A legnehezebb - felnőttként -, hogy akárhogy sikerül függetlenedned, akármennyire TUDOD, hogy nem a te hibád, mégis folyamatos a bűntudat, hogy talán nem tettem meg mindent, ami lehetett/kellett volna... Viszont az én gyerekem profitált ebből ;)
Sajnos én nagyon de nagyon sok olyan felnőtt 40-50eves férfival találkoztam, akiknek az életét tönkre tették a szüleik. Egy direkt szülők elvett ék a felnőtt fiaaiknak az összes keresetét vagy, csak annyit hagytak meg nekik, amiből nem tudtak elköltözni a szüleiktől. Pl a házban van egy idős anyuka aki 80 éves és vén egy fia aki 60 év körüli. Nos, annak a fiúnak férfinak soha sem volt párkapcsolata az anyukája miatt, meg szűz. Mivel hogy az anyukája, leégette mindig a fiát, mások előtt, pl mosta kádban a hátát a 28 éves fiának, de még most is mossa a hátát az anyja a 60 éves fiának. Ez azért van, mert az anyukájának meghalt a férje, és a fiát tekinti azóta a férjének. Pl az utcán kézen fogva jár az anyjával a fia, és csókolózunk az utcán. Vagy pl volt egy 50 éves csávó akivel barátkoztam találkoztam, és egész életében 1 barátnője volt csak, az is pár hónapig tartott. Mivel a szülei elvett él a fiatal az összes pénzét keresetét, még ruhát sem új cipőt sem tudott venni 50 évesen sem magának. Úgy jött el az első randikra az 50 éves férfi hogy lyukas volt a cipője, az inge, én vettem neki új cipőket ingeket. Aztán egyszer csak bemutatott a családjának akik albérletben éltek, és egyedül ő dolgozott az egész családban, egyedül ő tartotta fent a keresetéből, az Apját anyját, öccsét meg magát. És egyszer találkoztam a szüleivel mert segítettem nekik atpakolni a másik albérletukben kocsiban. Köszöntem az anyjának, az apjának, és vissza sem köszöntek nekem. Azt mondta nekem az anyja hogy Ez vagy is én itt fogok e aludni náluk. Hát nekem van saját lakásom, és az 50 éves felnőtt csávó az öccsével aludt 1 szobában, egy putri büdös penészes csöves házban. Mondtam anyjának én nem Ez vagyok, van nevem, és illett volna megtanulni a köszönnie nekem ennyit legalább, ha már segítek atpakolni nekik az új albérletukben. Na ebből lett egy hatalmas vita, veszekedés, hogy én ellopom tőlük a kizsakmanyolhato rabszolga fiúkat. De amúgy az is ezt választotta, mondtam neki hogy így soha a szüleid a családod miatt nem lesz saját normális párkapcsolatod. Ő meg azt mondta nekem nélkülem a családom az utcára kerülne. Én meg azt mondtam neki, ja hogy a családod, akkor neked nem is kell saját család hiszen már meg van a családod akiket választottál. Aztán jött az hogy én várjak rá, mondtam neki 1 seggel 2 lovat nem lehet megülni, főleg úgy nem ha az egyik erre megy másik meg arra megy. Te választottál lovat és nem engem hanem a családodat. Sajnos nem veszik észre csak akkor amikor meghalnak a szüleik, és igazából egyedül maradnak idős korukra. Mert idős korukra még nehezebb lesz társat találni magának, főleg úgy hogy a szülei előtte jól kizsákmányolták kifosztott al őket. Na ezért sem születik sok gyerek magyarban, a narcisztikus toxikus agyi beteg szülők miatt.
Tömör és rövid leszek,mert elhitették veled,hogy alkalmatlan vagy az életre...(ami nem igaz). Egyébként miért nem tudsz elköltözni?Mi az oka?Miért nem léped meg?Miért fügsz a szüleidtől?
@@Live.Every.Moment Mozgássérült vagyok (bár ez még nem ok arra hogy ne tudjak elköltözni) viszont édesanyám ápolási díjat kap utánam a bejegyzés elején említett okból.
Le a kalappal, hogy ilyen kezdeményezéshez adod a nevedet! Azt sajnálom, hogy 1 hét alatt 7 kommentnél nincs tovább... Hát igen, sokszor az önismeret és a gyakori pszichológushoz járás büdös és a legtöbb elhangzott kapcsán nagyon sokan hárítanak, racionalizálnak... Tapasztalat, nem véletlen gyászolom el minden névnapkor és szülinapkor a gyerekkoromat.
Köszönjük! 🥰 A legjobbkor jött ez a tartalom!🙏🏻 Másik topik: Én pedig pont annak "örültem", hogy végre azt tapasztalom, hogy a profi youtuberek sem mindig csúcskategóriájú minőségben osztják meg a videókat.:D Nekem ez motiváló, mert sokszor abból indulok ki, hogy "Basszus, nekem nagyon alacsony minőségű felszereltségem van 😬"...., emiatt privát konzultációk esetében is feszengek, vagy el sem merem kezdeni. 🤪 De ilyenkor mindig rájövök, hogy nem is feltétlen a technikai háttér a lényeg, hanem az üzenet. 💓🌞
Mostmár legalább értem, hogy miért lettem ilyen lelki- és idegroncs. Mert a szüleim a "mérgező szülők" tökéletes iskola példája. Sosem fajult testivé (persze, a fenyítés vele megvolt), de lelkileg is tönkre lehet tenni egy gyereket, ami olykor sokkal fájdalmasabb lehet egy verésnél. De legalább megvilágosadtam, jobb később mint soha!😢
Kaptunk kuponkódot is! KAREN15
November 15-ig 15% kedvezményt biztosítanak az első ülés árából!
A legnehezebb - felnőttként -, hogy akárhogy sikerül függetlenedned, akármennyire TUDOD, hogy nem a te hibád, mégis folyamatos a bűntudat, hogy talán nem tettem meg mindent, ami lehetett/kellett volna... Viszont az én gyerekem profitált ebből ;)
Most talaltam ezt a videót és köszönöm! ❤❤❤❤
Köszönöm. Jó kérdések. Elgondolkodtató válaszok. Önismeret szempontból sok hasznos információt kaptam. 👍👏
Sajnos én nagyon de nagyon sok olyan felnőtt 40-50eves férfival találkoztam, akiknek az életét tönkre tették a szüleik. Egy direkt szülők elvett ék a felnőtt fiaaiknak az összes keresetét vagy, csak annyit hagytak meg nekik, amiből nem tudtak elköltözni a szüleiktől. Pl a házban van egy idős anyuka aki 80 éves és vén egy fia aki 60 év körüli. Nos, annak a fiúnak férfinak soha sem volt párkapcsolata az anyukája miatt, meg szűz. Mivel hogy az anyukája, leégette mindig a fiát, mások előtt, pl mosta kádban a hátát a 28 éves fiának, de még most is mossa a hátát az anyja a 60 éves fiának. Ez azért van, mert az anyukájának meghalt a férje, és a fiát tekinti azóta a férjének. Pl az utcán kézen fogva jár az anyjával a fia, és csókolózunk az utcán. Vagy pl volt egy 50 éves csávó akivel barátkoztam találkoztam, és egész életében 1 barátnője volt csak, az is pár hónapig tartott. Mivel a szülei elvett él a fiatal az összes pénzét keresetét, még ruhát sem új cipőt sem tudott venni 50 évesen sem magának. Úgy jött el az első randikra az 50 éves férfi hogy lyukas volt a cipője, az inge, én vettem neki új cipőket ingeket. Aztán egyszer csak bemutatott a családjának akik albérletben éltek, és egyedül ő dolgozott az egész családban, egyedül ő tartotta fent a keresetéből, az Apját anyját, öccsét meg magát. És egyszer találkoztam a szüleivel mert segítettem nekik atpakolni a másik albérletukben kocsiban. Köszöntem az anyjának, az apjának, és vissza sem köszöntek nekem. Azt mondta nekem az anyja hogy Ez vagy is én itt fogok e aludni náluk. Hát nekem van saját lakásom, és az 50 éves felnőtt csávó az öccsével aludt 1 szobában, egy putri büdös penészes csöves házban. Mondtam anyjának én nem Ez vagyok, van nevem, és illett volna megtanulni a köszönnie nekem ennyit legalább, ha már segítek atpakolni nekik az új albérletukben. Na ebből lett egy hatalmas vita, veszekedés, hogy én ellopom tőlük a kizsakmanyolhato rabszolga fiúkat. De amúgy az is ezt választotta, mondtam neki hogy így soha a szüleid a családod miatt nem lesz saját normális párkapcsolatod. Ő meg azt mondta nekem nélkülem a családom az utcára kerülne. Én meg azt mondtam neki, ja hogy a családod, akkor neked nem is kell saját család hiszen már meg van a családod akiket választottál. Aztán jött az hogy én várjak rá, mondtam neki 1 seggel 2 lovat nem lehet megülni, főleg úgy nem ha az egyik erre megy másik meg arra megy. Te választottál lovat és nem engem hanem a családodat. Sajnos nem veszik észre csak akkor amikor meghalnak a szüleik, és igazából egyedül maradnak idős korukra. Mert idős korukra még nehezebb lesz társat találni magának, főleg úgy hogy a szülei előtte jól kizsákmányolták kifosztott al őket. Na ezért sem születik sok gyerek magyarban, a narcisztikus toxikus agyi beteg szülők miatt.
Nagggyon hasznos videó! :)
Mit tehetek abban az esetben, ha jogi és anyagi oka is van, hogy nem tudok elköltözni a fent említett szűlői típustól?
Tömör és rövid leszek,mert elhitették veled,hogy alkalmatlan vagy az életre...(ami nem igaz). Egyébként miért nem tudsz elköltözni?Mi az oka?Miért nem léped meg?Miért fügsz a szüleidtől?
@@Live.Every.Moment Mozgássérült vagyok (bár ez még nem ok arra hogy ne tudjak elköltözni) viszont édesanyám ápolási díjat kap utánam a bejegyzés elején említett okból.
Mi a problémád?Remélem nem az hogy az anyukád
nem kapná ápolási díjat és ez a te problémád lenne azt hiszed?@@baracskatibor1898
Le a kalappal, hogy ilyen kezdeményezéshez adod a nevedet! Azt sajnálom, hogy 1 hét alatt 7 kommentnél nincs tovább... Hát igen, sokszor az önismeret és a gyakori pszichológushoz járás büdös és a legtöbb elhangzott kapcsán nagyon sokan hárítanak, racionalizálnak... Tapasztalat, nem véletlen gyászolom el minden névnapkor és szülinapkor a gyerekkoromat.
Nem tudod feltölteni esetleg jobb minőségben?
Dolgozom rajta!:)
@@tkaren5 Köszi! De így is nagyon klassz volt, nagyon hasznos tartalmakat csinálsz.
Köszönjük! 🥰 A legjobbkor jött ez a tartalom!🙏🏻
Másik topik:
Én pedig pont annak "örültem", hogy végre azt tapasztalom, hogy a profi youtuberek sem mindig csúcskategóriájú minőségben osztják meg a videókat.:D
Nekem ez motiváló, mert sokszor abból indulok ki, hogy "Basszus, nekem nagyon alacsony minőségű felszereltségem van 😬"...., emiatt privát konzultációk esetében is feszengek, vagy el sem merem kezdeni. 🤪 De ilyenkor mindig rájövök, hogy nem is feltétlen a technikai háttér a lényeg, hanem az üzenet. 💓🌞