Anyukám is etetéssel fejezi ki a szeretetét. A gyerekkori duciságom alapja inkább a szeretethiány volt. Utána fogyókúráról szólt az életem. Ezt csak úgy tudtam véghezvinni ha nem ültem egy asztalhoz a családdal. Aztán lefogytam 41 kilóra ájultan szedtek össze itt-ott. Viszont életemben először kontrollálni tudtam az életemet. Biztatni engem sem biztattak, soha meg nem ölelték, meg sem dícsértek. Annyit mondtak csak, hogy nem baj ha kövér vagy úgyis a belső számít… 18 évesen nem erre vágytam. Végül megijedtem, nem akartam még meghalni. Azt viszont megfigyeltem, hogy elégedett akkor sem voltam. Sohasem szerettem a testem, most sem szeretem jóval 40 fölött. Abban is teljesen egyetértek Lizával, hogy mindenki a saját történetében él, mindig, mindenki magáról beszél. És igen, a mai napig is megdöbbenek minden beszélgetés után hogy mennyire fogalmuk sincs a szüleimnek, milyen vagyok valójában . De arról sem, hogy ők kicsodák❤️ viszont valami megszakadt nálam, a gyerekeim nem szeretet helyett esznek, hanem akkor, ha éhesek.
Ritka csodálatos beszélgetés volt, köszönöm! Őszinte tiszteletem Lukács Lizának, hogy őszintén mesélt a nehéz életéről, megküzdési módjáról. Ehhez bátorság kellet, az eredmény nem maradt el. Én is meghatódtam! Gratulálok Almási Kittinek a jó témavezetéshez, kérdésekhez! 💕
En 16 eves koromban par honap alatt fogytam 20 kilot. Altalanos iskola 5.osztalyaig eszembe sem jutott, hogy tulsulyos vagyok. Aztan a 'nagy' nyolcadikosok kozul egy lany azt mondta "nem szegyelled magad, hogy milyen kover vagy?". Aztan 12 eves koromban egy korhazi befekves elott lemertek es az asszisztens szenvtelen hangon bediktalta: "tulsulyos". Ezutan meg voltam gyozodve arrol, hogy nem lehet fiubaratom, mert kover vagyok. A hitem megrengett az emberek szavahihetosegeben, mikor a tulsulyos allapotomban a szomszedok azt mondtak:" nem vagy te kover", majd mikor fogytam ugyanazok igy szoltak: "csinos vagy. Milyen kover voltal. ". Persze 43 kilosan nekik mar nem hittem el " a ne fogyjal mar tobbet" tanacsot. 16 evesen, 43 kilosan a 8 eves ocsem nadragja ram jott. 2 kifli, 1 joghurt, 1 alma. Rengeteg dietas szensavas udito, mert az meghajtott. A furcsa, h en nem emlekszem arra, h a szuleim aggodtak volna ertem a "ne fogyjal tobbet" megjegyzesen tul. Majd fel even at nem jott meg, es titokban elmentem a nogyogyaszhoz. Egyedul. Eletemben eloszor. 1998-at irtunk. Noi magazinokbol allt ossze bennem az anorexia gyanuja. A nogyogyasz azt mondta, h ha igy folytatom, nem lesz gyerekem. Nalam ez volt a pont, ami felnyitotta a szemem. Visszahiztam 50 kilora, ami mar csak azert sem volt konnyu, mert az egyik tanarom megjegyezte: "magat csirketappal tomik, h hizik?" Azert irtam mindezt le, hogy lassuk, a szavaknak ORIASI ereje van! Egy rosszindulatu megjegyzes eleteket tehet tonkre.
Nekem egyik tanárom, aki egyébként a 2 évvel idősebb nővéremet is tanította, azt mondta hogy biztos én eszem el előle az ételt, mert akkor túlsúlyos voltam, az nővérem meg relatív sovány. Az egész osztály jót röhögött rajta. Én nem, csak zavartan mondtam hogy én nem. De így 30 év távlatából is nagyon elevenen él bennem ez a megszégyenítő emlék.
Van, amit sosem felejtunk el. Szerintem, ram azert hatottak ezek az emberek ennyire, mert tekintelyszemelyek voltak. A felsotagozatba kerulve a vegzos, nyolcadikos, a korhazban az asszisztens, a tanar, a szomszedok, mint felnottek... felneztem rajuk, hittem nekik. De hittem a doktornonek is, es szerencsemre hallgattam a szavara.
@@meronka82 Igen, az fontos hogy kitől jönnek ezek a üzenetek, meg persze az is hogy gúny űzés szándékkal megszégyenítő módon, vagy segítő szándékkal privát. Én 6-as voltam amikor tetőzött a csufolodas és a megszégyenítes is. Ez motivált arra hogy nagyon keveset egyek és le is fogytam ideális súlyra 7-re. Emlékszem egy évfolyam társam meg így is csúfolt, hogy "nézzétek már lefogyott a dagatt g#%!" Persze örülök hogy megszabadultam a súlyfeleslegtol, de a sok megszégyenítes soha nem tűnt el és az ebből adódó önbizalom hiány végig kísért sok fontos döntésben.
Nagyon érdekes volt.Mindkét doktornő könyveit olvastam,műsorait megnéztem.Furcsa,hogy Kitti sokáig talán sokkal tartózkodóbbnak,merevebbnek tűnt,ebben a riportsorozatban viszont lényegesen lazábbnak,megközelíthetőbbnek,érzelmesebbnek látszik. Nagyon jók voltak a kérdések,és minden tiszteletem dr. Lukács Lizáé,...viszont sokszor a nevetése,gesztikulációja még mindig mintha azt harsogta volna,hogy megérteni, kezelni tanulta meg ezeket a helyzeteket;de mintha mégsem lenne túl ezeken a témákon.Még elevennek tűntek a fájdalmak,és aktívnak a harcok. De ezt csak én véltem felfedezni...
@ Valóban az.Bár azért reménykedik az ember,hogy ezt a fájdalmat azért maga mögött hagyhatja...
Год назад+26
@@karolinafekete3233 Egyre halványulhat, de azért ritkán tűnik el egészen, amikor az alapok sérültek. Néha nem is érzed, máskor újra fellobban - egy egyre csituló hullámzás (ha közben dolgozol magadon). De mindenképp sokkal élhetőbbé válik.
Hálásan köszönöm ezt az interjút. Mélyen beletalált abba, amiben most vagyok. Köszönöm azt a gyengédséget, megértő odafigyelést, amit az interjú sugárzott. Két kiváló szakember beszélgetett, mindenki számára érthető megfogalmazásban. Nagyon emberi, valóságos volt. Ez is egy nézőpontot ad számunkra, önmagunk elfogadásával és mások elfogadásával kapcsolatban. és.... mindenkinek jólesik hogy "büszke vagyok rád"❤️ Köszönöm mégegyszer, Judit
Nagyszerű beszélgetés, “tapasztalatcsere” zajlott ebben a beszélgetésben. Kitti valószínű azért hatódott meg a végén mert neki is hasonlóan megküzdő, embert próbáló volt az élete mint Lizànak. Mind a ketten saját magukból sikerült erőt meríteniük mikor a toxikus család/környezet “lesajnálta” őket. Megerősödve, főnixmadàrként emelkedtek fel és bizonyítottak! Sok sok ilyen tartalmas, életszerű beszélgető partnert kívánok még ebbe a műsorba 😇🙏
A beszélgetés második felében teljesen olyan érzésem volt, mintha kliensként ültem volna Lizánál és elmesélve saját törénetét próbált volna bátorítani, támogatni. Ennek köszönhetően megszületett bennem két fontos felismerismerés. Hosszúnak tűnik számomra az az idő, amíg csak toporogtam újra és újra körbejárva ezeket a kérdéseket, de most sikerült megértenem. Nagyon köszönöm a beszélgetést és várom az újabb könyveket Kittitől és Lizától is. Mindegyik eddigi igazi kincs. 💝
Kedves Kitti, nagyon szépen köszönöm ezt a fantasztikus interjút. Évtizedek óta küzdök magam is a témával, és megindító volt egy ilyen nyílt és öszinte beszélgetést hallgatni. Szörnyü, hogy tényleg úgy van, hogy (kimondva vagy kimondatlanul) szinte mindig elítélik azt, aki túlsúlyos. Aki vékony, filigrán, azt pedig összekötik a nöiességgel és kifinomultsággal. Mintha a túlsúlyosak vesztesek lennének és nem érdemelnék meg a boldogságot. Mégegyszer köszönöm, hogy ezeket az értékes tartalmakat elérhetövé teszed számunkra ❤️🩹
Nagyon köszönöm az interjút! Tényleg rengeteget segített! ❤️ És itt külön szeretném azt is megköszönni, hogy akinek nincs lehetősége, de szeretne változtatni az életén, az ezekből a beszélgetésekből kap segítséget! ❤️ Minden szépet és jót kívánok mindkettőjüknek.
Nagy mélységből tanult és átmenetett valamit. Végig éreztem ennek a súlyát és azonosultam a meghatottsággal a végén. Kemény volt, és hogy mondjam, vágynám ezt az utat bejárni én is,, nem az evéssel, mással, de lényegében hasonló az út, a probléma, a valóság. Sokat adott a beszélgetés, köszönöm.
Bár én csak "véletlenül" kerültem ide (a hogyan szeress sorozatot hallgattam, sok pszichológiát tanulok), és a fenti evészavar témában szerencsére sosem voltam érintett (sőt! az egészséges életmód, táplálkozás szakértője vagyok), mégis volt mondanivalója a beszélgetésnek számomra is. Ugyanis mindannyian a szeretetért hajtunk/küzdünk/könyörgünk - a magunk sérülései, sémái alapján. Nekem a bántalmazó kapcsolódási mintával van dolgom, aminek feldolgozásával szépen haladok (traumakötés lezárva 3 éve, top önszeretet és önbecsülés, szorongás a múlté) de tényleg szívszorító látni, h mennyien mennyiféleképpen könyörgünk a szeretetért. Köszönöm.
Sziasztok Én is hosszú évekig voltam anorexiàs, de én úgy élem meg, hogy ebből igazán sosem lehet kigyógyulni, még ha ma már képtelen is lennék magamat úgy sanyargatni. A súlyom, az alakom a maj napig központi fontosságú az életemben. Szuper beszélgetés volt, valóban hatalmas erőt tud adni az a kontrollálási tudás. Köszönöm. Ezt még párszor meg fogom hallgatni az biztos!❤
Eddig Liza könyveit olvastam csak nagyon szerettem azokat is, de ez a beszélgetés csodálatos volt a számomra , annyira emberközeli és természetes volt, köszönöm! ❤😊
Hihetetlen, mennyi átfedés van a mi generációnk életében... A végén azért én is elpityeredtem és én sem értem, miért. Illetve lehet, hogy azért, mert van egy magja ennek a beszélgetésnek, amit a legmélyebb zsigerig érez az, aki érti.
Nemrég fejeztem be az Éhes lélek gyógyítása című könyvét, bár lenne néhány észrevételem vele kapcsolatban, sikerült a segítségével (és 5 év terápiával) egy rakat kérdést letisztáznom magammal kapcsolatban. :) Túlevő vagyok, egyre több eszközzel a kezemben. Biztos, hogy még fogom forgatni a könyvet és ajánlom mindenkinek! :)
Köszönöm szépen! Nem szoktam nézni, csak hallgatni ezeket a podcastokat, de most végig látni akartam az arcokat, ahogy erről a témáról beszélnek. Nagyon érdekes volt! Mostanában gondolkodtam el honnan jöhetnek a falási rohamaim, annak ellenére hogy nem is vagyok éhes. Normális testsúlyom van, de néha rámjön ez a -talán birtoklási- vágy, hogy amit megeszek az legalább csak az enyém, és ennyivel is több/értékesebb/tehetősebb vagyok. Hmmm ilyesmi érzésre tudom visszavezetni ezeket a “rohamokat”. Meg a szeretetéhségre, ezért különösen tetszett, amikor Liza említette a terített asztal hasonlatot. Nagyon igényes beszélgetés volt!
Igazán tanulságos beszélgetés lett, köszönjük szépen! Liza őszintesége a gyermek- és tinédzserkori kihívásairól igazán gondolatébresztők. Anyaként 31:50-nél a tejberizs jeleneténél szakadt meg a szívem. Egy szülőnek az lenne a feladata, hogy érzelmileg támaszt adjon bármilyen körülmények közt a gyermekének, éreztesse: teljesítmény nélkül is fontos és szerethető ember. Nem pedig, hogy partner legyen a gyermeke fogyasztásában vagy diétáztatásában, sem tömésében... Hiszen ezzel csak tovább erősíti benne, hogy csak ettől lesz értékes. (Ezek után nem meglepő, ha a fehér rizs és a kristálycukor lesz a démonizált étel, pedig ezek is csak a negatív élmény révén lettek többletjelentéssel felruházva.) Őszintén bízom benne, hogy sokak nagy felismeréssel gazdagodnak a beszélgetés által! Még sok-sok beszélgetést az evésről/etetésről! :)
Izgalmas beszélgetés, köszönöm! Anyám jut eszembe, aki szintén 70 kg körül volt és a kardiológus azt mondta neki, mikor nem tudott lefogyni: Auschwitz-ban is lefogytak az emberek.
- számomra különleges volt a beszélgetés, köszönöm Kitti, köszönöm Liza. Kis korom óta fóbiám volt és van is az elhízás. Valahogy gyerek kortól kezdve talán tudatosan, de kontrollálom az étkezéseimet, ma is előfordul, hogy pl. vasárnap kihagyom az étkezést, csak folyadék és alma... 19 éves korom óta, bizonyos körülmény hatására (év tizedek óta) nem reggelizem, de nem is hiányzik, de mérleg igen jó úti társ. A 175cm-hez a 76kg nekem nagyon ideális. Ami gyakran gondolkoztat, hogyan is > csinálom ez sok - ez kevés < ( lehet ez akár 1,50 - 2,50kg plusz vagy mínusz), már másnapra ott vagyok a fétisizált 76kg-nál... - hogy ez hogyan lehetséges, eléggé rejtélyes, hiszen nem igen szabályozom az étkezésem mennyiségét! Hova tűnik, honnan jön a kívánt testtömeg? - erre vajon mi lehet a válasz? 🤣...
Ez után a beszélgetés után, még inkább előrébb kerültek, Dr Lukács Liza könyvei az olvasólistámon. Fantasztikus ez a belső erő, ami benne dolgozik és rendkívül kíváncsivá tesz. A meghatódas a végén nagyon szép volt a záró gondolatokkal karöltve. Én is hasonlóan fogalmaztam meg magamban, hogy én is büszke vagyok.
A fürdőkádban voltam, és kövér, azt mondta Édesanyám: Hát Babim, tele van veled a kád! Akkortól fogva nem jöhetett be Édesanyám mikor fürödtem, és kezdtem nem enni. Fogytam 36kgt
talán ennire toxikus közegben, mindenben a jot látni kincs. Két erős gyönyörű nő, mindenki figyeljen értő figyelemmel főleg a nőkre megérdemlik. Liza annyira jol tartja a szünetet a beszélgetésben nagyon hatásosan beszél, ügyes.
Egy laza 10 oldalas elemzést írtam a saját táplálkozásomról a könyve alapján. Nagyon szépen köszönöm a segítségét❣️ Sokmindenre fényt derítettem és mégtöbb kérdésem és felfejteni valóra jöttem rá, amivel el tudok/tudtam indulni egy mentálisan és táplálkozásilag is egészségesebb jövő felé. 🙏❤️ Ez a miskolci, borsodi mentalitás... erről könyve lehetne írni. 😂 Átérzem. 😅😇
Én pedig büszke és hálás vagyok mindkettőjüknek! Lukács Liza könyveit olvastam, és látom, hogy írásai lényege szaktudásán felül a saját megélt drámai megpróbáltatásain keresztül jöttek létre. Őszintesége, nyitottsága, diáklányos kacagása elbűvölt, és hitelesíti minden eddig leírt mondatát! A testsúly kérdése egyre inkább az emberiség egyik sorskérdésévé válik, ehhez pedig hiteles, értő és megértő szakemberek kellenek! Kedves Kitty, hálás vagyok a figyelmes kérdéseiért, és a könnyeiért! Tisztelettel és köszönettel: Dr. Dávid Gyula
Anyukám is etetéssel fejezi ki a szeretetét. A gyerekkori duciságom alapja inkább a szeretethiány volt. Utána fogyókúráról szólt az életem. Ezt csak úgy tudtam véghezvinni ha nem ültem egy asztalhoz a családdal. Aztán lefogytam 41 kilóra ájultan szedtek össze itt-ott. Viszont életemben először kontrollálni tudtam az életemet. Biztatni engem sem biztattak, soha meg nem ölelték, meg sem dícsértek. Annyit mondtak csak, hogy nem baj ha kövér vagy úgyis a belső számít… 18 évesen nem erre vágytam. Végül megijedtem, nem akartam még meghalni. Azt viszont megfigyeltem, hogy elégedett akkor sem voltam. Sohasem szerettem a testem, most sem szeretem jóval 40 fölött. Abban is teljesen egyetértek Lizával, hogy mindenki a saját történetében él, mindig, mindenki magáról beszél. És igen, a mai napig is megdöbbenek minden beszélgetés után hogy mennyire fogalmuk sincs a szüleimnek, milyen vagyok valójában . De arról sem, hogy ők kicsodák❤️ viszont valami megszakadt nálam, a gyerekeim nem szeretet helyett esznek, hanem akkor, ha éhesek.
Ritka csodálatos beszélgetés volt, köszönöm! Őszinte tiszteletem Lukács Lizának, hogy őszintén mesélt a nehéz életéről, megküzdési módjáról. Ehhez bátorság kellet, az eredmény nem maradt el. Én is meghatódtam! Gratulálok Almási Kittinek a jó témavezetéshez, kérdésekhez! 💕
Fantasztikus beszélgetés és szívmelengető a vége! Olyan jó látni ezt a fajta empátiát és érzelem kinyílvánítást! ♥️
En 16 eves koromban par honap alatt fogytam 20 kilot. Altalanos iskola 5.osztalyaig eszembe sem jutott, hogy tulsulyos vagyok. Aztan a 'nagy' nyolcadikosok kozul egy lany azt mondta "nem szegyelled magad, hogy milyen kover vagy?". Aztan 12 eves koromban egy korhazi befekves elott lemertek es az asszisztens szenvtelen hangon bediktalta: "tulsulyos". Ezutan meg voltam gyozodve arrol, hogy nem lehet fiubaratom, mert kover vagyok. A hitem megrengett az emberek szavahihetosegeben, mikor a tulsulyos allapotomban a szomszedok azt mondtak:" nem vagy te kover", majd mikor fogytam ugyanazok igy szoltak: "csinos vagy. Milyen kover voltal. ". Persze 43 kilosan nekik mar nem hittem el " a ne fogyjal mar tobbet" tanacsot. 16 evesen, 43 kilosan a 8 eves ocsem nadragja ram jott. 2 kifli, 1 joghurt, 1 alma. Rengeteg dietas szensavas udito, mert az meghajtott. A furcsa, h en nem emlekszem arra, h a szuleim aggodtak volna ertem a "ne fogyjal tobbet" megjegyzesen tul. Majd fel even at nem jott meg, es titokban elmentem a nogyogyaszhoz. Egyedul. Eletemben eloszor. 1998-at irtunk. Noi magazinokbol allt ossze bennem az anorexia gyanuja. A nogyogyasz azt mondta, h ha igy folytatom, nem lesz gyerekem. Nalam ez volt a pont, ami felnyitotta a szemem. Visszahiztam 50 kilora, ami mar csak azert sem volt konnyu, mert az egyik tanarom megjegyezte: "magat csirketappal tomik, h hizik?"
Azert irtam mindezt le, hogy lassuk, a szavaknak ORIASI ereje van! Egy rosszindulatu megjegyzes eleteket tehet tonkre.
Nekem egyik tanárom, aki egyébként a 2 évvel idősebb nővéremet is tanította, azt mondta hogy biztos én eszem el előle az ételt, mert akkor túlsúlyos voltam, az nővérem meg relatív sovány. Az egész osztály jót röhögött rajta. Én nem, csak zavartan mondtam hogy én nem. De így 30 év távlatából is nagyon elevenen él bennem ez a megszégyenítő emlék.
Van, amit sosem felejtunk el. Szerintem, ram azert hatottak ezek az emberek ennyire, mert tekintelyszemelyek voltak. A felsotagozatba kerulve a vegzos, nyolcadikos, a korhazban az asszisztens, a tanar, a szomszedok, mint felnottek... felneztem rajuk, hittem nekik. De hittem a doktornonek is, es szerencsemre hallgattam a szavara.
@@meronka82 Igen, az fontos hogy kitől jönnek ezek a üzenetek, meg persze az is hogy gúny űzés szándékkal megszégyenítő módon, vagy segítő szándékkal privát. Én 6-as voltam amikor tetőzött a csufolodas és a megszégyenítes is. Ez motivált arra hogy nagyon keveset egyek és le is fogytam ideális súlyra 7-re. Emlékszem egy évfolyam társam meg így is csúfolt, hogy "nézzétek már lefogyott a dagatt g#%!" Persze örülök hogy megszabadultam a súlyfeleslegtol, de a sok megszégyenítes soha nem tűnt el és az ebből adódó önbizalom hiány végig kísért sok fontos döntésben.
@meronka82 -igen, Meronka > régi nagyon komoly bölcselet > "a szó ŐL" 😇...
Kedves Kitti! A beszélgetést köszönöm, nagyszerű volt, a végén a te bájosan emberi megnyilvánulásodtól, a meghatódottságodtól én is pityeregtem egyet.
Nagyon érdekes volt.Mindkét doktornő könyveit olvastam,műsorait megnéztem.Furcsa,hogy Kitti sokáig talán sokkal tartózkodóbbnak,merevebbnek tűnt,ebben a riportsorozatban viszont lényegesen lazábbnak,megközelíthetőbbnek,érzelmesebbnek látszik. Nagyon jók voltak a kérdések,és minden tiszteletem dr. Lukács Lizáé,...viszont sokszor a nevetése,gesztikulációja még mindig mintha azt harsogta volna,hogy megérteni, kezelni tanulta meg ezeket a helyzeteket;de mintha mégsem lenne túl ezeken a témákon.Még elevennek tűntek a fájdalmak,és aktívnak a harcok. De ezt csak én véltem felfedezni...
Nekem is így tűnt!
Nem minden fájdalom múlik el. Érteni és kezelni ezeket önmagában óriási teljesítmény.
@ Valóban az.Bár azért reménykedik az ember,hogy ezt a fájdalmat azért maga mögött hagyhatja...
@@karolinafekete3233 Egyre halványulhat, de azért ritkán tűnik el egészen, amikor az alapok sérültek. Néha nem is érzed, máskor újra fellobban - egy egyre csituló hullámzás (ha közben dolgozol magadon). De mindenképp sokkal élhetőbbé válik.
Miért múlt volna el?
Ez volt az eddigi egyik legjobb!!! ❤️
Én a "Hogyan szeretsz?" című könyvet köszönöm nagyon Kedves Liza! Iszonyú sokat tanultam belőle ! 😘 Mennyire ismerem ezt a "csak azért is" érzést !!!
Hálásan köszönöm ezt az interjút. Mélyen beletalált abba, amiben most vagyok.
Köszönöm azt a gyengédséget, megértő odafigyelést, amit az interjú sugárzott.
Két kiváló szakember beszélgetett, mindenki számára érthető megfogalmazásban. Nagyon emberi, valóságos volt.
Ez is egy nézőpontot ad számunkra, önmagunk elfogadásával és mások elfogadásával kapcsolatban.
és....
mindenkinek jólesik hogy "büszke vagyok rád"❤️
Köszönöm mégegyszer,
Judit
Nagyszerű beszélgetés, “tapasztalatcsere” zajlott ebben a beszélgetésben. Kitti valószínű azért hatódott meg a végén mert neki is hasonlóan megküzdő, embert próbáló volt az élete mint Lizànak. Mind a ketten saját magukból sikerült erőt meríteniük mikor a toxikus család/környezet “lesajnálta” őket. Megerősödve, főnixmadàrként emelkedtek fel és bizonyítottak! Sok sok ilyen tartalmas, életszerű beszélgető partnert kívánok még ebbe a műsorba 😇🙏
A beszélgetés második felében teljesen olyan érzésem volt, mintha kliensként ültem volna Lizánál és elmesélve saját törénetét próbált volna bátorítani, támogatni. Ennek köszönhetően megszületett bennem két fontos felismerismerés. Hosszúnak tűnik számomra az az idő, amíg csak toporogtam újra és újra körbejárva ezeket a kérdéseket, de most sikerült megértenem. Nagyon köszönöm a beszélgetést és várom az újabb könyveket Kittitől és Lizától is. Mindegyik eddigi igazi kincs. 💝
Megrendítő és tanulságos. Dr. Almási Kitti megint nagyon érzékenyen vezette a beszélgetést és a vége különösen tetszett ❤
Tanulságos és elgondolkodtató beszélgetés volt, köszönöm. 💐
Csodálatos és elképesztő különleges energiájú beszélgetés. Köszönöm szépen!
Kedves Kitti, nagyon szépen köszönöm ezt a fantasztikus interjút. Évtizedek óta küzdök magam is a témával, és megindító volt egy ilyen nyílt és öszinte beszélgetést hallgatni. Szörnyü, hogy tényleg úgy van, hogy (kimondva vagy kimondatlanul) szinte mindig elítélik azt, aki túlsúlyos. Aki vékony, filigrán, azt pedig összekötik a nöiességgel és kifinomultsággal. Mintha a túlsúlyosak vesztesek lennének és nem érdemelnék meg a boldogságot. Mégegyszer köszönöm, hogy ezeket az értékes tartalmakat elérhetövé teszed számunkra ❤️🩹
Nagyon kedves beszélgetés volt!
Köszönöm a beszélgetést.❤
Nagyon köszönöm az interjút! Tényleg rengeteget segített! ❤️
És itt külön szeretném azt is megköszönni, hogy akinek nincs lehetősége, de szeretne változtatni az életén, az ezekből a beszélgetésekből kap segítséget! ❤️ Minden szépet és jót kívánok mindkettőjüknek.
Csodàlatos, tartalmas beszélgetés! Nagyon köszönöm ❤
Az oszinteseg mindig meghato... es ez a video, Liza es persze Kitti ezert ajandek szamomra. Nagyon szepen koszonom!
Éppen most olvasom Dr Lukács Liza könyvét: Ne cipeld tovább! Jó volt, így "hozzá csatolva" meghallgatnom ezt a riportot. Hálás vagyok érte!
Köszönöm szépen, nagyon jó és tanulságos beszélgetés volt. Olyan jó, hogy felvállalják magukat a szakemberek is, ettől hitelesek. 😊
Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést
Köszönöm szépen!!🙏
A vége.... ❤️
Köszönöm ❤️
Nagy mélységből tanult és átmenetett valamit. Végig éreztem ennek a súlyát és azonosultam a meghatottsággal a végén. Kemény volt, és hogy mondjam, vágynám ezt az utat bejárni én is,, nem az evéssel, mással, de lényegében hasonló az út, a probléma, a valóság. Sokat adott a beszélgetés, köszönöm.
Csodálatos beszélgetés volt! Köszönöm! ❤️
Köszönöm mindkettőtöknek!❤
Bár én csak "véletlenül" kerültem ide (a hogyan szeress sorozatot hallgattam, sok pszichológiát tanulok), és a fenti evészavar témában szerencsére sosem voltam érintett (sőt! az egészséges életmód, táplálkozás szakértője vagyok), mégis volt mondanivalója a beszélgetésnek számomra is. Ugyanis mindannyian a szeretetért hajtunk/küzdünk/könyörgünk - a magunk sérülései, sémái alapján. Nekem a bántalmazó kapcsolódási mintával van dolgom, aminek feldolgozásával szépen haladok (traumakötés lezárva 3 éve, top önszeretet és önbecsülés, szorongás a múlté) de tényleg szívszorító látni, h mennyien mennyiféleképpen könyörgünk a szeretetért. Köszönöm.
Sziasztok
Én is hosszú évekig voltam anorexiàs, de én úgy élem meg, hogy ebből igazán sosem lehet kigyógyulni, még ha ma már képtelen is lennék magamat úgy sanyargatni. A súlyom, az alakom a maj napig központi fontosságú az életemben. Szuper beszélgetés volt, valóban hatalmas erőt tud adni az a kontrollálási tudás.
Köszönöm. Ezt még párszor meg fogom hallgatni az biztos!❤
Nagyon fájdalmas volt meghallgatnom... De nagyon jó is! Köszönöm! ❤
Eddig Liza könyveit olvastam csak nagyon szerettem azokat is, de ez a beszélgetés csodálatos volt a számomra , annyira emberközeli és természetes volt, köszönöm! ❤😊
Hihetetlen, mennyi átfedés van a mi generációnk életében... A végén azért én is elpityeredtem és én sem értem, miért. Illetve lehet, hogy azért, mert van egy magja ennek a beszélgetésnek, amit a legmélyebb zsigerig érez az, aki érti.
Nemrég fejeztem be az Éhes lélek gyógyítása című könyvét, bár lenne néhány észrevételem vele kapcsolatban, sikerült a segítségével (és 5 év terápiával) egy rakat kérdést letisztáznom magammal kapcsolatban. :) Túlevő vagyok, egyre több eszközzel a kezemben. Biztos, hogy még fogom forgatni a könyvet és ajánlom mindenkinek! :)
Köszönöm szépen! Nem szoktam nézni, csak hallgatni ezeket a podcastokat, de most végig látni akartam az arcokat, ahogy erről a témáról beszélnek. Nagyon érdekes volt! Mostanában gondolkodtam el honnan jöhetnek a falási rohamaim, annak ellenére hogy nem is vagyok éhes. Normális testsúlyom van, de néha rámjön ez a -talán birtoklási- vágy, hogy amit megeszek az legalább csak az enyém, és ennyivel is több/értékesebb/tehetősebb vagyok. Hmmm ilyesmi érzésre tudom visszavezetni ezeket a “rohamokat”. Meg a szeretetéhségre, ezért különösen tetszett, amikor Liza említette a terített asztal hasonlatot. Nagyon igényes beszélgetés volt!
Nagyon érdekes gondolat: “talán birtoklási vágy, hogy amit megeszek az legalább csak az enyém…” Erre még nem gondoltam.
Azért hatódtunk meg néhányan Kittivel vagy után,mert szép volt ez az élettörténet,mint egy jól végződő mese ,és ráadásul még igaz is volt.
Igazán tanulságos beszélgetés lett, köszönjük szépen! Liza őszintesége a gyermek- és tinédzserkori kihívásairól igazán gondolatébresztők. Anyaként 31:50-nél a tejberizs jeleneténél szakadt meg a szívem. Egy szülőnek az lenne a feladata, hogy érzelmileg támaszt adjon bármilyen körülmények közt a gyermekének, éreztesse: teljesítmény nélkül is fontos és szerethető ember. Nem pedig, hogy partner legyen a gyermeke fogyasztásában vagy diétáztatásában, sem tömésében... Hiszen ezzel csak tovább erősíti benne, hogy csak ettől lesz értékes. (Ezek után nem meglepő, ha a fehér rizs és a kristálycukor lesz a démonizált étel, pedig ezek is csak a negatív élmény révén lettek többletjelentéssel felruházva.) Őszintén bízom benne, hogy sokak nagy felismeréssel gazdagodnak a beszélgetés által! Még sok-sok beszélgetést az evésről/etetésről! :)
🙏🏼💕💕💕💕
A szeretet hiánya :( is ott lehetett a családban...túl az éhezés okozta örök fájdalmi lenyomatokon...
Izgalmas beszélgetés, köszönöm! Anyám jut eszembe, aki szintén 70 kg körül volt és a kardiológus azt mondta neki, mikor nem tudott lefogyni: Auschwitz-ban is lefogytak az emberek.
- igen, ez eléggé morbid kijelentés, e az igazság tartama hatalmas 😇...
- számomra különleges volt a beszélgetés, köszönöm Kitti, köszönöm Liza.
Kis korom óta fóbiám volt és van is az elhízás. Valahogy gyerek kortól kezdve talán tudatosan, de kontrollálom az étkezéseimet, ma is előfordul, hogy pl. vasárnap kihagyom az étkezést, csak folyadék és alma... 19 éves korom óta, bizonyos körülmény hatására (év tizedek óta) nem reggelizem, de nem is hiányzik, de mérleg igen jó úti társ. A 175cm-hez a 76kg nekem nagyon ideális. Ami gyakran gondolkoztat, hogyan is > csinálom ez sok - ez kevés < ( lehet ez akár 1,50 - 2,50kg plusz vagy mínusz), már másnapra ott vagyok a fétisizált 76kg-nál...
- hogy ez hogyan lehetséges, eléggé rejtélyes, hiszen nem igen szabályozom az étkezésem mennyiségét! Hova tűnik, honnan jön a kívánt testtömeg?
- erre vajon mi lehet a válasz? 🤣...
Ez után a beszélgetés után, még inkább előrébb kerültek, Dr Lukács Liza könyvei az olvasólistámon.
Fantasztikus ez a belső erő, ami benne dolgozik és rendkívül kíváncsivá tesz.
A meghatódas a végén nagyon szép volt a záró gondolatokkal karöltve. Én is hasonlóan fogalmaztam meg magamban, hogy én is büszke vagyok.
❤
Fantasztikus két nő :) - vissza adja az embet hitét a valódi, értékes "nőiségben".
A fürdőkádban voltam, és kövér, azt mondta Édesanyám: Hát Babim, tele van veled a kád!
Akkortól fogva nem jöhetett be Édesanyám mikor fürödtem, és kezdtem nem enni.
Fogytam 36kgt
talán ennire toxikus közegben, mindenben a jot látni kincs. Két erős gyönyörű nő, mindenki figyeljen értő figyelemmel főleg a nőkre megérdemlik. Liza annyira jol tartja a szünetet a beszélgetésben nagyon hatásosan beszél, ügyes.
Egy laza 10 oldalas elemzést írtam a saját táplálkozásomról a könyve alapján. Nagyon szépen köszönöm a segítségét❣️ Sokmindenre fényt derítettem és mégtöbb kérdésem és felfejteni valóra jöttem rá, amivel el tudok/tudtam indulni egy mentálisan és táplálkozásilag is egészségesebb jövő felé. 🙏❤️
Ez a miskolci, borsodi mentalitás... erről könyve lehetne írni. 😂 Átérzem. 😅😇
Én pedig büszke és hálás vagyok mindkettőjüknek! Lukács Liza könyveit olvastam, és látom, hogy írásai lényege szaktudásán felül a saját megélt drámai megpróbáltatásain keresztül jöttek létre. Őszintesége, nyitottsága, diáklányos kacagása elbűvölt, és hitelesíti minden eddig leírt mondatát! A testsúly kérdése egyre inkább az emberiség egyik sorskérdésévé válik, ehhez pedig hiteles, értő és megértő szakemberek kellenek! Kedves Kitty, hálás vagyok a figyelmes kérdéseiért, és a könnyeiért! Tisztelettel és köszönettel: Dr. Dávid Gyula