Múlt héten egy budai busszal utaztam, kb 50 fok lehetett benne. Amikor egy utas reklamált, a sofőr foghegyről azt mondta, ez van, nem újdonság, hogy elromlott a klíma, és a tűző napon állt a kocsi eddig. Miután az utas hangosan javasolta, hogy ide is elkellene egy kis hőmérőzés, akkor a sofőr megszeppent, és kinyitogatta az ablakokat, ajtókat, és elnézést kért.
@@krisztarostas8077 bocs, nem ez a lényeg, hanem az, hogy miért kell ilyen úton elérni, kikovetelni azt, ami amúgy alapvető lenne- és nem csupán a normalisabb hőmérséklet, hanem a normális stílus is.
@@MrVeronika60 Mit is kellett volna tennie a kormánynak ott a buszon? Emberek konfliktusáról olvashattunk itt az első bejegyzésben. Vagy valamit nem jól olvastam? A végén a sofőr elnézést is kért.
@@bernabeu74 és még ha javításra is kérik a szerkesztőséget, úgyis biztosan elrejtik valami sarokban a szöveget arról, hogy a Fidesz szavazók ne lássák.
@@turkizno épp ezért kellene ilyenkor kötelezően minden helyesbítést egész oldalon lehozni, a komplett bírósági határozattal. TV-knél, rádióknál 1 napig csak a bírósági határozatot lejátszani, azon a napon, mikor megjelentették. Weblapoknál csak a bírósági határozat lehetne egy napig a weblapon. Gyorsan leszoknának a hazudozásról.
Ez mit jelent? Ebből mit érzékel egy magyar ember? Mi haszna származik ebből egy magyar embernek? Nem kötekedem magával,de kêrem írjon pàrat abból a rengetegből,olyanokat amik megkönnyítettêk,vagy jobbà tettêk a magyar emberek mindennapjait?
- Peti áll a máv előtt, szíve Pécsre húzza őt. - Balra van a klinika, hőmérőd ne vidd oda. - Arra jött egy kisleány, kérdezi, mi a f..ra vársz. - Mondom én, hogy vonatra, elküldött az any..ba. - De nehéz a vágány pótlása, de jó lenne a gyorsvasút. - Peti áll a válaszra várva, de a János csak nem ír. 🇭🇺 🚂🦽🦽🦽
@@borgataipatrik 2030-ra egy uniós szabàlyzat szerint,az összes klímàt beszüntetik,talàn nem most kellene klímàkat telepítgetni,hanem hőszivattyú rendszerekkel hűteni,fűteni
@@peterhegedus2679Csak ennyi telik a fiatalságtól? Mit is válaszolhatnál mikor szembeállitják az istenedet saját magával. Pedig teljesen jogos a poszt . Ja és te is lehetsz még öreg, és meglátjuk hogy fog esni mikor nem csak a véleményedre sz@rnak kicsihuszár .
A menetidő növekedését nem csak a lassújelek okozzák, hanem az is, hogy az intercitynek nevezett vonatok már nem intercityk. Az intercityk csak a végállomáson állnak meg. Nincs már ilyen az országban.
Beszáradt vénlányok, reményvesztett szinglik, elhanyagolt asszonyok, özvegyek pártja a Tisza! Magyar Péter a reménységetek! Te melyik nőtípus Beszáradt vénlányok, reményvesztett szinglik, elhanyagolt asszonyok, özvegyek pártja a Tisza! Magyar Péter a reménységetek! Te melyik típus vagy? Te MÖGÖTTE vagy? Jujuj!
Igen, minden adófizető pénze benne van a közösségi közlekedésben még azoké is akik csak autóznak. Az, hogy nem tölti be a feladatát a jelenlegi közösségi közlekedés az nem amiatt van mert nem alkalmas maga a technológia hanem mert akik a működésről döntenek alkalmatlanok.
@@peterhegedus2679 ostoba, a gazdád találta ki, hogy szüntessenek meg minden volán járatot, ahova jár a MÁV, mert ő vonatozni szeret.. szóval kemény munkával kigyomlálták a volánt, cserébe lerohadó, késő MÁV-ot kaptunk. Régen reggelente 15 percenként jártak a buszok felénk a fővárosba, most jó, ha óránként, hogy a rothadó máv-ra tereljék az embereket.
"főleg a hangosítás" ezen jót nevettem. Amúgy örülök, hogy végre valaki foglalkozik ezekkel a témákkal. A lányom is vonattal jár fel Budapestre, ott tanul és folyamatosan panaszkodik a késések és a meleg miatt. Volt, hogy késett a vonat és nem várta meg a csatlakozás, várhatták meg a következőt, de a helyjegy árát nem adta vissza a MÁV, mintha Ő tehetett volna róla, hogy lekéste. Ma meg jött 1 kórházi dolgozó 1 mappával és pont tőlem kérdezte, hogy a mi osztályunkon van-e olyan helyiség, ahol nagyon meleg van. Ilyen még soha nem történt. Egyből arra gondoltam, hogy talán jön Magyar Péter? :D
Sok-sok köszönet Péter, hogy újra és újra feltárja, bemutatja nekünk azt a temérdek problémát az orszàgban, amivel nap, mint nap szembesülnünk kell! Hajrá Tisza Párt!!!!!
Tetszik a szarkazmusod:) Ahhoz képest, hogy állandóan Péter körül ólálkodik, feltünően buta, pökhendi, pimasz, öntelt és humortalan. Péter, mint mindenkit őt is jól kezeli:)
@@KEVA1211 Arra céloztam, hogy rosszul jártunk akkor is a leselejtezett szerelvényekkel. Évekig újítgatni kellett, folyton le voltak zárva szakaszok az m3-asnál. Drága volt és ócska. Az akkori föpolgi sem akarta, de állami stratégiai beruházás volt, kellett udvarolni Putyinnak, hogy adjon hitelt meg gázt. Pedig ugyanannyiért voltak francia vadonatúj klímás szerelvények, de nem azt vették.
És akkor 5 kérdés (és 5 válasz) minden jogászhoz: 1. A politikusra a magyar államban vonatkozik-e a jog? (Vagy a jog felett áll, és azt tesz, amit akar?) A válasz: Igen, vonatkozik. A jogállam éppen azt jelenti, hogy a törvény a jog alkotójára is vonatkozik. 2.Ki az "alkotmányozó hatalom" a politológia és az ezeregyszáz éves magyar állam érvényes és hatályos joga (ideiglenes alkotmánya) szerint? A válasz: A nép, a magyar állam állampolgárainak összessége. 3. Van-e a hatályos ideiglenes alkotmányban utalás a hatályra (a hatályba lépésen és személyi hatályon túl), legyen az időbeli hatály vége, vagy a képviselők jogosultsága a hatály megszüntetésére? A válasz: Nincs! Márpedig ha nincs, akkor a hatályt a jog ÁLTALÁNOS szabályai szerint lehet változtatni. Vagyis az ideiglenes alkotmányt hatályon kívül helyezni csak egy másik, (legalább ideiglenes) Alkotmánnyal(!) lehet. Amiről az előző pontban megállapítottuk, hogy CSAK a NÉP alkothatja meg!!! 4. Alkotmányt vagy csak egy (alap) törvényt akartak alkotni a képviselők 2011-ben? Jogi nyelven: A képviselők milyen jogra hivatkozva alkották meg a Magyarország Alaptörvénye nevű "alkotásukat"? A 19.§ (3) bek a) vagy b) pontjára? A válasz: A 19.§ (3) bek. a) pontja alapján ALKOTMÁNYT akartak alkotni. Azt meg a 2. pontban megállapítottunk, hogy CSAK a NÉP alkothat, a képviselő NEM! Tehát a képviselők alkotmányozása már 2010 december 20-tól egyértelműen alkotmányellenes, a megalkotott törvény pedig a kihirdetéstől számítva (2011. április 25.) azonnal és egyértelműen - MINDEN JOGÁSZ SZÁMÁRA LÁTHATÓAN - É-R-V-É-N-Y-T-E-L-E-N!!! Mert nem az (a nép) és nem úgy alkotta meg, ahogy azt az alkotmány előírja... 5. Ha a magyar állam országgyűlési képviselője (a Magyar Köztársaság törvényalkotó Országgyűlése) nem helyezheti hatályon kívül a magyar állam ideiglenes alkotmányát (Magyar Köztársaság Alkotmányát) és nem szüntetheti meg a magyar államot (ideiglenes nevén a Magyar Köztársaságot) akkor a magyar állam ma is a Magyar Köztársaság. Akkor viszont a jogilag érvénytelen Magyarország Alaptörvénye nevű törvénnyel létrehozott jogilag érvénytelen Magyarország nevű állam lehet-e a MAGYAR állam, ha már/még van érvényes és hatályos magyar állam? A válasz: Nem, a Magyarország nevű állam NEM LEHET a magyar állam, és NEM is
@laszlo...- Gondolkodtál azon, ha MP átvette Hadházy szerepét és a DK évek óta hangoztatott szövegével kampányol, akkor ki az aki 2026-ban Orbán Viktor helyére pályázik? MP előkészíti a terepet a valódi kihívónak, aki majd 2025-ben fogja felfedni magát és titokban építi azt a szakértői csapatot amelyik képes egy új kormány alakításra? MIvel eddig minden csak MP magamutogatásáról és egyéni sikereiről szólt.
Lázárnak hinni, komolyan? Inkább egyszerűen gyáva. Illetve Orbánék eldöntötték, hogy nem jönnének ki jól abból, ha Lázár kényes, de alap kérdéseket sem tudna megmagyarázni. Nem hiszem, hogy egyszemélyes döntés volt ez. Orbán minden bábot maga rángat, ahol Lázár a Pinokkió.
@@lajosnejozsa6264 az most mavag, tomboré szalay bobbbb.izé-é es a ruszkiké, magyarán orbáné és putyiné, ahogy a spanyol titkosszolgálat le is igazolta, amikor kibszrntotta őket az országból, szívesen
@@zsokaigneczi8328 Nem kell szakértőnek lenni csak nyitott szemmel kell járnia.Lehet hogy te mèg nem voltál korházba iskolába ès nem közlekedtèl csak autóval. Vagy Te is a VIP szektorba tartozol .
Na és most legyél kemény!Egészségügy MÁV Iskolák!!!Nagyon helyes!!!!Mindent bele!Te mint volt közutas vezető! 407900.- forint a bruttó alapbér nettó 270.000.-!!!!! Na ezt is mutasd be ne úgy mint a becsületesnepper akit igen bírok vagy Szecsó akit szintén nagyra becsülök!!!!!!
Beszáradt vénlányok, reményvesztett szinglik, elhanyagolt asszonyok, özvegyek pártja a Tisza! Magyar Péter a reménységetek! Te melyik nőtípus Beszáradt vénlányok, reményvesztett szinglik, elhanyagolt asszonyok, özvegyek pártja a Tisza! Magyar Péter a reménységetek! vagy?
Aggódom Budapestért. Nem látom az okot, hogy Karácsony jelenlegi pályázati előtervei is negatívnak legyenek minősítve. Lassan fel lesz mentve Lázár mindenben.😢
Gyermekeim Bécsben élnek ( na miért?), ők már egy olcsóbb cseh, vagy valamilyen más olcsóbb vonatutazast vesznek igénybe, ami megbízhatóbb, olcsóbb és kényelmesebb. Más vasuttarsasagokat is beengedték ide, szra veri a magyar vasutat. Erről beszélhetek, hogy van itt más lehetőség, de nem Magyar...
Egyedi, amit Magyar Péter csinál! De kellene egy jó csapat, folyamatosan bővülő Csapat. El tudnám képzelni valamikor egy fedélzeten Hadházy Ákost, MZP-t, Jámbor Andrást és másokat. Némelyik influenszer is kiléphetne a szerepéből.
@@LászlóBotos-d1f Álom, álom... Magyart nem azért küldték, hogy bárkivel is összefogjon... Orbán megint jót húzott... Hadházyt sem értem, miért nem tartotta be az ígéretét, hogy a választás után visszatér Magyar korrupciós ügyére... Túl sok itt az ellentmondás!
@@LászlóBotos-d1f No, ez itt a lényeg! Ezért kell MZP-t támogatni! Ő indította el a NER lebontását és nem Magyar Péter! Ő kezdte el felszámolni, a legfelsőbb szintről irányított KORRUPCIÓT! Ezek valódi tettek, nem lózungok! Mikor értik meg ezt az emberek?
@@LászlóBotos-d1f MZP Nemcsak dumál, tesz is! A városában megmutatta, mit KELLENE tenni országosan! Többek között, megszüntette a korrupciót, lehetne sorolni! ELTIPORTÁK, mert ELSZÁMOLTATÁST akart!
@@martonsc2226 Elmondhatatlanul gyűlölöm a FB videólejátszóját. Semmit sem lehet gombokkal irányítani a YT-bal ellentétben. A szóköz sem működik a felvétel megállítására. Agyrém. Szóval én mindent YT-on nézek, és nagyjából semmit sem FB-on.
Igen mindent lebontani,mit az országod töbsege döntött!!És a négykézláb mászkálód majd fellegekbe repíti azt,kik elnegyedeltek országodat!Mégis melyik valóságban élsz???A töbség szavazata ugye számodra birka???Mert ugyebár egy épp gondolatuk sincsen??Csak neked!!!Szép napot a felemelő süket szövegedhez!😅🤣🤣
Valóban, el lehet hinni, hogy Lázár bármit megtehet csupán saját döntéséből? Ő csupán egy végrehajtó szereplő, egy mozgó célpont, akit könnyedén feláldozhatnak.
A probléma meglétét képernyőre vinni jó dolog. Első sorban kattintásvadász, szenzációhajhász sajnos. Bár folyamatosan elhangzik, hogy mennyi munkacsoport dolgozik és mennyi száz szakértő dolgozza fel a problémákat, annak ellenére mégis őszinte meglepődést látok az arcán, amikor végigmegy a pórnép által élt közegben. Sajnos olyan érzésem van, hogy sikerült a választópolgárok 28%-át megfogni, akik mindent megadnának azért, hogy Orbán eltűnjön, de közben pedig totális pánik van, hogy mit kezdjenek azzal a hirtelen jött “felhatalmazással”, ami az ölükbe esett. Ha tényleg lenne bármi tartalom amögött, amiről beszél, akkor nem kellene vonatozgatni, meg kórházba járni, mert pontosan tudná, hogy mi a teendő (nem csak hasraütés szerűen 500 Mrd.-ot beletolni az egészségügybe). A még több pénz rendelkezésre bocsájtása nem old meg semmit hosszútávon….. sajnos az az érzésem, hogy egy elégedetlen, ki nem fizetett/helyzetbe nem hozott fiatal fideszes generáció (vagy épp nem fideszes), akik a fidesz terméke, de szerintem nem is sejtik….
@@Pipeliner285 inkább azon kéne igyekezni, hogy Az EU megadja végre a visszatartott pénzt ami jár és amivel lehetne sok mindent javítani és rendezni. Nem elég csak szapulni a másikat. Az nem segít. Az csak duma a semmibe.
@@famillejullien sajnálom, hogy továbbra is azt gondolja az emberek egy része, hogy ez jár. Sajnos nem ilyen egyszerű ez. Vannak kritériumok, amiket vállalt Magyarország, hogy teljesít. Ezek alapvető EU-s értékeket tartalmazó kritériumok, amiket hazánk nem teljesít. A pénzek kifizetése pedig ehhez van kötve. Ezt tudta mindenki, amikor beléptünk az EU-ba, ezt tudja a magyar kormány is. A kommunikáció viszont máshogy állítja be. Ha az alapvető EU-s érdekeket/értékeket nem teljesítjük, akkor jogtalan lenne a kifizetés. Ez magyarul azt jelenti, hogy elég ha bejársz dolgozni, de a munkádat nem végzed el, akkor is jár a fizetésed. A világ nem így működik. Sehol sem. A megjegyzéseimet igyekszem úgy megfogalmazni, és úgy tartalommal ellátni, hogy az ne üres fecsegés legyen. Az egészségüggyel kapcsolatban is van konkrét elképzelésem, annak ellenére, hogy nem vagyok egészségüggyel foglalkozó szakember (nem orvos, se nem gazdasági szakértő), csupán próbálok józan emberi ésszel gondolkodni, hogy mi tudna segíteni. Sajnálom, de nincs gazdája az egészségügynek.
@@juditrosta4743 Szerintem ez már-már egy szekta. Nincs semmire javaslata Magyar Péternek, sőt, azokra a dolgokra, ami a világban zajlik, még csak nem is reflektál. Ez nekem azt üzeni, hogy jobb, ha a plebsz nem tud arról, hogy mit képvisel a tiszapárt nevű cég. Zavaros a vezérkar, botrányos, gyenge emberi minőség a vezér, és olyan, mint egy pletykafészek. Nem bízom rá a szavazatommal az országot. Oroszrulettnél is rosszabb. Nem, nem a gondolkodók pártja. Nincs miről gondolkodniuk. Ennél sokkal jobb a MHM vagy a fidesz is.
1.Van az állításodról adat? 2. Ha így lenne is, mindenkinek joga, hogy arra szavazzon, akire akar. 3. Az ő érdekérvényesítésük is fontos. 4. Egyik se vok. 😊
12:24. II. Rákóczi Ferenc arca pont akkora a háttérben, mint Magyar Péteré, ha jól állítjátok meg a videót akkor olyan, mintha Magyar Péter matrica lenne a Traxon.
Azon igyekezzen, hogy azEUtol megkapják a pénzt, amit évek óta blokkolnak! De persze azt nem fogják reklamálni most, míg Orbán van. Ők akarják ezt a pénzt megkapni.
Az interjút szerencsésebb lett volna a pályaudvar Kerepesi út felőli oldalán megtartani. Legalább látszódott volna, hogy a főhomlokzathoz képest teljesen szét van rohadva az egész épület! 2024, Magyarország egyik fejpályaudvara. De lehetett volna a főbejárati résznél is, ahol a sok-sok pénzből felújított utascentrum feletti üveges rész az átadás óta nem sokkal le lett zárva, és azóta is úgy van.
Én tényleg örülök annak,hogy fény derül a sok problémára kórház, stb . Szívből remélem, hogy megoldódik a klíma, hűtés fűtés, stb... De valaki megtudná mondani , hogy mi lesz akkor, ha nem lesz rezsicsökkentés?( Rezsi támogatás). Tehát, ha Brüxel eltörli végleg?! 😢 Hogyan fogjuk kifizetni a rezsit? Kérlek szépen titeket valaki válaszoljon,mert erről egy videóban nincs szó ...😢nagyon parázok,mert minimálbérért dolgozom és nem tudom mi lesz velem ( velünk )😢 Előre is köszönöm szépen a választ 🫶🏻☺️
Ilyen egy igazi vegytiszta populista. Tanítani kéne amit csinál. Egy valódi celeb sem tudná jobban csinálni. Amit a rajongói hallani akarnak azt mondja. Gratulálok, sikeres.
Mi a francot kell pl egy utasnak erteni a MAV-hoz, ha rendszeresen tapasztalja, hogy rosszul mukodik, xarul van folszerelve es ezt szova teszi? A dolgozokat is megkerdeztek, mint hallottad > te kis `monalisa`.
János a batidai kastélyában egy velencei tükörbe bámulva gyakorolja az őrült vigyorát
A nyomorult cinikus fereg!!🤮
@@zcs1628 joker
És a negykézláb mászkáló Péterked osztja az észt számodra!!!🤣🤣🤣
@@zcs1628 ez hatalmas! 🤣
@@zsuzsadnez2393 Nagyon igazad van
Múlt héten egy budai busszal utaztam, kb 50 fok lehetett benne. Amikor egy utas reklamált, a sofőr foghegyről azt mondta, ez van, nem újdonság, hogy elromlott a klíma, és a tűző napon állt a kocsi eddig. Miután az utas hangosan javasolta, hogy ide is elkellene egy kis hőmérőzés, akkor a sofőr megszeppent, és kinyitogatta az ablakokat, ajtókat, és elnézést kért.
Te pedig ezt itt és most jelentetted. Látom, tudod a kötelességedet!
@@krisztarostas8077 bocs, nem ez a lényeg, hanem az, hogy miért kell ilyen úton elérni, kikovetelni azt, ami amúgy alapvető lenne- és nem csupán a normalisabb hőmérséklet, hanem a normális stílus is.
@@krisztarostas8077 legalább valaki tudja a kötelességét, ha már a kormányunk nem tudja
@@MrVeronika60
Mit is kellett volna tennie a kormánynak ott a buszon? Emberek konfliktusáról olvashattunk itt az első bejegyzésben. Vagy valamit nem jól olvastam?
A végén a sofőr elnézést is kért.
@@JuditMáthé
Igen. Emberi konfliktusok sajnos vannak. Nyilván lesznek is még. A vége a sztorinak jó.
A Tisza szimpatizánsok nem támadták meg a keleti büféjét? Mi lesz a Metropol címlapján másnap?
az, hogy megtamadtak. Miota kell, hogy igaz legyen, amit irnak? 😅😅
@@bernabeu74 és még ha javításra is kérik a szerkesztőséget, úgyis biztosan elrejtik valami sarokban a szöveget arról, hogy a Fidesz szavazók ne lássák.
@@turkizno épp ezért kellene ilyenkor kötelezően minden helyesbítést egész oldalon lehozni, a komplett bírósági határozattal. TV-knél, rádióknál 1 napig csak a bírósági határozatot lejátszani, azon a napon, mikor megjelentették. Weblapoknál csak a bírósági határozat lehetne egy napig a weblapon. Gyorsan leszoknának a hazudozásról.
az hogy peter bebaszva a sajat hanyasaban fetrengve utazott a vonaton es 16 eves kislanyokat zaklatott szexualis ajanlatokkal.
Nagyon tetszik, kiváló 5-let!
Rengeteg történelmi siker is fűződik Lázár nevéhez. Hogy csak egy példát mondjak: lówellnessben régiós középhatalom vagyunk.
@@user-bc3ec6uz4x 😏😤
Ez mit jelent? Ebből mit érzékel egy magyar ember? Mi haszna származik ebből egy magyar embernek? Nem kötekedem magával,de kêrem írjon pàrat abból a rengetegből,olyanokat amik megkönnyítettêk,vagy jobbà tettêk a magyar emberek mindennapjait?
@@19TojasosLecso81 Annyi baromságot hallottunk már halálkomolyan előadva, hogy a szarkazmust már alig értjük.
őszintén nem tudtam eddig, hogy a lówellness kifejezés egy létező dolog :D minden nap tanul az ember
@@user-bc3ec6uz4x 😂😂😂
🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺 Éljenek a magyarok! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
- Peti áll a máv előtt,
szíve Pécsre húzza őt.
- Balra van a klinika,
hőmérőd ne vidd oda.
- Arra jött egy kisleány,
kérdezi, mi a f..ra vársz.
- Mondom én, hogy vonatra,
elküldött az any..ba.
- De nehéz a vágány pótlása,
de jó lenne a gyorsvasút.
- Peti áll a válaszra várva, de a János csak nem ír.
🇭🇺
🚂🦽🦽🦽
Lázár elvtárs....milliárdosként szarik a vaútra és a magyarokra....orbàn seggnyalása fontossabb...így nem ér rá írogatni😂😂😂
@@laszlootvos1504a fergek!!🤮
@@zoltanszekulics8777 Ez Ez jó!!!
Ez jó!!!
Reggel konyak! Délben konyak! -Ettől leszünk mozgékonyak!🎉
A 10 millió elromlott klíma országa. Szerencsésebb lett volna, ha a gázszerelő helyett egy klímaszerelő a miniszterelnök úr legjobb barátja.
Van tapasztalt főrendőrünk, aki több ágazatot is irányít, mégsem csökkent a korrupció.
klimatizáljuk az iskolákat, a mezöket és mindent. Eljen MP! (Heil MP!)
@@istvanomaszta4007 A mezők már kiszáradtak, köszönhetően a kormány áldásos - el nem végzett - munkájának.
@@borgataipatrik 2030-ra egy uniós szabàlyzat szerint,az összes klímàt beszüntetik,talàn nem most kellene klímàkat telepítgetni,hanem hőszivattyú rendszerekkel hűteni,fűteni
@@timimolnar5704😂😂😂
"-Ami Magyarországon történik, azért a miniszterelnök felel!"
Orbán Viktor, 2008.
Ritkán értek egyet a csuti lopóleonnal, de ebben tökéletesen...
@@attilagm Nyilván, egy sikertelen öregemberként mit is gondolhatnál? 😂😂
olyat is mondott ha 270 forint felett lesz az euró a kormány mondjon le mert alkalmatlan
Akkor is hazudott.
@@peterhegedus2679Csak ennyi telik a fiatalságtól? Mit is válaszolhatnál mikor szembeállitják az istenedet saját magával. Pedig teljesen jogos a poszt . Ja és te is lehetsz még öreg, és meglátjuk hogy fog esni mikor nem csak a véleményedre sz@rnak kicsihuszár .
@@peterhegedus2679 nem ö gondolja te béna, hanem idézte a gazdit!
A menetidő növekedését nem csak a lassújelek okozzák, hanem az is, hogy az intercitynek nevezett vonatok már nem intercityk. Az intercityk csak a végállomáson állnak meg. Nincs már ilyen az országban.
Hajrá Peti!Mögötted vagyunk!Szerezd vissza a magyar nép vagyonát!
Beszáradt vénlányok, reményvesztett szinglik, elhanyagolt asszonyok, özvegyek pártja a Tisza! Magyar Péter a reménységetek!
Te melyik nőtípus Beszáradt vénlányok, reményvesztett szinglik, elhanyagolt asszonyok, özvegyek pártja a Tisza! Magyar Péter a reménységetek!
Te melyik típus vagy?
Te MÖGÖTTE vagy? Jujuj!
@@krisztarostas8077 fideszmatyiné
MP a mi Robin Hódunk! 😀
Azt rosz helyen keresitek,valami van a petinél is amit tényleges munka nélkul szerzett meg.
Szét lopná az országot,joban mint a fletó!
Nagyszerű interjú! Gratulálok mindkettőtöknek!! 👍👍👏👏
A helyzet viszont, borzalmas!!!☹️🫤☹️
Igen, minden adófizető pénze benne van a közösségi közlekedésben még azoké is akik csak autóznak. Az, hogy nem tölti be a feladatát a jelenlegi közösségi közlekedés az nem amiatt van mert nem alkalmas maga a technológia hanem mert akik a működésről döntenek alkalmatlanok.
Kinyirják a Mávot , de a Volánt még jobban tönkreteszik 😢😢!
Nem.
@@peterhegedus2679 Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? Nem látod, hol tart a MÁV?
@@danielczerovszki9858 de. Ezért írtam, amit írtam. Ez a munkahelyem.
@@peterhegedus2679 ostoba, a gazdád találta ki, hogy szüntessenek meg minden volán járatot, ahova jár a MÁV, mert ő vonatozni szeret.. szóval kemény munkával kigyomlálták a volánt, cserébe lerohadó, késő MÁV-ot kaptunk. Régen reggelente 15 percenként jártak a buszok felénk a fővárosba, most jó, ha óránként, hogy a rothadó máv-ra tereljék az embereket.
@@peterhegedus2679…már neeem vagy meg ettol is jobban?? 🥶
Gulyáságyú Média a legjobb! 👌
Jézusom:) De ha szarkazmusnak szántad, akkor jó:) A lényeg, hogy neki is meg kell élni valamiből.. Most Péterből..
@@budator7
Péter! Jaj, hát a Péter! A poloska.👎🤮
😅Bírom ezt a csipkelődést közöttük :)
Ez csak amolyan alibizés, "évődés", semmi foganatja nincs és nem lesz.
Azért akik naponta járnak járnak rajta, hàt nagyon nem mindegy. Hajrá TISZA pàrt!❤️🤍💚
balfaszok elöre.
"főleg a hangosítás" ezen jót nevettem. Amúgy örülök, hogy végre valaki foglalkozik ezekkel a témákkal. A lányom is vonattal jár fel Budapestre, ott tanul és folyamatosan panaszkodik a késések és a meleg miatt. Volt, hogy késett a vonat és nem várta meg a csatlakozás, várhatták meg a következőt, de a helyjegy árát nem adta vissza a MÁV, mintha Ő tehetett volna róla, hogy lekéste. Ma meg jött 1 kórházi dolgozó 1 mappával és pont tőlem kérdezte, hogy a mi osztályunkon van-e olyan helyiség, ahol nagyon meleg van. Ilyen még soha nem történt. Egyből arra gondoltam, hogy talán jön Magyar Péter? :D
Legfontosabb a szélyes megtapasztalas. Igaza van. Cselekvő politika lényege.
Sok-sok köszönet Péter, hogy újra és újra feltárja, bemutatja nekünk azt a temérdek problémát az orszàgban, amivel nap, mint nap szembesülnünk kell!
Hajrá Tisza Párt!!!!!
❤igen Gulyáságyú nagyon jó,okos is,érzékeny
Tetszik a szarkazmusod:) Ahhoz képest, hogy állandóan Péter körül ólálkodik, feltünően buta, pökhendi, pimasz, öntelt és humortalan. Péter, mint mindenkit őt is jól kezeli:)
@@budator7
Butador!🤣🤣
Karácsony a kisnyúl, akár van rajta sapka, akár nincs ütni kell - ez nem vezet sehova!
Most is használt szerelvények vásárlását tervezik...
Igen 40 éves leselejtezett szerelvényeket vesznek!😡😡
A használt metróval is jól jártunk.Azt még Tarlós sem akarta
@@doradiary3391 Miért jártunk jól...?
@@KEVA1211 Arra céloztam, hogy rosszul jártunk akkor is a leselejtezett szerelvényekkel. Évekig újítgatni kellett, folyton le voltak zárva szakaszok az m3-asnál. Drága volt és ócska.
Az akkori föpolgi sem akarta, de állami stratégiai beruházás volt, kellett udvarolni Putyinnak, hogy adjon hitelt meg gázt.
Pedig ugyanannyiért voltak francia vadonatúj klímás szerelvények, de nem azt vették.
És akkor 5 kérdés (és 5 válasz) minden jogászhoz:
1. A politikusra a magyar államban vonatkozik-e a jog?
(Vagy a jog felett áll, és azt tesz, amit akar?)
A válasz: Igen, vonatkozik.
A jogállam éppen azt jelenti, hogy a törvény a jog alkotójára is vonatkozik.
2.Ki az "alkotmányozó hatalom" a politológia és az ezeregyszáz éves magyar állam érvényes és hatályos joga (ideiglenes alkotmánya) szerint?
A válasz: A nép, a magyar állam állampolgárainak összessége.
3. Van-e a hatályos ideiglenes alkotmányban utalás a hatályra (a hatályba lépésen és személyi hatályon túl), legyen az időbeli hatály vége, vagy a képviselők jogosultsága a hatály megszüntetésére?
A válasz: Nincs!
Márpedig ha nincs, akkor a hatályt a jog ÁLTALÁNOS szabályai szerint lehet változtatni.
Vagyis az ideiglenes alkotmányt hatályon kívül helyezni csak egy másik, (legalább ideiglenes) Alkotmánnyal(!) lehet. Amiről az előző pontban megállapítottuk, hogy CSAK a NÉP alkothatja meg!!!
4. Alkotmányt vagy csak egy (alap) törvényt akartak alkotni a képviselők 2011-ben?
Jogi nyelven: A képviselők milyen jogra hivatkozva alkották meg a Magyarország Alaptörvénye nevű "alkotásukat"? A 19.§ (3) bek a) vagy b) pontjára?
A válasz: A 19.§ (3) bek. a) pontja alapján ALKOTMÁNYT akartak alkotni.
Azt meg a 2. pontban megállapítottunk, hogy CSAK a NÉP alkothat, a képviselő NEM!
Tehát a képviselők alkotmányozása már 2010 december 20-tól egyértelműen alkotmányellenes, a megalkotott törvény pedig a kihirdetéstől számítva (2011. április 25.) azonnal és egyértelműen - MINDEN JOGÁSZ SZÁMÁRA LÁTHATÓAN - É-R-V-É-N-Y-T-E-L-E-N!!!
Mert nem az (a nép) és nem úgy alkotta meg, ahogy azt az alkotmány előírja...
5. Ha a magyar állam országgyűlési képviselője (a Magyar Köztársaság törvényalkotó Országgyűlése) nem helyezheti hatályon kívül a magyar állam ideiglenes alkotmányát (Magyar Köztársaság Alkotmányát) és nem szüntetheti meg a magyar államot (ideiglenes nevén a Magyar Köztársaságot) akkor a magyar állam ma is a Magyar Köztársaság. Akkor viszont a jogilag érvénytelen Magyarország Alaptörvénye nevű törvénnyel létrehozott jogilag érvénytelen Magyarország nevű állam lehet-e a MAGYAR állam, ha már/még van érvényes és hatályos magyar állam?
A válasz: Nem, a Magyarország nevű állam NEM LEHET a magyar állam, és NEM is
Vedd be a gyógyszered :)
Bírom, hogy megdicsérte magát 😊. Ügyes riport!
Gulyás előtt is le a kalappal! ❤️🤍💚
Igen! Gergely nagyon jó fej!👍
@@krisztarostas8077 Gulyás Balázs. Csakis.
@@edittamaramenyhart7360
A körtember? Jujuj! Az egy MP szopika.
@@krisztarostas8077 gulyáságyú adása. Eltévedtél csillagom.
@@edittamaramenyhart7360
Nem. Csak nem bírom ezt a nyaloncot. Nagyarc Péter csak az ilyet szereti. Jó napot kívánok! Viszlát!
Ha holnap kezdene a Tisza, már az is késő lenne!😢
Igen négykézláb mászkálód majd fellegekbe repíti országodat,a nagy megmodó nagyhatalmak között!!!Kik elnegyedelték azt!!🤣🤣
Minden lerohadt lepusztult amihez a fizesd hozzá nyúlt
Csak az nem pusztul le, amit "magukévá tesznek". Ld. Hatvanpuszta, lóvelness...
Ilyen az értelem!Köszönjük!
HAJRÀ M.PÉTER❤❤❤❤HAJRÁ MAGYAROK❤❤❤❤ÁRADJON A TISZA❤❤❤❤❤
@laszlo...- Gondolkodtál azon, ha MP átvette Hadházy szerepét és a DK évek óta hangoztatott szövegével kampányol, akkor ki az aki 2026-ban Orbán Viktor helyére pályázik? MP előkészíti a terepet a valódi kihívónak, aki majd 2025-ben fogja felfedni magát és titokban építi azt a szakértői csapatot amelyik képes egy új kormány alakításra? MIvel eddig minden csak MP magamutogatásáról és egyéni sikereiről szólt.
Szárad a Tisza! Hajrá Duna!
@@peterhegedus2679rohad a narancs, kukába vele.
Amugy tényleg, a G-média az egyik legjobb média !!!
Magyar p.szíveskedjék mindenkit feljelenteni aki lop
Hajra Peter!!!!
Ez Magyarorszag !! Csak à problema es kellemetlenseg meleg agya!!!!!
Szeretem a videóitokat.❤
Szuper hajrá Tisza Párt🇭🇺🇭🇺🇭🇺❤️🤍💚
Lázár azért nem vállalta, (mint mondta) mert nem akar MP-nek reklámot...
Lázárnak hinni, komolyan? Inkább egyszerűen gyáva. Illetve Orbánék eldöntötték, hogy nem jönnének ki jól abból, ha Lázár kényes, de alap kérdéseket sem tudna megmagyarázni. Nem hiszem, hogy egyszemélyes döntés volt ez. Orbán minden bábot maga rángat, ahol Lázár a Pinokkió.
A csávó képtelen nem beleugatni a másik szavába. Még téged sem hallgat végig gulyáságyú. 😅
Mint egy pitbull. Rá kell engedni a fideszes csúcs politikusokra és szétszedi őket is.
Nagy gratuláció !! Hajrá TISZA!! 💖🤍💚
Volt egyszer egy Magyar Vagon és Gépgyár.😢 Győr
Meg egy Ganz-MÁVAG, ami uj- zelandra, Egyiptomba és Indiába is exportált motorvonatot. Dolgoztam ott, nem kamu.
@@lajosnejozsa6264 az most mavag, tomboré szalay bobbbb.izé-é es a ruszkiké, magyarán orbáné és putyiné, ahogy a spanyol titkosszolgálat le is igazolta, amikor kibszrntotta őket az országból, szívesen
Ön szakértője az egészségügynek, közlekedésnek, oktatásának , ajelen gazdasági helyzetben, akkor hajrá!
@@zsokaigneczi8328 Nem kell szakértőnek lenni csak nyitott szemmel kell járnia.Lehet hogy te mèg nem voltál korházba iskolába ès nem közlekedtèl csak autóval. Vagy Te is a VIP szektorba tartozol .
Reggel konyak! Délben konyak! -Ettől leszünk mozgékonyak!
Korrekt Interjú
Sok sikert kívánok a Tisza pártnak!
Na és most legyél kemény!Egészségügy MÁV Iskolák!!!Nagyon helyes!!!!Mindent bele!Te mint volt közutas vezető! 407900.- forint a bruttó alapbér nettó 270.000.-!!!!! Na ezt is mutasd be ne úgy mint a becsületesnepper akit igen bírok vagy Szecsó akit szintén nagyra becsülök!!!!!!
Az itt fröcsögőktől kérdezném: olyan, hogy máv? Ilyenekről tudtok e bármit mondani?
nem fognak, ez a fidesz-dk nyugdíjas bérkommentelő különítménye
Jól nyomod Péter!
Hajrá, előre!🔥🔥🔥
Köszönjük! Hajrá TISZA, hajrá Magyar Péter! Balázs, csak így tovább!
Ha marad ez a lendület és lesz pár eredményük a TISZA szerintem behúzza a választásokat! 👏👏👏🌊🌊🌊
Beszáradt vénlányok, reményvesztett szinglik, elhanyagolt asszonyok, özvegyek pártja a Tisza! Magyar Péter a reménységetek!
Te melyik nőtípus Beszáradt vénlányok, reményvesztett szinglik, elhanyagolt asszonyok, özvegyek pártja a Tisza! Magyar Péter a reménységetek! vagy?
@@krisztarostas8077te melyik csoportot vezeted? A vénlányokat, szingliket, vénlányokat vagy az özvegyeket?
@@krisztarostas8077 Te melyik vagy? Talán egy remenyvesztett, vénlány? Vagy egy kiégett qrv@?
Aggódom Budapestért. Nem látom az okot, hogy Karácsony jelenlegi pályázati előtervei is negatívnak legyenek minősítve.
Lassan fel lesz mentve Lázár mindenben.😢
Karácsony jobb és bal kézzel is vakarja.
@@krisztarostas8077 Midet?
Gyermekeim Bécsben élnek ( na miért?), ők már egy olcsóbb cseh, vagy valamilyen más olcsóbb vonatutazast vesznek igénybe, ami megbízhatóbb, olcsóbb és kényelmesebb. Más vasuttarsasagokat is beengedték ide, szra veri a magyar vasutat. Erről beszélhetek, hogy van itt más lehetőség, de nem Magyar...
"Többi is volt mint egy átkötés, értem a kérdést" 😆
Jól kezeli ezt a hitvány tóbiást:)
Egyedi, amit Magyar Péter csinál! De kellene egy jó csapat, folyamatosan bővülő Csapat. El tudnám képzelni valamikor egy fedélzeten Hadházy Ákost, MZP-t, Jámbor Andrást és másokat. Némelyik influenszer is kiléphetne a szerepéből.
@@LászlóBotos-d1f Álom, álom...
Magyart nem azért küldték, hogy bárkivel is összefogjon...
Orbán megint jót húzott...
Hadházyt sem értem, miért nem tartotta be az ígéretét, hogy a választás után visszatér Magyar korrupciós ügyére...
Túl sok itt az ellentmondás!
@@LászlóBotos-d1f
No, ez itt a lényeg!
Ezért kell MZP-t támogatni!
Ő indította el a NER lebontását és nem Magyar Péter!
Ő kezdte el felszámolni, a legfelsőbb szintről irányított KORRUPCIÓT! Ezek valódi tettek, nem lózungok! Mikor értik meg ezt az emberek?
@@LászlóBotos-d1f
MZP Nemcsak dumál, tesz is!
A városában megmutatta, mit KELLENE tenni országosan! Többek között, megszüntette a korrupciót, lehetne sorolni! ELTIPORTÁK, mert ELSZÁMOLTATÁST akart!
@@LászlóBotos-d1f
Érthetetlen számomra, hogy miként MZP mindig kiállt a civilekért, a romákért, ők nem állnak ki mellette...
@@mucsieszter8656 Visszatért, már megbeszélték.
Hajrá Magyar Péter!
De. Tegnap láttalak a nyomozó ügyészség előtt kedves Balázs. Az Iványi Donáth féle eseményről nem készült videó?
de, élő videó készült: facebook.com/gulyasagyumediahu/videos/1044879553812918
@@gulyasagyumedia❤❤
@@gulyasagyumediaKöszi az infót. További jó munkát.
@@gulyasagyumedia köszi, felteszed majd ide is? A 50 alattiak jó részének nincs facebookja :)
@@martonsc2226 Elmondhatatlanul gyűlölöm a FB videólejátszóját. Semmit sem lehet gombokkal irányítani a YT-bal ellentétben. A szóköz sem működik a felvétel megállítására. Agyrém. Szóval én mindent YT-on nézek, és nagyjából semmit sem FB-on.
Ez egy szélhámos...nem értem, hogy nem látják a rajongói???
orbán és az ő nagy családja, akik korrupt-tolvaj milliárdosok gyűlekezete, de már nem sokáig. Neked nem kínos még mindig fideszesnek lenni?
Akkor egy kicsit felnevettem, amikor Magyar Péter azt mondta, hogy majd dönt a párt. Szegény Budapest!
Gulyas ágyú es poloska; jo kis páros. egyszint egy brancs, na!
Nagyon jó interjú, és még a hangosítás is rendben van😃✌️
A magázódás ugye csak a kamerának szól?😉
Mindketten szuperül csináljátok a dolgotokat!👍
💯🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Talpra Magyarok !!!
...mindeközben 7 perc környékén a Bzmot diszkréten összehugyozta magát 😉
Hajrá Tisza ❤❤❤❤
Miért haragudott meg a Siemensre Lázár Paks miatt?
Hajrá❤🎉
Kiváló!
Legyetek Tisza rendszerváltó tagok! Kritikus lesz a tiszta finanazírozás!
Ismèt beállva
Nagy tisztelet ennek az embernek! Hajra TISZA párt! ❤️🤍💚Bontsátok le ezt a rohadó Kádári rendszert!😁
Igen mindent lebontani,mit az országod töbsege döntött!!És a négykézláb mászkálód majd fellegekbe repíti azt,kik elnegyedeltek országodat!Mégis melyik valóságban élsz???A töbség szavazata ugye számodra birka???Mert ugyebár egy épp gondolatuk sincsen??Csak neked!!!Szép napot a felemelő süket szövegedhez!😅🤣🤣
A TrTr sem egy sikertörténet!
csak ránéz lézerjani a bankszámlájára, a kastélyára, és azt mondja: de az. És tudnál e ezzel vitatkozni? :)
Valóban, el lehet hinni, hogy Lázár bármit megtehet csupán saját döntéséből? Ő csupán egy végrehajtó szereplő, egy mozgó célpont, akit könnyedén feláldozhatnak.
A probléma meglétét képernyőre vinni jó dolog. Első sorban kattintásvadász, szenzációhajhász sajnos. Bár folyamatosan elhangzik, hogy mennyi munkacsoport dolgozik és mennyi száz szakértő dolgozza fel a problémákat, annak ellenére mégis őszinte meglepődést látok az arcán, amikor végigmegy a pórnép által élt közegben. Sajnos olyan érzésem van, hogy sikerült a választópolgárok 28%-át megfogni, akik mindent megadnának azért, hogy Orbán eltűnjön, de közben pedig totális pánik van, hogy mit kezdjenek azzal a hirtelen jött “felhatalmazással”, ami az ölükbe esett.
Ha tényleg lenne bármi tartalom amögött, amiről beszél, akkor nem kellene vonatozgatni, meg kórházba járni, mert pontosan tudná, hogy mi a teendő (nem csak hasraütés szerűen 500 Mrd.-ot beletolni az egészségügybe). A még több pénz rendelkezésre bocsájtása nem old meg semmit hosszútávon….. sajnos az az érzésem, hogy egy elégedetlen, ki nem fizetett/helyzetbe nem hozott fiatal fideszes generáció (vagy épp nem fideszes), akik a fidesz terméke, de szerintem nem is sejtik….
@@Pipeliner285 inkább azon kéne igyekezni, hogy Az EU megadja végre a visszatartott pénzt ami jár és amivel lehetne sok mindent javítani és rendezni. Nem elég csak szapulni a másikat. Az nem segít. Az csak duma a semmibe.
@@famillejullien sajnálom, hogy továbbra is azt gondolja az emberek egy része, hogy ez jár. Sajnos nem ilyen egyszerű ez. Vannak kritériumok, amiket vállalt Magyarország, hogy teljesít. Ezek alapvető EU-s értékeket tartalmazó kritériumok, amiket hazánk nem teljesít. A pénzek kifizetése pedig ehhez van kötve. Ezt tudta mindenki, amikor beléptünk az EU-ba, ezt tudja a magyar kormány is. A kommunikáció viszont máshogy állítja be. Ha az alapvető EU-s érdekeket/értékeket nem teljesítjük, akkor jogtalan lenne a kifizetés. Ez magyarul azt jelenti, hogy elég ha bejársz dolgozni, de a munkádat nem végzed el, akkor is jár a fizetésed. A világ nem így működik. Sehol sem. A megjegyzéseimet igyekszem úgy megfogalmazni, és úgy tartalommal ellátni, hogy az ne üres fecsegés legyen. Az egészségüggyel kapcsolatban is van konkrét elképzelésem, annak ellenére, hogy nem vagyok egészségüggyel foglalkozó szakember (nem orvos, se nem gazdasági szakértő), csupán próbálok józan emberi ésszel gondolkodni, hogy mi tudna segíteni. Sajnálom, de nincs gazdája az egészségügynek.
A Tramtre beruházásnál is voltak látványos lenyúlások! Itt lakom mellette, láttam, hogy mit csináltak!
ÉMBEREG NE CSAK DUMÁJATOK .... !!!!ÉBRÉDES!¡!
Talán csak nem ez a Diszkó Csődör lesz a nemzet megmentője ?
csak így tovább , ne torpanjon, vigyázzon a propaganda ne találjon fogást !
Mi ez, csak nem "mesterséges intelligencia" hozta létre a feliratot?
Péter aza helyzet hogy nyilván látszi hogy fél tölled a NER!
Az ember aki soha semmilyen pozícióban még nem volt de mindent de mindent (is) tud...
Ez inkabb vityara vonatkozik, aki egyszemelyes kormanyzast folytat 14+ eve > meg is latszik hazank helyzeten.
@@agica4647 igen.. elszomorító hogy egy sehonnan jött semmit nem bizonyított nímandot emelnek megváltó pozícióba...
Ès most is guruló dollárokkal fizetik. Azt mondja, amit elöirnak neki.
Hihetetlen okos, tájékozott M.Péter, kedvelem a stílusát is. Azért K.Gergely iránt "óvatosan" őt is nagyon kedveljük...
Beszáradt vénlányok, reményvesztett szinglik, elhanyagolt asszonyok, özvegyek pártja a Tisza! Magyar Péter a reménységetek!
Te melyik vagy?
@@krisztarostas8077 köszönjük, hogy itt vagy, és bővíted a nézőpontokat.
@@krisztarostas8077 szerintem meg a gondolkodók partja a Tisza
@@juditrosta4743
Szerintem ez már-már egy szekta. Nincs semmire javaslata Magyar Péternek, sőt, azokra a dolgokra, ami a világban zajlik, még csak nem is reflektál. Ez nekem azt üzeni, hogy jobb, ha a plebsz nem tud arról, hogy mit képvisel a tiszapárt nevű cég. Zavaros a vezérkar, botrányos, gyenge emberi minőség a vezér, és olyan, mint egy pletykafészek. Nem bízom rá a szavazatommal az országot. Oroszrulettnél is rosszabb. Nem, nem a gondolkodók pártja. Nincs miről gondolkodniuk. Ennél sokkal jobb a MHM vagy a fidesz is.
1.Van az állításodról adat?
2. Ha így lenne is, mindenkinek joga, hogy arra szavazzon, akire akar.
3. Az ő érdekérvényesítésük is fontos.
4. Egyik se vok. 😊
Ha a magyaroknak nem jön le az eus politikából , hogy MP kiknek a kottájából játszik, akkor meg is érdemeljük...
😂 baszki te meg úgy mondtad fel a kormánypropagandát, hogy észre sem vetted. Kinek a kottájból játszik... beszarok. Rogán is csettintene ha olvasná..
Hat az unio bizony nem putyin kottajabol jatszik, de a kinaibol sem...........
12:24. II. Rákóczi Ferenc arca pont akkora a háttérben, mint Magyar Péteré, ha jól állítjátok meg a videót akkor olyan, mintha Magyar Péter matrica lenne a Traxon.
De dili tényleg :
Remelem hogy mindent megtesz a Petike. Es nem csak polititkai latvanykodas.
A stílus maga az ember.
Azon igyekezzen, hogy azEUtol megkapják a pénzt, amit évek óta blokkolnak! De persze azt nem fogják reklamálni most, míg Orbán van. Ők akarják ezt a pénzt megkapni.
Nem talan megtakaritottak az ablakot????
Az interjút szerencsésebb lett volna a pályaudvar Kerepesi út felőli oldalán megtartani. Legalább látszódott volna, hogy a főhomlokzathoz képest teljesen szét van rohadva az egész épület! 2024, Magyarország egyik fejpályaudvara. De lehetett volna a főbejárati résznél is, ahol a sok-sok pénzből felújított utascentrum feletti üveges rész az átadás óta nem sokkal le lett zárva, és azóta is úgy van.
Ez csak a jeghegy csucsa, de a Leopard tankokra nagyobb szukseg volt.
A hiányolt demokrácia hogy-hogy nem működik ezen az oldalon? Miért vannak egyes hozzászólások kicenzúrázva?
Egyetértek! Bezzeg a sok fröcsögő komment mind megjelenik!
Nagyon jó videò! Hajrà Péter! Hajrà Tisza Párt!
Én tényleg örülök annak,hogy fény derül a sok problémára kórház, stb . Szívből remélem, hogy megoldódik a klíma, hűtés fűtés, stb...
De valaki megtudná mondani , hogy mi lesz akkor, ha nem lesz rezsicsökkentés?( Rezsi támogatás).
Tehát, ha Brüxel eltörli végleg?! 😢
Hogyan fogjuk kifizetni a rezsit?
Kérlek szépen titeket valaki válaszoljon,mert erről egy videóban nincs szó ...😢nagyon parázok,mert minimálbérért dolgozom és nem tudom mi lesz velem ( velünk )😢
Előre is köszönöm szépen a választ 🫶🏻☺️
" A rezsicsökkentés-kamu vége: a világpiaci ár alacsonyabb, mint a magyarországi átlagár" (444 cikk címe 2024.05.07.)
Szuper jó riport
Nagyon nyeglén adja elő magát. Tiszteletlen Gulyással.
TISZA! ❤🤍💚
❤🤍💚
Minek új vasúti kocsi, ha a pályával, a színnel van baj?!
Boost
Ilyen egy igazi vegytiszta populista. Tanítani kéne amit csinál. Egy valódi celeb sem tudná jobban csinálni. Amit a rajongói hallani akarnak azt mondja. Gratulálok, sikeres.
Volt már ilyen. Úgy hívják, hogy Orbán Viktor.
Az a lényeg, hogy takarítsa el a maffiapártokat Orbánostul, Lázárostul, gyurcsányistul, mert ők minden baj forrása, a magyar nép megnyomorítói.
És ha a rajongók is látnak.
🌊🌊🌊💜🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Toroczkai László hívta beszélgetni Magyar Pétert, miért nem ment el a beszélgetésre?
Mert senki nem kivancsi Torora! Ilyen egyszerü.
@@valentina2005 Toroczkai értelmesebb mint MP
@@valentina2005 Helló oboaművésznő.....
mert nincs semmi értelme beszélgetni egy laposföldes, ostoba, hazudozós fideszes tóth-tal (valójában ez a neve),
@@JozsefLadlo mit erőlködsz fideszcsicska?
De jó, hogy petike már a vasúthoz is ért. Csodálatos 😅
Mi a francot kell pl egy utasnak erteni a MAV-hoz, ha rendszeresen tapasztalja, hogy rosszul mukodik, xarul van folszerelve es ezt szova teszi?
A dolgozokat is megkerdeztek, mint hallottad > te kis `monalisa`.
Boost komment
En arra az ertekelöre volnek kivancsi h 14 évig milyen munkat végzett!😮
👍💥
Flegma stílus.. ez az ember nagyon beképzelt. De szeressétek csak, mint anno a törpét, az is ilyesmi volt.. pfff..
Köszönjük, hogy itt vagy és bővíted a nézőpontokat.
@@ildikoszaraz8736 Nem bővíti a tiédet, mint látható...ám neki legalább van emberismerete, veled ellentétben.