Én kevésbé vqgyok kíváncsi egy 2,3t vasra. Nem a meghajtás, Hybridet vezettem már 30 évvel ezelőtt, és már akkor tudtam, hogy a 60 években, jó irányba mentek a gyártással. Aztán valahogy 60 évre elfelejtették. Mind1, nem ide tartozik. De az óriás akku, meg egy hatalmas, luxus autóra én nem vagyok kíváncsi. Sokkal inkább egy fasza GSi Corsát, vagy valami kibelezett akármilyen 1.6 2.0 kőkeményitett, leülhetett valamit az ezredforduló előttről.
@@bg11LL Szergej. 60-as évek elejei, és addigra az már egy hagyományos elrendezés volt mozdonyokon, hajókon. De az is igaz, hogy azok még dinamisak, nem generátorosak többségben. De érdekes gáz, és nyomaték...
@@Laptiming Akkor meg eső lesz, vagy az abroncsok lesznek túlhasználva. Amúgy ennek, már tényleg Grand Prix pálya kéne. Nem 1.6 Astra. No, nem midha az nem lenne egy jó verseny autó, mindjárt meg is nézem. ☺
Húúúú! Imádtam ezt az adást! Rossz volt az idő meg minde, de ennek ellenére. A Porsche is egy csoda, nade az RS6!!!! Áááá! Szerelem! 😍😍😍 Ez a széria a leggyönyörűbb kívül, belül ever! Köszi srácok ezt az adást is!!! 🙏🙏🙏 Az egyetlen autós műsor, amit soha nem hagynék ki.
Szép lett a Taycan csak a hangélmény nagyon hiányzik... a 0-100 katapult fícsör önmagában kevés lenne hogy ezt válasszam egy rendes Porsche helyett. Az Rs6-ban legalább van hallható akarat.
Elektromos hanggenerátort bekapcsolva hallhattuk volna a híres űrhajó, az “Ezeréves Sólyom” felszállását 🤣🤣🤣 Ismét egy csodálatos élmény volt az adás. Köszi
Kösszencs! Élvezetes volt így is. Taycan-tól jobbat vártam, az RS6-on meg meglepődtem, hogy hozza azt. RS6, RS4 Avant-tal kezdte, talán a az RS fanatikusok azért veszik jobban úgy.
Évek óta írogatom, hogy hozhatnátok már egy KTM X bow-t. Tehát légyszíves BZ ha tudsz, valahonnan szerezz egyet! :) :) Tudom jól, hogy nem egyszerű , de ti már mindent IS eltudtok intézni!! :) Jók vagytok, remélem még sok sok évig várhatom a vasárnap reggelt :) .
Emlékszem, amikor a 4c-t teszteltétek ennél sokkal taknyosabb, hidegebb időben. Akkor az a 240 lóerős kisautó 49es időt futott lsd nélkül, amire akkora röhögésben törtetek ki, mintha valaki viccet mesélt volna. Erre itt ez a tepsi, pocsék idővel, de megy a bőnyálazás... Hát, nem is tudom...
Abból is volt sedan, de keveset vettek belőle, mert az igazi RS Audik kombik, és ez a hagyomány a legelső RS2 óta megmaradt, ez a varázsa, a vevők is eszerint választják. Amúgy gyárilag csak 580 lovas az is, és kanyarokban sokkal nehézkesebben mozog, mint ez az újabb C7 generáció, bár számomra is a C6 az örök szerelem a motor miatt.
@@dezsoolah7202 Jó kérdés. A C6 generációból, amiről beszéltünk, összesen 8000-ret gyártottak bő 2 év alatt, ebből 6500 Avant volt, és 1500 sedan. További érdekesség, hogy a videóban szereplő C7-es RS6-ból nem is létezik sedan egyáltalán, csak a hagyományokhoz híven Avant. Mondjuk logikus is, mert az RS7 majdnem ugyanaz az autó, szóval az tölti be a sedan szerepét. en.wikipedia.org/wiki/Audi_RS_6
Volt szerencsem Taycan turbo S ben ulni(meglepett a biztositekgyilkos...nagyon megy.....rs6-hoz sajnos meg nem volt lehetosegem...de alapbol szimpatikusabb h benya dolgozik😊
"Azért megjött a hő..." :) Gondoljunk bele: egy átlag gázkazán 25kW fűtőteljesítménnyel rendelkezik. Ez a motor 445kW hatásos teljesítményt ad le, miközben legalább akkora az energiavesztesége is, mint amekkora energiát lead a főtengelyen. Mindent összevetve, jobb lesz mindenkinek majd az EV korszak. Jó kis karbon semleges hasadó/fúziós erőművekkel megtermeljük majd a járművekbe valót, majd azt az EV-k nagy hatékonysággal mozgási energiává alakítják. Mondjuk jó lenne, ha a hőerőműveket is a lehető legnagyobb mértékben kiváltanánk alternatívákkal, de ez a jövő problémája...
A két autó méretben nem ugyanaz! Ez a pálya jobban kedvez a kisebb méretű autóknak! Hiába erősebb a Taycan! Meg persze a Model 3 nem ilyen nyálkás esős időben ment! Majd meglátjuk mit megy száraz időben!
Sziasztok, Egy kis észrevétel/tanàcs a felvételekhez. A Porsche színén venni észre ,hogy vàltozik- egyszer metàlkék, egyszer lila. A szín profilokkal esetleg a kulönbözö gyàrmànyú kameràk/szenzorok okozhatjàt. Színprofil összehangolàs vagy utómunkàval korrigàlható :) Üdv Peti
Vérzik a szívem!!!:((Miért ilyen szar időben mértek le egy olyan autót ami talán körrekordot is tudna?:(BZ ne feledd szavad!Nyáron hozzátok vissza ezt a Porsche vadállatot!:)
Srácok! Áruljátok el, egy utcai csúcsra esélyes autót, mint a Taycan csúcsmodellje, mégis miért nem száraz időben kértek el?! Mi értelme volt ennek az adásnak?
Gondolom azért volt ilyen idő, mert mikor egész nap forgatnak, nem tudják befolyásolni az időjárást és így hogy ilyen idő lett az az önnön hibájukon kívül esett...
@@szalo86 Igen, csak az az idegesítő, hogy egész nap ott volt a két autó, már sok résszel ezelőtt láttuk. És megvárták, amíg elkezd esni az eső, ahelyett, hogy gyorsan menjenek a Porschéval és az Audival, amíg száraz volt. Száraz pályán meg láthattuk az érdektelen autókat.
@@szalo86 Mindössze próbáltam kifejezni a csalódottságomat, hogy nincsen a Taycannak hiteles ideje az eső miatt... Mióta megy a laptiming, minden adást megnéztem, és nagyon érdekelt volna a mai, nem esős körülmények között erőltetve.
@@perityzsolt2021 gondolhatnad magadtol is, hogy hettekkel korabban megvan az idopont, meg az autok is odaszervezve amik szerepelnek majd, az idojaras az meg olyan eppen amilyen nem aznap reggel hivogatjak korbe, amikor a felvetel van, hogy na ma ki tud jonni.....
Alkalmas proli anyunak elmenni tescoba sós kifliért..alkalmas rezet baszni a szálloda előtt...de pályán..körrekordra..na arra kibaszott alkalmatlan!!! 2200+ kg...a házamtól is nehezebb...ezt kanyarban pedig büntet..sok értékes tized vész oda!
Kovászos balhé: Az uborka se kicsi, se ne nagy legyen. Az uborkákat jól megmossuk, a külső szúrós szőröket kézzel vagy (konyhában rendszeresített) körömkefével (szivaccsal) ledörzsöljük. Két végét levágjuk, mert attól kesernyés lenne. Hosszában 2-4 cikkre vágjuk, hogy a lé átjárja. Felénk úgy szokás bevágni, hogy a két végén marad kb 1-1 cm, először az egyik végéről, majd a másik végéről 90°-kal elforgatva.
Taycan-t vissza kellene hozni jó időben is.
Én kevésbé vqgyok kíváncsi egy 2,3t vasra. Nem a meghajtás, Hybridet vezettem már 30 évvel ezelőtt, és már akkor tudtam, hogy a 60 években, jó irányba mentek a gyártással. Aztán valahogy 60 évre elfelejtették. Mind1, nem ide tartozik.
De az óriás akku, meg egy hatalmas, luxus autóra én nem vagyok kíváncsi.
Sokkal inkább egy fasza GSi Corsát, vagy valami kibelezett akármilyen 1.6 2.0 kőkeményitett, leülhetett valamit az ezredforduló előttről.
@@laszloblue3611 mindenkit más érdekel.
Tudjuk, téged csak az ilyen swiftek érdekelnek
@@laszloblue3611 Melyik hibridet vezetted 30 éve?
@@bg11LL Szergej. 60-as évek elejei, és addigra az már egy hagyományos elrendezés volt mozdonyokon, hajókon. De az is igaz, hogy azok még dinamisak, nem generátorosak többségben.
De érdekes gáz, és nyomaték...
Annyira örültem, mikor láttam, hogy végre itt a taycan, erre az időjárás miatt, nesze semmi fogd meg jól.
#Me Too
Csak a hanggal nem tudok megbarátkozni... Pontosan azzal ami nincs.
Ez mindig így van
Taycan-t ha tudjatok nyaron hozzatok vissza ! ;)
Nem lenne probléma a nyari nagy meleg a motornak mint sok turbos autónak 🙂
El lett mondva az epizódban is, vissza lesz hozva.
@@Laptiming Akkor meg eső lesz, vagy az abroncsok lesznek túlhasználva.
Amúgy ennek, már tényleg Grand Prix pálya kéne.
Nem 1.6 Astra. No, nem midha az nem lenne egy jó verseny autó, mindjárt meg is nézem. ☺
@@Laptiming sokan csak nézik, de nem értelmezik :)
@@Laptiming Vitara S-t is varjuk nyarigumikkal :D
ezeket vissza kéne hozni nyáron még1 menetre!
A két álomautó!
Több nem is kellene, csak ez a kettő.
Köszi srácok!
Taycant vissza kell hozni egy jó időben. :D
Húúúú! Imádtam ezt az adást! Rossz volt az idő meg minde, de ennek ellenére. A Porsche is egy csoda, nade az RS6!!!! Áááá! Szerelem! 😍😍😍 Ez a széria a leggyönyörűbb kívül, belül ever! Köszi srácok ezt az adást is!!! 🙏🙏🙏 Az egyetlen autós műsor, amit soha nem hagynék ki.
" A jövő csúcsdöntője" Egy hete a lada is ilyen időket ment. És most visszanéztem, akkor sem sütött a nap. Kérjük vissza jó időbe! 👌🤣🤣
Szép lett a Taycan csak a hangélmény nagyon hiányzik... a 0-100 katapult fícsör önmagában kevés lenne hogy ezt válasszam egy rendes Porsche helyett. Az Rs6-ban legalább van hallható akarat.
2 napja vezettem egy Taycan 4S-t ami a gyengébb és sokkal többről szól ez az autó! Nagyon jó! :)
UK fel ül túl iiootffyyYvv.
Uopppplpl
Húúú az az Audi! Nincs meg véletlen az Audi köre eredeti hanggal? :D Beleszerettem. Köszi srácok!
Elektromos hanggenerátort bekapcsolva hallhattuk volna a híres űrhajó, az “Ezeréves Sólyom” felszállását 🤣🤣🤣
Ismét egy csodálatos élmény volt az adás. Köszi
Yep nah végre Taycan
Köszi mindenki nevében is 🥰💋
Légyszi rakjatok mikrofont a kipufogóhoz, mert nem hallom a drone hangjától a taycant 😂
A 123 lovas szlalom Ladát épp lenyomta. 🤣🤣🤣
Kár ezért az adásért. A Tájkán-ra🙃 kiváncsi lettem volna mit tud megfelelő körülmények mellett.
Kösszencs! Élvezetes volt így is. Taycan-tól jobbat vártam, az RS6-on meg meglepődtem, hogy hozza azt. RS6, RS4 Avant-tal kezdte, talán a az RS fanatikusok azért veszik jobban úgy.
Nagy nehéz tepsi, esős időben, szűk pályán! Nem éppen odavaló autó! Száraz időben nyáron tudna jobbat is menni!
@@Twintop-Zsolt tisztában vagyok ezzel. De attól jobbat vártam.
Kár, hogy nem jobb időkre tartogattátok a Taycant, de amúgy így sem volt rossz👍
Évek óta írogatom, hogy hozhatnátok már egy KTM X bow-t. Tehát légyszíves BZ ha tudsz, valahonnan szerezz egyet! :) :) Tudom jól, hogy nem egyszerű , de ti már mindent IS eltudtok intézni!! :) Jók vagytok, remélem még sok sok évig várhatom a vasárnap reggelt :) .
Taycant visszahozhatnatok nyaron, legjobb elektromos siman bennevan talan meg tobb is.
Két kedvenc,már vártam.
Köszi!
Taycan videót nézve még a kajámat is újra kellett melegítenem, mert kihűlt, annyira néztem, hogy mit megy 👀 Beteg!
Vajon 2 + 2 körön ez lett (volna...) a leggyorsabb utcai epizód? De még lehet árban is...?
Őszinte birtoklási vágyat keltett az Audi, pedig mindig is ős BMW fan voltam. Gratulálok a tulajnak, és a leendő új tulajnak.
Norbinak szóljatok hozzon még pár érdekességet pls! Ahogy néztem van még nála pár szépség ( rx-7 turbo, régi 500-as Fityo, R8, e55, tesla model y...)
Nagyon jóó, de mi az istenért nem láthatjuk ahogyan az rs6 powerslidal kigyorsít az egyenesre??????? elég nagy vágói hiba :(
Hoppá hoppá. Mit látok a háttérben 🤔. Egy újabb Csík Zoli féle WRC-t.
Valahol meg lehet nézni a teljes listát az eddig futott autókról, időkkel együtt??
Végre Janié volt a kör🖐️🙂
19:47 Csabi ahogy áthúzza a váltókart ottis látszik mennyire finoman mozog
Nagyon hálásak lennénk a tulajoknak meg a srácoknak is ha ezeket az autókat viszont láthatnánk, jobb körülmények között. :D
Jani addig gyakorolta a sokallásokat, mostanra Csabi ha kapaszkodik sem ér a közelébe 😁
60 ezer km első gumival az A6-tal? ECO gumi volt? Nagyon nem gyilkolták akkor. :D
Legújabb RS6 várható az adásba? (plusz ez/ilyen vissza, jó időben, jó gumival)
Jo kis adásnak nézünk elé👍👍👍
Hol érhetőek el a köridők? Publikusak egyáltalán? Miért nem teszitek be a leírásba?!?!?!?
BZ! Nem értem hogy két ilyen autót miért ilyen időben teszteltek? Kérjük vissza jó időben őket!
Emlékszem, amikor a 4c-t teszteltétek ennél sokkal taknyosabb, hidegebb időben. Akkor az a 240 lóerős kisautó 49es időt futott lsd nélkül, amire akkora röhögésben törtetek ki, mintha valaki viccet mesélt volna. Erre itt ez a tepsi, pocsék idővel, de megy a bőnyálazás... Hát, nem is tudom...
Èn azt kérdezném végig 2es Ben?
Kerjük vissza jó időben a Taycan-t...!! 👌
Régen volt ennyire jó nézni ahogy Jani vérét. Durva jó kör volt.
Ez az az RS6 amit HaHu-n árultak?
Ha jól tudom egyedi rendelésű a belseje, kék varrás, meg kék carbon😜
Újdonságként, a felvezető körön, elmondhatnak a srácok az első benyomásukat.
de vártam a Taycant, kár hogy az időjárás elrontotta. Remèljük egyszer szèp napsütèsbe is tudtok vele egyet futni! :)
A Taycan esetében a Turbo kifejezés mit takar?
Felszereltségi szint.
Aztamindenit, a 2 legjobban várt autó egy adásba.
Jó videó lett. És mi a helyzet a V10-es 900 lovas RS6-al, meg mért van az hogy abból csak kombisat gyártanak belőle?
Abból is volt sedan, de keveset vettek belőle, mert az igazi RS Audik kombik, és ez a hagyomány a legelső RS2 óta megmaradt, ez a varázsa, a vevők is eszerint választják. Amúgy gyárilag csak 580 lovas az is, és kanyarokban sokkal nehézkesebben mozog, mint ez az újabb C7 generáció, bár számomra is a C6 az örök szerelem a motor miatt.
@@zsoltih2540 Mennyivel kevesebb sedan-t gyártottak?
@@dezsoolah7202 100 kombira jut talán 1 sedan szerintem max
@@dezsoolah7202 Jó kérdés. A C6 generációból, amiről beszéltünk, összesen 8000-ret gyártottak bő 2 év alatt, ebből 6500 Avant volt, és 1500 sedan. További érdekesség, hogy a videóban szereplő C7-es RS6-ból nem is létezik sedan egyáltalán, csak a hagyományokhoz híven Avant. Mondjuk logikus is, mert az RS7 majdnem ugyanaz az autó, szóval az tölti be a sedan szerepét.
en.wikipedia.org/wiki/Audi_RS_6
Nem gyártanak rs6 szedánt, csak avantot. Abból a szériábol van 500 darab szedán de az rs6 +r , 702 le.
Volt szerencsem Taycan turbo S ben ulni(meglepett a biztositekgyilkos...nagyon megy.....rs6-hoz sajnos meg nem volt lehetosegem...de alapbol szimpatikusabb h benya dolgozik😊
Úgy érzem, hogy különösen jó lesz a mai adás.
Taycant szárazon kérjük, nagyon!
Mocsok jól néz ki a Taycan! Legszebb villanyautó!
Nyáron száraz időben vissza kell vinni!
Turbo v Turbo S ?
Sport csomag rajta van az látszik.
Turbo S volt. Adásban már elmondták szóban
@@Durendbuzz igen 👍
Csak még ma hajnalban írtam a kommentet amikor még csak a premier volt kint.
Hogy lehet turbo egy elektromos?_! :-)
"Azért megjött a hő..." :)
Gondoljunk bele: egy átlag gázkazán 25kW fűtőteljesítménnyel rendelkezik. Ez a motor 445kW hatásos teljesítményt ad le, miközben legalább akkora az energiavesztesége is, mint amekkora energiát lead a főtengelyen.
Mindent összevetve, jobb lesz mindenkinek majd az EV korszak. Jó kis karbon semleges hasadó/fúziós erőművekkel megtermeljük majd a járművekbe valót, majd azt az EV-k nagy hatékonysággal mozgási energiává alakítják.
Mondjuk jó lenne, ha a hőerőműveket is a lehető legnagyobb mértékben kiváltanánk alternatívákkal, de ez a jövő problémája...
Miért nem azt írtad,hogy hozzátok vissza nyáron!? Azzal lenne már 300 like-od :D
Nagyon komoly a szíve az RS6-nak 🤤 Elég régóta eladó szegény 🙄 Tavaly láttam a veszprémi Tesco parkolóba élőben... komoly autó 🙄
Aha... Mini WRC!
Gyönyörű ez az Audi. Az egyik legszebb széria. Mocskosul ment👏.
Majdnem olyan jot mentek mint a Leon, vagy a szurke R Golf, de azert 0,5-0,7 el lassabb mind a 2 🤣😂
Based on a true story...😱🙈
@@Master321v olvassad a meszindzsered : P
Egy jó van a villany pónikban.Végre nem kell váltani.Jó lenne lecserélni az összes flinstone-t.
A háttérben remélem az Csík Zoli Mini WRC-je, ami sorra kerül:D
Semmi elfogultság a Porsche-val szemben.... :D
RS6 brutál szép
En a 4s-t vezettem, az is ultra brutális
Ez igaz? A Panda 100HP, megverte a Porschet a kanyarban? (1,30>1,25G)
Istenem Te mekkora egy hülye vagy :D
@@zsoltvanyik Melyik adat nem valós?
Neked szinte minden adás után isteníteni kell
az autód? Nem unod még?
Akármennyire is megy az elektromos Taycan, nekem a menéshez a hangra is szükségem van. Szóval max az RS6 kellene.
Remélem RS6 ban van sportdiffi és DRC.
Rettenetesen kiváncsi vagyok az RS6 ra😁 pedig nem vagyok egy Audi fan
Azt remélem, hogy ide való gumival van szerelve.
Már az önmagában vicc, hogy egy ennyibe kerülő autóba alapáron nincs benne és külön pénzt kérnek érte.
Haldexnel mindenkeppen jobbat fog mutatni 😀
@@rambustibi 2017-es gumikkal ekkora teljesítményhez... 3 evente cserelem a gumikat a 184 loeros diesel automnal...
Hozzátok vissza a Tycant száraz időben..
Jobban is lehetne ezeket a kocsikat vezenti talán a pilótákat kéne cserélni.
Akkor üzenném minden bmw fannak, hogy nézzenek meg már meg egy quattro vs. xdrive összehasonlítást. Utánna mondják hogy " jó az irány az Audinál"
Taycan-t jó időbe vissza kell hozni!!!
70 milláért megveri a 25 milliós Model3-t.
Még szerencse. Ja nem, mert száraz idő kéne... 😉
A két autó méretben nem ugyanaz! Ez a pálya jobban kedvez a kisebb méretű autóknak! Hiába erősebb a Taycan! Meg persze a Model 3 nem ilyen nyálkás esős időben ment! Majd meglátjuk mit megy száraz időben!
Nyáron hozzátok vissza mind a kettőt. Az RS6 pedig paraszt. Nincs rá jobb szó.
Király adás volt!
Erre a pályára egyikse való... De hogy a drón hangosabb és érdekesebb hangja van... ez nem szép jövő.
az a logózott szép ülés, csodás...és nem egérmozis
Az audi 47.2 a porse 48.2 akkor nem az audi a gyorsab.
Cipőt a cipésztől, sprotautót a sportautógyártótól.
RS6 még igazi autó....
brutális
Ezeket hozzátok vissza nyáron is, mert ez így... sokkal többet tudnak.
Videón nem látszik, hogy gyors a taycan... nem üvölt a sokhenger, így nem működik a dolog, pedig nagyon gyors😰
Ójessz!
Taycan 💗
Az Audi tolja az elejét. Miért nem lepődök meg...
Ez nem a Csabi napja volt
Sziasztok,
Egy kis észrevétel/tanàcs a felvételekhez. A Porsche színén venni észre ,hogy vàltozik- egyszer metàlkék, egyszer lila.
A szín profilokkal esetleg a kulönbözö gyàrmànyú kameràk/szenzorok okozhatjàt. Színprofil összehangolàs vagy utómunkàval korrigàlható :)
Üdv
Peti
Aztaku, nem apróztátok:)
Macchina orribile AUDI sembra un furgone abbassato veramente sgraziata
Kb. 100 adással ezelőtt állapítottam meg, hogy unjátok az egészet. Mostanra már nézhetetlen. Nem csak a ti hibátok, ez a műfaj ennyit tud.
Nem értek egyet. Szerintem Te unod, és ezért nincs benne számodra plusz. Sokunknak van.
Nem hozza a régi szintet, az biztos, de valahogy meg is tudom érteni ennyi év után.
@@zsoltkis2197 onnan tudom, hogy nem az én lelkesedésemmel van a baj, hogy mostanában is gyakran visszanézek nagyon régi epizódokat.
😱
Ha ekkora baj az vizes pálya, hogy az egész videóban arról pofáztok, akkor miért esőben mentetek forgatni?? Te drága kenyér... XD
Vérzik a szívem!!!:((Miért ilyen szar időben mértek le egy olyan autót ami talán körrekordot is tudna?:(BZ ne feledd szavad!Nyáron hozzátok vissza ezt a Porsche vadállatot!:)
Rs6 bármikor.
MEGA RS6
Srácok! Áruljátok el, egy utcai csúcsra esélyes autót, mint a Taycan csúcsmodellje, mégis miért nem száraz időben kértek el?! Mi értelme volt ennek az adásnak?
Gondolom azért volt ilyen idő, mert mikor egész nap forgatnak, nem tudják befolyásolni az időjárást és így hogy ilyen idő lett az az önnön hibájukon kívül esett...
@@szalo86 Igen, csak az az idegesítő, hogy egész nap ott volt a két autó, már sok résszel ezelőtt láttuk. És megvárták, amíg elkezd esni az eső, ahelyett, hogy gyorsan menjenek a Porschéval és az Audival, amíg száraz volt. Száraz pályán meg láthattuk az érdektelen autókat.
@@szalo86 Mindössze próbáltam kifejezni a csalódottságomat, hogy nincsen a Taycannak hiteles ideje az eső miatt... Mióta megy a laptiming, minden adást megnéztem, és nagyon érdekelt volna a mai, nem esős körülmények között erőltetve.
@@perityzsolt2021 gondolhatnad magadtol is, hogy hettekkel korabban megvan az idopont, meg az autok is odaszervezve amik szerepelnek majd, az idojaras az meg olyan eppen amilyen
nem aznap reggel hivogatjak korbe, amikor a felvetel van, hogy na ma ki tud jonni.....
Alkalmas proli anyunak elmenni tescoba sós kifliért..alkalmas rezet baszni a szálloda előtt...de pályán..körrekordra..na arra kibaszott alkalmatlan!!! 2200+ kg...a házamtól is nehezebb...ezt kanyarban pedig büntet..sok értékes tized vész oda!
Pont ezeknél a verdáknál szar idő miért is nem passat tdi -nél.Audi= szar gumi vagy szar időjárás
még szerencse, hogy van rs7...mert ez a kombi-tégla forma szerintem megöli a sportosságot, pedig jó a hangja.
Tesla win
Uhh de mocsok jo a Porsche. Tesla helyett akarmikor ezt, kinezetre meg plane.
Az RS6-ot azért veszik többen kombiba, mert nincs belőle sedan verzió. :)
Kovászos balhé: Az uborka se kicsi, se ne nagy legyen. Az uborkákat jól megmossuk, a külső szúrós szőröket kézzel vagy (konyhában rendszeresített) körömkefével (szivaccsal) ledörzsöljük. Két végét levágjuk, mert attól kesernyés lenne. Hosszában 2-4 cikkre vágjuk, hogy a lé átjárja. Felénk úgy szokás bevágni, hogy a két végén marad kb 1-1 cm, először az egyik végéről, majd a másik végéről 90°-kal elforgatva.
WTF ??
@@gyorgyrajz2449 Te is tesz nem érte bábola?
Kellene egy halkabb dron mert nem hallom az Porsche hangját 🤣🤣🤣
Mivel a Tájkánnak nincs hangja ezért nem számít autónak, csak egy villamos aminek 4 kereke van
Akkor eléggé jó villamost vett a tulaj! Gratula neki! Csak ez nem bkv bérlettel használható.
Nem találom sehol ezt a jogszabályt, hogy csak hanggal rendelkező jármű számít autónak, be tudnád linkelni?
Xdd pedig van hangja... Villanyauto hangja xd
Gondolom bkv bérleted van csak, azért tudod ennyire. 😀
azért szeretnél te bérletet erre a villamosra :D