Citromtorta egyszerűen és finoman @Szoky konyhája
HTML-код
- Опубликовано: 31 дек 2019
- Citromtorta ami nekem egy nagy kedvenc és remélem felétek is át tudtam adni azokat az édes és savanykás ízeket mely ez a finom torta rejt magában .Bármely alkalomra az asztalra tehető fantasztikus finomság .Hűtőben tárolva több napig fogyasztható és a piskóta ezek a napok alatt is vaj puha marad .Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is Zoli Hozzávalók a piskótához : 10 db tojásnak a sárgája és a fehérje,10 félpúpos evőkanál liszt amelynek a súlya 25 dkg , 10 csapott evőkanál kristálycukor amelynek a súlya 20 dkg , egy késhegynyi só, a tortaformát 1 diónyi mennyiségű vajjal kell kikenni egy kis marék zsemlemorzsával behinteni. A krém : 0.5 liter tejszín , 20 dkg cukor,2 db citromnak a kicsavart 7 cl és átszűrt leve ,2 db citromnak a reszelt héja,0.5 kg mascarpone sajt ,10 dkg kandírozott citromhéj, tetszés szerinti vanília , 3 csepp étel színezék ez opcionális, díszítésnek 6-7 dkg kandírozott citromhéj, pár szelet vékonyra vágott citromkarika,15 dkg savanykás szőlő vagy az idény szerint friss málna szemek, ribizli. A piskóta 26 " formában sült.
Az eddigi összes videót itt tudjátok megtekinteni : / mrszoky68
Lejátszási listák: / mrszoky68
www.paypal.me/szokykonyhaja?p...
Névjegy csatorna támogatás : / mrszoky68
Instagram : / szokykonyhaja
#szokykonyhája Хобби
Nagyon szép lett .Imádom a citrom tortát,meg fogom sütni köszönöm.
Nagyon szívesen és fogyasszátok el majd nagyon jó egészséggel ! Üdvözlettel Zoli
Isteni! Alig birtam végignézni😀. Imádom a citrom tortát😀
Örülök hogy azért megnézted :-) Készítsd el és fogyasszátok el nagyon jó egészséggel :-) Zoli
Kedves Szoky ! Én kifejezetten szeretem a hosszú videóid, + azt is ,hogy sokat beszélsz, mert 1. vicces, 2. rengeteg hasznos információt adsz át úgy ,hogy nem száraz az anyag. Megcsináltam 1-2 receptedet , olyan kaják lettek , hogy el se hiszem ,hogy én csináltam. Nagyon jó ez a csatorna ! Egyszer ha ráérsz és úgy van , egy gőzgombócot is megmutathatnál Nekünk, mert eskü azt is megcsinálnám :) .
Szia Feri ! Örülök hogy kipróbáltál recepteket tőlünk és hogy sikerrel is jártál ! Sokan nem bírják a hosszú videókat de el kell mondani ami a lényeg , és a sok kis apróságokban rejlenek a fontos és praktikus dolgok.Érezd nagyon jól magad nálunk a jövőben is és valamikor majd össze dobok egy gőz gombócot is :-) Üdvözlettel Zoli
Hihetetlen vagy 👌🙏Köszönöm a receptet 👌😘-ezt is mint a töbit imádjuk 👌👌❤😘👏
Nagyon szívesen :-) örülök hogy tetszett és ezt is nagy szeretettel ajánlom , imádni fogjátok :-) Üdv Zoli
Kedves Zoli! Ma ezt készítettem el a kolléganőimnek,és nagyon ízlett mindenkinek! Pedig mindannyian nagyon jól sütnek-főznek!! Köszönöm az isteni finom receptet!!
Csodálatos Zolikám, jól kezdted az évet, ez valami gyönyörű!!🤗🤗🤗🤗👍👍👍👍
Aranyos vagy ❤köszönjük szépen 👍😊🥰🍋🍋🍋
Köszönöm a receptet én megsütöttem nagyon nagy sikert aratott gyönyörű szép volt és az ízek azok magukért beszéltek
Ez egy gyönyörűség! Köszönöm a receptet. Minden jót kívánok, és további sikereket!
Köszönjük szépen , tiszta szívből ajánlom a kipróbálását :-) Sok szeretettel Zoli
Gratulálok,nagyon szép a torta,és biztos jóízű...
Köszönjük szépen kedves Enikő ❤jóságos volt
Szìvből köszönöm Szoky!!!❤️ Jól sikerült ès finom lett!
Szeretem a videóidat, nagyon jól vezeted le, érthető.Gratulálok!
Aranyos vagy , érezd a jövőben is nagyon jól magad a konyhánkban 🧡
Zolikám köszönöm ezt a csodás citrom torta .valami isteni.te vagy a legjobb.millio puszi.
Szia kedves Lenke ! Nagyon örülök hogy neked is ízlett kedves egészségetekre ! Zoli
Atyaúristen Zolikám,ez vmi istenkirály!!!!!IMÁDOK minden citromost, ezt vasárnap megsütöm,köszönöm 💖💖💖
Szia kedves Judit ! Akkor egy a vonal , én is minden citromos sütit imádok , nem fogsz csalódni benne ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡
🤗🤗😘😘 ,biztos hogy elfogom késziteni ezt a tortát. Nem vagyok tortaszakertő,de a te recepteid mindig beválnak. És imádom a jó dumádat,vicces vagy! Köszi szépen!🤗🤗😘😘
Gyönyörü ,isteni ,nagyon szép
Boldog Újévet kívánok nektek,és cukrász is vagy te a javábol Zolikám :)
Szia Katikám ! Nagyon szépen köszönjük :-) ha meghoztam a kedved hozzá próbáld majd ki te is :-)
Csak egy kis porszem vagyok a nagy gépezetben :-) Sok puszi Zoli
Köszi a receptet Zoli! BUÉK a családodnak is!👍☺️
Nagyon szívesen és nektek is nagyon boldog új évet kívánok sok szeretettel Zoli
Kedves Szoky🌞Ez egyszerűem fantasztikus!!Mint mindig, minden amit készìtesz.
Nagyon szépen köszönjük kedves Andi ! Sok szeretettel Zoli
Hallo zolti,sehr gutes Rezept..Danke 🤗
Ein gesundes und glückliches Neues Jahr 🥂🍀
Vielen Dank süß 😊 Ich wünsche Ihnen ein frohes neues Jahr ❤
Nagyon jo megfogom csinalni koszonjuk szoky!!! Kedvenc szakacsunk !!!
Nagyon szívesen kedves Zoli ! Fogyasszátok el majd nagyon jó egészséggel ! Üdvözlettel Zoli
Fantasztikusan finom ez a torta. Nagyon jó a recept. Köszönjük!Tizenegy éves kisfiam megsütötte a szülinapomra és nagyon TUTI!
Szia Gabi ! Akkor gratulálok boldog szülinapot neked és a fiadnak is nagy elismerés tőlem !!!!! Ezt ad át légyszíves neki ! Üdvözlettel Zoli
JÓ REGGELT 🍹ZOLIKÁM🐖BÚÉK🍾hát ezt az Évet is finom sütivel kezdjük💯💯nagyon jól nézki probálok ilyen szépre megsütni Attila napra 💐köszi szép napot😍kivánok kis családodnakis💰💰💋
Jó reggelt kedves Marika🥰nektek is boldog új évet kívánunk 👍😊Attila napra is kíváló kis finomság 👌👋minden jót kívánok és szép napot ❤puszi Zoli
Boldog újévet kívánok nektek! Csodálatos szép.Egészségetekre biztos vagyok benne hogy nagyon finom volt. Üdv Nóri
Szia kedves Nóri ! Köszi és nektek is nagyon boldog új évet kívánunk :-) Igen jóságos volt , nagyon szeretjük a citromtortát meg ami citromos :-) Puszi Zoli
Tisztelem a praktikus elkészítéséhez!YNincs felesleges tányér,felesleges munkafolyamat,👏🏻👏🏻👏🏻👏🏻👏🏻👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻😍
Hát igen nem kell sokat mosogatni , pillanatok alatt el lehet készíteni és kevés munka befektetéssel :-)
B.U.É.K Mindig tudod ,hogy mire van szükség !!Mesés a torta!! Kis gyermekeim kedvence!! Köszönet érte!
Szia kedves Timi ! B.U.É.K. nektek is :-) a gyerekek miatt akkor kötelező gyakorlat :-) Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is :-) Üdv Zoli
Ez a csodatorta a Citromos álom, nekünk, mindenkinek, csoda klassz köszi a szuper receptet ZOLI.!!!!!
Szia ! Nagyon örülők hogy tetszett próbáljátok ki nagyon finom kis sütemény ! Sok szeretettel Zoli🧡
A citromos sütik a kedvenceim. Ezt a tortát elfogadnám szülinapomra. Gyönyörűséges lett, és tuti hogy isteni fincsi! ♥️
Szia kedves Móni ! Akkor egy a vonal :-) nekem is nagy kedvenc minden citromos süti :-) Készítsd el nem fogsz csalódni benne ! Sok szeretettel Zoli
Nagyon guszta!❤ Legnagyobb unokám éppen ma kérdezte, tudnék- e tiramisut készíteni. Még sosem próbáltam, ez nagyon fnom, a videó alapján elkészítem a hétvégén. Köszönöm a receptet!😊
😎Szuper , kószi ügyes vagy!!❤️🌟❤️🌟
Szia kedves Gyöngyike ! Köszi szépen neked is így fog sikerülni ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡
Hát ez fantasztikus!!!!Nagyon ügyi vagy Zoli👍👍👍😊
Köszönjük szépen kedves Melinda 😊👍🍋🍋🍋🍋te is az vagy 😊bátran készítsd el te is , szeretni fogod 😊❤
Boldog Ujevet kivaunk Neked es kedves Csaladodnak kedves Zoli orom nezni a mesteri munkadat, ahogy fozol es sutol, ezt a gyonyoru tortadat vetek felvagni es megenni olyan szep
Szia kedves Lilike ! Köszönjük és nektek is nagyon boldog új évet kívánok sok szeretettel :-) Felvágtuk :-) Legyen nagyon szép az estétek ! Zoli
Nagyon finom és szép! Csoda ügyes vagy!
Köszönöm szépen kedves Erzsike ! Sok szeretettel Zoli
Kedves Zoli. Már sokszor elkészítettem, nagyon fincsi. És még sokminden mást is elkészítek a receptjeid közül. Köszönöm
Nagyon klassz dolgokst csinál gusztusos és finom Kedves Zoltán isteni amiket főz.
Köszönjük szépen kedves Vera ! Próbáld ki te is ha lesz kedved hozzá ! Sok szeretettel Zoli
Szia! Nagyon ügyes vagy! Köszönöm szèpen! 😘
Kedves Zoltán! gratulálok! nagyon szépen köszönjük! üdv Józsi Judit!!
Szia Józsikám ! Köszönjük szépen próbáljátok ki ti is ha kedvelitek a citromos sütiket ! Üdv Zoli
Szuper torta és köszönöm mert ez egyszerű és nagyszerű.Igy láttam hogy a krémet hogy egyszerübb készíteni.Csak a kandírozott gyümölcsöt citromot nehéz "megkapni'" mert nemigen van vidéken.köszönöm.nagymama.🥰❣👍
Imádom a citromtortát ki fogom próbálni a te recepted után, biztos sikerül, köszi!!
Biztos vagyok benne hogy neked is szépen és finomra fog sikerülni ! Jó étvágyat majd hozzá ! Sok szeretettel Zoli
Hú de sokat pofáztam megint 😂😂😂😂áá én nagyon szeretem ahogy főzöl sütöl de ezek a mondatok annyira birlak 😂😂 kedvenc vagy . Szep delutánt kedves Zoli 😘
Szia kedves Évikém ! 😊😊😊igen néha egy kicsit elered a nyelvem aztán csak mondom 😊😊Köszönöm és érezd a jövőben is nagyon jól magad a konyhánkban ! Szép hétvégét kívánok Zoli🧡
Nagyon jó hogy változatos ételeket készítesz. Hasznos videók.
Nagyon szépen köszönjük a szavaidat ! Érezd jól magad a csatornán ! Üdvözlettel Zoli
Koszonom szepen a receptet, szilvesztere meg akarom csinalni, kellemes karacsony unepeket es boldog uj evet kivanok
Szia ! Nagyon szívesen és jó étvágyat hozzá nektek is ! Kellemes ünnepeket kívánok én is sok szeretettel ! Zoli🎄👍🎉
Gyonyoru lett a citromtorta,bisztos nagyon finom,en is ki probalom,holnaputan lesz a nagyobik fiam szuli napja,38-ik event tolti,remelem sikerulni fog nekem is,majd megirom!!!Koszi szepen hogy ilyen reszletesen magyarazol, igy bisztos mndenki pontosan megerti mit,hogyan kell csinalni...Kellemes estet kivanok neked,es kedves csaladodnak!😊😋😊
Szia Zolikám! Hàt ez nagyon ott van!! Ügyesek vagytok! Legyen szép napotok! Üdv Robi
Köszönjük szépen Robikám! Örülök hogy tetszett a technológia :-) :-) Üdvözlettel Zoli
Szia kedves Zoli😊ilyen csodás citromtortát készítettél😋mikor elolvastam csak a hozzávalókat,rōgtōn tudtam,hogy ez a kedvenc citromtortǎm,eddig sajnos,nem volt az igazira receptem,de most ,hogy elkészitetted nekünk már megvan a recept is👍Kōszōnōm szépen ezt fincsi receptet és legyen további szép napotok,sok sok szeretettel Piroska😘😘😘
Szia kedves Piroska ! Örülök neki hogy tetszett és ha majd meg is kóstolod akkor fogod érezni az igazi törődést :-) nekem amúgy nagyon nagy kedvencem ez a torta két lapáttal tolom magamba :-)
Nagyon szívesen és majd írd meg egyszer ha túl vagy rajta , miként ízlett ! Sok szeretettel Zoli
Mulțumesc pentru rețetă , sănătate multă și bucurii alături de cei dragi Zoli bacsi
Szia Zoli! Elkészítettem,óriási sikere volt.Köszi!
Szia ! Nagyon örülök hogy jól sikerült és ízlett kedves egészségetekre !
Szeva Zolikám! Köszi a receptet, nagyon jól nézki!👍 Kellemes és szép napot kívánok nektek 🙂
Nagyon szívesen Ferikém! Nektek is kellemes napot kívánok! Zoli
Köszönöm! 🥰Megcsináltam! Nagy siker volt! Kár hogy képet nem tudok idetenni ..
Boldog új évet nektek :) köszönjük nagyon jól néz ki, hétvégén kipróbálom ;) :)
Nagyon szívesen jó étvágyat kívánok hozzá nektek is! Boldog és sikeres új évet kívánunk! Zoli :-)
Több szakember videóját nézegettem de mindig nálad kötök ki az én számomra te vagy az aki megfelel a te receptjeit mindig be válnak
megcsináltam, nagyon finom !!
Szia Zoli ! Ismét egy nagyon profi recepttel ajándékoztál meg bennünket. Köszönöm ! Boldog Új Évet és Jó Egészséget Kívánok ! Üdvözlettel : Zoli.
Szia Zolikám ! Nagyon szívesen és örülök hogy neked is bejött ez a jóságos kis torta :-) Minden jót neked is ! Üdvözlettel Zoli
Nagyon kedvelem a citromosat,elkészítem Én is köszönőm a receptet,szép napot kívánok neked
imádni fogod , nekem is nagy kedvenc minden citromos sütemény is .Legyen szép a napotok ! Üdvözlettel Zoli
Csodálatos lett.kószón es boldog újévet kivánok
Nagyon szívesen és örülök hogy neked is jól sikerült ! Boldog új évet nektek is ! Zoli🧡
Szia Zolikám! Hát ez az év is jól kezdődik.😂 Nagyon boldog újevet kivánunk neked,és a kedves családodnak. Legyen szép napod. És ezt a finomságot is kösszönjük😉👍
Szia István ! Igen jól bizony :-) ahogyan kell egy jó kis tortával :-) szuper a póló :-) !!! Köszi még egyszer :-)
Minden jót kívánok neked és kedves családodnak is ! Üdvözlettel Zoli
Imádom ,,,,,,🌸💐🌷🤗Zoltán ez már megint egy csodás remek mű,,,,mindig magával ragad ,a pontos és igazán mesteri munkája ,,,örömmel ,nézem és hallgatom ,hasznos tanácsait ,,,igazán remek videókat készít ,,,,kívánok a továbbiakban sok sikert a munkájához ,,,,,,🤗❤️🌷🌸💐
Nagyon szépen köszönöm kedves Ilona ! Sok sok finom étellel érkezünk még remélem sok kedvencet találsz majd bennük ! Csodás vasárnap estét kívánok ! Zoli🧡🧡🧡😘😘😘
Kedves Zoli! Elmondhatatlanul inspiráló ez az ÖRÖMFŐZÉS, amit Tőled látunk kedves családod közreműködésével!! A gyakorlott és kezdő háziasszonyok számára is nagy segítség, és szemet, testet, lelket gyönyörködtetőek a videóid. Köszönöm nagy nagy szeretettel és tisztelettel: Alíz
Szia kedves Aliz ! Nagyon szépen köszönjük a megtisztelő és kedves szavaidat és nagy örömmel tesszük a receptek megosztását főleg szerintem most mindenki , vagy majdnem mindenki nagy hasznát veszi a finomságoknak .Érez te is otthon magad nálunk és próbál ki minél több finomságot ! Sok szeretettel Zoli🧡
Boldog új esztendőt az egész családnak ! Csak így tovább az új évben .
Köszönjük szépen kedves Tibi , nektek is minden jót és boldog új évet kívánunk! Üdvözlettel Zoli
Nagyon szuper! 😊
Köszönjük szépen ❤🍋🍋
Super , extra torta ,sviđa mi se . 👍👍👍 Lijep pozdrav 🍋🍰💙
Köszönjük szépen kedves Martina ! Üdv Zoli
@@szokykonyhaja Koszonom .Hvala. 💝
Nagyon szívesen ❤
Szia Zolikám!
Hát ez nagyon remek torta! Köszönöm, hogy feltetted, isteni magas lett a piskótád, nekem így nem szokott feljönni! :) De már nem is kísérletezek, a fene ott egye meg a két balkezemet! :) BÚÉK mindnyájatoknak, szép napot kívánok nektek! Puszilok mindenkit! Era
Szia kedves Era ! Neked is ilyen szépséges lesz csak azt csináld amit mutattam :-) hidd el teljesen siker lesz ! Sok puszi és nektek is nagyon boldog új évet kívánok :-) Hamarosan ismét jövünk :-) Zoli
Szia Zolikám!
Ez nagyon szép lett!
Boldog új évet kívánunk!
Üdv!
Köszönjük szépen Tibikém ! Nektek is boldog új évet kívánunk ! Zoli
❤️Ohhh de gyönyörűséges lett ez a torta a lányom kedvence a citromos torta ki fogom próbálni 🤗köszönöm nektek🤗❤️
Szia kedves Anett ! Nagyon hálás kis torta amihez nektek is jó étvágyat kívánok ! 🧡Sok szeretettel küldöm a mai finomságiot is : ruclips.net/video/NcXcrtcek2c/видео.html Zoli
Beautiful!
Köszönjük szépen kedves Ildi:-)
Kedves Zoli!Nagyon boldog Újévet kívánok Neked és kedves Családodnak is!
Szia kedves Edit ! Köszönjük szépen és nektek is boldog új évet kívánunk ! Üdv Zoli
Boldog újévet kívánok és sok sikert Barátom
Boldog új évet kívánok nektek is! Zoli
Hétvégére megcsinálom🤗
, Szia Zoli ez a torta Fantasztikusan néz ki Azonnal megenném kívánom mindenkinek hogy ilyen tortát tudjon sütni Gratulálok hozzá remek kis süti
Szia Gabi! Köszi szépen , mondjuk ha az ember jobban ráér akkor még lehetett volna spilázni de ez is megtette :-) Ha lesz kedved hozzá próbáld ki , igazi csalódás mentes citromtorta :-) Üdvözlettel Zoli
A férjem visszanézett a szobábol kimenet éd ezt kérdezte
-Anya mit főztök Szokyval??? 😂😂🤣
A multkori szűzérme receptel egy életre megtanulta a neved
Szia kedves Évikém! Ez nagyon aranyos 😊👌👍örülök neki hogy ízlett a szűz 👌👍Készitsd el ezt is , imádni fogjátok 😊Sok szeretettel Zoli
Gyönyörüüség.KÖSZÖNÖM!!! Sajnos én most nem tudom elkészíteni, mert nagyon beteg vagyok, csak ábrándozni tudok róla.Üdvözlettel Magdaléna.
Szia kedves Magdi ! Nagyon sajnálom és jobbulást kívánok sok szeretettel! Zoli❤
Megsutottem :) Nagyon jo lett :) Koszonom :)
Szia kedves Kornélia ! Örülök hogy jól sikerült és ízlett kedves egészségetekre ! Küldöm a tegnapi finomságot is : ruclips.net/video/mV3DY5LlR24/видео.html Sok szeretettel Zoli
Ez valami csodálatos lett!
Hát még az íze:-) Üdv Zoli
Csak bámulok!! Fantasztikus Vagy! Nagyon tudsz!!😊😊🎂
Kedves vagy nagyon szépen köszönöm! Érezd továbbra is otthon magatokat nálunk ! 🎄🧡
Újévi tananyag👍🏻👍🏻👍🏻😍😍👏🏻Sose méricskélek!Bizony,nem kell a sütőpor,elviszi az ízét!
Köszönöm akkor egy a vonal , én is így járok el :-) Üdv Zoli
szia zoli hogy vagy jol. en fogjukra jol vagyok az aszmam. Kivul jo fozest kivanok nektek szia jo pihit jo ejt szep estet szia 💗💘🐨👍😎🙌🙋😴🙏😉🐇🐕🐖🐷
Szia kedves Márta ! Köszönjük szépen megvagyunk ! Remélem nálad is minden rendben van !
Legyen nagyos szép az estéd ! Sok szeretettel Zoli
Szia Zoli. Nagyon szépen köszönöm a torta receptjét. Imádjuk a citrom tortát, és hirtelen felindulásból meg sütöttem. Nem lett olyan szép mint a tied, de nem kiállításra megy.
Kedves Erzsó ! Nagyon örülök hogy elkészítetted és hogy ízlett nektek is ez a kis finom torta !
Érezd a továbbiakban is nagyon jól magad a konyhánkban ! Sok szeretettel Zoli
Ezt a Citromtortát is Gyulával ketten néztük ,ügyesek voltatok a fiaddal kedves Zoltán . Biztosan olyan finom ,mint amilyen gusztusos és szépre sikerült,gratulálunk nektek . Nagyon jól néz ki a Citromtortátok. Üdv...Éva.
Szia kedves Évi ! Nagyon szépen köszönjük és örülök hogy nektek is tetszett a recept ! Ha gondoljátok süssétek meg nem fogtok csalódni benne ! Sok szeretettel Zoli🧡
Köszönöm szépen ezt a fantasztikus receptet! És újra kívánok Neked és kedves Családodnak Sikerekben Gazdag Boldog Új Esztendőt!
Nagyon szívesen mindent és nektek is boldog új évet kívánunk! Üdvözlettel Zoli
BOLDOG Újévet kívánok neked és családodnak. Köszönet a sok szuper recepter.Ja és a legfontosabb jó egészséget mindenkinek. Üdvözlettel
Boldog új évet kívánok nektek is és minden jót! Egészséget, békességet és nagyon sok szeretetet Zoli
Szia Szoky! Ma megsütöttem és fontos volt hogy sikerüljön. Sikerült! Köszönöm! Szeretem a videókat! Eddig minden nagyon jól sikerült és finom lett! Nagyon jól elmondod és külön köszönet, hogy megadod a receptet! További jó recepteket várva szívélyes üdvözlettel! Kőszegről Juszti
Szia kedves Jusztina ! Nagyon örülök hogy sikerült és ízlett a citromtorta! Érezed a jövőben is otthon magad nálunk és még sok finomsággal foglak még meglepni! Sok szeretettel Zoli
Mestermū! Boldog ùj èvet!
Köszönjük szépen Ágikám :-) Túlzás csak egy kis torta :-) Boldog új évet nektek is Zoli
Imádja a családom a citrom tortát,de legközelebb így fogom elkészíteni a te recepted alapján.
Nekem ez így nagyon tetszik,remélem jól fog sikerűlni. Kedves Zoli,így utólag is Nagyon Boldog Új Évet kívánok az egész családodnak! Köszönöm a munkátokat,a sok sok finomság receptjeit! Sok sikert kívánok továbbra is!😊😊
Szia kedves Olga ! Akkor ez a ti tortátok is , kellemes ízekkel fogtok találkozni , nálunk nagyon nagy sláger ez a finomság :-) Írd majd meg miként ízlett nektek is :-) Nektek is nagyon boldog új évet kívánunk és érezzétek a jövőben is nagyon jól magatokat a csatornán :.-) Nagyon szívesen mindent !!! Sok szeretettel Zoli
Szia Zoli. Szilveszter óta váratott magára a recept, a szüleim szülinapjára készítettem el. Isteni lett, mindenkinek nagyon ízlett. Máskor is el fogom készíteni, imádom a citromtortát😉Joli
Szia kedves Joli ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett ez a finom citromtorta , nálunk is nagy kedvenc ! Gratulálok az elkészítéséhez ! Boldog szülinapot kívánok a kedves szüleidnek is ! Sok szertettel Zoli👌👍😊
Háát,ez maga az álom!
Isteni finom lehet.
Jóságos kis torta :-) igen az volt :-)
Boldog új évet, erőt, egészséget kívánok.
Köszönjük szépen , nektek is nagyon boldog új évet kívánunk ! Zoli
Szívesen teszem ,,,,,és köszönöm ,,,🌿🎋🍄🍁
Nagyon szívesen kedves Ilona ! 🧡🧡🧡😘
Kedves Szoky! Nagyon köszönöm a sok jótanácsot.Most éppen kalácsot sütöttem az útmutatásaid alapján!
Valami csoda lett!
Kedves Zsuzsa ! Nagyon szívesen és jó étvágyat hozzá majd nektek is ! Sok szeretettel Zoli
Szuper ennek igazán örülök ! Minden jót kellemes estét nektek ! Zoli🧡
Napsugaras szép reggelt Zolikám!
Szombaton készítettem én is egy ( általam is nagyon kedvelt)citromos- tejszinhabos tortát, egy kedves rokoni társaságnak . Pillanatok alatt fogyott el, nagyon könnyű, kellemes , lágy lett a krém, és igazi citromos álom volt!
Én sem mérek szinte semmit, a piskótát ugyan így készítem, de azt gondolom, aki ,,szívvel,, süt- főz, annak nem mindenhez kell a pontos mérés.( bár, vannak receptek, amelyeknél kell a mérleg.)👍🥰
Jó volt ma ismét látni a kis filmeteket, jó hangulattal indul ez a deres, hideg reggel.(egy gyömbéres, mézes teával kiegészítve❤)
Sok puszi, és mellé egy ,,szatyor,, a szokásosból!🥰🥰
Szép napot és jó egészséget mindenkinek,neked pedig sok erőt a munkádhoz, és a ,,stábnak,,is kedves Zolikám sok szeretettel:Erzsike🥰❤
Szia kedves Erzsike ! Neked is szép napot , inkább estét kívánok :-) sok volt a technológia :-) most értem ide :-) Örömmel olvasom hogy te is épp eszt készíttettél , nekünk is nagyon nagy kedvenc , imádom a citromos édesség sereget :-) bármi is legyen az ! Igen nálam a piskótához nem kell mérleg , lehet akkor el is rontanám :-) ez eddig egyszer sem sikerült valahogyan :-)Köszönjük a jó kívánságokat és neked is nagyon kellemes estét és minden jót kívánunk sok szeretettel:-) Puszillak Zoli
Köszönöm szépen!
Kedves Zoltán, csodálatos lett ez a torta. Boldog új évet, az egész családnak! ♥
Szia ! Nagyon szépen köszönjük , próbáld ki ha lesz kedved hozzá :-) Sok puszi Zoli
@@szokykonyhaja Rendben, köszi. ♥
Nagyon szívesen 😊❤🥂
Mivel felkeltette az érdeklődésemet ez a recept, ezért én is elkészítettem, csak dicsérni tudom, a krémje isteni finom, szinte eteti magát, pillanatok alatt elfogyott, a receptet el is tettem a gyűjteményembe, nagyon köszönöm.
Szia Zsolt ! Nagyon örülök hogy elkészítetted a citromtortát gratulálok hozzá ! Nekem , nekünk itthon nagy kedvenc imádjuk minden pillanatát ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Baráti üdvözlettel Zoli
Nagyon finom izletes, én nagyon szeretem.
Nagy kedvenc nálunk is ! Üdvözlettel Zoli
Kedvenc Szoky idézetem: " Ne gondoljátok hogy sok lesz a káposzta,össze fog esni,mint mi szilveszterkor" Bár egy citromtortánál ez egy kicsit megmosolyogtató :D Roppant kevés ilyen jólelkű ember van a mai világban, és örülök hogy személyesen ismerhetem :) Boldog új évet Zolikám
Szia Imikém ! Aranyos vagy és én is örülök hogy a személyedet magam is megismerhettem ! Rendes embereket mindig boldogan fogadok , így kerek a világ :-) Boldog új vet kívánok neked és kedves családodnak is ! Zoli
Nagyon szeretek 'Szokyval együtt' sütni - főzni! Olyan egyszerű! Nagyon jól el van magyarázva.! 🤗
Tökéletes 👍😋🙂
Köszönjük szépen Ferikém ! Üdv Zoli
Nagyon szep.
Nagyon szépen köszönjük! ❤Zoli
Csodálatos!
És roppant élvezetes ❤Zoli
De szèp lett ez a torta😍😍
Szia kedves Orsi ! Próbáld ki isteni finom a végeredmény ! 🥰🧡😘
Boldog uj evet kivanok neked es a kedves csaladodnak Zoli! Nagy Laszlo vagyok Erdelybol. Most Londonba vagyok. Nagyon szeretem ahogy el magyarazod szorol szora a recept osszetetelet es el kesziteset.GRATULALOK! Es nem utolso sorba azt is szeretem,hogy kozben poenkodsz is. En amikor fozni akarok valamit,barmit egyszer meg nezem,hogy te hogyan keszitted el. A mult heten el keszitettem a Lepcsankat,Lapcsanka vagy is a MEDVET. En mivel erdelyi Szekely vagyok a Medve nevet kapta tollem. Mindent ugyan ugy mertem ki ahogy te irtad a receptbe,csak lisztet tobbet kellett rakjak,mert a pityoka (burgonya) sok levet eresztett.Ez a pityoka a coopbol volt veve. HAT.........? Ki tudja,hogy hol volt termelve es hogyan? De nagyon finom volt es izletes. Koszonom,hogy sok videot osztasz meg,mert nekem jol jon mivel nagyon szeretek fozni. Igy nagyon sokat tanulok tolled.Isten aldjon meg teged es a kis csladodat. Meg egyszer Boldog uj evet kivanok neked es a kis csaladodnak. Jo ejszakat.
Szia Laci ! Nektek is boldog új évet kívánok és nagyon örülök hogy követed a csatornát és használod a recepteket ! Igen sok fajta burgonya van A,B , C típusú besorolásúak amikben a keményítő és a víz tartalom is nagy mértékben változik :-) Rengeteg recept közül tudsz válogatni és gondolom Angliában azért elég sok mindent be is tudsz szerezni hozzájuk :-) Nagyon szívesen minden és a jövőben is érezd nagyon jól magad a konyhánkban.Baráti üdvözlettel Zoli
Király!
Köszönjük szépen ! Üdv Zoli
Kedves Zoli! Méghogy nem vagy cukrász? Dehogynem! Cukrász- és szakácsmester vagy egy személyben! Rengeteget tanulunk Tőled mindkét területen. Köszönjük, hogy vagy nekünk! Egészséget, boldogságot és sok új receptet az új esztendőre! Tisztelettel: János
Köszönjük szépen Jani :-) Örülök hogy tetszett a recept és ha lesz kedved próbáld majd ki te is , egy isteni finom citrom tortát fogsz kapni ! Nektek is boldog új évet kívánunk ! Érezd a továbbiakban is nagyon jól magad nálunk :-) Baráti üdvözlettel Zoli
Drága és Fantasztikus Szoky!!!!!! Ez a recepted is mint bármelyik mélyen érint engem. Az életem legszebb időszakait idézem a te segítségeddel és receptúráiddal.A minden képzeletet meghaladó " CITROMOS" ami nekem valódi ikon , túlmutat az általam értelmezett idő fogalmán. Csupán a kép láttán és a recept meg nézése is valódi idő utazás számomra!!!!! (Régi ünnepek utánja).... Mikor a Nagymutter és Mutter már kifogytak a jóból, meg érkezett a CITROMOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Drága Szoky most nem lőtem túl a célon ,csupán érzékeltetni szeretném hogy miért égett a retinánkba a citromos. KÖSZÖNÖM A MESTERFOGÁSODAT!!!!!!!!! Ha konyha és főzés KUNG-FU létezne, TE BRUSZLI szintjén vagy. Köszönet Ati NZ
Szia kedves Ati ! Köszönjük szépen a szavaidat :-) és nagyon örülök hogy ezzel a recepttel ekkora örömet tudtam szerezni neked ! Nálunk ez a recept egy nagy ováció főleg nyáron elkészítve amikor friss gyümölcsökkel tudom még tuningolni , díszíteni a tortát ! A kellemes savanyúsága és az édes ízek kombinációja fantasztikusak :-) Nagyon jól esett a hasonlat de túlzás :-) de külön köszönöm :-) Érezzétek a továbbiakban is nagyon jól magatokat a csatornán és a konyhánkban is :.-) !!! Baráti üdvözlettel Zoli