Palik & Czollner - Schumacher bejelenti a visszavonulását (F1 2006 Monza- Olasz Nagydíj)
HTML-код
- Опубликовано: 23 фев 2019
- A dicsőséges monzai győzelem után Schumacher fájdalmas búcsút vesz az F1-től. Előtte Palikék találgatják, hogy vajon milyen döntést hoz majd MS.
Спорт
Aki ilyen magasságokba tudta emelni a legendás, ám ezer sebből vérző Ferrarit, az abszolút megérdemli a tiszteletet, az elismerést és a szurkolók szeretetét. Schumacher soha nem nyavalygott (pedig bőven lett volna oka rá), nem szidta az autóját, a csapatát. Keményen megdolgozott azért, hogy a vörösökkel a csúcsra érjen. Igazi sportemberi nagyságra vall. Tragikus és elszomorító, ami történt vele. Nem ezt a sorsot érdemelte.
Ami manapság van vele az elszomorító! Azt sem vitatom, hogy jó pilóta volt. De azért azt is tegyük hozzá, hogy nem is egy olyan verseny volt, amikor pl. csapatutasítás után nyerhetett. Ilyen volt többek között 2001-ben és 2002-ben Ausztriában. Ezen felül persze elismerem, hogy nyert 7 világbajnoki címet.
Igen, a csapatutasítás olykor neki kedvezett. De nem azért, mert Schumacher volt a neve, hanem mert neki voltak jobb esélyei a Ferrarin belül a világbajnoki cím megszerzésére. 1999-ben, Malajziában, neki kellett az élen autózva elengednie maga mellett a csapattárs Irvine-t, mert MS a silverstone-i lábtörése után kiesett az azévi bajnoki küzdelemből. A visszatérése első futamán, Sepangban, megszerezte a pole-t, 1 mp-cel gyorsabbnak bizonyult "Crazy Eddie"-nél. A futamon aztán, néhány kör után már több mp-es előnyre tett szert a 2. Irvine-nal szemben, ám ekkor Jean Todték rászóltak, hogy engedje el a csapattársat, aki még harcban volt az összetett elsőségért. Schumacher nem rinyált, nem mondott ellen, és bármennyire is nehéz lehetett a számára, átengedte a győzelmet Irvine-nak. Ez is mutatja, hogy milyen kiváló, alázatos csapatjátékos volt, aki elsősorban a team érdekeit tartotta szem előtt.
@@Hungary599 1999 esetében igazad van! Az 1 szezon volt. Vajon meg lett volna a bajnoki cím 2004-ben, hogyha Barrichello-nak engedték volna a valós versenyt a két pilóta között a teljes évad alatt? Nem biztos!
@@gulyasmatyas7149 Felteszem, Barrichellóra gondolsz, 2004-ben ő volt a másik Ferrari-versenyző. Az a pilóta van kedvezőbb helyzetben, amelyik a futamokon előbbről startolhat. Ez ma sincs másként. Csak nézd meg Hamilton és Bottas esetét. Nem tudok egyetlen szezonról sem (leszámítva a visszatérése utáni időszakot), amikor bármelyik csapattársa le tudta volna győzni Schumachert időmérős szereplések tekintetében, az egész évet mérlegre téve. Rubensnek nem tiltották meg, hogy nyomja a gázt, ahogy a csövön kifér, de így is csak elvétve tudott pariban lenni MS-sel a kvalikon.
@@Hungary599 Igen az idősebbik brazilra gondoltam csak elírtam. Ja! csak éppen a korábban említett két osztrák nagydíj vagy a 2005-ös amerikai nagydíj, amikor láthatóan gyorsabb volt Schuminál, de mégsem tarthatta meg a győzelmét vagy éppen előzhette meg a németet. Ez azért undorító dolog volt a Ferraritól. Az igaz, hogy a visszatérése után Rosberg lényegében tönkreverte. Ő pont az ellenpélda arra, hogy miért nem kell egy többszörös világbajnoknak több év kihagyás után visszatérnie.
Michael, hiányzol...
Annyira rossz bele gondolni, hogy mi történt vele 😪😭 Hogy egy rossz esés így el tud rontani egy életet 😖 Jó látni a régi videókon! Köszönöm a feltöltést!😞
Örülök annak hogy ezt élőben làthattam.
Örülök annak hogy végig követhettem MSCH ès a FERRARI tündöklését.
Köszönöm a nagypapàpmnak hogy megmutatta nekem ezt a nagyszerű sportott(M1 1994)
She is a gift to this world, to those who appreciate her determination, humanity and war, please applaud her, she is a very loved person. Michael schumacher
👑👑👑👑👑👑👑👑👑👑👑👑
"A fény, ami kétszer olyan fényesen ég, fele olyan sokáig tart...
és te nagyon-nagyon fényesen égtél."
A LEGENDA!!! soha egyik versenyzo sem fog a nyomba erni!!! (Meg akkor sem ha 8 szoros vilagbajnok lesz valaki)
dehogynem
Az egyik legnagyobb volt, de a dominanciája a 2000es évek elején majdnem tönkreb@szta a Forma 1-et
@@robbr6661 arrol nem o tehetett hogy jo par evig nem volt ellenfele!!
@@horvathzsolt7464 ezt azért nem mondanám (Hakkinen, Montoya, majd később Kimi és Alonso is felvette a kesztyűt), de a jelenléte kb ugyanannyira volt káros mint hasznos az F1-re. Csapattársa nem lehetett rivális (Ausztria 2001 és 2002 pl), volt olyan év amikor már Magny Coursban világbajnok lett, nevetséges..na de,ahogy az elején is írtam, valóban az egyik legnagyobb volt.
@Sándor Asztalos xddd hamilton egy csicska 😂alonso fan vagyok amiota nézem ès nem nem jobb nála
Lehet szidni lehet fanyalogni rá! De mèg egy Michael Schumacher nem lesz! Ő egy èlő legenda!
Felépült a balesetéből?
@@tiboralbert5502 Mivel a családja semmit sem mond róla, ezért nagy valószínűséggel nincs jól sajnos.
Köszönöm a videót, Isten vigyázzon rá és rátok
7:25 : "Ebből az örömből nem úgy tűnik, mint aki vissza akar vonulni."
Hát pont azért örül ennyire, mert ez az utolsó szereplése a dobogón és az F-1-ben.
Most igyekszik különösen jól érezni magát. (mint egy gyerek kb) :)
Bármikor nyert mindig be volt készítve 2 üveg pezsgő! Egyet mi is locsoltunk egymásra ,a másikat megittuk!! 2004-ben már készen voltak a közértesek ,mert ott ünnepeltünk,és ott kapott mindenki a pezsgőből amit locsoltunk! Soha nem lesz még egy ilyen ember mint ő!! Minden tisztelet az övé!!
Szomfa akkor jó sokat ittatok :D
rengeteg pénz mehetett el pezsgőre ha 2004-ben Schumira ittatok😂
Brutális mekkora szurkoló tábora volt Schumachernek. Se Hamiltonnál, se Vettelnél nem látható ez már. Minden elmond ez a mai Forma 1-ről.
A mai Forma 1-nek sincs már messze ekkora szurkoló tábora :)
Ő maga volt a sportág :) Ezek a mai ficsúrok nem tudnak felérni a népszerűségéhez, legyen akárhány győzelmük/bajnoki címük.
Aki ilyen magasságokba tudta emelni a legendás, ám ezer sebből vérző Ferrarit, az abszolút megérdemli a tiszteletet és a szurkolók szeretetét. Schumacher soha nem nyavalygott (pedig bőven lett volna oka rá), nem szidta az autóját, a csapatát. Keményen megdolgozott azért, hogy a vörösökkel a csúcsra érjen. Igazi sportemberi nagyságra vall.
Reméljük, Mick hasonló sikereket ér el...
Alonsonak volt még ekkora tábora, illetva a finneknek Hakkinen ,Raikkonen.
És szerintem még lett volna benne 2 vagy 3 VB cím
@Kálmán Gergő Más dolog a versenyzői karrierje, és más a magánélete. Mindig is óvta, védte a családját a nyilvánosságtól. Corinna most ugyanezt teszi vele kapcsolatban. Szeretné a férjét biztonságban tudni. Az, hogy milyen állapotban van Michael, hogy miken megy keresztül, az nem tartozik senki másra, csak a családra. Teljesen érthető, felelősségteljes reakció. Főleg annak fényében, hogy kedvező hírekkel sajnos nem szolgálhatnak. Közülünk a legtöbben (legalábbis bízom benne) hasonlóképpen cselekednének.
💓😭
Az az érdekes, hogy azt mondja a szurkolóknak joguk van tudni az igazságot és azt ami a háttérben történik. Most mégis titkolóznak. Amit teljesen megértek, mert az ő joguk eldönteni. Csak érdekes, hogy akkor miket mondott az élete döntéséről.
Lehet hogy ha Schumin múlna, akkor lenne tájékoztatás az állapotát illetően...a családja döntött így.
Mert az privät amit sosem kevert bele. Ettöl (is)profi.
Megkonnyeztem.
én nem
@@CicaeMeow kit érdekel hogy te nem?
@@CicaeMeow Te ennyire utálod micket? :D
@@CicaeMeow ki kérdezett téged te megszomorodott madár?
@@CicaeMeow azt se tudod eszik vagy isszak a motorsportot mit ugatsz ide te patkany
Ennél már csak az utolsó versenye a 2012 es Abu Dabi nagydíj
Ő ,maga volt a formula 1 ,lelke volt az egésznek.
Kiraly a zárókép! 🤣
Mekkora hármas ...
Mick Schumacher a 10. lett élete első F2-es időmérőjén Bahreinben : www.fiaformula2.com/Results/?seasonid=176&raceid=1007
helyesíràs pls
@@Dream-xn3fq Furcsa, hogy épp engem szúrtál ki e tekintetben. Javaslom, olvasd el a többi kommentet.
@@Hungary599 te voltàl az első
@@Dream-xn3fq Biztosan felszínes vagyok, és csupán nem veszem észre, de áruld már el, légy oly szíves, hogy mi az az egetrengető helyesírási hiba, amely annyira szúrja a szemedet.
@@Dream-xn3fq oszinten a tenyeken valtoztat valamit a helyesiras????NEM!!!!
Tudom hogy sokan szerették de engem annyira irritált a Palik hogy nem is néztem akkoriban az F1-et
A nezettseget biztosan nem rontotta es ez egy szubjektiv velemeny, hogy te szeretted/utáltad.
Néküle már nem igazi az f1 csak is miatta szertem meg, Meg sokkal jobb volt a régebi formula 1 volt hangja az autoknak, legendák harcoltak akkor, most meg nem csinálnak mást mennek körbe körbe nincs kurva előzése meg az autók hangja sincs valami küpedlem....
Azt érdemes tudni hogy a girnyók kivágták a Ferrariból és ezért jelentette be ilyen gyorsan. Mert így ő vonult vissza és nem kipakolták egy csapattól.
kardkovacsi van baj a toronyba nálad!👍
2003- világbajnok. 2004-cimvédés mind csapat mind pilóta. 2005- 3. hely csapat és pilóta. 2006- 2. csapat és pilóta. Az előzményekről nem beszélve. Közös döntésnek tűnik !!
Rossz olvasni a Schumacher-szekta okádásait, kezdve a feltöltővel. Minden sportban vannak etalonok, mint Schumacher is, de ez a korlátolt gondolkodás, hogy akármi lesz, csak Schumacher lehet a legjobb, roppant szánalmas. Fogadjátok el, hogy előbb-utóbb mindenki visszavonul és mindenkinél van vagy lesz jobb. Az a baj, hogy fel sem fogjátok, hogy ha valaki jobb eredményeket ér el, mint Schumacher, az nem jelenti azt, hogy a német megy a kukába...
@mekkelek1000 Ha már így meg lettem szólítva : hol olvastad tőlem, hogy Schumacher minden idők megkérdőjelezhetetlen legjobbja, a valaha volt, kétségtelenül legnagyobb bajnok ? Hogy nincsenek más, korszakos zsenik, kivételes egyéniségek, akik szintén páratlant nyújtottak, ámulatba ejtve a nézőket ? Attól, hogy kiemeljük az érdemeit, hangsúlyozzuk az eredményeit, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a többi, legendás versenyző teljesítményét ne ismernénk el. Részemről legalábbis biztosan nem. Igen, voltak, vannak és mindig lesznek is zseniális pilóták, akik a tehetségükkel, kitartásukkal, pályán mutatott lenyűgöző produkciójukkal helyet követelnek maguknak a valaha volt legjobbak elit listáján. Ilyen géniusz volt Fangio, Clark, Lauda, Prost, Senna, Häkkinen, Alonso - hogy csak néhány nevet említsek a sok közül. A maiak közül kiemelhető Hamilton, Vettel, Verstappen, és még jó néhány kivételes képességgel megáldott, rendkívül tehetséges versenyző. Azonban egy Schumacherről szóló videó esetében azért engedtessék már meg, hogy elsősorban vele foglalkozzunk, az ő érdemeit méltassuk. Mert itt egy kimagasló pályafutás lezárásáról volt szó, amely nem csupán a Schumacher és a Ferrari szimpatizánsokra, de az egész F1 világára jelentős kihatással bírt. Természetesen nem kell mindenkinek kedvelnie a németet - minden F1 rajongónak megvan a maga kedvence -, azonban, úgy vélem, hogy valamennyi fan, pártállástól függetlenül, egyetért abban, hogy azon emlékezetes monzai versenyt követően, egy rendkívüli pilóta vett búcsút a száguldó cirkusztól, amelynek komoly kihatása volt az egész sportágra.
@mekkelek1000 "Hungary599 Ez a te hozzászólásod alatt egy komment, amire semmit nem reagáltál. Ja de, azt, hogy Schumacher soha nem nyavalygott. Tessék a komment: "Ő maga volt a sportág :) Ezek a mai ficsúrok nem tudnak felérni a népszerűségéhez, legyen akárhány győzelmük/bajnoki címük." Szóval nem kell itt most előadni, hogy egy Schumacher videó alatt engedtessék meg Schumachert dicsérni, mert miközben dicséritek - igen, te is -, aközben minden más pilótát szarba se vesztek és kőkeményen lenéztek! Ez az igazság!".
Miért kellett volna bármit is reagálnom más hozzászólására ? Mindenkinek megvan a saját véleménye. Elfogadom, még ha nem is feltétlenül értek egyet vele. Amint írtam, ez a videó Schumacherről, ill. az F1-től való búcsújáról szól. Egy Hamiltonnal, vagy Kimivel foglalkozó videó alatt nyilván nem írtak volna ilyen kommenteket. De ha ennyire nem bírod MS-t, akkor áruld már el, mi késztetett arra, hogy megnézd a felvételt, amelyen nyilvánvalóan ő van a középpontban ?
@@Hungary599 Na, a másik Schumacher-szekta hazugság. Nem arról van szó, hogy Schumachert nem bírom, hanem az olyan vak követőket, mint te is, akik számára Schumacher=F1, és mindenki egy kalap szar. Schumacher egy legenda lesz az F1-ben, MINT SOK MÁS PILÓTA IS.
@@mekkelek1000 Öreg, te vagy a vak, ha képtelen vagy megérteni, hogy sokan kedvelték és elismerték a teljesítményét. Nekem tulajdonítasz olyan dolgokat, amiket sohasem írtam, vagy rajtam kéred számon, hogy más mit merészel írni, és hogy az ellen miért nem tiltakozom vehemensen. Ha visszaolvasod az első válaszom, akkor láthatod az ott leírtakban, hogy abszolút tisztelem a többi élversenyzőt is, az általuk elért eredményekkel egyetemben.
@@Hungary599 #Alonso #Schumacher #Hamilton #Vettel Tartsd fejben!
A legvisszataszítóbb f1 versenyző, minden idők legnagyobb csalója és szemfényvesztője aki valaha élt a motorsportban. Megérdemli a sorsát, rászolgált és a mondás igaz: Isten nem ver bottal!
@secretboy secretboy Akkor elég felületesen ismered. Tagadhatatlan, hogy voltak a pályafutásának olyan momentumai is, amelyekre nem igazán lehet büszke. Meg is kapta ezekért a büntetéseit, míg más pilóták, hasonló vétkeiket, bármiféle szankció nélkül megúszhatták. Senna például hányszor követett el sportszerűtlen tetteket ? Az FIA döntéshozói nem jártak elöl jó példával, és ez egy rossz üzenet volt a feltörekvő pilóta-generáció számára. MS csak azt látta, hogy nyugodtan ki lehet lökni a másikat, következmények nélkül. Aztán vele statuáltak példát az összes addigi elmaradt büntetésért. Egyszeriben Ő lett a "főbűnös", őt kiáltották ki bűnbaknak. Ez volt a legkényelmesebb megoldás, de messze nem a legigazságosabb. Ha nem hagyják így elfajulni a dolgokat, akkor minden bizonnyal Schumacher is másképp cselekedett volna.
"Megérdemli" a sorsát ? Úgy írsz róla, mint egy többszörös gyilkosról. Pedig ő volt egyike azoknak, akik időt és fáradságot nem kímélve munkálkodtak azon, hogy segítsenek biztonságosabbá tenni a utcai - és versenyautókat, jelentősen csökkentve ezáltal a súlyos sérülések számát. Ő volt az, aki a brazil versenyhétvégék folyamán nemegyszer meglátogatta Senna sírját, így tisztelegve a brazil legenda emléke előtt. Valamint szintén Schumacher volt az, akinek nem kísérték botrányok a magánéletét. Corinnával való házassága minta volt minden német számára. Csodálatos párkapcsolatban éltek, és Michael mindvégig hűséges maradt szeretett feleségéhez, míg sok sztárról ez nem mondható el. De nemcsak, hogy példás férj volt, családapaként is megállta a helyét. Ezek után is úgy véled, hogy "megérdemelte a sorsát" ? Remélem, nem gondoltad komolyan.
hät ez räd is vonatkozik,remelem mielöbb te tusko
Remélem, hogy az ő sorsára jutsz, te undorító mocsadék!
Te egy idióta barom vagy