Ezt itt kitenném így, első nap lelopnák 😂 Be kellene süllyeszteni az oszlopba. Bár festék ellen az sem védi meg (egyszer egész utcában végigfújták festékkel a kerítéseket). Kamerás részt sem tudnám kihasználni, mivel gyakorlatilag telibe ki kellene takarni mindent térdmagasság felett. Max a cipőket nézhetném a járdán 😁 Amúgy nem rossz kütyü.
Tisztelt Zoltán! Vásároltam Tapo C420-as kamerákat belső egységgel. Kérdésem, hogy a csengőt ehhez a beltéri egységhez hozzá tudom kapcsoltatni, vagy meg kell vennem a csengőhöz még egy beltéri egységet? (csak mert sehol nem találom a csengőt cdak magában, mindenhol beltéri egységgel árulják párban). Szíves válaszát előre is köszönöm.
Szia, elég egy beltéri egység nekik. Én is úgy használom. Viszont csengőt nem láttam beltéri nélkül eddig. Szóval ha megveszed, max nem használod a beltérijét.
@@Csomar Azzal nincs gond, de a beltérit biztosan nem tudom olyan helyre helyezni, hogy mindenhol hallani lehessen a csengetést :/ jelenleg is hasonló technológia van, kellett a 2 beltéri
@@petersarkadi8542 Csengetés szerencsére kimegy az okos telefonra is. Emiatt nem kell 2 egység. Külön amúgy vehető csak Hub, de technikailag nem tudom működik-e 2-vel egyszerre a kamera.
@@Csomar Megkérdezem a supportot hátha. Azt tapasztaltam, hogy van ahol 3 is kell :D nálunk sajnos még szupergyors rezes net van, a tapo kamera érzékelése is mindig késve jön ki :/
Létezik ilyen megoldás a Tplink-nél akkus kültéri kamerához : www.tp-link.com/hu/home-networking/cloud-camera/tapo-a200/ De sajnos pont ehhez nem csatlakoztatható. Következő videóban pont erről lesz szó
6 месяцев назад
Mindenki totál el van ájulva az akkumulátoros cuccoktól, de most őszintén mi a fenének kell egy kapucsengőbe akkumulátor? Értem én, hogy nem kell vezetékkel bajlódni, de könyörgöm meddig tart kivezetni az alacsonyfeszültséget a kapuhoz és akkor nem kell szüttyögni a töltikézéssel, de ha már ott a 12V akkor egy RJ45 kábelt is kb. pont ugyanennyire bonyolult. kihúzni. Szerintem sokszor teljesen feleslegesen bonyolítjuk az életünket, de lehet csak nekem tűnik ez felesleges plusz figyelős cuccnak. Egyébként meg régóta keresek egy hasonló megoldást, csak nincs kedvem azzal kezdeni, hogy szétbarmolom a csengőt, hogy direkt 12V-ot kössek bele :D
Megértelek téged is, de ahány ház annyi lehetőség. Nálam hidd el macera kihúzni a kábelt. Ikerház közös kapuval. Így tényleg kb 5 perc a telepítés. Évente belefér a 3 alkalom, leppantintom, pár óra alatt feltöltöm és kész. Rutin művelet.
Kedves @kovacsdanielakos, semmien vezetékes kapcsolat és valóban klasszikus wi-fi sem kell a külső eszközhöz. Valóban így van. A belső központtal saját vezeték nélküli hálózatán kommunikál ami nem egyenlő egy hagyományos wi-fi kapcsolattal.
ChatGPT válasza: A Tapo D230S1 videó kapucsengő által használt Sub-1G (868 MHz) kapcsolat a kapucsengő és a hub között valóban stabilabb lehet, mint egy egyszerű WiFi kapcsolat. Íme, miért: 1. Alacsonyabb frekvencia (868 MHz vs. 2,4 GHz/5 GHz WiFi) 2. Kevesebb interferencia 3. Dedikált kapcsolat 4. Energiahatékonyság 5. Megbízhatóság nehéz környezetben
Szia! Akkumulátor töltéshez le kell ugyebár venni... Azt hogy csináljuk úgy, hogy ne lopásként érzékelje és ne kezdjen el riasztani? Köszi!
Szia, Előtte érdemes kikapcsolni a menüben ezt a funkciót mikor még fent van és úgy leszedni. Utána vissza.
Ezt itt kitenném így, első nap lelopnák 😂 Be kellene süllyeszteni az oszlopba. Bár festék ellen az sem védi meg (egyszer egész utcában végigfújták festékkel a kerítéseket).
Kamerás részt sem tudnám kihasználni, mivel gyakorlatilag telibe ki kellene takarni mindent térdmagasság felett. Max a cipőket nézhetném a járdán 😁
Amúgy nem rossz kütyü.
Üdv! Az eseményeket sd kártyára rögzíti? Azokat az aplikációban tudom megtekinteni? Thx
Szia, pontosan így.
Tisztelt Zoltán! Vásároltam Tapo C420-as kamerákat belső egységgel. Kérdésem, hogy a csengőt ehhez a beltéri egységhez hozzá tudom kapcsoltatni, vagy meg kell vennem a csengőhöz még egy beltéri egységet? (csak mert sehol nem találom a csengőt cdak magában, mindenhol beltéri egységgel árulják párban). Szíves válaszát előre is köszönöm.
Szia, elég egy beltéri egység nekik. Én is úgy használom. Viszont csengőt nem láttam beltéri nélkül eddig. Szóval ha megveszed, max nem használod a beltérijét.
@@Csomar Köszönöm a választ...csak gondoltam beltéri nélkül maga a csengő részt olcsobban megkapom...
Köszi a videót. Hatótáv szinten mit tud?
Egy nyeles telek nyél részét (kb 40m) 1 fallal fogja vinni szerinted? Köszi
Szia, határeset. Meg kell próbálni. Nálam 2 betonfal és kb 20 méter van. Neten rendeld és 2 hétig vissza viheted ha mégsem jó.
@@Csomar az lesz valószínű köszi.
Üdv.
Ha mégse lenne elég 1 beltéri, 2 hubot kell vennem, vagy van egyéb megoldás rá?
@@petersarkadi8542A Hub-hoz lehet csatlakoztatni sok kamerát és okos eszközt. Biztosan elég lesz egy.
@@Csomar Azzal nincs gond, de a beltérit biztosan nem tudom olyan helyre helyezni, hogy mindenhol hallani lehessen a csengetést :/ jelenleg is hasonló technológia van, kellett a 2 beltéri
@@petersarkadi8542 Csengetés szerencsére kimegy az okos telefonra is. Emiatt nem kell 2 egység. Külön amúgy vehető csak Hub, de technikailag nem tudom működik-e 2-vel egyszerre a kamera.
@@Csomar Megkérdezem a supportot hátha. Azt tapasztaltam, hogy van ahol 3 is kell :D nálunk sajnos még szupergyors rezes net van, a tapo kamera érzékelése is mindig késve jön ki :/
@@petersarkadi8542 majd írd meg mi a megoldás. Lehet valakinek segítség lesz 😉
Napelemes változata nincs a manuális töltés mellőzéséhez?
Létezik ilyen megoldás a Tplink-nél akkus kültéri kamerához :
www.tp-link.com/hu/home-networking/cloud-camera/tapo-a200/
De sajnos pont ehhez nem csatlakoztatható.
Következő videóban pont erről lesz szó
Mindenki totál el van ájulva az akkumulátoros cuccoktól, de most őszintén mi a fenének kell egy kapucsengőbe akkumulátor? Értem én, hogy nem kell vezetékkel bajlódni, de könyörgöm meddig tart kivezetni az alacsonyfeszültséget a kapuhoz és akkor nem kell szüttyögni a töltikézéssel, de ha már ott a 12V akkor egy RJ45 kábelt is kb. pont ugyanennyire bonyolult. kihúzni. Szerintem sokszor teljesen feleslegesen bonyolítjuk az életünket, de lehet csak nekem tűnik ez felesleges plusz figyelős cuccnak. Egyébként meg régóta keresek egy hasonló megoldást, csak nincs kedvem azzal kezdeni, hogy szétbarmolom a csengőt, hogy direkt 12V-ot kössek bele :D
Megértelek téged is, de ahány ház annyi lehetőség. Nálam hidd el macera kihúzni a kábelt. Ikerház közös kapuval. Így tényleg kb 5 perc a telepítés. Évente belefér a 3 alkalom, leppantintom, pár óra alatt feltöltöm és kész. Rutin művelet.
A Tapo-ról való tapasztalat a Tapo-sztalat.
Jujjuj!! Ez Tetszik!!! Nice! 😂
@@CsomarJójó, csak Tapogatózok :D
@@BitMiller😂😂😂
Közterületet egyáltalán nem figyelhetsz meg
Igen hivatalosan így van, max kaputelefon távolságban. Erre vannak a privát zónák.
A kulso eszkoznek semmilyen kapcsolat, meg WIFI kapcsolat sem kell :D nyilvanvaloan igy van.... :DDDDD
Kedves @kovacsdanielakos, semmien vezetékes kapcsolat és valóban klasszikus wi-fi sem kell a külső eszközhöz. Valóban így van. A belső központtal saját vezeték nélküli hálózatán kommunikál ami nem egyenlő egy hagyományos wi-fi kapcsolattal.
ChatGPT válasza:
A Tapo D230S1 videó kapucsengő által használt Sub-1G (868 MHz) kapcsolat a kapucsengő és a hub között valóban stabilabb lehet, mint egy egyszerű WiFi kapcsolat. Íme, miért:
1. Alacsonyabb frekvencia (868 MHz vs. 2,4 GHz/5 GHz WiFi)
2. Kevesebb interferencia
3. Dedikált kapcsolat
4. Energiahatékonyság
5. Megbízhatóság nehéz környezetben
Szia. Több családtag telefonjára is beállítható az app? Tud esetleg ajtónyitót (elektromos zárat) vezérelni?
Szia, persze minden családtag telefonja beállítható. IFTT-n keresztül szerintem kombinálható más okos eszközök működésével.