FRIDERIKUSZ SHOW: GINA LOLLOBRIGIDA FILMSZTÁR, 1993. /// Friderikusz Archív 137.

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 6 дек 2022
  • Luigina Lollobrigida néven született a Golden Globe-díjas olasz színész, szobrász és fotóművész, akinek közismert beceneve Lollo, és aki 1950-es és 1960-as évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga és szex-szimbóluma volt világszerte. Noha jellemábrázoló képességeit mindig elismerték a filmkritikusok, de az is vitathatatlan, hogy számos filmben elsősorban külseje miatt szerepeltették.
    Lollobrigida először 1972-ben a Magyar Televízió szilveszteri gálájának volt a vendége, de 21 évvel később Friderikusz Sándor meghívásának is szívesen tett eleget. A nem túl barátságos természetéről híres díva meghazudtolva a róla kialakult képet, készséggel válaszolt a műsorvezető legmerészebb kérdéseire is, sőt a találkozás végén még egy közös produkcióra is vállalkozott.
    „Az isteni Lollónak” is nevezett díva nyáron ünnepelte 95. születésnapját, és bár néhány hónapja combnyaktörést szenvedett, de ebből sikeresen felgyógyult. Egyetlen fiával sorozatosan pereskedik, mivel a fiú szerint anyja idős kora miatt már nincs ítélőképessége birtokában, nem is egy fiatal férfit fogadott a bizalmába, akik aztán kiforgatták a vagyonából. Azonban a filmcsillag ma is annyira aktívnak érzi magát, hogy a legutóbbi szeptemberi olasz választásokon képviselőjelöltként akart indulni az Italia Sovrana e Popolare nevű politikai szövetség támogatásával, de betegsége átírta a terveit, noha bízik benne, hogy még visszatérhet a szerepléshez.
    Hogyan támogathatja a munkánkat?
    Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
    / friderikuszpodcast
    Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
    Név: TV Pictures
    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
    Közlemény: Podcast-támogatás
    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
    Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
    Kövessenek, kövessetek itt is:
    youtube: / friderikuszpodcast
    Facebook: / friderikuszpodcast
    Instagram: / friderikuszpodcast
    Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
    Spotify: spoti.fi/3blRo2g
    Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
    Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
    #FriderikuszPodcast #FriderikuszArchiv

Комментарии • 33

  • @gyorgynekormos4429
    @gyorgynekormos4429 Год назад +23

    Elment a világ legszebb asszonya, szép hosszú élet adatott neki, nyugodjon békében Gina! 😢

    • @evanagy7214
      @evanagy7214 Год назад +2

      Igen elment a világ Egyik! legszebb asszonya, hogy pontosak legyünk, de az egyik leghíresebb, hisz nincs olyan ember a világon aki ne ismerte volna Őt! Szèp kort èlt meg váltzatos èlettel. Nyugodjèk bèkèben!🖤

    • @gyorgynekormos4429
      @gyorgynekormos4429 Год назад +3

      @@evanagy7214 Filmes főszerepe (A világ legszebb asszonya 1955) miatt neveztem így...persze tudom, nincs az a szép, akitől szebb ne lenne, a másik meg az, hogy a szépség fogalma mindig is szubjektív marad. De Ginát nézve ez a jelző a rajongóknál biztos, hogy már így marad!

    • @nataliavarvarova2885
      @nataliavarvarova2885 Год назад +1

      Portava bene gli anni Gina.

  • @gezanedo7355
    @gezanedo7355 Год назад +8

    GIna Lollobrigida első filmje (ha jól tudom) a Király lány a feleségem. c. volt, partnere a frrncia szupersztár, Gerald Filip volt. Lolo abban a filmben talán 25 éves lehetett. Fiatal, üde és gyönyörű volt. Aztán a Notredam-i toronyőr című filmben láttam, amelyben csodálatos, elragadó volt. A Sába királynőjében pedig ismét izzott körülötte a levegő, de izzott minden férfi is, mert Lolo ismét fantasztikus volt. Szépsége vakítóan sugárzott, mint nyáron a déli napsugár. Megperzselt bennünket. Halála óta sokan, sokfélét írnak róla. Hiányolom, hogy egy fantasztikus sorozatát nem említik, pedig azzal a film-sorozattal véste be magát a magyar közönség szívébe. Ez pedig nem más, mint Victorio de Sicha rendező filmje, a Kenyér szerelem és, Kenyér szerelem fantázia, Kenyér szerelem féltékenység stb. Egy szegény lányt alakít, aki kopott ruhában, mezítláb jár-kel a faluban, de a film végére mindig eléri azt, amit akar. Abban a tépett-szakadt ruhában Gina csodálatos alakja észbontóan érvényesül. Mi, akkori tizenévesek, le sem vettük a szemünket a ruháról és a csodás Lolo-ról. Napokig róla álmodtunk. Imádtuk őt. Elment, magával vitte az álmunkat is.

  • @szilviatomori6429
    @szilviatomori6429 Год назад +10

    Nagyon szép volt a hölgy 65 évesen .. Isten nyugosztalja!

  • @gaborkocsis1795
    @gaborkocsis1795 Год назад +13

    Nyugodj békében gyönyörű volt😥😢❤️

  • @marijapehar4213
    @marijapehar4213 Год назад +8

    El kell fogadni amit az Isten rendel el eletunkben. Nagyon szep gondolat.

  • @ferencnekovacs8129
    @ferencnekovacs8129 Год назад +13

    Nagyon jó volt szeretem ezeket a régi ARCHIV müsorokat. Friderikuszt imádom a Művész Nőt is is imádom.

  • @GezaneVarga
    @GezaneVarga Год назад +13

    Örülök, hogy újra láthattam, a csodaszép Ginát!
    A videó fénypontja számomra Gina Lollogbrigida, és Friderikusz Sándor duettje volt!

    • @user-cs9rd1ge3n
      @user-cs9rd1ge3n Год назад +2

      Kedves Sándor ! nagyon jó , hogy ezek az archív felvételek megvannak és most megnézhettem , annak idején nem láttam és valóban egészen más volt, mint gondoltuk volna. Fantasztikus élete volt, okosan tett mindent, szép kort élt meg. Ennek a shownak a duettje után azt gondolom, ön is lehetett volna egy jó zenekar énekese , eddig ez sem derült ki, persze minden jó amit ön is csinál.🤩🤩🤩

  • @martonszabo5745
    @martonszabo5745 Год назад +4

    KB. 2 hete kerestem rá valamiért. Akkor még élt. Most meg kidobta "a. gép" vagyis a telefon ezt a videót. Anno nem láttam az adást. Most láttam először. Tetszett. Aztán belenéztem a kommentekbe. Először nem hittem a szememnek. Újra rákerestem. 2023 01.16-án valóban örökre elaludt.. Nagy kedvencem volt. Nyugodjon békében.

  • @alien663
    @alien663 Год назад +11

    Nagyon tetszett az előadás, nagyon érdekes volt!🛸

  • @ludymillapinheiro1102
    @ludymillapinheiro1102 Год назад +7

    Beautiful Gina😍😍🥰🥰🥰🥰🥰🥰

  • @zsuzsannaszasz6021
    @zsuzsannaszasz6021 Год назад +3

    Kedvenc szinésznöm volt ! Isten nyugtassa !

  • @ferencnekovacs8129
    @ferencnekovacs8129 2 месяца назад

    Nagyon jó visszanézni köszönöm szépen Friderikusz Úrnak.

  • @DuplaT.
    @DuplaT. Год назад +13

    95 éves a hölgy... Nem semmi.

    • @NIKISCHOICE
      @NIKISCHOICE Год назад

      Igen ès a poklok poklàt èli...

    • @DuplaT.
      @DuplaT. Год назад

      @@NIKISCHOICE jujj ezt nem tudtam ha ez igaz.

    • @danielszabo3737
      @danielszabo3737 Год назад +2

      @@NIKISCHOICE Miért gondolod ezt? Energikus és ép az elméje 95 évesen is.

    • @NIKISCHOICE
      @NIKISCHOICE Год назад

      @@danielszabo3737 Nem èn gondolom; a csilliàrdos Gina nyilatkozza, ugyintèzòje ès egyetlen fia is èvek òta meglopjàk +a fia demensnek akarja nyilvànìtani...itt a videò: ruclips.net/video/Z86ZxzKYD_A/видео.html

  • @zuzanaszaboova5661
    @zuzanaszaboova5661 Год назад +6

    Nagyon szép hölgy

  • @laurettare4865
    @laurettare4865 Год назад +2

    RIPOSA IN PACE CARA GINA! SARAI SEMPRE NEI NOSTRI 💕 CUORI COME ATTRICE E COME GRANDE DONNA FOTOGRAFA E SCULTRICE ❤ ❤ ❤

  • @marikristof7371
    @marikristof7371 Год назад +2

    Megjelenése páratlan, nagy egyéniség volt a nyugodt és természetes viselkedése tette nagyon vonzóvá

  • @ennioburattini4481
    @ennioburattini4481 8 месяцев назад

    Gina Donna e Artista Straordinaria!!!! Riposa in Pace.!!! ❤❤❤

  • @antoniocapuozzo8071
    @antoniocapuozzo8071 11 месяцев назад

    Fenomeno .storia del cinema internazionale

  • @erzsebetvadasnagy9729
    @erzsebetvadasnagy9729 Год назад +3

    Szep Igen hosszu eletet elt itt a földön

  • @mariakerkai5463
    @mariakerkai5463 Год назад +1

    Női szemmel is ő volt a világszépe ,nem csak a zsűri szerint.

  • @mariakerkai5463
    @mariakerkai5463 Год назад

    Akkor ő volt a világ legszebbje,csodás szobrokat és híres fotókat is készített.

  • @rozsazahorszky637
    @rozsazahorszky637 2 месяца назад

    Gina Lollobrigida nemcsak gyönyörű, hanem egy nagyon okos és intelligens nő volt.