Amit kifelejtettem: Nekem az a munkám, hogy videókat készítsek. Sokszor van az életemben olyan, hogy elbújnék 1-2 hétre a világ elől, de ezt nem tehetem meg. Nem tehetem meg azt, hogy ne dolgozzak nap mint nap. Nem kell sajnálni csak szeretném, hogy értsétek. Ez vasárnap történt én már keddre összeszedtem magam és videókat készítettem. Viszont, ha a mostanság megjelenő anyagokban kicsit fura lennék az ezért történt. Köszi, hogy velem vagytok!
@@ferencvarga186 igen.... Még úgy hogy nem az én macskám és csak videókban láttam még így is kicsit nehéz nekem hogy nem látom az új videókban az aranyos pofáját
Tényleg egy különleges szép macska volt. 12,5 év "hosszú" idő. Jó gazdája voltál, jobbat nem kívánhatott volna. 🙂 Nagyon szomorú és szívszagató az emlék videó róla. A közös emlékek megmaradnak. Lehet idővel lesz még háziállatod.
Talán a kulcsszó, ami ide illik: Soha ne mond, hogy soha! Persze, hogy nehéz elengedni, ez nem kérdés és még bőven sokáig kell ülepednie a dolognak, de nem szabad mindenképp elutasítani majd később az új állatot. Ezt talán még nem is érzed, de majd eljön az idő, amikor szükséged lesz rá, kicsit úgy, mintha egy kütyü kellene. Szeretnél egy újat, ami akár teljesen más élményt is ad majd, egy még bolondabbat, vagy még kedvesebbet, esetleg egy fiú cicát, akihez oda mehetsz megbúbolhatod a kobakját és tudod, hogy a többi nem normális emberen (bármilyen más emberen) és az interneten meg a melón kívül ott van ő, aki ha nem is olyan engedelmes, mint egy kutyus, de bőven tud úgy szórakoztatni és szeretgethető. Egy új macska egy új élmény a szórakozásra, persze úgy ahogy lehet jobb úgy lehet rosszabb is, na de megpróbálni érdemes, mert lehet olyat fogsz ki, akiről azt hitted nem is létezik macska formában. Személy szerint nekem is van macskám egy ilyen, ami ritka: Teljes mértékben baráti, emberekhez való viszonya inkább kutyás, mint macskás, addig simogathatod, amíg meg nem unod és fixen te unod meg hamarabb. Bárhová mész ő megy utánad, mintha te lennél neki az isten. Ilyen azért macskában nem gyakori, fiúban meg pláne, szóval belevágni simán megéri később.
Őszinte részvétem!🖤 A lehető legjobban döntöttetek, hogy nem hagytátok tovább szenvedni. Kívánom, hogy találjatok még egy ilyen boldogság forrást az életetekbe, mint Pisze volt🥰
A legjobb helyen volt az élete során, szerettétek, csomó költözött, youtube sztár lett és nem szenvedett hiányt semmiben. Fifikás és cuki macska volt. Remélem a következő életében is legalább ilyen jó dolga lesz mint nálatok. 🙏
Helyesen döntöttél, ebben látszódik meg igazán egy felelősségteljes gazdi :) Sokan a saját fájdalmuk eltolása érdekében 2-3-6 hónap reményében a műtét mellett döntenének, de abba nem gondolnak bele mekkora stressz ez a cicának a "felépülési" időszakkal együttesen. Hasonló helyzetben kellett nekem is tavaly döntenem :) Örülök, hogy így tudsz rá gondolni.
Nagyon hiányozni fog sokunknak, sajnálom, hogy ez megtörtént. Helyesen döntöttetek, el sem tudom képzelni, milyen érzés lehet 12év után.. Nagyon sajnálom, és kitartást Patrik. A kommentedet látván szerintem mindenki egyet ért velem, hogy ha úgy érzed, ne ülj le "kötelességből" videót készíteni, megértjük min mész keresztül. Veled vagyunk nagyon sokan, kitírtást 🕯
Na igen :( Az enyém inkább alszik, ha éhes meg nagy ritka úgy van kedve akkor ide jön stb, de bele gondolni hogy az utolsó valaki is eltűnik, egyedül hagy... :(
Néha az embernek egy ilyen társra szüksége van. Amikor szomorú vagy pontosan tudja, hogy mit csináljon. Mindig szeret még ha nem is mindig mutatja ki. Ugyan ennyi ideje van velem az én macskám is. Szerencsére neki nincsen semmi baja pedig már 19 éves. Részvétem ezért az édes macskáért aki veled volt oly sokáig. Nyugodj békében Pisze. 🖤
Őszinte részvétem🥺❤️😇. Kitartást a hosszú napokhoz. Nemtudom hogy vigasztal e, de gondolj bele hogy a piszének volt a világ legjobb cicaélete. Legjobb gazda mellett nőt fel, legjobb helyen, legminden(xd). Mégegyszer oszinte részvétem.🥺🥺💕💕
Őszinte részvétem Pisze miatt, nagyon sok videódban feltünt, és szerintem nagyon édes kis macska volt! Még én is megkönnyeztem a videó alatt párszor. Szerintem a videózást,ha gondolod, nyugodtan szüneltetheted egy kis ideig, mi megleszünk néljülük rövid időre! Kitartást és ne gondold azt, higy rosszat tettél a döntéseddel!
Tiszteletre méltó hogy így el tudod mondani a fájdalmadat és ettől neked jobb lesz. Én általában sebeket tépkedek fel magamon ilyenkor ha beszélek valakinek. Őszinte részvétem!🖤
Szia Patrik! Szeretnék neked őszinte részvétet nyúlytani. Nagyon sajnálom ami történt! Neked meg kitartást, és boldogságot szeretnék kívánni. Még egyszer részvétem. Nyugodj békében PISZE!
Le írta külön hozzászólásban hogy neki ez a munkája nem hagyhat ki ennyi időt. Velünk elentétben ő ebből keresi a megélhetését. Szóval 1-2 hét az sok kiesés lehet anyagilag.
Ùr isten nagyon sajnàlom őszinte rèszvètem🖤🕊.Most nagyon együtt érzek veled mert emlèkszem hogy mèg pár évvel ezelőtt nèztem a Pisze èletèt(vagy mi volt a cìme) Mègegyszer rèszvètem😔🖤
Őszinte részvétem Pisze után 🤧 Nagyon szerettem a videóidban és én véleményem szerint nagyon jól döntöttel hogy nem műtödted meg mert mire felépül az sok idő meg fájt neki volna biztos télleg rendesen könnyeztem a videó közbe nagyon sajnálom van az a mondás hogy a macska a szellemvilág őrzője, ezért követi a gazdáját a halál kapuiján át, hogy ott is neki dorombolhasson. 🕊
Őszinte részvétem!Én májusban éltem át,máltai szobakutyám volt,el volt kényesztetve,nekem,kullancs elleni nyakörv több eurót ráköltöttem,mégis kullancsfertőzésben,vesztettem el,hányás,végül epilepszia,éjjelente 20-25roham,kegyetlen volt,végül én is az altatás mellett döntöttem!
Hát én se szeretnék kimaradni a commentelők sorából. Őszinte részvétem! Pisze mi nekünk mindig a szívünkbe leszel és reméljük már jól érzed magad a felhők felett. így 2 év után is megkönnyeztem elég rendesen, sajnos csak most tudtam ide írni de sok kitartást Unfield a továbbiakban!
Amit kifelejtettem: Nekem az a munkám, hogy videókat készítsek. Sokszor van az életemben olyan, hogy elbújnék 1-2 hétre a világ elől, de ezt nem tehetem meg. Nem tehetem meg azt, hogy ne dolgozzak nap mint nap. Nem kell sajnálni csak szeretném, hogy értsétek. Ez vasárnap történt én már keddre összeszedtem magam és videókat készítettem. Viszont, ha a mostanság megjelenő anyagokban kicsit fura lennék az ezért történt. Köszi, hogy velem vagytok!
Szerintem ezt mindenki megérti. Szerintem pihend ki magad teljesen ha majd teljesen felépültél és van kedved, csinálj videókat.
@@vmarci791 így van! Azért egy ilyen esetet nem könnyű feldolgozni! 😭🕊️😾
@@vmarci791 teljesen igazad van😭
Rèszvètem! Kitartást Patrik.😭😭
@@ferencvarga186 igen.... Még úgy hogy nem az én macskám és csak videókban láttam még így is kicsit nehéz nekem hogy nem látom az új videókban az aranyos pofáját
Őszinte részvétem Patrik!
Ő egy legendás beszélő kis szarházi volt😅😢
Már jobb helyen van és nem szenved neked is jobb meg neki is 🕊️
Tényleg egy különleges szép macska volt. 12,5 év "hosszú" idő.
Jó gazdája voltál, jobbat nem kívánhatott volna. 🙂
Nagyon szomorú és szívszagató az emlék videó róla.
A közös emlékek megmaradnak. Lehet idővel lesz még háziállatod.
Szerintem ha lessz is nem fogja ANNYIRA szeretni mint a piszét
Részvétem 😢
Boldog 12 év lehetett együtt
Kitartást Patrik!
Őszinte részvétem nagyon sajnálom legendás macska volt🤧🖤
Nagyon jó szíved,van😭😭😭🥱
Teis szeretem pise? 😻
😡😡😡😡😡
😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭
❤❤❤❤❤❤😂😂😂😂😂😂😂😂😅😅😅😅😊😊😊😊😊
Piszét onnan ismertem meg, hogy megnéztem a "Beszélő cicám élete" videót
Annyira cuki volt abban a videóban
És tényleg őszinte részvétem😢😭💔
Én is sokáig az elejétől néztem az sorozatot :( sad:😭😭😭😭😭😭
Talán a kulcsszó, ami ide illik: Soha ne mond, hogy soha! Persze, hogy nehéz elengedni, ez nem kérdés és még bőven sokáig kell ülepednie a dolognak, de nem szabad mindenképp elutasítani majd később az új állatot. Ezt talán még nem is érzed, de majd eljön az idő, amikor szükséged lesz rá, kicsit úgy, mintha egy kütyü kellene. Szeretnél egy újat, ami akár teljesen más élményt is ad majd, egy még bolondabbat, vagy még kedvesebbet, esetleg egy fiú cicát, akihez oda mehetsz megbúbolhatod a kobakját és tudod, hogy a többi nem normális emberen (bármilyen más emberen) és az interneten meg a melón kívül ott van ő, aki ha nem is olyan engedelmes, mint egy kutyus, de bőven tud úgy szórakoztatni és szeretgethető. Egy új macska egy új élmény a szórakozásra, persze úgy ahogy lehet jobb úgy lehet rosszabb is, na de megpróbálni érdemes, mert lehet olyat fogsz ki, akiről azt hitted nem is létezik macska formában. Személy szerint nekem is van macskám egy ilyen, ami ritka: Teljes mértékben baráti, emberekhez való viszonya inkább kutyás, mint macskás, addig simogathatod, amíg meg nem unod és fixen te unod meg hamarabb. Bárhová mész ő megy utánad, mintha te lennél neki az isten. Ilyen azért macskában nem gyakori, fiúban meg pláne, szóval belevágni simán megéri később.
Részvétem Patrik! Legendás macska volt! Legends Never Die
Ezt nem hiszem el 😭
😭 Nagyon sajnálom kitartás 😭😭😭💗kicsi pisze 💗💗❤️
Őszinte részvétem!😇 nagyon nagy ki tartást🥺😓
Őszinte részvétem!🖤 A lehető legjobban döntöttetek, hogy nem hagytátok tovább szenvedni. Kívánom, hogy találjatok még egy ilyen boldogság forrást az életetekbe, mint Pisze volt🥰
A legjobb helyen volt az élete során, szerettétek, csomó költözött, youtube sztár lett és nem szenvedett hiányt semmiben. Fifikás és cuki macska volt. Remélem a következő életében is legalább ilyen jó dolga lesz mint nálatok. 🙏
Őszinte Részvétem!Sok sikert a továbbiakban ,és kitartàst!
Helyesen döntöttél, ebben látszódik meg igazán egy felelősségteljes gazdi :) Sokan a saját fájdalmuk eltolása érdekében 2-3-6 hónap reményében a műtét mellett döntenének, de abba nem gondolnak bele mekkora stressz ez a cicának a "felépülési" időszakkal együttesen.
Hasonló helyzetben kellett nekem is tavaly döntenem :)
Örülök, hogy így tudsz rá gondolni.
Hát igen Ebből látszik hogy a gazdi es az állat élete mennyire összevan kötve,hogy már unfield tudta hogy el kell vinnie(én nem tudtam volna megtenni)
Őszinte részvétem Patrik, nagyon jó cica volt 🖤🕊️
Rèsz vétem nagyon jócica volt lesz e másik háziálatod?
@@dezsosimon956 a videóban mondta hogy nem lesz neki..
Részvéte nagyon szeretem ámen✝️✝️🛐
😥😥😥😿😿😿😿😿😿🛐✝️
Öszinte részvétem. 😭🖤
Nagyon megható videó volt.
Kitartást.🖤🖤
Unfield és Garfield❤
Nagyon sajnálom hogy Pisze elment, de már nem szenved tovább, kitartást❤
Részvétem 😟 esküszöm megkönnyeztem a videót 🥺 Imádnivaló cica volt és nagyon jó gazdija voltál 🙂
Nyugodjék békében Pisze! Ez fontos és kösz, hogy csináltál róla videót!
Őszinte részvétem!🖤A szuletésnapomon halt meg😭😭😭 a kedvenc videósom macskája
Részvétem! ❤️ 🥺 Hiányozni fog nekünk!
Őszinte részvétem! 🕊🖤 Pisze bearanyozta az életed..🥺 Kitartást Patrik!!🙁
Vörösre sírtam a szemeim… Őszinte részvétem! 😩❤️
Őszinte részvétem Piszéért.😥🤧 Sok sikert és kitartást kívánok a továbbiakban!
Nagyon hiányozni fog sokunknak, sajnálom, hogy ez megtörtént.
Helyesen döntöttetek, el sem tudom képzelni, milyen érzés lehet 12év után.. Nagyon sajnálom, és kitartást Patrik.
A kommentedet látván szerintem mindenki egyet ért velem, hogy ha úgy érzed, ne ülj le "kötelességből" videót készíteni, megértjük min mész keresztül.
Veled vagyunk nagyon sokan, kitírtást 🕯
Rest in Pisze...❤️🙏🐱
Öszinte részvétem Pantrik! Kitartást!🕊❤️
Őszinte részvétem!🕊 Legendás volt a macska. Sok kitartást Patrik!
Nagyon megható történetet mondtál róla! 😭 Őszinte részvétem! 😢
@femaxed nézz rá a profiljára XDD
Őszinte részvétem! 💗😻 Én végig sírtam a videót, mert nekem is van egy cicám és sajnos ezt majd nekem is át kell majd élni.
Na igen :( Az enyém inkább alszik, ha éhes meg nagy ritka úgy van kedve akkor ide jön stb, de bele gondolni hogy az utolsó valaki is eltűnik, egyedül hagy... :(
Néha az embernek egy ilyen társra szüksége van. Amikor szomorú vagy pontosan tudja, hogy mit csináljon. Mindig szeret még ha nem is mindig mutatja ki. Ugyan ennyi ideje van velem az én macskám is. Szerencsére neki nincsen semmi baja pedig már 19 éves. Részvétem ezért az édes macskáért aki veled volt oly sokáig. Nyugodj békében Pisze. 🖤
Öszinte részvétem,kitartást! 🖤
Részvétem! Nagyon sajnálom! 🖤🕊️
Őszinte részvétem,nagyon nagy ki tartást
Jól megbögettél. Őszinte részvétem!😥🖤
Nagy macska fan vagyok...és...őszinte részvétem!
Végtelen sok erőt és kitartást kívánok!
Őszinte Részvétem! 🕊️🤧🖤 Kitartást.
Nem vagy egy sírós típus, de ezen most tènyleg ugy sírtam mintha az én cicám halt volna meg! Reszvètem! NEM FELEDÜNK PISZE🐈⬛❤
Nayon jò cica volt egy nagyon jò gazdával
Őszinte részvétem! Nagyon sajnálom,sok sikert a továbbiakban Patrik!!!
Őszinte részvétem! Nyugodj békében Pisze🖤
Egy legendát vesztettünk el 🥺🖤🖤
Nagyon sajnálom Patrik.Részvétem🕊Jobb is hogy,elaltattátok nem kellett volna neki tovább szenvedni❤
Őszinte részvétem! Kitartást a továbbiakban!
Jézusom , nagyon sajnálom! Őszinte részvétem🖤🖤🖤
Fogadd Patrik őszinte részvétemet!❤️
Őszinte részvétem unfield!🤧😭❤️
Neeee! 😭😭😭
Pisze 😢
Őszinte Részvétem Unfield.
Sok erőt és kitartást kívánok neked.
Őszinte részvétem!😔Sok sikert a továbbiakban!🙂
Kiráz a hideg egész videó alatt!
Őszinte részvétem! 😢😢
Elsem kezdőtött a videó de ahogy jött az értesítés megláttam már bekönnyeztem
*6 éve ismerlek, gondoltam már erre hogy lesz ilyen. Nyugodj békében Pisze🕊️*
Őszinte részvételem😭😭 neki is sok köze volt a csatornadnak Patrik. Nagyon szeretünk piszét. kitartast😭❤️❤️
Őszinte részvétem!🥺❤️Kitartást!
Szia Unfield! Őszinte részvétem!🖤😭
Őszinte részvétem🥺❤️😇. Kitartást a hosszú napokhoz. Nemtudom hogy vigasztal e, de gondolj bele hogy a piszének volt a világ legjobb cicaélete. Legjobb gazda mellett nőt fel, legjobb helyen, legminden(xd). Mégegyszer oszinte részvétem.🥺🥺💕💕
Őszinte részvétem🖤
Még én is bekönnyeztem ezen a kis összeállításon.
Őszinte részvétem🖤nagyon fog hiányozni!🖤😖
Őszinte részvétem, bekonnyeztem a videon
Őszinte részvétem Pisze miatt, nagyon sok videódban feltünt, és szerintem nagyon édes kis macska volt! Még én is megkönnyeztem a videó alatt párszor. Szerintem a videózást,ha gondolod, nyugodtan szüneltetheted egy kis ideig, mi megleszünk néljülük rövid időre! Kitartást és ne gondold azt, higy rosszat tettél a döntéseddel!
Őszinte részvétem!
nagyon nagy ki tartást🥺😓
Nyugodjon békében PISZE💕💗
Tiszteletre méltó hogy így el tudod mondani a fájdalmadat és ettől neked jobb lesz. Én általában sebeket tépkedek fel magamon ilyenkor ha beszélek valakinek. Őszinte részvétem!🖤
Szia Patrik! Szeretnék neked őszinte részvétet nyúlytani. Nagyon sajnálom ami történt! Neked meg kitartást, és boldogságot szeretnék kívánni. Még egyszer részvétem. Nyugodj békében PISZE!
Nyugodj békében Pisze!🖤!Kitartádt Patrik!❤🙌🏼
Őszinte Részvétem Patrik! 🕊❤️
Kis Pisze! 🥺🥰
Őszinte Részvétem! Mostmár jobb helyen van!❤
Jobb?
@@Bellax06 ahogy hallottad már szenvedett szegénykém
@@Bellax06 szegény már szenvedet, és ezért mondtam
Öszinte reszvetem unfield. Szegeny Pisze. Soha nem fogom elfelejteni egy ijen aranyos kis cicät mint ö vot. Nyugogy bekeben pisze, SZeretünk!!!!!😔😔❤
Őszinte részvétem!🖤Amikor megszólalt az összeállításnál a zene, azt hittem hogy a Justin Bieber-Nothing like us című zene alól van. De így is szép! ❤❤
Őszinte részvétem!🖤
Őszinte részvétem. Kitartást Patrik💪❤
Öszinte részvétem Patrik isten nyugysztalja piszét 🖤 kitartást és sok sikert tovább ra is
Ha 1-2 hétig nem raksz ki videókat mi teljes mértékben megértjük. Őszinte részvétem❤️❤️
Le írta külön hozzászólásban hogy neki ez a munkája nem hagyhat ki ennyi időt. Velünk elentétben ő ebből keresi a megélhetését. Szóval 1-2 hét az sok kiesés lehet anyagilag.
Nyugodjon békében 😢
PISZE Köszi hogy feldoptad azokat az unalmas napjaimat😭
Nagyon örülök hogy tudtsz erről nyiltan beszélni. Részvétem és remélem lesz még ilyen jó cicád. (Ha lesz még cicád)
Őszinte részvétem az első videó amit láttam tőled benne volt❤🖤😪
Nagyon sajnálom és részvétem 🥺😭
Nyugodjon békében Pisze! Őszinte részvétem Patrik!
Ùr isten nagyon sajnàlom őszinte rèszvètem🖤🕊.Most nagyon együtt érzek veled mert emlèkszem hogy mèg pár évvel ezelőtt nèztem a Pisze èletèt(vagy mi volt a cìme)
Mègegyszer rèszvètem😔🖤
Őszinte részvétem, gyönyörű cicus volt
Èn nem bírtam ki sírás nélkül 😭🤧, rèszvètem🖤
Őszinte részvétem Pisze után 🤧 Nagyon szerettem a videóidban és én véleményem szerint nagyon jól döntöttel hogy nem műtödted meg mert mire felépül az sok idő meg fájt neki volna biztos télleg rendesen könnyeztem a videó közbe nagyon sajnálom van az a mondás hogy a macska a szellemvilág őrzője, ezért követi a gazdáját a halál kapuiján át, hogy ott is neki dorombolhasson. 🕊
Őszinte részvétem Unfield aranyos volt a kis pisze szeretem
Öszinte részvétem!kitartást!
Őszinte részvétem 😔😪
Én végig sírtam
Rest in Pisze😭♥️
Őszinte részvétem!Én májusban éltem át,máltai szobakutyám volt,el volt kényesztetve,nekem,kullancs elleni nyakörv több eurót ráköltöttem,mégis kullancsfertőzésben,vesztettem el,hányás,végül epilepszia,éjjelente 20-25roham,kegyetlen volt,végül én is az altatás mellett döntöttem!
Ōszinte részvétem,nagyon cukii cica volt,fentrōl követni fog minket, nem lesz sosem rossz helyen!🙏🐱
Nyugodjék békében Pisze! Remélem örök nyugalomra lel a mennyben! ❤❤❤
Isten nyugosztalja! 🕊️🕊️😭
Nyugodjon békében Pisze!🖤😢 Kb 5 éve nekem is ugyan ezt kellett átélnem a 1.5 éves kiscicámmal. Nagyon jól döntöttél!🥺
Hát én se szeretnék kimaradni a commentelők sorából. Őszinte részvétem! Pisze mi nekünk mindig a szívünkbe leszel és reméljük már jól érzed magad a felhők felett. így 2 év után is megkönnyeztem elég rendesen, sajnos csak most tudtam ide írni de sok kitartást Unfield a továbbiakban!
Isten nyugasztalja!🥺🖤 odafentről vigyáz rád! 🥺❤
Őszinte részvétem! Legenda volt!❤️🖤😥
Őszinte részvétem kitartást!
Szia Patrik! Őszinte Részvétem, sok sikert a továbbiakban, az én kutyám 1 hete kb hunyt el, ugyan ezzel a problémával..
Részvétem. Nekem a kutyámmal volt.(bocs ha valamit elírtam, lehet hogy ezt is)
Nagyon sajnálom Patrik! ❤️
Részvétem 🥺 szegény pici cica 🥺 imádnivaló volt ❤️
Őszinte Részvétem!🖤 Nekem is halt meg macskám sajnos, hiányozik nekem de mindig rá gondolok minden nap de tudom hogy a mennyben boldog 🖤
Őszinte Részvétem 😭😭😭😭😭