Hogy tisztába tegyük a dolgokat : a 'litra' szó dánul nem becenév, hanem kb. azt jelenti, amit németül a 'baureihe', angolul pedig a 'class', vagyis a 'Litra ME' kifejezés magyarul annyit tesz : ME sorozat, ME sorozatú mozdony.
Köszönöm az észrevételt, pontosan melyik résznél vette ezt észre? Ezúttal igyekeztem egyensúlyban tartani, de ezek szerint van még hova fejlődni ezen a téren
Ami még szerintem megérne egy kis utánajárást, az a mozdony erőátvitelének villamos oldala, hiszen (eltekintve az EMD AR7-es típusú főgenerátortól, ami a dízelmotorhoz hasonlóan az USA-ban épült) az valódi európai csúcstechnika az 1970-es évek legvégéről, ugyanis nem egyenáramú vontatómotorok vannak alatta, hanem háromfázisú aszinkronmotorok. Érdemes figyelni a hangjukat gyorsításkor! Különleges konstrukció a gép két forgóváza is, ugyanis az ICE motorvonatok első generációja alatt is ilyen konstrukciójú, csak kéttengelyes forgóvázak futottak!
@JenoX1755 Hát azt nehezen elhinném, mert egyrészt Zalaegerszeg környéke és a 25-ös vonal villamosítva van, másrészt Zalaegerszegre már nagyon rég nem jár tehervonat, harmadrészt a Zalaszentivánon át Nagykanizsa felé/felől közlekedő tehervonatokat általában GySEV-es Ludmillával szokták továbbítani.
0:28. Nem Skandináv, hanem Dán. Skandináviában csak a cég van. 1:40. Hivatalosan már nem csak az 1-es vonalon van 160-as sebesség. A ,,Litra" mint elnevezés nagyon nem jó, ugyanis az a ,,típus" szót jelenti. Vikinget egyre több helyen hallani, a behemót elnevezést viszont nem. A gép hangja még véletlenül se hasonlít, a ,,hasonlóság" csak a dízelmotor gyártójában van, semmi másban nem.
Dánia kulturálisan skandináv ország, a Litra elnevezést javítottam a videóban, illetve egy kommentben valaki jobban le írta amire gondoltam. Ettől függetlenül köszönöm a kritikát, a jövőben megpróbálok több figyelmet fektetni ezekbe is.
A baleset a késés miatti nagy sebesség miatt volt? A késés miatt sem lehet túllépni vonatra, mozdonyra, kocsikra, vonalra előírt legnagyobb sebességet.
Ez a MÁV megoldás! A 60 éves Szili-re, aminek már csak ócskavas ára van, milliárdokért pakolunk DVJ-t DFJ-t EVM-120-at TBO-át GSM-R-t. Ha ETCS-t raknak rá akkor fogok leszámolni!!! Miért nem jó nekünk a modernebb, tisztább, takarékosabb, és főleg könnyebb dízel TRAX? Valami fejesnek az anyósa intézte?🤫
Minél újabb és modernebb egy mozdony, annál drágább a fenntartása. Németországban már komoly bajok vannak a vasútnál. Ott már nincs pénz semmire sem, mert a modern (számítógépes) vonatok meg 250-es pályák fenntartása szívják a sok pénzt.
@@V4310-z2r A sziliknek, meg már nincs alkatrész! Mi már régebb óta tudjuk, hogy szarból nem lehet semmit! A MÁV-nál arra van pénz amire a dilettáns (tornatanár, bölcsész stb...) menedzsment akarja. Pl újra matricázni a járműveket, mert valaki átálmodta a dizájnt! Nem mellesleg az anyósának matrizázó cége van.😶
Azért a Henschel - BBC DE2500 nagyon ott van, mindjárt ismerős is volt. Ha meg abből deriválták, akkor jó kis gép lehet. (az a gép volt a BR120, BR101, BR401 a.k.a. ICE1 elődje)
Egészen biztosan nem fognak ott közlekedni. Ezek leginkább nyáron a Kék Hullám IC-ket a 29-esen fognak továbbítani, különösen a Szombathelyi Kék Hullám IC-ket.
Figyelemre méltó az is, hogy Tapolcán egy ilyen rendezvény alatt civilek láthatósági mellény/oktatás/engedély ill. minden következmény nélkül űrszelvényen belül/elsodrási határon belül tartózkodhatnak. A vasúti dolgozóktol meg elvárják a mellényt, oktatást...stb.
Hogy tisztába tegyük a dolgokat : a 'litra' szó dánul nem becenév, hanem kb. azt jelenti, amit németül a 'baureihe', angolul pedig a 'class', vagyis a 'Litra ME' kifejezés magyarul annyit tesz : ME sorozat, ME sorozatú mozdony.
Így értettem én is, de igazad van, te jobban megfogalmaztad.
Hangos a zene halk a szöveg :D amugy jó kis video
Köszönöm az észrevételt, pontosan melyik résznél vette ezt észre? Ezúttal igyekeztem egyensúlyban tartani, de ezek szerint van még hova fejlődni ezen a téren
Ami még szerintem megérne egy kis utánajárást, az a mozdony erőátvitelének villamos oldala, hiszen (eltekintve az EMD AR7-es típusú főgenerátortól, ami a dízelmotorhoz hasonlóan az USA-ban épült) az valódi európai csúcstechnika az 1970-es évek legvégéről, ugyanis nem egyenáramú vontatómotorok vannak alatta, hanem háromfázisú aszinkronmotorok. Érdemes figyelni a hangjukat gyorsításkor! Különleges konstrukció a gép két forgóváza is, ugyanis az ICE motorvonatok első generációja alatt is ilyen konstrukciójú, csak kéttengelyes forgóvázak futottak!
Nice video with TME 1535 :)
Henschel - minden fűtőházba ez kell! 🙂
meg az M41 új tipusa,ha nem kinai piacot csináltak volna a gyárból.most meg vesszük ezt a sok nyugati szemetet
Viking is such a nice nickname for Danish MEs !! 🥰
Közben 1504, 1524 és 1527 már Lengyelországban vannak, útban Budapest/Dombóvár felé!
Így igaz!
Remélem örökre itt marad ez a vonat iletve jó lenne itt láttni Zalaegerszegen!!!!! Amúgy jó videó volt nekem tetszet
Legfeljebb Szombathelyen a nyári Kék Hullám IC-k élén.
@V4310-z2r meglepődnél ha azt mondanám hogy ilyen vonat van zegen?!
@JenoX1755 Nem fog arra közlekedni, mert minek is.
@@V4310-z2r de tehervonatal jött!
@JenoX1755 Hát azt nehezen elhinném, mert egyrészt Zalaegerszeg környéke és a 25-ös vonal villamosítva van, másrészt Zalaegerszegre már nagyon rég nem jár tehervonat, harmadrészt a Zalaszentivánon át Nagykanizsa felé/felől közlekedő tehervonatokat általában GySEV-es Ludmillával szokták továbbítani.
0:28. Nem Skandináv, hanem Dán. Skandináviában csak a cég van.
1:40. Hivatalosan már nem csak az 1-es vonalon van 160-as sebesség.
A ,,Litra" mint elnevezés nagyon nem jó, ugyanis az a ,,típus" szót jelenti. Vikinget egyre több helyen hallani, a behemót elnevezést viszont nem. A gép hangja még véletlenül se hasonlít, a ,,hasonlóság" csak a dízelmotor gyártójában van, semmi másban nem.
Dánia kulturálisan skandináv ország, a Litra elnevezést javítottam a videóban, illetve egy kommentben valaki jobban le írta amire gondoltam. Ettől függetlenül köszönöm a kritikát, a jövőben megpróbálok több figyelmet fektetni ezekbe is.
Én úgy hallottam hogy 175 helyett csak 120 lesz az engedélyezett legnagyobb sebessége.Gondolom akkor EVM120-at kap
DVJ alatt ott világít az EVM120 lámpája.
Eredetileg 175km/h, de ezt a videóban is említettem hogy ez itthon semmiképpen nem lesz annyi
Viking. Tőlem kapta.
A baleset a késés miatti nagy sebesség miatt volt?
A késés miatt sem lehet túllépni vonatra, mozdonyra, kocsikra, vonalra előírt legnagyobb sebességet.
Nem lehetett volna, de megtörtént, és így lett a baleset ebből
@@MozdonyklippekYT Erről valami linket lehetne kérnem?
Csak mert nagyon érdekelne.
Csak késés esetén az előre megadott "rövidített menetidőnek" megfelelő sebességgal lehet (szabad) haladni!
Honnan tudhattuk volna (ezeket az információkat), ha eddig nem járt nálunk egyetlen ilyen mozdony sem?
Fantom - Lidérc
Ez a MÁV megoldás! A 60 éves Szili-re, aminek már csak ócskavas ára van, milliárdokért pakolunk DVJ-t DFJ-t EVM-120-at TBO-át GSM-R-t. Ha ETCS-t raknak rá akkor fogok leszámolni!!! Miért nem jó nekünk a modernebb, tisztább, takarékosabb, és főleg könnyebb dízel TRAX? Valami fejesnek az anyósa intézte?🤫
Minél újabb és modernebb egy mozdony, annál drágább a fenntartása. Németországban már komoly bajok vannak a vasútnál. Ott már nincs pénz semmire sem, mert a modern (számítógépes) vonatok meg 250-es pályák fenntartása szívják a sok pénzt.
@@V4310-z2r A sziliknek, meg már nincs alkatrész! Mi már régebb óta tudjuk, hogy szarból nem lehet semmit! A MÁV-nál arra van pénz amire a dilettáns (tornatanár, bölcsész stb...) menedzsment akarja. Pl újra matricázni a járműveket, mert valaki átálmodta a dizájnt! Nem mellesleg az anyósának matrizázó cége van.😶
❤🤍💚💯💯💯HUNGARY THE BEST COUNTRY
Azért a Henschel - BBC DE2500 nagyon ott van, mindjárt ismerős is volt.
Ha meg abből deriválták, akkor jó kis gép lehet.
(az a gép volt a BR120, BR101, BR401 a.k.a. ICE1 elődje)
Sokkal inkább hasonlít az SD40-Re mint sem a Nohabra...
ruclips.net/video/cIpHWUFu-Go/видео.html
Valószínűleg azért, mert alapvetően ugyanaz a dízelmotortípus van ebbe is beépítve. Mégpedig az EMD 16-645E3.
nem is akartam megjegyezni, h én semmi hasonlóságot nem hallok a hangjuk között a nohabbal.
Gondolom a Debrecen -Mátészalka vonal nem fog kapni. Lottozok.
Ha minden igaz oda a Remot M41-esek érkeznek a Dunántúlról, ha annyi Viking fog jönni, de szerintem ez csak szóbeszéd
Debrecen-Mátészalka vonalra ez ne mennyen a maga 115 tonnájával.
Ahogy a lajosiba se...
Egészen biztosan nem fognak ott közlekedni. Ezek leginkább nyáron a Kék Hullám IC-ket a 29-esen fognak továbbítani, különösen a Szombathelyi Kék Hullám IC-ket.
🐙 Hány lóerős ? 🤔
3300LE