerű ennek a szakmai háttere: az újságíró számára az információ a kincs. Ha rossz a forrás, akkor sajnos, vagy nem sajnos az újságírót minősíti. Akár mit tesz, ráég, hogy ő hibázott. Ilyen ez a szakma. Én is volt, hogy már tévedtem 14 év alatt, de olyan is volt, hogy mást kaptam tévedésen...Ezeket általában elegánsan, négyszemközt szokta egymás között lerendezni a két fél...sajnálom, hogy most ez nem így jött össze. Teljesen jogos a felháborodásod, hiszen konkrétan nem csak Téged bélyegzett meg, hanem azt is aki jobbkormányos Mercit vesz. :D Nagyon szeretem a Japánról szóló őszinte videód (őszintébbek, mint a könyvek), szóval csak így tovább! :)
@@peteraranyi8646🙏
Olyan vagy mint egy féltékeny feleség. Kombinálsz ezerrel. Semmiféle rosszindulat nem volt ebben.
Igy van ahogy írod.
Még annyit füznék hozzá,hogy csak rátok vonatkozik amit privátban írtok.
Hogy nem vállaszoltak az bunkó dolog.
Szia Zsiros .EN rendszeres nézője vagyok a speeszone csatornának is.A Csikos Zsolt nevú ujságiro tényleg hiteles figura .Ő valojaban is élt Japánban őt évig gyerekként tiz és tizenőt éves kora kőzőtt.Most mennyi lehet ...őtven plussz, Az ő ismerete még a nyolcvanas évekből származik .Szerintem nem téged akart lejáratni.Néha mindenki tévedhet.
Lehet hogy ez akkor igaz volt.
jaja hiteles, annyira mint egy söntés pultja mellett döhejkedő sörkorcsolya válogatott mikor éppen egymásra licitálva hőbörögnek miközben éppen megreformálják a magyar politikát a rákóczi szabadságharctól eltelt időszakra :D
hiteles… az meg az anyád betyártalléros picsája😂😂
Dehogy hiteles...egy hatalmas majom...egy pancser szerelő, nagy kókányoló, unalmas mesélő...a könyveiből él és azokba gyűjti a saját nyomi módján anyagot, nem kímélve ebben a családját, ismerősi körét sem...
@@vadkacsa20 csikós soha nem is nevezte magát autószerelőnek, több cikkjében is említette már, hogy csak "gányol". De akki javított már klasszikus autót (főleg ha restaurál), tudhatja, hogy ez egy szükséges dolog. Lehetettlen ezt profin, gyári technológiával teljesen mindent megoldani. "abból kell főzni ami van".
A történetek és könyvei? szerintem izgalmas olvasmányok. Hogy teljesen hitelesek-e? Nem tudom, lehet jó pár dolog ki van színezve, érdekesebben előadva.. de hát ezeknek a dolgoknak is "ell kell adniuk magukat" ... még mindig jobb mint valami valóságshow bámulása (van most bármi ilyen a TV-ben mostanság?).
@@vadkacsa20 Ez így nagyjából összefoglalva tökéletesen fedi a valóságot
egy kategórián felüli balf@sz az összes, pár kivétellel a saját szarába roskadt totálgázból kibukott pojácák ligája, ez a kopasz már akkor hülyét csinált magából mikor jó 15 éve akkori áron 20 ezer euro körüli összegért összetákolt egy W120-as ponton mercit ami akkor se ért már összesen ennyit, kb elindulni érte is felesleges és azóta is sportot csinál a családi kassza sorozatos kinullázásából a maszek elmebetegsége kárára.
A másik fingjóska ez a magát magyarnak gondoló szlovák türhő aki olyan hitelesen adja a kőbunkó laza csávót hogy legtöbben már elhiszik hogy valójában ez nem megjátszott szerep.
Zsíros,
Ami ma Magyarországon elhangzik tömegben vagy médiában,a zöme marhaság.
Egyszerűen bebizonyítottad a valò életből hozott példáddal az ellenkezőjét,és nekem ez tökéletesen megfelel.
Kedvelünk,no para👍🏻
Szia Zsíros. Teljesen igazad van, hogy legalább egy "Köszi szépen, hogy válaszoltál, ha már így a semmiből megkerestünk" választ minimum megérdemeltél volna.
👍👍🙏
@@ZsirosDeszka Az a kemencebence amúgy is csak egy felszopó abban a csapatban. Baromi idegesítő, ahogy a kamera mögül folyamatosan belepofázik a történésekbe...
@@tiborrakoczi4680 😂😂😂
Szerintem is engedd el ezt a dolgot.
Én mindegyik csatornát nézem (bár volt h egy évig kb le voltam iratkozva a Speedzoneról,kimondottan az öntelt ,,kihaénnem" Vályi Pista miatt)
na jah...van tudasa a tot gyereknek de az mit er ha 1 bekepzelt es lekezelo alak aki a szerenysegrol nem is hallott
@@nagyste7491Nem tot gyerek..felvideki magyar,en is ott szulettem..,ne keverd a totot a magyarral🤦🏻♂️🤦🏻♂️🤦🏻♂️
vagy inkább álljon bele cövekként mint kéne mindenkinek...
Szerintem is túlreagálod, és tényleg jót tenne egy kis együttműködés. Csík jófej, talán ott kottázta el a sztorit, hogy neki 30 éves emlékei vannak Japánról. Bence is rendben van, de az tuti, hogy szanaszét vannak hajtva mindannyian, talán ezért maradt el a válasz. Pistából egy kevés is neha túl sok, de azért szeretjük.
Neked meg azt hiszem jót tenne egy kicsit több magyarul beszélő társaság, mert hallani, hogy picit el vagy szigetelődve. (Valamikor mondtad, a magyar nyelvet máshol nem használod, csak itt a videókban.)
De azért ők nagyon mások, én úgy látom, náluk sokkal jobban pörögnek a témák, és van marketing, mert ebből élnek.
Szóval mostmár a legjobb, ha most mocskosul összevesztek, aztán jöhet a kibékülő-show! :)
@@ValknutUSA. Én a Duna jobb oldalán lakom, de sosem nevezném Tóthnak egy csallóközi, felvidéki magyart. Ugyhogy egyetértek veled.
Nemrégen talált rám a csatornád…. (Elnézés a tegezésért) nagyon hassznosnak érdekesnek tartom….. mindig is érdekelt a Japán kúltúra….. szokások…… minden ….. a fiam Okinawan szolgált……. Így méginkább közelebb van a szívemhez….. Én sok boldogságot, egészséget és pozitív követőt kívánok…. Egy nagyi az USA-ból.🙏🏻❤️🙏🏻
Csókolom, mondta végére elég 1 pont is..... Egy másik nagyi a HUN-ból.....
Drága Beatrix, áldja meg a Fennvaló jó egészséggel, sok örömmel, boldogsággal. Minden lehető jót kívánok önnek és szeretett családjának- egy másik nagyi Erdélyből. ❤
137 000 feliratkozód van. Ne annak a 15-20 hülyének/trollnak csinálj videókat, hanem a maradéknak. Aki hőbörgést akar nézni az megteheti a TV2-n minden nap. Kicsit fárasztó hogy minden csatornán eljön az a pillanat (ami sok esetben hetek, hónapok) hogy arról készül a videók fele hogy ki mennyire hülye mert beszólt. Nem lehetne simán csak lexarni és 1-2 mondatban elintézni a dolgot? Aztán nézhetnénk tovább az érdekességeket amiről ez a csatorna szól.
Én hőbörgést az rtl-en látok.
@@Stevenhufnagel az a te bajod legyen
@@Stevenhufnagel Igazad van, a TV-2-n igénytelen szar van, többnyire agyhalott fidesz szavazók szellemi színvonalának megfelelően!
Így van! Igazad van! Zsíros szedd össze magad! 😅😂😅 Küldjél nekem légyszi Gensuke dinnye magot! Már ezer éve kértem tőled ezt a szivességet! 😂😅😂 Pacsker!
mert minden csatornán olyan seggfejeket látsz akiknek ötletük és igényük sincs valóban értékes és tartalmas témákat kitalálni, valószínű mentálisan sincsenek olyan magasságokban hogy értékes műsort találjanak ki aztán ilyenkor jön a többi hasonló szarházi köpködése maunikasó színvonalon.
Én pl már 20 éve módszeresen kerülök minden magyar online oldalt és csatornát, ezt néha csak azért nézem meg mert ritkán vannak a zsírosnak értelmes megmozdulásai, párszor a kertben is ad tippeket ami hasznos de ennyi
Ezt egy kicsit (nagyon) túlgondolod szerintem.
Zsíros! Egy kiváló youtuber Magyarósi Csaba megérkezik a feleségével Japánba. Beülnek egy étterembe. Megdícsérik, hogy milyen finomak, és olcsók a japán ételek, majd kiderül, hogy egy kínai étterembe ültek be. A sok kriksz-krakszból nem lehet eldönteni, hogy kínai vagy japán -mondja Magyarósi a tévedésre. Gyorsan tovább is lépnek ezen. Nem vágta ki ezt a részt a videóból, és milyen jól tette. Még most is lehet rajta nevetni. Csík szerint bal oldali kormányos a japán mercik 90%-a, vagy Magyarósi elmegy japánig, hogy beüljön egy kínai étterembe. Hát na. Annyi baj legyen. Puhapöcs meg biztos nem vagy, az 100%.
Az mekkora.😂😂😂😂😂 A kínai kajákat is szeretem, de ha kirándulni megyek akkor az ottani kaját választom.😂👍
Magyarósi Csabát kommenzben megszívattam - leírtam neki hogy azért vannak sűrűn a fejfák a temetőben - mert állva temették el a holtakat - Szegény srác elhitte - válaszolt a kommentre - utána leírtam, hogy csak vicc volt, és elnézést kértem. 😂 de hatalmasat röhögtem, hogy milyen hiszékeny.
Amúgy az a vicc hogy ő sikeres vállalkozó és amúgy tele van pénzzel. Néha néha átverik, de hatalmas szerencséje van.
Mondjuk olyan területen van cége amiért én nem fizetnék - de ez az én bajom. XD
Én szeretem a Speedzonet , és a te videóidat is , de szerintem is túlreagálod kicsit.
egyetértek, a túlreagálásban
Csallamádé, jópipoppi! 👍✌️☀️
Deszka szan, gyártsd légyszi a motovlogot. Engem nem érdekel speedzone félre sikerült bulvár hajhász videójára a ripost.💬💯🙏Rajtad keresztül látom japánt motornyeregből.😉
👍👍
Ja, én poénból csináltatnék egy pólót az alábbi felirattal: jobbos a mercim 99.9% puhapöcs vagyok😅😅😅
@@harleymarlboro3559
Nekem tetszik! :D
@@ZsirosDeszka Szerintem az a tény, hogy nem reagáltak a videódra jelzi azt, hogy elismerik az igazadat. Csak hát a tévedést mindig kellemetlen elismerni, főleg nyilvánosan. De az is lehet, hogy csak késnek a válasszal. Mindenesetre előbb-utóbb mindenkinek be kell látni, hogy a jópoppiság verhetetlen.
@@ZsirosDeszka az akihabarai bejelentkezés az valami csodálatos volt, az annyira eszenciális japán fílineg adott hogy szinte kedvem lett elmenni egyszer pedig sose akartam oda utazni :D
Hellóka! Követem a speedzone-t, Téged is. Szerintem rossz kommunikáció, félreértés következménye ez az egész. A speedzone-nal általában tervezett műsorrend van, betáblázva van, melyik nap milyen tematika szerinti videó jön ki, elvileg napokkal, hetekkel előre le vannak gyártva a videók, be vannak náluk sorolva mikor jönnek ki. Szerintem véletlen egybeesés lehetett a két videó. Csikós Zsolt, "Csík" nem gondom, hogy ilyen szintre lemenne, ha igen, nekem nagy csalódás lenne. Bence, ahogy a többiek, ezer felé pörög, ügyvezető, rendező, operatőr, drónos, mindent csinál, család,Te is ezerrel teszed a dolgod, hülyén jött ki az egész. Ennyi. Engedd el. Speedzone talán a leginkább nézett magyar autós online műsor, nagy fejlődési ívvel, többnyire volt tévések, újságírók, csinálják. Érdekes, szórakoztató, ennyi. Ne pörgd túl. Van ezer dolgod😁🍭🥰
Oxigén.👍👍🙏
7:51 Szerintem ez a lényeg.
A Speedzone a legnormálisabb autós csatorna.
A két csatorna barátságát olyannak gondolnám, mint amikor két hullám felerősíti egymást, nem kioltja.
Szerintem akkor voltak Japánban.
Csikós valószínű, nem is tud erről a "sértésről", ha igen, nem megy bele a vitába.
Mindkét csatorna népszerű külön, ez egy kis súrlódás, amit a véletlen alakított így. 🙂
@@tiborfarkas714 Zsíros, puhapöcs vagy, mert az asszony tart ki tégedet. Csíknak igaza van.
Hamarabb felvették a tartalmat, mint, ahogy Te készítetted a vásárlós videót…
Túl van drámázva…
Nézem/néztem az említett másik csatornát, de ott SOHA SENKI nem tudja a hibáját elismerni, esetleg bocsánatot kérni.... ez az IGAZSÁG....! Védheti akárki akárhogy őket, sorry....!
Szia!
Én rendszeresen nézem a Speedzone-t és azon belül kifejezetten imádom Csikós Zsolti videóit.
Ő lassan már 60 éves és gyerek korában Japánban élt.
Akkor még lehet, hogy úgy volt a Mercikkel.
Engedd el!
Nem védem az újságírókat de mindannyian tudjuk, hogy már rég nem a hír a fontos hanem a cikk vagyis a körítés.
Fájdalmas, mert ez olyan mint az élelmiszer ipar.
Az étel már csak egy termék és nem az íz számít hanem a csomagolás.
A lényeg, hogy nem az a fontos, hogy Japánban ki a puha pöcs hanem, hogy sokan megnézzék és szórakoztató legyen a videó.
Régóta nézem a műsorodat és nálad is volt pár baki de mégis imádunk és követünk!!!!
túlreagálod papi...szeretem ezt is, azt is, az meg, hogy egy viszonylag nagy stáb (többnyire dobbantott tévések) tagjai között van mindenféle arc, teljesen természetes és az is, hogy nem mindegyik szimpatikus közülük. amúgy tök jó autós csatorna elég nagy merítéssel, inkább nézz rájuk mert tuti találsz ott neked is tetsző tartalmat...már ha van időd rá 😉
Ezt teljesen korrektül kezelted Zsíros. Van egy kanadai csatorna, amelyet sokan néznek de nem akarom a videód alatt reklámozni. Annyi a lényeg, hogy elektronikai témában futó vicces videókat készítő csatorna és egy videóban kivesézte Donald Trump egyik állítását egy villanykörtével kapcsolatban tecnikai oldalról. Ezerszer kimondta a csávó a videóban, hogy nem politikai videóról van szó, csak hogy az emberek előre megértsék, hogy nem személy elleni támadásnak szánja, hanem egy villamosmérnöki szemszögből elemzi, mit állított Trump. Na ezt kellene sok mindenkinek felfognia. Egyből átlátnák a te helyzetedet is a Speedzone-nal.
Csík úr biztos igazat mondott 20-40 éves angolnyelvű újságokból szedte az információt.
Szerintem Speedzone qrva jó csatorna, csak Pista szállt el kicsit magától, remélem visszatér a régebbi önmagába . Hétfőnként este 6-tól élőben nyomják majd beírok nekik. Egyébként Te is nagyon jó tartalmakat csinálsz. ✌️
👍👍🙏
Írtam egy illedelmes levelet egy már félig befutott tartalomgyártónak, amiben felkerestem őt a szolgáltatásommal. Az volt a válasza, hogy: "ilyet én is tudok"! Ő tanított meg, hogy nem kell elvárnom senkitől, semmit. Az internet etikettje halott!
Azt, hogy Bence válsz nélkül hagyott érthetetlen, ettől függetlenül nem neked bosszúként mondhatta azt a viccet Csikós, hanem a bemutatott Merci kapcsán. Az meg, hogy az előző vidódra nem válaszoltak nem jelenti, hogy nem is fognak, rengeteg műsoruk van ami hetekkel-hónapokkal a videózás után készül el és kerül fel a csatornájukra.
Szerintem Zsíros Deszka úgy van ezzel a "lepuhapöcsözéssel" mint Marty McFly a "lenyuszizással". Csikósnak elavult infója volt / van Japánról (hogy a Mercik többsége balkormányos) plusz eleresztett egy sértésnek felérő poént. A Speedzone szerintem is nagyképű.
Nem kicsit,nagyon nagyképűek lettek!Én kezdettől fogva néztem a csatornájukat szinte mindet láttam egy évig de leszoktam róluk mert nagyon elszálltak. Még Pistában is kezdek néha csalódni.Üdv.
Szia, Zsíros!
Mindamellett, hogy szerintem a Speedzone általában nem egy rossz projekt, a személyi állományukról néha nem vagyok túl jó véleménnyel. Pont ez a Cs. Zsolt, aki egyszer már megmosolyogtatott. Igazából felkészült fazon képét kelti, felújíttatott egy régi verdát, elindult vele Olaszországba. Kente-vágta az utolsó alkatrészig, hogy melyik év, melyik hónapjában cserélték a motortartó bak csavarját 10-ről 12mm-esre. Aztán meg az út szélén megellett a kerékcsapágy a verdában, telefonon kért segítséget, hogy azt mégis hogyan cserélik. Miután kicserélte, 500km után megint megsült, mert annyit nem tudott, hogy annak kotyogást kell hagyni, ha nem akarjuk elfüstöltetni egy pillanat alatt. Ezeknél a régi vasaknál egy kerékcsapágy-csere kábé egy elsőéves szakmukitanuló legegyszerűbb házifeladata. Akinek volt '80-as éveki vagy korábbi verdája életében, az tudja. Zsolt meg előadja a nagy veteránost és megellik az első, nem bonyolult kihívásnál.
Persze ez az egész sztori nem fűződik szorosan a fenti témához, csak eszembe jutott, mikor a nevét mondtad, és hogy mennyire hamis, de hangzatos és meggyőződésesnek tűnő véleményt mondott a japán mergákról és tulajdonosaikról.
kimondhatod nyugodtan, egy kategórián felüli balf@sz az összes, pár kivétellel a saját szarába roskadt totálgázból kibukott pojácák ligája, ez a kopasz már akkor hülyét csinált magából mikor jó 15 éve akkori áron 20 ezer euro körüli összegért összetákolt egy W120-as ponton mercit ami akkor se ért már összesen ennyit, kb elindulni érte is felesleges és azóta is sportot csinál a családi kassza sorozatos kinullázásából a maszek elmebetegsége finanszírozására.
A másik fingjóska ez a magát magyarnak gondoló szlovák türhő aki olyan hitelesen adja a kőbunkó laza csávót hogy legtöbben már elhiszik hogy valójában ez nem megjátszott szerep.
kimondhatod nyugodtan, egy kategórián felüli balf@sz az összes, pár kivétellel a saját szarába roskadt totálgázból kibukott pojácák ligája, ez a kopasz már akkor hülyét csinált magából mikor jó 15 éve akkori áron 20 ezer euro körüli összegért összetákolt egy W120-as ponton mercit ami akkor se ért már összesen ennyit, kb elindulni érte is felesleges és azóta is sportot csinál a családi kassza sorozatos kinullázásából a maszek elmebetegsége finanszírozásához. :D
A másik fingjóska ez a magát magyarnak gondoló szlovák türhő aki olyan hitelesen adja a kőbunkó laza csávót hogy legtöbben már elhiszik hogy valójában ez nem megjátszott szerep.
A Triumphon elég sok mindent ő csinált, a Fiat 500-on is. A Fiat 1500 kombinál és Alfánál szerelőknek, kasznisoknak, fényezőnek adott több munkát de ott is volt amit ő csinált, a motoroknál, robogónál megint inkább ő csinálta a javát.
Ha pár műsorát láttad volna akkor tudnád, hogy az ő hivatása újságíró (amúgy párszor volt már év autója zsűri tag is).
Kifejezetten többször is kijelentette már, hogy ő nem profi restaurátor vagy szerelő hanem lelkes hobbista és követhet el hibákat (ennek ellenére tényleg jó szerelő, elég sokat bírnak a veteránjai).
A lelkes hobbista, szerintem tényleg elég felkészül egy hibával és sok ezer kilóméteres túrákkal.
És ez a témád tényleg nem jön a Zsiros videójához de legalább ócsároltál valakit amikor Zsiros ki is jelenti, hogy nem sározni akarja őket.
nekem legjobban irritáló csíktól az álszent ál színészi tudással való mű most ez nagyon "tuti marketingje" pl mikor a kínai byd autókat meg akksikat reklámozták stb. és látod hogy kényszer miatt csinálja mert promotálni kell és olyan is....
@@gyula170 vakon vagy ha a tesztet reklámnak nevezed. Amúgy hallottál már akármelyik médiából rosszat a BYD-ról? Mindeki fényezi de ha ő is akkor pont ő az álszent 🤦
Pont a Speedzon az egyik legkritikusabb szaksajtó.
Ne foglalkozz veluk, nem erdemes
Szia Zsíros!
Szrintem szard le az egészet...
Igen, tervben volt hogy Japán lenne a következő nagy túra az Amerikai kalandok után. De volt egy adás, ahol elmondták, hogy egyelőre felfüggesztik a szervezést, mert nagyon drága lenne az út, sok egyéb akadályba is ütköztek, (lásd jogosítvány érvényessége, stb) Nyíilván megérne egy adás sorozatot, de Ők tudják! Hogy kinek mennyire szimpatikus a Speedzone, ez izlés kérdése, néha nagyon jó tartalmaik vannak, néha irritálóak egyes személyeik, de talán a Magyar piac egy komoly szegmense, a csatorna maga!
Jó fejek,te is jó fej vagy! A 2 csatorna szépen húzná egymást! Szerintem engedd el és haverkodjatok inkább!
Szerintem sincs semmi személyes, egyszerűen csak hülyeséget mondott Csikós a Mercikről, ráadásul megfűszerezte egy még nagyobb baromsággal.
Az viszont elég paraszt dolog, hogy szívességet kért Bence és még arra sem méltatott, hogy válaszoljon a kérdésedre. 🫤
Hja...és sokak szerintem elhiszik, hogy máskor, mással kapcsolatban nem pont ugyan ilyen sületlenségeket beszél össze-vissza...
Én leiratkoztam róluk. Jól indult,de rettenetesen nagyképű brigád lett. Amolyan mindent tudó,lexikális (vitathatatlan) tudással felvértezett társaság,aminek következtében viszont magas lóról beszélő szinte érzékenyítő megnyilvánulásaik már irritáltak. A Zsolt nevű említett valaha élt Japánban. Viszont van ott a vezér,a Pista. Na ő aztán.... mindegy hagyjuk. Örülnék ha soha a büdös életben nem mennének Japánba. Nekem Japán a spirituális hazám,de soha nem zaklatok ott senkit. És nem szeretnék úgy oda visszamenni,hogy egy izakaya előtt hibátlan magyarsággal ki lenne írva :"Magyarokat nem szolgálunk ki." Egy youtube csatornás marha se menjen oda ha lehet amennyiben sudri bunkó. 😂😂😂😂😂 Sajnos késő. Magyarosí Csaba neves RUclips r már volt. Tiszta szégyen volt amikor mint egy történelem tanár Todzsotomi Hidejosi-nak mondja Tojotomi Hidejosi-t. Valószínű keverte a magyar leiratot a hepburn féle átírással. Toyotomi Hideyoshi. Az arigáááto pedig bár inkább lett volna thank you.
😂jól kiszúrtál velük
"Pistá"a mindent is tudó.😂Annyi baromságot pofázik ...mint a kis barátja,Bence a pocok.
@@workingheronem az volt a cél. Magamat megkímélem.
@@workinghero nem azért tesz ilyet valaki,hogy kiszúrjon mással,hanem azért,hogy egy nagypájú,libbant pityuval kevesebb fröcsögjön a monitoron.Á pístá vágjá áz ákksigyártó' á politikáig.(közben segg.üje az autókon kívül mindenhez)
Na most jól megmondtad! Ja, nem.
Szia Zsíros! Régóta nézlek mindkettőtöket, ezért szinte biztosra mondom, hogy véletlen! A projekt túlnőtt rajtuk, el vannak havazva vagyis figyelmetlenség.
Volt már pár eset, amiben "sárosak" voltak, élő adásban elnézést kértek, nem csinálnak ebből presztizs kérdést!
Szerintem egy félreértésből alakult ki ez az egész, nem hiszem hogy neked célozták a puhapöcs jejzőt, de majd speedzone válaszol ha akar.
"...this is a beginning of a beautiful friendship..." bízom benne 😄
Szia Zsíros! A Speedzone egy jó és népszerű autós csatorna. De a legjobb házban is előfordul, hogy hülyeségeket beszélnek. Az egésznek semmi jelentősége. Tőled megtudtuk, hogy a japánok mégsem olyan ostobák, hogy balkormányos autókkal szenvedjék végig az életüket. És ez így rendben is van. Gondolj arra is, hogy a Speedzone is kismillió üzenetet kap, amire nem biztos, hogy képesek mindre érdemben válaszolni. Szerintem nyugodtan elengedheted ezt az egész ügyet. Áldás - békesség! Üdv: nz
🙏
Szia Deszka, kezdetektől, időnként, követlek. Köszönöm a munkád. Az ilyen tipusú de-mentoros kommentekre nem érdemes reagálni, ezek energia szivattyúk. Ezzel azonos idősávban vagy pihenj vagy csinálj videót az életről mint mindig. Ezek provokációk,energia lefejtő nyomorultak.
Szia Józsi, a Speedzone szerintem hónapokkal hetekkel a te videód előtt leforgatta a Mercis videót. Nem haragszanak rád, ez biztos. :)
El kell engedni ✌️
Szerintem ez amolyan bolhából elefántot. Akár szándékos akár nem, engedd el, nem kell mindenkivel harcolni. Azt gondolom te csináld a saját tartalmaidat, ők meg a magukét. Namaste. 🙂
Zsíros, puhapöcs vagy, mert az asszony tart ki tégedet. Csíknak igaza van.
Helloo Zsíros, követem én is a Speedzone-t évek óta. Az említett videót láttam amikor Csikós tett egy megjegyzést hogy csak puha pöcsök vesznek jobb kormányos Mercit Japánban. Szerintem nem neked szólt kooonkrétan ez a kijelentés bár ugye soose tudni de erre nem látok sok esélyt hogy ő bennük ennyire lenne feléd egy tüske a szivükben. Csikós amikor meséli a sztorikat tud érces lenni.
Egy francia autó teszten is volt egy olyan megjegyzés hogy: A csiga zabáló franciák. Most ez is tuud sértő lenni. Aki francia nem eshet neki jól. De ugye nem érrti mit mond. Szóval ezt nemtudom én nekem inkább úgy jött le akkor az a Mercis megjegyzés, hogy a konkrét japán emberekre értette hogy aki igazán menő annak van bal kormányos Mercije mert a bal karja van leégve a Naptól. Nekem eszembe se jutott hogy ez neked szólt volna. De mondom a Csikós tud érces lenni vagy mondhatnám azt is hogy konrasztosabban menyílvánulni de én toxikusnak nem tartom őt egyáltalán. De ja lehetne egy válasz mert akkor tiszta lenne a dolog hogy ez most neked szólt-e vagy nem. Azt tuuudom hogy a Horváth Andrást a Vályi Pista utálja, és az András is megemlítette azt hogy a Pista megint ekézte őt bujtatottan.
Mivel autós tartalmon kívül mással a csatornájukon nem fooglalkoznak, nemtudom mennyire lenne nekik kokrét válasz videójuk. ami ugye eltér a megszokott tartalmaiktól. De én drukkolok hhhogy legyen tisztázva ez a dolog.
Hja...lehet hogy egyszerüen egy primitív bunkó sutyerák...igazad van, lehet hogy nem beszólás volt...
@@vadkacsa20 A Csikós nem primitív, elég okos ember. Ami meNem primitív a Csikós ő azérrt elég okos ember. Ami mmég fontos hogy a Speedzone amikor elkészíti a felvételeket, legalább 1 hét amire megjelennek YT-n. Szóval ez félreértés lehet. Meg nyomják az ipat mint a gép és be vvvannak táblázva. Nem hiszem hogy arra lenne idejük hogy ők most szúrkálódni akarnának.
Szia! Nagyon sok videódat megnéztem. Nagyon tetszik ahogy bemutatod Japánt, japán kultúrát, érdekességeket. A Speedzone-t is sokat nézem. Tényleg azt gondolod, hogy miután nem azonnal válaszoltál Bence üzenetére egy teljes évig érlelték magukban a bosszút és így vágnak vissza? Ezt szerintem te sem gondolod komolyan. Ne már............😁
😂😂😂 Az évszázad összeesküvés elmélete.
Én nem látom bele ebbe story-ba a személyes vonalat.... Csik fogalmazás sokszor pontatlan, esetleg nagyzoló, nem hiszem, hogy rád gondolt. Kérlek ne vegyétek magatokra egyik oldalról sem.
Vmi igazság biztosan volt a mondandójában csak ugye túlságosan általánosította a dolgot. Ha hitelteleníti magát, akkor ugye nem tartana ott ahol.
Szia Zsíros! Nagyon túlgondolod a dolgokat. Nem foglalkoznak ők veled, hidd el. Engedd el az egészet. Sokkal jobb videókat csinálsz mint ezek a reakció videók. Nyilván megkerestek mindenkit akit el lehetett érni. A beszólás pedig csak egy poén akart lenni, nem személyeskedés. Üdv.
túlgondolod.
szerintem simán csak elbeszéltetek egymás mellett.
kétlem, hogy ez háborúskodás lenne, volt egy időszak amikor bizonyos autós rétegek között tényleg menő volt,
hogy balkormányos autókkal jártak, ezek főleg hobbi vagy félprofi tuningosok voltak.
de ez nem az átlagos felhasználóra vonatkozik, hanem egy olyan rétegre, amelyik az autók külső és belső átalakítgatásával foglalkoztak bizonyos szinteken.
hogy ciki lett volna a jobbkormányos autó köztük, azt nem hinném, de mindenképpen volt egyfajta menősége, ha valaki balkormányos autót vezetett.
ehhez hozzátartozik, hogy a többségnek ez olyan autó volt amivel a találkozókra jártak, vagy amivel a haverokkal találkozgatni jártak össze.
manapság is több japán drifter van, aki balkormánnyal versenyez, de nem gondolom, hogy menőségből.
egykor volt egyfajta cool-faktor benne a hobbi tuningosok és az illegális versenyzők között, de ennyi.
a napi életben semmiféle értelme nincs.
valószínűleg egy nem pontos megfogalmazást értettél félre és fújtál fel.
engedd el.
autómániás benzinimádó őrültekről van szó, nem gondolnám, hogy ok nélkül bárkibe bele akarnának kötni.
le kellene ülni velük beszélgetni, mi és miért hangzott el, és hidd el, semmi köze az egésznek ahhoz hogy te magadravetted.
ha az egyik évben nem jött össze a japán út, akkor meg majd egy következőben össze fog.
biztosan csinál most némi extra nézettséget ez a téma, de simán felfújtál valamit aminek semmi köze a valósághoz,
és ezzel még el is érted, hogy nem lesz közös videótok, ami nem lett volna rossz szerintem.
Én azért kíváncsi lennék.
Sajnos nekem nagyon úgy jön le, hogy a Vinyus volt a szakember. Mióta ő nincs, azóta mintha nem találnák a helyüket és bevált, vagy annak látszó sablonok mentén próbálkoznának.
Kíváncsi lennék azért, hogy a Zsíros 80-90 es évekből táplálkozó, nemzetközi tapasztalatok által finomított stílusa, felfogása, mennyire tudna szót érteni a 70-90 es években, impex, diplomata, és jól fizetett, magyarnál rendezettebb egészségügyis rendszerben felnőtt, kis, kereskedelmi tévés beütéssel, szocializálódott és fizetett rendszerben felnőtt boomerek által alkotott világgal.
Érdekes lenne a kontraszt, de ebből nem lesz semmi. Az infók se szivároghatnak ki, meg amúgy se lehetne 3:40 nél hosszabb, mert manapság már nem érdekelne senkit.
Kicsit sajnálom, de inkább követem a számora érdekes tartalmakat és annyi...
@GisRewentlow
Na vegre valaki ezt leirta, ez itt a lenyeg. Remelem Zsiros elolvassa es ertelmezi. Magara vett valamit ami nem is neki szolt, es most tulporgi.
Persze kell a nezettseg, arra jo..
Én igazán nem vagyok a zsiros se a speed bolondja, a speed önelégült banda nulla alázattal kivéve a dokit..de az biztos,hogy ha te 100 üzenetet kell lereagàlj akkor ők biztos annak a sokszorosàt...simàn elkallódhatott az üzeneted válasz nélkül de nem szàndékosan. Nekik ez munka ebből élnek, sokszorosa a tartalom mennyiség a tiedhez képest és még nagyobb a hàttér munka, biztos nem fognak csatàzni veled nem zavarod sehogy a köreiket. Ez van.
Ne haragudj, de azért azt egy normális ember fejben tartja, hogy ja, tőle kértem egy szívesseget...
@@adamholler4912ja, hát egy normális ember - na de a Pocok? A Pocok nem normális. 😂
A Speedzone csapatból egyedül a Pistára jellemző az arcoskodás, Bence meg egyszerűen elfelejtett válaszolni. Ha nem csipáznának akkor nem is kerestek volna Sanyi. Rá se ránts. Csikós, Göbi, Bódi Zoli, Pere Laci hatalmas királyok.
Pistára jellemző a legkevésbé a gerinctelenség.
@@robertrollig Csak ennyi gerinc legyen mindenkiben, de nem is ezt mondtam.
Ámen.
@@zopigenegon mondjuk még emlékszem a carverticalos átbaszásra amit toltak.....
@@gyula170 Kapcsoltak és szakítottak velük. Elfelejted, hogy mindenki pénzből él, még ők is. Az nem egy hobbicsatorna. Persze nulla forintért jó nézni és köpködni őket meg szarozni mindent. Mutass jobbat és hibátlant!
Sanyiiii! Te vagy a kiràly ezt szögezzük le!❤
Viszont a Speedzone is az, nagyon sokan követik őket és sok sok szép, emberi videót csinálnak!
Biztos van köztük is olyan aki kicsit bunkóbb de pl A Csíkos Zsolt egy olyan arc aki egész fiatal korát Japánban élte biztos van rálátása nem hülyeséget beszél.Szóval rá érdemes odafigyelni lehet akkor úgy volt és ezért mondta a mercis sztorit csak azóta eltelt negyven év. Vályi Pista is egy full korrekt arc meg úgy az egész csapat. Az viszot tényleg megért volna egy válaszlevelet hamár megkerestek de gondolom annyi fele vannak szerintem csak elfelejtették és akkor legyek jószívű😊.
Szóval stukkloj továbbra is és szeretlek mindkettőtöket!
Pacsi és ölelés!!!
Ribizliiii🤗❤️💪
👍👍👍🙏
Sziasztok! Láttam azt a videót amiben Csikós Zsolt a japánba menő import Mercedes megjegyzést tette. Azokról beszélt akik a drágább befektetés céljából vesznek Mercit és ezeknek a többsége bal kormányos (szerinte értékesebb autók). Nem tisztem megvédeni senkit és szerintem nem volt szándéka megbántani senkit. Az, hogy nem válaszoltak nem jó nyílván. Van 300 000 követőjük gondolhatod mennyi levél mehet az emailcímükre...
Instán írtak rám, ott is válaszoltam. Elolvasták. Ez van. A mercik 90% a meg jobb kormányos. Egyébként sem azt mondta, hogy a drága mercik 90% bal kormányos, hanem hogy a Japánban lévő mercik, de mindegy mert az sem állná meg a helyét.
Igen kíváncsi lennék! Sőt, ha nem mérgesedik el a helyzet, akkor egy "Speedzone in Japan with Zsírosss" epizódra is kíváncsi lennék! :)
Biztos valami félreértés lesz , lehet, hogy Csík a fiatalkori emlékeire hagyatkozott, mert írta, hogy ott éltek Japánban .
Figyusz! Az van,hogy manapság ez a divat,a fiatalok körében legalábbis...pl. barátaink fia ..kb 28 éves...már harmadszor kért meg valamire,hogy adjak kölcsön ezt-azt állványt ilyesmit...hazamegyek a megbeszélt időre..várom..várom..semmi,se telefon...volt mikor időpontot beszéltem meg vele egy munkára...ez volt kb. 8 éve azóta is várom...unokahugom szintén 30 körül van,ugyanezt eljátszotta...engem rohadtul felháborít az ilyen,lehet öreg vagyok,de mindig is korrekt voltam mindenkivel😢😡
Nyilván a barátod, meg a rokonaid bénán nevelnek gyereket, és ez annak az eredménye, nem alkalmasak rá, ahogy a generációd jelentős része sem.
(Ez így jól megfér az "Ez a divat a fiatalok körében" kijelentéssel)
Z gen. 99%-a ostoba, életképtelen gyökér.
Az Alfa generáció már normális lett megint. Kb minden második generáció hulladék. 😂
Szerintem ezt engedd el. Csikós Zsolt az egyik legfelkészültebb hazai újságíró, évekkel ezelőtt beválasztotta tagnak az európai év autója zsűri, és már egy ideje ő viszi Göbivel a hátán a Speedzone-t, ha ők nem lennének, tényleg csak a heherészős suttyóskodás maradna a csatornából.
Neki amúgy van egy fura humora, nem mindig megy át az iróniája az embernél.
Azt már megszoktam, hogy az élő beszélgetős adásban Vályi Pista szakmai féltékenységből igyekszik gúnyt űzni belőle, de meggyőződésem, hogy Te nála emberileg magasabb polcon állsz.
Szerintem jártak Japánban. Több videójuk is volt az ottani tuningról (spéci áruház, műhelyek).
Faszán beégett a speedzone. Neked Zsíros meg további jó munkát és így tovább! Speedzone bohócok meg takarodjanak a vurstliba dodgemezni mert kb annyi közük van az autókhoz. Azt hiszik amit ők mondanak az szent.
Tehát a kéthetes videódat le sem szarták, de egy-két éve talán megkerestek? :DDD
Most pontosan mire is reagálsz? :DDD
Ezt már túltolod! A Speedzone csatornánál vannak bunkók és ennyi. Energiákat ölsz értelmetlen dologba sok ezer km-ről. Van egy mondás...."Idegeskedni nem más mint önmagunkat büntetni mások hibái miatt".
Ez ilyen jófajta "first time hearing" videó lett, mintha soha nem hallottál volna felőlük. Ez is elég szimpatikus vonás. Mind1 jó cuccokat gyártasz te is, nekem mindegy mekkora a vihar a biliben.
Valaki le tudná írni az említett epizód címét és ,hogy nagyjából mikor van erről szó mert a címek szerint nem egyértelmű és mindegyik elég hosszú! Ha valaki lesz szives akkor köszi.
Igen! Kíváncsian várom mit reagálnak....
Szia Zsíros...
A Vályi Pistinek kéne mostmár kézbevennie az ügyet, kezdve azzal, hogy korrektül bocsánatot kér az amatőr csapata miatt.
Végülis te élsz ott Japánban...
Megnéztem Pisti néhány fiatalabbkori Totálkáros videóját. Ő már akkor is ilyen stílusban nyomta. Megöregedett ő is egy kicsit, de a stílusa nem sokat változott. Őt is biztos húzza az élet, dehát kit nem. A lényeg, a Vályi Pisti szerintem még mindíg elég korrekt csávó. Tegye meg amit meg kell tennie...
Miért Vályinak kellene? Bence a cégvezető. Egyébként szerintem semmit se kell tenniük, a Zsíros hergeli rá a népet erre a témára. Mostanra már azt is kitalálta, hogy talán személy szerint neki szólt 😂 Hihetetlen, hogy legtöbben nem látják ezt a manipulatív youtuber kisördög énjét. Az aztán meg főleg fura, hogy emiatt leiratkoznak egyesek a Speedzone-ról.
Kicsit túl van ez lihegve szerintem. Am mindkét csatornát nézem.
Nagyon túl van lihegve. Ez egy lihegős hét. Ez van.🤷♂️
Látszik, hogy magyar vagy.
Te is mondasz faszságokat bőven.
Béke veled.
Bizonyos színt felett,nem megyünk egy bizonyos színt alá. Ha a Japánban élő urat megkeresik,valamivel és bár kicsit később reagál is,mert hát van egy életvitele,családja,és nem youtube-ból él,mint a megkereső csatorna. Akkor szerintem illene reagálni valamikor,legalább annyi hogy tárgytalan. Lehet volt 287 probálkozásuk,amiből 5 bejött,de ha 147 visszaír, akkor is jogos lenne hogy reagáljunk rá. Bocs ne haragudj már megoldottuk,vagy valami random baromság, amivel tovább megyünk,de hogy vannak olyan parasztok hogy le se szarják. Ez kit minősít? Tegyük fel felvették volna kapcsolatot,utólagosan is ilyen beképzelt pöcsök lettek volna,úgy kiemelve hogy ők jaszkarik.
Pontosan. Ez fingreszeles.
Szia Zsíros Deszka ! Régóta nézem mindkét csatornát , egyelőre nem tudok semmi rosszat mondani egyikről sem . Ami ebben a videódban elhangzott , abban tök igazad van , de én biztos nem venném ilyen komolyan . Természetesen ILLIK válaszolni , föleg ha ök kérdeztek , de hát ha nem válaszol akkor nem válaszol... én csak megvonnám a vállam aszt kész ...ezer oka is lehet , nem gondolnék rosszra . Érdekel majd a folytatás !
👍👍👍
A Speedzone teljesen jó csatorna, el vannak havazva a sok munkától. Csík meg hiteles. Szerintem még nem tudják hova mennének ezért mikor azt kérdezted, mit is válaszoljanak?
Jók a videóid, de ezt most túlgondolod ;)
A Csík gyébként egy igen művelt, intelligens fazon, szerintem ha képben lenne elnézést kérne, de van egy olyan érzésem, hogy nem is tud az egészről.
Az...persze...pont a csík...
Válaszolt. Legalábbis nekem úgy tűnik hogy az előző videó alatt van több komment is tőle. Ha nem ő irta, akkor valaki jól hozza a stílusát.
@@zoltantoth4641 A videó kb arról szól, hogy valaki megkereste hogy a Speedzone-tól, hogy mennének japánba, segítené e öket Zsírosdeszka ha szükségük lenne rá. Szépen meg is kérdezte hogy hova mennek japánon belül, mert hogy Japán nagy, erre nem jött semmi válasz...
Csík csak egy nagyképű majom benyomását kelti - gondolom azért, mert az is! 😂
Csikós Zsoltnak hìvják ,ez a rendes neve,de ezt te is nagyon jól tudod!
Bármi is a válasz, puhapöcsnek nevezni valakit a jobb vagy balkormányos kocsi miatt óvodás szint. Mint ahogy a BMW-sek állítólag gyökerek, vagy a Suzukisok csórók...
👍
Megbántani biztos nem akartak, kicsit mélyre vetted Zsíros! Biztos vagyok hogy semmi rossz szándék nincs a speedzone-nál ennél profibbak! 🤞remélem sikerül tisztázni a félreértést és összejön az út!
Tényleg ennyire szar lenne a speedzon? Szerintem nem. Göbi mérnöki tudása, Csik lexikális tudása és ujságirói tehetsége és elismertsége, Pista sem ma kezdte a szakmát és neki is van lexikális tudása ami nem csak autokra terjed ki hanem katonai jármüvekre és repülökre. Szerintem van miért tisztelni öket és ne feljtsük el a többi stábtagot akik azért dolgoznak, hogy mi legyen mit nézzünk.
Ott a pont🙂✌🏻
Elmondom mindez a sóder amit elhintenek azon a csatornán nagyjából internetből és néhány szakkönyvből összeszedhető információ még egy nyomorult sztk keretes bölcsész is eltudná mondani ha megtanult értően olvasni 25 éves koráig, nem kell itt semmiféle szaktudást beleképzelni ebbe
De tényleg ennyire szar. De persze ahogy egy szar bor, , így az is megtalálja a maga borversenyét...de attól még hogy sokaknak tetszik az a szinvonal, nem lesz egyenesen jó...
@@GP-xy5jr Mutass már tőlük jobbat! Csikós több mint 22 éve Év Autója Nemzetközi Zsűritag. Biztos a semmiért. Na mindegy, várom objektív válaszod!!
@@draganalexandru6116 arra nyugodtan várhatsz ;) attól mert ennél nincs jobb nem jelenti azt hogy ez a faszi elég jó lenne hogy komolyan vegyem, ez elég objektív volt?
szerinted miben kell szakmailag vagy bármi másban józannak lennie egy nyavajás év autója zsűritagnak?
van fogalmad mekkora határ szar autókat szavaztak ezek be az év autójának az elmúlt 20 évben?
talán nem véletlenül tették be ezt az elborult kopasz marhát is, ez is egy default tartom a markom és oda szavazok ahonnan fizetnek pozíció.
Elvégre valahonnan kell a pénz a sok ásatag szarnak amiket ez betarhál a pincébe
Szépen fogalmazva, Szard le! Hatalmas lett az arcuk...
Én nagyon megnéznék egy hosszabb Zsíros-Speedzone kollabot...!
Szia Zsíros! Csikós Zsolt "Csík" nevű újságíró............. :)
Kicsit túlfujt lufinak èrzem ezt most!
Indokolatlanúl sok figyelmet kap a semmi!
Ez jogos , de ez se személyes dolog valószínűleg . De veheted bóknak , hiteles japán csávesznek tűnsz ! 🤪😄🙏🏻 Béke mindenkinek !
🙏🙌
Nincs gond. Tökre igazad van. De aki ilyen azt le kell tojni. Semmi dolgod vele. Ha akar megkeres.👍
👍👍
A Laptimingosok kijutottak hamarabb japánba és nekik fut most műsoron. A Speedzone valószínűleg tolja a japán témát, mert 2x hasonló dolgokat nem néznék meg meg a nézők. Egyébként eléggé megragadtak egy szinten és néha csak az időt húzzák az utazós videókban, a data meg nem jön. + A műparéj stílus miatt gyerekkel nem tudom nézni, pedig vannak jó adásaik.
👍
Szia, beadott a youtube Speedzone miatt. Ne akadj fent ilyeneken, más is él Kínában. Kapnak naponta millió üzenetet, tiedet is biztos ledobta alulra. Üzleti életben tudod mennyi mellébeszélés megy? És az nem egy youtube mobilos nézegetős oldal. Engedd el! Névnek szerintem tehetnél be felnőtthöz méltót, több néződ lenne.
Engedje el, de te megakadsz egy néven, egy magyar néven.
@@poiu2wsx Magyar nagy m. A zsíros deszka pedig nem név, hanem főnév!
A Speedzone az elmúlt két évben csak lefelé csúszik, ramaty tesztek, folyamatos VW ömlengés.. hányinger lett már a csatorna :)
Ha igy van ahogy mondod az gáz .Szerintem valami kavarodás lehetett az maillal kapcsolatban.Csikos meg szerintem nem neked szánta.Ez egy elszolás volt
Örüljünk, hogy lehet ezen még vitatkozni, mert amikor eljön a tényleg megbízható önvezető autó, akkor aztán nem lesz se a jobb, se a bal oldalon kormány az autókban 😃
Kei car-okról még tolhatnál valami anyagot, akár sajátból vlogolva, mert itt Magyarországon az nagyobb különlegesség, mint egy Mercedes. 👍
Szia! Én szeretem a te csatornádat és a Speedzone csatornát is. Ott is vannak érdekes és kevésbé érdekes videók ,mint ahogy neked is vannak nagyon jó és (számomra) kevésbé izgalmas videóid is. De eszem ágában sem lenne, hogy bármelyik video miatt én megsértődnék, vagy beleállnék a feltöltőbe. Az a jó, hogy ha valamelyik nem annyira érdekel, átugrom és pont. Te is engedd el és vannak sokkal fontosabb dolgok (mint a kb. motovlogok). Béke!
Szerintem túl gondolod ezt az egészet. Az hogy tavaly rád írtak, nem jelenti azt hogy követik a csatornád.
Szerintem azt se tudják ki vagy. A Mercis kijelentés meg nem neked szólt.
Nem tudják ki Ő? 😂😂😂😂 Ne nevetess már...! Szerinted miért írtak pont rá? 🤔😉🙃🙂😂
@@adamholler4912 Az már egy éve volt.
Veled vagyunk Zsíros!
Szerintem is túlreagálod.
A Csikós Zsolt alapban egy nagyon rendes ember.
Volt egy zűrös ügy egy VW pdtdi ügyben a rokonságban, és a tanácsával sokat segített.
=> Vagy az történhetett, hogy nem gondolt bele abba, hogy egy általánosító megjegyzésével egyeseket megsérthet, vagy pedig volt egy nagyon-nagyon gyenge pillanata. :-(
=> A legjobb csak legyinteni a dologra.
👍👍
Szerintem csak kicsit szétszórtak voltak a fiúk a levelezésben. Van sorozatuk a Speedzone menni Amerika" Ezt egy hónap alatt forgatják le. Szerintem Akartak csinálni egy hasonlót japánban is, csak nem találtak annyi rövid idő alatt bejárható dolgot, ami elég lett volna 6- 7 hosszú adásra. Egy rövid kis társulás fasza lett volna.
Vannak bizonyos tipusok Mercedesből és egyéb premium gyártóktól aminek nagyobb a renoméja ha bal kormányos. De ezek inkább a 80-as 90-es évek modelljeire volt jellemző mint például a W140 bálna vagy az összefonódás előtti AMG modellek. De ilyenek a különféle M-es BMW-k ritka Alfák és egyéb olasz autók.
Zsiros nem is kellene ezzel foglalkozni. Egyszeru az egesz: Azokban az orszagokban ahol az uttest baloldalan kozlekednek, ott jobb kormanyos autot vezetnek.
Mmm... most azt teljesen félrerakva, hogy kinek hogyan volt, vagy nem volt igaza, és szigorúan csak ezt a videót látva(mert fingom nincs az előzményekről :D) : Teljesen igazad van, hogy probléma az, hogy nem válaszoltak vissza. DE! Sajnos ez valamennyire benne van a buliban. Hatalmas csatornára duzzadtak, és túl sokan most sincsenek. Elvárható lenne, de a valóságban teljesen mission impossible mindig, minden szálat szépen végigvezetni, pláne ha éppen a kukában kezd el landolni. Az ő profilukat elnézve bele sem merek gondolni mennyi levelet kapnak, és hogyan lehet jól kezelni (Mit szabad és mit nem szabad leszarni) Te érezheted a leginkább, mert most már igencsak szép nagy lett a csatornád, de tavaly is 6 napba telt reagálni. Onnan már nincs messze az, hogy túl későn, vagy soha :D Szóval kicsit furcsa nekem ilyenen rágódni. Speedzone nagyhal, és vagy azért felejtődtél el, mert kuka lett a projekt(és a helyére bejött 3 miatt pörögtek arcon, elfelejtettek), vagy ezt a sablonüzid kiküldték vagy 5-10 embernek, és abba fektettek energiát akivel utána hamar le tudtak zsirozni valamit. Maga a fő konfiltus, azt meg megyek és fel is deritem, bírom Csikot, nagy tudása van, de sokszor az ilyen nagy tudású egoba nem fér bele h valamit nem tud jól (már).
Józsi,ezt el-asztad!
Reflexből kellett volna gurítanod nekik akkoriban a bársonyszőnyeget!
Ezt már ki nem mosod! 😉
Ne legyél paranoid.
Az utóbbi időben (most 2024-ben) volt nekik több videójuk Kínából
Pedig jó vagy és ők is.
Igen.
Engem érdekelne.
Ja, bocsi! Szerintem Csík jó fej. Mint te. Egyéniségek vagytok.
ayyayayayay Zsíros! Szerintem túl komolyan vetted azt a videót 😅🙂; illetve szerintem a kettőnek nincs köze egymáshoz (sem az insta üzi-videó között, sem a te videód-speedzone videó között). Szerintem most olyat látsz az egészbe ami nincs is ott. Nekem valahogy nem áll össze az egész.
Lehet. Fene se tudja. 🤷♂️
@@ZsirosDeszka aztán lehet én vagyok túl naív és neked van igazad :D
@@UTONALLO90 Az is egy variáció. Mindegy is.👍
Jó reggelt kapitány!!!☕☕☕🍷🍷🍷 Nem kell neked közösködni senkivel!! IGY JÓ AHOGY VAGY!! Szép ☀️-Ot 👍🍺
🙌🙏
Speedzone number one!
Egyébként Zsíros motovlogjai a Speedzone-on is lemehetnének olyan profik inkább én ezt emelném ki nem kell ez az ellenségeskedés van abból elég ebben az országban...
Imàdlak,szeretlek Zsíros,màrmint amit csinàlsz,de ezt most kicsit túlfújod.
Full igazad van , egyébként,de szard màr le.
Ölellek 🙏
A Speedzone is a "V8 tiétek a fogyasztás miénk a világ" tól kezdve manapság már a BYD-től kezdve mindenféle elektormos autókban ülve simogatják a nagy kijelzőt hogy "Tyűű mennyi mindent tud és mennyire jó az e-autózás". Ugye ők is olyanok mint a macska; oda megy ahol enni kap. Azt mondják, illetve azt a tartalmat hozzák amire igény van. Mindegy mit vagy kit kell ezért lefikázni, kiröhögni. Aki fizet annak a lovát dícsérik. Sokan lettek, sokan vannak, sokféle tartalommal így eléggé túltolt vegyes lett az egész. Van már a szervíztől kezdve az erőmérő, alatrész tesztelő, repülés és hadi szakértő, vasárnapi veterán, világjáró, ősrocker stílusban, nagy mindent megmondó beszélgetős, autónepper, autóátvizsgáló, versenyautóval verenyző, driftelő, off-road profi, akár mezőzdasági gép szakértő, ,.. stb, stb. Minden szegmensben ott próbálnak lenni az élen azt éreztetve hogy na majd én megmondom -mert én aztán értek hozzá- hogy is van ez. Ez egy ilyen műfajjá kezd fajulni, verengés, rivalizázlás, pénzkereseti lehetőség. Webshop, póló, bögre, matrica... Mindenki ezt keresi nem az álláshirdetéseket. Nem foglalkoznak azzal hogy ezt milyen áron, csak mennek-mennek előre, lesöpörve mindent. Cél a legtöbb feliratkozó, legtöbb like, legtöbb komment, legtöbb.., legtöbb.., legjobb.. Engedd el! Japánban (is) bal oldalt közlekedtek, nyilván jobb kormányos járművekkel. Akinek ez nem tetszik az bal kormányost vezet az út jobb oldalán. Teljesen mindegy. El kell férni mindenkinek egymás mellett az a lényeg. Amit csinálsz jó, a tartalmaid érdekesek, ez a stílusod, ott élsz, légy teljes, érezd jól magad minden más mellékes.
Ja így már kezdem átlátni.🙏🙏🙏
Teljesen igazad van! Ezt én is igy látom.👍
Ne foglalkozz ilyenekkel! Kár az energiádat erre pazarolni! Értelmetlen. Ez nem a te világod!Kanyarodj vissza !Szeretettel várunk.🥰🌺😍
Szia! Tudnál nekem ajánlani egy jó minőségű, megbízható szója szósz márkát. Imádom a szója szószt. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lenne egy autentikus, magas minőségű cucc.
Szerintem nem személyeskedés volt a részükről, mindig kell valami nagyot mondani, irni, hogy felfigyeljen rá. Vagányságból, menőzésből mondott pár hülyeséget, ami lehet, hogy sértő, de nem téged személyesen akartak megsérteni, hanem véletlenül egybeesett a videóddal. Nekünk balkormányos, csirkelábas kocsink van, büszkén vállalom, hogy pp vagyok :)
😂👍👍
Itt sokan dicsérik a Speedz9ne-t. Régebben néztem, de szerintem már túl nagy lett az arcuk...