Nagyon szép dal nagyon szivhez szóló kár hogy nagyon kevesen tudják értékelni eben a mai rohano világba a dalt is és föként az édesapákat Gratulálok A Szerzöjének és Minden elismerésem a Zenekarnak amiért ijen szivhez szollo dalt elöadot nemhagyot az elmulásba veszni még sok ijent szeretnék tölük halani
Gyönyörű nóta! Még szakad a szívem! Most találtam rá. Négy hete angyalok közé költözött 66 évesen édesapám😪 Édesanyám kilenc hónapja költözött az angyalok közé 65 évesen. 😪
Apám nagyon szerette a nótát, és az erdőt, most pedig fenyőfa árnyékában nyugszik!!! Emlékét örökké szivemben örzöm!!! Köszönöm szépen az együtesnek, nagyon jol játszátok!!!
Az èdesapàm is meghalt nagyon hìjànzik minden szavak igazak ebben a nòtàban mindjàr 2 ève 64 èvesen de rosszabab mint az elejèn mindig halgatom ha szomorù vagyok de meg nyùgszom köszönöm ! " ERDÈLY"
Tisztelt Uraim! Örülök, hogy műsorukra tűzték a dalomat, amit Édesapám emlékére írtam, de az örömömbe üröm is vegyült. Önök a Bunyós Pityu által a tiltásom ellenére összekutyult változatot (mármint a még élő, illetve a már meghalt Édesapámhoz írt dalokat keverve)dolgozták fel , ami úgy dallamában, mint szövegében is több helyen is eltér az eredetitől és ez elszomorított. Megköszönném, ha újabb bemutatása előtt visszanyúlnának a forráshoz ( www.baktieva.5mp.eu ).Szívesen hallgatom az előadásaikat, tetszik a játékuk, de most "lelomboztak".Kérem ezt a változatot töröljék, mielőtt jogi útra terelném az ügyet. Tisztelettel: Bakti Éva zeneszerző-szövegíró
Nagyon szép dal nagyon szivhez szóló kár hogy nagyon kevesen tudják értékelni eben a mai rohano világba a dalt is és föként az édesapákat Gratulálok A Szerzöjének és Minden elismerésem a Zenekarnak amiért ijen szivhez szollo dalt elöadot nemhagyot az elmulásba veszni még sok ijent szeretnék tölük halani
Csodás dalszöveg es hagyjuk ❤
Ezt a gyönyörű dalt csak sírval lehet végig hallgatni Szívből köszönöm Áldás
Hálásan köszönöm ezt a gyönyörű dalt
Az egyik leg szebb dal amit hallgatok esténként Hálásan köszönöm Ámen
Gyönyörű nóta!
Még szakad a szívem!
Most találtam rá.
Négy hete angyalok közé költözött 66 évesen édesapám😪
Édesanyám kilenc hónapja költözött az angyalok közé 65 évesen. 😪
Szep dal aki ertekeli az apát es a dalt megbecsulest !!! ❤
Apám nagyon szerette a nótát, és az erdőt, most pedig fenyőfa árnyékában nyugszik!!! Emlékét örökké szivemben örzöm!!! Köszönöm szépen az együtesnek, nagyon jol játszátok!!!
Gyönyörű az én apukámnak 70 szülinapjára kültem de megsiratta mert szép nóta.
Kedvenc notám. Nagyon szép. Könnyes szemmel hallgatom.....
Nekem is fáj a szívem mikor ezt a dalt hallom Isten áldja meg érte Ámen
Köszönöm nagyon szép megható dal
Nagyon nagyon szépen énekli, gyönyörűseges dal... megérintett...
Gyönyörű ez a dal!
Gratulálok ehhez a szép zenéhez és a szöveghez, csak könnyezve lehet hallgatni.
Nagyon szép nóta.könnyes szemmel hallgatom. Köszönöm.
nagyon szép nóta.Köszönöm!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A kedvencem ettől szebb dal nincs az édesapáról!
Bakti Éva szerzeménye... akinek sok hasonló dala található a neten
Ok
Gyonyoru nota, koszonom a videot.
Csuda gyönyörű...megríkatja az embert!
Nagyon gyönyörű nóta szívből köszönöm 💘💝💖💗💓💞❣💔❤❤🩹💖💓💞💞🙉💘💝💖😽💗💓❤❤🩹💗💓💖💝💓💞💕
Super
Gyönyörű dal ❤
Az èdesapàm is meghalt nagyon hìjànzik minden szavak igazak ebben a nòtàban mindjàr 2 ève 64 èvesen de rosszabab mint az elejèn mindig halgatom ha szomorù vagyok de meg nyùgszom köszönöm ! " ERDÈLY"
Nagyon szép dalok , Szívre hatóak !!
Nagyon szép és még sok ilyen szép zenét
Én gyerekkoromban borzasztóan Apás voltam csak sajnos nagyon fiatalon elveszítettük a hugommal!!
Megdobogtatta a szívem.
Az én édesapám 59 éve nyugszik egy kis fenyőfás temetőben.
Emlékét megőrzöm. Köszönöm a z emlék idézést.
Az egyik kedvenc nótám. Csodálatos!!!
Gratulálok ! Nagyon megható ! .........
Nagyon szép dall! Megható
Gyönyörű,és megható....
Nagyon gyönyörű nóta.
NAGYON SZÉPEZ A DAL.
GRATULÁLOK.
Egyszerűen gyönyörű !! :(
nagyon szép!
Szuper jó zenék jó hallgatni
Ijenkor minden gond elszál
Csak gratulálni tudok ezekhez
A zenèkhez csak így tovább
Üdvözlettel.
Nagyon szep.🌺🌺🌺♥️♥️♥️
Gyönyörű és igaz a tartalma
nagyon gyönyörű nóta!!! most találtam rá nagy hatással votrám!
GRATULA!!!Meghatódtam!
Nagyon szep dal kosznom szepen szomoru de gyonyoru dal Minden szepet es jot kivanok tiszta szivbol Gratulalok
Gyönyörű dal!!!
Nagyon szép .Gratulálok.
A Jóisten nyugtasson drága Apukám!
Köszönöm nagyon szép dal sajnos az én szüleim már régen elmentek itt hagytak engemet!
Csodálatos egy dal még nem hallottam könnyeket csalt a szemembe
nagyon szép !🙏
Nagyon szép megható .😪😪😪
Ez egy igaz szép szöveges nóta amit sok-sok fiatal nem így látjaezt...
GYÖNYÖRŰ DAL AZ ÉDESAPÁRÓL!!!!!!!!!
Nagyon szep nota koszonom!
Nagyon szép dal . sajnos de az èn szüleim már 20.ève nincsenek . nagyon köszönöm eszt a szèp dalt
Nagyon tetszik és nagyon szívre ható
Józsefné Monoki nagyon szép,szívszoritó.
Az eneknek nagyon igaza van
Csodálatos!
Gyönyörű fantasztikus szám
Nagyon szep! Koszonom apukam
Köszönöm e gyönyörű videót!
Ez nagyon szép , gratula.
Köszönöm!
Köszönömfiam!!!
Gyönyörű dal! Meghallgattatom vele ezt a dallt elismerésem jeléül!
Gyönyörűen szép és megható.Gratulálok bobo6966
szep notak....minden ndta egy emlekezet
Nagyon.szép.igytovább!!
Nagyon szivreható ❤
nagyon szép nòta Apukám juttatja eszembe.
nagyon szep, kedvencem!
Gyönyörű
Nagyon gyönyörű! :'(
Nagyon szép ez a szám!
Nagyon szép!!!!!
Nagyon szép 1éve vesztettem édes apám 65éves volt😞😢
Nagyon nagyok vagytok gratulalok
.
Nagyon szép
Szép. Nóták!!
Nagyon jo
nagyon szép!
Gratulálok nagyon szép
Istvánné Veszelszki
Tisztelt Uraim! Örülök, hogy műsorukra tűzték a dalomat, amit Édesapám emlékére írtam, de az örömömbe üröm is vegyült. Önök a Bunyós Pityu által a tiltásom ellenére összekutyult változatot (mármint a még élő, illetve a már meghalt Édesapámhoz írt dalokat keverve)dolgozták fel , ami úgy dallamában, mint szövegében is több helyen is eltér az eredetitől és ez elszomorított. Megköszönném, ha újabb bemutatása előtt visszanyúlnának a forráshoz ( www.baktieva.5mp.eu ).Szívesen hallgatom az előadásaikat, tetszik a játékuk, de most "lelomboztak".Kérem ezt a változatot töröljék, mielőtt jogi útra terelném az ügyet. Tisztelettel: Bakti Éva zeneszerző-szövegíró
S
8-eve el múlt nincs már nekem,, minden nap hiányzik,,nem tudtam meg koszoni a felnevelest és a tanítását!
GYÖNYÖRŰ!
Nagyon,,szep,,,,magyar nota
Ez a dal edesapam emlekere szol aki 6 honapja nincs velunk nyugodj bekeben apukam
Nagyon jo szam.!!!
Csilla 😍
Csilla 😍😍
MINDEN ELISMERÉSEM NAGYON TARTALMAS AKI ÉRTI AZ MINDENT MEG ÉRT,,,,,,KŐSZŐNŐM HŐ BARÁTOD A HATÁRON TULROL,,,,,,,ESZTER,,,,,,,
nagyon szep nota
Nagyon szepszam
nagyon szep csak kar hogy sokan nem ertekelik!
Csilla 😍😍😍
Csilla 😍😍😍
Köszönöm..
Roma,Joli.
Már 1 hónapja!Hiányzik!nagyon,meg őrülök bele!!!!
nagyon tetszik
nagyon szép szám a joisten nyugtassa sokáig drága jo édesapám
Bizony akkor tudjuk meg ha már nincs:-(
Nagyon szép. Meg is siratott.
Meg soha nem Hallottam. Gyonyorű
nagyon szép és szivdobogtato
Szep szám Batki Evike szerzemenye eztis szepen enekeli udv