Tilos volt velük menni ? Állóháború volt így... ill. elején 2.0 TDi Göbi mondja jaja majd 1 perc múlva 2.0 TSI... kicsit olyan összecsapott volt ez az egész... Korábban ilyen teszteknél volt menetpróba stb... is !
Nekem is ,az össze csapottság érzése volt meg !!Láttam régebben ,páros tesztet tőlük,de az kicsit kidolgozottabb volt !!!A menetpróba meg lemaradt !Majd máskor !
Sokat járok az Közel-Keleten, a nagyobb városokban (Dubai, Abu Dhabi, Doha) ahol megfordultam, a taxik 90%-a ilyen camry szép homok színű fóliával (a maradék 5% Highlander, 5% Hyundai Soanata). Kb. 100 darab camry taxiban ültem az utóbbi években, a legkevesebb futás, amit láttam talán 250ezer km volt, de 2db olyanban is ültem, ahol az óra 999 999km mutatott! 24 órát mennek a kocsik, 3 műszakban. Havonta van szervizelés, évente kb. 200ezer km futnak a kocsik. Szóba elegyedtem több taxissal (túlnyomórészt pakisztáni/indiai/dél-kelet ázsiai srácok) akiknek az elmondása szerint a motor örök, a hajtáslánc nagy része szintén örök. Amire lehet számítani az a CVT 5-600ezer km körül, de SOHA 450ezer alatt, és a hybrid "traction battery" (nagy akksi) 4-600ezer között. Gyakorlatilag elmondható, hogy a25a-fxs hajtáslánca, ami a Camryben (és RAV4, Highlander, USA-ban Siena, Venza egyéb toyoták és lexusok) van ELPUSZTÌTHATATLAN. Ha valaki sok futásra keres autót, NINCS jobb megoldás (sajnos a beltér kissé puritán).
@@balazstoth1609 Honnét szedted ezt a böszmeséget, szép öcsém? A Toyota soha nem gyártott CVT-váltós hibridet. Ebben pont ugyanúgy egy fogaskerekes bolygómű van 2 db villanymotor-generátorral, mint a Priusban.
@@Gothard89 Ajánlom felmenni a toyota hivatalos oldalára, ahol az összes hybrid autó leírásában szerepel a CVT szó. A "toyota soha nem gyártott CVT váltós hibridet" mondatot olvasva felkacagtam. A Toyota hybridjei a CVT és később eCVT "váltóikról" híresek lassan 1.5 évtizede.
Imádlak titeket, de kifelejtettétek a Skoda fogyasztását, gyanítom nem véletlenűl😁 Pont van egy Camry-m, 21-es VIP executive (204LE talán), a hátsó könyöklőben, van egy komplett media panel, amivel a hátsó űlések fűtését, hátsó ülések elektromos háttámla állítását, és akár a központi médiát is tudod állítani, szóval van belőle "picit" jobban felszerelt változat is😉 Természatesen minden évben elvisszük a kötelező szervízre ( mindig hívnak is, nagyon jó pont) és megdöbbentő módon az éves szervíz eddig (3) sohasem lépte át az 55 ezer forintos határt. Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy több autó tulajdonosa is lehetek (Porsche, BMW, Suzukik, Nissan) és a Toyota szervize messze a legolcsóbb, márkaszervízben. Nem okoskodni akarok, csak azt szeretném elmondani, hogy eddigi tapasztalataim alapján, a Camry megdöbbentőena legolcsóbban fenntartható autó mind közül, mindamellett szerintem hozza egy jól felszerelt 7-es Golf minőségét, csak picit nagyobb, az ára pedig akkoriban nagyjából pariban volt.
@@GBatya Lexus is300h 130 körül 6-6,5 liter. Átlagfogyasztásom a Lexussal 1 év alatt 6,3 liter, 80 százalék autópálya, úgy hogy minden nap egy érdi emelkedőn kezdek, felfelé. Hibrid, 2.5 motor. Szerintem a Camry fogyasztása még kevesebb, mert az 2017 utáni konstrukció. Toyota Prius 1.8 plugin, autópályán 5,5-6 liter,de inkább lefelé az 5 literhez. Annak átlagfogyasztása nyáron 2,5 liter, télen 3-3,5 liter.
Kiválasztottak az alap felszereltségű Camry mellé a legmagasabb felszereltségű, legerősebb motoros, összkerekes Skodát. És a Skoda fogyasztását véletlenül sem említik, menet próba sehol. Ez így biztos nagyon objektív és korrekt összehasonlítás volt. Ez egy dologra volt jó. A jó nagy Skodás tábort a szintén nem kicsi Toyotás közönséggel összeugrasztani, ebből jó nagy nézettség és kommentháború.
Kedves Speedzone, Kérlek figyeljetek oda hogy milyen anyagot adatok ki, ez vállalhatatlan. Az elmúlt bő 1 évben előfordul, hogy olyan anyagokat adatok ki, ami nincs kész vagy erős hiányérzete van a nézőnek. Miért nem volt intro, miért nem úgy várjatok az anyagot, hogy lássa a néző, amit éppen muatattok és ne akkor menjen rá a kamera amikor vége a mutogatásnak. Kérlek legközelebb indokoljátok meg, hogy egy Magyarországon top minőségben lévő autós csatorna miért nem megy egy métert sem a bemutatott autókkal... Szerintem, azon gondolkodik, hogy melyik típust válassza a kettő közül (minisztériumokon kívül, akik Skodat vesznek) a jóformán nem tudta meg a lényeget, hogy milyen menet tulajdonságokkal rendelkezik, milyen a váltó, milyen a szélzaj. Persze ezek az adatok fent vannak, el lettek mondva akit érdekel az úgy is utánanéz de nemár.
Pár dolgot azért még hozzátennék. A Camry és a Skoda két eltérő felszereltség. Camry Exe Vip a Skoda megfelelője.Abban a Camryben hátul dönthető a hátsó üléstámla elektromosan, fűthető, továbbá kétzónás hátulról vezérelhető klimapanele van és hátul külön lehet zenét hallgatni. Érintő panel van a könyöktámaszban, igényes valami. Ajtókban hátul naproló van, ahogy a hátsó szélvédő előtt is elektromos roló. Zene JBL,a jobb minőségben. 2020as Exe VIP Camrynél közepén nincs tabi, ami tényleg nem illik oda, hanem szépen integrált a műszerfalba. Camry nem nyöszörgős. Sajnos nem vem mentetek vele, a Camry egy finom szerkezet, a cvt itt már nem bőg úgy fel, a skoda ahhoz képest hát...diesel. Camryvel már simán lehet pályán is jól autózni. És még ami fontos. Az értékvesztése főleg használtan, egy Toyotának mindig nagyságrendekkel kisebb.
@@e34daniel14 Ez a 200 kW verzió csak nagyon nehezen tud olyan fogyasztással járni, de a 140 kW-os elsőkerekes 2.0 TSI tudja a 6 körüli fogyasztást. Páromnak egyszer sikerült lemenni vele 4,5-re is, de ott több mint ideális körülmények voltak, de normálisan használva eljár 6 liter körül. Egyedül ahol messze nagyobb lesz a különbség a fogyasztásban, az a városi használat. Viszont ott van még az 1.5 TSI motor is, az még kevesebbet eszik és van az is 150 LE.
Nem azt írtam, hogy kevesebbet fogyaszt, hanem azt, hogy városon kívül kb. annyit eszik, mint a Camry. Sajnos városban egy nem hibrid autó nem tud annyit annyit fogyasztani mjnt egy hibrid, viszont varoson kívül kb. egálban vannak. Aztán a következő dolog az, hogy a egy CVT váltós hibrid nem nagyon ösztönzi az embert a száguldáshoz, szóval merem állítani, hogy a két fogyasztáshoz tartozó valós átlagsebességek sem fognak egyezni. Sajnos erről elég ritkan6van adat.
Nekem 2017-es japán import (86 ezerrel vettem májusban most van benne 102 ezer lassan)Camry-m van es nagyon jó autó,a motortérben minden olyan mintha új lenne. 3.9 és 5.3 közötti fogyasztás a vege 180 hamar eleri, csendes ,nem béget.Vannak minőségi hiányok az anyagokban néhol,de tartós darab minden téren.Az enyem LED-es fényszóróval szerelt. Imádom ❤️
@bunderas2132 Nekem egy 2022-es Camrym van. Megkérdezhetem, hogy milyen gumi (méret és márka+típus) van az autón, ami ilyen fogyasztásra rásegít? Autópályán eddig csak egyszer használtam, olyan 5.5-re jött ki talán *mindenféle* tempó mellett. Amúgy én is láttam már hosszútávon 3.9-et, sőt 3.8-at is. Én is imádom :)
@@bunderas2132 Köszönöm a választ. Most néztem, hogy az EfficientGripnek "A" kategóriás üzemanyag hatékonysága van. Az én gumimnak ez sajnos "E". Ha cserés lesz, majd kap jobbat :)
@@sandorlaszlo649 Sose volt kanadai, Magyarországon adták el újként. Első nyilvántartásba vétel 2022.07.27. Első Mo.-i nyilvántartásba vétel 2022.07.27.
Almát a körtével. Nem is értem ezt a párosítást, a skodának van ugyanúgy 218 lovas 1.4tsi plug in hibridje mint a camry. Vagy ha nem számított a skoda javára 60 lóerő a camryvel szemben, akkor meg a camry 301 lovas 3.5 v6 kellett volna összehasonlítani. Mert így ezt szedett vedett teljesen értelmetlen öszehasonlítást, kár volt feltölteni.
Pista szerintem innentől nyugodtan megmaradhat a kereskedelmi tévék majomkodásánál, ez odavaló, a speedzone-t nem ezért szerettük. Kritikán aluli, és saját magatokhoz méltatlan volt ez a "teszt", nem ecsetelném az okokat, előtte már megtették rengetegen.
Jaja én nemrég egy Corollát vettem, arra meg csak 98 LE van írva, aztán meglepően jól szedi a lábát előzésnél, mivel a villanymotor rátesz még 42 LE-t. Teljesen jó.
Ez két jó autó, de másképpen jók. A Camry egy finom svájci óra minden tekintetben, működése, kifinomultsága megsüvegelendő, de a minőségérzet japánosan alacsonyabb szinten van, mint az európai autók esetében. Ellenben, a valódi minőség magasabb szinten van, csak az érzet alacsonyabb. A Skoda sokkal inkább a szemnek készült (én is használtam, vezettem 0-60000km között Octavia III kombit), használva tűnnek fel azok a hiányosságok, amiket első ránézésre nem látsz, nem tapasztalsz. A Camry - és a Toyota többi modellje is ilyen - ezzel ellentétben éppen a használat közben fogja meggyőzni a tulajdonosát. Nem is a formaterve, mert az japános. Ez az európai szemnek, arányérzéknek helyenként fura (igen, a beltér formavilága valóban kissé kaotikus, a Skodáé viszont kifejezetten összeáll egy egységgé), de az egész autó, hajtás, minden együttműködése parádés. Ez a hibrid rendszer sztem a Toyota legjobbja, elég erős az utazásokhoz, mégis 6 liter eszik nagyátlagban és nincs baja, nem is kell rá a kötelező szervizeken kvül figyelni. A Skoda TSI-je semmilyen tekintetben nem mérhető a Toyotáéhoz, de már ennél a km-nél is egy-egy karbantartási szerviz látogatás is sokszázezerre rúg, már, ha az ember igényes és igyekszik mindig az elvárható műszaki állapotban tartani a Superbet. Az üzemanyagfogyasztásról nem is beszélve. Én a Skoda esetében a 4x4-et elengedném, nem kell. A dízel és a DSG oké, de anyagilag ennél is készülni kell a magasabb fenntartási költségre. A Camry kevésbé autószerű, mégis, használat közben nagyon szerethető típus, melynek gyakorlatilag minden szervizköltsége előre kiszámolható, betervezhető, ismert. És jóval alacsonyabb, mint bármelyik dízel, vagy benzines esetében. Menet közben a Camry a csendesebb, komfortosabb. Ezek utazóautók. Autópályán, hosszútávokat érdemes velük megtenni, de a Camry a hibrid hajtás miatt a városi használatot is kevésbé szenvedi meg, mint bármelyik modern benzines, vagy dízel. A Skoda simpley clever ötleteit szabványosítanám a komplett autóiparban és inkább ezeket tenném kötelezővé, mint a különféle bimbammoló szenzorokat. A Skoda helyknálata felesleges és döbbenetes, de a Camry is bőven nagy és hosszú utakra is kényelmes.
Kiegészítés: Amikor a klímatekerőt mozgatta Pista és húzták a szájukat a "minőségre", megjegyzem, hogy a B6-B7 Passatban (!) ugyanígy lötyögött a klíma tekerő, mégsem esett le, nem ment tönkre. Ez is minőségÉRZET, nem összekeverendő a minőséggel. De nézzük a Superb-et: a hátsó kartámaszban kinyitható pohártartót... Úgy lötyög, mintha szándékosan széthasználták volna a gyerekek utazás közben. Nyilván nem erről van szó, hanem inkább arról, hogy 3-4 év alatt ezek az anyagok engedtek az újkori feszességből. Magyarán: hiába néz ki jól (minőségÉRZET!), ha pár évesen már lötyög, és nyilván menet közben is zörög, adott esetben azt is el tudom képzelni, hogy a poharat sem tartja már úgy, mint újkorában... Ilyen azért a Camryben nincs. És nem is volt egyik Toyotában sem. Lehet, hogy itt-ott sorjás az anyag széle, de 10-15-20 évesen is ugyanúgy működik. Nincs bajom a Skodával, sőt, a mai napig azt gondolom 1,5 év és 60000 levezetett km után, hogy az Octavia III egy JÓ autó, de ezt is a helyén kell kezelni: a kabin zajszigetelése hiányos, a kormányküllő krómdísz betétje 0km-es kora óta mozgott és nyeszegett, a kormány műbőr bevonata 18000km-nél már fényesedett (jelenleg egy S-Crosst használok 84000km van mögöttünk, és gyakorlatilag 0 kopás van a beltérben!), szóval, apróságok, de a kezdeti hű, meg há érzés a használat közben bizony elmúlik a Skoda esetében, mert olyan apró hiányosságokra derül fény, amiket nem vársz tőle és zavaróak (a zajszigetelés hiánya miatt zavaróan dübög minden úthiba az utastérben). Mindezt azért írtam le, hogy érzékeltessem, hogy a minőségÉRZET, amire a németek talán túlzottan is rámentek, mennyire NEM társul a valódi minőséggel. Ebben a kommersz kategóriában legalábbis nem. Ez a Superb sem prémium, bármennyire is annak tűnik ránézésre a felszereltsége miatt, ezért nem emelhető a Camry fölé. A Toyota sem emeli prémium kategóriába a Camryt, erre ott van a Lexus EX, ami a Camry testvérmodellje, vele azonos műszaki alapokon. Mindent a helyén kell kezelni.
@@BendeIstvan8112 Nem kötekedesből írom, de a Lexus ES (EX?) jellegzetesen nem a Camry, hanem inkább a már kifutott Toyota Avalon testvérmodellje, amit sajnos nem forgalmaztak Európában. Erről sajnos sok egymásnak ellentmondó dolgot lehet olvasni a neten. De mind a három a GA-K platformon alapul, és így az ES mind a Camrynek és Avalonnak a testvére.
Mint Toyota tualjdonos elmondhatom, hogy engem a minőség nem érdekel, mivel sokat megyek (évi kb 60 ezer) így az érdekel csak, hogy ha begyújtom az autót, akkor ne kelljen azon aggódni, hogy beindul-e, vagy odaérek-e vele. Biztos jobb minőségű a VW, meg jó a turbós technika, bár volt, és köszönöm jobb, hogy nincs, de nekem az nagyobb érték, ha 5 évesen benne van már 2-300 ezer és nem kell turbóval foglalkozni, vagy kuplungozni azt a csodás robotváltó DSG-t. Mondjuk egyik sem jobb mint a másik, egész egyszerűen teljesen mások.
Legutoljára a kocsimat úgy vettem,hogy Lengyelországból (ott lakom) a lehető leggyorsabban Magyarországra kellett mennem.Mondtam a kereskedőnek,hogy mindegy mennyit fogyaszt a kocsi,nem érdekel , lényeg,hogy megbízható legyen,ne hagyjon ott útközben.(Használt autóról beszélünk) Viszont legkésőbb holnap reggel,de inkább ma el kell indulnom.Egy 2015-ös Crv- hez( 2.0 bezin vezetett).Annyi volt az átnézésem,olaj,fék,ékszíj ,gumik,karosszéria szemre megnéz,meg a motortérben .Mondtam,ok viszem.Három és fél óra múlva a kocsi a nevemen volt, biztosítás megkötve ,és tűz. Tankolás és Indultam is.700 km ,gond nélkül majd két nappal később újra 700 vissza.Az autó óramű volt.Azóta már át lett nézve az autó, olajcsere stb,egy kipufogó dobot kellett cserêlni. Az autóval azóta is elégedett vagyok Amennyiben ilyen paraméterek feltételek mellett kellene autót vennem használtan,hogy Skoda Superb contra Toyota Camry ,számomra nem kérdés ,hogy a hybrid Toyota.Mert a jobb minőség érzet( nem minőség ,csak érzet,mert a W126-os Merci óta tudjuk mi a minőség és mi az érzet)szóval a jobb minőség érzet kontra használtan megbízható működés,a lehető legkevesebb csapdával , számomra a megbízható működés illetve a vezetés közbeni nyugodtság és bizalom a legfontosabb.A pillanatnyi jobb minőség érzetet,parasztvakításnak fogom fel, viszont a hosszú távú megbízható működést fontosabbnak tartom.Amúgy esküszöm jelen esetben a kommenteket olvasva az jutott eszembe,hogy érdekesebbek és jobban élvezem őket mint magát a tesztet amit most láttam.
@tiborfarkas714 anno mondjuk volt nekem is 190D 2.0(75;PS)Mercim,meg volt W202 C-180 benzin,(Mercedes,i'll Honda Fan vagyok )de már a C mercim bár megbízható volt,de a minőség hanyatlàsnak indult,az elődhöz képest.
Mi ebben a nagy szám? A 18 éves francia fos dci-vel akkor csinálom meg amikor szükségem van rá. 🤣🤣🤣1000 km röhögve, bármelyik irányba, Lengyelország, Olaszország, vagy Románia tök mindegy. Jah azt a nagy átlag 15000 km óta nem nullázott fogyasztás 4,5/100 km. A felsoroltak közül egyik se tudja.
@Futyi-l9k így van, nincs benne nagy szám,mert egy Hondától ezt várom.Nem én mondtam te mondtad a francia fos dCi vel,ha így ismeretlenül kell megvennem mint a Hondám,úgy hogy nem tudok az előéletéről semmit külösebb átnézés nélkül ,azzal sem járok úgy,hogy otthagy mert azt nem veszem meg,nem azért mert szar,ahogy te mondtad,hanem mert ismeretlenül nem bízom benne.
Pista kétarcú. Imádja - tiszteli aa kis elnyűhetetlen közlekedőedény gyöszöket, amivel világokat építettek , a mindennapok hőseit. Máskor meg csak a V8 .
@@peterfoldi1688 nem, szerintem nagyon más egy SUperb, meg egy Octavia előröl nézve is. Ennek a facelift előtti változatát lehet talán a szintén facelift előtti 3-as (nem 4-es!) Octavia-val összekeverni szerintem a tükörben, de az az Octavia már egy 10 éves autó.
@@andrastrager4138 mint ahogy a Camryt sem lehet összetéveszteni a Corollával elölről, teljesen más formák vannak rajta, a lámpa is totálisan máshogy világít. Csak hát Pistánál szokás szerint szélesre nyílt a fikatáska, ilyenkor szürkehályog nő a szemére és ilyen baromságokat beszél. Ha Toyota, akkor azt köpködni kell. Főleg, ha ott áll mellette a szent grál VAG konszern lavór.
Ez szuper rész lett, Danke und Gratula! Pista jeltolmács mutatványáról egy régi Markos-Nádas paródia ugrott be, nagyon megnevettetett-ezért is köszi! Göbi Doki: Magyarul nyomásos öntésnek, a terméket meg nyomásos alu- öntvénynek nevezik ,szóval van már rá magyar kifejezés.
Nagyon hasonló árban voltak újan. A Superb teljesen felextrázva drágább volt, viszont többet is lehetett belőle alkudni, szóval a végén kb. ugyanott voltak árban.
@@Gothard89 nekem más volt a tapasztalatom, de tény, hogy az lehetett a konkrét kereskedő problémája, én pedig végül nem is erőltettem a dolgot, mert a Camryben olyan alacsonyan volt az üléspozíció, hogy nem is vágytam rá. Ezen kívül a csomagtartó praktikuma is nagy mínusz nála. Amíg a liftback Superbbe röhögve teszem be a babakocsi alvázát az élére állítva, mellé a mózeskosarat és még marad egy csomó hely más cuccoknak, addig a Camryben ez minimum komoly tetrisezés lenne, ha nem elev lehetetlen feladat. Ezzel nem azt mondom, hogy a Camry rossz autó, de sok a kompromisszum nála. Ha klasszikus szedant vettem volna, akkor már inkább a Mazda 6-ost.
Kérném a műszaki megbízhatóság és tartósság kulcsait. Pár hét totojázás után már senki nem a beltér vonalaival fog foglalkozni, hanem a csönddel! A szervízben sem a "Meg kell beszélnünk egy másik találkozót" mondat fog elhangzani, hanem a "Viszontlátásra! Jó utat!"...
Ott a pont. A létező összes motorvariávióval beszoptam Skoda vonalon Scala, Superb, Octavia Kodiaq esetekkel. Aztán amikor azt mondják a márkaszervizben, hogy azért eszi az olajat, mert így jobb a kenés kinyílik a bicska a zsebben… Aztán beülsz egy Camryben és mész, gond nélkül. Fillérekből. Tapasztalatból.
@@Lacco0o Szakmám miatt napi szinten látom mennyi ipari hulladékot gyártanak(Stellantis ebben profi) és ügyfelek mennyi pénzt fognak bukni a garancia lejárta után. A sok hónaposra növekedő javítási időkről(csere autó már nincs mert mind kint van:)) itt egy szó sem hangzott el, pedig egy vállalkozás csak az alkatrészre várakozás miatt már önmagában tönkre mehet! Brutál sok példát tudnék sorolni. Én 2 féle autót mernék ajánlani élet- és anyagi helyzettől függően. Japán hibridet vagy full EV-t. Magam is ezt a kettőt használom és le a kalappal.
Nemrég adtam el a Camry-mat. A legjobb szerintem abban, aminek szánták. Van ugyan igazság a kinézetben, hogy hasonlít a kisebb modellekre. De ha azt nézzük, hogy egy Mercedes, BMW, Audinál sem tudom megállapítani, hogy az pont 3-as vagy 5-ös Bömös, 4-es vagy 6-os vagy c vagy e. A kinézet meg szerintem kinek ez kinek az. Az viszont biztos, hogy egy Toyota Camryban tuti hogy eljutsz oda, ahová szeretnél, nem kell izgolnod. Ez nem mondható nagyok sok gyártoról. Szerintem hamarosan visszatérek megint a Camry-hoz.
Fontos kérdés az összehasonlításban, hogy mennyivel drágább szalonban a SuperB null-kilóméteresen, és hasonló kor és futásteljesítmény után vajon melyiknek lesz magasabb az ára, ergo melyik az értéktartóbb? Skodát nem vennék használtan, hacsak nem ismerem személyesen a tulajt, mert 10-ből nagyjából 8-9 flottás volt. Egyébként a megjelenített Camry nem Executive felszereltség, hanem Comfort Business, az alaptól egyel magasabb felszereltség. Ettől még messze van a Executive, nem beszélve az Executive VIP, ami nekem is van. Bármely autómárka szeretne annyi eladott példányt (20 millió felett) valamely típusából mint amennyi Camryt adtak el a világon. Legnagyobb számban értékesített sedan a világon. Ennyi ember nem tévedhet.
@@tixemasd szívesen elfogadna a magyar társadalom jelentős része egy 22 ezer eurós 270 lovas 4x4 szedánt, gondolom te ezt már lepiszkálnád a tányér szélére, me’ KOTLA.
A Camry unalmas, de a Superb is, szóval Camry. Ezek közlekedő edények, akképpen is kell őket használni. Élményre egy 2. (vagy 3.) autót is kell vásárolni...
Kicsit sajnálom, hogy a Camry paramétereit már az elején sem sikerült eltalálni. Előfordulhat hogy a Skodáét sem, de a Camry 177 lóerő feltűnt... A kerékméretnél pedig kiderült, hogy egy alap felszeretlségű Camry-t sikerült egy (leg?)magasabb felszeretségű Skodával összevetni. A csomagtartó amúgy - számomra - meglepően igényesebb mint a Camry esetében. A beltere a 2019-es Camrynek szebb... A navi itt valóban "nem néz ki jól".... Ezzel együtt sikerült meglehetősen igénytelenül bánni a pontos paraméterekkel. A többi nagyrészt szubjektív... Hogy mitől jó a temponat a bajuszkapcsolón vagy mitől jobb a kisebb kijelző... (Azt most engedjük el, hogy a Camryben nincs navi felszereltségtől függően vagy épp miért 17-es a felni...) A fogyasztásról és úgy általában a fenntartási költségekről pedig nagyvonalúan inkább nem is beszéltetek. Csalódás. Nem azért mert ez jobb vagy az jobb... Hanem mert igénytelen és nem ezt szoktuk meg tőletek.
Kollégának is Camry van 5 éve vette 10,4 ért újonnan Executive felszereltség, megbízható gép szervízbe csak olajcsere miatt kell vinnie, 90 ezer km van benne de még fékeket sem kellett cserélni.😉
Nem kunszt!A Fiatomban 130ezernél még a gyári fékekkel ment a műszakira! Erősen felhasználófüggő! Ismerek olyat, aki a Golfjával 200 ezret ment egy fékbetéttel.
@@tiborsztancs4779 a hibrid Duster jó eséllyel túl fogja élni a tesztben szereplő csoda tsidsg lavórt. Ide jutottunk 2024-re, hogy a VAG az autógyártás legalja, még egy Dacia tartósabb.
Soha nem érdekelte egy Toyota. VW-nél az összes motorkódot fejből tudja a bogárig visszamenően, a Toyota-t leszarja, kiröhögi, mint most is. Igazi "objektív" újságíró. A világ többi része eközben viszont a VW-en röhög, joggal.
Egy kicsit annyit hozzátennék, hogy a Camry azért egy kicsit mégis más mint a nálunk EU ban megszokott Corolla és társai, így dizájn szempontjából, kicsit amúgy ezért is érződnek ezek “lemaradottabbnak”(Nyílván ahogy mondtàtok is, elsősorban USA származék egyébként )Felszereltségi szint egyeltalán nem a Skodaval “megfelelo”. Nekem a Superb sem tetszik meg ez a camry sem annyira pedig toyotas vagyok. Szerintem a különbség az Octavia kombi meg a Corolla TS között lenne nagyon látványos a 2 irányvonal. Azért egy azonos pàr éves corolla vs octavia teljesen más képet alkot mint ez a 2. De kár hogy nem mentetek velük. A hybrid hajtásláncnak oké hogy nincs sok vezetési élménye, de mégis van egy különleges jó érzés velük menni, olyan kellemesek.
Sziasztok. Nem tudtam, hogy a Göbi enyire járatos a metallurgiában ( öntési technológiák) .Azt sem, hogy Pista ilyen " echte perfect" jeltolmács, és a Cseh kristály metszés professzionalizmusáról sem sokat hallottam, eddig! Ismét nagyszerű és szakszerű lett a műsor! Kár, hogy nem zúgattátok meg egy kicsit őket! ( Tisztelet!)❤
Ezek mind nagyon fontosak is voltak ebbe a tesztbe... Ellenben egy motorindítás sem volt nemhogy menetpróba Skoda fogyasztásáról sem esett szó meg sok mindenről sem nem egy Speedzone szintű vmi volt összecsapott kell adás vmi feeling...
A 33 percből 25 percet beszélnek a Camry-ró, a maradék a Superb…. No meg “ milyen szépen van a csomagtartó burkolva a Skodában.” Már bocsi, de ez szánalmas…… Persze ha ott utazol….. A Superb jó autó, de a Camry nyomába sem léphet… Alapvetően más koncepció, de egy a világban rendkívül népszerű autót egy helyben híres Skodával összevetni, ráadásul az objektivitás teljes hiányával….. ez égő.
@@Gothard89 átlag. Van a ki kevesebbel jár. Pont a héten voltam tankolni, most számoltam ki, hogy annak a tanknak az átlaga 9,2 literre jött ki. Úgy vettem észre, hogy ahogy jön a hideg kicsit többet fogyaszt. Meg nyilván ugye, hogy kinek milyen nehéz a lába. [szerk] meg ha minden igaz az is faraghat kicsit a fogyasztáson, ha 100as benzinnel használják ezeket a motorokat
Szerintem aki urbánusabb helyen él és közlekedik, szereti az csendes eleganciát és azért meg kell jelenni , másképp gondolkodik és az eszére hallgat, az valszeg a Toyotát választja....A Skoda motorja és hajtása az emócióra hajt és akinek néha...szeret a lába "megcsúszni", valamint többet megy, pályázik az a Skodát választja majd (mondhatni, majdnem hogy "sleeper). Két teljesen eltérő típusú embert céloznak meg. Az hogy melyik a szép....szerintem szubjektív...a Toyota lehet hogy nem szép ahogy Göbi mondta, de nem is olyan "konszernunalmas", mint a Skoda. A Toyota szokást igényel, a Skodánál tudjuk mi hol van alapból és jó autó, de megbízhatóságban nem ér a Toyota nyomába....(Amúgy lehet hogy egy 1.4 TSI PHEV Skoda jobban illetve volna ebbe a tesztbe..tudom az meg PHEV..)
Skoda egy NERes kocsi mint ahogy a Porsche panamera össze lett takonygerincezve és médiaszarkupacozva Hajdú Péterrel 🥰🥰🥰🔯🕎🇷🇺 Nemisértem hogy nem jutott eszetekbe 🙂
Atya világ…🤦🏻♂️Az az operációs rendszer mintha 1980-ban lennénk…és 2020-as😞Aztán a műszerfalon minden össze vissza hányinger az az izlés.Egyik összehasonlító videójukban 3-autót mérnek össze egyik Mercedes E-class.Hát azaz autó ahogyan megvan csinálva és amilyen eleganciát sugárzik ja és a belseje amikor beülnek helyből összenéz Pista,Göbi és Csík s annyit mondanak hogy megérkeztünk.Na annak nézdmeg az operációs rendszerét és belső kialakitását és 2016-os autó!!!Öregebb 4-évvel s időben előtte van ennek a toyotának 10-el minimum…Amit a németek letettek az asztalra az elmúlt 50-évben a Mercedes,BMW,Audi,Porsche az nemsemmi!És Külalakra meg verhetetlenek…Sem elnököt sem alvilági figurákot nemláttam még toyotából vagy hasonló japán matchboxokból kiszálni!!!A ezt úgy mondom hogy szeretem a japán autójat a 350Z,Gtr,supra,Evo,Skyline!Volt pár szép dobásuk de a 90% keskeny,rövidke elejű,nincs egy egyedi stílusa ahány modell annyi hűtőmaszk,belső dizájn meg Isten őrizz Áááá…De megbízhatóak s ez mellettükszól!De nem fogok elvenni egy ronda nőt csak mert jólfőz…
Sziasztok, Superb tulajdonosként pontosítanék pár dolgot: 1. A típus neve Superb (szuperb) az angol superb szóból, nem Super B (szuper bé). 2. A 200 kW (272 LE) motor nem a legerősebb, az a 206 kW (280 LE) verzió. Facelift előtt 206 kW/350 Nm volt, facelift körül jött a GPF-es 200 kW/350 Nm verzió, majd pár évre rá a nyomatékosabb 206 kW/400 Nm verzió. Az utolsó a legjobb teljesítmény terén. Ha ezeket valaki megpiszkálja, akkor hozzák akár a 400-450 LE-t is. 3. A liftback (merthogy nem sedan) hivatalosan megadott csomagtartó mérete 625 liter. 4. Kapható volt szelőztethető bőrüléssel is. 5. Lehetett kérni hátra is 2x USB-C csatlakozót (230 V aljzattal együtt). 6. Az ebbe a típusba szerelt 2.0 TSI motornak nincsenek különösebb nyűgjei, vagy költséges javításai, ha megkapta a kellő törődést. 7. A Superb (és a Camry is) nem felső középosztályos (E szegmens), hanem a közép kategóriába tartozik (D szegmens).
Köszönjük. A fehér szín, azt fehérnek nevezik a Superbnél, vagy van extra neve, pld. Hófehér? Ez nincs a videóban, de hátha valakit még rajtam kívül érdekel.
Nagyon szeretem őket de azt jó lenne megállapitani hogy magyarországon sokan nem akarnak 15 20 évre autót venni de most magamról beszélve 4 középfoku végzetséggel közalkalmazotként beleszarik a pofámba a magyar állam.Én is cserélném 6 10 évente a kocsimat de akkor nics életem mert kurva autóra gxyüjtök mert elmebeteg árakon adják öket.De szeretema müsort a szakértelmet.JÓL MONTAD IMÁDOM AZ AUTÓKAT DE INKÁBB MÁSRA KÖLTÖK MINT EGY VASDARABRA.
Szerintem is szép, és sok tesztet láttam, sok véleményt ismerek, ebben nem is szokott vita lenni, hogy a Camry jól néz ki. Egy Skoda mellett pedig biztos, hogy nem kell szégyenkeznie. Az öv vonalat pedig azért viszik le az ajtóknál, hogy jól ki lehessen látni. Ha nem így lenne, akkor meg abba kötnének bele, hogy kicsi, lőrés szerű ablakok vannak és nem lehet kilátni. Hát Pista ma így kelt fel... Azt mondja Corolla, elölről is, oldalról is, hátulról is. Inkább nem mondok én már semmit. Egyébként meg a Corolla teszten is amit művelt, meg a Prius 5 teszten... Nem mondok én már semmit.
@@Sz_Imre jah szerintem nincs köze a corollahoz inkabb a lexushoz közelít design ban. Teny a superb mocsok jol nez ki azokkal a papucsokkal de a camry amerikai piacra keszült oda pedig ez nem szamit...
A Skodához képest sokkal szebb. Az tuti! A kettő közül én is inkább a Toyotát választanám. Még ha össze is lehet keverni a Corollával, szerintem annak sem rossz a formaterve.
Jó lenne egy olyan videó ahol a szervizelési költségeket is összehasonlítanátok, nem az alkatrészárakra mert az nem mond joformán semmit mert kinek mennyiért adják, mert ott szerintem ott fényévekkel jobb a Toyota. A póbaút meg tényleg hiányzik.
Jól mondod. Tudod Te is ...Az a legolcsóbb alkatrész amit nem kell megvenni, marad szépen a bolt polcán. Nekem : 30 év nyüstölés 3 öreg toyotával. 0 elromlás - műszaki probléma.
Camry. Miért nem vezettétek egyiket sem a videóban? Ott kijött volna, hogy vezetés közben a Camryben sokkal nyugodtabb vagy. Nem akarsz versenyezni. De a superb is egy nagyon jó autó.
Tényleg kár, hogy nem vezették az autókat. Legalább kijött volna, hogy azzal a motor bőgető idegesítő CVT váltóval biztos, hogy nem akarsz versenyezni. De közlekedni se nagyon ha egy kicsit is szereted a vezetést.
@@andris_2834 Nem mintha a skoda akkora vezetési élményt adna. A vezetési élmény nem abból áll, hogy beletol a pályán a háttámlába. De milyen xar a CVT, hogy 150-nél forog 2ezret.
@@Totyika Akkora közhely ez a vezetési élmény, aki szeret autózni az tudja élvezni a legszarabb autót is.. Trabantban például fülig ér a szám a mai napig, szökőévente kipróbálok egyet. Az emberek nagyrésze nem is tud hasonlítani más autókhoz, mert nagyrészt 1-3 autót használnak csak, éveken keresztül. Visszaemlékezve az első lekotlott szar dízelemet is ugyanúgy élveztem, mint az elmúlt évek csereberélt hobbiautóimat
@@Totyika Ha neked ez a CVT ugyanaz az élmény mint a Skoda DSG-je akkor nincs miről beszélnünk. Ha használtál volna ilyet, tudnád. Vagy csak simán nem érdekel téged, oké. Mondom ezt úgy, hogy a tesztből egyik autót se választanám ennyiért. A kommentekből meg csak az látszik, hogy sajnos a japán autós egyház sem különb az összes többinél, nuku önkritika, nuku objektivitás.
@@andris_2834 Mindkettőhöz volt szerencsém. CVT-hez sokkal több. A DSG egy fantasztikus találmány, gyors meg minden, de még a BMW is azt mondja hogy inkább reszelgetik a ZF váltót csakhogy ne legyen annyira túlkomplikált. Élményben sehol nincs a CVT a DSG hez, de hosszútávon a felépítéséből adódóan a fasorban sincs a DSG. Ha sportolni akarsz akkor DSG, mert a CVT nem arra való, ( sport modban "manual"-ban még úgy ahogy lehet élvezni). Ha utazni kell, akkor verhetetlen a CVT. Mindig csak annyit forog hogy tartsa azt a sebességet. Ami 1600-2000 ig lefed szinte mindent
Ford Kuga 2.5 hibridben bármennyire is meglepő nem Toyota motor van. A Ford a Kugához a 2.5L blokkot a Mazdától szerezte be és köré építette a saját dolgait, vezérlés stb.
@@speedzonehu Vannak licenc megállapodások a hibrid rendszer tekintetében a Toyota és a Ford között. De a Kugában lévő 2.5 literes motorblokk ettől függetlenül a Mazdától származik, ami visszavezethető a korábbi hosszú Ford-Mazda kapcsolatra.
Ez a Camry egy szornyen fapad felszereltseg, szoval valami normalisabbat rakhattatok volna l&k melle. Camry-bol a legszebb a 2018-2020 kozotti. A faceliftben a lokos meg a muszerfal ocsmany. Camry-t ejjel-nappal….
Igen, kiválasztottak az alap felszereltségű Camry mellé a legmagasabb felszereltségű, legerősebb motoros, összkerekes Skodát. És a Skoda fogyasztását véletlenül sem említik. Ez így biztos nagyon objektív és korrekt összehasonlítás volt. Ez egy dologra volt jó. A jó nagy Skodás tábort a szintén nem kicsi Toyotás közönséggel összeugrasztani, ebből jó nagy nézettség és kommentháború.
Ha Göbi azt érti az alatt, hogy a Skoda alatta van a VW megfelelőjének, hogy jobb, akkor adom. Van benne klímapanel gombokkal, az infotainment menüi is gombokkal válthatók, stb., etalon a cucc.
A Superb nél fontos megjegyezni nem egy fullosan felszerelt autó volt. Első üllésszellőztetés elérhető volt,hátul sem kérték bele a 220as dugajt,illetve a +usb illetve c csatlakozót. Nem a fullok multimédia van benne,ettől volt 1 jobb. (Nincsenek tekerhető kapcsolók,jobb oldalt vannak elhelyezve kizárólag érintő gombocskák). És még 1-pár dolog,tehát azért lehetett volna még extrázni bőven.
Lassan innen is le kell iratkoznom, bár ezt is csak a Göbi miatt néztem meg! Egyre gyengébb.... Ja, és a Pistátol kérdezném melyik macskaalmot tudná ajánlani?-😂
Egy kört azért mehettetek volna velük. A superb böl 2.0 CRt DSG vel lenne inkább érdemes összehasonlítani, főleg fogyasztás hasonlóság miatt. Egyébként jöhetne bármelyiket, mindkettő jó gép 😎. És akkor jöjjenek a szokásos korrekciók...a Fordban nem Toyota motor van, szabaddá tett licensz alapján van saját motorjuk. A Toyota hibridben nincs CVT,csak eCVt ami áttétel inkább mint váltó. Szerintem mindkét autó pofás, a camry belseje nekem jobban bejön főleg világosban, de a Skoda ülése ezzel a felszereltséggel hívogató.
A Fordban leginkább egy Mazda L-sorozatú motor van. Ez már abból gyanús lehetne, hogy mindkettő furat*lökete 89*100 mm, míg a Toyotáé 87.5 x 103.48 mm.
@@Gothard89a lényeg hogy nem Toyota :) nevezzük Ford - Mazda motornak ha már kooperáció eredménye. "This engine was developed in partnership with Mazda (part of the MZR family), but under Ford ownership, ..."
@@MrAtesz24 Minek vergődsz ezen? "The Mazda L-series is a mid-sized inline 4-cylinder gasoline piston engine designed by Mazda as part of their MZR family, ranging in displacement from 1.8 to 2.5 liters."
Göbi de nagy volt a vége😂!!!! Nekem egy 310lovas benzin Superb combi scout-om van,fa dekorral,ahogy az a scout-hoz illik.Azon kívül,hogy majdnem 2tonna és picivel 5alatt van százon a vitathatatlan erénye,hogy úgy megy át mindenen,mint kés a vajon.Brutál kényelmes és autópályán csendben simán tart bármilyen tempót.Igaz 22milla fölé kúszik,de a passat alltrack még drágább volt és kissebb.
Az igazi vicc az az, hogy bármennyire VIP meg Executive a Camry, úgy tudom, hogy semelyikben sincs memóriás ülés. Nekünk ezért abszolút felejtős. Így én, totál-japánként is, de rendszeresen rá nézek a Superb-ekre a hirdetésekben.
@@EGQPtermelni csak azzal lehet, ami hosszú távon gazdaságos, megbízható...a beltér pedig szerintem kellemes, kényelmes és logikus, csak nekünk, európaiknak szokatlan.
@@peterlevai 11.5-ért Lexust veszek, ugyanezzel a hajtáslánccal. De te nyugodtan nézegesd a 2 centis kávát a 640x480 kijelző körül, ha az olyan kellemes 😄
Mi történik a Speedzone háza táján? Mik ezek a fél órás tesztek 1 meg 2 autóról? 50 perces videók voltak 1 autóról. Vezettétek is őket mindig,mert nincs autó teszt kipróbálás nélkül. Most meg az is elmarad!
Amikor mondtátok hogy ez a Camry 2022-es el se akartam hinni....Olyan szinten elavult megjelenés kívül és belül, hogy simán azt mondtam volna rá 10 éves.....Ez a hátsó, belül a váltó és környéke + a középkonzol kijelző megjelenése 2015 körüli autóknál még elmenne....de 2022-ben? Szerintem ilyen középső kijelző a 2013 körüli Superb/Octavia szintje....10-11 millió forint maximum a 2-2,5 éves fiatalságának szól, de nem a felszereltségnek...A piac teli van 7-9 milla között olyan autókkal (igaz azok 4-5 évesek) amelyek ehhez képest még több extrával vannak ellátva (de min.ilyenek) és tehát 2/3-ad áron! Az meg hogy 6 alatt a fogyasztás, na bumm....Ha 15 ezer km/évet veszek, az kb.150 ezer Ft 1,5 liter/100 km többletfogyasztás mellett, messze nem érdemi.....
Melyik automata váltós, Camry méretű 220 lovas benzinesnek elég 1,5 literrel több? És az alacsonyabb fogyasztás csak egy része a megtakarításnak, lesz ott még sokkal olcsóbb karbantartás, meg kisebb értékvesztés. A Toyotán nem lesz kuplungozás, meg váltójavítás, vezérműszíjat se lehet cserélni rajta, meg hosszbordásat se. A fék háromszor annyit elmegy rajta, mint a Skodán. Turbó se fog letérdelni. Szóval nem 150 ezer forint lesz az éves megtakarítás, hanem jóval több.
@Gothard89 Skoda Superb és B Insignia is benne van a 1,5 literben.....Az írásod többi részének valóságtartalmát majd a szakértőbb tagok megítélik, abban nem foglalok állást.
@@Hardverlog Camry 2.5 hibrid 220 LE 5,9 liter Superb 2.0 TSI 190 LE aut. 8,3 liter Insignia B 200 LE aut. 8,47 liter Adatok a Spritmonitorról. Fuss neki újra.
@@Gothard89Sprintmonitor teljesen fals adatokat ad, hiszen nem látod, hogy adott km milyen sebességgel és terepviszonyok között teszik meg....Innentől kezdve használhatatlan.....
@@Hardverlog A Spritmonitor tökéletesen használható abban az esetben, ha nem egy-két darab van az adott típusból, bohócom. Még azt is beállíthatod, hogy minimum mekkora futásteljesítményt szeretnél vizsgálni.
Mint 2019-es Superb 272Le L&K 4x4 tulaj (ex 2. generációs sedán is), azaz a facelift előtti és szintén 170e kmt futott. Ez a videóban szereplő L&K valami puritánabb céges flotta kivitel, mert nagyon sok minden szinte alap hiányzott belőle (pl.: USB-k hátul, szelőztethető ülések, itt már alap volt szinte a LCD műszerfal, hátsó ablak rolók, stb.). Facelift előtt még volt kivehető kislámpa a csomatartóban (lehet facelift után is van, csak ebben nem volt), és ott még külön karon van a tempómat. Telefonról nyitható, zárható, GPS helymeghatározás, állófütés, vicc kategória de van vezető oldali masszás is, hátul 220 inverter, hűthető kesztyűtartó, könyöklő stb. stb. Nekem még bixenon led kombó van, de annak is teljesen korrekt az autómata távfény, kanyarfény funkciója. Továbbá ennek is van fényes bőr kivetele, de azt tisztán tartani azért nem egyszerű. Állítható futómű, adaptív tempómat, vezetés segítő rendszerek fényévekkel jobbak a Toyotánál... az kb ott jár ahogy ki is néz a belső :) Fogyasztás olyan amilyen, csak városban, sok dugóval Budapesten simán 15L is, hosszútávon autópályán, autóúton 8,2-8,8 láb függő (asszony erdélyi turán 8 alá is benézett), de 9L max 9,5 160 tempómattal is. Mivel én sokat megyek vele városban és "német" autópályán is 160 inkább, így az 5000km-es átlag inkább 10 körül volt. 4x4 biztos rátesz akár 1 litert is az átlagra és szinte sose használod ki. Játszottam vele már hóban, jégen, kisebb versenypályán, teszi a dolgát. Kikanyarodásnál, eltekert első kerekekkel legalább nem kapar el az eleje, hanem szinte azonnal hátraterhel és kilő. Visszatérve az én 170-t futott verziómra se gondolja senki, hogy ennyit ment már, pedig azért hátul a gyerekek nyúzák rendesen, nincsenek széteső műanyagok benne. Néha van 1-2 nyikorgó elem, de az is a diletáció alatt / után legtöbbször megszűnik. Többször mentem vele 600-800km-t szinte egy seggel, simán le lehet vele menni pályán az adaptív tempómat mellett fáradtság nélkül és ha 130-140-150-el mész még tankolni se kell megállni.
Egyetértek a videóban szereplő autó valami nagyon szegényes L&K. A kivehető kislámpa facelift körül eltűnt, állítólag sok volt vele a probléma. Később a könyöklő alatti rekesz világítása is eltűni, illetve a kesztyűtartó sem volt már hűtve a gyártás vége előtt. Amúgy próbáld ki, hogy individuális vezetői profilnál Eco üzemre kapcsolod az adaptív tempomatot! Meglepően sokat tud hozni a fogyasztáson, ráadásul nem megy olyan bólogatósan (fék-gáz), mert kisebb szebességkülönbségnél fékezés helyett hamarabb elveszi a gázt. Ha még a váltót is E üzembe teszed (városban inkább ne!), akkor még a 7 liter alá is be tudsz nézni egy hosszabb úton. Ami a 4x4 hajtást illeti, az kb. 1 litert dob, akár használod, akár nem, mert hát a súly + forgatod a hátsó tengelyt/diferenciálművet és talán még a kardánt is. Aztán még egy érdekesség, a bi-xeon verziós fényszórókból is létezett olyan, amely tudott kitakarást csinálni a szembejövőknek, hasonlóan mint a Matrix LED. Elég ritka, mert drága extra volt, de létezett.
@@e1sYTchannel jó tudni, nekem olyan a lámpa, picit buta / lassú még szegényke, ilyen erdei utakon néhány tábláról visszaverődő fényt is szembejövőnek érzékel és nagyon lassan adja vissza a fényt arra a részre, de autópályán tökéletes. Eco-t 3 hétig erőltettem... soha többet :D
Azért van ennél az index karon a tempomat, mert nem adaptív van benne, hanem mezei egyszerű tempomat. Az adaptívnál már külön karon van a kezelés. A többivel egyetértek, ez egy brutálisan alap L&K Superb. Amúgy meg pont ez a fehér csíkos óracsoport szerintem katasztrófa, háttérvilágítás nélkül kb olvashatatlanok a számok rajta. A régi, fekete háttéren fehér betűk ezerszer jobbak voltak, szerencsére nekem az Octavia-ban még olyanom van.
Pistának néhány éve még egész más volt a véleménye. Az alábbi linken elérhető Speedzone tesztben a 25:20-26:40 perc között épp azt ecseteli, hogy a Superb mennyire unalmasan és egyhangúan néz ki, és hogy mennyivel szebb egy Mazda 6-os, és hogy mennyivel jobb egy hibrid Camry, ami - idézve Pistát - az Toyota, ez meg nem, utalva arra, hogy a Superb az sajnos nem egy Toyota. ruclips.net/video/egAIyn-4CsA/видео.htmlsi=9c6GI-EL1KhyDAac Szóval ennyit érnek ezekben a videókban elhangzó vélemények.
Amerikaban a 80-90es evek fordulojan 10 evig a legtobbet eladott auto… a Honda Accrod volt. Ezt nem en, hanem Clarkson mondja :) Szoval azert volt ott mar keresnivaloja a japanoknak mar a 80as evekben is. En a Camryt vinnem. Nekem bejon. Ha valakit erdekel, iderakom az egyik kedvencem TG reszt. ruclips.net/video/LSYD4a3RzW4/видео.html
Soha egyetlen autógyártó sem adott el annyi autót egy év alatt a világon, mint a Toyota 2023-ban 11.239.039 Közel 1 milliót vertek a volksvagenre úgy , hogy legalább vagy 7 márka tartozik a fosvagen alá. 😂 A számok önmagukért beszélnek.😂
Pont van nálam egy Lexus ES 300h ami valahol egy camry és van saját superbem. Én javasoltam a lexust az unokahúgomnak. Egy hét használat után valamiért jobb volt a superbet vezetni az ulőlap nagyon rövid a lexusban az zavart meg amikor a könyökömet az ajtóhoz támasztottam az kékülést okozott :D a csomagtartót csak nyitni lehet gombra. A user interface az megszokás kérdése el kell olvasni a használati utasító könyvet nincs mese és nemfogsz örjöngve ordítani a buta debil autómatikus fényszóróra stb... A superb 2018as kicsit fapados amúgy van 220 vagy 210v csatlakozó hátul + 2db usb a hamutál helyet de elég a start stop gombot kinyomni indítás után amúgy nempofázik. A Lexus az feszt csipog. A lexus az nemrugózik olyan lágyan és a kormányt is jóval nehezebb tekerni ez viszont valakinek fordítva jön be. Örülök ha látok más kocsit is az úton mint valami VW koncernt de nemvagyok benne biztos hogy cserélnék. A fogyasztás az mindkettőben remek a superb talán hatékonyabb az országúton. Az enyém 2.0 tdi 110kw 6sb manuális. CVT a comfort módban azért próbál nemüvölteni azt megkell hagyni engem nemzavart. Jó kocsik ezek de látni hogy a camry/ES minden kontinensre volt tervezve a superb pedig próbál európai maradni és azokat az értékeket hozza amik hozzánk álnak közelebb. Menni kellet volna velük egy kört mert így allóhelyzetben nehéz eldönteni.
@@Csak-Énelső japán autóm picit féltem tőle… Semmi baja nincs, működik mint egy svájci óra. 46.000 km van benne. Egyszer kattant be az Apple CarPlay. De újraindítás után ment. Kötelező szervizek 15.000 kent és egyszer cseréltek ablaktörlő lapátot. 2,5 éves. Ha nem zavar, hogy 180 km/h a vége, akkor bátran ajánlom. Skodától fényévekkel jobb
Imádom ahogy habzó szájjal előbújnak a toyota tulajok ilyenkor... számomra nem több mint egy közlekedő edény, egy mozgó esernyő. Elismerem hogy ha kell egy autó ami megbízható és nem drága szervizelni nincsenek igények akkor japán autót vesz valaki de én bármelyik vw csoportos terméket előbb venném. A teszt tényleg fura volt menés nélkül illetve az erőltetett humorizálás fölösleges volt.
@@IstvanDarabos Te már biztos szétolvastál, idézz már pár ilyen kommentet. Bár aki egy autó szélességét se tudja megállapítani két kattintással, attól nem várok többet.
@@IstvanDarabos Ott is az van, amit én mondtam, te bohóc: "Width with folded mirrors" Magyarul: Szélesség behajtott tükrökkel. Az ID.7 esetében pedig "Szélesség visszapillantó tükrök nélkül: 1 862 mm". Kell még tovább magyarázni, hogy mi a különbség a behajtott tükörrel és a tükör nélkül mért szélesség között?
A Toyotával nekem is ez az egy bajom van, hogy nem rúgták még ki az összes dizájnert. Ha valami értelmes emberek terveznék a külsőt és a belsőt, akkor nem győznék a megrendeléseket. Már ha maradnak a megbízhatóság és tartósság útján. Mert hallottam már olyat hogy kissé lejjebb adtak már ezekből az utóbbi években.
Biztos nagy szükség van a tanácsaidra a Toyotánál, ha kisegítenéd őket, akár még a legnagyobb gyártók is lehetnének. Oh, wait... Te, ezek szerint az nincs meg neked, hogy tavaly 650 ezret elpattintottak a fenti Camryből, amivel toronymagasan a világ legnépszerűbb szedánja?
Tök jó, hogy végre találtatok egy telét az egyik operatőrnek, ez 200%-kal javította a vizuális élményt. De az milyen már, hogy EGY MÉTERT se mentetek az autókkal? 🧐
Itt nem lehet győztest hirdetni. Két teljesen más világ. Józan ész vs. érzelem. Ha racionálisan gondolkodom akkor a Camry, ha az érzelmeim vezérelnek, akkor a Superb. Józan ész és emóciók mellett azért kell még hozzájuk egy nagy rakás pénz megvenni ill. fenntartani (főleg a Skodát).
Beülve egy magasabb családnak óriási az eltérés a Superb javára! A Skoda térkínálata, komfortja hosszútávon átlag feletti. A japánnak mások az erősségei! Az a kérdés, kinek mi a fontosabb!
A Volkswagen csoport szerintem kezd gáz lenni... Csak addig szabad megtartani ameddig van garancia!!!! Aztán mélyen zsebbe nyúlni! A Camry jó és racionális választás...
Beszelunk itt minosegrol meg miegymas mikozben ezek az autok eszak amerika taxiai meg uber es lyft autoi. A camry-nak harom dolognak kell megfeleljen. Legyen nagy a belter, legyen alacsony a fogyasztas, es menjen el 800.000km-t fekbetet cserekkel meg olajcserekkel. Az, hogy magyarorszagon ez a "lakossagi luxus" az magyarorszagot minositi nem a toyotat.
Milyen legyen egy szedánnak? Könyörgöm, a szedánnak az a fő ismérve, hogy nem nyílik együtt az üveggel a csomagtérajtó. A Superb egy liftback, ők trükköztek egy kicsit.
Tilos volt velük menni ? Állóháború volt így... ill. elején 2.0 TDi Göbi mondja jaja majd 1 perc múlva 2.0 TSI... kicsit olyan összecsapott volt ez az egész... Korábban ilyen teszteknél volt menetpróba stb... is !
Igen, nsgyon hiányzott a menetpróba!
Nekem is ,az össze csapottság érzése volt meg !!Láttam régebben ,páros tesztet tőlük,de az kicsit kidolgozottabb volt !!!A menetpróba meg lemaradt !Majd máskor !
Sokat járok az Közel-Keleten, a nagyobb városokban (Dubai, Abu Dhabi, Doha) ahol megfordultam, a taxik 90%-a ilyen camry szép homok színű fóliával (a maradék 5% Highlander, 5% Hyundai Soanata). Kb. 100 darab camry taxiban ültem az utóbbi években, a legkevesebb futás, amit láttam talán 250ezer km volt, de 2db olyanban is ültem, ahol az óra 999 999km mutatott! 24 órát mennek a kocsik, 3 műszakban. Havonta van szervizelés, évente kb. 200ezer km futnak a kocsik.
Szóba elegyedtem több taxissal (túlnyomórészt pakisztáni/indiai/dél-kelet ázsiai srácok) akiknek az elmondása szerint a motor örök, a hajtáslánc nagy része szintén örök. Amire lehet számítani az a CVT 5-600ezer km körül, de SOHA 450ezer alatt, és a hybrid "traction battery" (nagy akksi) 4-600ezer között.
Gyakorlatilag elmondható, hogy a25a-fxs hajtáslánca, ami a Camryben (és RAV4, Highlander, USA-ban Siena, Venza egyéb toyoták és lexusok) van ELPUSZTÌTHATATLAN. Ha valaki sok futásra keres autót, NINCS jobb megoldás (sajnos a beltér kissé puritán).
CVT nincs benne, csak egy bolygómű, az gyakorlatilag nem tud megpusztulni.
@@Gothard89de, ez cvt-s, prius volt bolyóműves.
@@balazstoth1609
Honnét szedted ezt a böszmeséget, szép öcsém? A Toyota soha nem gyártott CVT-váltós hibridet. Ebben pont ugyanúgy egy fogaskerekes bolygómű van 2 db villanymotor-generátorral, mint a Priusban.
@@Gothard89 Ajánlom felmenni a toyota hivatalos oldalára, ahol az összes hybrid autó leírásában szerepel a CVT szó. A "toyota soha nem gyártott CVT váltós hibridet" mondatot olvasva felkacagtam. A Toyota hybridjei a CVT és később eCVT "váltóikról" híresek lassan 1.5 évtizede.
Detto ugyanezt tapasztaltam en is, amig kint eltem
Imádlak titeket, de kifelejtettétek a Skoda fogyasztását, gyanítom nem véletlenűl😁 Pont van egy Camry-m, 21-es VIP executive (204LE talán), a hátsó könyöklőben, van egy komplett media panel, amivel a hátsó űlések fűtését, hátsó ülések elektromos háttámla állítását, és akár a központi médiát is tudod állítani, szóval van belőle "picit" jobban felszerelt változat is😉 Természatesen minden évben elvisszük a kötelező szervízre ( mindig hívnak is, nagyon jó pont) és megdöbbentő módon az éves szervíz eddig (3) sohasem lépte át az 55 ezer forintos határt. Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy több autó tulajdonosa is lehetek (Porsche, BMW, Suzukik, Nissan) és a Toyota szervize messze a legolcsóbb, márkaszervízben. Nem okoskodni akarok, csak azt szeretném elmondani, hogy eddigi tapasztalataim alapján, a Camry megdöbbentőena legolcsóbban fenntartható autó mind közül, mindamellett szerintem hozza egy jól felszerelt 7-es Golf minőségét, csak picit nagyobb, az ára pedig akkoriban nagyjából pariban volt.
Szia. Szinten tobb autonk van, az egyik egy 2022es Rav4. Ugyanez a tapasztalat.
Jó hat a fogyasztás olyan, hogy akinek az számít megveszi a dízelt es 5 literrel eljár vele mint én is.
Pont a Toyota/Lexus hibridesek nem beszélnek fogyasztásról. Mennyi is pályán?
@@GBatya Lexus is300h 130 körül 6-6,5 liter. Átlagfogyasztásom a Lexussal 1 év alatt 6,3 liter, 80 százalék autópálya, úgy hogy minden nap egy érdi emelkedőn kezdek, felfelé. Hibrid, 2.5 motor. Szerintem a Camry fogyasztása még kevesebb, mert az 2017 utáni konstrukció. Toyota Prius 1.8 plugin, autópályán 5,5-6 liter,de inkább lefelé az 5 literhez. Annak átlagfogyasztása nyáron 2,5 liter, télen 3-3,5 liter.
Ez konkrétan egy comfort felszereltség, messze nem a legmagasabb.
Kiválasztottak az alap felszereltségű Camry mellé a legmagasabb felszereltségű, legerősebb motoros, összkerekes Skodát. És a Skoda fogyasztását véletlenül sem említik, menet próba sehol. Ez így biztos nagyon objektív és korrekt összehasonlítás volt.
Ez egy dologra volt jó. A jó nagy Skodás tábort a szintén nem kicsi Toyotás közönséggel összeugrasztani, ebből jó nagy nézettség és kommentháború.
Meg arra hogy leírtkozzak...
Egy pillanatig nem kérdés, a Camryt.
Kedves Speedzone,
Kérlek figyeljetek oda hogy milyen anyagot adatok ki, ez vállalhatatlan. Az elmúlt bő 1 évben előfordul, hogy olyan anyagokat adatok ki, ami nincs kész vagy erős hiányérzete van a nézőnek. Miért nem volt intro, miért nem úgy várjatok az anyagot, hogy lássa a néző, amit éppen muatattok és ne akkor menjen rá a kamera amikor vége a mutogatásnak. Kérlek legközelebb indokoljátok meg, hogy egy Magyarországon top minőségben lévő autós csatorna miért nem megy egy métert sem a bemutatott autókkal... Szerintem, azon gondolkodik, hogy melyik típust válassza a kettő közül (minisztériumokon kívül, akik Skodat vesznek) a jóformán nem tudta meg a lényeget, hogy milyen menet tulajdonságokkal rendelkezik, milyen a váltó, milyen a szélzaj. Persze ezek az adatok fent vannak, el lettek mondva akit érdekel az úgy is utánanéz de nemár.
Csak én hiányolom, hogy egy métert se mentetek velük? Amúgy jó bemutató, köszi! :)
Amugy jó csak épp a beharangozott 270le bol semmit nem láttunk :D
Pár dolgot azért még hozzátennék. A Camry és a Skoda két eltérő felszereltség. Camry Exe Vip a Skoda megfelelője.Abban a Camryben hátul dönthető a hátsó üléstámla elektromosan, fűthető, továbbá kétzónás hátulról vezérelhető klimapanele van és hátul külön lehet zenét hallgatni. Érintő panel van a könyöktámaszban, igényes valami. Ajtókban hátul naproló van, ahogy a hátsó szélvédő előtt is elektromos roló. Zene JBL,a jobb minőségben. 2020as Exe VIP Camrynél közepén nincs tabi, ami tényleg nem illik oda, hanem szépen integrált a műszerfalba. Camry nem nyöszörgős. Sajnos nem vem mentetek vele, a Camry egy finom szerkezet, a cvt itt már nem bőg úgy fel, a skoda ahhoz képest hát...diesel. Camryvel már simán lehet pályán is jól autózni. És még ami fontos. Az értékvesztése főleg használtan, egy Toyotának mindig nagyságrendekkel kisebb.
Ez épp nem Diesel hanem 2.0 TSI
@MrAtesz24 Jogos, benéztem, pedig ha 5.7 es fogyasztást tartani akarja a Superb akkor nem TSI kell bele.
@@e34daniel14 Ez a 200 kW verzió csak nagyon nehezen tud olyan fogyasztással járni, de a 140 kW-os elsőkerekes 2.0 TSI tudja a 6 körüli fogyasztást. Páromnak egyszer sikerült lemenni vele 4,5-re is, de ott több mint ideális körülmények voltak, de normálisan használva eljár 6 liter körül. Egyedül ahol messze nagyobb lesz a különbség a fogyasztásban, az a városi használat. Viszont ott van még az 1.5 TSI motor is, az még kevesebbet eszik és van az is 150 LE.
@@e1sYTchannel
A 220 lovas Camry átlagfogyasztása 5,9 liter, a 190 lovas 2.0 TSI-é 8,1 liter. Ez +37%.
(Spritmonitor)
Nem azt írtam, hogy kevesebbet fogyaszt, hanem azt, hogy városon kívül kb. annyit eszik, mint a Camry. Sajnos városban egy nem hibrid autó nem tud annyit annyit fogyasztani mjnt egy hibrid, viszont varoson kívül kb. egálban vannak.
Aztán a következő dolog az, hogy a egy CVT váltós hibrid nem nagyon ösztönzi az embert a száguldáshoz, szóval merem állítani, hogy a két fogyasztáshoz tartozó valós átlagsebességek sem fognak egyezni. Sajnos erről elég ritkan6van adat.
Nekem 2017-es japán import (86 ezerrel vettem májusban most van benne 102 ezer lassan)Camry-m van es nagyon jó autó,a motortérben minden olyan mintha új lenne.
3.9 és 5.3 közötti fogyasztás a vege 180 hamar eleri, csendes ,nem béget.Vannak minőségi hiányok az anyagokban néhol,de tartós darab minden téren.Az enyem LED-es fényszóróval szerelt. Imádom ❤️
Pályán 130-nál mennyi a fogyasztás?
@@GBatya5,3 ,tudom hihetetlen,de tényleg alig fogyaszt a meretéhez képest
@bunderas2132 Nekem egy 2022-es Camrym van. Megkérdezhetem, hogy milyen gumi (méret és márka+típus) van az autón, ami ilyen fogyasztásra rásegít? Autópályán eddig csak egyszer használtam, olyan 5.5-re jött ki talán *mindenféle* tempó mellett. Amúgy én is láttam már hosszútávon 3.9-et, sőt 3.8-at is. Én is imádom :)
@@PFinkoloTL87 Az enyémen Good Year Efficient Grip 215/55R17 94V Made in Japan mivel az autó japán import.Jobb kormányos ,mert Írországban élek.
@@bunderas2132 Köszönöm a választ. Most néztem, hogy az EfficientGripnek "A" kategóriás üzemanyag hatékonysága van. Az én gumimnak ez sajnos "E". Ha cserés lesz, majd kap jobbat :)
Ha a Camry Executive, akkor gyárilag 18-as kerékkel szerelték, az alapfelszereltségben, azaz a Comfortban volt 17-es kerék.
Ez 100% Canadai nem EU piacos.Azert gagyibb.
Bizony még 3 szint van felfelé.
Ez Business Comfort pontosan semmi köze az executivehez
@@sandorlaszlo649
Sose volt kanadai, Magyarországon adták el újként.
Első nyilvántartásba vétel
2022.07.27.
Első Mo.-i nyilvántartásba vétel
2022.07.27.
Almát a körtével. Nem is értem ezt a párosítást, a skodának van ugyanúgy 218 lovas 1.4tsi plug in hibridje mint a camry. Vagy ha nem számított a skoda javára 60 lóerő a camryvel szemben, akkor meg a camry 301 lovas 3.5 v6 kellett volna összehasonlítani. Mert így ezt szedett vedett teljesen értelmetlen öszehasonlítást, kár volt feltölteni.
Toyota Camry kérdés nélkül!😍
Pista szerintem innentől nyugodtan megmaradhat a kereskedelmi tévék majomkodásánál, ez odavaló, a speedzone-t nem ezért szerettük. Kritikán aluli, és saját magatokhoz méltatlan volt ez a "teszt", nem ecsetelném az okokat, előtte már megtették rengetegen.
@@tiborkovacs8332 Szerintem be volt pityókázva kicsit…
Ok akkor nem csak nekem tűnt fel.. ez a pasas rombol..!
Amennyire jó volt a megítélése régen most annyira vált unszimpatikussá! Ez egy bohóckodás…továbbra is Göbi próbálja meg fenntartani a színvonalat…
Na meg Csík !!@@TamasTamas-uv6iy
A Camry 218 LE, a forgalmiban csak a benzinmotor teljesítménye szerepel. Ugyanaz, mint a RAV4, vagy Lexus NX
Jaja én nemrég egy Corollát vettem, arra meg csak 98 LE van írva, aztán meglepően jól szedi a lábát előzésnél, mivel a villanymotor rátesz még 42 LE-t. Teljesen jó.
Ez két jó autó, de másképpen jók.
A Camry egy finom svájci óra minden tekintetben, működése, kifinomultsága megsüvegelendő, de a minőségérzet japánosan alacsonyabb szinten van, mint az európai autók esetében. Ellenben, a valódi minőség magasabb szinten van, csak az érzet alacsonyabb. A Skoda sokkal inkább a szemnek készült (én is használtam, vezettem 0-60000km között Octavia III kombit), használva tűnnek fel azok a hiányosságok, amiket első ránézésre nem látsz, nem tapasztalsz. A Camry - és a Toyota többi modellje is ilyen - ezzel ellentétben éppen a használat közben fogja meggyőzni a tulajdonosát. Nem is a formaterve, mert az japános. Ez az európai szemnek, arányérzéknek helyenként fura (igen, a beltér formavilága valóban kissé kaotikus, a Skodáé viszont kifejezetten összeáll egy egységgé), de az egész autó, hajtás, minden együttműködése parádés. Ez a hibrid rendszer sztem a Toyota legjobbja, elég erős az utazásokhoz, mégis 6 liter eszik nagyátlagban és nincs baja, nem is kell rá a kötelező szervizeken kvül figyelni. A Skoda TSI-je semmilyen tekintetben nem mérhető a Toyotáéhoz, de már ennél a km-nél is egy-egy karbantartási szerviz látogatás is sokszázezerre rúg, már, ha az ember igényes és igyekszik mindig az elvárható műszaki állapotban tartani a Superbet. Az üzemanyagfogyasztásról nem is beszélve.
Én a Skoda esetében a 4x4-et elengedném, nem kell. A dízel és a DSG oké, de anyagilag ennél is készülni kell a magasabb fenntartási költségre. A Camry kevésbé autószerű, mégis, használat közben nagyon szerethető típus, melynek gyakorlatilag minden szervizköltsége előre kiszámolható, betervezhető, ismert. És jóval alacsonyabb, mint bármelyik dízel, vagy benzines esetében.
Menet közben a Camry a csendesebb, komfortosabb. Ezek utazóautók. Autópályán, hosszútávokat érdemes velük megtenni, de a Camry a hibrid hajtás miatt a városi használatot is kevésbé szenvedi meg, mint bármelyik modern benzines, vagy dízel.
A Skoda simpley clever ötleteit szabványosítanám a komplett autóiparban és inkább ezeket tenném kötelezővé, mint a különféle bimbammoló szenzorokat. A Skoda helyknálata felesleges és döbbenetes, de a Camry is bőven nagy és hosszú utakra is kényelmes.
Mondjuk ha nem egy közepes felszerltéget néznek a camryből talán reálisabb lett volna.
@@balazstoth1609 Igen, ez jelen esetben valószínűleg "csak" egy Comfort Business felszereltségű (kisfelnis/ülésfűtéses).
Kiegészítés: Amikor a klímatekerőt mozgatta Pista és húzták a szájukat a "minőségre", megjegyzem, hogy a B6-B7 Passatban (!) ugyanígy lötyögött a klíma tekerő, mégsem esett le, nem ment tönkre. Ez is minőségÉRZET, nem összekeverendő a minőséggel.
De nézzük a Superb-et: a hátsó kartámaszban kinyitható pohártartót... Úgy lötyög, mintha szándékosan széthasználták volna a gyerekek utazás közben. Nyilván nem erről van szó, hanem inkább arról, hogy 3-4 év alatt ezek az anyagok engedtek az újkori feszességből. Magyarán: hiába néz ki jól (minőségÉRZET!), ha pár évesen már lötyög, és nyilván menet közben is zörög, adott esetben azt is el tudom képzelni, hogy a poharat sem tartja már úgy, mint újkorában... Ilyen azért a Camryben nincs. És nem is volt egyik Toyotában sem. Lehet, hogy itt-ott sorjás az anyag széle, de 10-15-20 évesen is ugyanúgy működik.
Nincs bajom a Skodával, sőt, a mai napig azt gondolom 1,5 év és 60000 levezetett km után, hogy az Octavia III egy JÓ autó, de ezt is a helyén kell kezelni: a kabin zajszigetelése hiányos, a kormányküllő krómdísz betétje 0km-es kora óta mozgott és nyeszegett, a kormány műbőr bevonata 18000km-nél már fényesedett (jelenleg egy S-Crosst használok 84000km van mögöttünk, és gyakorlatilag 0 kopás van a beltérben!), szóval, apróságok, de a kezdeti hű, meg há érzés a használat közben bizony elmúlik a Skoda esetében, mert olyan apró hiányosságokra derül fény, amiket nem vársz tőle és zavaróak (a zajszigetelés hiánya miatt zavaróan dübög minden úthiba az utastérben). Mindezt azért írtam le, hogy érzékeltessem, hogy a minőségÉRZET, amire a németek talán túlzottan is rámentek, mennyire NEM társul a valódi minőséggel. Ebben a kommersz kategóriában legalábbis nem. Ez a Superb sem prémium, bármennyire is annak tűnik ránézésre a felszereltsége miatt, ezért nem emelhető a Camry fölé. A Toyota sem emeli prémium kategóriába a Camryt, erre ott van a Lexus EX, ami a Camry testvérmodellje, vele azonos műszaki alapokon. Mindent a helyén kell kezelni.
@@BendeIstvan8112 Nem kötekedesből írom, de a Lexus ES (EX?) jellegzetesen nem a Camry, hanem inkább a már kifutott Toyota Avalon testvérmodellje, amit sajnos nem forgalmaztak Európában. Erről sajnos sok egymásnak ellentmondó dolgot lehet olvasni a neten. De mind a három a GA-K platformon alapul, és így az ES mind a Camrynek és Avalonnak a testvére.
Mint Toyota tualjdonos elmondhatom, hogy engem a minőség nem érdekel, mivel sokat megyek (évi kb 60 ezer) így az érdekel csak, hogy ha begyújtom az autót, akkor ne kelljen azon aggódni, hogy beindul-e, vagy odaérek-e vele. Biztos jobb minőségű a VW, meg jó a turbós technika, bár volt, és köszönöm jobb, hogy nincs, de nekem az nagyobb érték, ha 5 évesen benne van már 2-300 ezer és nem kell turbóval foglalkozni, vagy kuplungozni azt a csodás robotváltó DSG-t. Mondjuk egyik sem jobb mint a másik, egész egyszerűen teljesen mások.
Legutoljára a kocsimat úgy vettem,hogy Lengyelországból (ott lakom) a lehető leggyorsabban Magyarországra kellett mennem.Mondtam a kereskedőnek,hogy mindegy mennyit fogyaszt a kocsi,nem érdekel , lényeg,hogy megbízható legyen,ne hagyjon ott útközben.(Használt autóról beszélünk) Viszont legkésőbb holnap reggel,de inkább ma el kell indulnom.Egy 2015-ös Crv- hez( 2.0 bezin vezetett).Annyi volt az átnézésem,olaj,fék,ékszíj ,gumik,karosszéria szemre megnéz,meg a motortérben .Mondtam,ok viszem.Három és fél óra múlva a kocsi a nevemen volt, biztosítás megkötve ,és tűz. Tankolás és Indultam is.700 km ,gond nélkül majd két nappal később újra 700 vissza.Az autó óramű volt.Azóta már át lett nézve az autó, olajcsere stb,egy kipufogó dobot kellett cserêlni. Az autóval azóta is elégedett vagyok
Amennyiben ilyen paraméterek feltételek mellett kellene autót vennem használtan,hogy Skoda Superb contra Toyota Camry ,számomra nem kérdés ,hogy a hybrid Toyota.Mert a jobb minőség érzet( nem minőség ,csak érzet,mert a W126-os Merci óta tudjuk mi a minőség és mi az érzet)szóval a jobb minőség érzet kontra használtan megbízható működés,a lehető legkevesebb csapdával , számomra a megbízható működés illetve a vezetés közbeni nyugodtság és bizalom a legfontosabb.A pillanatnyi jobb minőség érzetet,parasztvakításnak fogom fel, viszont a hosszú távú megbízható működést fontosabbnak tartom.Amúgy esküszöm jelen esetben a kommenteket olvasva az jutott eszembe,hogy érdekesebbek és jobban élvezem őket mint magát a tesztet amit most láttam.
Teljesen egyet értek!
Lecseréltem a mercit Hondára. A minőségérzetet minőségre.
@tiborfarkas714 anno mondjuk volt nekem is 190D 2.0(75;PS)Mercim,meg volt W202 C-180 benzin,(Mercedes,i'll Honda Fan vagyok )de már a C mercim bár megbízható volt,de a minőség hanyatlàsnak indult,az elődhöz képest.
Mi ebben a nagy szám? A 18 éves francia fos dci-vel akkor csinálom meg amikor szükségem van rá. 🤣🤣🤣1000 km röhögve, bármelyik irányba, Lengyelország, Olaszország, vagy Románia tök mindegy. Jah azt a nagy átlag 15000 km óta nem nullázott fogyasztás 4,5/100 km. A felsoroltak közül egyik se tudja.
@Futyi-l9k így van, nincs benne nagy szám,mert egy Hondától ezt várom.Nem én mondtam te mondtad a francia fos dCi vel,ha így ismeretlenül kell megvennem mint a Hondám,úgy hogy nem tudok az előéletéről semmit külösebb átnézés nélkül ,azzal sem járok úgy,hogy otthagy mert azt nem veszem meg,nem azért mert szar,ahogy te mondtad,hanem mert ismeretlenül nem bízom benne.
Az azért nem egy rossz élethelyzet, mikor ez a kettő közül kell választanod
Pontosan 👍😉
ezek a camryk Dubajban taxiként 500 és 1millió+ kilométerrel rohangálnak és mintha új lenne, elképesztő
@ferencpuskas9814 szerintem 500 ezer kilométernél a téefosi széthullik..😀
@@vfts1700 /2 250-nél is nem véletlen eladó most 160.000 nál...
@@r.cs.2424már hullot szétt… fejtámla pl
ott nincs szar út ami szétrázza az autot és az utakat sem kell sózni.
Nemrégen láttam pl. Barcelonában, hogy az ÖSSZES TAXI Toyota Hybrid. Camry kevesebb, mint Corolla, de mind öntöltő Hybrid. Vajon miért?
Udv, mi a helyzet, miert nem vezettetek. Allo autorol velemenyt mondani szerintem nagyon ciki. Ennel azert tobbre vagytok kepesek, nem??
Szerintem simán lehet hogy volt ott egy kis iszogatás, nem?:) Pista úr feltűnően sziporka volt.:)
Jó hangulatú teszt volt, de hogy egy métert se mentetek egy autós tesztben az fura.
Hát Pista, én szeretlek de a Toyota iránti, megfejthetetlen epés gyűlöleted most ismét elborított. A többit leírták előttem… nem méltó önmagadhoz…
Pista kétarcú.
Imádja - tiszteli aa kis elnyűhetetlen közlekedőedény gyöszöket, amivel világokat építettek , a mindennapok hőseit.
Máskor meg csak a V8 .
Legalább utananezne, hogy a camry egy közepes comfort volt csak... áá hagyjuk.
Pista, egy Audiról is nehéz megmondani a tükörből, hogy A4, vagy A6
Ahogyan ezt is félre lehet nézni a tükörből Octaviának
@peterfoldi1688 igen
Én csak a méretből tudom az octaviát és szuperbet megkülönböztetni. A camry és corolla között sokkal nagyobb a különbség.
@@peterfoldi1688 nem, szerintem nagyon más egy SUperb, meg egy Octavia előröl nézve is. Ennek a facelift előtti változatát lehet talán a szintén facelift előtti 3-as (nem 4-es!) Octavia-val összekeverni szerintem a tükörben, de az az Octavia már egy 10 éves autó.
@@andrastrager4138 mint ahogy a Camryt sem lehet összetéveszteni a Corollával elölről, teljesen más formák vannak rajta, a lámpa is totálisan máshogy világít.
Csak hát Pistánál szokás szerint szélesre nyílt a fikatáska, ilyenkor szürkehályog nő a szemére és ilyen baromságokat beszél. Ha Toyota, akkor azt köpködni kell. Főleg, ha ott áll mellette a szent grál VAG konszern lavór.
Ez szuper rész lett, Danke und Gratula! Pista jeltolmács mutatványáról egy régi Markos-Nádas paródia ugrott be, nagyon megnevettetett-ezért is köszi! Göbi Doki: Magyarul nyomásos öntésnek, a terméket meg nyomásos alu- öntvénynek nevezik ,szóval van már rá magyar kifejezés.
Újan közel sem egy árkategória a kettő, camryből pedig van jobban felszerelt.
Nagyon hasonló árban voltak újan. A Superb teljesen felextrázva drágább volt, viszont többet is lehetett belőle alkudni, szóval a végén kb. ugyanott voltak árban.
A Skoda sem csúcsfelszereltség, messze nem az. Hiába L&K, Skodáéknál a legmagasabb szint is extrák nélkül elég alap autó amúgy...
@@e1sYTchannel
A Camryből is sokat lehetett alkudni, héló.
@@Gothard89 nekem más volt a tapasztalatom, de tény, hogy az lehetett a konkrét kereskedő problémája, én pedig végül nem is erőltettem a dolgot, mert a Camryben olyan alacsonyan volt az üléspozíció, hogy nem is vágytam rá. Ezen kívül a csomagtartó praktikuma is nagy mínusz nála. Amíg a liftback Superbbe röhögve teszem be a babakocsi alvázát az élére állítva, mellé a mózeskosarat és még marad egy csomó hely más cuccoknak, addig a Camryben ez minimum komoly tetrisezés lenne, ha nem elev lehetetlen feladat. Ezzel nem azt mondom, hogy a Camry rossz autó, de sok a kompromisszum nála. Ha klasszikus szedant vettem volna, akkor már inkább a Mazda 6-ost.
@@e1sYTchannel
16-17%-ot tükörsimán kapsz Camryre. Az kétségtelen, hogy a Superb összehasonlíthatatlanul praktikusabb.
14 percig lehetett nézni a videót Pistike olyan szinten irritáló! Kár, hogy nem Göbi szerepel egyedül a tesztben.
Imádom a Camryt :D Előtte RaV4-be volt ugyanez a motor de a Camry sokkal kényelmesebb
Kérném a műszaki megbízhatóság és tartósság kulcsait. Pár hét totojázás után már senki nem a beltér vonalaival fog foglalkozni, hanem a csönddel! A szervízben sem a "Meg kell beszélnünk egy másik találkozót" mondat fog elhangzani, hanem a "Viszontlátásra! Jó utat!"...
Ott a pont. A létező összes motorvariávióval beszoptam Skoda vonalon Scala, Superb, Octavia Kodiaq esetekkel. Aztán amikor azt mondják a márkaszervizben, hogy azért eszi az olajat, mert így jobb a kenés kinyílik a bicska a zsebben…
Aztán beülsz egy Camryben és mész, gond nélkül. Fillérekből. Tapasztalatból.
@@Lacco0o Szakmám miatt napi szinten látom mennyi ipari hulladékot gyártanak(Stellantis ebben profi) és ügyfelek mennyi pénzt fognak bukni a garancia lejárta után. A sok hónaposra növekedő javítási időkről(csere autó már nincs mert mind kint van:)) itt egy szó sem hangzott el, pedig egy vállalkozás csak az alkatrészre várakozás miatt már önmagában tönkre mehet! Brutál sok példát tudnék sorolni. Én 2 féle autót mernék ajánlani élet- és anyagi helyzettől függően. Japán hibridet vagy full EV-t. Magam is ezt a kettőt használom és le a kalappal.
Nemrég adtam el a Camry-mat. A legjobb szerintem abban, aminek szánták. Van ugyan igazság a kinézetben, hogy hasonlít a kisebb modellekre. De ha azt nézzük, hogy egy Mercedes, BMW, Audinál sem tudom megállapítani, hogy az pont 3-as vagy 5-ös Bömös, 4-es vagy 6-os vagy c vagy e. A kinézet meg szerintem kinek ez kinek az. Az viszont biztos, hogy egy Toyota Camryban tuti hogy eljutsz oda, ahová szeretnél, nem kell izgolnod. Ez nem mondható nagyok sok gyártoról. Szerintem hamarosan visszatérek megint a Camry-hoz.
Fontos kérdés az összehasonlításban, hogy mennyivel drágább szalonban a SuperB null-kilóméteresen, és hasonló kor és futásteljesítmény után vajon melyiknek lesz magasabb az ára, ergo melyik az értéktartóbb? Skodát nem vennék használtan, hacsak nem ismerem személyesen a tulajt, mert 10-ből nagyjából 8-9 flottás volt.
Egyébként a megjelenített Camry nem Executive felszereltség, hanem Comfort Business, az alaptól egyel magasabb felszereltség. Ettől még messze van a Executive, nem beszélve az Executive VIP, ami nekem is van.
Bármely autómárka szeretne annyi eladott példányt (20 millió felett) valamely típusából mint amennyi Camryt adtak el a világon. Legnagyobb számban értékesített sedan a világon. Ennyi ember nem tévedhet.
Tény, hogy a Camry még akkor is menni fog mikor a skodát már elbontották
Nézem ezt a jó és vidám tesztet és várom, hogy jó, majd most jön a menés velük>oszt vége lett az adásnak. Csak nekem fura ez?
Verjetek meg, de nekem a Camry kellene. Nekem a megbízhatóság a fontosabb.
31:36 "máshol keresi az életben az örömöket, nem az autózásban"
Miért, egy Superb esetén örömöt okoz az autózás? Ne már. :)
Azt mondták hogy ott igen? Egyébként egyetértek, semmilyen reakciót nem vált ki a toyota
@IstvanDarabos Nekem az következett belőle, ha már összehasonlító teszt. 🙂
@@BReal985 attól függ ki mit él meg mint autózás öröme.
A Camry az amerikai,Canadai piac suzuki swiftje,ennyi. A skoda meg kelet europa balna mercije
*kanadai
A Camry világautó, a Superb meg egy európai autó...
Szeretne ez a vw kotla bálna merci lenni :D
@@tixemasd "Kelet-Európa bálna mercije" Ez valami olyasmi, mint amikor a Lada 2107-esre azt mondják, hogy "parasztmerci"...
@@tixemasd szívesen elfogadna a magyar társadalom jelentős része egy 22 ezer eurós 270 lovas 4x4 szedánt, gondolom te ezt már lepiszkálnád a tányér szélére, me’ KOTLA.
Miért nem mentetek velük? A Skodához alkatrészt sem néztetek. Bocs, de ez így nagyon összecsapott volt, nem ezért szeretjük a Speedzone-t.
Köszi a javaslatot. Akkor maradok a Camry-nél.
A Camry unalmas, de a Superb is, szóval Camry. Ezek közlekedő edények, akképpen is kell őket használni. Élményre egy 2. (vagy 3.) autót is kell vásárolni...
Hát ha élmény kell én sem ezeket választom.hétköznapra viszont biztos camry és nyugodt vagyok.
Két német márka majmoló újságíró elmondja miért a skoda. Ok.😢
Mert a Skoda jobb :-) Ennyi.
Kicsit sajnálom, hogy a Camry paramétereit már az elején sem sikerült eltalálni. Előfordulhat hogy a Skodáét sem, de a Camry 177 lóerő feltűnt... A kerékméretnél pedig kiderült, hogy egy alap felszeretlségű Camry-t sikerült egy (leg?)magasabb felszeretségű Skodával összevetni. A csomagtartó amúgy - számomra - meglepően igényesebb mint a Camry esetében. A beltere a 2019-es Camrynek szebb... A navi itt valóban "nem néz ki jól".... Ezzel együtt sikerült meglehetősen igénytelenül bánni a pontos paraméterekkel. A többi nagyrészt szubjektív... Hogy mitől jó a temponat a bajuszkapcsolón vagy mitől jobb a kisebb kijelző... (Azt most engedjük el, hogy a Camryben nincs navi felszereltségtől függően vagy épp miért 17-es a felni...) A fogyasztásról és úgy általában a fenntartási költségekről pedig nagyvonalúan inkább nem is beszéltetek.
Csalódás. Nem azért mert ez jobb vagy az jobb... Hanem mert igénytelen és nem ezt szoktuk meg tőletek.
vajon miért ilyen olcsó az Opel,azon nem gondolkoztál?
Kollégának is Camry van 5 éve vette 10,4 ért újonnan Executive felszereltség, megbízható gép szervízbe csak olajcsere miatt kell vinnie, 90 ezer km van benne de még fékeket sem kellett cserélni.😉
Köszi az infót😂
@laszlosamson9908 kielégítő a leírás? 😁
Nem kunszt!A Fiatomban 130ezernél még a gyári fékekkel ment a műszakira!
Erősen felhasználófüggő!
Ismerek olyat, aki a Golfjával 200 ezret ment egy fékbetéttel.
@@kking69
Aki a Golffal 200-at megy, az ezzel kb. 400-at, mivel a Volkswagen nem tud villanymotorral fékezni, a Camry meg igen.
Felhasználófüggő!
Azért, ez már a hülyeség kategóriája, hogy valaki addig húzza a cserét, amíg le nem rohad a kopóréteg a vasról!@Gothard89
Duster hybridet tesztelitek valamikor? 😊
Így kell egy jó bulit hazavágni :D A Camry-ről és a Superbről van teszt, erre valaki bekopogtat egy Daciával :D
@@tiborsztancs4779😂😅 jogos
@@tiborsztancs4779 a hibrid Duster jó eséllyel túl fogja élni a tesztben szereplő csoda tsidsg lavórt. Ide jutottunk 2024-re, hogy a VAG az autógyártás legalja, még egy Dacia tartósabb.
Azt hiszem láncos....Most akkor mi pontosan?
Zsolti,te ettol profibb vagy..
Soha nem érdekelte egy Toyota. VW-nél az összes motorkódot fejből tudja a bogárig visszamenően, a Toyota-t leszarja, kiröhögi, mint most is. Igazi "objektív" újságíró. A világ többi része eközben viszont a VW-en röhög, joggal.
Azt nem sikerült felismerni, hogy ez egy közepes felszereltségű camry volt. Szégyen.
@@willijiemmég jó hogy igazából mérnök, nem újságíró 😅
Egy kicsit annyit hozzátennék, hogy a Camry azért egy kicsit mégis más mint a nálunk EU ban megszokott Corolla és társai, így dizájn szempontjából, kicsit amúgy ezért is érződnek ezek “lemaradottabbnak”(Nyílván ahogy mondtàtok is, elsősorban USA származék egyébként )Felszereltségi szint egyeltalán nem a Skodaval “megfelelo”. Nekem a Superb sem tetszik meg ez a camry sem annyira pedig toyotas vagyok. Szerintem a különbség az Octavia kombi meg a Corolla TS között lenne nagyon látványos a 2 irányvonal. Azért egy azonos pàr éves corolla vs octavia teljesen más képet alkot mint ez a 2. De kár hogy nem mentetek velük. A hybrid hajtásláncnak oké hogy nincs sok vezetési élménye, de mégis van egy különleges jó érzés velük menni, olyan kellemesek.
Sziasztok. Nem tudtam, hogy a Göbi enyire járatos a metallurgiában ( öntési technológiák) .Azt sem, hogy Pista ilyen " echte perfect" jeltolmács, és a Cseh kristály metszés professzionalizmusáról sem sokat hallottam, eddig! Ismét nagyszerű és szakszerű lett a műsor! Kár, hogy nem zúgattátok meg egy kicsit őket! ( Tisztelet!)❤
Ezek mind nagyon fontosak is voltak ebbe a tesztbe... Ellenben egy motorindítás sem volt nemhogy menetpróba Skoda fogyasztásáról sem esett szó meg sok mindenről sem nem egy Speedzone szintű vmi volt összecsapott kell adás vmi feeling...
A 33 percből 25 percet beszélnek a Camry-ró, a maradék a Superb…. No meg “ milyen szépen van a csomagtartó burkolva a Skodában.”
Már bocsi, de ez szánalmas…… Persze ha ott utazol…..
A Superb jó autó, de a Camry nyomába sem léphet…
Alapvetően más koncepció, de egy a világban rendkívül népszerű autót egy helyben híres Skodával összevetni, ráadásul az objektivitás teljes hiányával….. ez égő.
Te sem vagy objektív csak a másik kocsit fikázod... ugyan az a szánalmasság árad belőled
Szerintem egyszer utazz, vagy vezess hosszabb távon egy ilyen Camryt. Nem fogod visszaadni a Superb-ért cserébe. ;-)
@ egyetértek
A 11 liter/ 5,7 liter is emlitesre kerülhetett volna...
Nekem facelift előtti superbem van, 2.0 TSI 4x4 280 LE, 8,5 literrel járok vele. És az enyém még 6 sebességes dsg, a faceliftes már 7 sebességes.
@@enisz87
Camry átlag 5,9 liter, Superb 280 LE átlag 9,74 liter. Utóbbi 220 ember átlaga Spritmonitoron.
@@Gothard89 átlag. Van a ki kevesebbel jár. Pont a héten voltam tankolni, most számoltam ki, hogy annak a tanknak az átlaga 9,2 literre jött ki. Úgy vettem észre, hogy ahogy jön a hideg kicsit többet fogyaszt. Meg nyilván ugye, hogy kinek milyen nehéz a lába. [szerk] meg ha minden igaz az is faraghat kicsit a fogyasztáson, ha 100as benzinnel használják ezeket a motorokat
@@enisz87 Persze, hogy átlag. De a két autó fogyasztása közötti arány ettől nem változik.
igen,meg h a 2 auto között van 3 mft különbözet
Ok.
Ha ekkora zseni a vw ...
akkor miért táncol csőd szélén ?
Lehet vihorászni,
a vw ezt elbaszta.
A Toyota meg nem.
Az lehet, de attól még nem lesz szép autó a toyota..
Pedig igazán lehetne.
@@aimka321 a suberb szép?
baltával faragott
@@MPTR137 Egy fokkal igen.
@@aimka321a Toyotában az nem tetszik, hogy a junoszty tévét beintegrálhatták volna a műszerfalba, mert van hely. Egyébként nekem mindkettő tetszik.
Igaz is
"minden második sarkon van egy hozzáértő szerviz" 🤣🤣🤣🤣🤣
Ja. Vajon miért???
Megnézném azt a rengeteg szervizt, amelyik ért a DSG-hez.
Szerintem aki urbánusabb helyen él és közlekedik, szereti az csendes eleganciát és azért meg kell jelenni , másképp gondolkodik és az eszére hallgat, az valszeg a Toyotát választja....A Skoda motorja és hajtása az emócióra hajt és akinek néha...szeret a lába "megcsúszni", valamint többet megy, pályázik az a Skodát választja majd (mondhatni, majdnem hogy "sleeper). Két teljesen eltérő típusú embert céloznak meg. Az hogy melyik a szép....szerintem szubjektív...a Toyota lehet hogy nem szép ahogy Göbi mondta, de nem is olyan "konszernunalmas", mint a Skoda. A Toyota szokást igényel, a Skodánál tudjuk mi hol van alapból és jó autó, de megbízhatóságban nem ér a Toyota nyomába....(Amúgy lehet hogy egy 1.4 TSI PHEV Skoda jobban illetve volna ebbe a tesztbe..tudom az meg PHEV..)
Skoda egy NERes kocsi mint ahogy a Porsche panamera össze lett takonygerincezve és médiaszarkupacozva Hajdú Péterrel 🥰🥰🥰🔯🕎🇷🇺
Nemisértem hogy nem jutott eszetekbe 🙂
Ki az a Hajdú Péter? ;-)
@fileferenc7920 he 😁😁😁 jogos.
Lassan elfelejtik azt a médiaszarkupacot (Puzsér szerint)
Csak a japán!!! Camry. ❤️
Atya világ…🤦🏻♂️Az az operációs rendszer mintha 1980-ban lennénk…és 2020-as😞Aztán a műszerfalon minden össze vissza hányinger az az izlés.Egyik összehasonlító videójukban 3-autót mérnek össze egyik Mercedes E-class.Hát azaz autó ahogyan megvan csinálva és amilyen eleganciát sugárzik ja és a belseje amikor beülnek helyből összenéz Pista,Göbi és Csík s annyit mondanak hogy megérkeztünk.Na annak nézdmeg az operációs rendszerét és belső kialakitását és 2016-os autó!!!Öregebb 4-évvel s időben előtte van ennek a toyotának 10-el minimum…Amit a németek letettek az asztalra az elmúlt 50-évben a Mercedes,BMW,Audi,Porsche az nemsemmi!És Külalakra meg verhetetlenek…Sem elnököt sem alvilági figurákot nemláttam még toyotából vagy hasonló japán matchboxokból kiszálni!!!A ezt úgy mondom hogy szeretem a japán autójat a 350Z,Gtr,supra,Evo,Skyline!Volt pár szép dobásuk de a 90% keskeny,rövidke elejű,nincs egy egyedi stílusa ahány modell annyi hűtőmaszk,belső dizájn meg Isten őrizz Áááá…De megbízhatóak s ez mellettükszól!De nem fogok elvenni egy ronda nőt csak mert jólfőz…
szereted a fost?
@eszterbacso mindenki előtt lejáratod magad
@@petipeti6889már hozzászokott😅
Sziasztok, Superb tulajdonosként pontosítanék pár dolgot:
1. A típus neve Superb (szuperb) az angol superb szóból, nem Super B (szuper bé).
2. A 200 kW (272 LE) motor nem a legerősebb, az a 206 kW (280 LE) verzió. Facelift előtt 206 kW/350 Nm volt, facelift körül jött a GPF-es 200 kW/350 Nm verzió, majd pár évre rá a nyomatékosabb 206 kW/400 Nm verzió. Az utolsó a legjobb teljesítmény terén. Ha ezeket valaki megpiszkálja, akkor hozzák akár a 400-450 LE-t is.
3. A liftback (merthogy nem sedan) hivatalosan megadott csomagtartó mérete 625 liter.
4. Kapható volt szelőztethető bőrüléssel is.
5. Lehetett kérni hátra is 2x USB-C csatlakozót (230 V aljzattal együtt).
6. Az ebbe a típusba szerelt 2.0 TSI motornak nincsenek különösebb nyűgjei, vagy költséges javításai, ha megkapta a kellő törődést.
7. A Superb (és a Camry is) nem felső középosztályos (E szegmens), hanem a közép kategóriába tartozik (D szegmens).
Köszönjük. A fehér szín, azt fehérnek nevezik a Superbnél, vagy van extra neve, pld. Hófehér? Ez nincs a videóban, de hátha valakit még rajtam kívül érdekel.
@@TheZbrozek többféle fehér létezett a Skodánál, de mindegyik valamilyen fehér, nem csak simán fehér.
@@TheZbrozek Legalább 3 különböző fehér színben lehetett rendelni. ;)
Na akkor a skodás adatok is kb annyira voltak jók mint a Toyotát. Még azt se tudja hogy szívás vagy láncos...
@@balazstoth1609
Nem pont a láncos a szívás?
Héééééé!!!!! Road test miért nem volt?????
nem mentek a kocsikkal? meg csak a kommenteket olvasom. ha nem mentek veluk akkor minek a teszt?
Nagyon szeretem őket de azt jó lenne megállapitani hogy magyarországon sokan nem akarnak 15 20 évre autót venni de most magamról beszélve 4 középfoku végzetséggel közalkalmazotként beleszarik a pofámba a magyar állam.Én is cserélném 6 10 évente a kocsimat de akkor nics életem mert kurva autóra gxyüjtök mert elmebeteg árakon adják öket.De szeretema müsort a szakértelmet.JÓL MONTAD IMÁDOM AZ AUTÓKAT DE INKÁBB MÁSRA KÖLTÖK MINT EGY VASDARABRA.
Szerintem szep a camry bocsi:) és ezt nem a😢zert mondom mert egy 2000 es evjaratu camrym van de nekem bejön a design sorry!
Szerintem is szép, és sok tesztet láttam, sok véleményt ismerek, ebben nem is szokott vita lenni, hogy a Camry jól néz ki. Egy Skoda mellett pedig biztos, hogy nem kell szégyenkeznie. Az öv vonalat pedig azért viszik le az ajtóknál, hogy jól ki lehessen látni. Ha nem így lenne, akkor meg abba kötnének bele, hogy kicsi, lőrés szerű ablakok vannak és nem lehet kilátni.
Hát Pista ma így kelt fel... Azt mondja Corolla, elölről is, oldalról is, hátulról is. Inkább nem mondok én már semmit.
Egyébként meg a Corolla teszten is amit művelt, meg a Prius 5 teszten... Nem mondok én már semmit.
@@Sz_Imre jah szerintem nincs köze a corollahoz inkabb a lexushoz közelít design ban. Teny a superb mocsok jol nez ki azokkal a papucsokkal de a camry amerikai piacra keszült oda pedig ez nem szamit...
A Skodához képest sokkal szebb. Az tuti! A kettő közül én is inkább a Toyotát választanám. Még ha össze is lehet keverni a Corollával, szerintem annak sem rossz a formaterve.
Jó lenne egy olyan videó ahol a szervizelési költségeket is összehasonlítanátok, nem az alkatrészárakra mert az nem mond joformán semmit mert kinek mennyiért adják, mert ott szerintem ott fényévekkel jobb a Toyota. A póbaút meg tényleg hiányzik.
Jól mondod.
Tudod Te is ...Az a legolcsóbb alkatrész amit nem kell megvenni, marad szépen a bolt polcán.
Nekem :
30 év nyüstölés 3 öreg toyotával.
0 elromlás - műszaki probléma.
Superb 2-es kombim van.😅
A helykínálata mindíg megdöbbent!
Camry.
Miért nem vezettétek egyiket sem a videóban? Ott kijött volna, hogy vezetés közben a Camryben sokkal nyugodtabb vagy. Nem akarsz versenyezni.
De a superb is egy nagyon jó autó.
Tényleg kár, hogy nem vezették az autókat. Legalább kijött volna, hogy azzal a motor bőgető idegesítő CVT váltóval biztos, hogy nem akarsz versenyezni. De közlekedni se nagyon ha egy kicsit is szereted a vezetést.
@@andris_2834 Nem mintha a skoda akkora vezetési élményt adna. A vezetési élmény nem abból áll, hogy beletol a pályán a háttámlába.
De milyen xar a CVT, hogy 150-nél forog 2ezret.
@@Totyika Akkora közhely ez a vezetési élmény, aki szeret autózni az tudja élvezni a legszarabb autót is.. Trabantban például fülig ér a szám a mai napig, szökőévente kipróbálok egyet.
Az emberek nagyrésze nem is tud hasonlítani más autókhoz, mert nagyrészt 1-3 autót használnak csak, éveken keresztül. Visszaemlékezve az első lekotlott szar dízelemet is ugyanúgy élveztem, mint az elmúlt évek csereberélt hobbiautóimat
@@Totyika Ha neked ez a CVT ugyanaz az élmény mint a Skoda DSG-je akkor nincs miről beszélnünk. Ha használtál volna ilyet, tudnád. Vagy csak simán nem érdekel téged, oké. Mondom ezt úgy, hogy a tesztből egyik autót se választanám ennyiért. A kommentekből meg csak az látszik, hogy sajnos a japán autós egyház sem különb az összes többinél, nuku önkritika, nuku objektivitás.
@@andris_2834
Mindkettőhöz volt szerencsém. CVT-hez sokkal több.
A DSG egy fantasztikus találmány, gyors meg minden, de még a BMW is azt mondja hogy inkább reszelgetik a ZF váltót csakhogy ne legyen annyira túlkomplikált.
Élményben sehol nincs a CVT a DSG hez, de hosszútávon a felépítéséből adódóan a fasorban sincs a DSG.
Ha sportolni akarsz akkor DSG, mert a CVT nem arra való, ( sport modban "manual"-ban még úgy ahogy lehet élvezni).
Ha utazni kell, akkor verhetetlen a CVT. Mindig csak annyit forog hogy tartsa azt a sebességet. Ami 1600-2000 ig lefed szinte mindent
Ford Kuga 2.5 hibridben bármennyire is meglepő nem Toyota motor van. A Ford a Kugához a 2.5L blokkot a Mazdától szerezte be és köré építette a saját dolgait, vezérlés stb.
Mondeo Hybridben is?
A Toyotától vették a know-howt illetve az tette elérhetővé sok mindenkinek.
@@speedzonehua mondeoba.
@@speedzonehu Vannak licenc megállapodások a hibrid rendszer tekintetében a Toyota és a Ford között. De a Kugában lévő 2.5 literes motorblokk ettől függetlenül a Mazdától származik, ami visszavezethető a korábbi hosszú Ford-Mazda kapcsolatra.
@@DueGreg a 2 literes Mondeo az Toyota. A Kuga az Mazda.
Ez a Camry egy szornyen fapad felszereltseg, szoval valami normalisabbat rakhattatok volna l&k melle.
Camry-bol a legszebb a 2018-2020 kozotti. A faceliftben a lokos meg a muszerfal ocsmany.
Camry-t ejjel-nappal….
Ez az L&K sem mekafull, elég sok dolog hiányzik még belőle.
Igen, kiválasztottak az alap felszereltségű Camry mellé a legmagasabb felszereltségű, legerősebb motoros, összkerekes Skodát. És a Skoda fogyasztását véletlenül sem említik. Ez így biztos nagyon objektív és korrekt összehasonlítás volt.
Ez egy dologra volt jó. A jó nagy Skodás tábort a szintén nem kicsi Toyotás közönséggel összeugrasztani, ebből jó nagy nézettség és kommentháború.
"Divatos hybrid".... na már rosszindulat van nem csak az elektromosokra?
Ha Göbi azt érti az alatt, hogy a Skoda alatta van a VW megfelelőjének, hogy jobb, akkor adom. Van benne klímapanel gombokkal, az infotainment menüi is gombokkal válthatók, stb., etalon a cucc.
A Superb nél fontos megjegyezni nem egy fullosan felszerelt autó volt. Első üllésszellőztetés elérhető volt,hátul sem kérték bele a 220as dugajt,illetve a +usb illetve c csatlakozót. Nem a fullok multimédia van benne,ettől volt 1 jobb. (Nincsenek tekerhető kapcsolók,jobb oldalt vannak elhelyezve kizárólag érintő gombocskák). És még 1-pár dolog,tehát azért lehetett volna még extrázni bőven.
Lassan innen is le kell iratkoznom, bár ezt is csak a Göbi miatt néztem meg! Egyre gyengébb....
Ja, és a Pistátol kérdezném melyik macskaalmot tudná ajánlani?-😂
Egy kört azért mehettetek volna velük.
A superb böl 2.0 CRt DSG vel lenne inkább érdemes összehasonlítani, főleg fogyasztás hasonlóság miatt. Egyébként jöhetne bármelyiket, mindkettő jó gép 😎.
És akkor jöjjenek a szokásos korrekciók...a Fordban nem Toyota motor van, szabaddá tett licensz alapján van saját motorjuk. A Toyota hibridben nincs CVT,csak eCVt ami áttétel inkább mint váltó. Szerintem mindkét autó pofás, a camry belseje nekem jobban bejön főleg világosban, de a Skoda ülése ezzel a felszereltséggel hívogató.
A Fordban leginkább egy Mazda L-sorozatú motor van. Ez már abból gyanús lehetne, hogy mindkettő furat*lökete 89*100 mm, míg a Toyotáé 87.5 x 103.48 mm.
@@Gothard89a lényeg hogy nem Toyota :) nevezzük Ford - Mazda motornak ha már kooperáció eredménye.
"This engine was developed in partnership with Mazda (part of the MZR family), but under Ford ownership, ..."
@@MrAtesz24
A Ford motorok között fel sincs sorolva Wikipedián.
Otthon sosincs igazad mi? 😅@@Gothard89
@@MrAtesz24
Minek vergődsz ezen?
"The Mazda L-series is a mid-sized inline 4-cylinder gasoline piston engine designed by Mazda as part of their MZR family, ranging in displacement from 1.8 to 2.5 liters."
Göbi de nagy volt a vége😂!!!!
Nekem egy 310lovas benzin Superb combi scout-om van,fa dekorral,ahogy az a scout-hoz illik.Azon kívül,hogy majdnem 2tonna és picivel 5alatt van százon a vitathatatlan erénye,hogy úgy megy át mindenen,mint kés a vajon.Brutál kényelmes és autópályán csendben simán tart bármilyen tempót.Igaz 22milla fölé kúszik,de a passat alltrack még drágább volt és kissebb.
Szerintem ezzel a tesztel elértetek a csúcsra innen már csak lefelé van nem ezért szerettünk titeket kapjátok össze magatok ,édes Istenem.
Az igazi vicc az az, hogy bármennyire VIP meg Executive a Camry, úgy tudom, hogy semelyikben sincs memóriás ülés. Nekünk ezért abszolút felejtős. Így én, totál-japánként is, de rendszeresen rá nézek a Superb-ekre a hirdetésekben.
New Yorkban a taxik 85% a Camry....nem SuperB... jónapot.
A taxi az nem mellesleg termelőeszköz, ott csak a racionalitás meg a számok számítanak, a béna beltér sokadlagos szempont.
@@EGQPtermelni csak azzal lehet, ami hosszú távon gazdaságos, megbízható...a beltér pedig szerintem kellemes, kényelmes és logikus, csak nekünk, európaiknak szokatlan.
@@EGQP béna beltér!? A skoda szépnek számít? Nem tudtam xD
@@peterlevai 11.5-ért Lexust veszek, ugyanezzel a hajtáslánccal. De te nyugodtan nézegesd a 2 centis kávát a 640x480 kijelző körül, ha az olyan kellemes 😄
Azt se tudják Amerikában, mi az a Skoda :D
Mi történik a Speedzone háza táján?
Mik ezek a fél órás tesztek 1 meg 2 autóról?
50 perces videók voltak 1 autóról.
Vezettétek is őket mindig,mert nincs autó teszt kipróbálás nélkül.
Most meg az is elmarad!
Miért negatívum a CVT váltó?A Priusban azt szerettem a legjobban!Olyan mint egy targonca iranyvaltója gyors, kényelmes es talán sohasem megy tönkre.
Amikor mondtátok hogy ez a Camry 2022-es el se akartam hinni....Olyan szinten elavult megjelenés kívül és belül, hogy simán azt mondtam volna rá 10 éves.....Ez a hátsó, belül a váltó és környéke + a középkonzol kijelző megjelenése 2015 körüli autóknál még elmenne....de 2022-ben? Szerintem ilyen középső kijelző a 2013 körüli Superb/Octavia szintje....10-11 millió forint maximum a 2-2,5 éves fiatalságának szól, de nem a felszereltségnek...A piac teli van 7-9 milla között olyan autókkal (igaz azok 4-5 évesek) amelyek ehhez képest még több extrával vannak ellátva (de min.ilyenek) és tehát 2/3-ad áron!
Az meg hogy 6 alatt a fogyasztás, na bumm....Ha 15 ezer km/évet veszek, az kb.150 ezer Ft 1,5 liter/100 km többletfogyasztás mellett, messze nem érdemi.....
Melyik automata váltós, Camry méretű 220 lovas benzinesnek elég 1,5 literrel több? És az alacsonyabb fogyasztás csak egy része a megtakarításnak, lesz ott még sokkal olcsóbb karbantartás, meg kisebb értékvesztés. A Toyotán nem lesz kuplungozás, meg váltójavítás, vezérműszíjat se lehet cserélni rajta, meg hosszbordásat se. A fék háromszor annyit elmegy rajta, mint a Skodán. Turbó se fog letérdelni.
Szóval nem 150 ezer forint lesz az éves megtakarítás, hanem jóval több.
@Gothard89 Skoda Superb és B Insignia is benne van a 1,5 literben.....Az írásod többi részének valóságtartalmát majd a szakértőbb tagok megítélik, abban nem foglalok állást.
@@Hardverlog
Camry 2.5 hibrid 220 LE 5,9 liter
Superb 2.0 TSI 190 LE aut. 8,3 liter
Insignia B 200 LE aut. 8,47 liter
Adatok a Spritmonitorról.
Fuss neki újra.
@@Gothard89Sprintmonitor teljesen fals adatokat ad, hiszen nem látod, hogy adott km milyen sebességgel és terepviszonyok között teszik meg....Innentől kezdve használhatatlan.....
@@Hardverlog
A Spritmonitor tökéletesen használható abban az esetben, ha nem egy-két darab van az adott típusból, bohócom. Még azt is beállíthatod, hogy minimum mekkora futásteljesítményt szeretnél vizsgálni.
Mint 2019-es Superb 272Le L&K 4x4 tulaj (ex 2. generációs sedán is), azaz a facelift előtti és szintén 170e kmt futott. Ez a videóban szereplő L&K valami puritánabb céges flotta kivitel, mert nagyon sok minden szinte alap hiányzott belőle (pl.: USB-k hátul, szelőztethető ülések, itt már alap volt szinte a LCD műszerfal, hátsó ablak rolók, stb.). Facelift előtt még volt kivehető kislámpa a csomatartóban (lehet facelift után is van, csak ebben nem volt), és ott még külön karon van a tempómat. Telefonról nyitható, zárható, GPS helymeghatározás, állófütés, vicc kategória de van vezető oldali masszás is, hátul 220 inverter, hűthető kesztyűtartó, könyöklő stb. stb. Nekem még bixenon led kombó van, de annak is teljesen korrekt az autómata távfény, kanyarfény funkciója. Továbbá ennek is van fényes bőr kivetele, de azt tisztán tartani azért nem egyszerű.
Állítható futómű, adaptív tempómat, vezetés segítő rendszerek fényévekkel jobbak a Toyotánál... az kb ott jár ahogy ki is néz a belső :)
Fogyasztás olyan amilyen, csak városban, sok dugóval Budapesten simán 15L is, hosszútávon autópályán, autóúton 8,2-8,8 láb függő (asszony erdélyi turán 8 alá is benézett), de 9L max 9,5 160 tempómattal is. Mivel én sokat megyek vele városban és "német" autópályán is 160 inkább, így az 5000km-es átlag inkább 10 körül volt.
4x4 biztos rátesz akár 1 litert is az átlagra és szinte sose használod ki. Játszottam vele már hóban, jégen, kisebb versenypályán, teszi a dolgát. Kikanyarodásnál, eltekert első kerekekkel legalább nem kapar el az eleje, hanem szinte azonnal hátraterhel és kilő.
Visszatérve az én 170-t futott verziómra se gondolja senki, hogy ennyit ment már, pedig azért hátul a gyerekek nyúzák rendesen, nincsenek széteső műanyagok benne. Néha van 1-2 nyikorgó elem, de az is a diletáció alatt / után legtöbbször megszűnik.
Többször mentem vele 600-800km-t szinte egy seggel, simán le lehet vele menni pályán az adaptív tempómat mellett fáradtság nélkül és ha 130-140-150-el mész még tankolni se kell megállni.
Egyetértek a videóban szereplő autó valami nagyon szegényes L&K. A kivehető kislámpa facelift körül eltűnt, állítólag sok volt vele a probléma. Később a könyöklő alatti rekesz világítása is eltűni, illetve a kesztyűtartó sem volt már hűtve a gyártás vége előtt. Amúgy próbáld ki, hogy individuális vezetői profilnál Eco üzemre kapcsolod az adaptív tempomatot! Meglepően sokat tud hozni a fogyasztáson, ráadásul nem megy olyan bólogatósan (fék-gáz), mert kisebb szebességkülönbségnél fékezés helyett hamarabb elveszi a gázt. Ha még a váltót is E üzembe teszed (városban inkább ne!), akkor még a 7 liter alá is be tudsz nézni egy hosszabb úton. Ami a 4x4 hajtást illeti, az kb. 1 litert dob, akár használod, akár nem, mert hát a súly + forgatod a hátsó tengelyt/diferenciálművet és talán még a kardánt is.
Aztán még egy érdekesség, a bi-xeon verziós fényszórókból is létezett olyan, amely tudott kitakarást csinálni a szembejövőknek, hasonlóan mint a Matrix LED. Elég ritka, mert drága extra volt, de létezett.
@@e1sYTchannel jó tudni, nekem olyan a lámpa, picit buta / lassú még szegényke, ilyen erdei utakon néhány tábláról visszaverődő fényt is szembejövőnek érzékel és nagyon lassan adja vissza a fényt arra a részre, de autópályán tökéletes.
Eco-t 3 hétig erőltettem... soha többet :D
Korrekt értekelés!
Ez itt nem általános!Köszi!
Azért van ennél az index karon a tempomat, mert nem adaptív van benne, hanem mezei egyszerű tempomat. Az adaptívnál már külön karon van a kezelés. A többivel egyetértek, ez egy brutálisan alap L&K Superb. Amúgy meg pont ez a fehér csíkos óracsoport szerintem katasztrófa, háttérvilágítás nélkül kb olvashatatlanok a számok rajta. A régi, fekete háttéren fehér betűk ezerszer jobbak voltak, szerencsére nekem az Octavia-ban még olyanom van.
Skoda szerint (is) közép kategória, D szegmens. Nem felsô-közép, E szegmens.
Pistának néhány éve még egész más volt a véleménye. Az alábbi linken elérhető Speedzone tesztben a 25:20-26:40 perc között épp azt ecseteli, hogy a Superb mennyire unalmasan és egyhangúan néz ki, és hogy mennyivel szebb egy Mazda 6-os, és hogy mennyivel jobb egy hibrid Camry, ami - idézve Pistát - az Toyota, ez meg nem, utalva arra, hogy a Superb az sajnos nem egy Toyota. ruclips.net/video/egAIyn-4CsA/видео.htmlsi=9c6GI-EL1KhyDAac
Szóval ennyit érnek ezekben a videókban elhangzó vélemények.
Csak statikus teszt?! 😮
Amerikaban a 80-90es evek fordulojan 10 evig a legtobbet eladott auto… a Honda Accrod volt. Ezt nem en, hanem Clarkson mondja :)
Szoval azert volt ott mar keresnivaloja a japanoknak mar a 80as evekben is.
En a Camryt vinnem.
Nekem bejon.
Ha valakit erdekel, iderakom az egyik kedvencem TG reszt.
ruclips.net/video/LSYD4a3RzW4/видео.html
Hú de paraszt vagyok ,mert kombi mániás vagyok😂😂😂👍🍺
2000-es TDI,igy van tsi. 😂 ...azt hiszem láncos vezérlésű,nem szijas. 😂
boborjanpandacsoki5239
Most akkor bowdenes??😁
Soha egyetlen autógyártó sem adott el annyi autót egy év alatt a világon, mint a Toyota 2023-ban 11.239.039 Közel 1 milliót vertek a volksvagenre úgy , hogy legalább vagy 7 márka tartozik a fosvagen alá. 😂 A számok önmagukért beszélnek.😂
A VW 9 239 512 járművet adott el tavaly, a Toyota 11 233 039 darabot. 2 milliót vert rá, nem egyet.
Superbet választanám kombi karosszériával.
Köszönöm Szépen!
Tamás
Még mindig a thevr csinálta a legjobb autós tesztet😅
hogy sikerült egy élete kezdetén levő autót, egy masszivan B oldalon zenélő kocsit összehasonlítani hasonló áron??? ::(
B oldal? 16 év a magyar autók átlagéletkora, jó reggelt.
@@Gothard89igen, és ennek mi köze a hsz hez?
@@loller37 Definitíve nem futhat a B oldal, ha az átlagkor felét se érte még el a Skoda, ez nem túl bonyolult.
@@Gothard89 150-160ezer km után jönnek a massziv drága szervizek...igy értve B oldal
@@loller37
Milyen drága szervizek jönnek 150 ezer után?
Pont van nálam egy Lexus ES 300h ami valahol egy camry és van saját superbem. Én javasoltam a lexust az unokahúgomnak. Egy hét használat után valamiért jobb volt a superbet vezetni az ulőlap nagyon rövid a lexusban az zavart meg amikor a könyökömet az ajtóhoz támasztottam az kékülést okozott :D a csomagtartót csak nyitni lehet gombra. A user interface az megszokás kérdése el kell olvasni a használati utasító könyvet nincs mese és nemfogsz örjöngve ordítani a buta debil autómatikus fényszóróra stb... A superb 2018as kicsit fapados amúgy van 220 vagy 210v csatlakozó hátul + 2db usb a hamutál helyet de elég a start stop gombot kinyomni indítás után amúgy nempofázik. A Lexus az feszt csipog. A lexus az nemrugózik olyan lágyan és a kormányt is jóval nehezebb tekerni ez viszont valakinek fordítva jön be. Örülök ha látok más kocsit is az úton mint valami VW koncernt de nemvagyok benne biztos hogy cserélnék. A fogyasztás az mindkettőben remek a superb talán hatékonyabb az országúton. Az enyém 2.0 tdi 110kw 6sb manuális. CVT a comfort módban azért próbál nemüvölteni azt megkell hagyni engem nemzavart. Jó kocsik ezek de látni hogy a camry/ES minden kontinensre volt tervezve a superb pedig próbál európai maradni és azokat az értékeket hozza amik hozzánk álnak közelebb. Menni kellet volna velük egy kört mert így allóhelyzetben nehéz eldönteni.
Jó nagy lett az a pocak😀
Most kezdtem nézni a céges autóm egy ugyan ilyen Camry… kiváncsi vagyok a végére 😅😅
Eddigi tapasztalatok?
@@Csak-Énelső japán autóm picit féltem tőle…
Semmi baja nincs, működik mint egy svájci óra. 46.000 km van benne. Egyszer kattant be az Apple CarPlay. De újraindítás után ment. Kötelező szervizek 15.000 kent és egyszer cseréltek ablaktörlő lapátot. 2,5 éves.
Ha nem zavar, hogy 180 km/h a vége, akkor bátran ajánlom. Skodától fényévekkel jobb
@@ElDiablo024 Köszi a választ.
@@Csak-ÉnBizony az enyém is 2,5 éves, de 90 ezer van benne. 5,5 liter a 90 ezres átlagom. Hibátlan. Most voltam 90 ezres szervízen.
Imádom ahogy habzó szájjal előbújnak a toyota tulajok ilyenkor... számomra nem több mint egy közlekedő edény, egy mozgó esernyő. Elismerem hogy ha kell egy autó ami megbízható és nem drága szervizelni nincsenek igények akkor japán autót vesz valaki de én bármelyik vw csoportos terméket előbb venném. A teszt tényleg fura volt menés nélkül illetve az erőltetett humorizálás fölösleges volt.
Melyik Toyota tulaj lát bele többet, mint hosszútávú megbízhatóságot, valamint alacsony fogyasztást és szervizköltségeket?
@Gothard89 mindenbe bele kell kötnöd amit írok?😀 Olvass szét itt és meglátod
@@IstvanDarabos
Te már biztos szétolvastál, idézz már pár ilyen kommentet.
Bár aki egy autó szélességét se tudja megállapítani két kattintással, attól nem várok többet.
@Gothard89 jól van ügyes vagy, nézd meg a carsized oldalát aztán kötekedjél
@@IstvanDarabos
Ott is az van, amit én mondtam, te bohóc:
"Width with folded mirrors"
Magyarul: Szélesség behajtott tükrökkel.
Az ID.7 esetében pedig "Szélesség visszapillantó tükrök nélkül: 1 862 mm".
Kell még tovább magyarázni, hogy mi a különbség a behajtott tükörrel és a tükör nélkül mért szélesség között?
Szerintem kifejezetten szép forma a Camry de ezek a kicsi, alapfelszereltséghez járó kerekek tönkreteszik.
Ez egy majdnem alap camry...alma-körte
Csak a Superb Felső-középkategória.
A Camry tudtommal középkategória.
Honnét szedted ezt az ostobaságot? A Camry 2 centivel hosszabb, mint a Superb.
Az Avensis a közép.
A Toyotával nekem is ez az egy bajom van, hogy nem rúgták még ki az összes dizájnert. Ha valami értelmes emberek terveznék a külsőt és a belsőt, akkor nem győznék a megrendeléseket. Már ha maradnak a megbízhatóság és tartósság útján. Mert hallottam már olyat hogy kissé lejjebb adtak már ezekből az utóbbi években.
Biztos nagy szükség van a tanácsaidra a Toyotánál, ha kisegítenéd őket, akár még a legnagyobb gyártók is lehetnének.
Oh, wait...
Te, ezek szerint az nincs meg neked, hogy tavaly 650 ezret elpattintottak a fenti Camryből, amivel toronymagasan a világ legnépszerűbb szedánja?
Tök jó, hogy végre találtatok egy telét az egyik operatőrnek, ez 200%-kal javította a vizuális élményt.
De az milyen már, hogy EGY MÉTERT se mentetek az autókkal? 🧐
Tetszett, köszi.👍
Jó ég mióta várok egy ilyen összehasonlítás a két hatalmas kedvencemről és vágyamról, ha már a Mondeot beszántotta a gyökér Ford. :D
A vevők szántották be, amikor nem vették meg.
Kínában tudsz venni új Mondeót, ha kedved szottyan...
Itt nem lehet győztest hirdetni. Két teljesen más világ. Józan ész vs. érzelem. Ha racionálisan gondolkodom akkor a Camry, ha az érzelmeim vezérelnek, akkor a Superb. Józan ész és emóciók mellett azért kell még hozzájuk egy nagy rakás pénz megvenni ill. fenntartani (főleg a Skodát).
Egyikse.De ha skodában nincs elektromos faszkodás akkor egyértelmű skoda nem trolibusz
Beülve egy magasabb családnak óriási az eltérés a Superb javára!
A Skoda térkínálata, komfortja hosszútávon átlag feletti.
A japánnak mások az erősségei!
Az a kérdés, kinek mi a fontosabb!
De szép zöld volt itt az összes minden...
Nem most vettétek fel 😊
A Volkswagen csoport szerintem kezd gáz lenni...
Csak addig szabad megtartani ameddig van garancia!!!! Aztán mélyen zsebbe nyúlni!
A Camry jó és racionális választás...
Beszelunk itt minosegrol meg miegymas mikozben ezek az autok eszak amerika taxiai meg uber es lyft autoi. A camry-nak harom dolognak kell megfeleljen. Legyen nagy a belter, legyen alacsony a fogyasztas, es menjen el 800.000km-t fekbetet cserekkel meg olajcserekkel. Az, hogy magyarorszagon ez a "lakossagi luxus" az magyarorszagot minositi nem a toyotat.
A Skoda sokkal szimpib, de 170000 km- rel semi képpen nem venném meg. Ez a Tolyota hátsó csomagtartó kinyitása elég béna nem praktikus.
Milyen legyen egy szedánnak? Könyörgöm, a szedánnak az a fő ismérve, hogy nem nyílik együtt az üveggel a csomagtérajtó. A Superb egy liftback, ők trükköztek egy kicsit.
Szarabb pakolni a Camrybe, viszont télen nyitott csomagtartónál nem küldöd a hátul ülők nyakába a hideget, illetve a karoszéria is sokkal merevebb.
@@e1sYTchannel Mitől merevebb a karosszéria? Attól a pléhlemeztől, ami a Camryben elválasztja a hátsó üléssort meg a csomagtartót?
@@EGQP
Igen .
+ a ragasztott üvegnek is nagy merevítési szerepe - hatása van.
@@kulcsarjozsef2792 Egy Trabant esetében biztos igaz, amit írsz.