Nekünk egy ilyen autó a mindennapi rohangálós. Én a munkám miatt egy pick up-ot használok, ha utazni kell, illetve sok cuccot cipelni, vagy valamit vontatni, akkor azt megoldjuk az én autómmal. 2020-as I3s 120 ah akkumulátoros. Volt egy kis segítségünk az egyik márkakereskedésben és egy olyan autót tudtunk megvenni, ami 17.000 km. futott saját autójuk volt minden rendelhető extra benne van, kivéve a világos belsőt! Imádjuk, zseniális minden tekintetben. Az elhúzható napfénytető az egyik legjobb extra, ami ezekhez kérhető volt. Nálunk a feleségem és az egyetemista gyerek használják a mindennapokban. Reggel tudnak együtt indulni és délután mire végez a feleségem addigra a gyerek érte tud menni, így az esetek 95%-ban 2 embernek megoldjuk a közlekedését egy autóval. Napi 170-200 km. kerül az autóba heti 5 alkalommal, ezt a távot bármilyen körülmények között tudja teljesíteni az autó úgy, hogy reggel egy előre fűtött / hűtött teljesen feltöltött kocsival indulnak el. A megtett kilométerek 75% autóút illetve autópálya a többi vidéki nagyvárosban kerül bele. Nekünk ilyen felhasználás mellett rengeteget spórol csak üzemanyagon, szervízeken. Vidéken lakunk, van garázs, ahol tudjuk tölteni, illetve mi kihasználjuk a hatótávot, így megérte megvenni. 2023 február óta több, mint 70.000 km. került bele eddig meghibásodás nélkül. Gumit cseréltünk ez idő alatt, illetve egyszer kellett az anyós ülésben az ülés fűtést megnézni, mivel nem minden esetben kapcsolt be / ezt garanciában javították az egyik szervízelés alkalmával, mikor kereket cseréltek a téli időszakra. Nyilván nem olcsó autó, drága hozzá a gumi, meg néhány dolog, magas a casco biztosítás díja, de ezeket a felárakat eddig bőven megspóroltuk üzemanyagon és a szervízeken. Hátrányai leginkább a méreteiből adódnak, kicsi csomagtartó, vékony & dràga gumi, illetve akiknek nincs benne a nyitható napfénytető azok panaszkodni szoktak, hogy a hátsó ülésen nincs semmi levegő, mivel a hátsó ajtóban lévő ablakok nem lehúzhatóak. Én eléggé nagydarab fickó vagyok, 196 cm. 145-150 kiló, de még így is kényelmesen tudom vezetni minden irányban kellemes a helyzet - bár mögém nem fér be felnőtt, csak gyerek.
Szia! Köszi a kommentet és hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat. Az általad felvázolt felhasználási módra tökéletes egy ilyen autó. Úgy látom, hogy a negatívumokról is hasonló véleményünk van. Illetve szerintem még többet adtak volna el anno ebből az autóból, hogyha egy mérettel nagyobb verzióban készítették volna el, mert akkor valóban teljes értékű autó lenne… De amúgy nagyon jó elektromos autónak tartom az i3-mat.
@@nesavlog84 igen, én is nagyon jó elektromos autónak tartom, én azt sajnálom, hogy nincs belőle egy 60 kwh akkus verzió. Konkrétan ezt a méretet kellene erőltetni a gyártóknak, nem az X5 / X7 méretű batárokat mondom ezt úgy, hogy V6-os VW amarok Pick up autóm van (3.0 TDI 258 le / 650nm) és a hobbi autóm egy W140 S500-as Mercedes. Sokan nem a felhasználói szokások alapján vesznek / választanak autót, hanem a "szomszédnak" és akkor máris kiderül, hogy nincs pénzük fenntartani az adott típust. Munkába én is mehetnék új amarokkal, csak az 12-15 M forinttal többe kerül, mint a jelenlegi, én ezt a különbséget inkább el nyaralom a családdal úgy, hogy belefér még a garázsba egy szerelem autó is és van lehetőségünk úgy karbantartani a meglévő autóinkat, hogy azok ne okozzanak fejfájást.
Nekünk tesla model 3 mellett van egy i3-asunk. Szinte csak a városba használjuk, ez a 4. darabunk i3ból :) A jelenlegi 94es, volt mar 120as S-esünk :) Szeretjük, városba tökéletes. Autópályát nem szereti :)
@@nrbi001 Az jutott eszembe, ha már ennyi tapasztalatod van az i3-mal kapcsolatban, volna esetleg kedved egy EVsztorik epizódban szerepelni az autóddal?
Ismerős környezet és ismerős autó.:) A töltési görbéje konkrétan annyira jó, hogy ha összemérjük egy sokkal újabb(de egyben gagyibb is)pl Peugeot e 208-al, ami tud akár 100kW-tal is tölteni, akkor az egységnyi idő alatt felvett kWh-k tekintetében az i3 80% körül már utoléri a francia szutykokat és meg is előzi.
Bocs, de a 94 Ah-s verzió 2016-ban jelent meg és nem 2017-ben. És milyen környezetbarát anyagokról beszéltek? Az újra felhasznált anyagok legfeljebb csak szerintetek környezetbarát. Mert hát mitől lenne környezetbarát egy őrölt pet palackokból és gyantából készült műszerfal elem? Egyik dolog sem környezetbarát, sem a használt pet darabok, sem a műgyanta. A kormányon lévő bőr pedig műbőr, ami szintén nem környezetbarát, hiszen a műbőr valójában műanyag. Az üléseken lévő szövet műszálas, ami szintén műanyag. Még a karbonszálas kaszni is félig műgyanta, szóval még az sem környezetbarát, kicsit sem. Talán egyedül a műszerfalon lévő fa díszítő elem ami valóban környezetbarátnak mondható, lényegében semmi más. A kijelző ezen a nagyobbik verzió, ami feláras volt annak idején. Amiben a kisebbik verzió van, az egyszerűen szánalmas mai szemmel nézve. Amiben ilyen van mint ez, az még úgy szódával elmegy. A felbontása az egyáltalán nem király, leginkább csapnivaló, egy használt Samsung telefonnak jobb a felbontása ma már. Hát én nem tudok róla, hogy az i3 csapatból többen átkerültek volna a Volkswagen-hez. Leginkább szélnek eresztették őket és így a többségük Kínában kötöttek ki. Többek közt ezért Kína az első most az elektromos autó gyártásban. Az ID3 menetirány választója közel sem ilyen, csak annyiban hasonlít, hogy ott is a le a hátra, a fel pedig az előre és hogy az is a kormány mögött található. A ki-be kapcsoló egészen máshol van és a parkoló állásba rögzítő is a végén található, szemben ezzel, aminek a tetején van, meglehetősen praktikátlan módon. Hogy nem érintő a kijelző, az egyszerűen érthetetlen a számomra. Hiszen amikor kifejlesztették, már akkor is bőven léteztek érintő kijelzős mobilok szép számmal. A tekergetős dolog egy hülyeség. Csak a régi BMW-sek esküsznek rá, senki se érti miért, mikor az érintő felület sokkal egyszerűbb és gyorsabb navigálást enged. Maga a menürendszer viszont azzal ellentétben amit mondtál, még mai szemmel is kifejezetten jó. És legalább jól működik és nem fagyogat, mint pl. az ID3-nál. Kényelmesnek kényelmes valóban, legalábbis elöl, mert aki hátul ül, az készüljön arra, hogy az ablakot nem tudja letekerni és kiszállni is csak akkor tud, ha az előtte ülő már kiszállt és kinyitotta az első ajtót. Ráadásul a lábak bizony nehezen férnek el a szűkös hely miatt, főleg ha elöl valami nagyobb darab ember ül aki hátrébb tolja az első üléseket. A szigetelése olyan gyenge közepes ennek az autónak, tekintettel arra, hogy oldalt az ajtók felől lényegében nem is nagyon van. Emiatt a szélzaj az már olyan 100 km/h-nál elég erőteljes tud lenni. A rossz minőségű utat nem a keskeny gumik miatt lehet jobban érezni, hanem a beton kemény felfüggesztés miatt. Ennek az autónak ugyanis nem olyan szép puhák a felfüggesztései mint mondjuk egy Golf-nak, hanem beton kemények, mint a versenyautóké. Biztosan van aki ezt szereti, de én pl. tuti nem tartozom közéjük. Épp ezért ezek az autók falusi rossz utakra nem igazán jók, ezek nagyvárosokba valóak, hogy egyik pontból gyorsan a másik pontba tudjál jutni, viszonylag normális, jó utakon. Ha odalépsz neki tényleg jól megy. Gyártói garancia a legtöbbre már nincs. Tolató kamera meg a legtöbb ilyenben szintén nincs, ugyanúgy extra, mint a nagy kijelző. Újra kezdték gyártani az i3-makat manapság már, bár az új i3 semmiben sem hasonlít már erre. Hogy ez mitől jó, azt nem tudom. Szerintem is ostobaság volt a BMW-től. Gőzöm sincs mitől ennyire drágák ezek az autók. Szerintem legalább 1,5-2 millával olcsóbbnak kéne lenniük. Talán azért kedvelik, mert hát BMW és az olyan jól hangzik, meg jól néz ki, illetve talán még azért, mert hasonló kategóriás városi autó nem nagyon van még az új kínálatokban sem. Mondjuk érthetetlen miért. Viszont ami a lényeg, ha használt tesztet akartál bemutatni, akkor nem az autó paramétereit, gyártását kellett volna részletezned a videód két harmadában, hanem a használatból eredő nyomokat, problémákat és hogy ezekkel mit lehet kezdeni és mennyibe kerülhetnek. Ez utóbbira csak egy kb. 5 perces részt hagytál és koránt sem volt teljes. És persze nem egy ennyire új, facelift utáni példány bemutatásával kellett volna előállnod, hanem inkább egy sok km-es régebbi, kisebb akkumulátoros, problémásabb tesztpéldánnyal, amin jól tudtál volna szemléltetni dolgokat.
Szoktam nézni az Id3 videóid, az egyik legszebb auto, az I3 is szuper. 2 dolog nem tetszik az i3ban, nem érintő képernyős a média egység, a másik pedig a kemény gázpedál és kormányozás. Elvileg ez tipikusan bmw-és.
Nekünk egy ilyen autó a mindennapi rohangálós.
Én a munkám miatt egy pick up-ot használok, ha utazni kell, illetve sok cuccot cipelni, vagy valamit vontatni, akkor azt megoldjuk az én autómmal.
2020-as I3s 120 ah akkumulátoros.
Volt egy kis segítségünk az egyik márkakereskedésben és egy olyan autót tudtunk megvenni, ami 17.000 km. futott saját autójuk volt minden rendelhető extra benne van, kivéve a világos belsőt!
Imádjuk, zseniális minden tekintetben.
Az elhúzható napfénytető az egyik legjobb extra, ami ezekhez kérhető volt.
Nálunk a feleségem és az egyetemista gyerek használják a mindennapokban.
Reggel tudnak együtt indulni és délután mire végez a feleségem addigra a gyerek érte tud menni, így az esetek 95%-ban 2 embernek megoldjuk a közlekedését egy autóval.
Napi 170-200 km. kerül az autóba heti 5 alkalommal, ezt a távot bármilyen körülmények között tudja teljesíteni az autó úgy, hogy reggel egy előre fűtött / hűtött teljesen feltöltött kocsival indulnak el.
A megtett kilométerek 75% autóút illetve autópálya a többi vidéki nagyvárosban kerül bele.
Nekünk ilyen felhasználás mellett rengeteget spórol csak üzemanyagon, szervízeken.
Vidéken lakunk, van garázs, ahol tudjuk tölteni, illetve mi kihasználjuk a hatótávot, így megérte megvenni.
2023 február óta több, mint 70.000 km. került bele eddig meghibásodás nélkül.
Gumit cseréltünk ez idő alatt, illetve egyszer kellett az anyós ülésben az ülés fűtést megnézni, mivel nem minden esetben kapcsolt be / ezt garanciában javították az egyik szervízelés alkalmával, mikor kereket cseréltek a téli időszakra.
Nyilván nem olcsó autó, drága hozzá a gumi, meg néhány dolog, magas a casco biztosítás díja, de ezeket a felárakat eddig bőven megspóroltuk üzemanyagon és a szervízeken.
Hátrányai leginkább a méreteiből adódnak, kicsi csomagtartó, vékony & dràga gumi, illetve akiknek nincs benne a nyitható napfénytető azok panaszkodni szoktak, hogy a hátsó ülésen nincs semmi levegő, mivel a hátsó ajtóban lévő ablakok nem lehúzhatóak.
Én eléggé nagydarab fickó vagyok, 196 cm. 145-150 kiló, de még így is kényelmesen tudom vezetni minden irányban kellemes a helyzet - bár mögém nem fér be felnőtt, csak gyerek.
Szia! Köszi a kommentet és hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat. Az általad felvázolt felhasználási módra tökéletes egy ilyen autó. Úgy látom, hogy a negatívumokról is hasonló véleményünk van. Illetve szerintem még többet adtak volna el anno ebből az autóból, hogyha egy mérettel nagyobb verzióban készítették volna el, mert akkor valóban teljes értékű autó lenne…
De amúgy nagyon jó elektromos autónak tartom az i3-mat.
@@nesavlog84 igen, én is nagyon jó elektromos autónak tartom, én azt sajnálom, hogy nincs belőle egy 60 kwh akkus verzió.
Konkrétan ezt a méretet kellene erőltetni a gyártóknak, nem az X5 / X7 méretű batárokat mondom ezt úgy, hogy V6-os VW amarok Pick up autóm van (3.0 TDI 258 le / 650nm) és a hobbi autóm egy W140 S500-as Mercedes.
Sokan nem a felhasználói szokások alapján vesznek / választanak autót, hanem a "szomszédnak" és akkor máris kiderül, hogy nincs pénzük fenntartani az adott típust.
Munkába én is mehetnék új amarokkal, csak az 12-15 M forinttal többe kerül, mint a jelenlegi, én ezt a különbséget inkább el nyaralom a családdal úgy, hogy belefér még a garázsba egy szerelem autó is és van lehetőségünk úgy karbantartani a meglévő autóinkat, hogy azok ne okozzanak fejfájást.
Nekünk tesla model 3 mellett van egy i3-asunk. Szinte csak a városba használjuk, ez a 4. darabunk i3ból :) A jelenlegi 94es, volt mar 120as S-esünk :) Szeretjük, városba tökéletes. Autópályát nem szereti :)
@@nrbi001 Szia! Köszi a kommentet! Wow ez már a 4.db i3 nálatok? Akkor ti már biztosan elég rendesen képben vagytok a típussal kapcsolatban 😁
@@nrbi001 Az jutott eszembe, ha már ennyi tapasztalatod van az i3-mal kapcsolatban, volna esetleg kedved egy EVsztorik epizódban szerepelni az autóddal?
Ismerős környezet és ismerős autó.:) A töltési görbéje konkrétan annyira jó, hogy ha összemérjük egy sokkal újabb(de egyben gagyibb is)pl Peugeot e 208-al, ami tud akár 100kW-tal is tölteni, akkor az egységnyi idő alatt felvett kWh-k tekintetében az i3 80% körül már utoléri a francia szutykokat és meg is előzi.
Bocs, de a 94 Ah-s verzió 2016-ban jelent meg és nem 2017-ben.
És milyen környezetbarát anyagokról beszéltek? Az újra felhasznált anyagok legfeljebb csak szerintetek környezetbarát. Mert hát mitől lenne környezetbarát egy őrölt pet palackokból és gyantából készült műszerfal elem? Egyik dolog sem környezetbarát, sem a használt pet darabok, sem a műgyanta. A kormányon lévő bőr pedig műbőr, ami szintén nem környezetbarát, hiszen a műbőr valójában műanyag. Az üléseken lévő szövet műszálas, ami szintén műanyag. Még a karbonszálas kaszni is félig műgyanta, szóval még az sem környezetbarát, kicsit sem. Talán egyedül a műszerfalon lévő fa díszítő elem ami valóban környezetbarátnak mondható, lényegében semmi más.
A kijelző ezen a nagyobbik verzió, ami feláras volt annak idején. Amiben a kisebbik verzió van, az egyszerűen szánalmas mai szemmel nézve. Amiben ilyen van mint ez, az még úgy szódával elmegy. A felbontása az egyáltalán nem király, leginkább csapnivaló, egy használt Samsung telefonnak jobb a felbontása ma már. Hát én nem tudok róla, hogy az i3 csapatból többen átkerültek volna a Volkswagen-hez. Leginkább szélnek eresztették őket és így a többségük Kínában kötöttek ki. Többek közt ezért Kína az első most az elektromos autó gyártásban. Az ID3 menetirány választója közel sem ilyen, csak annyiban hasonlít, hogy ott is a le a hátra, a fel pedig az előre és hogy az is a kormány mögött található. A ki-be kapcsoló egészen máshol van és a parkoló állásba rögzítő is a végén található, szemben ezzel, aminek a tetején van, meglehetősen praktikátlan módon.
Hogy nem érintő a kijelző, az egyszerűen érthetetlen a számomra. Hiszen amikor kifejlesztették, már akkor is bőven léteztek érintő kijelzős mobilok szép számmal. A tekergetős dolog egy hülyeség. Csak a régi BMW-sek esküsznek rá, senki se érti miért, mikor az érintő felület sokkal egyszerűbb és gyorsabb navigálást enged. Maga a menürendszer viszont azzal ellentétben amit mondtál, még mai szemmel is kifejezetten jó. És legalább jól működik és nem fagyogat, mint pl. az ID3-nál.
Kényelmesnek kényelmes valóban, legalábbis elöl, mert aki hátul ül, az készüljön arra, hogy az ablakot nem tudja letekerni és kiszállni is csak akkor tud, ha az előtte ülő már kiszállt és kinyitotta az első ajtót. Ráadásul a lábak bizony nehezen férnek el a szűkös hely miatt, főleg ha elöl valami nagyobb darab ember ül aki hátrébb tolja az első üléseket. A szigetelése olyan gyenge közepes ennek az autónak, tekintettel arra, hogy oldalt az ajtók felől lényegében nem is nagyon van. Emiatt a szélzaj az már olyan 100 km/h-nál elég erőteljes tud lenni.
A rossz minőségű utat nem a keskeny gumik miatt lehet jobban érezni, hanem a beton kemény felfüggesztés miatt. Ennek az autónak ugyanis nem olyan szép puhák a felfüggesztései mint mondjuk egy Golf-nak, hanem beton kemények, mint a versenyautóké. Biztosan van aki ezt szereti, de én pl. tuti nem tartozom közéjük. Épp ezért ezek az autók falusi rossz utakra nem igazán jók, ezek nagyvárosokba valóak, hogy egyik pontból gyorsan a másik pontba tudjál jutni, viszonylag normális, jó utakon.
Ha odalépsz neki tényleg jól megy. Gyártói garancia a legtöbbre már nincs. Tolató kamera meg a legtöbb ilyenben szintén nincs, ugyanúgy extra, mint a nagy kijelző.
Újra kezdték gyártani az i3-makat manapság már, bár az új i3 semmiben sem hasonlít már erre. Hogy ez mitől jó, azt nem tudom. Szerintem is ostobaság volt a BMW-től.
Gőzöm sincs mitől ennyire drágák ezek az autók. Szerintem legalább 1,5-2 millával olcsóbbnak kéne lenniük. Talán azért kedvelik, mert hát BMW és az olyan jól hangzik, meg jól néz ki, illetve talán még azért, mert hasonló kategóriás városi autó nem nagyon van még az új kínálatokban sem. Mondjuk érthetetlen miért.
Viszont ami a lényeg, ha használt tesztet akartál bemutatni, akkor nem az autó paramétereit, gyártását kellett volna részletezned a videód két harmadában, hanem a használatból eredő nyomokat, problémákat és hogy ezekkel mit lehet kezdeni és mennyibe kerülhetnek. Ez utóbbira csak egy kb. 5 perces részt hagytál és koránt sem volt teljes. És persze nem egy ennyire új, facelift utáni példány bemutatásával kellett volna előállnod, hanem inkább egy sok km-es régebbi, kisebb akkumulátoros, problémásabb tesztpéldánnyal, amin jól tudtál volna szemléltetni dolgokat.
Jól kis videó, jár a like.
@@knoki76 Köszönöm szépen! Örülök hogy tetszett!
@@nesavlog84 Azon gondolkodtam, hogy ha 2022-ben befejeződött a gyártás, lesz lesz/van alkatrész ellátottság?
@@knoki76 Szerintem a BMW nem engedheti meg magának, hogy ne legyen. Illetve azért mégis csak eladtak belőle 250e db.-ot.
@@nesavlog84 köszönöm
A 2022-es autók 2030ig garanciálisak, alkatrész ellátás miatt még kb. 20 évig nem kell aggódni.
Autó = Áutaó! 🤷♀🤣
Szoktam nézni az Id3 videóid, az egyik legszebb auto, az I3 is szuper. 2 dolog nem tetszik az i3ban, nem érintő képernyős a média egység, a másik pedig a kemény gázpedál és kormányozás. Elvileg ez tipikusan bmw-és.