Super volt az előadásod! Hobbiból kezdtem el rajzolni, festeni 3 éve 69 évesen, de bár nagyobb önbizalmam lett volna. Sok kritikát kapok, a lányaimtól főleg a profilokra, ami nehezen megy, az arányok miatt! Ettől függetlenül egy évig - Co. alatt-, online tanultam, most néha eljárok egy csoportba, melyet egy festőművésznő vezet. Imádom csinálni, sokat elajándékoztam már, és fogok is! ❤
Én úgy érzem a másik véglet vagyok. Nem gondoltam soha így, de a tanároktól mindig extra elvárasokat kaptam, mert "tehetséges" vagyok. Utáltam, lázadtam, minden feladatot újra értelmeztem, ami persze már nem aratott akkora sikert🤣 és most, hogy önállóan alkotok digitálisan, most érzem azt, hogy semmit nem ér a korábban tehetségnek titulált valami.
Ez egy érdekes témal. Személyes tapasztalatom nincs erről - mert hát ugye én a tehetségtelenek táborát erősítettem mindig is :D - de el tudom képzelni, hogy a "tehetséges vagy!" mekkora nyomást tesz az emberre. Nyilván az sem könnyű - akkor sem, ha ebbe az irányba haladsz tovább, és akkor sem, ha másik irányba, és ezzel "elvesztegeted a tehetségedet". De valószínű tényleg lehet az ember "tehetséges", de belefektetett munka nélkül az nem elég.
Nekem senki nem mondta, hogy tehetségtelen vagyok, viszont beleestem abba a hibába, hogy nagyon sokat mértem magam másokhoz, akik jóval nagyobb gyakorlattal rendelkeztek nálam, így saját magamnak generáltam ezt a gondolatot... :D Mostanában meg amúgy is inkább minden másra szánok időt, pedig kicsit hiányzik, de végül mindig jobb a haverokkal játszani. Ettől függetlenül ez egy nagyon jó, hasznos és motiváló videó lett, sok emberhez kéne eljutnia :)
Köszönöm szépen! Van erre egy nagyon jó idézet a Sean Cannelltől: "Don't compare your beginning to somebody else's middle," vagyis ne hasonlítsd a magad kezdeti fázisát egy másik emberéhez, aki már jó ideje csinálja azt, amit te még csak kóstolgatsz. A hasonlítgatás / versenyzés egy nagyon gyakran előkerülő probléma (nem csak a művészvilágban), amit a közösségi média nagyon felerősít. Én személy szerint úgy gondolom, hogy ez önismerettel meg tudatossággal talán lebontható, de engem - szerencsére - ez soha nem érintett igazán mélyen, abszolút nem vagyok egy versenyző alkat, ezért nem is biztos, hogy hitelesen tudok róla beszélni. Minden esetre köszönöm, hogy felhoztad a témát, tudom, hogy ez nagyon meg tudja nehezíteni az alkotást.
Hú, ez nagyon hasznos volt, köszi! A tánccal kapcsolatban már sokszor hallottam ezt, hogy nem számít, hogy tudsz-e táncolni, de arra nem gondoltam, hogy ez más területre is átültethető... 🙂
Hú, a tánc egy nagyon izgalmas párhuzam ide - abból a szempontból legalábbis, hogy a profi táncos karrierhez azért csak kellenek vele született adottságok (most épp a balettra gondolok, mert én balettozok, de lehet, hogy ez nem igaz minden táncos műfajra). De közben vannak technikailag teljesen profi táncosok, akikből viszont hiányzik a kifejezőerő. Érdekes ez! De az tény, hogy sok év balettozás után ebben is érzem a fejlődést. Hajlékony soha nem leszek, de forogni megtanulhatok 3-4-et így is - arról nem beszélve, hogy imádom a folyamatot, amikor ott vagyok, mozgok, és valamit elmondok a mozdulataimmal.
Hiánypótló videó, köszönjük! A rajzolással, festéssel kapcsolatban sajnos nagyon elterjedt tévképzet ez, hogy a tehetség a minden. Én ugyan csak kedvtelésből űzöm, de mennyiszer hallottam ezt, hogy "én ilyet sosem tudnék", "te micsoda portrékat rajzolsz, én leragadtam a pálcikaembernél". Miközben én tudom, mennyi gyakorlás, próbálgatás, mennyi fiókba süllyesztett kevésbé sikerült mű van mögöttem. Nekem szerencsém volt, mert a környezetem gyerekkoromtól úgy vélte hogy érzékem van hozzá, és mindig biztattak, de valójában már gyerekként sem csináltam mást, mint hogy ugyanazt a virágot, formát, állatot, emberkét újra és újra lerajzoltam,míg egyre jobb lett. Portrékkal ugyanez, volt hogy 3x rajzoltam újra,mire eltaláltam az arányokat. Ez befektetett idő és munka, amit nem lehet megspórolni. Sokaknak lehetne az alkotás szuper hobbi, ha nem lenne ez a káros berögződés, hogy vagy tehetséges az ember, vagy sosincs tovább a pálcikaembernél.
Nagyon örülök hogy megosztottad ezt. Nálam pont jókor jön, mert épp azon vagyok hogy feladjam-e az akvarellt, mert úgy érzem nincs tehetségem. Egy teljesen más munkakört hagytam ott, és írtam egy verses gyerekkönyvet. Minden álmom hogy saját magam illusztraljam, de egyszerűen úgy érzem hogy nem vagyok hozzá elég... Ha feladom, megkereslek vele téged :) P. S. Ajánlanád a Corvin meseillusztràció rövid kurzust, megéri? köszi!
De aranyos vagy, köszi! Hát ha tényleg az a nagy álmod, hogy te magad illusztráld, akkor szerintem ne add fel, csak adj magadnak elég időt és gyakorlást, hogy beletanulj. Tényleg nem tehetség kérdése! A Corvinos mesekurzuson nem jártam még, az oktatót sem ismerem, úgyhogy nem tudom, hogy milyen. Sajnálom, hogy ebben pont nem tudok segíteni. 🙈 Szerintem lehet azt a kérdést kell feltenned, hogy az akvarell technikával vagy elakadva vagy mondjuk a stílussal/karaktertervezéssel. Nekem ezek a képzések az utóbbiban adtak igazán, maga a technikai tudást inkább másolási feladatokkal és sok-sok tutoriallal, gyakorlással szedtem magamra. Hátha ez picit segít.
Szia! Nagyon jó volt a motivációs beszéd! ❤Engem annak idején az énektanár semmisített meg szinte teljesen. Azt mondta, hogy nekem elég lesz elmondanom a szöveget, nem kell énekelnem. Illetve, hogy mindenkinek járnia kell énekkarba, Viki, neked nem kötelező. Ezek nagyon mélyen bennem maradtak, és csak akkor kezdtem énekelni, amikor gyerekeim lettek és altatót énekeltem nekik. Nem csak a rajzban, de az éneklésben is lehet ám fejlődni! 🙂 Nem leszek énekes, de már nem is hiszem el, hogy sz@r vagyok benne. Mostanra úgy gondolom, hogy elég öreg vagyok már ahhoz, hogy ne érdekeljen mások véleménye, ha én szeretnék énekelni, akkor énekelni fogok és pont. A rajzolás is ilyesmi. Itt ugyan nem is kaszált el senki, de nem is kérdeztem meg senki véleményét arról, hogy mit gondol a rajztudásomról. Nagyon tetszik, amit mondtál: merni kell rosszakat is alkotni, amik nem arányosak, nem szépek, viszont fejlődsz általuk. Ez egy nagyszerű gondolat, szerintem! Köszönöm! ❤
2 dolog ugrott be mindjárt a történetedről! Anyukám nagyon hasonlót járt végig. A nagyszüleim zenészek voltak, és anyukám nagyon szeretett énekelni. Szép hangja is van, de a szülei azt mondták, hagyja abba az éneklést, mert "nem elég tehetséges ahhoz, hogy szóló operaénekes legyen, csak a kórusig jutna." Abba is hagyta. Mindig ismertem ezt a történetet, de most felnőtt fejjel érzem csak át igazán, mit vettek el tőle ezzel. Miért lenne szégyen kórusban énekelni? És ha más szakmája lesz, akkor nem énekelhet? A másik, ami eszembe jutott, a "Mindenki" című magyar kisfilm, Oscar díjat is nyert, azt hiszem 2017-ben. A tiedhez nagyon hasonló történetet dolgoz fel egy iskolai kórusról, ahol a főszereplőnek azt mondják, ő inkább csak tátogjon a kórusban. Ha esetleg érdekel, itt meg is tudod nézni, szerintem zseniális: ruclips.net/video/0piiNk_jMrE/видео.html Bátorság és önismeret kell hozzá, hogy ezeket sikerüljön valahogy leküzdeni és feldolgozni, nagyon örülök, hogy neked sikerült és mersz énekelni!!! 💜
@@ImeldaGreens Á, igen, a Mindenki nekem is nagyon tetszett, és kicsit magamra is ismertem benne. 🙂 Önismeret, valóban. Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a suliban is a gyerekek önismeretének fejlesztésére, mert rengeteg ember felnőttként sem tudja magáról, hogy mire képes és mire nem, vagy mire van hajlandósága, igénye. Egy nyugdíjastól hallottam, hogy ő tulajdonképpen egész életében mást szeretett volna csinálni, mint amit csinált. Amikor kérdeztem tőle, hogy hát, mit szeretett volna? akkor azt válaszolta, hogy most sem tudná megmondani... Ez végtelenül szomorú, szerintem...
Ez tényleg nagyon szomorú... És maximálisan egyetértek azzal, hogy az önismeret és a pszichológia valamilyen alapszinten legalább kötelező kellene hogy legyen az iskolákban...
Én gyerekkorom óta szerettem rajzolni és terveztem olyan szakközépiskolába menni, amely ezen a területen visz tovább. Azonban az akkori rajztanárnőm lebeszélt, hogy úgysem vennének fel, mert nehéz oda bekerülni. Közben csak szimplán arról volt szó, hogy ő maga sem tudott rajzolni(nem ezen a szakon végzett tanárként), ergó fel sem tudott volna készíteni a felvételire. Aztán mégis úgy hozta az élet, hogy ráléptem erre az útra, mert meghoztam a döntést, hogy én ezt akarom. Még nem ebből élek, de valahol tartok az úton. És, ha az ember lépést tesz az álma felé, az is közeledni fog hozzá. :)
Ez milyen szuper történet! Büszke lehetsz magadra, hogy a lebeszélés ellenére is elég bátor voltál ahhoz, hogy kövesd az álmaidat. Ez egy tök jó példa arra, hogy a lebeszélés a legtöbbször nem is rólunk szól, hanem a "lebeszélő" félelmeiről és lelki alkatáról.
Na igen élő példa vagyok erre. Nem adtak lehetőséget otthon, hogy a szakmámat gyakoroljam az otthoni műhelybe, félt attól a drága szülőm, hogy szégyent hozok rá és ezen felül magas elvárásokkal, irigységgel, és otthon minden egyes alkalommal hátráltatással kerültem szembe. Az élet úgy hozta, hogy el tudtam költözni, és lett egy számítógépem, onnantól csak is a kreativitás érdekelt. Mindent én találtam ki, ha megmutattam otthon csak kritizáltak tovább. Elsajátítottam egy másik szakmát és azt csinálom, ha nem csinálnám akkor depressziós lennék már rég. A tanítványainak a sggét kinyalja a drága szülőm, velem meg úgy bánik, mintha a sggéből húzott volna ki /elnézést/, már ha merek bármit is az ő műhelyébe alkotni. Ezt a környezetem sajnos nem látja, és bedől annak a képmutatásnak amit lát. Sokszor visszahúzott ez a dolog, mert azt hittem én nem csinálok valamit jól. Nem a fenéket, rég sikeres lennék az eredeti szakmámba, ha kaptam volna normális támogatást otthon. Van egy fontos kincs! Bele kell melegedni abba amit csinálsz, mert ez egy folyamat. Minden alkalommal amikor végig csinálod, magadat erősíted a tapasztalattal! Na ez ha meg van, erre lehet építkezni! Engem ez tart életbe! Ha tudtok, akkor költözzetek el, ha máshogy nem lehet, csináljátok titokba, mert a lélek tapasztalni akar! Szóval legyetek kettesbe a "Csinálással" 😆 Ja és ha a jóIstenke úgy akarja, és lesz rá lehetőség, akkor visszatérek az eredeti szakmámba, mert abba is tudnék egyedülállót alkotni. Perfekcionista szülő gyereke vagyok, aki menet közbe legyőzte a perfekcionizmusra való törekvést. A hibázás emberi dolog, arra való, hogy tanuljatok. 🤪💖
Sajnálom, hogy nem kaptad meg a megfelelő támogatást. Elég nagy lélektani előnnyel indul az, akinek ez megvan - de a végén valahol mégis rajtunk múlik, hogy kitartunk-e a kreativitás mellett, akár ebből élünk meg, akár nem. Kitartás!
Az oviban imádtam felhőket rajzolni. Egészen addig, amíg az óvónéni jól meg nem kritizálta a felhőimet azzal, hogy a felhők nem ilyenek, vagy valami hasonló baromság. Egyébként a családomban is jellemző volt a kishitűség. "Nekem nincs hallásom, botfülű vagyok..." - mondogatta édesanyám, kiterjesztve mindezt rám is. Sokára jöttem rá, hogy ezek önkorlátozó, buta hiedelmek, vagy felnőtt "megmondóemberek" ostoba trollkodása, ami korlátoltságból, meg irigységből fakad. Szuper ez a videód (is), messzemenően egyetértek minden szavaddal.
Ouch!!! Az egy dolog, ha az ember megkritizálja egy művészeti egyetemre készülő diák rajzát, de egy óvodást? Tényleg? Ez azért elég kemény. Sajnálom, de örülök, hogy sikerült helyére tenned ezeket a degradáló kommenteket. Teljesen egyetértek, ez a legtöbbször nem arról szól, akinek mondják, hanem arról, aki mondja...
Én mindig nagyon szerettem rajzolni, de sokáig nagyon elbizonytalanított az az emlék, hogy 7-8 évesen, amikor egy osztályfellépésre készítettük a díszleteket, én éppen egy hordót festettem ki pár osztálytársammal, amit azért elég nehéz elrontani, viszont kb 3x újrafestette velünk az egészet a tanár, aztán a végén elküldött, hogy inkább menjek mást csinálni, mert elrontom, és majd a többiek újra csinálják😅 Valahogy onnantól nagyon bénának éreztem magam, de azért mindig rajzoltam. Középiskolában nem nagyon tituáltak bénának és tehetségtelennek, viszont a bátorítást ott is nagyon hiányoltam, lényegében minden téren, nem csak a rajzolásban. Aztán amikor már majdnem végeztem az egyetemmel, egyre többet gondoltam rá, hogy én a rajzolással akarok foglalkozni, és csak most jutottam el odáig, hogy tegyek is érte, még ha nagyon kilátástalannak tud tűnni a helyzet néha 😅
Nagyon nagy bátorság kell hozzá, hogy az ember ilyen lépést tegyen, úgyhogy legyél magadra büszke! 💚 Szerintem ezek a rajztanárok sokszor nincsenek is tisztában azzal, hogy egy-egy ilyen megnyilvánulás milyen mély nyomot hagy egy gyerekben (és amúgy felnőttben is szerintem). Menő, hogy visszatértél a rajzhoz!
Szia. Nemrégiben talaktam meg a csatornád. Anno megutáltam a rajzolást az iskola miatt de most műkörmösként rátaláltam az aquarellre és a videóid sokst segitenek. Talsn nem leszek profi sosem de nem ez a cél, esztetikus és egyszerű alkotásokat szeretnék.
Nem hiszek a tehetségben. Van aki előbb kezdett el valamivel foglalkozni és ezért van több tapasztalata mint annak aki még csak most kezdi. Ez alkothatja a tehetség illúzióját. Gyakran találkozok nálam jóval fiatalabbakkal akik sokkal jobban rajzolnak nálam. Egytől egyig "mindig is" rajzolt, saját elmondásuk szerint, úgyhogy nyilván ügyesebbek mint én aki pár éve kezdte. A mai világban mindenből pénzt kell csinálni, kb nem lehet hobbid, mert egyből ahhoz van mérve az értéke hogy eladható-e és mennyiért. Pedig az alkotás mindenkié, akkor is ha pálcikafigura, akkor is ha nem esztétikus a közízlés szerint, akkor is ha se eleje, se vége, de még közepe is alig van. Akkor is ugyanúgy lehet hobbi, ha gyönyörű szép, egyedi, és sokat lehetne vele keresni. Nem kell mindent monetizálni, sőt, kell hogy legyen olyan amit kizárólag szórakozásból művel az ember.
Hú ez nagyon fontos téma! Abszolút egyetértek! Ilyen szempontból szerintem azok a művészeti ágak, amik nem valami utólag is megszemlélhető "produktumot" hoznak létre (zene, tánc, színészet, feltéve, hogy nem vesszük fel), kicsit előnyben vannak, kicsit könnyebb csak úgy élvezni őket, mert nem igazán tudjuk utólag megítélni, hogy milyen, mivel a pillanathoz köthető. A képalkotás vagy pl. az írás egy ennél sokkal nagyobb tudatosságot igényel, hogy odafigyeljünk a folyamatra és ne vigye el a végeredmény az élményt. De tényleg, marhára nem kell mindenből pénzt csinálni.
Én eléggé azt vettem észre, hogy a művészetek (nem csak képzőművészet, hanem tényleg bármi) nagyon szakmásítva lettek. Ha valaki felnőtt és csak úgy rajzolgat/zenélget/szobrászkodik/bármitcsinál és nem mint megélhetés, csak hobbi, akkor elég furcsán néznek rá. Buta gyerekes elfoglaltságnak tartják amit vagy kinő az ember vagy a szakmája lesz (vagy megélhetési kiegészítés...), mintha "csak úgy" alapon nem lehetne ezeket művelni. Pedig az emberek lételeme az amit művészetnek hívunk, még ha kicsiben is. Segít feltöltődni, gondolkodni, kiengedni a gőzt, relaxálni, stb. Ha mint munka végezzük ezek az elemek eléggé elvesznek, ezért szerintem fontos, hogy aki valamelyik művészeti ágból él, az kikapcsolódásként műveljen valami mást. Pl. ahogy te, Orsi, eljársz néha balettozni. Hiszen ha kikapcsolódás is ugyanaz, mint a szakma, az szerintem nem valódi pihenés, csak fizetetlen "meló" vagy gyakorlás.
Super volt az előadásod! Hobbiból kezdtem el rajzolni, festeni 3 éve 69 évesen, de bár nagyobb önbizalmam lett volna. Sok kritikát kapok, a lányaimtól főleg a profilokra, ami nehezen megy, az arányok miatt! Ettől függetlenül egy évig - Co. alatt-, online tanultam, most néha eljárok egy csoportba, melyet egy festőművésznő vezet. Imádom csinálni, sokat elajándékoztam már, és fogok is! ❤
Én úgy érzem a másik véglet vagyok. Nem gondoltam soha így, de a tanároktól mindig extra elvárasokat kaptam, mert "tehetséges" vagyok. Utáltam, lázadtam, minden feladatot újra értelmeztem, ami persze már nem aratott akkora sikert🤣 és most, hogy önállóan alkotok digitálisan, most érzem azt, hogy semmit nem ér a korábban tehetségnek titulált valami.
Ez egy érdekes témal. Személyes tapasztalatom nincs erről - mert hát ugye én a tehetségtelenek táborát erősítettem mindig is :D - de el tudom képzelni, hogy a "tehetséges vagy!" mekkora nyomást tesz az emberre. Nyilván az sem könnyű - akkor sem, ha ebbe az irányba haladsz tovább, és akkor sem, ha másik irányba, és ezzel "elvesztegeted a tehetségedet". De valószínű tényleg lehet az ember "tehetséges", de belefektetett munka nélkül az nem elég.
Nekem senki nem mondta, hogy tehetségtelen vagyok, viszont beleestem abba a hibába, hogy nagyon sokat mértem magam másokhoz, akik jóval nagyobb gyakorlattal rendelkeztek nálam, így saját magamnak generáltam ezt a gondolatot... :D Mostanában meg amúgy is inkább minden másra szánok időt, pedig kicsit hiányzik, de végül mindig jobb a haverokkal játszani. Ettől függetlenül ez egy nagyon jó, hasznos és motiváló videó lett, sok emberhez kéne eljutnia :)
Köszönöm szépen! Van erre egy nagyon jó idézet a Sean Cannelltől: "Don't compare your beginning to somebody else's middle," vagyis ne hasonlítsd a magad kezdeti fázisát egy másik emberéhez, aki már jó ideje csinálja azt, amit te még csak kóstolgatsz. A hasonlítgatás / versenyzés egy nagyon gyakran előkerülő probléma (nem csak a művészvilágban), amit a közösségi média nagyon felerősít. Én személy szerint úgy gondolom, hogy ez önismerettel meg tudatossággal talán lebontható, de engem - szerencsére - ez soha nem érintett igazán mélyen, abszolút nem vagyok egy versenyző alkat, ezért nem is biztos, hogy hitelesen tudok róla beszélni. Minden esetre köszönöm, hogy felhoztad a témát, tudom, hogy ez nagyon meg tudja nehezíteni az alkotást.
Hú, ez nagyon hasznos volt, köszi! A tánccal kapcsolatban már sokszor hallottam ezt, hogy nem számít, hogy tudsz-e táncolni, de arra nem gondoltam, hogy ez más területre is átültethető... 🙂
Hú, a tánc egy nagyon izgalmas párhuzam ide - abból a szempontból legalábbis, hogy a profi táncos karrierhez azért csak kellenek vele született adottságok (most épp a balettra gondolok, mert én balettozok, de lehet, hogy ez nem igaz minden táncos műfajra). De közben vannak technikailag teljesen profi táncosok, akikből viszont hiányzik a kifejezőerő. Érdekes ez! De az tény, hogy sok év balettozás után ebben is érzem a fejlődést. Hajlékony soha nem leszek, de forogni megtanulhatok 3-4-et így is - arról nem beszélve, hogy imádom a folyamatot, amikor ott vagyok, mozgok, és valamit elmondok a mozdulataimmal.
@@ImeldaGreens én az alkotás örömére gondoltam a táncos párhuzammal. Hogy engedd el magad, és élvezd a zenét, és hagy, hadd mozogjon a tested.
Hiánypótló videó, köszönjük! A rajzolással, festéssel kapcsolatban sajnos nagyon elterjedt tévképzet ez, hogy a tehetség a minden. Én ugyan csak kedvtelésből űzöm, de mennyiszer hallottam ezt, hogy "én ilyet sosem tudnék", "te micsoda portrékat rajzolsz, én leragadtam a pálcikaembernél". Miközben én tudom, mennyi gyakorlás, próbálgatás, mennyi fiókba süllyesztett kevésbé sikerült mű van mögöttem. Nekem szerencsém volt, mert a környezetem gyerekkoromtól úgy vélte hogy érzékem van hozzá, és mindig biztattak, de valójában már gyerekként sem csináltam mást, mint hogy ugyanazt a virágot, formát, állatot, emberkét újra és újra lerajzoltam,míg egyre jobb lett. Portrékkal ugyanez, volt hogy 3x rajzoltam újra,mire eltaláltam az arányokat. Ez befektetett idő és munka, amit nem lehet megspórolni. Sokaknak lehetne az alkotás szuper hobbi, ha nem lenne ez a káros berögződés, hogy vagy tehetséges az ember, vagy sosincs tovább a pálcikaembernél.
uuuh, de jól megfogalmaztad! Köszi!!!
Nagyon örülök hogy megosztottad ezt. Nálam pont jókor jön, mert épp azon vagyok hogy feladjam-e az akvarellt, mert úgy érzem nincs tehetségem. Egy teljesen más munkakört hagytam ott, és írtam egy verses gyerekkönyvet. Minden álmom hogy saját magam illusztraljam, de egyszerűen úgy érzem hogy nem vagyok hozzá elég...
Ha feladom, megkereslek vele téged :)
P. S. Ajánlanád a Corvin meseillusztràció rövid kurzust, megéri? köszi!
De aranyos vagy, köszi! Hát ha tényleg az a nagy álmod, hogy te magad illusztráld, akkor szerintem ne add fel, csak adj magadnak elég időt és gyakorlást, hogy beletanulj. Tényleg nem tehetség kérdése!
A Corvinos mesekurzuson nem jártam még, az oktatót sem ismerem, úgyhogy nem tudom, hogy milyen. Sajnálom, hogy ebben pont nem tudok segíteni. 🙈 Szerintem lehet azt a kérdést kell feltenned, hogy az akvarell technikával vagy elakadva vagy mondjuk a stílussal/karaktertervezéssel. Nekem ezek a képzések az utóbbiban adtak igazán, maga a technikai tudást inkább másolási feladatokkal és sok-sok tutoriallal, gyakorlással szedtem magamra. Hátha ez picit segít.
Szia! Nagyon jó volt a motivációs beszéd! ❤Engem annak idején az énektanár semmisített meg szinte teljesen. Azt mondta, hogy nekem elég lesz elmondanom a szöveget, nem kell énekelnem. Illetve, hogy mindenkinek járnia kell énekkarba, Viki, neked nem kötelező. Ezek nagyon mélyen bennem maradtak, és csak akkor kezdtem énekelni, amikor gyerekeim lettek és altatót énekeltem nekik. Nem csak a rajzban, de az éneklésben is lehet ám fejlődni! 🙂 Nem leszek énekes, de már nem is hiszem el, hogy sz@r vagyok benne. Mostanra úgy gondolom, hogy elég öreg vagyok már ahhoz, hogy ne érdekeljen mások véleménye, ha én szeretnék énekelni, akkor énekelni fogok és pont. A rajzolás is ilyesmi. Itt ugyan nem is kaszált el senki, de nem is kérdeztem meg senki véleményét arról, hogy mit gondol a rajztudásomról. Nagyon tetszik, amit mondtál: merni kell rosszakat is alkotni, amik nem arányosak, nem szépek, viszont fejlődsz általuk. Ez egy nagyszerű gondolat, szerintem! Köszönöm! ❤
2 dolog ugrott be mindjárt a történetedről! Anyukám nagyon hasonlót járt végig. A nagyszüleim zenészek voltak, és anyukám nagyon szeretett énekelni. Szép hangja is van, de a szülei azt mondták, hagyja abba az éneklést, mert "nem elég tehetséges ahhoz, hogy szóló operaénekes legyen, csak a kórusig jutna." Abba is hagyta. Mindig ismertem ezt a történetet, de most felnőtt fejjel érzem csak át igazán, mit vettek el tőle ezzel. Miért lenne szégyen kórusban énekelni? És ha más szakmája lesz, akkor nem énekelhet?
A másik, ami eszembe jutott, a "Mindenki" című magyar kisfilm, Oscar díjat is nyert, azt hiszem 2017-ben. A tiedhez nagyon hasonló történetet dolgoz fel egy iskolai kórusról, ahol a főszereplőnek azt mondják, ő inkább csak tátogjon a kórusban. Ha esetleg érdekel, itt meg is tudod nézni, szerintem zseniális: ruclips.net/video/0piiNk_jMrE/видео.html
Bátorság és önismeret kell hozzá, hogy ezeket sikerüljön valahogy leküzdeni és feldolgozni, nagyon örülök, hogy neked sikerült és mersz énekelni!!! 💜
@@ImeldaGreens Á, igen, a Mindenki nekem is nagyon tetszett, és kicsit magamra is ismertem benne. 🙂 Önismeret, valóban. Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a suliban is a gyerekek önismeretének fejlesztésére, mert rengeteg ember felnőttként sem tudja magáról, hogy mire képes és mire nem, vagy mire van hajlandósága, igénye. Egy nyugdíjastól hallottam, hogy ő tulajdonképpen egész életében mást szeretett volna csinálni, mint amit csinált. Amikor kérdeztem tőle, hogy hát, mit szeretett volna? akkor azt válaszolta, hogy most sem tudná megmondani... Ez végtelenül szomorú, szerintem...
Ez tényleg nagyon szomorú... És maximálisan egyetértek azzal, hogy az önismeret és a pszichológia valamilyen alapszinten legalább kötelező kellene hogy legyen az iskolákban...
Én gyerekkorom óta szerettem rajzolni és terveztem olyan szakközépiskolába menni, amely ezen a területen visz tovább. Azonban az akkori rajztanárnőm lebeszélt, hogy úgysem vennének fel, mert nehéz oda bekerülni. Közben csak szimplán arról volt szó, hogy ő maga sem tudott rajzolni(nem ezen a szakon végzett tanárként), ergó fel sem tudott volna készíteni a felvételire. Aztán mégis úgy hozta az élet, hogy ráléptem erre az útra, mert meghoztam a döntést, hogy én ezt akarom. Még nem ebből élek, de valahol tartok az úton. És, ha az ember lépést tesz az álma felé, az is közeledni fog hozzá. :)
Ez milyen szuper történet! Büszke lehetsz magadra, hogy a lebeszélés ellenére is elég bátor voltál ahhoz, hogy kövesd az álmaidat. Ez egy tök jó példa arra, hogy a lebeszélés a legtöbbször nem is rólunk szól, hanem a "lebeszélő" félelmeiről és lelki alkatáról.
❤️🙏
Na igen élő példa vagyok erre. Nem adtak lehetőséget otthon, hogy a szakmámat gyakoroljam az otthoni műhelybe, félt attól a drága szülőm, hogy szégyent hozok rá és ezen felül magas elvárásokkal, irigységgel, és otthon minden egyes alkalommal hátráltatással kerültem szembe. Az élet úgy hozta, hogy el tudtam költözni, és lett egy számítógépem, onnantól csak is a kreativitás érdekelt. Mindent én találtam ki, ha megmutattam otthon csak kritizáltak tovább.
Elsajátítottam egy másik szakmát és azt csinálom, ha nem csinálnám akkor depressziós lennék már rég. A tanítványainak a sggét kinyalja a drága szülőm, velem meg úgy bánik, mintha a sggéből húzott volna ki /elnézést/, már ha merek bármit is az ő műhelyébe alkotni. Ezt a környezetem sajnos nem látja, és bedől annak a képmutatásnak amit lát. Sokszor visszahúzott ez a dolog, mert azt hittem én nem csinálok valamit jól. Nem a fenéket, rég sikeres lennék az eredeti szakmámba, ha kaptam volna normális támogatást otthon. Van egy fontos kincs! Bele kell melegedni abba amit csinálsz, mert ez egy folyamat. Minden alkalommal amikor végig csinálod, magadat erősíted a tapasztalattal! Na ez ha meg van, erre lehet építkezni!
Engem ez tart életbe!
Ha tudtok, akkor költözzetek el, ha máshogy nem lehet, csináljátok titokba, mert a lélek tapasztalni akar! Szóval legyetek kettesbe a "Csinálással" 😆 Ja és ha a jóIstenke úgy akarja, és lesz rá lehetőség, akkor visszatérek az eredeti szakmámba, mert abba is tudnék egyedülállót alkotni. Perfekcionista szülő gyereke vagyok, aki menet közbe legyőzte a perfekcionizmusra való törekvést. A hibázás emberi dolog, arra való, hogy tanuljatok. 🤪💖
Sajnálom, hogy nem kaptad meg a megfelelő támogatást. Elég nagy lélektani előnnyel indul az, akinek ez megvan - de a végén valahol mégis rajtunk múlik, hogy kitartunk-e a kreativitás mellett, akár ebből élünk meg, akár nem. Kitartás!
@@ImeldaGreens Ez pontosan így van! 💖
❤❤❤
4:10 Miért nem jó "jobb agyféltekés" rajztanfolyammal kezdni?
🙏🙏🙏❤❤❤
Az oviban imádtam felhőket rajzolni. Egészen addig, amíg az óvónéni jól meg nem kritizálta a felhőimet azzal, hogy a felhők nem ilyenek, vagy valami hasonló baromság. Egyébként a családomban is jellemző volt a kishitűség. "Nekem nincs hallásom, botfülű vagyok..." - mondogatta édesanyám, kiterjesztve mindezt rám is.
Sokára jöttem rá, hogy ezek önkorlátozó, buta hiedelmek, vagy felnőtt "megmondóemberek" ostoba trollkodása, ami korlátoltságból, meg irigységből fakad.
Szuper ez a videód (is), messzemenően egyetértek minden szavaddal.
Ouch!!! Az egy dolog, ha az ember megkritizálja egy művészeti egyetemre készülő diák rajzát, de egy óvodást? Tényleg? Ez azért elég kemény. Sajnálom, de örülök, hogy sikerült helyére tenned ezeket a degradáló kommenteket. Teljesen egyetértek, ez a legtöbbször nem arról szól, akinek mondják, hanem arról, aki mondja...
Én mindig nagyon szerettem rajzolni, de sokáig nagyon elbizonytalanított az az emlék, hogy 7-8 évesen, amikor egy osztályfellépésre készítettük a díszleteket, én éppen egy hordót festettem ki pár osztálytársammal, amit azért elég nehéz elrontani, viszont kb 3x újrafestette velünk az egészet a tanár, aztán a végén elküldött, hogy inkább menjek mást csinálni, mert elrontom, és majd a többiek újra csinálják😅 Valahogy onnantól nagyon bénának éreztem magam, de azért mindig rajzoltam. Középiskolában nem nagyon tituáltak bénának és tehetségtelennek, viszont a bátorítást ott is nagyon hiányoltam, lényegében minden téren, nem csak a rajzolásban. Aztán amikor már majdnem végeztem az egyetemmel, egyre többet gondoltam rá, hogy én a rajzolással akarok foglalkozni, és csak most jutottam el odáig, hogy tegyek is érte, még ha nagyon kilátástalannak tud tűnni a helyzet néha 😅
Nagyon nagy bátorság kell hozzá, hogy az ember ilyen lépést tegyen, úgyhogy legyél magadra büszke! 💚 Szerintem ezek a rajztanárok sokszor nincsenek is tisztában azzal, hogy egy-egy ilyen megnyilvánulás milyen mély nyomot hagy egy gyerekben (és amúgy felnőttben is szerintem). Menő, hogy visszatértél a rajzhoz!
@@ImeldaGreens köszönöm ☺️
Szia. Nemrégiben talaktam meg a csatornád. Anno megutáltam a rajzolást az iskola miatt de most műkörmösként rátaláltam az aquarellre és a videóid sokst segitenek. Talsn nem leszek profi sosem de nem ez a cél, esztetikus és egyszerű alkotásokat szeretnék.
Nagyon örülök, hogy újra felfedezted. 🙂 Igen, sajnos a nem elég jó tanárok sokat tudnak rontani a lelkesedésen.
Nem hiszek a tehetségben. Van aki előbb kezdett el valamivel foglalkozni és ezért van több tapasztalata mint annak aki még csak most kezdi. Ez alkothatja a tehetség illúzióját. Gyakran találkozok nálam jóval fiatalabbakkal akik sokkal jobban rajzolnak nálam. Egytől egyig "mindig is" rajzolt, saját elmondásuk szerint, úgyhogy nyilván ügyesebbek mint én aki pár éve kezdte. A mai világban mindenből pénzt kell csinálni, kb nem lehet hobbid, mert egyből ahhoz van mérve az értéke hogy eladható-e és mennyiért. Pedig az alkotás mindenkié, akkor is ha pálcikafigura, akkor is ha nem esztétikus a közízlés szerint, akkor is ha se eleje, se vége, de még közepe is alig van. Akkor is ugyanúgy lehet hobbi, ha gyönyörű szép, egyedi, és sokat lehetne vele keresni. Nem kell mindent monetizálni, sőt, kell hogy legyen olyan amit kizárólag szórakozásból művel az ember.
Nagyon, nagyon egyetértek! Nem kell mindenből pénzt csinálni, mert nem a pénztől lesz értékes és pláne nem attól lesz örömteli.
Hú ez nagyon fontos téma! Abszolút egyetértek! Ilyen szempontból szerintem azok a művészeti ágak, amik nem valami utólag is megszemlélhető "produktumot" hoznak létre (zene, tánc, színészet, feltéve, hogy nem vesszük fel), kicsit előnyben vannak, kicsit könnyebb csak úgy élvezni őket, mert nem igazán tudjuk utólag megítélni, hogy milyen, mivel a pillanathoz köthető. A képalkotás vagy pl. az írás egy ennél sokkal nagyobb tudatosságot igényel, hogy odafigyeljünk a folyamatra és ne vigye el a végeredmény az élményt. De tényleg, marhára nem kell mindenből pénzt csinálni.
Én eléggé azt vettem észre, hogy a művészetek (nem csak képzőművészet, hanem tényleg bármi) nagyon szakmásítva lettek. Ha valaki felnőtt és csak úgy rajzolgat/zenélget/szobrászkodik/bármitcsinál és nem mint megélhetés, csak hobbi, akkor elég furcsán néznek rá. Buta gyerekes elfoglaltságnak tartják amit vagy kinő az ember vagy a szakmája lesz (vagy megélhetési kiegészítés...), mintha "csak úgy" alapon nem lehetne ezeket művelni. Pedig az emberek lételeme az amit művészetnek hívunk, még ha kicsiben is. Segít feltöltődni, gondolkodni, kiengedni a gőzt, relaxálni, stb. Ha mint munka végezzük ezek az elemek eléggé elvesznek, ezért szerintem fontos, hogy aki valamelyik művészeti ágból él, az kikapcsolódásként műveljen valami mást. Pl. ahogy te, Orsi, eljársz néha balettozni. Hiszen ha kikapcsolódás is ugyanaz, mint a szakma, az szerintem nem valódi pihenés, csak fizetetlen "meló" vagy gyakorlás.