2022 05 11 Szeged

Kedves Nézőink!
A kommentelés új felületünkön keresztül lehetséges, eseményeinket is itt találjátok meg.
templom-ter.hu/
Köszönjük, hogy nézitek videóinkat!
Találkozzunk a Templom térben!
**********************************
Én most egy mágikus pékségbe hívlak titeket, ahol egy láthatatlan, ízetlen, szagtalan, tömeg nélküli tésztából a legfinomabb süteményeket süti az ezer szemű és ezer kezű pék különböző töltelékekkel a létezés sütőjében - ezek lennénk mi.
Belemerülünk ezekbe az egyéni kis töltelékekbe és nem látjuk meg, hogy a tésztánk bizony közös - ekkor a töltelékek elkezdenek harcolni egymással és nem látjuk át a saját közös lényegünket.
Nézz magadba és az a sok-sok minden, ami az elmédnek a tartalma, az elindulhat visszafelé a sütő alagúton és visszaalakulhat azzá a lényeggé, ahonnan az vétetett.
A zen nem más, mint ennek a lényegnek a közvetlen tapasztalása.
Kiderül, hogy mindenki a saját pékműhelyében pék - de megrekedünk az inasságnál.
Amikor kiderül, hogy valahol éretlen vagy, sok a sületlenség, akkor a válság tüzében egy sütemény sül ki belőled, egy újabb énség, egy újabb személyiség előjön.
Az igazi kérdés tehát az, hogy tudunk-e másra hallgatni, mint a kényszer, tudunk-e másból tanulni, mint a szenvedés?
A feladatunk az, hogy a teremtő és teremtett mivoltunkat egyszerre belássuk.
A dolgunk rendkívül egyszerű: ezt az egyszerűt és tisztát kellene megtalálni és hidd el, hogy ehhez nem a túl sok gondolkodás vezet.
Abban a pillanatban, hogy a traumáidat, a véletlennek tűnő baleseteket, a szerencsétlenségeket már te a saját teremtményeidnek tekinted, látod a részedet bennük, akkor megszűntél pusztán csak teremtettnek lenni.
Rendkívül érdekes képződmény az ember: az öröklét vágyából és a múlandóságból van összerakva, a tökéletesség vágyából és a folyamatos hibázásból és javításból van összerakva, a szabadság kitörölhetetlen élményével, vágyával vagyunk megáldva és folyamatosan észrevesszük a függő viszonyainkat - hogyha ezek a paradoxonok nem lennének bennünk, akkor nem tudnánk igazi önvalónkat tapasztalni.
Akármilyen tudományterület, vallás, művészet, történelem és egyéb szemüvegén keresztül nézed, az emberkép enyhén szólva homályos - ha ez nem világos, akkor a kapcsolataink sem világosak, mert valójában nem tudjuk, hogy kik vagyunk, és így nem tudod elfogadni a másik ember kilétét.
Amióta zen gyakorlónak vallod magad, azóta te minden nap ülő meditálsz?
Hogyan tudom abbahagyni az önszabotázst?
Ki szabad mondani, hogy rendben van az élet?
Le kell rakni a duális világnak a sarokköveit, hogy "milyen ember légy gyermekem", és ehhez képest majd ő járja az útját - de ha ezt a szülő nem adja meg, a gyereknek nem lesz hitrendszere, értékrendje, életrendje.
A közepet hogy tudom megtartani legkönnyebben?
Hogyan tudom levetni a korábbi érzelmi karmáim és megszokottságaim általi meghatározottságot?
Mit kezdjek a felmerülő haraggal és a vele járó gondolatokkal, érzelmekkel?
Ülő meditáció alatt az elme által vetített képeket le lehet-e állítani valamilyen módszerrel?
Gyerekkorom óta él bennem az érzés, hogy nem szeretnem saját magam és engem senki sem szeret, és mostanra annyira erős lett, hogy belefáradtam - hogy lehet ebből kikecmeregni?
Miért van az, hogy amit tagadok vagy el akarok távolítani magamtól, az bevonzom?
Három felnőtt gyermekünk van és az egyikőjük függő - lehet, hogy én traumatizáltam őt gyerekkorában?
Milyen módszert tudsz javasolni arra, hogy az a bizonyos hátizsák kinyíljon és egy kicsit beszédesebb legyen a tudatalatti?