Szia! Én voltam a robogós akin segítettél, most találtam meg a videót :D Szeretném megköszönni hogy megálltál segíteni! Nem tőled ijedtem meg, én mentem túl közel az út széléhez, ott bizonytalanodtam el és sikerúlt lemennem az útról. A bukfenctől szédültem egy pár percet de mentem tovább és hazaértem. Tudom, tudom... a robogó nem a mátrába való de akkoris élveztem a motorozást. Ennél nagyobb borulása ne legyen senkinek! Köszi mégegyszer és széles utat!
Szia! Mint akkor is mondtam ez természetes nem tesz semmit. Örülök, hogy nem lett semmi bajod! Én is láttam, hogy nagyon közel mentél az út szélén ebből gondoltam, hogy talán ez volt a hiba. Vigyázz magadra, széles utat!
A folyamatos figyelmet semmi nem tudja pótolni. Tetszett az összhang a másik megállóval, hogy biztosította a helyszínt, és jelezte az érkezőknek a helyzetet.🎉❤
En voltam a másik megálló, srácot kérdeztem egybe van-e azt mondta csak szédül kicsit láttam,hogy szalad a videót készítő srác így jobbnak láttam az érkezőket figyelmeztetni :)
Nem, nem! Lent is volt egy motoros baleset és az úton heverő törmelékdarabokra figyelmeztettek. Én értettem félre a rendőr jelzését, mert azt hittem megállítani akar. Ahogy félrehúzódtam már rögtön mondta is a rendőr, hogy menjek.
@@krajczarlaszlo9138 Részben egyetértek!De itt 50-es tempónál elesik mert valaki megelőzi!A Mátra a nagy forgalom és a kamikáze motorosok és autósok miatt nem biztos,h. a legideálisabb helyszín a tanulásra!
@@habisztiboy969 azért abban remélem egyet értesz velem, hogy itt mindíg a "motorozni tudókkal" történik valami! Mármint, azokkal, akik azt gondolják magukról! A rutintalan, csak szezonban motorozók is ide tartoznak! Nem sokan veszik a fáradtságot, hogy átmozgassák magukat. Hogy el menjenek egy pályás rutin felújító oktatásra. Sajnálják az idôt, pénzt rá. Majd többet, netán az életüket hagyják miatta az út szélén!😞
Szerintem meg az összes motorosnak kerülni kellene a Mátrát!Vagy legalábbis aki versenypályának használja,elég sokan annál használják.Mi egyszer át tekertünk a Mátrán jó pár éve,olyan sebességgel és olyan közel mentek az emberhez,hogy félrlemetes volt.Ment a döntögetés jobbra ,balra mint valami kib@szott versenypályán . Undorító egy két ember ahogy az utakon viselkedik.
Ilyen helyzetben elakadást jelző 3szög kitevése 50m-el a leghátsó motoros előtt kötelező. A másik súlyos veszélyforrás hogy az úton nem szabad motort vagy semmilyen járművet hagyni tessék letenni az út mellé jelen esetben 3méter hely volt jobbra.
Ez nagyon jó, mert ez autós kötelező felszerelés! 😂 Motorhoz nem volt is nem is lesz elakadásjelző háromszög. Szerinted hova tennénk a háromszöget a nyakunkba? Ez mind csak az autós szabályok amit nem kéne összekeverni a motorossal! Jah meg persze letolom a motorom a kavicsba hátha az enyém is beleborul az árokba! Aztán majd szedjél ki egy 200 plusz kilos motort az árokból!
@@NachoHun hidd el mindent csak az életed megóvása érdekében mondtam, sajna ha jön egy idióta száguldó autó a beláthatatlan kanyar után biztos hogy nem bír megállni már és utána szegény motort már nem tudod egybe kiszedni az árokból.
Két, egy nyomon haladó jármű sávon belül előzheti egymást előzni tilos tábla hatálya alatt is. Benne van a KRESZ-ben. Teljesen normális manőver volt, aki ettől megijed, az inkább ne üljön se motorra, se autóba. :D
@@martontamas0.13-nál,amikor a kamerás motoros,még mellé sem ért,látszik,hogy már megy jobbra a kavics fele.Nem megijedt,hanem megszédült,amit mondott is.
@@lajosjakabfi3211 Erre gondolsz? Lajos Jakabfi 2 nappal ezelőtt Miért lenne amatőr???Azt mondta szédül.......megszédült,lement az útról,ennyi.Egészségügyi problémái lehetnek,Lesz még ilyen bőven.....
Szia!
Én voltam a robogós akin segítettél, most találtam meg a videót :D
Szeretném megköszönni hogy megálltál segíteni!
Nem tőled ijedtem meg, én mentem túl közel az út széléhez, ott bizonytalanodtam el és sikerúlt lemennem az útról.
A bukfenctől szédültem egy pár percet de mentem tovább és hazaértem.
Tudom, tudom... a robogó nem a mátrába való de akkoris élveztem a motorozást. Ennél nagyobb borulása ne legyen senkinek!
Köszi mégegyszer és széles utat!
Szia! Mint akkor is mondtam ez természetes nem tesz semmit. Örülök, hogy nem lett semmi bajod! Én is láttam, hogy nagyon közel mentél az út szélén ebből gondoltam, hogy talán ez volt a hiba. Vigyázz magadra, széles utat!
Gratulálok,Emberség Ötös! Nem a példabeszéd kell hanem a példamutatás.
A folyamatos figyelmet semmi nem tudja pótolni. Tetszett az összhang a másik megállóval, hogy biztosította a helyszínt, és jelezte az érkezőknek a helyzetet.🎉❤
En voltam a másik megálló, srácot kérdeztem egybe van-e azt mondta csak szédül kicsit láttam,hogy szalad a videót készítő srác így jobbnak láttam az érkezőket figyelmeztetni :)
Megjött a “Mester”! 👑😂
Respekt a hozzáállásodért!
Tanulhatak belőle mások is!
Ajánlott!
👌👍✌️
Emberségből jeles gratulálok 😇💯
Hatalmas pacsi, hogy segitettèl a srácnak 👍
Szépen kezelted a helyzetett! Szép volt! =D
Igazi csapatmunka gratulálok!!
Ezt így kell összetartunk!
Hey! May I use this video in my new episode? Watermarked and linked to your channel of course.
Yes of course!
@@NachoHun Thanks a lot!
Hello! Would it be okay to use it in compilation? Full credited of course
Hello! Yes of course!
Hey mate,
can i use this video in my new compilation?
credit in the description, comment & your channel name in compilation
Okay mate!
@@NachoHun thanks alot mate :) I really appreciate it!
Le a kalappal!!
A rendőrök a kanyar közepén állítják meg a motorosokat???
Nem, nem! Lent is volt egy motoros baleset és az úton heverő törmelékdarabokra figyelmeztettek. Én értettem félre a rendőr jelzését, mert azt hittem megállítani akar. Ahogy félrehúzódtam már rögtön mondta is a rendőr, hogy menjek.
Azt mondta,egy picit szédülök.Nem részletezem miért szédül.De egyre több lesz.
Ezmiez?Az ilyen motorosnak nagy ivben kerülnie kellene a Mátrát!Legalább is amíg megtanul motorozni!Neked respect amiért segitettél neki!
Nem esett nagxobb baja!
És ez a lényeg!
Ha nem gurul, nem tanul!😉
@@krajczarlaszlo9138 Részben egyetértek!De itt 50-es tempónál elesik mert valaki megelőzi!A Mátra a nagy forgalom és a kamikáze motorosok és autósok miatt nem biztos,h. a legideálisabb helyszín a tanulásra!
@@habisztiboy969 azért abban remélem egyet értesz velem, hogy itt mindíg a "motorozni tudókkal" történik valami!
Mármint, azokkal, akik azt gondolják magukról!
A rutintalan, csak szezonban motorozók is ide tartoznak!
Nem sokan veszik a fáradtságot, hogy átmozgassák magukat.
Hogy el menjenek egy pályás rutin felújító oktatásra.
Sajnálják az idôt, pénzt rá.
Majd többet, netán az életüket hagyják miatta az út szélén!😞
Szerintem meg az összes motorosnak kerülni kellene a Mátrát!Vagy legalábbis aki versenypályának használja,elég sokan annál használják.Mi egyszer át tekertünk a Mátrán jó pár éve,olyan sebességgel és olyan közel mentek az emberhez,hogy félrlemetes volt.Ment a döntögetés jobbra ,balra mint valami kib@szott versenypályán . Undorító egy két ember ahogy az utakon viselkedik.
Tud motorozni.Azt mondta szédülök.Ezért ment le az útról.
Emberségből jeles!
Ilyen helyzetben elakadást jelző 3szög kitevése 50m-el a leghátsó motoros előtt kötelező. A másik súlyos veszélyforrás hogy az úton nem szabad motort vagy semmilyen járművet hagyni tessék letenni az út mellé jelen esetben 3méter hely volt jobbra.
Ez nagyon jó, mert ez autós kötelező felszerelés! 😂 Motorhoz nem volt is nem is lesz elakadásjelző háromszög. Szerinted hova tennénk a háromszöget a nyakunkba? Ez mind csak az autós szabályok amit nem kéne összekeverni a motorossal! Jah meg persze letolom a motorom a kavicsba hátha az enyém is beleborul az árokba! Aztán majd szedjél ki egy 200 plusz kilos motort az árokból!
@@NachoHun hidd el mindent csak az életed megóvása érdekében mondtam, sajna ha jön egy idióta száguldó autó a beláthatatlan kanyar után biztos hogy nem bír megállni már és utána szegény motort már nem tudod egybe kiszedni az árokból.
125ccm yamaha nmax eleve nem való városon kívülre, nemhogy a Mátrába
A robogós nem számított rá hogy zárovonalon előzi a motoros megzavart nagyon lehuzodott jobbra és elcsuszott
Nem.Azt mondta szédül.Ez okozta a problémát.
Két, egy nyomon haladó jármű sávon belül előzheti egymást előzni tilos tábla hatálya alatt is. Benne van a KRESZ-ben. Teljesen normális manőver volt, aki ettől megijed, az inkább ne üljön se motorra, se autóba. :D
@@martontamas0.13-nál,amikor a kamerás motoros,még mellé sem ért,látszik,hogy már megy jobbra a kavics fele.Nem megijedt,hanem megszédült,amit mondott is.
Szegény
ráijesztettél,hogy megelőzted! fasznak kell előzni?! :)
😂😂😂 Fasznak kell hülyeségeket írni😂
Nagyon amatőr még a srác, jobban oda kéne figyelnie.
Még kamaszként sem követtünk el ilyen hibát motorokkal! Nem is értem! Ehhez kurvára fosni kell vagy bambulni vagy hullarészeg vagy+ drog!
Miért lenne amatőr???Azt mondta szédül.......megszédült,lement az útról,ennyi.Egészségügyi problémái lehetnek,Lesz még ilyen bőven.....
@@lajosjakabfi3211 Akkor fékezzen, álljon félre. 23 éve inzulinos cukorbetegen mondom ezt.
@@247peti Válaszoltam,de itt nem látom.Megkaptad?
@@lajosjakabfi3211
Erre gondolsz?
Lajos Jakabfi
2 nappal ezelőtt
Miért lenne amatőr???Azt mondta szédül.......megszédült,lement az útról,ennyi.Egészségügyi problémái lehetnek,Lesz még ilyen bőven.....