Kubatov évértékelőjében vannak érdekes dolgok. Én, mint megszállott Fradista, simán kiröhögtem ezt a költségvetéses dolgot. Az mondjuk igaz, hogy egy-egy játékost magasabb fizetéssel el tudnak tőlünk csábítani pl. Heister és Petriak. Én is úgy érzem, a trójás példa félre ment nálatok. Azt akarta Kubatov képletesen bemutatni, hogy mi legyünk az a csapat, akik gyengébb kerettel, kisebb költségvetéssel, a megfelelő taktikát, koncentrációt kihasználva, azon a kis sebezhető ponton megfogjuk a jóval erősebb ellenfelet. Hogy ne egy olyan bohóc csapat legyünk a nemzetközi porondon, mint voltunk Stögerrel. A Fradi stílus nagyon nem az, mint ami Csercseszovtól várható. De Rebrové sem volt közel ahhoz. Rebrovnál voltak kidolgozott, kombinatív játékelemek, letámadás, de nem az a Fradi stílusra jellemző mindenkit a kapuhoz szögezünk és nyomjuk, ami a csövön kifér. Ha mondanom kell egy erős példát, akkor a tradicionális Fradi stílus az valahol a manapság látott Klopp-féle játéknál lehet. Egy fokkal kiemelkedőbb centerjátékú, de hasonlóan letámadó, sokat futó, magasan védekező, szélsőjátékra építő játékstílus. Ahhoz, hogy a Fradi stílust lássuk a pályán ahhoz a mostani taktikával, játékfelfogással, játékstílussal kell pénzt szerezni és fejlődni évről-évre előre. Mi kishalak vagyunk ezen a szinten. A mostani keretünk alkalmatlan egy olyan totális focira, mint amit mindannyian látni szeretnénk. Ezek a srácok akkor jók, ha le vannak szabályozva, minden pontosan meg van írva előre, mindenki tudja mit kell csinálni. Akkor, ha már egyéni döntéseket, kombinatívabb, gyorsabb játékot várnak el tőlük, akkor vége a dalnak. Szétesnek fejben, nincs elég technikai tudásuk, nincsenek fizikálisan sem azon a szinten, hogy ezt bírják. Legelőször fejben fáradnának el, ami után a felesleges futásokkal fizikálisan gallyra vágnák magukat, jönnek az eladott labdák, az ellenfél kontratámadásai a magasan feltolt védővonal mögé... Mindig jobb és jobb játékosokat kell hozni, akik alkalmasabbak egy támadóbb focira. Amikor meg edzőt kell váltani, akkor pedig mindig egy fokkal támadóbb felfogású edzőt kell keresni. A lényeg, hogy legyen fokozatosság.
Egyik legjobb hozzászólás amióta én futballról írok értekezek. Köszönjük ezt az építő véleményt. Tényleg tupontos. De azért egy valamiben vitázom veled: nem az a megoldás hogy elfeledjük a stílust és meg sem próbáljuk megvalósítani. A játékosok minősége komolyan gondolom nem kifogás. Akárki akármit mond nem az. Azért nem mert lehet lépésenként haladni és igenis meg lehet elemeket valósítani a tradicionális Fradi stílusból akármilyen játékosokkal. Persze csak akkor ha hiszünk a tradíció erejében.
Mivel évet értékelt, a vírus miatti jegybevételek kiesése miatt reális lehet a költségvetési állítás. Ugye a másik két csapatnak messze nincs annyi jegyvásárlója...
Egyik klubcsapat sem nemzeti ügy. Nemzeti ügy az oktatás, az egészségügy, stb. Sem piacról elő, sem az állami pénzen élősködő klubok sem nemzeti ügyek semmiképpen sem.
Megértem a véleményedet, de nem értek vele egyet. Nem azt mondom, hogy olyan mértékben fontos ügy mint amiket te említesz. Nyilván nem! De ettől meg lehet egy olyan fontosságú ügy amely az egész ország számára fontos.
De nem az. Nincs olyan aspektusa, ami különlegessé teszi ezeket a csapatokat nemzeti szinten. Nem nemzeti csapatok hanem klubcsapatok, nem tesznek hozzá sem gazdaságilag, sem másként össznemzeti szinten a közösséghez. Akkor sem tennének hozzá érzelmi szinten, ha egyébként normálisan, valóban gazdasági alapon működnének, áldoznának, stb. Így mondjuk annyiban valóban nevezhetőek nemzeti ügynek, hogy irtózatos összegekbe kerülnek egy egyébként nem gazdag országnak. Ám te nem ilyen értelemben, hanem vmiféle magasztos szempontokból mondtad - de az nem áll meg, az feltétlenül erős túlzás.
@@danielmolnar5322 oh félre ne érts, eszem ágában sincs az “ország nevében” beszélni semmiről. Nyilván csupán az én véleményemet mondom. Tiszteletben tartom, ha te más véleményen vagy maximálisan.
@@geod01 hát azért lehetne felhozni példákat arra vonatkozóan hogy a klubfutball meg úgy általában a sportklubok működése nemzeti ügy. Nem azért tartom nemzeti ügynek a Fradi meg az Újpest ügyét fontosnak, mert fú de jó lenne bejutni a BL-be, hanem mert közösség teremtő és közösség építő ereje van a sportnak. Na hogy ezzel élnek e az emberek vagy nem az más kérdés, de azért én mégiscsak amellett vagyok hogy ami jó az jó, és csak azért mert emberek elrontják attól meg abszolút értékben nem válik az a valami rossza. Remelem érted mire gondolom a kesze kusza megfogalmazasom ellenére is. A másik pedig, hogy én alapvetően egyben értékelek ilyesfajta dolgokat: gazdasági rész + emocionális, lelki rész egyben ugyanakkor ugyanúgy. Én így gondolkozom dolgokról, de persze megértem ha te nem.👍🏼🙏🏻
Kubatov Gábor jó elnöke a Ferencvárosnak! Mind szervezeti szinten, mind infrastruktúra szintjén, mind anyagi biztonság szintjén stabillá tettek a klubot. Akik Kubatovoztak az elmúlt években azoknak mindig eszébe juttatom azt hogy 15 évvel ezelőtt az nb2ben volt olyan sztori hogy a csapat buszába a szurkolók tankoltak hogy le tudjanak menni egy vidéki bajnokira. Ehhez képest nézd meg hol tart a Fradi most minden szinten.
@@Faltolo ez nem Kubatov érdeme, a Fidesz érdeme, Kubatov a Fidesz egy meghatározó embere, ezért stabil a Fradi, de ez az állapot csak addig tartható fent, amíg a Fidesz a kormány! Utána ugyan ott lesz a Fradi mint 15 éve mert a kiadás megmarad 40-50 millió euró/év de a bevétel so se volt 20 milliónál több! Szóval hamar el fog fogyni a pénz, attól meg egyenesen hányingerem van hogy az ország legnépszerübb csapatát bekebelezte a politika, én emlékszek még arra amikor tömegek tüntettek Kubatov ellen mert a Fradisták utálták a Fideszt, aztán ez szépen lassan megváltozott, a szurkolók elkoptak, újemberek lettek a "B" középbe, ezért is változtak meg a rigmusok, és a szurkolás stílusa.. de mi is volt régen a Fradi??? Mindig a rendszer ellensége az-az a nép csapata!! És mi most a Fradi??? Ez a baj a szurkolók a sikerért eladták az identitást!!!!
@@csababenke2019 Abban egyetértek, hogy nem piaci alapon működik a Fradi ahogy az egész nb1 egyik csapata sem. Abban is egyetértek, hogy egy esetleges kormány váltás esetén simán benne a pakliban, hogy csődbe megy 8-10 csapat. Valóban ahhoz hogy a Fradi idáig emelkedjen szükség volt a kedvező kormányzati háttérre. De ezt a fejlődési görbét Kubatov Gábor vezényelte le a stábjával együtt és nem a fidesz. Azzal nem értek egyet hogy át lenne poltizalva a Fradi. Attól hogy egy fideszes vezető az elnök egyszer nem láttam a politikában a Fradi megjelenni és a kormányzati propagandaban sem látom a Fradit. Kubatov ellen pedig nem azért tiltakoztak az ultrák mert utálták a fideszt hanem mert be akarta vezetni a vénaszkennert az épülő Groupama arénába, előtte senki sem tüntetett ellene. Szerintem semmilyen identitás nem adott el senki. Valóban a nép csapata volt és annak a rendszernek az ellensége amit kommunizmusnak hívtak de annak már 30 éve vége. Azóta a nép nem minden esetben a rendszer ellensége.
@@Faltolo nekem ez a Fradi élén fideszes vezető még is olyan, mintha a Barcát felvásárolná a Spanyol királyi család, valahogy nem fér össze a klub identitásával a politikai kötödés!
Kubatov évértékelőjében vannak érdekes dolgok. Én, mint megszállott Fradista, simán kiröhögtem ezt a költségvetéses dolgot. Az mondjuk igaz, hogy egy-egy játékost magasabb fizetéssel el tudnak tőlünk csábítani pl. Heister és Petriak.
Én is úgy érzem, a trójás példa félre ment nálatok. Azt akarta Kubatov képletesen bemutatni, hogy mi legyünk az a csapat, akik gyengébb kerettel, kisebb költségvetéssel, a megfelelő taktikát, koncentrációt kihasználva, azon a kis sebezhető ponton megfogjuk a jóval erősebb ellenfelet. Hogy ne egy olyan bohóc csapat legyünk a nemzetközi porondon, mint voltunk Stögerrel.
A Fradi stílus nagyon nem az, mint ami Csercseszovtól várható. De Rebrové sem volt közel ahhoz. Rebrovnál voltak kidolgozott, kombinatív játékelemek, letámadás, de nem az a Fradi stílusra jellemző mindenkit a kapuhoz szögezünk és nyomjuk, ami a csövön kifér. Ha mondanom kell egy erős példát, akkor a tradicionális Fradi stílus az valahol a manapság látott Klopp-féle játéknál lehet. Egy fokkal kiemelkedőbb centerjátékú, de hasonlóan letámadó, sokat futó, magasan védekező, szélsőjátékra építő játékstílus.
Ahhoz, hogy a Fradi stílust lássuk a pályán ahhoz a mostani taktikával, játékfelfogással, játékstílussal kell pénzt szerezni és fejlődni évről-évre előre. Mi kishalak vagyunk ezen a szinten. A mostani keretünk alkalmatlan egy olyan totális focira, mint amit mindannyian látni szeretnénk. Ezek a srácok akkor jók, ha le vannak szabályozva, minden pontosan meg van írva előre, mindenki tudja mit kell csinálni. Akkor, ha már egyéni döntéseket, kombinatívabb, gyorsabb játékot várnak el tőlük, akkor vége a dalnak. Szétesnek fejben, nincs elég technikai tudásuk, nincsenek fizikálisan sem azon a szinten, hogy ezt bírják. Legelőször fejben fáradnának el, ami után a felesleges futásokkal fizikálisan gallyra vágnák magukat, jönnek az eladott labdák, az ellenfél kontratámadásai a magasan feltolt védővonal mögé... Mindig jobb és jobb játékosokat kell hozni, akik alkalmasabbak egy támadóbb focira. Amikor meg edzőt kell váltani, akkor pedig mindig egy fokkal támadóbb felfogású edzőt kell keresni. A lényeg, hogy legyen fokozatosság.
Egyik legjobb hozzászólás amióta én futballról írok értekezek. Köszönjük ezt az építő véleményt. Tényleg tupontos. De azért egy valamiben vitázom veled: nem az a megoldás hogy elfeledjük a stílust és meg sem próbáljuk megvalósítani. A játékosok minősége komolyan gondolom nem kifogás. Akárki akármit mond nem az. Azért nem mert lehet lépésenként haladni és igenis meg lehet elemeket valósítani a tradicionális Fradi stílusból akármilyen játékosokkal. Persze csak akkor ha hiszünk a tradíció erejében.
Jó lenne hosszabb távon is ez a felosztás: első rész aktualitások megbeszélése, második egy labdarúgóval vagy edzővel való beszélgetés.
Nem volt túl hosszú?
Mèg több ilyet!!
@@ivanmilitar3447 nem!!! Nyugodtan túl lehet lépni az 1 órát😉
Töki tipkus az a volt footbalista, hogy lehet, hogy jó játékos volt, de edzőkènt alkalmatlan!
Mivel évet értékelt, a vírus miatti jegybevételek kiesése miatt reális lehet a költségvetési állítás. Ugye a másik két csapatnak messze nincs annyi jegyvásárlója...
Lehetséges, de nehezen tudom elképzelni, hogy 2-3-4 millió euró lenne a jegybevétel kiesése.
🤟🤟🤟
Egyik klubcsapat sem nemzeti ügy. Nemzeti ügy az oktatás, az egészségügy, stb. Sem piacról elő, sem az állami pénzen élősködő klubok sem nemzeti ügyek semmiképpen sem.
Megértem a véleményedet, de nem értek vele egyet. Nem azt mondom, hogy olyan mértékben fontos ügy mint amiket te említesz. Nyilván nem! De ettől meg lehet egy olyan fontosságú ügy amely az egész ország számára fontos.
De nem az. Nincs olyan aspektusa, ami különlegessé teszi ezeket a csapatokat nemzeti szinten. Nem nemzeti csapatok hanem klubcsapatok, nem tesznek hozzá sem gazdaságilag, sem másként össznemzeti szinten a közösséghez.
Akkor sem tennének hozzá érzelmi szinten, ha egyébként normálisan, valóban gazdasági alapon működnének, áldoznának, stb. Így mondjuk annyiban valóban nevezhetőek nemzeti ügynek, hogy irtózatos összegekbe kerülnek egy egyébként nem gazdag országnak. Ám te nem ilyen értelemben, hanem vmiféle magasztos szempontokból mondtad - de az nem áll meg, az feltétlenül erős túlzás.
@@ivanmilitar3447 Miért beszélsz egy ország nevében külföldről?
@@danielmolnar5322 oh félre ne érts, eszem ágában sincs az “ország nevében” beszélni semmiről. Nyilván csupán az én véleményemet mondom. Tiszteletben tartom, ha te más véleményen vagy maximálisan.
@@geod01 hát azért lehetne felhozni példákat arra vonatkozóan hogy a klubfutball meg úgy általában a sportklubok működése nemzeti ügy. Nem azért tartom nemzeti ügynek a Fradi meg az Újpest ügyét fontosnak, mert fú de jó lenne bejutni a BL-be, hanem mert közösség teremtő és közösség építő ereje van a sportnak. Na hogy ezzel élnek e az emberek vagy nem az más kérdés, de azért én mégiscsak amellett vagyok hogy ami jó az jó, és csak azért mert emberek elrontják attól meg abszolút értékben nem válik az a valami rossza. Remelem érted mire gondolom a kesze kusza megfogalmazasom ellenére is.
A másik pedig, hogy én alapvetően egyben értékelek ilyesfajta dolgokat: gazdasági rész + emocionális, lelki rész egyben ugyanakkor ugyanúgy. Én így gondolkozom dolgokról, de persze megértem ha te nem.👍🏼🙏🏻
Tokics szereti Pole-ból nézni az adást általában, meg néha megszólal.
Átadom a székem, ha gondolod.😃
Mehet.😀
Egyébként nehéz Ivánnál többet dumálni, de igyekszem majd.
Hajrá!!!💪
Kubatov Gabor, mint elnok remek? Ezt most Ti komolyan gondoljatok?
Én halál komolyan.