Úr Isten! Csak fogom a fejem, amiért egy 15 éves (bocsi ha rosszul mondom😅) fiú hogy lehet ilyen zseniáli. Egyrész elképesztően okos vagy és intelligens, másrészt tehetséges mind a videókészítés, mind a zene terén. Nagyon nagy figyelemmel követem a munkásságod, további sok sikert kívánok neked az életben!💪🏻😊
attól, hogy az angol nyelvű videókat lefordítja magyarra még nem lesz elképesztően zseniálisan intelligensxd ezt nem fikázásból meg hatelésből mondom, csak azért ne essünk már át a ló túloldalára
ZLTN Nem csak a témát kell figyelembe venni, hanem a beszélőkéjét is. Ahogy kifejezi magát, ahogy körülírja az adott témát. Atival egy korosztály vagyok, és eddig nagyon kevés értelmes srácot láttam, olyat meg aki még jófej is, nem igazán. Ilyenkor van bennem egy kis remény, hogy nincs teljesen kifogyva a generációnkból az értelmiség:)))
Viszont erősen félreértettétek, még a videóba is bele van vágva az a filmkocka, ami a ragyogás c. 80-as évekbeli film egyik ikonikus mondata. Onnan ered a "Redrum", és minden ilyen arra utal, ami így van írva. A red room meg teljesen más, semmi köze hozzá. A redrum-ot egyébként minden akkori felnőtt ismerte, nyilván értették az utalást, a mai generáció nem feltétlen.
RPJCrash Igen, pont erre gondoltam. A Ragyogás ikonikus kifejezései mindmáig megmaradtak. Ahogy a Redrum (magyarul kevésbé találó: "kellögem") úgy Jack "marslakók/marslakócskák" megnevezése az alkoholra jópár Quimby számban visszaköszön :)
A Redrum a Ragyogás c. Stanley Kubrick filmre utalás, ugyanis abban mondogatta a kisgyerek (Danny asszem), hogy REDRUM, és senki nem tudta mit jelent, majd a gyerek felírta a falra, és az volt a beszabehu csavar, hogy az anyja a tükörbe nézve látta, hogy a Redrum visszafele murdeR. Szóval ez ilyen kis kikacsintás a filmre. :D
Amikor elkezdtem nézni a family guyt nem vettem észre ezt... Egy pár évvel később ujra elkezdtem az első évadtól kezdve és észre vettem a REDRUM szót... Nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet... Ezek után megnéztem a ragyogás c. filmet és ott volt a felirat REDRUM a tükörben MURDER eszembe jutott a family guy epizód es bumm... Es annyira örülök h benne volt a videóban és nem csak nekem szúrt szemet... Imádom a csatornát. Nagy vagy Paul ❤
Spongyabob egyik részében, amikor Tunyacsáp elment Planktonhoz dolgozni (felmondott a Rákollóban), Spongyabob és Rákúr kikémlelték és mikor lebuktak azt mondta nekik: 'ezt beszoptátok' 😀
Paul street a spongyabob eggyik résszében a falon is látható eggy papír amin eggy háromszög van és benne a mindent látó szem csak gondoltam megírom mert ezt vettem észre
Nemrég találtam a csatornádra, előtte csak 1-2 videódat láttam amit a jutyub feldobott automatikusan. Minőségi tartalmak egy olyan témakörben, ahol még alig vannak hasonló színvonalú videók. Sok sikert!
A redrum igazából ilyen formában semmit sem jelent, ez nyilvánvalóan egy Ragyogás Easter egg volt ( tehát visszafelé olvasva murder). Amire te gondolsz, az a Red room :)
Wow! Sose gondoltam volna hogy ilyen ijesztő vagy csak szimplán furcsa dolgok vannak elrejtve azokba a mese filmekbe amiket még mai napig szívesen megnézek, ledöbbentett. Ment a like és neked hatalmas pacsi!
A pixar studio alkotói kezdték egy A113-as számú szobában, a számítógépes animációjukat. Ezért is rejtették el az egészestés meséikben a kódot. A Disney csak jóval később - mikor már sikeresek lettek - vásárolta fel őket
Sztem csinálhatnál videót a Queen Mary nevű hajóról mert nagyon sok információ és videó van róla fent az interneten. Nagyon nagyon félelmetes helyek vannak rajta. Sztem nagyon félelmetes és érdekes videó lenne.😊😊
A famguyba mivel horror témájú rész volt, a redrum szót a shining című filmből rakták a sorozatba mivel az egyik jelenetbe ez volt felírva egy ajtóra/falra és egy tükörbe visszaolvasva murdert adott ki, szóval ez a horror miatt van ;)
Ez az A-113 egy kicsit ijesztő volt, de igaz is! Megnéztem a Némó nyomában című mesét, és a fényképező gép bal felső sarkában tényleg ott volt az A-113! Egyébként király lett!👍👍
1:27-nél! Van egy Spongyabob epizód, amiben egy Toy Barel-nevű játékboltban ragadnak egy éjszakára! Patrik még nappal felhúzott egy ilyen kis robotot, amitől egész éjel rettegtek és menekültek előle! Ám a menekülés közben Spongyabobnak a bal profiljára megy a kamera egy kicsit menekülés közben és a 3. Polc telis tele van illuminati háromszögekkel! Annó 11-12-évesen újranéztem volt ,de mára elfelejtettema pontos évadot és rész sajnos! Szerintem érdemes rá vetni egy pillantást....!
A family guy-hoz kapcsolódva. Volt egy rész mikor a family guy család meglátogatja a Simpson családot, és Stewi, elrabolja, majd feltehetően megkínozza Bart, úgy mond "főellenségét", persze mindezt egy sötét szobába teszi meg.
A family guy első évadjában lévő easter egg egy a Stephen King regényből készült, 1980-as Shining (Ragyogás) c. filmre utal, ahol a kissrác írta fel a "redrum" feliratot az ajtóra, majd az anyja a tükörből vette észre, ahol ugyebár a felirat "murder" volt. Egyébként későbbi évadokban is van hasonló easter egg, például Stewie nagyszülei házában a két kislány kísértete. De valószínűleg ezt már leírta valaki előttem, ebben az esetben elnézést, lusta voltam mindent végigolvasni.
Itt a kedvenc videósom. A tudatos álmodásos vidi is nagyon tetszett és abban mondtad hogy van alvásparalízis vagy mi. Neked volt olyan? És bocsi hogy ehhez írom csak a múltkorit nem láttad és most hátha.
Danixx YT szerintem nem volt neki, ha már a tudatos álmodásról mondott személyes tapasztalatot akkor biztos mondott volna a paralízisáról is, na meg nem is említette a halucináció részét ami még érdekesebbé teszi az egészet. De azért remélem meglátja a kérdésedet Paul Street és válaszol majd rá. 🙂
GUMBLE ÉS DARVINBAN SOKSZOR ELŐFORDULNAK AZ SCP-S LÉNYEK!!!!!! Szerintem érdemes lenne ezekről is csinálnod videót! Egyépként a tiktokon is fenn van sok ilyen tartalom, szóval onnan is tudsz ötleteket gyűjteni. Amúgy imádom a videóidat🤩!!!!
Szia! :) A Stewies Family Guyos redrumos cucmó szerintem Kubrick híres horrorfilmjére, a Ragyogásra akar utalni. Szerintem ez így makes sense, főleg ha a horror a téma. Szerintem így nincs benne semmi ördögi 😈 Egyébként érdekes videó ;)
Egyébként nekem van még egy ilyen jellegü titkos üzenetem a sponyabobbol. Ez az üzenet két epizódban is megtörtént(egyiknek sem tudom a címét)miszerint egyszer patrik egyszer pedig szandi egy olyan kéz mozdulatot csinált ami 1945-óta minden egyes országban be van tiltva. (aki nem tudná náci karledítést csináltak.)
A Shining-ban is azt kántálják, hogy Redrum. Illetve a TF2-ben, ha a Szanitécen van a Másodvélemény díszítő, kaphatsz egy ilyen voice line-t: "Másodvélemény: Redrum... Redrum.... Szanitéc: Red.... Oh, értem.... Agyafúrt." Egy kis érdekesség.
Kezd kicsit sok lenni a támogatós meg insta reklámozós szöveg, aki fel akar iratkozni az ugyis tudja hogy hol a feliratkozás gomb nem kell minden videó végén a szájukba rágni, ugyanígy a patreonnal és az instagrammal, nem bántásból, csak (szerintem) zavaró már kicsit hogy mindíg elmondod ezt a videó végén, persze azt hogy köszönöd a támogatóknak azt megértem de vágod minden "nagyobb" magyar youtubeos ezeket nyomatja hogy like feliratkozás követés csengő, meg faszomtudja, és én személy szerint már beokádok az ilyen emberektől(lehet ezért is nem nézek csak nagyon kevés magyar youtubert). Pozitív kritikának szántam, remélem érted mire gondolok, na csók
Az első cucclit még egy sulis előadáson hallottam, hogy ez így van. Azóta amúgy, amióta nézem a Disney filmeket, folyton megtalálom bennük ezt. De talán ha nem mondod el, illetve vagyok ott azon az előadáson, lehet szemet se szúrt volna egyébként, azta.
A Shrekhez még annyit, hogy ugyanabban a jelenetben, ahol a macimama szőnyeget láthatjuk, "Markiplier" nagyúr épp Fiona képét nézegeti a tükörben egy pohár bort iszogatva és kicsit túlságosan izgatott lesz tőle, ha érted mire gondolok xd És ha jól megnézed még az is látszik ahogy a takaró megemelkedik "ott" :'DD
Te vagy a legjobb videós🤗!! És legalább nem copy-zod le más külföldi videós munkályát,és ettől vagy olyan egyedi!😊 És ezt a copy-zós témát U2RO csatornájára értem és ő copyza más munkályát! És a hangja is irritálo😂
Lehet volt már, de a Redrum a Stephen King féle Ragyogásból (a filmből) származik, azóta elég sok játékban és filmben volt ez easter egg és visszautalás arra a remek klasszikusra.
Érdekes volt a videó és elgondolkodtató,illetve az elején az éjjeli vakondos bevágás nagyon meglepedt :D Janit is kerestem a videó más részeiben,de ő tuti a háttérben maradt xd 0:02 ha valaki nem ismerné egy remek csatorna :3
A Family Guy-ban a redrum csak egy utalás a Ragyogás könyvre/filmre (mert ugye az egy horror klasszikus, és abban visszatérő motívum a murder visszafelé), nem hinném, hogy bármi ennél sötétebb állna a dolog mögött, szerintem csak mivel alapból horror tematikájú rész volt, így “poénnak”, vagy legalábbis utalásnak szánták. :D
Hali. Nem tudom, más már írta-e, nem láttam egyelőre a kommentek közt: REDRUM. Ha megvan a Ragyogás című film, Jack Nickolsonnal, abban van egy jelenet, ahol a kisfiú, Danny felírja valahová az anyja rúzsával a falra ezt a szót és rekedt hangon kiabálja is, ugye, a gyilkosság szó visszafelé ott is. A Family Guy erre a jelenetre utalt, Stewie-t ugye gyakran ültették horrorfilmes, para gyerekek szerepébe visszautalásként. Remélem, segíthettem.
Úr Isten! Csak fogom a fejem, amiért
egy 15 éves (bocsi ha rosszul mondom😅) fiú hogy lehet ilyen zseniáli. Egyrész elképesztően okos vagy és intelligens, másrészt tehetséges mind a videókészítés, mind a zene terén. Nagyon nagy figyelemmel követem a munkásságod, további sok sikert kívánok neked az életben!💪🏻😊
attól, hogy az angol nyelvű videókat lefordítja magyarra még nem lesz elképesztően zseniálisan intelligensxd ezt nem fikázásból meg hatelésből mondom, csak azért ne essünk már át a ló túloldalára
Ez a videó fel lett már töltvekorábban egy külföldi csatorna által?
ZLTN ez engem is érdekelne esteleg egy link?
ZLTN Nem csak a témát kell figyelembe venni, hanem a beszélőkéjét is. Ahogy kifejezi magát, ahogy körülírja az adott témát. Atival egy korosztály vagyok, és eddig nagyon kevés értelmes srácot láttam, olyat meg aki még jófej is, nem igazán. Ilyenkor van bennem egy kis remény, hogy nincs teljesen kifogyva a generációnkból az értelmiség:)))
ZLTN nem a U2Row csatornát nézed 😉
A Stewies képet vasárnap küldtem el neked instagramon és erre látom hogy benne van a videóban😍
Dávid Ferenczi én pont reggel néztem azt a részt
Viszont erősen félreértettétek, még a videóba is bele van vágva az a filmkocka, ami a ragyogás c. 80-as évekbeli film egyik ikonikus mondata. Onnan ered a "Redrum", és minden ilyen arra utal, ami így van írva. A red room meg teljesen más, semmi köze hozzá. A redrum-ot egyébként minden akkori felnőtt ismerte, nyilván értették az utalást, a mai generáció nem feltétlen.
RPJCrash Igen, pont erre gondoltam. A Ragyogás ikonikus kifejezései mindmáig megmaradtak. Ahogy a Redrum (magyarul kevésbé találó: "kellögem") úgy Jack "marslakók/marslakócskák" megnevezése az alkoholra jópár Quimby számban visszaköszön :)
@@hispec5015 az 1.évad 5.részében van benne az elején
Nem az 1.évad hanem a 2.évad 5 .részében van
A Redrum a Ragyogás c. Stanley Kubrick filmre utalás, ugyanis abban mondogatta a kisgyerek (Danny asszem), hogy REDRUM, és senki nem tudta mit jelent, majd a gyerek felírta a falra, és az volt a beszabehu csavar, hogy az anyja a tükörbe nézve látta, hogy a Redrum visszafele murdeR. Szóval ez ilyen kis kikacsintás a filmre. :D
Ezt amúgy én is tudtam ;)
Eredetileg Stephen King regénye a "Ragyogás".
Amikor elkezdtem nézni a family guyt nem vettem észre ezt... Egy pár évvel később ujra elkezdtem az első évadtól kezdve és észre vettem a REDRUM szót... Nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet... Ezek után megnéztem a ragyogás c. filmet és ott volt a felirat REDRUM a tükörben MURDER eszembe jutott a family guy epizód es bumm... Es annyira örülök h benne volt a videóban és nem csak nekem szúrt szemet... Imádom a csatornát. Nagy vagy Paul ❤
"Relytélyek városkálya"...ez fáájt😂
Szten bácsi
Szten bacsi
Szten bácsi
Szten bácsi
Már meg ijedtem hogy az is benne lesz egy ilyen videóban🤧
Na ez jó volt! Ezért szeretlek téged nézni mert jó vidiket csinálsz, és utánna nézel mindennek. Csak így tovább 😉
Spongyabob egyik részében, amikor Tunyacsáp elment Planktonhoz dolgozni (felmondott a Rákollóban), Spongyabob és Rákúr kikémlelték és mikor lebuktak azt mondta nekik: 'ezt beszoptátok' 😀
Melyik részben?
Homár lett XDDD
D3w1L ϟ
Inkább biszex de hát most na 😅
Az egyik részben brajennel akarta XD. De kolyan amikor bevoltak zárva egy mit tom mien helyre
ozt baz+ babákat hányt
Azon szakadtam xd
Itt is
Paul street a spongyabob eggyik résszében a falon is látható eggy papír amin eggy háromszög van és benne a mindent látó szem csak gondoltam megírom mert ezt vettem észre
Vicesvideo
Az összes ilyen videódnak van félelem érzete még ha nem is ilyesztő maga a videó!
Tylert és Josht megszégyenítő
Nagyon adom😂
Carnage Official Jaja 😂😂
Twenty øne spøngyabøb
😂
Twenty one pacsi
jajj hát én annál a résznél olyan fangörcsöt kaptam...😂😂
Nemrég találtam a csatornádra, előtte csak 1-2 videódat láttam amit a jutyub feldobott automatikusan.
Minőségi tartalmak egy olyan témakörben, ahol még alig vannak hasonló színvonalú videók.
Sok sikert!
MÉÉG KEELLL ILYEEEEN VIDEEEÓ!
ZaSni Jaaaaa
IGEEEENNNN
xd
Jaha
Amúgy ez melyik epizód a family gay-ból? Kibaszott sok van, mire megtalálnám...
Nagyon jó videó mint mindig 😁😁
A Stewies lehet utalás az 1980-as Shining/Ragyogás című filmre is. 😁
A redrum igazából ilyen formában semmit sem jelent, ez nyilvánvalóan egy Ragyogás Easter egg volt ( tehát visszafelé olvasva murder). Amire te gondolsz, az a Red room :)
Wow! Sose gondoltam volna hogy ilyen ijesztő vagy csak szimplán furcsa dolgok vannak elrejtve azokba a mese filmekbe amiket még mai napig szívesen megnézek, ledöbbentett. Ment a like és neked hatalmas pacsi!
Szaftosabbnál lucskosabb!!😍😋😋😂😂
Daffツ xDDD
Clas royalba csak ennyit tudsz grat (szar vagy ) nekem az összes lega megvan
Daff:) xd
Nagyon jó video lett. Imádom az ilyen videókat!
A hihetetlen család 2-be is benne van az A-113 (csak egy észrevétel) 😎
4:44 ott sztyui (nem tok írni bocsi 😂) a ball kezével a sátán jelet is mutatja.
"Titkos üzenet száll a széllel,
Hozzád is elér még az éjjel"
😂 😂
Király vagy Paul Street!!! Újabb sikeres videó!!!
Nincs is mint Paul Street videójával kezdeni a napot! Köszi!😌
Azt a spongyabobost részt láttam!
„Megszentségtelenítettétek a..."
Nekem szürke az a gomb! Megnyomjam? 😂
Igen
Neee meghalsz ha megnyomod !!!! Én is meghaltam
@@daddychill1127 Akkor hogy tudsz írni? xD
Puding *-* szellem vagyok 👻👻
Neh!
Imádom az ilyen videókat!
Ugye, direkt van elírva a cím?
Mondd, hogy igen...
Jó videó lett :)
hopp most keltem és már videó.reflexből kattintottM.
te vagy a legjobb paul😉😉
Azok nem Disney mesék, hanem PIxar rajzfilmek
Ma voltunk moziban.
A hihetetlen család 2.
Az A-113 kétszer is megfigyelhető volt a "mesében".
Lehet rosszul tudom, de nem a Pixarról van szó a Disney helyett?
Igen az A 113 a Pixarban van
KriXSiege kérdezte de én arra céloztam,hogy az a bizonyos A 113-as szoba az a Pixar rajzfilmekben szokott lenni nem a Disney-ben
KriXSiege 6 A pixar filmek (is) a Disney-nél vannak.
Nem csak Disney gyart *meselfilmeket*
A pixar studio alkotói kezdték egy A113-as számú szobában, a számítógépes animációjukat.
Ezért is rejtették el az egészestés meséikben a kódot. A Disney csak jóval később - mikor már sikeresek lettek - vásárolta fel őket
ilyen még kell kedves Pál Utca!
RED RUM
MUR DER
PAUL STREET
STREET PAUL
WHAT?XD
FIRE Goldy XD
Téged itt találni Goldy?
@@listentoyouheart7 ÉS?
Amióta a Stewies videót én is elküldtem neked, végig erre a videóra vártam, hogy milyen infót tudsz benne összegyűjteni nekünk. Nagyon jó lett, köszi!
"Nagyobb lesz a létfontossága"
/Paul Street, 2018/
A Ragyogas cimu horrorfilmben ( Stephen King konyve altal ) is megtalalhato a Redrum kifejezes, ott is a Murder szot jelenti visszafelé😊
Ne csak második részt, hanem harmadikat is!
Imádom a videóidat király vagy!
3:18 JÓ EZ TETSZETT XDDDDDDDDDD PAUL TE IS AZ ÉN NYELVEMET BESZÉLED
Mitto Wait E
E
Imàdom amit csinálsz ne merd abbahagyni😉
Látszik hogy sok kutatòmunka áll a videòid mögött, és szépen beszélsz amire nem sok vidòsnál van példa.
Kedves Paul Street! Hamár meswfilmekről készitesz videót, szerintem igazán megérdemelne egy videót a Gravity Falls című sorozat.
Jajj de jó egy napos túra után paul street videót nézni! Sopronban hegyet másztunk!
Sztem csinálhatnál videót a Queen Mary nevű hajóról mert nagyon sok információ és videó van róla fent az interneten. Nagyon nagyon félelmetes helyek vannak rajta. Sztem nagyon félelmetes és érdekes videó lenne.😊😊
Nagyon jó lett ez a videó, sok.szerencsét a többi videó hoz is.😊😊
Markiplier király?????????????????
zombi channel Mert alacsony nem?😂
@@adelkfenyves6221 Nem 😂. Pont hogy markiplier magas. Nagyob mint jacksepticeye. És ez a E mém ből van 😂
E
@@aronm7368 E 😂
ja ő jó vidis de Paul Street jobb
A famguyba mivel horror témájú rész volt, a redrum szót a shining című filmből rakták a sorozatba mivel az egyik jelenetbe ez volt felírva egy ajtóra/falra és egy tükörbe visszaolvasva murdert adott ki, szóval ez a horror miatt van ;)
"TYLER ÉS JOSH"
Tetszik a csatid, tökre értelmes vagy. :D
AMÚGY IGEN 😍💛😂 ||-//
REEEEEEE SZIASZTOK*-*
INSTANT FANGÖRCS
😍😍😍😍😍ll-//😍😍😍😍😍
@@hanakkyabetsu2505 bizony😍😂
Ez az A-113 egy kicsit ijesztő volt, de igaz is! Megnéztem a Némó nyomában című mesét, és a fényképező gép bal felső sarkában tényleg ott volt az A-113! Egyébként király lett!👍👍
5 perc = 1000 megtekintés, az igen! #notificationsquad
akkor 1 perc = 500 megtekintés?
wat ? ha 5 perc = 1000 megtekintés , akkor 1 perc hogy lenne 500 ? .. Aztán lehet hogy ezt másra írtad , de ez furcsa
sponsored bocs, esztelenül írok. k.
Kiterdekel
2 perc 30 másodperc = 500 megtekintés
1:27-nél! Van egy Spongyabob epizód, amiben egy Toy Barel-nevű játékboltban ragadnak egy éjszakára! Patrik még nappal felhúzott egy ilyen kis robotot, amitől egész éjel rettegtek és menekültek előle! Ám a menekülés közben Spongyabobnak a bal profiljára megy a kamera egy kicsit menekülés közben és a 3. Polc telis tele van illuminati háromszögekkel! Annó 11-12-évesen újranéztem volt ,de mára elfelejtettema pontos évadot és rész sajnos! Szerintem érdemes rá vetni egy pillantást....!
3:17
Markiplier király?? És akkor hol van Jacksepticeye?? :D
Tamás Németh LOLOL X"D
E
A family guy-hoz kapcsolódva. Volt egy rész mikor a family guy család meglátogatja a Simpson családot, és Stewi, elrabolja, majd feltehetően megkínozza Bart, úgy mond "főellenségét", persze mindezt egy sötét szobába teszi meg.
3:36 we demand more memes
Még több relytélyek városkálya😍
2024 be valaki😅😅😅😅❤❤
A family guy első évadjában lévő easter egg egy a Stephen King regényből készült, 1980-as Shining (Ragyogás) c. filmre utal, ahol a kissrác írta fel a "redrum" feliratot az ajtóra, majd az anyja a tükörből vette észre, ahol ugyebár a felirat "murder" volt. Egyébként későbbi évadokban is van hasonló easter egg, például Stewie nagyszülei házában a két kislány kísértete. De valószínűleg ezt már leírta valaki előttem, ebben az esetben elnézést, lusta voltam mindent végigolvasni.
Yo a 9/11- Jojo's bizzare adventure "jóslásról" nem lesz video? Utána nézhetnél, eléggé érdekes, és szerintem ez a legparább 9/11 prediction 🤔
Városkálya? Az úgy ok...😂😂 Amúgy imádom azt a sorozatot 15 létemre...😂
Na végre reggel van videó és nem este 😀
SchAkoska™ ja
SchAkoska™ 😀😀😀😀
De én este nézem 🤣
Ilyen legyen még ez nagyon jo!!
Itt a kedvenc videósom.
A tudatos álmodásos vidi is nagyon tetszett és abban mondtad hogy van alvásparalízis vagy mi. Neked volt olyan? És bocsi hogy ehhez írom csak a múltkorit nem láttad és most hátha.
Danixx YT szerintem nem volt neki, ha már a tudatos álmodásról mondott személyes tapasztalatot akkor biztos mondott volna a paralízisáról is, na meg nem is említette a halucináció részét ami még érdekesebbé teszi az egészet. De azért remélem meglátja a kérdésedet Paul Street és válaszol majd rá. 🙂
A munka meghozta a gyümölcsét. 13. a felkapottak között. Szép volt.
A Ragyogás mond neked valamit? Abban mondogatta a "redrum"-ot a kissrác az eredetiben. Magyarul "kellögem"-et mondott.
Alíz Rigó Igen, az kifejezetten arra utalt, azt hiszem az alkotó is megerősítette. Plusz ezen kívül is még sok Stephen King utalás van a sorozatban :)
Kellögem fordítva megöllek olvassátok vissza
GUMBLE ÉS DARVINBAN SOKSZOR ELŐFORDULNAK AZ SCP-S LÉNYEK!!!!!! Szerintem érdemes lenne ezekről is csinálnod videót! Egyépként a tiktokon is fenn van sok ilyen tartalom, szóval onnan is tudsz ötleteket gyűjteni. Amúgy imádom a videóidat🤩!!!!
végre új vidi,imádlak☺️👍🏻
Szia! :)
A Stewies Family Guyos redrumos cucmó szerintem Kubrick híres horrorfilmjére, a Ragyogásra akar utalni. Szerintem ez így makes sense, főleg ha a horror a téma. Szerintem így nincs benne semmi ördögi 😈
Egyébként érdekes videó ;)
(vagy lehet inkább a Stephen King regényre 😅)
Joshler is real
XanaXX baby Oh igen
Ahogy Frerard és Ryden is
H K YES FRERARD!
Josh isn't real
T-E-R-R-I-F-I-E-D
Ilyen legyen még 😍
Éjjeli Vakond befigyel x""DD
Egyébként nekem van még egy ilyen jellegü titkos üzenetem a sponyabobbol.
Ez az üzenet két epizódban is megtörtént(egyiknek sem tudom a címét)miszerint egyszer patrik egyszer pedig szandi egy olyan kéz mozdulatot csinált ami 1945-óta minden egyes országban be van tiltva.
(aki nem tudná náci karledítést csináltak.)
3:17 markiplier😍😍😋
Basszuuus én azt a Spongyabob epizódot láttam és végig futkosott a hideg hátamon😱 Amúgy zseniális lett a videó
A comedy centralnak van egy kis reklámja amiben az van kiírva vérrel hogy REDRUM kicsit paravolt mikor megláttam ezt
Hungarian Masters Game Stephen King-Ragyogás
magyarázat mindenre
A Shining-ban is azt kántálják, hogy Redrum. Illetve a TF2-ben, ha a Szanitécen van a Másodvélemény díszítő, kaphatsz egy ilyen voice line-t: "Másodvélemény: Redrum... Redrum....
Szanitéc: Red.... Oh, értem.... Agyafúrt."
Egy kis érdekesség.
Kezd kicsit sok lenni a támogatós meg insta reklámozós szöveg, aki fel akar iratkozni az ugyis tudja hogy hol a feliratkozás gomb nem kell minden videó végén a szájukba rágni, ugyanígy a patreonnal és az instagrammal, nem bántásból, csak (szerintem) zavaró már kicsit hogy mindíg elmondod ezt a videó végén, persze azt hogy köszönöd a támogatóknak azt megértem de vágod minden "nagyobb" magyar youtubeos ezeket nyomatja hogy like feliratkozás követés csengő, meg faszomtudja, és én személy szerint már beokádok az ilyen emberektől(lehet ezért is nem nézek csak nagyon kevés magyar youtubert). Pozitív kritikának szántam, remélem érted mire gondolok, na csók
Én elnyomom az ilyen kuncsorgós szövegeket! XD
De nem csak itt. Otherworld-ön is, Alteronnál is, Videodrómnál is...
Kosszzzii a vidit! Mar nem tudtam mivel pazarolni a netet, de itt ez a vidi! :DD
A leírásba nstagram van írva, ellopták az I-t
LastKillRound 😂 és tényleg O:-)
bocsi elloptam
Na végre. Már vártam a következő részt.Köszönöm.....
Azahriah😂❤
Az első cucclit még egy sulis előadáson hallottam, hogy ez így van. Azóta amúgy, amióta nézem a Disney filmeket, folyton megtalálom bennük ezt. De talán ha nem mondod el, illetve vagyok ott azon az előadáson, lehet szemet se szúrt volna egyébként, azta.
"Relytélyek Városkálya„
Vörös János Helló Red John.
Szia
Vörös János Nem meghaltál?
Meghaltam,de már jobban vagyok
Hát nem tudom,még nem érzem magam olyan jól,talán majd jövő héten.
A Shrekhez még annyit, hogy ugyanabban a jelenetben, ahol a macimama szőnyeget láthatjuk, "Markiplier" nagyúr épp Fiona képét nézegeti a tükörben egy pohár bort iszogatva és kicsit túlságosan izgatott lesz tőle, ha érted mire gondolok xd És ha jól megnézed még az is látszik ahogy a takaró megemelkedik "ott" :'DD
Előbb nézd meg a videót, utána írd, hogy ,,jó lett''
Hm de ismerős ez a név. XD
Danixx YT dikaz dani :D
Te vagy a legjobb videós🤗!! És legalább nem copy-zod le más külföldi videós munkályát,és ettől vagy olyan egyedi!😊 És ezt a copy-zós témát U2RO csatornájára értem és ő copyza más munkályát! És a hangja is irritálo😂
Nagyon jo!!!!!!👍👍
Paul Street Imádom a hangod srác nálad jobb teoriásat nem is láttam #nohomo
Markiplier király???? 😂😂😂😂
Blacky demon szegény Pault biztos megzavarta a meme😂 EEEEE
@@janikoncsek7828 😂😂😂
Blacky demon E
@@__lillie__ E
Blacky demon igen E
Lehet volt már, de a Redrum a Stephen King féle Ragyogásból (a filmből) származik, azóta elég sok játékban és filmben volt ez easter egg és visszautalás arra a remek klasszikusra.
Rém rom rol valamit?
Az egy szar xd
Nincs is jobb, mint Paul Street videóra kelni :D
Rejtélyek városkája*
Dodinho - Parkour & Freerunning Nem.
Deez ``` de xd
Dodinho - Parkour & Freerunning Nem.
Érdekes volt a videó és elgondolkodtató,illetve az elején az éjjeli vakondos bevágás nagyon meglepedt :D
Janit is kerestem a videó más részeiben,de ő tuti a háttérben maradt xd
0:02 ha valaki nem ismerné egy remek csatorna :3
neneene ne kéregess feliratkozást és likeokat kérlek nem áll jól
az emberek nem hülyék majd eldöntik ők maguknak....
A Family Guy-ban a redrum csak egy utalás a Ragyogás könyvre/filmre (mert ugye az egy horror klasszikus, és abban visszatérő motívum a murder visszafelé), nem hinném, hogy bármi ennél sötétebb állna a dolog mögött, szerintem csak mivel alapból horror tematikájú rész volt, így “poénnak”, vagy legalábbis utalásnak szánták. :D
Első🤩. Mondjuk rohadtul leszarom(mint ahogy ti is)
Igaz!
Hali. Nem tudom, más már írta-e, nem láttam egyelőre a kommentek közt: REDRUM. Ha megvan a Ragyogás című film, Jack Nickolsonnal, abban van egy jelenet, ahol a kisfiú, Danny felírja valahová az anyja rúzsával a falra ezt a szót és rekedt hangon kiabálja is, ugye, a gyilkosság szó visszafelé ott is. A Family Guy erre a jelenetre utalt, Stewie-t ugye gyakran ültették horrorfilmes, para gyerekek szerepébe visszautalásként. Remélem, segíthettem.
Lesz meg enekles?
A-113 Találkoztam már vele, egyszer, itt amikor kiírtad képernyőre.
Első komment😍❤❤Imádom a videóidat atis😍
Varga Gergő szia Gergő❤️
Ezek a mesefilmek kőzül sokat megnéztem de, soha nem gondoltam volna,hogy ilyen utalások lehetnek benne.