Nagyon jó! Ha "csak" annyit sikerült profitálni belőle, hogy figyeljünk a testünkre, máris előbbre vagyunk. De a hozzáfűzött, kifejezetten laikusoknak szóló magyarázat is kiváló! Köszönet érte!
Kb 3 hete volt szem fenék( vagy retina?) sztrokom. Egy kis területen a perifériás látást érintette, de a szem orvosnak sikerült (mert még idoben érkeztem), szem masszázs (igy nevezte meg a doki a kezelési formát)révén ki dugitani az érintett artériát. Amikor elmondom az esetemet az ismerőseimnek, meglepően sok az érintett. A családban is fel fedezhető egy anamnézis! A szív orvoshoz kerültem, ahol mint kiderült, számomra meglepően sok oka lehet egy ilyen sztrók kialakulásának. Többek között az általad feldolgozott esett ami a leg gyakoribb. Úgyhogy az eset után drasztikusan le csökkentettem a szénhidrát bevitelt. Fogytam közel 6 kilót es még szeretnék 3-at. Az LDL es triglicerid a felső megengedhető határon volt. Abszolút értékesnek értékelem ezt a videót! Köszönöm!
Elvégeztem a tesztet: bk:133/82/78 Jk: 130/81/80 Bl: 170/85/78 Jl: 152/86/75 Amikor meglàttam ezeket az eredményeket, azt hittem, szivbajt kapok! 😱De végûlis a szàmitàsok alapjàn jô! 69 éves vagyok. Nagyon tetszett ez a videô is, sokat tanultam ebbôl is, kôszônôm!
50 éves vagyok, magas lett a koleszterinszintem, gyógyszerrel jött rögtön a háziorvos, mondom kizárt, kérek carotis vizsgálatot. És milyen jól tettem! A doki azt mondta h az ereim kb egy érettségizőével vannak egy szinten (ritkán lát ilyet) és semmi szükségem gyógyszerre, sőt ártanék vele ...
Nekem gyakorló orvosként kevesebb az új információ, viszont valószínűleg könnyebben megértem, de én is egyet értek azzal, hogy magas színvonalúak a videók, és a stílus is remek, ezért vagyok én is feliratkozva!
Hálásan köszönöm ezt az értékes előadást.Megmondom őszintén a mérésnél a lábakon mért eredmények magasan meghaladták a karokon lévőket,az eredmény meglepett 1,10.❤
Köszönjük szépen! ❤Megmértem. A jobb lábamon mért érték sokkal magasabb volt a többinél, amelyek szinte egyformák voltak, de még a normálisba belefért, a hányados érték 1,1
Doktor Úr! Megcsináltam, amikor kijött a videó. Határértéken belül voltam. Aztán két héttel ezelőtt szívkatéter, ott is minden okés. Működik. Ez a tudomány természete. Köszönjük!
@ÁzsiábaSzakadtam A T-hullámnál van jelentős eltérés (csak terheléskor). Arra gyanakodtak, a koszorúér, -erek lehetnek beszűkűlve a többéves kezeletlen diab. 2 miatt. A terhelésre az életmódváltás miatt volt szükség, napi egy-másfél óra kardio-edzés megy, a cukrot ez megoldotta. Köszönöm a kérdés! Esetleg, ha a szívkoszorúerekről, T-hullámról lesz videó, nagy örömmel nézem majd. Eddig is sokat tanultam itt! Áldott ünnepet kívánok, Doktor Úr! Sz
Az agy anyagcseréje a test egyéb részeihez képest fokozott, e miatt a vérellátása is. A carotisok testünk többi ereihez viszonyítva sajnos nagyobb terhelésnek vannak kitéve, e miatt hamarabb/gyakrabban képződnek rajtuk plakkok. Én vesebetegekkel foglalkozok, és az a gyakorlati tapasztalat, hogy 40 év felett (sajnos akár 25-30 felett is) már mindenkinek vannak plakkjai, melyek jó esetben nem okoznak lényeges szűkületet az ereken. Korodhoz képest nagyon szerencsés vagy (elnézést a tegeződésért), mivel nincsennek plakkjaid az UH szerint, s kívánom még, hogy nagyon-nagyon sokáig így legyen, és mi láthassunk sok-sok tanulságos videót!
Jól sikerült videó, gratula. Hasznos lett volna, ha szó esik a TMAO vegyület érfal szűkítő hatásáról, amit az állati eredetű fehérjék fogyasztásának elhagyásával tudunk elérni. Ez a magas vérnyomás legfőbb oka.
Jo hallani, hogy tiszta a vizsgalatod. Ez azt jelenti, hogy erdemes kovetni a taplalkozasodat.... Egeszseg, Szabadsag, Kitartas es Beke... Udv. Ausztralia, Perth-bol... //
@hajnalkavarga6408 Mit használ az Ayurveda, hogy a feloldott plakkokról meggyőződjön? Nem tartja felelőtlenségnek olyasmit ajánlani, amire semmilyen bizonyíték nincs? Úgy látom egyébként, hogy a kérdező nem több energiát akar, hanem plakkoktól akar megszabadulni.
Köszönöm az értékes tájékoztatást. Sajnos mivel nálunk régóta betegségügy, bizalmam az orvosokba már megrendült, pedig tudom a diagnosztizálás nagyon fontos. Most mélyebben nem megyek bele... Pénzem nincs magánorvosra, tehát a kör sajnos bezáródik egy ideje. nekem azért is a diagnózis nagyon fontos lenne, mivel 2001-óa tolószékes lettem. orvosi műhiba.
Köszönöm szépen doki , nagyon hasznos ez a videó , ugyanis angiogramara vagyok programozva jövő héten, de nem szívesen mentem volna. Így itthon egy nem invazív "vizsgálattal " megoldom én . Valami biztos nincs rendben nálam 191/120 volt a vérnyomásom 2 napja .😅
@@ÁzsiábaSzakadtam köszönöm szépen a jó tanácsot , nem a videó miatt nem megyek doktor úr. Félek. A videó segített , hogy megtalálás a középutat . Ne menjek , de tudjam meg a helyzetet. Semmiképp nem akartam menni.
Nekdm van plakkom, évente nézetem, de szerencsére nek okoz nagy szűkületet, jó az áramlás. Szedek sztarint a koleszterinre. Nekem a vérnyomásméréses érték 1,29 lett.
Érdekes otthoni teszt mindenképp kipróbálom már csak azért is mert rajtam két koszorú ér dugulást kezeltek két bypass al késöbb megnézték a nyaki ütőereimet is ott mindent rendben találtak. Jó egészséget kivánok!
Ez lehet példa arra, amit mondtam a videóban, hogy a koszorúereken lehet valami akkor is, ha az ABI vagy a nyaki UH nem jelzi. Ezeknek a pozitivitása jelzi a magasabb rizikót, de a hiányuk nem zárja ki a szív érintettséget.
Köszi, kafa lehetőség! Gondolom érdemes több alkalommal elvégezni, mielőtt megrémül valaki az rossz eredménytől... Csukló mérő is elegendő ehhez? (bokára is jó) ?????
Üdvozlet Doktor úr Nekem elemes, csuklós merőm van,azzal is lehet elvégezni ? Magas koleszterinszint em van,ezt tudom,de nem szedek gyógyszert rá !! Köszönöm hogy válaszol 73 éves vagyok
Csuklós mérővel is lehet. A magas koleszterin szintet inkább beszélje meg a kezelőorvossal. Tudom önző vagyok, de azt szeretném, ha 83 évesen is nézné a videókat. 😊
Nagyon szépen köszönöm a videót! Ma megcsináltam a mérést ( a lábamon többször is mértem) tépőzáras félautomata vérnyomás mérőm van! Első mérés ... jobb láb 199/103/62 Második mérés ... bal láb 174/93/61 Harmadik mérés ...jobb láb 181/98/61 Negyedik mérés ... bal láb 175/95/60 Ötödik mérés ... jobb kéz 123/81/60 Hatodik mérés ...bal kéz 140/95/61 Legyen szíves értékelje ki!
Remek videó lett ez is! Köszönjük a magas minőségi videókat! Esetleg van tervben a szaunáról egy videó? Mik az előnyök és veszélyek mert még magyar nyelven nem találtam tartalmat.
Tiszteletem! Az mit jelent ha a lábamon mérve, jóval nagyobb a vérnyomás, mint a karomon? És a két kar között is van eltérés. BK:130/76 JK: 124/76 BL: 153/77 JL: 155/77 pulzus 61-62 Segítségét előre is köszönöm!
1.19 jött ki , de a vernyomasom most igencsak nyugalmi helyzetben volt (114/70 , ha barmikor munka utan ülo helyzetbe merem , biztos 125-135 / 85-90 -nel mozog) . Nemtudom mennyire megbizhato az eredmeny , de egy jo kis teszt . Atlag pulzus 72 es 30 eves vagyok . Igen +köver vagyok , rosszabbra szamitottam.
Kedves Doktor Úr! A boka vérnyomását hol lehet jobban mérni? Egy felkaros félautomata (tehát kézi pumpás) mérővel próbáltuk. A bokánál összevissza mért (ha egyáltalán), mivel a mandzsetta nagyon nem feküdt fel a lábra. Végül a "vádli" magasságában, a csatlakozó tömlőt a külső oldalra igazítva sikerült elfogadható értékeket kapni (így az ABI 1,13 lett, ami azért megnyugtatott... :-)).
Önzetlen nagyon emberi !!!
Köszönöm Dr.Úr
Doktor úr.Fantasztikus ez a segítség amivel nap mint nap megprobál rajtunk segíteni.Köszönjük.
Briliáns előadás, köszönöm szépen!
Köszönöm, végre egy érthető magyarázat. ❤
Nagyon köszönöm, és örülök hogy nincsenek benned plakkok, továbbra is vigyázz magadra.
Nagyon jó! Ha "csak" annyit sikerült profitálni belőle, hogy figyeljünk a testünkre, máris előbbre vagyunk. De a hozzáfűzött, kifejezetten laikusoknak szóló magyarázat is kiváló! Köszönet érte!
Köszönöm az értékes videót. Minden jót kívánok Magának.
Huu, ezt még ma letesztelem magamon. Köszi a videót.
Üdv Dr úr meg csinálom mert eddig mindig jó volt bízok benne hogy jól sikerül
Köszönjük szépen Doktor Úr!
Ismét nagyon hasznos volt!
Nagyon hasznos lehet ez a teszt, ki fogom probalni.
Nagyon jó videó volt! Köszönöm! 😊❤
Hálásan köszönöm Zsolt dr.!❤
Köszönöm!
köszönöm,tesztelni fogom
Üdv Doki! Nagyon köszönöm a tájékoztatást! Le is tesztelem magam, hogy képben legyek a helyzetemmel 😊
Nagyon szépen koszonom ezen információkat. és kívánom, hogy a doktor Úr a leheto leghosszabb ideig tehesse e jó tevékenységét.
Ennyire szarul nézek ki? 😂😂
❤Nagyon szépen köszönöm ❤
Nagyon hasznos volt! Köszönöm szépen!
Nagyon köszönöm doktor úr!!
Köszönöm, az alapos,és érthető magyarázatot.
Köszi Doki! Szuper volt most is! Örülök, hogy makk egészséges nyaki szinten!
Kb 3 hete volt szem fenék( vagy retina?) sztrokom. Egy kis területen a perifériás látást érintette, de a szem orvosnak sikerült (mert még idoben érkeztem), szem masszázs (igy nevezte meg a doki a kezelési formát)révén ki dugitani az érintett artériát. Amikor elmondom az esetemet az ismerőseimnek, meglepően sok az érintett. A családban is fel fedezhető egy anamnézis! A szív orvoshoz kerültem, ahol mint kiderült, számomra meglepően sok oka lehet egy ilyen sztrók kialakulásának. Többek között az általad feldolgozott esett ami a leg gyakoribb. Úgyhogy az eset után drasztikusan le csökkentettem a szénhidrát bevitelt. Fogytam közel 6 kilót es még szeretnék 3-at. Az LDL es triglicerid a felső megengedhető határon volt. Abszolút értékesnek értékelem ezt a videót! Köszönöm!
Thanks
Köszönöm szépen
Logikus! Nagyon jó 😁 Ezt ki kell próbálni.
Köszönöm szépen
Elvégeztem a tesztet: bk:133/82/78
Jk: 130/81/80
Bl: 170/85/78
Jl: 152/86/75
Amikor meglàttam ezeket az eredményeket, azt hittem, szivbajt kapok! 😱De végûlis a szàmitàsok alapjàn jô! 69 éves vagyok. Nagyon tetszett ez a videô is, sokat tanultam ebbôl is, kôszônôm!
Köszönjük!
Köszönöm szépen
Üdvözlöm! Köszönöm a videót és a magyarázatot. Rendkívül érdekes és hasznos videó volt!!♥️
👍
Köszönöm szépen az összeállítást! Üdvözlettel
Erőt egészséget kívánok önnek is
Kedves Doktor! Ez egy nagyon hasznos videó volt!
Köszönöm nagyon informatív volt…😮😮😮😮😮❤❤❤❤❤
50 éves vagyok, magas lett a koleszterinszintem, gyógyszerrel jött rögtön a háziorvos, mondom kizárt, kérek carotis vizsgálatot. És milyen jól tettem! A doki azt mondta h az ereim kb egy érettségizőével vannak egy szinten (ritkán lát ilyet) és semmi szükségem gyógyszerre, sőt ártanék vele ...
Danke!
Köszönöm szépen
Egyszerű és nagyszerű! Köszönet érte!
Thanks!
Köszönöm szépen
Nagyon érdekes és fontos videó, köszi, Doki! Máris nekifekszem:)
Köszönöm !!!👍👍👍
Köszönöm szépen! Nagyon hasznos információ!
Tiszteletem kedves doktor úr❤,köszönöm az előadást!
Szenzációs!
Köszönjük Doki! 👍😃
Nagyon szépen köszönöm a feltöltött videóit. Jó egészséget kívánok! ❤
Hasznosnak tartom, mert érthetően magyaráz és illusztrál.❤
Nekem gyakorló orvosként kevesebb az új információ, viszont valószínűleg könnyebben megértem, de én is egyet értek azzal, hogy magas színvonalúak a videók, és a stílus is remek, ezért vagyok én is feliratkozva!
Köszönöm
Szuper módszer!!! Nagyon jó és hasznos előadás, köszönöm!! 🙋🏻👍
Nagyon szépen m
kószönóm a videót.🎉
Na ez igen fontos videó volt doki. Köszi.
Hatalmas Köszönet tisztelt doktor úr 👍👍👍✌️🤝👋🌞
Nagyon jó ès nagyszerű videó.
Nagyon hasznos és praktikus volt.
Koszonjuk a videot
❤Köszönjük!
Köszönöm szépen
@@ÁzsiábaSzakadtam Nagyon szívesen!
Köszi a videót Doki!
köszönöm
Köszönjük a hasznos információkat!
Nagyon szépen köszönöm, feltétlenül ki fogom próbálni! 🙏
Köszönöm a videót Doki! Szuper eredményem lett! 👍
Köszönöm a tippet!! Nagyon hasznos!!!
Szuper ❤❤❤❤
Tiszteletem Dr.Úr.
kondibérlet alapba
😂👍 köszönöm szépen
Hálásan köszönöm ezt az értékes előadást.Megmondom őszintén a mérésnél a lábakon mért eredmények magasan meghaladták a karokon lévőket,az eredmény meglepett 1,10.❤
Ez nagyon hasznos volt! Köszönöm! Egyelőre nem merem megcsinálni, félek az eredménytől. "Strucc-politika" :)
Azért gyorsan megcsináltam. 1.35 lett az értékem. Azt hiszem ez engem megnyugtat.
Köszönöm ❤
❤hasznos, praktikus, köszönöm
Köszönjük szépen! ❤Megmértem. A jobb lábamon mért érték sokkal magasabb volt a többinél, amelyek szinte egyformák voltak, de még a normálisba belefért, a hányados érték 1,1
Hasznos info koszonom,ujranezem most tul faradt vagyok😮
Doktor Úr!
Megcsináltam, amikor kijött a videó. Határértéken belül voltam.
Aztán két héttel ezelőtt szívkatéter, ott is minden okés. Működik. Ez a tudomány természete. Köszönjük!
De miért kellett szívkatéter? Azt nem csinálnak csak úgy? 🤔
@ÁzsiábaSzakadtam A T-hullámnál van jelentős eltérés (csak terheléskor). Arra gyanakodtak, a koszorúér, -erek lehetnek beszűkűlve a többéves kezeletlen diab. 2 miatt. A terhelésre az életmódváltás miatt volt szükség, napi egy-másfél óra kardio-edzés megy, a cukrot ez megoldotta.
Köszönöm a kérdés!
Esetleg, ha a szívkoszorúerekről, T-hullámról lesz videó, nagy örömmel nézem majd.
Eddig is sokat tanultam itt!
Áldott ünnepet kívánok, Doktor Úr!
Sz
Köszönöm szépen Doktor Úr!
Az agy anyagcseréje a test egyéb részeihez képest fokozott, e miatt a vérellátása is. A carotisok testünk többi ereihez viszonyítva sajnos nagyobb terhelésnek vannak kitéve, e miatt hamarabb/gyakrabban képződnek rajtuk plakkok. Én vesebetegekkel foglalkozok, és az a gyakorlati tapasztalat, hogy 40 év felett (sajnos akár 25-30 felett is) már mindenkinek vannak plakkjai, melyek jó esetben nem okoznak lényeges szűkületet az ereken. Korodhoz képest nagyon szerencsés vagy (elnézést a tegeződésért), mivel nincsennek plakkjaid az UH szerint, s kívánom még, hogy nagyon-nagyon sokáig így legyen, és mi láthassunk sok-sok tanulságos videót!
Kéne egy CT angiográfia, de nincs pofám kavarni utána havi 10 dolláros tb fizetés mellett.
Köszönöm szépen Doktor úr
Jól sikerült videó, gratula. Hasznos lett volna, ha szó esik a TMAO vegyület érfal szűkítő hatásáról, amit az állati eredetű fehérjék fogyasztásának elhagyásával tudunk elérni. Ez a magas vérnyomás legfőbb oka.
Az pakokk oka a gyulladás amit okozhat a TMAO de okozhat más is. Mint ahogy a TMAO okozhat más szarsagot is.
Köszi, Doki Úr!
Ez megint szuper hasznos volt, Doktor Úr! Köszönjük! 🙂
Nagyon szépen köszönöm a videót! Nagyon hasznos információk voltak benne.
Hat ez nagyon szuper és érthető volt kedves Dr úr! Köszönöm szépen, jó éjszakát kívánok!❤️🥰
nagyon hasznos magyarazat. koszi
Jo hallani, hogy tiszta a vizsgalatod.
Ez azt jelenti, hogy erdemes kovetni a taplalkozasodat....
Egeszseg, Szabadsag, Kitartas es Beke... Udv. Ausztralia, Perth-bol... //
Köszönöm szépen .❤
Köszönöm.
Vajon fel lehet oldani a plakkokat valami termeszetes szerrel? Mekem 2es1'5mm esplakkot mertek a nyaki arteriakban.
@hajnalkavarga6408 Mit használ az Ayurveda, hogy a feloldott plakkokról meggyőződjön?
Nem tartja felelőtlenségnek olyasmit ajánlani, amire semmilyen bizonyíték nincs? Úgy látom egyébként, hogy a kérdező nem több energiát akar, hanem plakkoktól akar megszabadulni.
17:00
A mandzsetta helyzetére ki kéne térni, főleg a bokán. Hol legyen a cső és merre nézzen?
Nagyon kedvelem a videoit. Szeretem hogy ilyen ertehtoen magyarazza el ezt a komplex es bonyolult emberi müködest
Köszönöm az értékes tájékoztatást. Sajnos mivel nálunk régóta betegségügy, bizalmam az orvosokba már megrendült, pedig tudom a diagnosztizálás nagyon fontos. Most mélyebben nem megyek bele... Pénzem nincs magánorvosra, tehát a kör sajnos bezáródik egy ideje. nekem azért is a diagnózis nagyon fontos lenne, mivel 2001-óa tolószékes lettem. orvosi műhiba.
Köszönöm, nagyon hasznos volt számomra, sajnos 4éve volt egy infarktusom koszorúér elzáródás miatt 😊
Köszönöm szépen doki , nagyon hasznos ez a videó , ugyanis angiogramara vagyok programozva jövő héten, de nem szívesen mentem volna.
Így itthon egy nem invazív "vizsgálattal " megoldom én .
Valami biztos nincs rendben nálam 191/120 volt a vérnyomásom 2 napja .😅
Csak menjen arra az angiogramra, ígérje meg! Szó se lehet róla, hogy emiatt nem megy.
@@ÁzsiábaSzakadtam köszönöm szépen a jó tanácsot , nem a videó miatt nem megyek doktor úr. Félek.
A videó segített , hogy megtalálás a középutat . Ne menjek , de tudjam meg a helyzetet. Semmiképp nem akartam menni.
De Lena, ha az orvos ezt tartja szükségesnek, akkor miért? Vérnyomás az egekben 🤔
@@ÁzsiábaSzakadtam mert a procedúra, következményekkel járhat, de köszönöm.
@@lenamoldoveanu7523 Kedves Lena! Hallgasson a doktorra! Tessék elmenni a vizsgálatra!Jót akarnak magának!😊
Nekdm van plakkom, évente nézetem, de szerencsére nek okoz nagy szűkületet, jó az áramlás. Szedek sztarint a koleszterinre.
Nekem a vérnyomásméréses érték 1,29 lett.
Köszönjük a videót doki. Megmértem 1,2 lett tehát normális vagyok! 😂 Üdv.
Nekem 1,14 ABI. Nyaki UH 70%os elzáródást mutat. Persze ettől azért normális vagyok.Nem mindenki számára.😊
@ferencbubics4248 juj...
Érdekes otthoni teszt mindenképp kipróbálom már csak azért is mert rajtam két koszorú ér dugulást kezeltek két bypass al késöbb megnézték a nyaki ütőereimet is ott mindent rendben találtak. Jó egészséget kivánok!
Ez lehet példa arra, amit mondtam a videóban, hogy a koszorúereken lehet valami akkor is, ha az ABI vagy a nyaki UH nem jelzi.
Ezeknek a pozitivitása jelzi a magasabb rizikót, de a hiányuk nem zárja ki a szív érintettséget.
Szenzációs videó.😊
Üdv
Nagyon jó a videó
Köszi, kafa lehetőség!
Gondolom érdemes több alkalommal elvégezni, mielőtt megrémül valaki az rossz eredménytől...
Csukló mérő is elegendő ehhez? (bokára is jó) ?????
Ebben nem vagyok biztos...többen panaszkodtak itt a csuklósra.
Üdvozlet Doktor úr
Nekem elemes, csuklós merőm van,azzal is lehet elvégezni ?
Magas koleszterinszint em van,ezt tudom,de nem szedek gyógyszert rá !!
Köszönöm hogy válaszol
73 éves vagyok
Csuklós mérővel is lehet. A magas koleszterin szintet inkább beszélje meg a kezelőorvossal. Tudom önző vagyok, de azt szeretném, ha 83 évesen is nézné a videókat. 😊
Nagyon szépen köszönöm a videót!
Ma megcsináltam a mérést ( a lábamon többször is mértem) tépőzáras félautomata vérnyomás mérőm van!
Első mérés ... jobb láb 199/103/62
Második mérés ... bal láb 174/93/61
Harmadik mérés ...jobb láb 181/98/61
Negyedik mérés ... bal láb 175/95/60
Ötödik mérés ... jobb kéz 123/81/60
Hatodik mérés ...bal kéz 140/95/61
Legyen szíves értékelje ki!
Imre, mérje újra és csak 4 értéket adjon meg. A lábához kérjen segítséget, hogy ne kelljen felülni
@@ÁzsiábaSzakadtam Köszönöm szépen!
Remek videó lett ez is! Köszönjük a magas minőségi videókat! Esetleg van tervben a szaunáról egy videó? Mik az előnyök és veszélyek mert még magyar nyelven nem találtam tartalmat.
Köszönöm szépen, a szaunán majd gondolkodom.
Tiszteletem!
Az mit jelent ha a lábamon mérve, jóval nagyobb a vérnyomás, mint a karomon? És a két kar között is van eltérés. BK:130/76 JK: 124/76 BL: 153/77 JL: 155/77 pulzus 61-62
Segítségét előre is köszönöm!
Ez nem olyan nagy különbség. Az indexe is jó. 1.19
@@ÁzsiábaSzakadtam Nagyon köszönöm a válaszát!
👍
1.19 jött ki , de a vernyomasom most igencsak nyugalmi helyzetben volt (114/70 , ha barmikor munka utan ülo helyzetbe merem , biztos 125-135 / 85-90 -nel mozog) .
Nemtudom mennyire megbizhato az eredmeny , de egy jo kis teszt .
Atlag pulzus 72 es 30 eves vagyok . Igen +köver vagyok , rosszabbra szamitottam.
Kedves Doktor Úr!
A boka vérnyomását hol lehet jobban mérni? Egy felkaros félautomata (tehát kézi pumpás) mérővel próbáltuk. A bokánál összevissza mért (ha egyáltalán), mivel a mandzsetta nagyon nem feküdt fel a lábra. Végül a "vádli" magasságában, a csatlakozó tömlőt a külső oldalra igazítva sikerült elfogadható értékeket kapni (így az ABI 1,13 lett, ami azért megnyugtatott... :-)).
Nem hiszem hogy probléma lenne miatta
Hát Ferihegy2 kutyafüle...😂
Köszönöm a segítséget😊
Koszonom.