Kivándorló magyarok, akik hazatértek | „Mindenképp outsiderek maradunk”

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 1 окт 2024
  • 2010 óta folyamatosan nőtt a kivándorolt magyarok száma, arról azonban kevés szó esik, hányan térnek vissza Magyarországra, és miért. Pedig a migráció legtöbbször nem “egyirányú”, legalább annyira jelent vissza- vagy továbbvándorlást, mint kivándorlást. Hosszú idő óta 2020 volt az első olyan év, amikor a Nemzeti Egészségbiztosi Alapkezelő taj-adatai alapján több magyar tért vissza Magyarországra, mint ahányan kivándoroltak. A koronavírus-járvány pedig sok esetben még jobban ráerősített a magyarok honvágyára. Olyan magyarokkal forgattunk, akiknek a pandémia adta meg a végső lökést a döntésben.

Комментарии • 339

  • @DWMagyar
    @DWMagyar  2 года назад +19

    Köszönjük, hogy ilyen sokan osztották meg a gondolataikat a témában! Továbbra is várjuk a kommenteket, akár a külföldön élők, vagy hazatérők tapasztalatairól, akár a költözést fontolgatóktól.

  • @Berkanann
    @Berkanann 2 года назад +101

    Ugyan mindössze 11 éve élek külföldön, de szerintem egy nyelvet meg lehet tanulni 8 év alatt, és a kint született gyerek már nem lesz kívülálló. Ezek csak hivatkozások, amik elfedik a valódi okokat. Ilyenkor érdemes egy kis önvizsgálatot tartani. Minden jót a haza költözőknek!

    • @antalitok1087
      @antalitok1087 2 года назад +21

      Igen, a gyerek résszel én sem tudok egyet érteni, az a gyerek ott nő fel, oda jár óvodába, suliba így az ő nyelvtudásával nem gondolom hogy már probléma lenne. Nekem picit az jött át hogy annyira nem is nagyon igyekeztek beilleszkedni és kicsit kifogásként jön le.🤷‍♂️

    • @gaborb6577
      @gaborb6577 4 месяца назад +2

      Akkor rajta, tárgyalj csak németekkel. Nem a nyelvet kell megtanulni, hanem azt a részét, ami az életszemléletből származik. Azt soha nem tudo megtanítani. A gyerekednek is átörökíted, mert óvoda előtt tanulja meg. Csak ahol az egyik német, az tud beilleszkedni. Amúgy a magyar nyelv sem könnyű, de legalább ez a gondolkozásbeli eltérés nincs.

  • @belaeles
    @belaeles 2 года назад +91

    Ez a "Mindenképp outsiderek maradunk" talán a legnagyobb közhely a kivándorlással kapcsolatban, csodálkoznék, ha nem hallanám/olvasnám valamelyik formáját minden ilyen témánál.
    "Anyagias külföldpártiak", "X idő alatt miért nem tanult meg beszélni vs. 2 nap alatt vízfolyás". Észre kellene venni, hogy nincs előre megírt definíciója a kivándorlóknak, hanem egyéni emberi sorsok vannak. Más életcélokkal, más értékrenddel, más háttérrel, más prioritásokkal, más tervekkel, más álmokkal, más képességekkel. Akármennyire is szeretné az orbáni nevelés két bitesre egyszerűsíteni az összes kérdést, nem pénzéhes hazaáruló mindenki, aki máshol keresi a boldogulását, de nem is lusta szerencsétlen vagy hős hazafi, aki mégis hazatér.
    Miért nem tanul meg valaki azonnal egy nyelvet? Néha évek szükségesek, amíg az ember rájön, hogy az aktuális helyzetét többé már nem átmenetinek, hanem állandónak tekinti. Néha éveken keresztül dolgozik valaki külföldön kizárólag a honfitársaival körülvéve vagy olyan - tipikus bevándorló - munkakörökben, ahol nulla lehetősége van az előrelépésre ilyen téren. Néha három műszakban kell dolgoznia, túlóráznia és gondoskodni a feleségéről és a kisgyermekekről, amíg azok picit nagyobbak lesznek és már ketten tudnak tenni a jövőjükért, így neki is lesz több ideje tanulni, tanfolyamra járni. És igen, néha olyan is van, hogy egyszerűen csak lusta az ember, vagy gyenge képességű. Ezernyi más oka is lehet, ezért nem szép dolog úgy ítélkezni, hogy nem jártunk a cipőjében. Ráadásul nem arról van szó, hogy nem beszélnek németül, hanem nem olyan szinten, mint szeretnének, ami lehet éppen felsőfok is. Nekem is volt már olyan magyar kollégám, akinek saját bevallása szerint perfekt volt a német nyelvtudása...amibe már az igeragozás, igeidők mint olyanok nem fértek bele, mindent T/1-ben és jelen időben mondott.

    • @stewfire4916
      @stewfire4916 2 года назад +9

      Főleg az húzza alá azt hogy valami nem őszinte az elmondásukban, hogy saját bevallásuk szerint sem tudnak eléggé németül, 8 év után sem. Illetve az is furcsa, hogy mindketten művészek, tehát nincs feltétlenül állandó keresetük, ráadásul azért a művészek sikerességéhez ismertség kell, ami pedig csak hosszú idő után alakul ki.

    • @laistvan2
      @laistvan2 Год назад +3

      Ez nem. igazan így megy. En UK-bol tudom, hogy az echte angolok(ahogy a nemetek, skandinavok stb.) nem keverednek. Az ottani népek vagy kialakitjak a kis gettoikat, ahol jol erzik magukat(lengyelek, brazilok, spanyolok, feketék(azoknal is országonként kulonulnek el vagy no go zonaban élnek), indiaiak, pakisztaniak, bangladeshiek stb stb. Ezek pl a nőt is otthon penzert veszik es ugy hozzak UK ba. Nem lep le meg egyebek. Soha nem lehet tökéletesen megtanulni a nyelvet csak annak, aki oda született.

    • @asiklosi
      @asiklosi Год назад

      @@laistvan2 Ne haragudj ez igy tisztán általánosítás, azaz bullshit. Az "echte angolok", ha létezne ilyen hülye definíció, nem egyfélék lennének, hanem igencsak diverz társaság. Az én ismeretségi körömben levő, általában magasan kvalifikált "echte angolok" minden további nélkül keverednek. Manchesteri ismerőseim körében a "szakmunkás végzettségű" "echte angol" kollégák is vígan keverednek. Persze, ha az "echte angolt" mondjuk a munkásosztály lecsúszott és alapból idióta képviselőit jelenti, akkor akár igazad is lehetne 🙂

    • @nagyadam8813
      @nagyadam8813 Год назад +1

      @@laistvan2 Meg lehet tanulni a nyelvet csak nem lesz soha anya nyelvü mivel törni fogja,idő után a magyart is itthon,ott van náci swarci élő példának,50 éve él kint az USA ba vagy még több és most is érthetetlen amit mond,mivel német ajku a nyelve és nem angol totálisan töri az angolt és ő maga is tudja.

    • @laistvan2
      @laistvan2 Год назад +1

      @@nagyadam8813 Ez nem baj ha van egy kozosseg, ahova be lehet illeszkedni. Csak pl a magyaroknal, szlovakoknal stb. nincs(csak a lengyeleknel, braziloknal stb.) Vagy beilleszkedni egy masik kisebbseghez. Neha a tobbseghez is sikerul ha van valami specialis elonye, de altalaban nagyon nehez. A legjobb ha nem lakik valaki ketlaki eletet, mert annak nincs semmi ertelme.

  • @laszlosebestyen4775
    @laszlosebestyen4775 2 года назад +94

    Kíváncsi lennék úgy egy vagy fél év múlva hogyan illeszkedtek vissza és miilyenek a tapasztalataik, mert szerintem úgy lenne teljes a kép.

    • @hurka.design
      @hurka.design 2 года назад +2

      +1

    • @Innoseductive
      @Innoseductive 2 года назад +1

      +1

    • @laistvan2
      @laistvan2 Год назад +11

      Azota ujra kinn vannak.

    • @tiboramann2071
      @tiboramann2071 Год назад +1

      @@laistvan2 Ez nem igaz. Otthon vannak és gazdálkodnak, megnéztem. Mesgye néven megtaláljátok őket Facen. Mármint Virágot és Endrét, akik Berlinből jöttek haza.

    • @PoloHungary
      @PoloHungary Год назад +2

      biztos már megbánták itt csak válság és recesszió van állandóan, nincs jövő!

  • @TheFepe20
    @TheFepe20 2 года назад +112

    Nem tudom ki hogy van vele, de kétévente járok haza és nagyon ritkán kapok megerősítést, hogy költözzek már haza, pedig az ismerőseim egy része soha nem fog külföldre költözni. Elmentem a volt dokimat meglátogatni, azt mondta vissza ne jöjjek, mert ott könnyebb nekem beteg emberként. Édesanyám a nyugdíjból alig jön ki kb. Ilyet, hogy egy nagyobb váratlan kiadás...felejtsd el! Küldenem kell haza akkor pénzt. A tanár testvérem 40 évesen még 12 éves lefingott német autókat tudott max megengedni magának, mert gyerekeket is akart nevelni. Szerintem a legkeményebb része a külföldre költözésnek, hogy be kell látni a generációs csóróságot, amitől a magyarok nagy része szenved. Te még azért küzdesz, hogy valahogy kiköltözz egy jobb albiba, miközben a helyiek gyerekeinek már sok mindent meg tudták teremteni a szülők, nagyszülők addigra. Van aki ezzel képes élni és van aki nem, ezért inkább hazamegy és vesz egy ingatlant, hogy ezt a részét maga mögött tudja. Viszont ettől még Magyarország semmivel sem lett könnyebben élhető hely a többi X millió magyarnak.

    • @desilvakym1544
      @desilvakym1544 2 года назад +2

      Melyik orszagban elsz?

    • @akosh99
      @akosh99 2 года назад

      @@desilvakym1544 irrelevàns kérdés

    • @desilvakym1544
      @desilvakym1544 2 года назад +2

      @@akosh99 csak kíváncsi voltam,hogy nyugat-európa vagy ázsia

    • @georgiakerek7999
      @georgiakerek7999 4 месяца назад +1

      Nyugat, a hazugsag, nyugtalasag.... nyugdijbol nem lehet megelni itt sem.

    • @denagyok
      @denagyok 2 дня назад

      16 éves elmúlt az autónk és nem tudnánk most újat venni. A második otthonunkat újítgatjuk (az elsőt elvitte a svájci hitel), de nem 25 évesen... A gyerekek nem tudni miből fognak továbbtanulni, és kvázi tartalékaink sem igen vannak. Ez biztos jobb kint. Még nem vagyunk betegek de öregedni fogunk. Az ellátás gyakorlatilag megszűnt, pedig a fél fizetésed elviszi a tébé. Viszont nem vagyok róla meggyőződve, hogy egy világválság idején nem tökmindegy-e, hogy hol vagy. Azért utazgatnak ideoda az emberek, mert keresik a helyüket hol jobb nekik. Ez mindenkinek más lehet, és most nagy a káosz. Kívanom hogy mindenki ott tudjon élni ahol jól érzi magát. ❤

  • @subifori1353
    @subifori1353 2 года назад +55

    2023: Vazul és családja ráébred hogy a hazájukban még jobban outsiderebbek, bepakoltak a kocsiba és ....

    • @levako05d
      @levako05d 2 года назад +8

      Pontosan. Főleg, ha nem jut eszébe magyarul a kívülálló vagy hiba (defect) szó.

  • @ittisjartam8913
    @ittisjartam8913 2 месяца назад +3

    2024 augusztus. Jó volna tudni, hogy még mindig jól érzik-e magukat Magyarországon?

  • @anoftc
    @anoftc 2 года назад +39

    "húsz éven át éltek külföldön, Berlinben nyolc évig voltak. Három nyelven beszélnek, de a németet nem tudták olyan szintre fejleszteni, hogy magabiztosan tudjanak kommunikálni."
    B...szki, aki 8 év alatt nem tanul meg németül, az ne is legyen Németországban ...

    • @InterestingExplained
      @InterestingExplained 2 года назад +4

      Szerintem itt arról van szó, hogy otthon és baráti körben csak magyarul beszéltek és németül még mindig nehezen jön a szájukra a mondanivaló. Kicsit erőltethették volna jobban a társasági életet németekkel.

    • @ditta8416
      @ditta8416 2 года назад +8

      Eszerint a harom masik nyelvet is annyira szarul beszelik mint a nemetet. Ha vki beszel pl. angolul konnyebb a nemetet elsajatitani es forditva is igaz. En 25 ev utan sem vagyok perfect a valasztott orszagom nyelven, de sosem kertem elnezest, hogy…..
      A legjobb nyelviskolak a munkahelyeim voltak, feliratozva nezni a TV musorokat, es nem torekedtem honfitarsaim baratsagara sem.
      A legjobb dontesem volt, hogy eljottem, nem vagyom vissza!

    • @istvanvesze1762
      @istvanvesze1762 2 года назад +1

      Lehet pénzt kaptak a riportért.

    • @DWMagyar
      @DWMagyar  2 года назад

      Kedves @István Vesze! Röviden: Nem kaptak pénzt a riportért.

  • @Zoltan-sb2hh
    @Zoltan-sb2hh 3 месяца назад +3

    Olyat mutassatok, aki Magyarországon kereste meg a pénzt és Németországban vett belőle ingatlanokat 🧐

    • @sandornagy6777
      @sandornagy6777 2 дня назад

      Márta Imi? Ja nem németben vásárolt!

  • @Cindylady87
    @Cindylady87 Год назад +23

    Én is éltem 4 évet Németországban és teljesen más tapasztalataim vannak! Mivel rengeteg bevándorló van, mindenféle országból velem sosem éreztették hogy hátrányban lennék, sőt a magyarokat kifejezetten szeretik a németek. Én azért költöztem haza mert hiányzott a családom és a barátaim és szerencsés helyzetben voltam anyagilag.

  • @HUBAsztikus
    @HUBAsztikus 2 года назад +34

    es akkor mi van, ha vki outsider? mennyivel jobb insider-kent? (insider az vmi polikiai kegyelt?)nem hinnem, hogy nemetorszagban nincsenek dialektusok. vagy esetleg egy osztrak/svajci/nemet ugyanugy beszel? udv hollandiabol

    • @borspeti
      @borspeti 2 года назад +4

      Mindig is csak egy keleteurópai leszel. Téged mikor hívtak a kollégák magukhoz vagy hozzád mikor mentek? Kb a beházasodás az egyetlen, ami megoldás lehet erre.

    • @baaltaz
      @baaltaz 2 года назад +4

      Üdv Hágából ;)

    • @mehlindiinthewebway3910
      @mehlindiinthewebway3910 2 года назад +26

      @@borspeti Öt éve élünk a párommal Németországban, egyetlen magyar barátunk sincs itt. Ő 90, én 70%-ban német legénységű munkahelyen dolgozunk. Ő sokkal nyitottabb személyiség, így az itteni baráti társaságunk nagy része hozzá tartozik. Rendszeresen megyünk sörözni, kirándulni, vagy látogatjuk meg őket, tartunk házibulit nálunk. Nekem is van pár "saját" barátom/barátnőm, akivel gyakrabban találkozunk vagy főzünk valamelyikünknél, edzeni is az egyik munkatársnőmmel/barátnőmmel járok. Mindannyian harmincasok vagyunk, ha ez bármit is hozzátesz a dologhoz. Kívülállók? Nyilván. Az is igaz, hogy Bajorországban és nem pl. Rostock-ban lakunk, az emberek itt sokkal barátságosabbak és érdeklődőbbek, mint északon. Mindketten értelmiségiek vagyunk, ez is valószínűleg segít abban, hogy elfogadjanak minket a németek. A párom ráadásul sváb, aki anyanyelvi szinten beszél németül, még ha fura is a kiejtése az itteniek számára. Szerintem nagyon ember- és környezetfüggő, hogy mennyire tudsz integrálódni külföldön, nem hiszem, hogy nagyon elnagyolt általánosításokon kívül rá lehetne húzni egy sémát a külföldi magyarok helyzetére. Mindenesetre mi a baráti körünkben nem érezzük magunkat "csak keleteurópainak", mert senki nem érezteti ezt velünk. Hasonló a zenei ízlésünk, a kulturális érdeklődésünk, a politikai véleményünk, mi azt a fajta "européerséget" testesítjük meg, amit OV kormánya annyira nemzetidegennek tart. Így is lehet.

    • @HUBAsztikus
      @HUBAsztikus 2 года назад +5

      @@borspeti normalis vagy? szerinted mikor akarok en a kollegaimmal a munkaidon kivul barmit is csinalni (fuggetlenul attol, hogy a kollegaim nemetek.hollandok vagy magyarok)? max egy penteki sor ha a CEG FIZET. vannak nekem Barataim, nah meg haverjaim a csaladomrol nem is beszelve. en semmit nem akarok csinalni veluk munkaidon kivul. foleg egy smucig hollandal/nemettel. a bbq party-ra a belepo, gondolom az lenne hogy vihetnek, hust o meg biztositja a helyet, esetleg tuzt :)).Magyarorszag a Wikipedia szerint centraleuropa resze. kelet az bulgaria. en nem tartom MO-t keletEU-nak.

    • @norbi4317
      @norbi4317 2 года назад +1

      @@HUBAsztikus Földrajzilag ugyan nem kelet, de politikailag, kulturálisan, mentalitásban szóval mindenben igenis az.

  • @strobi0001
    @strobi0001 Год назад +22

    Nekem ha honvágyam adódott, (az első évben volt ilyenre alkalom), csak elutaztam Magyarországra 1-2 hétre és egyből elmúlt 🙂Persze ismerősöket illik meglátogatni időnként továbbra is. Ilyenkor mindig feltértékelődnek bennem a kintlét előnyei. A sikeres beilleszkedéshez pedig nyitottnak kell llenni, első lépés, hogy magyar bulik és rendezvények helyett szocializálódj helyiekkel, jó lehetőség erre egy helyi sportklub, vagy a hobbidnak megfelelő társasággal való kapcsolatépítés.

    • @gaborb6577
      @gaborb6577 4 месяца назад +1

      Nem lehet helyi klubba beilleszkedni, oda születni kell.

  • @belaeles
    @belaeles 2 года назад +90

    Nyolc éve vándoroltunk ki Németországba, és mi inkább úgy vagyunk vele, hogy akármilyen nehézségekkel kell szembenéznünk nap, mint nap, az már szinte nevetséges ahhoz képest, ami "otthon", Szabolcs megyében várna minket. Az állandó kuporgatás, a lemondás mindenről, a füstbe ment tervek, a négyzetre emelt kilátástalanság, a létbiztonság hiánya, a félelem a holnaptól..a mai napig előfordul ettől a szorongástól egy-egy rossz álom, szerencsére egyre ritkábban. Ehhez még jön hozzá az egyre szélsőségesebb fasizmus, a totális agyhalál, az EU legkorruptabb rendszerével. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem ápolóként (asszony) vagy pedagógusként (én) élünk röhejes jövedelemből. Első generációs bevándorlóként nincs Wurstból a kerítés, de a kölyöknek már reményeink szerint egy fokkal könnyebb dolga lesz, a nyelv már most is anyanyelvi szinten megy neki, az egzisztencia teremtése meg éppen folyamatban van.
    Ugyanakkor elismerem, hogy nem mindenkinek való ez, aki jobban érzi magát Magyarországon és ott is olyan életet tud élni, amilyet szeretne, az ne habozzon!

    • @desilvakym1544
      @desilvakym1544 2 года назад +4

      Ezzel csak 1 baj van
      Latin-Amerikaban kb a legrosszabb a vilagon a megelhetes megis minden magyar oda akar menni meg az a pelda

    • @stewfire4916
      @stewfire4916 2 года назад +7

      @@desilvakym1544 még senkit nem hallottam erről nyilatkozni, a többség első világ béli országokat vesz célba

    • @TheCsszr
      @TheCsszr Год назад +17

      Elég szomorú, hogy pedagógus létedre azt hiszed, hogy fasizmus van Magyarországon.

    • @valent16n1
      @valent16n1 Год назад

      @@TheCsszr Amíg benne élsz nem látod annak, mert természetesnek veszed. De amint külföldre mész és kívülről szemléled Nyugatról mi történik itthon akkor bizony szembesülsz azzal hgoy tényleg fasiszta ez a rendszer.

    • @patriciaszabo8015
      @patriciaszabo8015 Год назад +1

      ​@@TheCsszrnem kéne sorososni mert az a csávó zsidóból van.

  • @norbert1281
    @norbert1281 11 месяцев назад +10

    Jókor jöttetek haza.
    Pont amikor előre megyünk. :)

    • @peterfulop8498
      @peterfulop8498 10 месяцев назад +3

      Top...😂

    • @ferlak3620
      @ferlak3620 9 месяцев назад +1

      Hát igen,mert az idióta "nyugat" az ugye "előre" megy! 😂Nemsokara a muezzinek obegatasat lesz kötelező hallgatni,és ezeknek köszönhetően nem lesz már pénzük sem a hülye németeknek, angoloknak, franciáknak,de az ott élő buta kivándorlóknak sem.Csak várjatok ki a szebb muszlim jövőt.😢

  • @timearabnekovacs9614
    @timearabnekovacs9614 24 дня назад +3

    Sok sikert otthon, de èn a második otthonomnak èrzem nèmetországot, a gyerekeimnek nèmetorszâg az otthon soha nem költöznének magyarországra. Nővérként dolgoztam otthon 15 évet elég volt, itt boldogan dolgozok .Ki mit èl meg , èn itt kaptam elöször megbecsülést a munkám miatt.

    • @star-wp1tk
      @star-wp1tk 9 дней назад

      Nem minden gyerrk egyfirma ,az enyem 10 ev utan azt mondha, itt nem akar elni. 9 eves volt amikor kijottunk, megsem erzi ezt otthonnak ,es sajnos Magyarirszagot sem. Szeret hazamenni de csak nyaralni.Felek ,nem lesznek gyokerei sehol sem.

    • @timearabnekovacs9614
      @timearabnekovacs9614 8 дней назад

      @@star-wp1tk èn azt mondom az enyèmeimnek a haza ott van ahol szeretsz èlni, ahol tudsz dolgozni abból megèlsz ès ez nem feltétlenül nèmetorszàg, a mai fiatalok màsok, az enyèmeim több nyelvet beszélnek szerencsére ìgy később ők tudják eldönteni hogy hol jó nekik. Mi belekènyszerültünk ebbe a helyzetbe a frankos hitelünk miatt azért vagyunk itt, de nekik màr van választásuk ès ezt a szabad választást tartom fontosnak.

    • @star-wp1tk
      @star-wp1tk 8 дней назад

      @@timearabnekovacs9614 szerintem az otthon ott van ahol a csalad, es az nem biztos, hogy ott van ahol a legjobban megelsz.
      Megakadalyozni en sem akarom a valasztasat, de gyokertelen ossze vussza vandorlo embernek sem szeretnem.latni, ahogyan sok gyereknel latom sajnos.

    • @timearabnekovacs9614
      @timearabnekovacs9614 8 дней назад

      @@star-wp1tk gyökerek , itt megtanultam, hogy a gyökerek sokszor visszatartanak attól, hogy boldog legyél, sok embert ès kultúrát megismertem hihetetlen jó embereket ès egyik se volt szomorú mert másik országban èl. Hozzàk magukkal a kultúrájukat ès őrzik a hagyomànyaikat èn is ìgy teszek, ès boldog vagyok és a családom is. Szép napot neked.

  • @juditpecsi4840
    @juditpecsi4840 2 года назад +17

    27 eve elek kanadaba, de sose koltoznek vissza tobbet. Az egyeduli dolog csak a hianya a csaladnak. Kanadaba en megtataltam amit kerestem. De hat a kivandorlas nem mindenkinek jon be elismerem.

    • @ytgyuszko
      @ytgyuszko 2 года назад +1

      Mit talaltal meg Kanadaban, amit kerestel?

    • @juditpecsi4840
      @juditpecsi4840 2 года назад +2

      @@ytgyuszko Roviden, nekem bejott!

    • @ytgyuszko
      @ytgyuszko 2 года назад +2

      @Georgina Maroti ez most elgondolkodtatott, es magamra ismertem. bar en nem jottem tul messzire, csak Bp-től 400 km-re, de ugy erzem, hogy biztonsagot ad, itt a bizonytalan kulfoldon az, ha magyar ember van a kozelemben. erdekes, biztos valamifele regresszio, eddig ezen nem is gondolkoztam, hogy ez jo vagy rossz.

  • @EvangelionPower
    @EvangelionPower 2 года назад +41

    Aki 11 év alatt autentikus környezetben nem tanulja meg egy ország nyelvét társalgási szinten (és még nem is kínairól van szó, hanem egy latin betűs indoeurópairól, amiből ráadásul egy rakás jövevényszavunk van az egykori Monarchiának köszönhetően), mindezt úgy, hogy amúgy 3 másik nyelvet meg tudtak tanulni... hát bocsi, de az ilyen simán életképtelen.

    • @anoftc
      @anoftc 2 года назад +4

      "Életképtelen", vazz, ezt a szót kerestem, köszi :)

    • @HUBAsztikus
      @HUBAsztikus 2 года назад +5

      dehogy életképtelenek, csak siman muveszlelkek:) az ilyeneket szoktam sajnalni(vagy nem):D

    • @EvangelionPower
      @EvangelionPower 2 года назад

      @@HUBAsztikus Hemingway is művészlélek volt, mégis végigharcolt két világháborút és beutazta a világ legkegyetlenebb sarkait. Brian May is művészlélek, mégis főállásban csillagászként dolgozik. Jules Verne is művészlélek volt, mégis egy rakás találmány, ami az ő regényeiben jelent meg először, azóta megvalósult. Leonardo Da Vinci is művészlélek volt, mégis rengeteg felfedezést tett a matematika és a mérnöki tudomány terén.
      A művészlélek meg az önsajnáltató semmirekellő nem ugyanaz.

    • @valent16n1
      @valent16n1 2 года назад +1

      @@HUBAsztikus Életképtelenek bizony. Aki nem tud egy nyelvet 8 év alatt anyanyelvi környezetben, anyanyelvi szinten tanulni ott talán érdemes önvizsgálatot tartani.

    • @gyongyiszeverenyi7980
      @gyongyiszeverenyi7980 Год назад +1

      ​@@valent16n1 én sem tudok 8 èv alatt nèmetül.Hogy èrted az önvizsgàlatot?Kèrdezgessem magamtól mièrt nem tanultam meg?Talàn nincs motivàciòm hogy tanuljam a nèmetet.Sem az anyagi jòllét sem màs.Mivel a fèrjem nem akar haza menni az anyagiak miatt "kènytelen"vagyok itt élni😀Sokféle nèzőpont lehet.

  • @tamasvarga-rh8pv
    @tamasvarga-rh8pv 10 месяцев назад +4

    Nem is tudom minek kellene történnie hogy hazamenjenek a magyarok. Táncosok és művészek mennek haza,oké fontos amit csinálnak,minden magyar fontos! De a produktív emberek nem jönnek..

  • @gyulavarga4382
    @gyulavarga4382 22 дня назад +1

    Anyamhat.eve.otthonba.van.kilencvenharom
    Elmúlt.esnemvolt.beteg.ennyiz.azoltasrol

  • @jolansteixner9650
    @jolansteixner9650 2 года назад +29

    Nagyon klassz riport. A kommentelők egy része nem tudja, mihez szól hozzá. Miért kell ítélkezni, bántani embereket, akik őszintén beszélnek az életükről, az érzéseikről? Nem állították, hogy nem tanultak meg németül, csak azt, hogy a többi nyelvhez képest, alacsonyabb szinten beszélik a németet. Ez adott esetben felsőfokot is jelenthet, de az ember esetleg mégis úgy érzi, hogy a többi nyelvben, amit talán már gyerekkorában elsajátított, otthonosabban mozog. Ez teljesen normális és sokan vannak ezzel így, akik felnőttként tanulják a 2., 3. vagy akárhanyadik idegen nyelvüket, ezért sosem elégedettek magukkal. Ellenben van, aki csak alapfokig jut el és azt gondolja, hogy ő remekül beszél.
    Sokaknak idegen a német mentalitás és igen, az igazi anyanyelvi szintet nem nagyon lehet elérni, ha az ember felnőttként munka mellett tanul. A férjem is letette a felsőfokú nyelvvizsgát, mégis hátrányban êrzi magát, ha németekkel van egy társaságban, pedig nagyon jól beszél - ezt én némettanárként meg tudom ítélni.
    Érthetőek az érvek a hazaköltözés mellett. Mindenki maga tudja, hol érzi otthon magát. Berlin nagyon klassz város, de nem lehet mindenki otthona. Minden jót kívánok mindkét családnak és köszönöm az őszinte beszámolót.

    • @levako05d
      @levako05d 2 года назад +3

      Én 5 éve élek az Egyesült Királyságban, és vannak olyan ismerőseim (magyarok), akik egy épkézláb mondatot nem tudnak angolul kinyögni. Az ok? Lustaság. Egyik ismerősöm még angol leckéket is vett, de úgy nehéz fejlődni, ha nem tanul/készül semmit. Ráadásul az angolban semmi igeragozás, névszóragozás, esetrendszer nincs, csak pakolni kell a szavakat egymás után. De nem megy, mert mindig akad valaki, aki elintézi helyette a dolgokat, beszél az önkormányzattal etc. Én amikor Ausztriában éltem diákként azért próbálkoztam, minden este tanultam a németet. Próbáltam németül kommunikálni. Nekem ne mondja senki, hogy 8 év alatt nem lehet probléma nélkül megtanulni a nyelvet. Ez valamilyen szinten tiszteletlenség a fogadó országgal szemben. És igénytelenség.
      Az ítélkezésről pedig annyit, hogy szerintem lehet ellenvéleményt formálni a videóban elhangzottakkal szemben. Az, hogy a kislányuknak gondjai lennének a beilleszkedéssel vagy a nyelvtanulással pl. hatalmas hülyeség, de egy vélemény. Ha nem akarsz ellenvéleményt hallani, akkor csak költözz haza és ne adj interjút a Deutsche Wellének.

    • @Smoke_Snake
      @Smoke_Snake 2 года назад +2

      ​@@levako05d 24 éve tanulok németül. 5 éve élek kint. Szinte lehetetlen olyan szinten megtanulni a nyelvet, hogy olyan természetességgel beszélje valaki mint az anyanyelvét. A német ilyen szempontból különösen problémás. Ott van a szórend, az esetek és minden egyéb. Lehet hogy munkahelyi környezetben irreleváns, de minden nap szembejön egy olyan kérdés, amire nem tudsz reflexből válaszolni, és végig kell gondolnod hogy melyik is az a szó, amit használnod kell, de az is előfordulhat, hogy egy specifikus témában teljesen hiányzik a szókészlet.
      A gyermeknevelés egy ilyen dolog. Nem tudom fejből a betegségek német nevét, nem tudom, hogy az óvodai értékelésben pontosan mit is takarnak a szakszavak. De millió ilyen van. Amikor először beszélgetsz valakivel a filmekről, és rájössz, hogy hiányoznak a film mondanivalóját tárgyaló filozófiai kifejezések. Hogy egyszerűen nem tudod természetesen használni a nyelvet, legyen szó a politikáról, az autóalkatrészekről, a webshopon keresett termékek nevéről. Mi például olyan területen élünk (áprilisig, utána irány Hángöráj), ahol csak németül lehet kommunikálni, mindennapos a szoft rasszizmus, ami minket annyira nem érint, de anyósomnak volt kellemetlen élménye, és rendszeresen kijavítják az embert ha egy kifejezést rosszul használ (ami nem azért baj, mert nem akarom megtanulni jól, hanem azért mert kihangsúlyozza egy baráti beszélgetés keretében is a kívülállóságot).
      Az angol ilyen szempontból egyszerűbb, ott könnyebb kifejezni magát az embernek. Ott talán az árnyaltság hiányzik, meg az EU tagság.

    • @levako05d
      @levako05d 2 года назад

      @@Smoke_Snake Ha nem tudok egy kifejezést, megnézem a szótárban/rákeresek a telefonon. Legközelebb már tudom.

    • @Smoke_Snake
      @Smoke_Snake 2 года назад +1

      @@levako05d Egy zseni vagy. Hogy erre eddig nem jöttem rá...

    • @Smoke_Snake
      @Smoke_Snake 2 года назад +2

      @Georgina Maroti Az hogy más kívülállóbnak érzi magát az hogy segít nekem? :)
      Van igényem komplex témákról órákig beszélgetni, erre németül csak specifikus témákban vagyok képes, és hiába tanulok minden nap valami újat, nem egészen ugyanaz az élmény mint az ember anyanyelvén. Már csak abból a szempontból is, hogy sokkal fárasztóbb. De lehet csak én nem vagyok elég jó. Nekem mindenesetre az a tapasztalatom, hogy amint elkezd az ember mélyebben belemenni témákba, folyamatosan a saját limitjeibe ütközik. Más kérdés, hogy legközelebb távolabb lesz a limit és többet fog tudni az ember, de az anyanyelvi szókincset soha nem éri el az ember.
      Van akinek ez nem probléma, van olyan szituáció amikor nem számít, de engem zavar, hogy nem tudom úgy kifejezni a gondolataimat, hogy tényleg az menjen át ami a fejemben van.

  • @andrasbiro844
    @andrasbiro844 11 месяцев назад +4

    Olyan fáradt és szomorú ezen szereplők arca. Hol a nagy boldogság?

  • @pachycephalos
    @pachycephalos 2 года назад +23

    Szerintem ez egy nagyon komplex és egyéni kérdés/döntés. A zenész/táncos pár beilleszkedési problémája a kihallható kisebbségi komplexusból is fakadnak. Én az első naptól sosem kezdtem úgy beszélgetést, hogy bocs, de a nyelvtudásom kevés - még ha az is volt. Azaz úgy vezetem be magam, hogy kevés vagyok. Ez szorongást kelt az emberben hosszú távon. 2 év kintlét után nekünk nincs gondunk a beilleszkedéssel és Svédországban svéd barátaink is vannak. De olyan mély kapcsolatokat szerintem nem lehet pár év alatt kialakítani, mint otthon. A gyerekkori barátok, az intenzív szociális élet, az együtt bulizások gyerek nélkül nem jönnek újra, mert ez egy másik életszakasz. Már aki családdal költözik, mint mi. De be lehet illeszkedni, csak erre törekedni kell. Nem azt mondom, hogy ők nem próbálták, hanem azt, hogy más/több motivációjuk is volt haza költözni. Én annyit tennék hozzá, hogy az állam otthon sokkal kevésbé viseli gondját az embernek, sokkal több a bizonytalan dolog a mindennapokban. Az átlag ember nincs megbecsülve. A fiatal, becsületes, okos, családosbarátok otthon az elmúlt 5-10 évben egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, sokszor kell váltaniuk, vagy elmenniük és nyugaton sokszor jobban megbecsülik őket. Sokszor csak azon múlik, hogy a főnök haverjának a fia/lánya - bár hülye, érdektelen és tán szociopata - be kell férjen a csapatba.
    A másik az állami/magán egészségügy otthon. Nincsenek egységes, rendszeresen frissített országos szakmai előírások, csak egyes kórházi osztályok működnek evidencia-alapon, ami a főnökökön múlik. Pedig egész egyszerű lenne megírni demokratikus módon a hazai szakmai ajánlásokat. Nem pedig az ismerős ismerőseire bízni jó pénzzért és könyveket írni belőle. Hanem online, mindenki számára elérhetővé tenni (mint pl a svéd 1177.se ). A közoktatással ugyan ez a helyzet. Nincsenek minőségjavítási törekvések, csak tűzoltás. Amíg az állami óvodában a gyerek üres kenyeret meg vajas-mézeset eszik uzsonnára és ebédre darás tésztát, gyûmölcs meg talán 1 db alma naponta, addig miről beszélünk? Nem beszélve az óvónők megalázó fizetéséről. Jöjjön el valaki egy svéd állami óvodába/kórházba. Össze sem lehet hasonlìtani. Otthon pedig az állami eü/oktatás gyenge minőségére alapoznak nagy üzletet. Magánórházak, ahol 1 laparoszkópos epehólyagműtétért, vagy szülésért már 4 bankkártyával is lehet fizetni, vagy hitelt lehet felvenni. Ez szomorú. A szerencsétlenekből húznak hasznot, akik félnek. Ugyan ez a magánovi/magánsuli/magántanár dolog. Ezt én nem akarom a gyerekeimnek. Sem magamnak nyugdíjasan. És semmi jel sem mutat arra, hogy ez változna. Sőt, inkább romlik. A munkahely - orvosként - összehasonlíthatatlanul jobb a legtöbb szempontból. A work/life balance szintén. Autokrata vezetők elvétve vannak csak. Korrupcióval meg nem lehet általánosan találkozni. Viszont a család és a régi, felépített szociális élet hiánya, meg a gyerekkori emlékek és az ezekből fakadó honvágy mindig megmarad. A nagymama meg sajnos egy ideig a telefonban lakik... Az életminőségünk viszont minden más szempontból jobb. Ezt mindenki eldöntheti, hogy vállalja-e. Nincs 2 egyforma ember. A covid a szorongásokat, az otthoniakért aggódást csak felerősítette. Viszont ezek nem életre szóló döntések. Kipróbálni szerintem érdemes.

  • @csabafekete2515
    @csabafekete2515 2 года назад +17

    Hmmm. 8 év után egy nyelvet meg lehet majdnem tökeletesen tanulni. Nyelvsuliba kell járni és könyveket is forgatni....ha valaki igazán akarja sikerül.
    Engem igy 10 év után a hatósági áras farhát gondolkodtatott el, hogy haza kellene költözni.
    Valószínű ennek a történetnek is lesz folytatása, talán arról is lesz egy videó 2025-ben.

    • @blista2
      @blista2 2 года назад

      "ha valaki igazán akarja sikerül" Ez az a fasiszta ítélkező duma, ami miatt menekül innen egy csomó ember. Ügyes vagy. Szerintem meg a hozzátok hasonló neresekkel nem lehet együttélni, mert az emberi létezés minimumára sem vagytok képesek.

    • @csabafekete2515
      @csabafekete2515 2 года назад +2

      @@blista2 hát Te nagyon mellé lőttél pajtás. 10 éve elhagytam az országot. Nem is valószínű, hogy visszamegyek. Itt járulok hozzá a német társadalom sikeréhez informatikusként. Minden jót!

    • @kcs855
      @kcs855 2 года назад +5

      Akit a TúróRudi-val nem lehetett megvenni majd most a farháttal! 😄

    • @davidh.7027
      @davidh.7027 7 месяцев назад

      Én is csak a hatósági áras farhát miatt maradtam ezen s csodálatos trágyadombon... 🧡😅

  • @nagygabor4188
    @nagygabor4188 2 года назад +19

    Mi Luxembourgból fogunk hazatérni.
    Többek között arra jöttünk rá, hogy a nyugati civilizáció már a 70' - es években elérte azt a bizonyos anyagi jólétet.
    S az a fölötti anyagi jólét már többet árt mint használ.

    • @edinak5805
      @edinak5805 Год назад

      Nagyon erdekel amit irtal, szivesen elolvasnam hogy mire gondolsz konkretan.

    • @benbig8906
      @benbig8906 Год назад +1

      En ugy hivatlkozom arra az idoszakra, hogy az aranykor. Latom a Nemeteken is ugyanezt. Felesegem mindig mondja, megvesztek a jolletben.

    • @johny.tayl.7325
      @johny.tayl.7325 6 месяцев назад +1

      ​@@edinak5805Arra gondol, hogy a kutya is jó dolgában veszik meg.

  • @tamask
    @tamask 2 года назад +35

    Én is éltem külföldön kb. 10 évet. A nyelv viszonylag jól ment, de anyanyelvi szinten sosem lehet megtanulni, hacsaknem valaki nagyon kisgyerekként költözik ki.
    Beilleszkedés szintjén pedig igen, mindig is bevándorló leszel. Ráadásul nem mindegy, hogy honnan, mert a kelet európai-akcentus az azon belül is a legalja. A mindennapi életben, munkában ez nem probléma, akár el is lehet felejtkezni róla. Azon túl pedig van akit ez zavar, és van akit nem érdekel, elfogadja, jól érzi magát.
    Ahogy én megfigyeltem, pár dolog van ami segít:
    1) Az újdonság varázsa. Frissen kiköltözve minden rózsaszín. Az első nagy hazaköltözési hullám az az ilyen 1-3 év kintlét után van. Ha azt valaki túléli, akkor a következő az meg ilyen 8-10 év környékén, amikor elmúlik a varázs.
    2) Magyarokkal barátkoznak, van magyar társaság.
    3) Valaki nagyon-nagyon társasági ember, vagy nagyon-nagyon jó valamiben (pl. munka, hobbi). Az ilyen nagyon karizmatikus emberekre gondolok, akiket mindenki szeret, és bármibe fognak, sikerül nekik. Kb. 100-ból vagy 1000-ből 1 van ilyen. az ilyenek külföldön is jól fogják érezni magukat.
    Szerkesztés: Ja, re. gyerek: A gyereknek jó lesz külföldön, ő már nem lesz kívülálló, ha valaki ott születik. Talán egy ici-picit, de igazából nem igazán. A szülő pedig vagy feláldozza magát a gyerek érdekében és kibírja, vagy nem, és akkor hazaköltöznek.

    • @groberti
      @groberti 2 года назад +4

      Megkérdezhetem hogy EU-n belül éltél külföldön vagy azon kívül? Egyébként pontosan ez jutott eszembe a videó kapcsán. Miért aggódnak a gyerek miatt? Az első pár esetében. Ő már tulajdonképp "németként" nőtt volna fel, neki ezzel szerintem nem lett volna gondja.

    • @tamask
      @tamask 2 года назад +6

      @@groberti Anglia volt. És igen, a gyerek német lett volna. Ez inkább a szülő parája. Fél a jövőtől, mert majd később választania kell, hogy vagy ott ragad egy idegen országban, ahol nem érzi jól magát, vagy később hazaköltözik, de akkor a gyerekét kell majd hátrahagynia. Vagy inkább a gyereke hagyja majd őt hátra, mert a gyerek már nem fog akarni hazaköltözni.

    • @InterestingExplained
      @InterestingExplained 2 года назад +10

      Pont a gyereknek a legrosszabb, neki lenne lehetősége 100%-osan beilleszkedni, hiszen ha ott nő fel, akkor az ottani szokásokat ismeri meg és anyanyelvi szinten fogja beszélni a nyelvet. Helyette egy sokkal csóróbb és korruptabb országban kell majd boldogulnia.

    • @tamask
      @tamask 2 года назад +1

      @@InterestingExplained Ezt mondom én is, csak nem tudok érthetően fogalmazni.

    • @groberti
      @groberti 2 года назад +3

      @@tamask Ezt én is így látom. Azt gondolom hogy a gyerekre vetítették a dolgot annak érdekében hogy önzetlen döntésnek tűnjön miközben valószínűleg pont hogy önző döntés volt. Érdekes hogy ezt ők nem látják be. Picit más vizekre evezve azt könnyen el tudom hinni neked hogy EU-n belül mint bevándorló munkás a legtöbb ember számára valószínűleg lesz egy választék az "őshonos" emberek és a vendégmunkások között. Amire még kíváncsi lennék az az hogy pl USA-ban, Kanadában mi a helyzet e téren mivel ott már alapvetően sokkal többféle ember fordul meg. Az hogy pl. ki "amerikai" és ki nem már nem feltétlenül arról szól véleményem szerint hogy kinek az a nemzetiségi mivel hát az nem feltétlenül egy nemzetiség. Vajon ott mik lehetnek a tapasztalatok e téren? 🤔

  • @rga7482
    @rga7482 5 месяцев назад +2

    hát aki hazakoltozik az meg is érdemli, ugy kell neki

  • @JustmePaulie
    @JustmePaulie 2 года назад +9

    3:37 Majd itthon, amit meg fog tanulni a gyerek, az sokkal rosszabb lesz.

  • @tamasbencze7566
    @tamasbencze7566 2 года назад +23

    Én 5 évet éltem Németországban. Számomra maga volt a börtön. Ott jöttem rá mennyivel szabadabb élet van Magyarországon.
    Persze könnyűnek tűnik a kinti élet mert az ember kivesz egy albérletet ami késznek mondható sokszor konyhával együtt akkor azt a lakást egy év alatt egy átlagosan jól fizető munkából berendezi aztán elvan a fizetéséből. De ez az albérlet általában egy lakás semmilyen mozgástérrel ráadásul az érzés,hogy nem az enyém eléggé kiábrándító tud lenni.
    Itthon szerencsére lett egy saját családi ház udvarral amit ha apró léptekkel is de felújít az ember és sajátomnak tekinthetek. Kiélhetem az alkotás szabadságát és úgy építem ahogy szeretném. Körben erdő mező... A fizetések is sokkal jobbak mint 10 évvel ezelőtt. Én egyáltalán nem bántam meg, hogy hazaköltöztem.

    • @oriwalter
      @oriwalter 2 года назад +5

      És hogyan ,,lett" családi ház? Én 10 év kemény külföldi spórolással jutottam el oda hogy ,,lehetne" egy 25 milliós romhalmazom a szülőfalumban.

    • @tamasbencze7566
      @tamasbencze7566 2 года назад +8

      @@oriwalter Én pedig 20 éve folyamatosan dolgozok. A ház korábban lett véve mikor a béka segge alatt volt az ár. Korábbi válság idején. Arra is rájöttem,hogy nem muszáj új autót venni hanem elég, jó autót venni. Sokmindent meg lehet tanulni amit sajnos az iskolában nem tanítanak. Németországban például lehetetlen lett volna ezt megvalósítani fizetésből az elképzelhetetlenül horror árak miatt. Másrészt ha megtehettem volna se vettem volna kint házat. Nekem itthon a legjobb 😃

    • @oriwalter
      @oriwalter 2 года назад +9

      @@tamasbencze7566 Szóval aki nem tudott akkor (az életkorából adódóan) ingatlanba befektetni az így járt....

    • @tamasbencze7566
      @tamasbencze7566 2 года назад +1

      @@oriwalter A mai irreálisan magas ingatlanárak én úgy gondolom a családtámogatások miatt szabadultak el. Aki az elején ki tudta ezt használni jól járt. Mára teljesen beépült az ingatlan árakba. Semmi sem tart örökké. Azt gondolom egy két év és kipukkad az ingatlanlufi. Egész biztosan fog mérséklődni az ár.

    • @ytgyuszko
      @ytgyuszko 2 года назад +4

      @@oriwalter igen, így járt, mindig egyre szarabb lesz, úgyhogy nekem is hazafelé áll a szekér rúdja, bár még jelenleg én is külföldön gyűjtögetek, de rájöttem, hogy inkább most élek teljes életet, mint élek külföldön..

  • @Potkulcs
    @Potkulcs 2 года назад +14

    Vazulnak és feleségének is durván karikásak a szemeik.

    • @jinmao2
      @jinmao2 2 года назад +8

      Mert hazajöttek ...

    • @Potkulcs
      @Potkulcs 2 года назад +3

      @@jinmao2 Azóta nem alszanak?

    • @jinmao2
      @jinmao2 2 года назад

      @@Potkulcs Ki tudja...

  • @blista2
    @blista2 2 года назад +19

    Vazult felkereste a NER, hogy a közutálatnak örvendő társadalomellenes tevékenységükhöz asszisztáljon, és ő persze igent mondott. Hányinger.

    • @kcs855
      @kcs855 2 года назад +4

      Nekem is megütötte a fülem a "váratlan" állásajánlat!? :D

  • @peterbendur382
    @peterbendur382 2 года назад +27

    Én lassan tíz éve jöttem el, és élek Bajorország egyik kis falujában. Sok ember jön ki ide szerncsétpróbálni de a beilleszkedés csak kevésnek sikerül. A nyelvtudás hiánya az egyik legnagyobb gond. Ha valaki állást keres akkor sokan nem hajlandóak ezt egyedül intézni.Mindig keresnek valakit aki segítene fordítani, pedig a németek ragaszkodnak a személyes beszélgetéshez, mert tudni akarják hogy az illető mennyire beszéli a nyelvet. . A lakhatás a másik probléma. Egy bajor átlagos olcsóbb lakás bérleti dija 650-850 euro+ rezsi. és kéthavi kaukció. Ezt megint csak kevesen tudják az elején. Ami még a munka területén probléma: A nagy gyárak ahol szakma nélkül lehet dolgozni, a próbaidő végén automatikusan felmond, mivel emelnie kell az órabért. Ezzel sem számolnak sokan és ugymond az utcára kerülnek. Ha valaki viszont megtanulta a nyelvet és beilleszkedik, tudja hogy mit hogyan kell intéznie személyesen, jók a kapcsolatai a német emberekkel,az nem akar magyarországra visszamenni. Ahogy mi sem.

    • @desilvakym1544
      @desilvakym1544 2 года назад

      Csak azt nem ertem hogy akkor az europaiak tobbsege miert Latin-Amerikat imadja?ott havi 300 usd mar jonak szamit

    • @leeaymi
      @leeaymi Год назад +7

      @@desilvakym1544 A Latinamerikaiak pedig Európát és az USA-t imádják.
      Mindenki arra vágyik amiye nincs.
      A trópusokra bármikor lehet menni nyaralni. Ha akarsz hazavihetsz magaddal egy forróvérű latin csajt/pasit.
      Pénzért a Nyugatra kell menni.

    • @laistvan2
      @laistvan2 Год назад +1

      @@leeaymi A kettő forditott aranyban all egymashoz kepest..

    • @GaborFarago-fp1ns
      @GaborFarago-fp1ns 10 месяцев назад

      Majd rohantak nyugdíjba menet után.maradj ott,nem hiányzol migráns😂

    • @laszlorimoczi7705
      @laszlorimoczi7705 9 месяцев назад +2

      ​@@leeaymiTudod ember, nem minden a pénz. A legtöbb ember kifejezetten nem szeret egy autokrata, diktatórikus pöcegödör országban élni. Valahogyan a demokráciák adta magas szintű életminőséget jobban kedvelik az igényesebb, tehetséges emberek. Ennyi.

  • @Zoli049
    @Zoli049 Год назад +3

    Munkás éveim kezdete óta többet vagyok bárhol, mint otthon, ez egy netto baromság, hogy "outsider" valaki. Aki feszeng bárhol is, az soha nem fog tudni beilleszkedni, ezt nem is értem. Ez két család, nem gondolom, hogy reprezentatív lenne. 🇱🇹

  • @Betonkeveroauto
    @Betonkeveroauto Год назад +8

    Kíváncsi lennék, hogy ugyanezek az emberek, hogyan látják majd ezt a témát két év múlva.

  • @agnesterhes5599
    @agnesterhes5599 10 месяцев назад +3

    Tessék mondani! Azért mert én nem mentem ki , nem lesz nekem ebből semmi bajom? Hofi!

  • @szilviemailje
    @szilviemailje 9 месяцев назад +3

    Ha annyira eletkeptelenek, hogy 8 ev alatt sem tudtak valamennyire megtanulni nemetul, akkor inkabb menyjenek szepen vissza magyarorszagra.En ezt mondjuk nem reklamoznam...

    • @orsolyaszatmari3983
      @orsolyaszatmari3983 8 месяцев назад +1

      Egyetértek

    • @davidh.7027
      @davidh.7027 7 месяцев назад +1

      Azért ahhoz képest, hogy pont olyan szerény képességűek, mint jellemzően a magyar népség, egész sokáig bírták.

  • @ricsardka_korporeson
    @ricsardka_korporeson 2 года назад +40

    Érdekes. Mi barátaimmal pont most gondolkoztunk el azon, hogy kimegyünk Németországba az itthoni helyzet miatt. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat itthoni viszonlatban, mert olyan szinten jó a keresetünk, hogy a havi gondokat és a kisebb váratlan kiadásokat kezelni tudjuk, de ha már valami nagyot szeretnénk megvalósítani az sajnos 5-10 éves "projekt" vagy önerőből teljesen lehetetlen. (Házvásárlás vagy akár a meglévő ház teljes felujítása, új autó, stb..)
    30 körüliek vagyunk és egyre inkább azt érezzük, hogy csak állunk egyhelyben és csak úgy lehet ebből kimozdulni ha eladósodunk évtizedekre vagy elmegyünk innen. :(

    • @groberti
      @groberti 2 года назад +9

      Teljesen át tudom érezni! Jómagam és a barátaim is magyarországi viszonylatban jól keresünk, szerencsés szakmában tulajdonképp bizonyos értelemben "európai" béreket tudunk keresni. Ettől függetlenül van Magyarországon szerintem a bizonytalanságnak egy általános érzete, jelenléte. Mi lesz holnap? Nem tudni. A politika egy vicc, bármikor csődbe mehet az egész. Nem lenne ördögtől való gondolat. Ez meglátszik sok ember hangulatán akár az utcán vagy bárhol máshol, barátokban is. Az emberek feszültek, idegesek. Már csak emiatt is érdekes lehet elgondolkodni a kivándorlásan. Az más kérdés persze hogy mennyire könnyen hagyod magad mögött a családod. Nem könnyű dolog szerintem

    • @KekszNET
      @KekszNET 2 года назад +6

      Ha más miatt nem is, de ha külföldön élsz akkor ott nem fog érdekelni a politika, felszabadulsz, belassulsz, nem ér annyi stressz.
      Mindenképpen érdemes kipróbálni.

    • @ytgyuszko
      @ytgyuszko 2 года назад +11

      En jelenleg is kint elek evek ota, elobb Nemetorszag, jelenleg Ausztria, hogy kozelebb legyek Mo-hoz. Menjetek csak ki es rajottok, hogy a teljes elet elobb-utobb fontosabb lesz, mint a penz. A nyugat nem malacpersely, amita statiszikakbol lattok, hogy 3-4xe a fizetes a magyarorszagihoz kepest, azt el is lehet felejteni, realisan max. 2x annyit tudsz keresni magyarkent. Ez az en tapasztalatom, ket mernoki diplomaval, abteilung leiterként dolgozva 🙂

    • @kcs855
      @kcs855 2 года назад +5

      @@ytgyuszko Nem csak a pénz szól Ausztria mellett hanem a teljesen más légkör és ha van gyereked az ö jobb lehetőségei!

    • @vacsig
      @vacsig 2 года назад +1

      Mi is 30 évesen dobbantottunk hasonló helyzetből, csak azt bánjuk hogy nem előbb. Én magamtól soha nem fogok visszaköltözni Magyarországra, de mint a példa mutatja ha nem jött be kint vagy nagyon honvágyad van, bármikor haza lehet menni, szóval ha kicsit is érdekel milyen kint, hajrá.

  • @zoltanm3903
    @zoltanm3903 Месяц назад +1

    Lassan 50 éve élek Ausztriában. Nincs velük semmi baj. Ha a botladozó gondolkodásukkal van baj, vagy a túlkompenzált (bibis) önbecsülésükkel, akkor ugyanabban szenvednek, mint a magyarok. Nyomorékká nevelte-szadizta öket is, minket is az aljas kormányzat.
    Nekem kifejezetten jót tett a szélesebb perspektíva, a magasabb színvonal.

    • @DWMagyar
      @DWMagyar  Месяц назад

      50 éve miért pont Ausztriát választottad?

    • @zoltanm3903
      @zoltanm3903 Месяц назад

      @@DWMagyar Apám már kint volt 10 éve. Így könnyebb volt. Meg tágasabb volt a világ odakint. Persze a kezdetek nem voltak egyszerüek. De nincs mit megbánnom.

  • @EditGergely
    @EditGergely День назад

    Én 3 nyelvet beszélek és miután Franciaországban éltem 5 évet és tanultam, 2 tanárom
    Is volt de így sem tudtam elsajátítani mint az angolt, spanyolt és svédet! Szerintem ez ember fuggo is! Én mar 24 éve élek kulföldön🤷‍♀️

  • @mizukitachibana3746
    @mizukitachibana3746 2 года назад +14

    Nem őszinte az öröm bennük, ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni.A magyarzenehàzàt meg ugye tudjuk kik grundoltàk.... tükörbe nézni tudni kell.

    • @InterestingExplained
      @InterestingExplained 2 года назад

      Ennyi év után biztos kell egy kis idő míg visszarázódnak :)

    • @nicuaurora5619
      @nicuaurora5619 2 года назад +3

      Kik grundoltak ?

    • @zalanemese
      @zalanemese Год назад +1

      Remélem, neked őszinte az örömöd:
      Magyar Zene Háza 2019-ben elnyerte az Európa Legjobb Középülete, valamint a Legjobb Nemzetközi Középület díjat, 2020-ban pedig „a világ legjobb zenei célú ingatlanfejlesztése” címet az amerikai Music Cities Awardson.
      Az amerikai építész szakmát is elvarázsolta a Magyar Zene Háza, ugyanis a tengerentúl legrangosabb építészeti megmérettetésén, az Architecture MasterPrize versenyén elnyerte az Architectural Design of the Year elismerést, vagyis az év építészeti fődíját.

    • @mizukitachibana3746
      @mizukitachibana3746 Год назад

      @@zalanemese A csendőrpertu a megtévesztett kis emberek hatalmi gőgje, úgyhogy így ismeretlenül is ezt mellőzzük, a díjak meg nyilván nem érdekelnek, ha a világbajnok inflációra gondolok, vagy arra hogy fél év mire időpontot kap egy komolyabb orvosi vizsgálatra, vagy az elvándorolt 1 millió magyarra aki nem akart részt venni egy
      Panyomkin szinjatekban.Nyissa ki a szemét,kit érdekelnek a díjak, ha Európa szégyen foltja ez az ország, meg tudja magyarázni külföldön bárhol a világban, hogy igen fogyatékosok vezetik az országot, és viszik csődbe, de a penznyelő zenehàza díjakat nyert?Nézzen tükörbe.
      a

    • @davidh.7027
      @davidh.7027 7 месяцев назад

      ​@@nicuaurora5619Az a nyomorult fideszes banda, ami miatt a legtöbben kimennek innen.

  • @andrasderdak2995
    @andrasderdak2995 2 года назад +5

    Némi szkepszissel hallom az ilyen infókat: "Hosszú idő óta 2020 volt az első olyan év, amikor a Nemzeti Egészségbiztosi Alapkezelő tajadatai alapján több magyar tért vissza Magyarországra, mint ahányan kivándoroltak."
    El lehet kérni az adat forrását, kedves készítők?

    • @DWMagyar
      @DWMagyar  2 года назад +7

      Kedves András! Az erre vonatkozó adatok ebből a tanulmányból származnak: demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/demografia/article/view/2822/2712

    • @andrasderdak2995
      @andrasderdak2995 2 года назад +2

      ​@@DWMagyar köszönöm szépen, alapos tanulmánynak tűnik elsőre - el fogom olvasni!
      Az azonban elsőre is látszik, hogy az általam észrevételezett kijelentés félrevezető. Nem, nem tudjuk darabra, hogy mennyi ment ide s mennyi oda!
      "Mindkét állományról elmondható, hogy segítségükkel kizárólag a bennük szereplő magyar állampolgárok regisztrált, adott időszakra vonatkozó ki- és visszavándorlásaira nézve vonhatunk le következtetéseket. Tehát belőlük csupán a vándorlás folyamat-mutatói, úgynevezett flow típusú adatok állíthatók elő, így a külföldön élő magyar állampolgárok számának - stock adatainak - megállapítására nem alkalmasak."

    • @pachycephalos
      @pachycephalos 2 года назад +1

      @@DWMagyar az tudjátok, hogy az otthoni lakcímmel rendeljező, de külföldön élők beleszámítanak-e? Mert nem kötelező kijelentkezni.

  • @AndreAndre-yd5gw
    @AndreAndre-yd5gw 4 месяца назад +1

    Itt már mindenki a hunglisht beszéli?

  • @Nincswordra
    @Nincswordra 3 месяца назад +1

    Audiba irodaban dolgozo hölgyek valahogy mindig integralodnak s azt se tudjak hogy posztoljak mesés utazásaikat a legnagyobb inflacio kozepen is.

  • @kpetronella
    @kpetronella Месяц назад

    akkor a hölgy nagyon jol kereshetett hogy több házat is tudott venni otthon, jol tette,

  • @O1G73
    @O1G73 2 года назад +8

    Pont jó időben jöttök😂

  • @travelfan3
    @travelfan3 10 месяцев назад +4

    3
    Mi 34 év után költöztünk Németországból ,Magyarországra 5 évvel ezelött .Nem kértunk a "változásból" és nem bántuk meg . .Annak idején mi Németországba költöztünk.

  • @agotalazar9343
    @agotalazar9343 7 месяцев назад +1

    Nagyon tetszett, hogy a hölgy a nagymamát említi. Mintha mindig az anyagi szempontok jelentnék az "életminőséget". Gyerekkorom legszebb része talán a velünk élő - egyébként " fordítva" disszidáló, stuttgarti nagymamám volt, aki rosszabbkor nem is jöhetett volna férjhez Magyarországra, mint közvetlenül a II. világháború kitörésekor, utána kommunizmus, 25 évre elvették az útlevelét stb. mégis teljes, boldog életet élt. Soha nem érdekelte, mekkora mercedessel jönnek látógatóba a rokonai. Aztán 25 èv utàn az útlevelét is megkapta, sőt az öröksègéhez is hozzájutott és idős korukban sokat utaztak.

  • @orsolyaszatmari3983
    @orsolyaszatmari3983 8 месяцев назад +1

    Én 40 éves kor felett fogok külföldre költözni legkésőbb 2025-2026 ban.

    • @DWMagyar
      @DWMagyar  8 месяцев назад

      És miért hoztad meg ezt a döntést?

  • @krisztinabencze4726
    @krisztinabencze4726 Год назад +5

    Én is készülök kifele, csak várom, a gyerekeim befejezzék a középiskolát, addig dolgozom a digitális nomád karrieremen. Én nem akarok letelepedni sehol, de körbejárni Európát és ahol a gyerekeimnek a legjobb lesz, ott telepszünk le. Itthon le fog épúlni az eü, minden..szóval mindegy. Nem akarok beilleszkedni, hanem eus állampolgárként digitális nomádként boldogan élni egy szép helyen.

    • @DWMagyar
      @DWMagyar  Год назад +1

      És merre indulsz majd?

    • @edinak5805
      @edinak5805 Год назад +3

      Mit jelent a digitalis nomad karrier? (Bocs mar nagyon regota elek kulfoldon, es nem ertem.)

  • @gyulavarga4382
    @gyulavarga4382 22 дня назад +1

    Idealarsz.jonni.avagyonorok..felepenzet.ellopjak.es..minimalber.jelentes.van

  • @zoltanbiro6388
    @zoltanbiro6388 2 года назад +6

    A cigány nővér hiteles. A másik nem.

  • @zsoltcsaplar8054
    @zsoltcsaplar8054 2 года назад +2

    Táncos, zenész hm! bárhol megél, Ha akar és van kitartást,. Hazamennek mert azt akarják, semmi más ok erre nincsen! Kinek mennyi pénze? Ki mennyire okos! Igaz? Many people think about life is not enough for a real successful life.

    • @akecskemekkent1et
      @akecskemekkent1et 2 года назад +1

      Kösz hogy leírtad helyettem is...Nem mertem, mert biztos sarkosan látom: kiszaladtak egy hét után, lepottyant egy gyerek, és vagyogatnak.. és nyafi van.

  • @SoulBell2024
    @SoulBell2024 Год назад +14

    Én haza jöttem 12év utàn nagy hiba volt. De most màr Indiàban élek . Amikor màr dolgozó de kajàra épp hogy telik köszönöm de nem kérek belőle . Köszönöm FIDESZ . Szégyen hogy az ember nem él meg a sajàt hazàjàban 🎉

    • @GaborFarago-fp1ns
      @GaborFarago-fp1ns 10 месяцев назад

      Te vagy szégyen.maradj ott örökre😠

    • @akoszoltanrez7325
      @akoszoltanrez7325 10 месяцев назад +3

      Mi simán megélünk itthon. Neked mi a szakmád?

    • @GaborFarago-fp1ns
      @GaborFarago-fp1ns 10 месяцев назад +2

      Mint az igazság ,te sem lelked helyed!😛

    • @IRONWILL999
      @IRONWILL999 9 месяцев назад

      Megélsz de jó neked. Körül kell nézni hogy itthon mennyi millio embernek nem adatik meg a lakhatás egy auto fenntartása egy nyaralás vagy bármi. Amikor keresel netto 300-400 ezer ft ot. Egy albérlet 200 ezer ft mindennel eggyütt. S élj egészségesen sportolj vegyél néha ruhákat légy boldog hogy dolgozol és a fizetésednek a felét leszedi az állam a zsebébe amiből habzsi dözsiznek. Brutto 6-700 ezer ft ha kapsz 400-500 nagyon talán. Nyugdijad semmi nem lessz mert nem éred meg kb. Lakást is kurva nehezen tudsz venni akkora hitelre hogy túlél téged és még a gyereked is fizetni fogja kb. Nem mindenkinek adatik meg a jó lét mint Magyarországon sokaknak ráadásul a nagy része még hülye is csak épp szerencsés. Külföldön is jól példázza miért van ennyi etnikum mert kb. Senki nem él meg jól a hazájában!​@@akoszoltanrez7325

    • @johny.tayl.7325
      @johny.tayl.7325 6 месяцев назад +2

      Na persze, a 3. világi Indiában meg jó életed van, az ottani fizetésedből..😂

  • @Frnc962
    @Frnc962 2 года назад +5

    Itt is dolgozni kell.! Sokan elfelejtik ! Csak nem mindegy mennyiért !?

  • @patriciaszabo8015
    @patriciaszabo8015 Год назад +3

    Ez az emberek itthon is ettől fognak szenvedni, de én mindig outsider maradok bárhol fogok élni.

  • @tibsyy895
    @tibsyy895 Год назад +3

    Majrésak. Majd visszamennek! Én eret vágnék ha haza kellene költözöm!

  • @valent16n1
    @valent16n1 2 года назад +3

    8 év alatt ne mondja már nekem hogy nem tud egy nyelvet megtanulni. Ez elhatározás kérdése.

  • @csabamiklos1866
    @csabamiklos1866 10 месяцев назад

    Ott nem fizetik meg a " művészeket " . Oda EMBEREK KELLENEK

  • @pyrolord5679
    @pyrolord5679 8 месяцев назад

    Én haza mentem... életem leghosszabb idöszaka volt

  • @chatech3867
    @chatech3867 6 месяцев назад +4

    Csak itthon vagytok otthon !!!!❤❤❤❤❤

    • @LEK-we2hh
      @LEK-we2hh 5 месяцев назад

      Tolem kerdezik mikor megyek haza. Mondom en itthon vagyok !!! Usa

  • @sandorjakab2479
    @sandorjakab2479 4 месяца назад

    Aki hungarista, az maradjon otthon!

  • @izzyapartamentmiskolc
    @izzyapartamentmiskolc 2 года назад +12

    Mi is pakolunk s itthadjuk Münchent

  • @LEK-we2hh
    @LEK-we2hh 5 месяцев назад

    Sok ugralas ido es penz veszteseg.

  • @martivaci8899
    @martivaci8899 9 месяцев назад

    Aztán megint visszamennek

  • @51atram
    @51atram 7 месяцев назад

    Mi lett velük azóta?

  • @GabBandi
    @GabBandi 8 месяцев назад

    Isten hozott, sok sikert!

  • @akecskemekkent1et
    @akecskemekkent1et 2 года назад +8

    A hiba bennetek van, ti vagytok gátlásosak beszélni is. Előre elnézést kérsz 8 év kint lét után? 2 nap után úgy csacsogtam mindenkivel, mint a vízfolyás.. németül . A hiba az Ön készülékében van.

    • @akecskemekkent1et
      @akecskemekkent1et 2 года назад

      @Georgina Maroti Perzse, hogy beszéltem, anélkül nem megyek ki, azt hittem, ez alap :) De nem éltem kint 8 évet, és még mindig szégyenlősködtem. Erre értettem..

    • @jamahajm4211
      @jamahajm4211 Год назад +1

      Vannak olyan szakmák ahol nem társalogni kell az időjàrásról, hanem a szaknyelvet hallgatva rájössz hogy nem is tudsz németül.

    • @akecskemekkent1et
      @akecskemekkent1et Год назад

      @@jamahajm4211 és nyilván ez megtanulhatatlan, vicca versa pont erre kell vállalkozni, ha képtelen vagy megtanulni.. erre mondják, hogy nem akarásnak nyögés a vége..

    • @jamahajm4211
      @jamahajm4211 Год назад

      @@akecskemekkent1et Nem, nem megtanulhatatlan.

  • @petertoth2614
    @petertoth2614 2 года назад

    Vándor Vigadó?

  • @zoltanbognar5065
    @zoltanbognar5065 Год назад +2

    Németországról beszélek, de valószínűleg ez mindenütt érvényes. Az idegen országban született gyerek magyar szülők esetében, ha nem ügyelnek rá, gyorsan áttér az idegen nyelvre, s akkor a magyar annyira háttérbe szorul, hogy nem is hajlandó otthon magyarul beszélni. Ez elkezdődik már akkor, amikor egyedül van a játszótéren a többi kisgyerek között. Az óvodában folytatódik úgy, hogy legkésőbb három hónap után, ugyan megérti amit magyarul mondanak neki, de a válasz már német. Mi ezt két gyerekünkkel éltük így át, de sikerült a magyart tovább vinni. Különösen a nagyszűlők miatt, hogy az unoka ne legyen idegen nekik, vagy a gyerekeknek a nagyszülők.
    Nem sokkal másabb a helyzet a néhány évesen kikerült gyerekeknél, még ők is anyanyelvi szinten sajátítják el a számukra valójában már nem idegen nyelvet, mert a környezetük sem idegen már. Még tizenévesen sem jelent problémát a nyelvet akcentus nélkül elsajátítani. Később ez már nem olyan egyszerű, de mégis megtanul az ember, ha akcentussal is, de anyanyelvi szinten beszélni. A vegyes házasságogban sokkal egyszerűbb a dolog, de náluk sokszor a gyerekek már nem is tanulnak meg magyarul. Ez mindig az adott helyzettől függ, milyen kapcsolatban állnak Magyarországgal.

    • @gyongyiszeverenyi7980
      @gyongyiszeverenyi7980 Год назад

      Ezt meg èn nem èrtettem hogy lehetsèges amit ìrsz sok ilyenről tudok.A mi lànyunk 8hònapos volt mikor kijöttünk 3 èves koràtól jàrt ovodàba.Most nyolc ès fèl èves 2.-os de sok mindent nem èrt azt mondja beszélni is nagyon ritkàn beszèl nèmetül,mi mèg nem hallottuk beszélni a"guck mal"-on kívül.Mennyire màsok vagyunk, màskèpp törtènik ugyan az a dolog.

    • @zoltanbognar5065
      @zoltanbognar5065 Год назад

      ​@@gyongyiszeverenyi7980 Ehhez a másságnak nem sok köze van. Magától nem jön semmi. Igaz az idők változtak, de a gyerekek szülein is sok múlik. Először is a gyerekek baráti környezetétől függ, hogy mikor kezdik el a kis német társaikat már a játszótéren megérteni, s próbálkoznak meg velük kommunikálni. Akkor már az óvodában sem mehetett valami a rendjén, de a szókincset sem az iskolában szerzik meg a gyerekek. Az esetedre csak úgy tudok magyarázatot találni, hogy a játszótéri környezet német gyerekekkel hiányzott. Az óvodában sem ügyeltek talán arra, amennyiben esetleg többnyire idegen gyerekek voltak a csoportban, hogy a német a fő nyelv legyen. De ha a gyerekek otthon is csak magyarul beszélnek, ami nem hiba, de a Tv-ben is csak a magyar gyerekműsort nézik, nem hallgatnak gyerekeknek szánt német CD-ket, akkor már nem csodálkozok. Mindezek ellenére nagyon sok kisgyereket ismerek, akik 7-8 évesen kerültek Németországba, azonnal beiskoláztatták őket, s a kezdeti nehézségek után aránylag gyorsan fel tudtak zárkózni. A szókincs meg jön a barátságokkal és az évekkel. Nem vagyok gyereknevelő, sem tanár, de sok alkalmam volt a gyerekeinken és ismerőseinken kívül is az óvodákban és iskolákban is megfigyelni a gyerekek környezetükhöz való alkalmazkodását. Mindebben nem láttam semmi akadályt arra, hogy egy másodikos kisgyerek ne tanult volna meg szinte akcentus nélkül németül. Két- vagy többnyelvűeknél a szókincs többnyire szűkebb, az egészen normális körülmény.

    • @agotapongor2069
      @agotapongor2069 Год назад

      Sajat tapasztalatod, de nem altalanosithatsz! Az en ket kisunokam tokeletesen beszel magyarul, jobban, mint franciaul. En, a nagyijuk es anyukajuk beszel veluk magyarul, mindenki mas franciaul. De nem kell aggodni, kesobb ugyis a francia lesz gyakoribb. De tanulnak majd nemetet meg angolt, mind a kettoben is tudunk segiteni. Es kicsit mar arabul is tudnak. En mindenesetre mar megvettem nekik tobb magyar olvasokonyvet, meg iras munkafuzetet es megtanitom oket irni-olvasni. Hiszen nyelvtanar is volnek.

    • @edinacamden4346
      @edinacamden4346 5 месяцев назад

      Ez a szulon múlik ,én 30 éve elek külföldön, a 18 éves lányom jól beszél ,olvas magyarul ,pedig az apja nem magyar. Én csak magyarul beszélek vele ,kicsinek is ha angolul beszélt hozzam,nem válaszoltam ,mondtam neki mondd magyarul,így nem értem ……

  • @Akamadol
    @Akamadol 2 года назад +9

    Én soha nem akartam kiköltözni és kint élni, valahogy nem vonzott az ilyen fajta kalandvágy. Mérnökként jó pár diplomával vígan jól lehet keresni itthon. Sajnos aki kint sori munkás, és a kinti minimálbér isteni fizetés, az soha nem is fog hazajönni, mert itthon nyilván nem fizetik meg a robot munkát. Én személy szerint örülök neki, hogy jönnek haza fiatalok, köztük ismerőseim is szép számmal. Aki nem érzi magát jól kint, és nem olyan a személyisége, vagy többre vágyik, mint a kinti spórolgatás egy életen át az nyilván haza fog jönni.

    • @KekszNET
      @KekszNET 2 года назад +10

      Az miért kizárt hogy valaki külföldön nem csak “sori munkás”? És nem csak spórolgat?

    • @oriwalter
      @oriwalter 2 года назад +6

      Az a szomorú hogy otthon ha valaki nem kő gazdag családból származik akkor vidéken 0 esélye van bármilyen szakmája legyen. A mai ingatlan árak mellett egy falusi tanár, bolti eladó milyen életszínvonalon vegetál? Sokszor bejelentetlen állással.
      Még a fővárosi plázákban is vannak akik feketén dolgoznak.

    • @kcs855
      @kcs855 2 года назад +5

      A feleségem pedagógusként érzi a különbséget külföldön a saját szakmájában és nem Mo. javára!

    • @istvanvesze1762
      @istvanvesze1762 2 года назад

      @@KekszNET a Dol Akama troll szar.

    • @desilvakym1544
      @desilvakym1544 2 года назад

      @Georgina Maroti melyik orszag?

  • @texcolo5748
    @texcolo5748 Год назад +3

    Hát ezek lököttek!

  • @nakibela8768
    @nakibela8768 2 года назад +18

    Érdekes figyelni a kommenteket. A külföldpártiak anyagias érvei a külföld mellett, szerintem szánalmasak. Akinek csak anyagi kérdés egy ilyen döntés, annak a szocializációjából igencsak hiányzik egy csomó dolog.
    Másrészt, rég elmúltak azok az idők, amikor itthon nyomorogni kellett. Értelmes ember, értelmes munkával, szorgalommal, egész jól elvan már itthon is...

    • @norbi4317
      @norbi4317 2 года назад +11

      Szerintem sokan már nem is a pénz miatt akarnak elmenni, nálam pl. messze nem ez a fő ok, hanem ez a mérgező hangulat ami uralkodik az országban mostmár 12 éve. + kisebbségiként nekem jelenleg el van lehetetlenítve az életem, de az anyagiak is fontosak persze.

    • @nakibela8768
      @nakibela8768 2 года назад +5

      @@norbi4317 Ki kell jönni a visszhang-kamrából, körbenézni és máris nem lesz olyan mérgező a hangulat. Évekig éltem külföldön, de már régóta itthon vagyok. Tudom, mit beszélek....

    • @InterestingExplained
      @InterestingExplained 2 года назад

      @@Hawk-Tuah-on-that-thang MIt dolgozol? Mert a 7x-es szorzó nem nagyon tűnik hihetőnek (bár tény, hogy az ingatlanárak min. megduplázódtak az elmúlt 10 évben),

    • @nakibela8768
      @nakibela8768 2 года назад +2

      @@Hawk-Tuah-on-that-thang Nekem nincs gondom, a szakmámban dolgozok, jól megvagyok. De csak példaképpen, minden élethelyzetre:
      - családosoknak, 3 gyerek mellé csok, 30 milla (két gyerekre 20)
      - mindenki másnak zöldhitel, 25 évre, fix 2,5% kamat
      Ha dolgozol, nem közmunkás vagy, némi megtakarításod is van, akkor menni fog. Nem értem a 70 éves példádat.

    • @nakibela8768
      @nakibela8768 2 года назад +2

      @@Hawk-Tuah-on-that-thang IT-ben 600-1mio között van az átlagbér. Ha ebből nem tudsz lakást venni, megtakarírani és esrtleg hitelt felvenni, akkor neked más bajod van....

  • @tothjulcsi
    @tothjulcsi 2 месяца назад

    Mindig azt hiszem, hogy haza akarok költözni, aztan ilyenkor Magyarországra látogatok pár napra és alig varom, hogy visszajöjjek külföldre. Pár nap alatt a honvágy minden írmagja kipusztul belőlem, es megnyugtat a gondolat, hogy van egy ölmeleg otthonom és egy jól működő életem egy szuper gazdag nyugodt és működő országban. Megértem, aki hazaköltözik, de egyelőre azonosulni már nem tudok velük mivel az outsiderség számomra igazán csekély ár ahhoz képest, hogy egy idegen országban a saját tudásom es tehetségem, szorgalmam árán pillanatok alatt lett egy magas és nyugodt, tervezhető eletszinvonalam, Magyarországon pedig allandoan vértizzadva, örökké 3-4 helyen dolgozva még 30+ -os életkorra sem lett eselyem egy átlagos, normalis nem folyton a kiadásokon aggódó életre. Plusz a sajat hazám, ahelyett, hogy értékelte volna a tudásom, inkabb ellehetetlenítette azzal, hogy kivette alólam az egyetlen alternatívám a kata adózást. De nem csak az anyagiakról van szó: egyszerűen semmi nem pótolja azt a nyugalmat, amit egy jól működő társadalom biztonságos megtartó ereje jelent. Azt hogy tudom bevandorlokent is kivalo egeszsegugy, szocialis háló, minosegi es gyors szolgaltatasok, kimelekedő kenyelem es biztonsag jár nekem is egyszerűen egyértelművé teszi azt, hogy a jövőt en nem tervezem már Magyarországon. Más tegye nyugodtan, őszintén szurkolok neki, en a magam részéről inkabb maradok csak egy bevandorlo nyugalomban, jóLlétben, mint szorongó, eltaposott bennszülött akit a saját hazájában sem az állam sem a nemzettársai nem vesznek emberszámba.

  • @janosmr.3015
    @janosmr.3015 10 месяцев назад +1

    outsiderek??? Árulók......

    • @ildikoagnes
      @ildikoagnes 10 месяцев назад

      Miert?

    • @janosmr.3015
      @janosmr.3015 9 месяцев назад +1

      Soha nem dolgoznék németnek,ch,at!!jaj bocsánat hogy ungárban rossz..... most meg hazajöttök

  • @almasysephirot4996
    @almasysephirot4996 2 года назад +2

    Milyen szépen alányalt ez a kis riport Orbáncka következő “választás”-ának. Kettőből két magyar: “szerintem most jó helyen vagyunk!” Mekkora kampány duma!? Szépen, finoman, óvatosan, meg ne bántsuk a külföldi közösséget (nem ők érzékeltetik, hogy felsőbbrendűek, hanem mi magunkkal - mi van!?) de azért a lányunknak nem akarjuk (mit, hogy ő anyanyelvűként is ki legyen, khm, illetve “kirekessze magát”? Nem a nyelvtudás hiány-tudata miatt “rekesztettétek magatokat ki”? Ja, hogy xenofóbia! Így már értem, az mindenhol van, ahol nem csak szórványosan vannak külföldiek és elmúlt annak a varázsa, hogy más embereket ismerjünk meg, mert minden rendszer próbál kizsigerelni, és a kevésbé társadalomba, gazdaságba ágyazottak kiszolgáltatottabbak, aminek tendenciózus következményei vannak, de menjünk tovább!) szóval a lányunknak nem akarjuk, hogy kirekessze magát a német első-, másod-anyanyelvével (csak hogy a németeket aközben ne bantsuk, amikor a médiában mondjuk hogy otthon jobb). Család kettő: egyensúlyozzuk ki, mutassuk meg felelős médiumként, hogy igen ám, de ezekkel az érzésekkel kevesen osztozhatnak a kint élők között, és a többségük megtalálta a számításait. A, B, C, stb. okok miatt Magyarország még mindig kevésbé kívánatos a kivándoroltak túlnyomó többsége számára, mert Magyarországon a három hatalmi ág egy és osztatlan, Orbán a végrehajtó hatalmi ág, a bajusz mögé bújt köztársaság és elnöke, a legfőbb ügyész és apródjai, minden minisztere; a párt a “kétharmad” és a manifeszt-alkotmány - maga a törvény és a rend -; így minden alkotmánybíra, ő volt Handó Tünde gondoskodó keze minden bíró vállán míg Szájert fenyegették, hogy ajtóstul rúgják ki a szekrényből, a Kúria elnöke és annak 9 évre választott apródjai, így a legalsó és legfelső szintjei a bíráskodásnak - az ítélet és az utolsó szó -; a kitiltott EU-s végrehajtás, így Bizottsága, és Ügyészsége, Bírósága minden végre nem hajtott ítélete: maga az állam. De persze mindennek vajmi köze sincs ahhoz, hogy ha 98 másikat megkérdeztetek volna, akkor azok miért nem akartak volna hazamenni. Ezek itt az okai a magyar nyomoznak: ezekért nem akarnak az emberek hazamenni. Szingapúrt szeretik a lakóik, de Orbánc apánk keze alatt a gyermek nem serdül, hanem vetél. Ezért készült az elmúlt félévben ez a sok Deutsche Welle riport, hogy ma félszegen ez is elkészülhessen. Menjetek haza riportot csinálni arról, hogy miert kellett az atomerőműveket bezárni, amikor ez lassan atomháború szélére sodorja a világot: igen, az, hogy orosz gázra szorultok és emiatt hallgatólagosan, támogatjátok Putyint Ukrajna ellenében, az a nemet kormány lelkén szárad. Kideríthetnétek és feltárhatnátok a titkosszolgálati és politikai osszefonodoasokat, amik az atomerőműitek bezárásához vezettek. Azzal foglalkozzatok! Ne nálunk pofátlankodjatok a “választás”-ba

  • @anthonylocsei9716
    @anthonylocsei9716 11 месяцев назад

    Amerikába gyertek. Nem hiába mondják arra akinek jól megy: "Na ez is kifogta Amerikát".

    • @ferlak3620
      @ferlak3620 9 месяцев назад +1

      Na az már csak a jó világ, nem tudod mit beszélsz!Ha fizetnének nekem,akkor sem mennék abba a halálába rohanó beteg USA-ba.Vagy te nem tudsz semmit?😮

  • @GaborFarago-fp1ns
    @GaborFarago-fp1ns 10 месяцев назад +2

    Nyugdijba menet mind haza jön.pedig senkinek nem hiányoznak! igazi Magyar hazáját nem hagyja el,holmi javakért! Szerintem❤

    • @GimLu-q7j
      @GimLu-q7j 3 месяца назад

      Ne aggodj tata nem megyunk haza a hozzad hasonlo taplogombak miatt. En nemcsak a javakert hagytam el, hanem elegem volt a sok tusko balkani prolibol. Mint amilyen te is vagy:)

    • @GaborFarago-fp1ns
      @GaborFarago-fp1ns 3 месяца назад

      @@GimLu-q7j magadért mentél el barátom.a javakért.ithol lusta vagy dolgozni,pedig itt épp úgy meg élhetnél.persze ezért tenni kell valamit.te is haza jössz,mert ott éhen döglessz.csak játszod magad.🤔

    • @GimLu-q7j
      @GimLu-q7j 3 месяца назад

      @@GaborFarago-fp1ns Ha te mondod....
      Na figyelj te nem tul magas agysejttel rendelkezo szemellenzos fidesznyik. Otthon a belem kidolgoztam, de nem jutottam semmire.
      Itt nem kellett a belem kidolgoznom, megis jol megeltem. Itt jelenleg vallalkozokent tobbett keresek ket nap alatt ami a te havi nugdijad. Jovore hazat veszunk a kedvesemmel, ti meg almodozzatok a jo vilagrol, ami otthon sosem fog eljonni. Te nemcsak csokkent kepessegu vagy, hanem irigy es rosszindulatu is. Meg lassu felfogasu is. Mint mondtam az anyagiak mellett a hozzad hasonlo taplogombak miatt leptem,egyszeruen nem birlak benneteket elviselni. es en a ti vedenceitekkel ellentetben nem vagyok bunozo, de a hozzad hasonloak kitudnak hozni a sodrombol es akkor ennek fizikai megnyilvanulasa is lenne. Igyhat maradok itt a hanyatlo nyugaton ahol az emberek jofejek es elmehetek ketszer nyaralni egy evben. Nem kell nagyon neznem hogy mit vegyek meg. Megkivanom megeszem es nem valasztasi krumplistesztat.Nem kell benyalnom senkinek sem, es nem kell elszomorodnom a sok savanyu joskatol amilyen te is vagy. Egyszeruen irigy vagy, tele gyulolettel. Irhatsz meg tatus nyugodtan jol elszorakozok rajtad.

    • @GimLu-q7j
      @GimLu-q7j 3 месяца назад

      @@GaborFarago-fp1ns Jelentgeto fereg a qrva anyadat!

    • @GimLu-q7j
      @GimLu-q7j 3 месяца назад

      @@GaborFarago-fp1ns Remelem karacsonyra attetes rakod lesz. Halal minden fidesz szavazora bar egdolgenetek.

  • @mikigador7916
    @mikigador7916 2 года назад +1

    Várjá, rájöttem, hogy honnan ismerősek! NYIKI-NYIKI!!!!!!

  • @ferenctoth5215
    @ferenctoth5215 4 месяца назад

    Aki elmegy,az sosem tartozott ide,maradjon kint!

    • @GimLu-q7j
      @GimLu-q7j 3 месяца назад

      Magam neveben beszelek. 17 eve leptem el, es nincs kedvem visszamenni. Itt vallalkozo vagyok, mosolyognak ram az emberek, koszontenek a boltban. Jo a hangulat es nem kell attol tartanom hogy ki tamad hatba. Nem kell a sok savanyu arcot latnom, nem buntetofekeznek be elottem es attol se kell tartanom hogy kirabolnanak. MOndjuk en nnem Nemetben elek, hanem kicsit feljebb. No minden jot a hanyatlo nyugatrol.

    • @attilareinhart2460
      @attilareinhart2460 3 месяца назад

      Hmm.. akkor nincsenek is magyar Nobel díjasok? Mert hát ugye ők elmentek…

  • @djgombi24
    @djgombi24 8 месяцев назад +1

    Semmirevalóak voltak kint is akkor itt mit akarnak? táncikálásból nem lehet megélni.

    • @DWMagyar
      @DWMagyar  8 месяцев назад +1

      Elég egyoldalú megközelítés.

  • @pzystembitang2638
    @pzystembitang2638 Месяц назад

    30 eve elek az USA-ban meg 8 ev es nyugdijas leszek ,megyek haza en is!!

    • @DWMagyar
      @DWMagyar  Месяц назад

      És miért hoztad meg ezt a döntést?

    • @AtisfromBp
      @AtisfromBp 8 часов назад

      @@DWMagyar Mert a kinti nyugdíjból itthon elfog éldegélni gond nélkül, aztán az egészségügyi problémáknál már lehet rezegni fog a léc, bár ha kint nincs, vagy nem volt értékelhető eü biztosítása, akkor ott is szopóka van.. de az alapellátás többnyire azért jóval kiegyensúlyozottabb.

  • @IRONWILL999
    @IRONWILL999 9 месяцев назад +1

    Itthon éldegéltek és fogtok is. A gyereketeket elátkoztátok kb. Ebben az országban semmi nem adatik meg az átlagnak. Teljesen elfogtok csorosodni majd ráébredtwk.