Köszönöm szépen! 😊 Igen, videós/filmes fronton egyébként is nagyon kevés a tartalom, de color grade terén meg hatványozottan. Örülök, hogy tetszett! ✌️
Nagyon köszönöm! Ismerkedem még a videózással,fénylés témában is csak most nézelődök.Amit eddig láttam picit felfoghatatlan volt,de nálad érthető számomra is.
Amik a videóban elhangzanak valóban hasznosak, és igazak is, de ne felejtsük el, hogy egy look kialakításánál a legfontosabb, hogy a 18% mid gray pont rögzítve legyen és ott ne történjen nagy változás. Ezen túl minden egyéni ízlés és esztétika dolga. De egy kezdőnek, aki eddig csak LUT-okon élt valóban jó kis alapok ezek a tanácsok, így tovább :)
Gyakorlatban én még nem igazán láttam, hogy a 18% gray-hez igazodnának szigorúan, bár biztos vannak olyan coloristok akik ennyire technikai módszerekkel dolgoznak. De lényegében ugyan arról beszélünk. 🙂 Köszi szépen!
Lassan 1 évvel később, sok sok tanulás után, szerettem volna újra válaszolni. Igen, köszi, hogy leírtad! Fontos hogy figyeljünk 18% mid grayre, főleg a creative contrast kialakításnál, hogy ne változtassa meg az expozícionkat amit korábban rögzítettünk. Így a jól expózott snitteknél nem kell a look ellen dolgoznunk.
Nagyon profi és hasznos videókkal kényeztetsz. Köszönöm a lehetőséget. Ment a lájk és a feliratkozás is. (tik-tokon találtam Rád) Lenne egy kérdésem. Sony a7iii-ban nagyon sok lehetőség profilokra: Cine 4, Slog2, Slog3 stb... Értem, hogy nagyobb dinamikatartományt lehet előhozni utómunkával, de hogy tudnám tudatosan használni ezeket a profilokat? Mikor jobb egy Cine 4 mint egy Slog2 stb... mi a különbség? A profilokon belül is lehet sok értéket állítani, de nem értem, hogy mikor kéne használnom ezeket, mikor kéne hozzányúlnom. Ezekről nagyon jó lenne látni, hallani egy videót. Ha szabad kérni!
Köszi szépen, üdv itt! 😁✌️ Hát sajna mostanában nincs betervezve h ennyire kamera specifikus videót csináljak, mert ez eléggé beszűkíti az érdeklődők számát. :/
@@MarciBognar Lehet túl kamerapecifikusan írtam le. De a videó színe függ a kamerabeállítástól is, a logok használatától. Erről magyarul nem igen találtam még videót, pedig nagyon érdekelne ez a téma. Persze le lehet lesni preseteket youtuberól meg ilyesmi, de tudatosan mit is állítunk, mit jelent az, szabadtéren természetesfényél más log kell mint bent stb... érdekes téma lehet. Szerintem és sokakat érint.
0:23 Szia Marci, sok olyan filmet, nagy szuperprodukciót láttam, amiket úgy fényeltek, hogy a fekete az zöld(es), vagy éppen kék(es). Persze, dinamikában jobbak, ezért jobban beleolvad a plusz szín a képbe. Pár hete, amióta láttam ezt a videódat, azóta mindig eszembe jut ez, de eddig nem akartam szólni, csak most érett meg ez bennem, most is éppen egy olyat nézek és nem tűnik kezdőnek a fényelés, ilyenre akarták az alkotók. 🙂 Gondolom, nem mondok azzal újat, hogy vannak olyan filmek, pl. thrillerek, amiknek van egy alap kékes színviláguk, persze a 'skin tone' az korrekt, de a feketék (mértékkel) szintén kapnak egy kékes színezetet, még akkor is, ha az a haj, vagy a borosta az arcon. 😨😃
Szia Béla! Abszolút igazad van, de ez a videó nem igazán a profi coloristokat célozta, és először fontos megérteni, h mi miért történik. Ilyen a feketék elszíneződése. Aztán ha ezek az összefüggések meg vannak fejben, akkor tudatosan el lehet térni a szabályoktól. :)
Én előszeretettel használom a 'desaturate highlights and low' filtert, amivel nagyon jól lehet kontrollálni az elszíneződéseket a sötét részeken és a csúcsfényekben is.
Lightroomban hogyan oldanád meg a bőrszín visszahozását ha a csúcsfények-árnyékokkal színkontrasztot csináltál a képre de ez a portéalany is "elszenvedte"?!
Ha szándékosan van kreatív színes világítás, akkor ott nem biztos h kell balancolni. De ha nagyon muszáj, akkor valószínűleg maszkolnám az arcot és RGB curvsel próbálkoznék.
@@MarciBognar Ps legujabban már lehet a filter/camera raw filterekben külön maszkolni és így ott már működik,remélem ez LR-ben a következő update-nél is már így lesz.
Elég jó lett ez a vidi is! Én magam is gyártok tutoriálokat, de look-ról ilyen értelmes magyar vidit nem igazán láttam még. Köszi a tartalmat.
Köszönöm szépen! 😊 Igen, videós/filmes fronton egyébként is nagyon kevés a tartalom, de color grade terén meg hatványozottan. Örülök, hogy tetszett! ✌️
Nagyon köszönöm! Ismerkedem még a videózással,fénylés témában is csak most nézelődök.Amit eddig láttam picit felfoghatatlan volt,de nálad érthető számomra is.
Örülök, hogy érthető volt. Remélem tudok a többi videómmal is segíteni! 😊
Amik a videóban elhangzanak valóban hasznosak, és igazak is, de ne felejtsük el, hogy egy look kialakításánál a legfontosabb, hogy a 18% mid gray pont rögzítve legyen és ott ne történjen nagy változás. Ezen túl minden egyéni ízlés és esztétika dolga. De egy kezdőnek, aki eddig csak LUT-okon élt valóban jó kis alapok ezek a tanácsok, így tovább :)
Gyakorlatban én még nem igazán láttam, hogy a 18% gray-hez igazodnának szigorúan, bár biztos vannak olyan coloristok akik ennyire technikai módszerekkel dolgoznak. De lényegében ugyan arról beszélünk. 🙂 Köszi szépen!
Lassan 1 évvel később, sok sok tanulás után, szerettem volna újra válaszolni. Igen, köszi, hogy leírtad! Fontos hogy figyeljünk 18% mid grayre, főleg a creative contrast kialakításnál, hogy ne változtassa meg az expozícionkat amit korábban rögzítettünk. Így a jól expózott snitteknél nem kell a look ellen dolgoznunk.
Szia Marci! Hol tudnám felvenni veled a kapcsolatot?:D szívesen dolgoznék veled egy közös projekten
Szia Dávid! Instán, facebookon, emailben. Amelyik kényelmesebb! 😊🙏
Nagyon profi és hasznos videókkal kényeztetsz. Köszönöm a lehetőséget. Ment a lájk és a feliratkozás is. (tik-tokon találtam Rád)
Lenne egy kérdésem. Sony a7iii-ban nagyon sok lehetőség profilokra: Cine 4, Slog2, Slog3 stb... Értem, hogy nagyobb dinamikatartományt lehet előhozni utómunkával, de hogy tudnám tudatosan használni ezeket a profilokat? Mikor jobb egy Cine 4 mint egy Slog2 stb... mi a különbség? A profilokon belül is lehet sok értéket állítani, de nem értem, hogy mikor kéne használnom ezeket, mikor kéne hozzányúlnom.
Ezekről nagyon jó lenne látni, hallani egy videót. Ha szabad kérni!
Köszi szépen, üdv itt! 😁✌️
Hát sajna mostanában nincs betervezve h ennyire kamera specifikus videót csináljak, mert ez eléggé beszűkíti az érdeklődők számát. :/
@@MarciBognar Oh, értem és köszönöm a választ.
@@MarciBognar Lehet túl kamerapecifikusan írtam le. De a videó színe függ a kamerabeállítástól is, a logok használatától. Erről magyarul nem igen találtam még videót, pedig nagyon érdekelne ez a téma. Persze le lehet lesni preseteket youtuberól meg ilyesmi, de tudatosan mit is állítunk, mit jelent az, szabadtéren természetesfényél más log kell mint bent stb... érdekes téma lehet. Szerintem és sokakat érint.
@@pappvideo Lehet, hogy majd csinálok egy általános videót a logról, de mélyebben ezt magánórákon szoktam tárgyalni. 🙂
@@MarciBognar ááá. értem. :) így érthető.
0:23 Szia Marci, sok olyan filmet, nagy szuperprodukciót láttam, amiket úgy fényeltek, hogy a fekete az zöld(es), vagy éppen kék(es). Persze, dinamikában jobbak, ezért jobban beleolvad a plusz szín a képbe. Pár hete, amióta láttam ezt a videódat, azóta mindig eszembe jut ez, de eddig nem akartam szólni, csak most érett meg ez bennem, most is éppen egy olyat nézek és nem tűnik kezdőnek a fényelés, ilyenre akarták az alkotók. 🙂 Gondolom, nem mondok azzal újat, hogy vannak olyan filmek, pl. thrillerek, amiknek van egy alap kékes színviláguk, persze a 'skin tone' az korrekt, de a feketék (mértékkel) szintén kapnak egy kékes színezetet, még akkor is, ha az a haj, vagy a borosta az arcon. 😨😃
Szia Béla! Abszolút igazad van, de ez a videó nem igazán a profi coloristokat célozta, és először fontos megérteni, h mi miért történik. Ilyen a feketék elszíneződése. Aztán ha ezek az összefüggések meg vannak fejben, akkor tudatosan el lehet térni a szabályoktól. :)
Én előszeretettel használom a 'desaturate highlights and low' filtert, amivel nagyon jól lehet kontrollálni az elszíneződéseket a sötét részeken és a csúcsfényekben is.
Lightroomban hogyan oldanád meg a bőrszín visszahozását ha a csúcsfények-árnyékokkal színkontrasztot csináltál a képre de ez a portéalany is "elszenvedte"?!
Ha szándékosan van kreatív színes világítás, akkor ott nem biztos h kell balancolni. De ha nagyon muszáj, akkor valószínűleg maszkolnám az arcot és RGB curvsel próbálkoznék.
Közben eszembe jutott, h lightroomban sztem nem is lehet maszknál curvest használni, ugyh akkor Photoshop! 😁✌️