Én nyáron voltam, hatalmas élmény volt. Mentem 3 kört, egyet egy 115 lovas dízel Octaviaval. 🤣 Aztán béreltem egy i30N-t instruktorral. Na az brutál élvezet volt. Jófej volt az öreg, 10 perces időt mentem egy rövid sárga mellett. Soha nem vezettem pályán előtte, de örülök, hogy ez volt az első.
@@staLkerhu Szerintem sehogy. Én tuti nem csinálnám ezt a melót. A hapsi több mint 10 éve a Landrover meg a Jaguar tesztpilótája. Instrukciók az elején: Van small gas, big gas, small brake, heavy break, meg mondja, hogy hova célozz, melyik kanyarban. Meg persze elmondta, hogy ha azt mondja hogy nagy gáz, akkor is nyomjam neki, ha semmit sem látok az útból, majd ő tudja… 😅 Talán fox hole-nál csinált annyit, hogy tempós kanyarban egy ujjheggyel odanyúlt a kormányhoz és ilyen millimétereket igazított, hogy optimális íven jöjjünk ki. Baromi nagy élmény volt így. 50€ egy körre az instruktor. Szerintem saját autóval is érdemes keresni egyet. Bérelt autónál, ahol én béreltem első körre kötelező. De első kör után mondta, ha szeretném, jön még egyet, mondtam, hogy maradjon.
Annyira őszinte az egész ahogy Anti mesél az egész pálya történetéről, vagy éppen csak eszébe jut pár "szösszenet". Nagyon imádom, a videó hangulata is tökéletes. Számomra a Gran Turismo szeretette meg a ezt a vonalvezetést. Hatalmas élmény volt a videót megtekinteni is. Köszönöm!
49:34 Nem ezért nevezték el Caracciola után, hanem azért, mert eredetileg a döntött rész nem volt ott, csak egy árok, és ő volt az első, aki ezt az árkot arra használta, hogy gyorsabban menjen (Ha jól emlékszem 1929-ben) , majd a következő évre meg már le is betonozták, és elnevezték a kanyart utána.
A benzinvérűek bölcsője ez a hely. Mikor még a másik munkahelyemen dolgoztam és nem volt mit csinálnom gyakran kimentem tátogatni, ajánlom mindenkinek aki szereti az autókat, meg aki nem annak is. A Hazet csillag villás kulcs a tetkósnál a terv lapon az nagyon tetszett , meg az egész műsor nagyon jóra sikeredett. üdv.
Nagyon szép autók voltak. Mondhatni legendák. De amit nagyon sajnálok az az hogy a méltán híres sokak számára a GranTurismo ból ismert MK4 es Castrol Supra. De ettől függetlenül csodálatos autókat láthattunk. Köszi a videót.
53:00-nál az olasz úr Como Lake-től jött. Aki látta a Star Wars 2 filmet, az utolsó esküvői jelenetet ott forgatták. Érdemes 1x oda is elmenni villák és a táj, valami eszméletlen király.
44:40 Egyébként ott is a legtöbben furán néznek rá. Magában a névben is benne van hogy fájdalmas. (ita 痛: fájdalom sha 車: jármű/autó, szóval fájdalmas autó. mert fájdalmas ránézni is.) Edit: 1:00:10 azt ott meg Anti rosszul mondta.
A mi Corolla Hybridűnk amikor azt mondja hogy 0 km-re elegendő a benzin, akkor még van benne 5liter, ami 80 km-re elég, ilyenkor ajánlatos lenullázni a napiszámlálót
Sziasztpk.én két hete voltam és volt alkalmam eggy Genesis G70-el menni eggy kört,mint utas.Mit mondjak?valami Brutal élmény.Mostmar tudom miért hivják Zöld Pokolnak!!!
Ha elolvasod a szabályzatot azért átgondolod ezt :) Azért nem nagyon fizetném ki a GT3-t amit az én autóm által elfosott olajon kenődik fel a fára. 90 EUR egy felkészített BMW körönként. A legjobb választás ha menni akarsz rajta.
@@nyiri7248 voltam már párszor, olyan kocsival kell menni ami végigér. biztosan jó élmény kölcsönzött autóval is, meg biztonságosabb, de egy más feeling a saját vassal megcsinálni
Jól lett volna ha utólag narrálás is alá lett volna vágva a gyors interjúk esetén a tulajdonosokkal. Vagy gyors lényegi magyarra fordítás hogy mit kérdezett és mi volt a válasz rá..
Spa az a Spa-Francorchamps pályára utal Belgiumban (nem messze a Nürburgringtól), nem wellnessre 😃. Bár ez gondolom humoros válasz akart lenni a részetekröl. ruclips.net/video/MPQ3OG9PBc0/видео.html
Egy totál túlhájpolt és értelmetlen dolog. (mármint a Nordschleife, Turistenfahrten) Ha már tönkre szeretnéd tenni a verdádat, menj ki egy (közelebbi) pályanapra, ezerszer többet ér.
Hú gyerekek ez most mindent vitt nagy köszönet a videoért ez tökéletes lett kevés ilyen tartalmat gyártók vannak itt az autós világból kis hazánkban de ti top három nálam ez az én véleményem nagyon nagyon jó lett ez a rész is söt durván jó ezt über élni nem lesz egyszerű hatalmas köszönet még egyszer a legnagyobbak vagytok
Az emlegetett GR Yaris videókat itt tudjátok megnézni:
ruclips.net/video/-UOaey_aQZw/видео.html
ruclips.net/video/W_EohSpaseo/видео.html
A Gazzo Múzeum az nyilvànos halandóknak is?
rengeteg illegálisan átalakított, balesetveszélyes autó van a videóban. üdv NKH. :D
A kukásokat sokkal többe nézem mint a szánalmas köztereseket meg az NKH “dolgozóit”
Ezek a mocskos bűnözők 😄
Vannak normális dolog is Németországban 😊
@@adolfpiros8645 ne vicceljünk! Még a TÜV papírjuk se magyar! Ezért kell nektek ez lefordíttatni és néha még akkor se fogadjuk el.. üdv. NKH.
A lila rugó nagyon életveszélyes!
Azért azt megnézném mikor Misha kipróbálja az "Ámon Olivér Yaris"-t!
azt várom pár hónapja, amikor mondta Olivér, hogy mennek, de lehet hogy ez már csak jövőre :)
Én nyáron voltam, hatalmas élmény volt. Mentem 3 kört, egyet egy 115 lovas dízel Octaviaval. 🤣 Aztán béreltem egy i30N-t instruktorral. Na az brutál élvezet volt. Jófej volt az öreg, 10 perces időt mentem egy rövid sárga mellett. Soha nem vezettem pályán előtte, de örülök, hogy ez volt az első.
Jól hangzik! Csak hogy tudjak viszonyítani, megkérdezhetem, hogy közúton kb. hány km van benned?
@@staLkerhu Szerintem sehogy. Én tuti nem csinálnám ezt a melót. A hapsi több mint 10 éve a Landrover meg a Jaguar tesztpilótája. Instrukciók az elején: Van small gas, big gas, small brake, heavy break, meg mondja, hogy hova célozz, melyik kanyarban. Meg persze elmondta, hogy ha azt mondja hogy nagy gáz, akkor is nyomjam neki, ha semmit sem látok az útból, majd ő tudja… 😅 Talán fox hole-nál csinált annyit, hogy tempós kanyarban egy ujjheggyel odanyúlt a kormányhoz és ilyen millimétereket igazított, hogy optimális íven jöjjünk ki. Baromi nagy élmény volt így. 50€ egy körre az instruktor. Szerintem saját autóval is érdemes keresni egyet.
Bérelt autónál, ahol én béreltem első körre kötelező. De első kör után mondta, ha szeretném, jön még egyet, mondtam, hogy maradjon.
@@nagysandor1988 nem értetted a kérdést. Rólad kérdeztem, hogy mekkora tapasztalatod van, hogy rögtön az első pálya élményed ott volt...
@@staLkerhu 19 óta vezetek de kb 250e km-t vezettem eddig
@@nagysandor1988 köszi! Akkor még nem kell elkapkodnom. Egyébként az az évi 50e elég becsületes. 😯
Annyira őszinte az egész ahogy Anti mesél az egész pálya történetéről, vagy éppen csak eszébe jut pár "szösszenet". Nagyon imádom, a videó hangulata is tökéletes.
Számomra a Gran Turismo szeretette meg a ezt a vonalvezetést.
Hatalmas élmény volt a videót megtekinteni is.
Köszönöm!
49:34 Nem ezért nevezték el Caracciola után, hanem azért, mert eredetileg a döntött rész nem volt ott, csak egy árok, és ő volt az első, aki ezt az árkot arra használta, hogy gyorsabban menjen (Ha jól emlékszem 1929-ben) , majd a következő évre meg már le is betonozták, és elnevezték a kanyart utána.
Srácok,csak 1 szó!!! KÖSZÖNÖM!!!!!!
A benzinvérűek bölcsője ez a hely. Mikor még a másik munkahelyemen dolgoztam és nem volt mit csinálnom gyakran kimentem tátogatni, ajánlom mindenkinek aki szereti az autókat, meg aki nem annak is. A Hazet csillag villás kulcs a tetkósnál a terv lapon az nagyon tetszett , meg az egész műsor nagyon jóra sikeredett. üdv.
Nagyon szép autók voltak. Mondhatni legendák. De amit nagyon sajnálok az az hogy a méltán híres sokak számára a GranTurismo ból ismert MK4 es Castrol Supra. De ettől függetlenül csodálatos autókat láthattunk. Köszi a videót.
Gonosz swiftel mennyi lenne az idő?😃😃
már ha körbe érne...😅😂😂
ha a világ negyed olyan boldog lenne, mint Imelda a gyerekruhától, akkor sokkal, de sokkal jobb hely lenne ez a bolygó.
Ez jó videó volt Anti! 👍
Kiváló tartalom mint mindig 🎉❤🎉🎉❤🎉❤🎉❤🎉❤🎉❤🎉🎉❤🎉❤🎉❤🎉❤🎉❤🎉❤🎉🎉❤🎉❤🎉❤❤🎉❤🎉🎉❤
Elszomorít, hogy csak egy részes lett... 😁 remélem a Miata is koptatja majd az itteni aszfaltot! 😉
A videóban is említett Misha videójában volt egy csaj, na ő nagyon beteg módon tolja. A szó jó értelmében, nagyon tud a csaj.
18:06 a salakmotorok 500ccm 1 hengerbol tudnak 88-90le. Fordulatot nem tudok , de az se 2500 as :)
Ez a kölni szentély gondolom nem látogatható bárkinek ? :(
53:00-nál az olasz úr Como Lake-től jött. Aki látta a Star Wars 2 filmet, az utolsó esküvői jelenetet ott forgatták. Érdemes 1x oda is elmenni villák és a táj, valami eszméletlen király.
33:15nél ez a kanyar hol van térképen? Lehetőleg itt szeretnék jövőre nyaralni 😀
Élveztem a videótok minden percét. Azok a gépek.... ❤
44:40 Egyébként ott is a legtöbben furán néznek rá. Magában a névben is benne van hogy fájdalmas. (ita 痛: fájdalom sha 車: jármű/autó, szóval fájdalmas autó. mert fájdalmas ránézni is.)
Edit: 1:00:10 azt ott meg Anti rosszul mondta.
A mi Corolla Hybridűnk amikor azt mondja hogy 0 km-re elegendő a benzin, akkor még van benne 5liter, ami 80 km-re elég, ilyenkor ajánlatos lenullázni a napiszámlálót
12:41 A Toyota korai festése és korai autója, melyet csak teszteltek, soha sem ment élesben, 2001-re akarták, de halasztottak.
de én is ki akarok jutni mert nagyon szép autók vannak
Érdekelne olyanok véleménye, akik járnak pályanapokra, főleg aki volt már itt, hogy rögtön első pályának mennyire lenne jó ötlet ezt választani?
Semennyire.
18:45 Az lehetetlen, hogy a Toyota csak 1 alkalommal állt dobogón, mert amúgy 13 a helyes szám.
A tetején, elnèzést
Soha nem nyertek. Az a 2006-os eredmèny lehetett, egy 3. Hely abban az èvben.
A toyotanak nem csak 1 dobogója van F1-ben
hanem 13. Rossz a felirat akkor ott :D
Mennyit gyakoroltatok rá a szimulátorban?
Tavaly télen heti kétszer egy órát nagyjából.
Speedzone G át ment hozzátok? Azt ért nem lehet látni a speedzone-on?
Nem, csak ő is részt vett az eseményen, ezért tűnik fel alkalmanként :)
@@checkengineyt Gyanus😋
@@checkengineyt G, Elvis, Imelda... igazi magyar autós szakmai válogatás
1:10:19 kor ott van 2 r35 gtrrrr
Sziasztpk.én két hete voltam és volt alkalmam eggy Genesis G70-el menni eggy kört,mint utas.Mit mondjak?valami Brutal élmény.Mostmar tudom miért hivják Zöld Pokolnak!!!
Anti mi a PS id-d?
Zacher Gábor szerint ez a videó egy kapudrog. :D
Erre kíváncsi vagyok :)
Misha is ott volt? 😆
Nem találom a megfelelő szavakat .....THX
*itasha
Nem túl acélos
az angolom,
A német még annyrira sem ...
Olyankor egy feliratozás elfért volna...
Közben lett felirat csak az lemaradt véletlenül elnézést.
ide saját autóval kell menni, az az igazi
Ha elolvasod a szabályzatot azért átgondolod ezt :) Azért nem nagyon fizetném ki a GT3-t amit az én autóm által elfosott olajon kenődik fel a fára. 90 EUR egy felkészített BMW körönként. A legjobb választás ha menni akarsz rajta.
@@nyiri7248 voltam már párszor, olyan kocsival kell menni ami végigér. biztosan jó élmény kölcsönzött autóval is, meg biztonságosabb, de egy más feeling a saját vassal megcsinálni
Jól lett volna ha utólag narrálás is alá lett volna vágva a gyors interjúk esetén a tulajdonosokkal. Vagy gyors lényegi magyarra fordítás hogy mit kérdezett és mi volt a válasz rá..
Van kapcsolható felirat.
@@checkengineyt elnézést kérek, bár ennyire magától nem volt értendő.
Spa az a Spa-Francorchamps pályára utal Belgiumban (nem messze a Nürburgringtól), nem wellnessre 😃. Bár ez gondolom humoros válasz akart lenni a részetekröl. ruclips.net/video/MPQ3OG9PBc0/видео.html
Nálatok van még covid? Kicsit bújjátok kevesebbet a nemzetközi sajtót szerintem....🙂 A videó k.rva jó, mint mindig .🤜🏻🤛🏻
🤦♂️🤦♂️🤦♂️
Covid. Régi nevén influenza😂
@@Viktor-me9 Vagy mégrégebbi nevén halál. Jé, az orvostudomány fejlődik. Még ha ez itthon alig látszik.
@@gaborecker5109 Valóban fejlődik csak a cél nem ugyan az😔
@@Viktor-me9 mindmeghalunk és csak a gazdagok maradnak életben. A föld meg lapos... Ja nem. 😅
Egy totál túlhájpolt és értelmetlen dolog. (mármint a Nordschleife, Turistenfahrten) Ha már tönkre szeretnéd tenni a verdádat, menj ki egy (közelebbi) pályanapra, ezerszer többet ér.
Miért tenne tönkre egy pályanap egy olyan autót ami erre lett tervezve?
@@gkfunyiro541 Nyílt pályanapokra, ill. Turistenfahrt-okra jellemzően rendszámos autókkal mennek. Azok eleve alkalmatlanok.
@@mikloskiszely514Ezt gondold újra úgy hogy csak igazi sportautókkal számolsz😂 Igaz megfizethető márka csak egy hegylakó mert csak egy maradt😂😂
Hú gyerekek ez most mindent vitt nagy köszönet a videoért ez tökéletes lett kevés ilyen tartalmat gyártók vannak itt az autós világból kis hazánkban de ti top három nálam ez az én véleményem nagyon nagyon jó lett ez a rész is söt durván jó ezt über élni nem lesz egyszerű hatalmas köszönet még egyszer a legnagyobbak vagytok
Valahogy nem összehasonlítható egy kakucs és egy nordschleife szerintem:) jó pálya a kakucs is, de ég és föld