A tulaj 1926-ban született. Lexus GS430

Поделиться
HTML-код

Комментарии • 505

  • @BendeIstvan8112
    @BendeIstvan8112 4 года назад +66

    Az emberek jelentős része nem érti a Lexust, csak lesajnálja egy prémium-Toyotaként. Egészen addig amíg lehetősége nem lesz arra, hogy kipróbáljon egy ilyet. És megváltozik a véleménye. Ez a GS egy olyan korszakban készült, amikor a gyártónak nem az európai, hanem sokkal inkább az amerikai és japán piac volt a fő célpontja, ezért néz ki úgy, ahogy (az európai szemnek fura arányok).
    Jelzem, amit sok évvel ezelőtt LS400-at a Winkler próbált és Totalcar videót is készített róla, igen, a pudvás, bordó, szakadt belsős "xar", még mindig itt fut Békéscsabán. Nem lett szebb, nem lett felújítva, ugyanúgy néz ki, mint a videó készítésekor, talán az éves olajcserét megkapja, de látszólag mást nemigen és még mindig nem füstöl és még mindig jó hangja van és még mindig ugyanolyan fenségesen suhan. Egy mai autó mércéjével mérve, igen, az örökkévalóságnak gyártva.
    Ez a GS430 egy kuriózum! Egy álom, még így, 19 évesen is. Annyira sinmán és némacsendben jár a V8, hogy ha füves területen áll az autó és jár a motorja, akkor alapjáraton konkrétan csak a hűtőrácshoz guggolva hallható. Egészen más liga, mint a németek. Ez, ahogy István mondja, egy prcíziós japán műszer. A motor alapból erős, nyomatékos, a váltója vajpuhán kapcsol és tök általános használattal 1800-nál elvátogat úgy, hogy se nem érzed a váltást, se nem hallod a motorhangot. Egy csoda.

  • @matrahaziantal3909
    @matrahaziantal3909 4 года назад +351

    Szegény gép tudná, hogy mi vár rá itt keleten :D Futóműgyilkos utak és egy tarkófejű félbűnöző tulaj, aztán újabb 5 év múlva legatyásodva, visszatekergetve megveszi valami energiaitalvedelő lakótelepi suttyó, hogy ezzel villantson a műkörömépítő barátnőjének :D RIP Lexus :D

    • @nessuno7510
      @nessuno7510 4 года назад +28

      Precíz összefoglalás! 👍 🍺

    • @clothsloth
      @clothsloth 4 года назад +8

      Sajnos valszeg igazad van.. :(

    • @imrehuram9695
      @imrehuram9695 4 года назад +8

      Nekem is pont ez jutott eszembe, hogy itt a vége. De ne legyen igazunk.😄

    • @imretokoly2153
      @imretokoly2153 4 года назад +8

      Az bizti ezeken a csodás magyar utakon nem volna ilyen állapotában bármilyen autót legyilkol.

    • @imrehuram9695
      @imrehuram9695 4 года назад +10

      @@imretokoly2153 Nem csak az utakkal van gond! 😆

  • @arpadfuzy6862
    @arpadfuzy6862 2 года назад +4

    Azt hiszem, hogy fel kell keresnem egy addiktológiai szakembert. 2008 - ban vettem meg életem első, 1997 - es Lexus GS300 - asát. Azóta már az 5., jelenleg LS 600h Lexus - omat használom. 🤣 Igaz a statisztika, hogy akinek egyszer volt Lexus - a, azok közül több, mint 95% újra Lexus - t vesz. Én ez nem véletlen.

  • @TakumiHun
    @TakumiHun 4 года назад +48

    Nekem volt egy ilyen autóm, minden szavával egyetértek a Nepper úrnak, valami hihetetlen finom szerkezetet alkottak a japánok ami még 20 év után is tudja azt amit új korában.

  • @headtungsram6920
    @headtungsram6920 4 года назад +33

    "Ez nagyon finom áru!". - Becsületesnepper

  • @nordthernlights
    @nordthernlights 4 года назад +90

    Persze mikor baszòdik el a hang? Motor indításkor.

  • @janosnagy7198
    @janosnagy7198 4 года назад +26

    "Az életkorából adódóan simán meghalhatott szegény, azért adhatta el az autót". Holtában eladta.

  • @pinterattila4148
    @pinterattila4148 4 года назад +56

    Mivel nekem egy LS430 as-om van tapasztalatból tudom mit vigyorog a kopasz :) nem hogy a korabeliek... De még a legtőbb mai új autó sincs a hátsó fasorban sem az LS430 mellett.... Ezek a v8as japánok autók... Amit a jó japán autok közt is a legjobbra akartak megcsinálni... Más mentalitással készült mint bármi és az eredmény is más mint bármi..

    • @7AccordHomeStudio
      @7AccordHomeStudio 4 года назад +8

      IS-em van (2007-es), de egyetértek! Pedig csak V6 😁

    • @kelpojohny5562
      @kelpojohny5562 3 года назад +2

      Egy 2000 körüli IS250 nagy álom már régóta!😍

  • @PeterPusztai
    @PeterPusztai 4 года назад +83

    "130 -al megyünk mert most Magyarországon vagyunk,de mindjárt Németországban leszünk és megtudjuk ,hogy megy" :))))

  • @lacikaszerencses7438
    @lacikaszerencses7438 4 года назад +6

    Angliában volt LS430. Most itthon gyalog járok(saját hiba) de visszasírom. Én bekajáltam a szöveget, ha egyszer lexus-od volt, nem kell más. Mikor elindultál majdnem felsírtam. A V8 az jó dolog :)

  • @csuka076
    @csuka076 4 года назад +2

    GYÖNYÖRŰ!! Ezt a tartós kiváló minőséget Japánok tudják művelni igazán , többek között ezért lehet imádni ezeket a gépeket.

  • @zsoltvincze1197
    @zsoltvincze1197 4 года назад +4

    De gyönyörű állapot, gratulálok hozzá 👊

  • @zsoltadam9487
    @zsoltadam9487 4 года назад +3

    Nagyon ok. 1995-ben vettem egy Honda Legend 3.2 ami sajnos akaratomon kivul uj gazdara talalt finoman fogalmazva, ultem mar par autoba de emlekeim szerint az volt a legjobb .Azata csak Japan autot motort veszek napi hasznalatra

  • @vargasandor8160
    @vargasandor8160 4 года назад +8

    Szóhoz sem jutok igazi gyöngyszem nagyon vigyázzon rá aki meg vette.

  • @tivadardancs7940
    @tivadardancs7940 4 года назад +2

    Köszönöm a videót, egy élmény, hogy felkerült a csatornádra. :)

  • @losistvan
    @losistvan 4 года назад +3

    Vitathatatlan. Köszi a videót!

  • @nandorfajt4052
    @nandorfajt4052 4 года назад +5

    Üdv!
    Nagyon szeretem a kettes priusomat mert keveset fogyaszt, de szőrt a szőrbe elcserélném erre 😀, üsse kő tele is tankolom🙂
    Hoppá a céges vas mevillant egy pillanatra 👍köszi🙂

  • @adamkoran
    @adamkoran 4 года назад +6

    Beszarás milyen nyugisan megy 200 felett!
    Semmi hasznát nem venném egy ilyen autónak, de nagyon kéne! Köszönöm, hogy megmutattad! :)

    • @madmax871203
      @madmax871203 4 года назад +2

      amelyik Lexus nem megy nyugisan 200 felett (Németországi autópályán olyan szakaszon ahol épp nincs seb. korlát. csak és kizárólag ugye?! :) ) az a Lexus nem tud menni 200 felett... :)

  • @1985Heritage
    @1985Heritage 4 года назад +30

    Magyarorszagra mar azert muszaj ilyen reszletes promo videokat csinalni, kulonben senki nem hinne el, hogy ilyen letezik a visszatekert fostalicskak orszagaban :D Azt meg, hogy odaadjak az alkatreszt ami cseres volt.... :D

    • @madmax871203
      @madmax871203 4 года назад +1

      @@a.c.6937 én is odaadtam az egyetlen alkatrészt a Toyotámmal amit cserélni kellett rajta 240 ezer környékén ha jól emlékszem 12 éves korában (bal hátsó féknyeregből kitörött a behúzó bovden "foglalata" De működött az e-kézifék annak ellenére is csak lassabban engedett ki a bal oldali)

  • @balazsfoldi9489
    @balazsfoldi9489 4 года назад +11

    Elképesztő, végig mosolyogtam az egészet...

  • @kpepe111
    @kpepe111 4 года назад +6

    Inkább annak kellene örülni, hogy mindenféle autónak van rajongótábora, nem pedig azzal foglalkozni, hogy a másikban mi szar. Elég bánatos lenne az utcakép, ha mindenki Corollaval járna. Az, hogy egyes autók karbantartás-igenyesebbek, mint mások, tény. De ettől még valaki szeretheti azt is. Akinek közlekedőedény kell, vegyen olyant, ami 10 évig elmegy a gyári olajjal. De ha valakinek egy kocsiban tetszik a formája, a beltere, a vezethetősége, vagy bármi megragadja, és nem bánja, hogy foglalkozni kell vele, hát hajrá, lelke rajta! Nézzétek meg Göbi videóit, kb minden autóba bele tud zúgni, nagyon bírom :) A leharcolt autók meg sajnos általában a tulajokat minősítik, nem a gépet magát.

    • @madmax871203
      @madmax871203 4 года назад +1

      hát ha az a mérce hogy 10 évig elmenjen a gyári olajjal akkor rég rossz kezekben van az az autó legyen az bármi olyan embernek bicikli (se) kelljen

  • @istvanjanosgucsi-vegh6752
    @istvanjanosgucsi-vegh6752 4 года назад +6

    ✌️👍👌Nagyon jó szuper autó

  • @kriszt34
    @kriszt34 4 года назад +2

    Ez király lett , köszi Kopasz

  • @attilazsoldos7940
    @attilazsoldos7940 2 года назад +3

    Köszi!
    Ez gyönyörű😍

  • @janosfuleki6665
    @janosfuleki6665 4 года назад +4

    very smooth, Japanese craftsmanship, what a car should be

  • @vcozac
    @vcozac 4 года назад +3

    Nagyon szép !

  • @TheDoki09
    @TheDoki09 4 года назад +3

    Amikor egymás után hallgatjátok a hangját mint két kisgyerek az hatalmas, imádom :DD

  • @1977Petya
    @1977Petya 4 года назад +4

    Ez nagyon pöpec verda👌👍

  • @bistvan0606
    @bistvan0606 3 года назад +1

    Imádom hogy imádja!! Abszolút egyetértek minden szavával de amúgy Nepper úr nézhetne egy Subaru Outback BE/BH-t is bemutatásra mondjuk egy fullosat 2001 től EZ30as motorral és megmondani hogy miféle idegen az...
    Szerintem ha ismeri tudja ha nem akkor meg majd szerelembe esik a 6os boxertől 🥰🥰

  • @csakmert8883
    @csakmert8883 4 года назад +1

    Köszönet a videóért 👀👍

  • @Fuelemuele
    @Fuelemuele 4 года назад +4

    Nekem egy szintén 2001-es GS300-zal vannak emlékeim, vezettem jópárszor, de kb ugyanez az érzés volt meg benne

  • @swaggernaut
    @swaggernaut 4 года назад +72

    Nem is tudom hányszor jött ki a számon a “baaa**meeg” szó a videó alatt...😁
    Kéne, na!

  • @szabolcs1805
    @szabolcs1805 3 года назад +1

    Gyönyörű könyv gyönyörű autó.
    A mai új autókhoz meg már pótkereket se adnak néha ...

  • @nagygyorgyattila8196
    @nagygyorgyattila8196 4 года назад +2

    Nagyon Baba!

  • @tiborseres8701
    @tiborseres8701 4 года назад +1

    Nekem Toyota Avensis 2.0 van. Az élmény hasonló, az is olyan mint egy japán óra. Ha valaki ilyen autókat bitrokol, Avensis v. Lexus, nem igen akar kiszállni belőle többet. Ennek fényében ezeket az autókat tisztelni kell és vigyázni rájuk!

  • @janostozser6394
    @janostozser6394 4 года назад +11

    Nagyon tetszett a "német autópálya" rész. Különösen, hogy a gatya meg a póló is fennmaradt... :-D :-) Amúgy meg iszonyatosan rákívántam erre az autóra, annál is inkább, mert egykorú a Citroen Picassómmal. Ha kipróbálnám, soha nem ülnék vissza az öreg csotrogányomba... :-)

    • @TheDweed
      @TheDweed 4 года назад

      Anyádra nem "kívántál rá"?

  • @type3666
    @type3666 4 года назад +1

    Na vegre ujra egy nagyon jo video és auto természetesen 😉✌️

  • @Trapeznaci
    @Trapeznaci 4 года назад

    Tegnap foglaloztunk le egyet 🤞😊 .koszi Kopasz 👍

  • @osi263
    @osi263 3 года назад

    Istenem kell egy ilyen 🥰🥰

  • @errordtp
    @errordtp 4 года назад +16

    "Ilonkaaa, gyerrrride' Ilonkaaaaa..." 😂 Nekem is kicsit keményedett odalent, olyan, mint egy felhő az égen kb.

  • @LunA-ly8in
    @LunA-ly8in 4 года назад +2

    Nekem LS400 van '96 bòl 156 ezer mèrfõldel vettem...hasonlò az èlmèny. Tavaly voltunk vele Magyarorszàgon...nèmet pàlya ahol lehetett 230 simàn. Oda viszza 5500 km volt a tàv...minden gond nèlkül. Ja ès 80 mph tempomat 8.2l/100km..

  • @marklucz2597
    @marklucz2597 4 года назад +21

    "Ilonka" 😂😂😂

  • @madmax871203
    @madmax871203 4 года назад

    azt az ajtóra könyöklős vezetést mondjuk sajnálom egy ilyen autónál főleg, csak tiszteletből is! ;)

  • @haewien
    @haewien 4 года назад +1

    Igen, Németországban is pont ugyan ilyen Spar-os tandemes szerelvények vannak :D

  • @peterkaposvari5663
    @peterkaposvari5663 4 года назад +2

    Nagyon rendben van a kocsi👌

  • @foldikornel7606
    @foldikornel7606 4 года назад +7

    Szép darab, de nekem személy szerint az "ős" LS 400 ❤️

  • @norbist2
    @norbist2 4 года назад +1

    Nagyon jó autó! Úgy látszik, hogy halottal nagyon jó üzletet lehet kötni :) Eddig nyugdíjas német orvostól kellett autót venni :) Most már halott némettől kell venni, mert az még tutibb! Mit gondolhatott a Günter vagy ki? Na, a tagnap meghaltam, úgyhogy lassan el kellene adnom az autót mert már nem vezetek :)
    Át is nézem az elhunyt hírdetők autóit, hátha találok valami hasonlót én is.

  • @molnaradamphotographer4408
    @molnaradamphotographer4408 4 года назад +12

    Ez az autó az igazi AUTÓ :) meg is szakad a szívem érte.

  • @tiborokos4072
    @tiborokos4072 4 года назад +73

    tedd el magadnak későbbre.........ezt kár eladni.

    • @zenokutya
      @zenokutya 4 года назад +2

      Úgy tudom, rendelésre hozta, van már gazdája. Még 10 év és ha az új tulaj is megkíméli, elindul felfelé az ára.

    • @bencedosa8149
      @bencedosa8149 4 года назад

      @@zenokutya szerintem nem kell rá 10 év mire egy szép állapotú GS-nek elkezd felmenni az ára, pár év. De ha 10 év múlva is szép állapotú törésmentes marad ez az autó valakinél, na akkor aztán tényleg nagyon sokat fog érni!

  • @madmax871203
    @madmax871203 4 года назад +3

    10:30 -nél nagyon igazat mond, csak sokan nem hajlandóak meglátni kipróbálni és észrevenni hogy igaz amit mond!! más világ

  • @szabolcsvarga1061
    @szabolcsvarga1061 3 года назад

    Komoly még most is gyönyörű a belső egyáltalán nem érződik elavultnak, leszámítv a aközépkonzolt, hibátlan. :)

  • @7AccordHomeStudio
    @7AccordHomeStudio 4 года назад +2

    Xavier Naidoo TDK SA90-en? 😁 Ezt szeretem a Toyotákban és Lexusokban! Hifis embernek karácsonyi ajándék a magnódeck!!!

  • @felcsutimaradona4299
    @felcsutimaradona4299 4 года назад

    Csodás

  • @norbertfeher8386
    @norbertfeher8386 4 года назад +5

    Mennyi lesz az ára??

  • @Dmate89
    @Dmate89 4 года назад +3

    Van már vevője? Ha nincs lenne egy jelentkezésem

  • @attilagere6186
    @attilagere6186 4 года назад

    A mesebeli használt autó amivel vasárnaponként templomba jártak ha jó idő volt. Nem hiszem el hogy van ilyen :-)

  • @tibormatyelka8848
    @tibormatyelka8848 4 года назад

    Volt szerencsém vezetni a típust, egy eladósorba került példány formájában. Műszakilag remek állapotban volt, de sajnos már begyűjtött jónéhány „harci sebet”, a bp-i parkolások folyamányaként. A tulajdonos igazi Kultúrember volt, aki akkor már megvette a következő GS-ét. Élmény volt a próbaút, a V8 hangja nagyon erős érv volt a vásárlás mellett, de az eladóhoz hasonlóan végül mi is egy újabb mellett döntöttünk. A futómű egyébként robosztusabb a német kortársakénál, ezért nem is tud olyan rezzenéstelenül elnyelni minden úthibát, mint pl. egy E39, de jóval lassabban pusztul. Egyébként a bemutatott S16 a magasabb abroncsprofil/kisebb átmérőjű felni miatt finomabban is gördült, mint az utód S19.

  • @OregonHu
    @OregonHu 4 года назад +1

    Én is így szoktam autót eladni. 2x4 gyári alufelni téli-nyárival, teljesen átellenőrizve minden ami hiba megjavítva. Általában felrakom a legjobb áron. Erre olyan emberek jönnek akiknek nincs annyi pénzük én meg nem engedek. Aztán 2-3 órát szívatnak a pénztelen ábrándozók.

    • @timtom5359
      @timtom5359 4 года назад

      19 coll- alatt könnyű úgy eladni. A legkisebb felnim 20 coll-os a legnagyobb 21 ami garniturában egy átlag autó ára. Én nem szívesen adom az autóhoz :) (a téli vagy nyári garniturát is).

    • @TomTom-hg3ur
      @TomTom-hg3ur 4 года назад +1

      Tim Tom kerék nélkül Adod majd el?😂😂😂

    • @timtom5359
      @timtom5359 4 года назад

      Tom Tom 😂😂 Rosszul írtam. Ugy értettem, hogy nem adom hozzá a plusz másik garniturát.

  • @bombote_com
    @bombote_com 4 года назад +28

    GS300 tulajként - király a 2JZ, de van abba a V8-ba valami na...

    • @keszhardened2199
      @keszhardened2199 4 года назад

      hát azért ha nem csak sima ge lenne benne hanem gte lehet a v8 sem kellene annyira

    • @bombote_com
      @bombote_com 4 года назад +4

      @@keszhardened2199 Tény, az lenne az álom egy 6-os kézivel, de ez luxushajó és nem sportkocsi... ide ezek illenek.

    • @moo8698
      @moo8698 4 года назад +2

      @@keszhardened2199 Azért arra költeni is kell, hogy tudja azt amit ez. A gte teljesítménye önmagában kevés. Költeni meg lehet a 3UZ-ra is. Meg, ha csak a motort nézzük és a pénz nem akadály.. Lehet venni nagyon csúnya dolgokat. A gte az egy budget motor utána.

  • @ferencnagy8964
    @ferencnagy8964 4 года назад +1

    Szép, kimentek perverzkedni erdőszélére. :D

  • @rolkabolka
    @rolkabolka 4 года назад +1

    Egyszer vittek egy valaha szebb napokat látott ilyen generacios GS300-assal...még abban az allapotaban is erezni lehetett, h ez egy nagyon finom auto. A valtast tenyleg nem erezni, a futomu stabil, de kenyelmes, a zajszigeteles nagyon jo...annak tukreben egy ilyen GS430 nem is tudom milyen lehet :)
    Oreg napjaimra valami ilyesmiben kepzelem el magam, amikor mar nem akarok 'vezetni-valtani-csapatni' csak kenyelmesen suhanni :)
    Amugy nincs egy CD tar a csomagtartoban? Furcsallanam, ha nem jart volna CD lejatszo az autohoz. Az ugyanilyen idos IS-nek CD-s-kazettas fejegysege van.

  • @foravar
    @foravar 4 года назад +2

    A GS300/430 és az LS400/430 mutatta meg hogy a japán autó luxusban is minőség. És ezeket régi Merci filozófiával készítették még. Elegáns visszafogott forma...és kortalan

  • @szocskabaro2823
    @szocskabaro2823 4 года назад +1

    Gyönyörű darab! Hagyd meg magadnak....

    • @andrasaranyi4229
      @andrasaranyi4229 3 года назад

      Sztem nem is fogja eladni. Megengedheti magának. No meg meg is érdemli.

  • @MotoRobee
    @MotoRobee 4 года назад

    Nekem egy 94es Gs300 am volt itt Usankaba es imadtam ameg jo volt, aztan ez ment tonkre az ment tonkre aztan levittem a bontoba :D De ez az elottem levo mocsok tulajnak a hibaja volt nem az autoe....De ameg jo volt ugyan ezeket ereztem benne....Imadtam vegulis bele tekertem pikk pakk 25e merfoldet (futarkodassal) ... A rendszeres karbantartas mindennek a kulcsa....

  • @tamashomoky330
    @tamashomoky330 4 года назад

    Üdv!Tényleg,belevaló járgány,magas minőség...
    De végül is nálunk,magyar földön ez mennyibe kerül...??
    Mennyit kell odaszáni ha ilyet szeretnék,vagy legalább egy GS300-at?😁

  • @ferenchegyi8386
    @ferenchegyi8386 4 года назад +11

    A Genesis , már Xavier Naidoo lett :)

    • @tihamerlabancz4428
      @tihamerlabancz4428 4 года назад +1

      Ismerős volt a hang, de nem jutott az eszembe a neve. Köszi. :)

  • @mamad0111
    @mamad0111 4 года назад +1

    Mikor lesz új roadmovie? :)

  • @imreszilagyi8340
    @imreszilagyi8340 3 года назад

    Egy ilyet vennék 😊👍👏

  • @yeru1975
    @yeru1975 4 года назад

    mennyi km van benne?

  • @attilagm
    @attilagm 3 года назад

    Kopaszt még soha nem láttam egy videóban ennyit vigyorogni, gyakorlatilag az elején elhúzta a száját, és a vigyor rá is ragadt a képére!
    Fogadni mernék, a cerkája is legalább fél 12-őn állt közben folyamatosan! ;) :P :) :D

  • @attilanagy1278
    @attilanagy1278 4 года назад +2

    Ha eladó, szóljatok :)

  • @sleepysnoot8881
    @sleepysnoot8881 4 года назад +26

    "don't get high on your own supply" :D

  • @zsoltcsonka8125
    @zsoltcsonka8125 4 года назад

    Szia István! Egy ilyen kaliberű autót mennyiért lehet venni? Illetve ki a vevőközönség ilyen autónál?Mivel ez nem az új parádés autócsoda mint a maiak, bloothoot üdvözlő fények és a többi és a többi...de műszakilag top.Köszi ha válaszolsz.Üdvözlettel:Zsolti

  • @gaborhirka5897
    @gaborhirka5897 4 года назад +2

    "kéne." Ezek szerint rendelésre hoztad? :)

  • @Gaboca99
    @Gaboca99 4 года назад +1

    Mennyi lenne az ára ha eladó lenne ?

  • @vercingetorix264
    @vercingetorix264 4 года назад +1

    Eladó ?

  • @mcdomy
    @mcdomy 4 года назад +8

    "menyi a zajja főnök? hejileg holvaty bátya?"

  • @danielchripko5204
    @danielchripko5204 3 года назад

    Fantasztikus video.... a német autósok gondolom nem is tudják értelmezni a látottakat..😂

  • @7Toki777
    @7Toki777 4 года назад +4

    Tartsd meg!!!

  • @BartaAttila
    @BartaAttila 4 года назад +20

    Oszt mennyi a vége főnök úr? :)

    • @istvanm7521
      @istvanm7521 4 года назад +4

      gyári tiltással 250 ,de 280-nál még nem érezni hogy teljesem elfogyna... L.O.L.

    • @BartaAttila
      @BartaAttila 4 года назад +1

      @@istvanm7521 Besz.rás! :)

  • @roland6206
    @roland6206 4 года назад

    Teljesen mindegy milyen autó ha jó és gondos gazdája volt!!!!

    • @rolkabolka
      @rolkabolka 4 года назад

      Ezzel jelen esetben vitatkoznek. Egy Focus gyari szalon allapotaban sose lesz ennek a 20 eves autonak meg a nyomaban sem...

    • @roland6206
      @roland6206 4 года назад

      @@rolkabolka Nem azt mondtam hogy egy Trabant jobb mint egy Porsche HA GONDOS GAZDÁJA VOLT NEM LÓG NEM KATTOG NEM FOLYIK!!! Csak mostanság rengeteg igénytelen autós van akinek olajban fürdik motor mert arra lusta hogy kicseréltessen egy szelepfedél tömítést erről van szó!

    • @borianm
      @borianm 4 года назад

      Hasonló idézet, a saját fülemmel hallottam: "ha vigyázva van rá, nem lehet agyonütni" 😁

  • @richardgabor1397
    @richardgabor1397 4 года назад +5

    Nincs fent hahun, pedig indulnék:)

  • @tamasbakos7268
    @tamasbakos7268 4 года назад +1

    Hogyé adod??????

  • @tamasegyed7767
    @tamasegyed7767 4 года назад +10

    Szia István!
    Ha nem vagyok indiszkrét, mennyibe kerül ez az autó?
    Persze, csak, ha eladó. 🙂

    • @kenrichf.4098
      @kenrichf.4098 3 года назад +2

      6000 euró volt

    • @Nagytivo
      @Nagytivo 3 года назад

      @@kenrichf.4098 12 ezerbe hirdették sokáig. KB 10 lehetett a "vége"

  • @Sztif
    @Sztif 4 года назад

    Igen kb ez volt a lexus illetve az első IS az is menynire jó autó vagy az említett LS430 nem is értem ennyi energiát beleraktak meg is csinálták akkor ,hogy a tökömbe tartanak most ott ahol... :( Sajnos a mostaniakra már nem merném így kijelenteni ,hogy más bolygó mint a német :( Kár értük

  • @viktorg2694
    @viktorg2694 4 года назад +3

    simán meghalhatott szegény, és ezért adhatta el az autót. :D xD

  • @KavicsZrt
    @KavicsZrt 3 года назад

    LS 400 -t vezettem 1 évig, azóta sem láttam hasonló :)

  • @JOEYNIX2
    @JOEYNIX2 3 года назад

    Mit tud egy újabb lexus ehhez képest?

  • @szabolcskomaromi
    @szabolcskomaromi 4 года назад +3

    Instant merevedesem lett 🤩

  • @medvetamas
    @medvetamas 4 года назад

    nekem egy sc430 van es az is ugyanennyire finoman megy. bar kiszedettem belole a kipufogo dobot mert en meg egy suhanc vagyok es hianyoltam belole a hangot :)

  • @norriszcsak5097
    @norriszcsak5097 4 года назад +4

    4.3 v8.....kell! :)

  • @balazspeter1609
    @balazspeter1609 4 года назад

    Mennyi a vége? (Forintban...) :)

  • @gehejjed1
    @gehejjed1 4 года назад +4

    Ejj, de jók is ezek a német autópályák! :D :D :D

    • @relcse
      @relcse 4 года назад +3

      Napokkal késobb....ugyan abban a ruhában...:-)

    • @swaggernaut
      @swaggernaut 4 года назад +3

      @@relcse olyan mint Steve Jobs...rengeteg feher poloja van :D

    • @gehejjed1
      @gehejjed1 4 года назад +2

      @@relcse Bizony! :D

    • @juhaszbalazs2480
      @juhaszbalazs2480 4 года назад +1

      Ki mondta, hogy Kopasz mindennap fürdik? :D

    • @andrasaranyi4229
      @andrasaranyi4229 3 года назад

      @@juhaszbalazs2480 Miért, szagoltad?

  • @lacike767
    @lacike767 4 года назад +12

    Öreg papa tete bele a K&N sport légszűrőt 😃

  • @requiem2074
    @requiem2074 2 года назад

    Azt lehet tudni, hogy ez mennyiért lett megvéve?

  • @MrGyulaBudai
    @MrGyulaBudai 4 года назад +3

    Milyen hamar hazaértetek a német autópályáról.

  • @gergelyturcsanyi6743
    @gergelyturcsanyi6743 4 года назад

    Nekem az újabb van ezzel a 3UZ-FE V8-assal négy és fél éve, 88 ekm-es kora óta. Jó gép. Eredetileg ilyet akartam, de nem találtam szépet, ezért vettem az újabbat.

    • @bg11LL
      @bg11LL 4 года назад

      És abban van az a kettős tömegű lendkerék?

    • @gergelyturcsanyi6743
      @gergelyturcsanyi6743 4 года назад

      @@bg11LL Igen, úgy tudom.

    • @bg11LL
      @bg11LL 4 года назад

      @@gergelyturcsanyi6743 Nincs benne, ahogy a többi hasonló automatában se.

    • @gergelyturcsanyi6743
      @gergelyturcsanyi6743 4 года назад

      @@bg11LL Oké.

    • @bg11LL
      @bg11LL 4 года назад

      @@gergelyturcsanyi6743 A DSG-féle automatákban van, ahogy kuplung is, sőt, abból mindjárt kettő is.

  • @robertkello4899
    @robertkello4899 4 года назад

    Egy 89-es accordom van igen korrekt àllapotban, de egy ilyen Lexus-ra bàrmikor lecserélném 😁.

  • @7Toki777
    @7Toki777 4 года назад +1

    RÁKÍVÁNTAM, ÖMLIK A NYÁL...

  • @vzozo
    @vzozo 4 года назад +1

    Vinném!