Mucsi Ferenc gyűjteménye - 150 csemegeszőlő fajta a házikertben
HTML-код
- Опубликовано: 2 сен 2022
- Köszönöm a csatornatagok támogatását, a like-okat és a feliratkozásokat! Segítségükkel egyre több szőlőskertebe látogathatok el és készíthetek a gyűjteményekről videókat:
www.donably.com/kulicz-laszlo
A videó tartalmából:
Augusztus 23.-án Kisteleken jártam, ahol azt a gyűjtőtársamat látogattam meg, kinek segítségével kb. tíz éve megalapozhattam a saját gyűjteményemet. Rajtam kívül még jónéhány csemegeszőlővel foglalkozó társam mondhatja el ugyan ezt magáról, hiszen ebben az időben Mucsi Ferenc megjelenése a Csemegeszőlő index fórumon meghatározó volt és egy új irányba mutatott. Nyilvános fajtabemutatói élményszámba mentek, honlapja pedig egyedülálló csemegeszőlő adatbázis, amit mi gyűjtők napi szinten tanulmányozunk. Ez a videó nem csak a gyűjtő kertjét és fajtagyűjteményét mutatja be, hanem beszélgetünk a kezdetekről, a fórumról, a honlapjáról, az első magyar csemegeszőlő kiállításon elért sikeréről és a legújabb fajtáiról is.
A két legjobb! Mindkettejüknek sokat köszönhetek! Értelmes, szépen beszélő, kulturált, alapos emberek, s ami még fontosabb: imádják a növényeiket és a földet. Precízek, a kertjük szép, rendezett. Nagyon nagyon kevés van már csak az ilyen lelkű emberekből!
Az állami kísérleti telepeknek lett volna a dolga az új fajtákat terjeszteni.
Nyilvánvalóan azt ott dolgozó jól megfizetett "szakemberek" ebben ellen érdekeltek voltak. És a jelen pillanatban is kerék kötői, a kiskert tulajdonosok boldogságának.
Ennyit a több diplomás, akadémiai tag mihasznákról.
Köszönjük Ferencnek, hogy oly sokunkat elindított ezen az úton!
Két ilyen csodálatos embert látni egy videóban. Felemelő érzés. Köszönöm.
Köszönet Lászlónak, hogy megismerhettük Mucsi Ferencet aki a csemegeszőlőfajták terén egy hiteles személyiség! Ezúton gratulálok a csemegeszőlő kiállításon elért sikeréhez!
Az ilyen kisfilmek, videók, dokumentum filmek hiányoznak ebből az országból.A napokban gondoltam arra ,hogy xsak Ukrajnában van a szülőnek nagy kultusza nálunk hol vannak a nemesitők szölészek stb . Pár éve végre elundulti valami és ezt önöknek köszönhetjük. .
A csemege szölészet "nagy öregei " számomra tanítómesterek. Gratulálok nektek további sikereket kívánva!
Köszönjük!
Kedves László! Örülnénk, ha te is bemutatnád a fajtagyűjteményedet! További jó munkát és sok sikert!
Jó volt látni Mucsi Urat is ! Sokat köszönhetünk mindkettejüknek !
Mindkettőjüknek nagyon köszönjük,nagyon sokat segítettek nekünk,laikusoknak.
Kedves László! Köszönöm ezt a videót, amin keresztül megismerhettem Mucsi Ferencet. Önök nagyon értékes emberek, jó egészséget kívánok a munkájukhoz.
Azt gondolom, sokan vártuk már ezt a videót!
Nagyon örülök, hogy személyesen is ismerhetem Ferit - engem is Ő indított el ezen az úton - pontosan úgy, ahogy elmondta. /a honlapja számomra most is etalon/
Büszke vagyok rá, hogy megismerhettem, sőt barátomnak is mondhatom!
Tisztelettel : Matus Tibor Nána Szlovákia
Nagyon inspirálóak a videói köszönet érte.Nö ként kedvet kaptam a szöllészkedéshez.
Na végre!👏
Ez a videó egy nagyon értékes és kedves meglepetés, hálás köszönet érte!!!🙂👏
Bőven pótolja azt, amit az előző videóban hiányoltam! 🙂
Örülök, hogy én is rátaláltam a csemegeszőlők.hu oldalra, mert nagyon értékes adatbázis és olyan "nagyot szólt", hogy elindította a mi családunkban is a gyűjtőszenvedélyt! 🙂 Azóta is, napi szinten, nagyon sokat tanulok általa.
Hálás vagyok Mucsi Ferenc úrnak a sok jó tanácsért és segítségért is.
Kulicz úrnak pedig az értékes videókért!👏
Köszönöm ezt a videót két remek szőlésszel! Jó egészséget mindkettőjüknek, folytassák a munkát, nagy szükségünk van Önökre!
Köszönöm a hasznos videót
Elismerésem tisztelt M. Ferenc és K.László. Önöktől kaptam kedved az oltáshoz,ezzel együtt a fajták gyűjtéséhez..Köszönet a nagyon kedves videókért,szakmai és fajta útmutatókért !
Köszönöm a csodálatos bemutatót,várom a folytatást. Gratulálok a versenyen elért győzelemhez.
Nagyon érdekes és figyelemfelkeltő videó volt, akár a többi! Kár, hogy nem árulnak vesszőt. További sikeres munkát!
Kedves László! Külön köszönöm, hogy elkészült ez a videó. Sajnos nem tudtam személyesen megtekinteni Ferenc Úr gyűjteményét, de remélem, hogy ez pótolva lesz majd, és egyszer szívesen megnézném az Önét is.
Gratulálok a csemegeszőlősök "Kolombuszának" és Lacibácsinak is a videóért !
Köszönjük!
Köszönjük szépen, tisztelettel.
Hasznos film volt ! köszönet
Szèp eredmèny ! Èn is ìgy vezetem a fajtàimt :-) Attila Szerbiàbol.
Tisztelt Kulicz László Úr! Szeretnék vásárolni , ha lehetséges Black Globe fajtából oltócsapokat. Kérem , adjon egy elérhetőséget. Köszönettel: Hattáné Juhász Irma Szívből gratulálok a Pécsi Csemegheszőlő bemutatón elért sikeréhez!
Magam nem árusítok, de tudok javasolni beszerzési forrást. Mindez csak október végétől lesz aktuális. kulicz@gmail.hu
@ Kedves Laci! Köszönöm, keresni fogom ősszel.
Köszönöm. Fantasztikus.
Kedves László nagyon ürülök hogy Ferencet bemutatta akitől számos szőlőm(és fajtaazonos!!!) származik.
A hűvös éghajlatú Lengyelországból. Hát, mi hülyék vagyunk. Lusták is, mert a csemegeszőlőt nagyobb gondossággal kell termeszteni.
Üdvözlöm tisztelt Laci bácsi 😊 meg szeretném kérdezni, hogy a Bácsi a filmben, ad el vesszőt??
Köszönöm
Tisztelt Uram!
Szeretném, Mucsi Ferenc úrral felvenni telefonon a kapcsolatot! Legyenszíves telefonos elérhetőséget küldeni nekem! Köszönettel: Darazsacz János
Bocsánat,az egyik érdeklődőnek hasonló volt a kérdése és ott meg is kaptam a választ! Köszönöm!
Miért nincs Magyarországon csemegeszőlő termesztés?
Köszönöm a videót nagyon jó volt
! Kérdésem hogy hól lehet venni fűrtvédő hálót ami a nagy fürtökre is jó és menyibe kerül ? Köszönöm előre is !
Interneten célszerű rendelni, írja be a keresőbe: termésvédő háló. A multi áruházakba (pl. aldi) kapható zöldséges háló is jó, az kb. 160 Ft és elég nagy.
@ köszönöm a segítséget !
Ģratulálok!
Kedves László. Eddig vagy elkerülte a figyelmem, vagy nem láttam senkinél a Sato Giant szőlőről fajtabemutatót.
Hogy hogy nem foglalkoznak ezzel a fajtával?
Válaszát előre is köszönöm, és további eredményes munkát kívánok önnek.
Gyűjteményemben megvan a Sato, de még nem hozott említésre méltó termést. Nem olyan nagyok a bogyói, mint ahogy a leírásokban szerepel. Vizsgálgatom még, ezért nem mutogatom, talán majd jövőre.
💚💛❤
Tud valaki Mucsi Ferenctöl telfon számot küldeni nekem
Kedves László érdeklódni szerenék ,hogy a sima gyökeresztett. Csemetéknek a harmatgyökereit tavaszal le kell e vágnii nem oltott cseneték elöre is köszönöm.
Harmatgyökerezni az oltványokat szoktuk, gyökereztetett vesszők csemetéit nem feltétlenül szükséges, főleg ha öntözve vannak.
Üdvözlöm szeretném felvenni a kapcsolatot önnel .
kulicz@gmail.hu
Tisztelt László!
Az egyik fiatal tőkénél láttam,hogy a harmatgyökerek égészen fent vannak a talaj felszínén!
Ferenc ezeket le szokta-e vágni,vagy ez is erősíti a tőkét? Sajnos nekem is van néhány öregebb tőkém, amit elhanyagoltam, már hüvelyk új vastagságúak a gyökerek érdemes -e ezeket még levágni!
Gyönyörű a gyűjtemény,sok sikert kívánok a továbbiakban !
Tisztelettel: János.
MucsiFeri írta: Én a harmatgyökereket (sátorgyökereket) nem szoktam eltávolítani, ellentétben a "szakemberek" állításával, hogy ki kell vágni, mer felesleges, és nem engedi mélyre hatolni a többi-lentebb levő-gyökereket. Úgy gondolom, hogy majd a szőlő eldönti, hogy megtartja, vagy elsorvasztja. Ugyanis, ha hosszabb ideig egyszerre csak pár mm. eső esik egyszerre, akkor az a mélyebb rétegekbe nem tud lehatolni, viszont a harmatgyökerek által hasznosul. Hátránya, hogy a megújító trágyázásnál, vagy rotálással gyökérszaggatás jár, de ezt a szőlő a következő évben kiheveri.
Szeretnénk Öntől vásárolni kérem jelentkezzen előre is köszönöm...
Magam nem árusítok, de ha ír nekem (kulicz@gmail.hu) tudok javasolni beszerzési forrást.
Kedves László!
Meg tudná osztani Mucsi Ferenc elérhetőségét, amin keresztül lehetne tőle oltványokat venni?
Előre is köszönöm!
Kedves Blanka, Mucsi úr nem árul oltványokat, de címét a honlapon megtalálja: csemegeszőlők.hu
@ nagyon köszönöm!
@ esetleg abban tudna segíteni, hol lehet olyan különleges japán és lengyel fajtákat beszerezni, mint ami Mucsi úr gyűjteményében található?
Aggódom a dubovszkij zöld hajtásai miatt, szerintem nem magnéziumhiány, inkább tünik fitoplazmának. Magnéziumhiány az alsó öreg leveleken jelentkezik, nem a hajtás felső részén, és nem befolyásolja a hajtás beérését.