Szia Laci! Mint sima gyalogos ember, érdekes látni a te szemszögödből a kamionosok életét/munkájukat. Láttam pár videódat, nagyon tetszenek, szép helyeken jársz, de ami főleg tetszik az az, hogy ember vagy ebben a egyre kevésbé emberi világban! Vigyázz magadra, sok balesetmentes kilómétereket, és maradj ilyen amilyen vagy: EMBER!
Az a durva egyébként, hogy nekem abszolút semmi közöm a kamionozáshoz, zéró, nulla - mégis az összes videót, kivétel nélkül végignéztem eddig. Szóval valamit tudsz, Laci, de a jó Isten tudja csak kb, hogy mit is. A lényeg az, hogy lekötsz a mondandóddal egy abszolút laikust is. Ezt ha megspékelem azzal, hogy milyen köztes állomáson voltál (gépezés), tényleg azt kell mondjam, hogy le a kalappal előtted, példaértékű. Sok sikert kívánok és azt is, hogy sose szálljon a siker a fejedbe, papesz! 👌🏻🤞🏻
Már vagy 2 éve, hogy nézlek és indönként kommentelek! De most nem jutok szóhoz! Önzetlen, korrekt és egyenes vagy! Köszi ezt a lényegretörő összefoglalót, nem vagyok fuvaros, nem is leszek, de ha szakmámban lenne valaki, aki ennyire a tutit tolja, huh de jó lenne. Sok balestmentest! Folytasd, erőt, egészséget!
Laci!Ez egy igen jó videó lett!!!Szerintem visszatértél a régi szintre,szerintem sokunk nevében mondhatom,hogy ezek a dumálgatós sztorizós videók az igaziak.Köszönjük!
Jó, hogy az úrvezetőknek megmutattad, mennyit vezettél 1 év alatt. Van, aki ennyit sem vezet le egy élete alatt, de út közben osztja az észt, és nevelni akarja a népet.
Mint totálisan külső szemlélő (értsd: a fuvarozáshoz annyi közöm van, mint egy asszonykórusnak egy holdjáróhoz) úgy gondolom, hogy pont a Te esetedben felbecsülhetetlen mennyiségű tartalom, tapasztalat, és betekintés halmozódott fel a V8 által a hozzám hasonló emberek számára. Olyan szintű betekintést adtál ebbe az egész összehasonlításba, ami szerintem semmivel nem összemérhető jelenleg, így még ha anyagilag, szigorúan matematikai alapokon nézzük a dolgokat és levonjuk a következtetést, hogy nem érte meg, ez a tudás több ezer ember számára adott alapot egy új perspektívához. Köszönjük, Laci!
Köszönjük, hogy a mélységeket is bemutatod, nem csak a magasságokat. És valóban hosszabb távon érdemes mérlegre tenni és összevetni, hogy mivel jár a vállalkozói vs alkalmazotti lét. Hajrá, csak így tovább! 😉
Hát az a fogyasztási különbség azért eléggé brutál. Kb egy havi fizetésed ment el arra, hogy V8-assal menj, bár nem tudom hogyan számítják neked a dízelt, de gondolom ha 1.1 ojrót számolok rá, az nem nagyon téves. Egy emberes cégben és olyan fuvarokkal, amiket te is csinálsz - így valóban nem sok értelme. Azért kíváncsi leszek a Volvo-ra. Én egy pár éve megégettem a kezemet a Volvoval, de persze simán előfordulhat, hogy azóta javultak. Balesetmenteset!
Már alig vártam, hogy legyen megint videó. Olyan bölcsességeket mondasz, és úgy gondolkodsz, hogy felüdülés hallgatni a mostani világban. Megerősíted bennem, hogy megéri gondolkodni, és nem mindenki telefon/TV-bámuló zombi. Köszönöm.
Világ életemben, mármint a kamionosban, azt mondtam, hogy vontatót, mindig a munkához veszek, nem pedig a vágyálmaimhoz. Hetelős, belföldes szinte minden nap otthon alvós munkához, "keskeny" alacsony fülkés, a hetelős munkához hétvégi otthon léttel normál szélességű közép fülkés, a nemzetközi több hetes kinti léthez pedig nagy fülkés vontatót, maximum 500 lóerőig. A nagy lóerejű vontatókat kizárólag speciális, nagy súlyok fuvarozásához. A másik, ugye hogy ugye! Néhány hónapja beszéltél a vállalkozás miben létéről, az elindulásról és hogy mire figyeljen a kezdő. Na most megtapasztaltad hogy én miért nem merek belevágni ebbe. Engem szétvetett volna az ideg egy ilyen hét esetében. Ha rám hallgatsz, akkor egyelőre nem bérelsz vagy lízingelsz több vontatót. Majd ha esetleg megerősödsz, mind tőke mind "speditőri" tekintetben, majd akkor gondolkozz rajta.
Köszönöm a videóidat meg amilyen ember vagy s terjested el a tudásod meg pozitiv hozzá állásodat, Laci. Amit most pl mondtál a vállalkozó vs alkalmazott részben is mennyire igaz s egy bizonyos fokig át éltem én is a munkámban. De szerintem ezt a segitséget amit itt el mondtál a minden napi életben s lehet használni s ez most az én életemben el tudom sajátitani s sokat segit most. Mégegyszer köszönöm Neked! Annyira örülök h meg találtam a csatornádat 2014ben! :) Kellemes hetet kivánok Neked. Ciao PS. èp ma csináltom egy szuper finom gomba levest amit töled tanultam meg, s megint nagyon fincsi volt :))
Hello Laci ✌️ augusztusban vettük át a fh500 gépeket😊😊 belföld tulméretbe kicsi és nagy súllyal vegyesen 26-27 litert eszik és még csak 18ezer km járunk elvileg ez mêg javul 😚😚
Szia Lacika!!! Én most egy R450-el járok. Eddig 40000 km van mögöttünk 26.8 l/100 km a fogyi. Volt 3 hónapom mikor egy FH16/700 volt amivel dolgoztam. 32 alá nem lehetett vinni a fogyasztást. De mindenhol közel 40 tonnával 85-90-el vitt. További szép napot jó gurigát
Jó lett a videód. Nagyon tetszett. Jól bírod nagyon. Még jó hogy most jött a videós nem múlt héten mert én is lesétáltam a stresszt mint te. Parkolóban meghúzta az autómat egy kamionos és mivel nálunk rakódott gondoltam felhívom telefonon rendezni kellene hátha olyan mint te de inkább nem írom le hogyan állt hozzá. Rendőrségen van az ügy tanúval és rögzített kamera felvétellel....sajna ilyen is van.
Hali, bocsánat én kicsit magamra vettem amit mondtál, lehet nem teljesen ugyanaz a helyzet, de :(amikor nem engedtek rajtra készre pakolni) nálunk is úgy működik amíg nincs rendben minden papír, nem érkeznek meg e-mailben az adatok addig nincs rakodás, azért ha valami nem jön meg akkor ne kelljen lepakolni/ billenteni (terményt). Próbálok mindent elkövetni, hogy a sofőröknek jó legyen, mindent megkapjanak, ne kelljen várakozniuk, ne menjenek túl a telephelyen(kapjon elég infót), de sokszor a diszpécser, vagy egyéb dolgokon bukik a dolog. Ne érts félre, ez nem kritika, csak a másik szemszög, jó arc vagy és a videóidat is szeretem .
Laci! A bejáratási időszakot le lehet csökkenteni. Rosszabb minőségű olajat kell használni a motorba, mert az egy picivel jobban koptatja az alkatrészeket, és előbb összecsiszolódnának. Utána a legjobb olajat lehet belerakni, nem érdemes rajta spórolni, mert az is meglátszik a fogyasztáson. Érdemes felkeresni egy versenyzéssel foglalkozó céget, hogy pontosan milyen olajat, és meddig érdemes használni.
Szia Laci A mai videódnak köszönhetően azt a következtetést vontam le, hogy okos ember a saját hibályából tanul a hülye a máséból se. Nagyon jók a videóid, tanulságos és megfogadandó dolgokat is megosztasz másokkal.
Ez eddig is evidens volt pedig az értelmesebb emberek számára, csak az a baj, hogy az ország és a világ tele van hülyékkel, akik azt nézik le aki vissza mer kérdezni.
Laci! Sztem neked ezt nem kell mondani, mert tudod ezt magadtól is: ez nem presztízs volt, ez annál sokkal több... ez tapasztalat volt... és ezért vagyunk itt a földön, hogy tapasztaljunk... Te most megint csak bölcsebb lettèl és a meglátásaid, amiket a videoban sorolsz, egyszerű dolgok, de mégis annyira jelentőségteljesek, hogy még egy laikus is teljes képet kap erről a szakmáról... pláne ha ezt a tapasztalatot egy olyan valakivel osztod meg, aki szakmabeli, sztem óriási segítséget jelent neki... és rengeteg hasznos infót! Köszönjük Laci! És csak így tovább!👍💫
Hát igen. A legtöbb vállalkozó beleesik abba a csapdába, hogy ha egy ideig nem megy akkor belegörcsöl. Volt egy ismerősöm aki italboltot üzemeltetett, és ő monda: "Haver! Egy üzlet beindításához több más egyéb mellett, kell pénz amit azonnal bele kell tenned, egy másik kupac pénz amit félre kell tenned tartaléknak, türelem, mert egy üzlet nem lesz nyereséges két hónap alatt. Nekem 4 évbe telt mire kialakult a vevőköröm, mind az állandó mind pedig az időszakosan vásárlók köre. De türelmesnek kell lenned, és ki kell várnod az időt." Én még azt is hozzá tettem, hogy nem árt némi kutatómunka is, annak érdekében, hogy felmérd azt, hogy szükség van-e erre az üzletre, be tudsz-e törni a piacra adott terület sajátosságait figyelembe véve. Az azonnali és nagy nyereség nem megy. Remélem, hogy a Volvo-t amint időd engedi kicsit részletesebben bemutatod. Olvastam valahol, hogy ha autóval vagy helikopterrel jutunk fel egy hegycsúcsra, ahelyett hogy saját lábunkkal másznánk fel, annak nincs értéke, hiszen hiába állunk a szikla csúcsán, felületes lesz az élményünk, mert az odavezető út fájdalommentes volt. A vállalkozói lét nehéz, de jó lenne ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy az élet nem amcsi film, ahol sohasem fejezik be a reggelit, mindenkit elvisz apu kocsival, és minden helyzetre tökéletes válasz a "szeretlek, kicsim" és a "minden rendben lesz!". Az Álmosvölgy legendája c. filmben hangzott el: "Egy problémát úgy oldunk meg, hogy beismerjük, hogy létezik.", és ehhez jön még G.B. Shaw: Az embernek ámítás nélkül szembe kell néznie a rosszal, különben nem tudja, mi a valóság, és hogyan győzze le. Üdvözlettel Budapestről ebben a koronavírustól terhelt városból.
Én jártam annak idején 2000 környékén 144/530 al. Igaz,én 24 t alatt ritkán jártam 90% spanyol portugál fuvarok voltak,azért oda kellett. Lényegesen gyorsabb volt mint a 124/420...15t ra biztos,hogy hülyeség..
Szia Lacikám , Nagyon Nagyon komoly az új Kamion! Most Belőled is merítek energiát ! Apukám a héten vesztettem el!!! COVID Anyu még kórházban érte még izgulunk! Én az elejétől nézem a csatornádat! Sok jó szemléleti váltást tanultam tőled!!! És remélem még sokáig fogunk is!! Az Isten áldjon meg téged! És jó üzleti sikereket és szerencsét kívánok neked! Üdvözlettel , Tisztelettel ZOZO
Német haverom ugyan ezt mondja. Ő 86 óta tolja, kérdeztem tőle, azt mondja, hogy felejtsem el a v8-at. Nekik az van. 50 tonnával mászkálnak, nekik kell, de eszik is 48-52-t. Nekem azt javasolta, hogy bőven elég a sorhat, kvázi bármire, kivéve Skandinávia... de azt ajánlotta, hogy csak daf meg volvo. Ő kánya fan gyerekkora óta, de a következő neki is volga lesz.
Grat Lacika! Megint egy őszinte jó videó.Ps: Jó lett az intró!
4 года назад+1
Nagyon szeretem a videóidat. Nagyon igazad van a kamioncserével kapcsolatban is, és hogy összeségében nézed a dolgokat. Én ezt, hogy éves szinten érdemes nézni a mérleget, magánemberként is vallom. Kicsiben pl, amikor be akarnak fűzni a mobiltársaságok, ó csak 2000 Ft-al több a havidíj, és milyen csilivili telóra cserélhetsz. Aha, nézzük éves szinten: mindjárt 24.000. És tart három évig. Az 72.000. Tényleg kell az a másik teló? Ez csak egy példa volt kicsiben. tényleg minden számít és hosszútávon kell vizsgálni a dolgokat. Amit elmondtál az utolsó részben, tényleg, bennem is ment föl a pumpa. És igazad van, a melót is hosszútávon kell nézni. Ugyanígy az autóvásárlást. Most drágább, mert fiatalabb, de mit spórolok meg a szervízeken? Hosszútávon is drágább? Mindjárt kiderül hogy nem. Tényleg mindent körül kell járni, és hosszútávra tervezni, és onnan visszatekintve lehet csak levonni a következtetést. Minden videóban értéket adsz, és gondolkodnivalót. Köszönöm! Széles utat!
szia, én a múlt videó alá posztolt válaszodból azt értettem, hogy digitális műszerfalú lesz a Volvo. De aztán láttam, hogy nem az, miközben a tegnap jelentek meg a neten az első tesztek az "új" FH-val. A műszerfalon kívűl vannak fontos különbségek?
A kamionozás a munkád és hobbid egyszerre. A munka hozza a pénzt a hobbi csak viszi. Kívánom, hogy sose hozz az életben ennél rosszabb döntést, mint ez a V8 kibérlése. Kipróbáltad, tapasztaltál, szerencsére nem rokkantál bele. Hogy megérte-e? Ahogy hallom nem, de soha rosszabb döntést. Hajrá Lacika!
Hello. Mekkora ennek a nyeregmagassaga? A volvo a 1050mm (saccra akkoranak tunik) est is mar peres 22 / alacsony alvazzal szereli? :O Nem gondolkodtal hatra szeles gumin a dupla helyett?
hasonlót mint a 450-es Scania-tól vagy jobbat. FH500 TC elvileg gazdaságosabb mint a sima FH500 de közben 300 Nm-el erősebb, sőt nyomatékosabb mint a V8 volt. (2800Nm a Volvo)
Nem. Régen azt mondtak kell én ott kérdeztem a rendőrt azt mondta nem kell de a teli gumi kötelező . Gondolom olyan helyen ahol ki van rakva oda viszont kell
Nem a szomszednak kell venni autot(v8-at) . Svedben meg sok 60 tonnas szerelveny jar, nem ritka a 75t se, de vannak az felett is boven egesz en 120 tonnaig, na ide kell mar v8
Szia Laci! Mikor odaértél, hogy "Jürgen" hogy vett cumira, na azt nagyon át tudtam érezni. A lányom is hallotta mit mondtál, hát egyből rákérdezett, hogy nálam is így volt? Éppen a héten tettek lapátra, mert nem jöttem ki a kretén irányítóval. Pedig én csak belföldeztem! Nekünk mennünk kell, ezek meg baromkodhatnak. Nekem ugyan kifizették ha álltam, de a seggemnek sem volt kedve alló nap a kamionban ülni. Minden péntekre idegbeteg voltam. Ha rossz a szériád vagy hülye a főnök, akkor ez a szindróma minden héten bejöhet. :)
Én jártam Scaniával. Nem V8, középfülkés, nem is volt új, mikor a mostani cégemhez kerültem. De. Nehézkes, kényelmetlen, rossz kocsik voltak. Egyszerűen rossz volt a fülke kialakítása. Rázott, járó motor mellett ott nem írtál meg egy menetlevelet, CMR - t. Pakolóhely nulla, műszerfal egy rakás szar. Ezeket a kocsikat egyszerre szerezték be Volvo és DAF vontatókkal. Olyan 1M kilométer körül a Scaniák mind - mondom MIND - meghaltak. Komoly motor és váltóhibák. Az egészről ordított, hogy spóroltak rajta. Apróságok: üzemanyagszint - jelző, más márkák írják hány liter, mennyi km van hátra, a Scania? Egy mutató, és annyi. A Volvo, DAF, Merci jelez, ha a végét járja az akku töltöttségi szintje, lekapcsol fogyasztókat. A Scania? Simán hagyja lemerülni. A Volvók, DAF - ok kisebb bajokkal ugyan, de mentek tovább 1 millió kilométer után is. A Scania simán hengerfejes lett, meghalt a váltó stb. Ez volt kb. 5 éve, aztán Mercik jöttek. Most cserélik le őket. Volvókra.
nem tudtam beszerezni, bár lett volna rá megoldás na de nem tudtam volna szervizelni, a Mavic 3-ról semmi hír, én pedig nem tudtam tovább várni. Idén még ezt is beakarom mutatni:)
Jajj, hát már naaaah! Lacika! ...Haslach im Kinzigtal, ...Hausach,... Wolfach,... Schilltach,.... hát itt voltál 10km-re és nem ugrottál be egy KV-ra?!?!?! ...hogy vagy már ilyen, TE??? :-) :-D :-) mindig csak az a kapkodás, mert privát vagy!!! Várlak ám! :-) 78737 Flu-Wi Jó utakat, Zolipapa
Ilyenkor nem tudsz tolni egy 50 EUR- t nekik zsebbe hogy felporogjon a folyamat? Vagyis nem divat a szakmaban h kicsit meg kell kenni a dolgokat hogy olajozottabban menjen? 😊
1:08-2:25 ez a story megint ugyvan ahogy sokszor szoktad hogy se eleje se vege az ember nemtudja mirol van szo, ugy kezded el magyarazni mintha valakivel beszelgetnel aki mar tudja mirol van szo de annak aki nemtudja teljesen erthetetlen hogy mirol van szo, ezt tobbszor is mar mondtam hogy szuper lenne ha mindent ugy magyaraznal el hogy eleje kozepe vege hogy azis meg ertse aki nem koveti a storyt vagy aki nem kamionos 20eve hogy par szobol betudja azonositani hogy mirolvan szo. Peldaul itt 1:08-2.25 de peldaul regebbi videokban is amikor regi kalandokrol meseltel ugy meselted mintha mindenki tudna hogymukodik egy hutos potkocsi, (igy futeni ugy ala gyujtani igy elfagy ugy elfagy) kozben meg sokan nemis tudjak mirol van szo.Koszi szepen:)
mivel negatív lejárató poszt volt, így nem akartam vele foglalkozni, semmi értelme, de fantázia volt benne hogy erre felhívni a figyelmet. a lényege benn volt a mondandóban, egy rampán álltam és összeért a pótkocsi a vontatóval, lefotózott egy kamionos, és elkezdtek egy adott csoportban hülyézni, hogy a nagy kamionos nem tudja hogy ez így xar, azt hitték, így volt végig, magyarán ha rámegy a targonca áruval, sérülhet a trepnilemez
@@st22lacika ertem, koszi szepen a kifejtest gondolom tudod hogy nem szurkalodni akartam csak ugyerzem sokkal erthetobb lenne mindenkinek sok tartalom hogyha a szankba ragnal mindent:) ugy meselsz nekunk mintha egy regi baratnak meselnel es ez nagyon ertekelendo, viszont szuper lenne ha ugymeselnel mintha a az a regi barat soha nemlatott kamiont szoval a szajaba kell ragni:) koszi szepen a valaszt!
Hello Laci jol dontottél az auto szuper sok balesetmentes kilométert kivánok és legalább annyi videot.Ezért figyelmedbe ajánlom ezt a videot nagyon érdekes így az utazás ruclips.net/video/AgweQdnu6ac/видео.html
Szia Laci! Mint sima gyalogos ember, érdekes látni a te szemszögödből a kamionosok életét/munkájukat. Láttam pár videódat, nagyon tetszenek, szép helyeken jársz, de ami főleg tetszik az az, hogy ember vagy ebben a egyre kevésbé emberi világban! Vigyázz magadra, sok balesetmentes kilómétereket, és maradj ilyen amilyen vagy: EMBER!
köszönöm!
Az a durva egyébként, hogy nekem abszolút semmi közöm a kamionozáshoz, zéró, nulla - mégis az összes videót, kivétel nélkül végignéztem eddig. Szóval valamit tudsz, Laci, de a jó Isten tudja csak kb, hogy mit is. A lényeg az, hogy lekötsz a mondandóddal egy abszolút laikust is.
Ezt ha megspékelem azzal, hogy milyen köztes állomáson voltál (gépezés), tényleg azt kell mondjam, hogy le a kalappal előtted, példaértékű. Sok sikert kívánok és azt is, hogy sose szálljon a siker a fejedbe, papesz! 👌🏻🤞🏻
Sőt, elárulom, egy teljesen laikus nőt is :)
Már vagy 2 éve, hogy nézlek és indönként kommentelek! De most nem jutok szóhoz! Önzetlen, korrekt és egyenes vagy! Köszi ezt a lényegretörő összefoglalót, nem vagyok fuvaros, nem is leszek, de ha szakmámban lenne valaki, aki ennyire a tutit tolja, huh de jó lenne. Sok balestmentest! Folytasd, erőt, egészséget!
Laci!Ez egy igen jó videó lett!!!Szerintem visszatértél a régi szintre,szerintem sokunk nevében mondhatom,hogy ezek a dumálgatós sztorizós videók az igaziak.Köszönjük!
Tökéletesen egyetértek ugyanez fogalmazódott meg bennem is az utóbbi videók kapcsán.
Jó, hogy az úrvezetőknek megmutattad, mennyit vezettél 1 év alatt. Van, aki ennyit sem vezet le egy élete alatt, de út közben osztja az észt, és nevelni akarja a népet.
Vámolós, rakodós történet idegőrlő, éles ellentétben a vidékkel, amin haladsz: gyönyörű, nyugalmas. Köszönöm.
Mint totálisan külső szemlélő (értsd: a fuvarozáshoz annyi közöm van, mint egy asszonykórusnak egy holdjáróhoz) úgy gondolom, hogy pont a Te esetedben felbecsülhetetlen mennyiségű tartalom, tapasztalat, és betekintés halmozódott fel a V8 által a hozzám hasonló emberek számára. Olyan szintű betekintést adtál ebbe az egész összehasonlításba, ami szerintem semmivel nem összemérhető jelenleg, így még ha anyagilag, szigorúan matematikai alapokon nézzük a dolgokat és levonjuk a következtetést, hogy nem érte meg, ez a tudás több ezer ember számára adott alapot egy új perspektívához. Köszönjük, Laci!
Köszönjük, hogy a mélységeket is bemutatod, nem csak a magasságokat. És valóban hosszabb távon érdemes mérlegre tenni és összevetni, hogy mivel jár a vállalkozói vs alkalmazotti lét.
Hajrá, csak így tovább! 😉
Egy video, megannyi tanulsag, es a legjobb pelda ahogy valaki higadtan, kritikusan, de racionalisan vegiggondolja a donteseit.
Kövezzetek meg érte de Nekem jobban tetszett a Daf , és a Scania legalábbis belűről mindenképp . Sok sikert és sok munkát kívánok Lacika !
amúgy nekem is,de megszokjuk a Volvót is :D
Hát az a fogyasztási különbség azért eléggé brutál. Kb egy havi fizetésed ment el arra, hogy V8-assal menj, bár nem tudom hogyan számítják neked a dízelt, de gondolom ha 1.1 ojrót számolok rá, az nem nagyon téves. Egy emberes cégben és olyan fuvarokkal, amiket te is csinálsz - így valóban nem sok értelme. Azért kíváncsi leszek a Volvo-ra. Én egy pár éve megégettem a kezemet a Volvoval, de persze simán előfordulhat, hogy azóta javultak. Balesetmenteset!
Már alig vártam, hogy legyen megint videó. Olyan bölcsességeket mondasz, és úgy gondolkodsz, hogy felüdülés hallgatni a mostani világban. Megerősíted bennem, hogy megéri gondolkodni, és nem mindenki telefon/TV-bámuló zombi. Köszönöm.
Szia Laci !teljesen igaz amit mondol a kollegám aki 25 éve van a szakmába azt szokta mondani a Végeredmény a lényeg !
Laci TE egy nagyon nagy ember vagy!!!! Én is jártam erdöbe és kínomban üvöltöttem mint egy állat...
Szuper kerékpárutak gyönyörű környezetben! Imádnám.
Világ életemben, mármint a kamionosban, azt mondtam, hogy vontatót, mindig a munkához veszek, nem pedig a vágyálmaimhoz.
Hetelős, belföldes szinte minden nap otthon alvós munkához, "keskeny" alacsony fülkés, a hetelős munkához hétvégi otthon léttel normál szélességű közép fülkés, a nemzetközi több hetes kinti léthez pedig nagy fülkés vontatót, maximum 500 lóerőig.
A nagy lóerejű vontatókat kizárólag speciális, nagy súlyok fuvarozásához.
A másik, ugye hogy ugye!
Néhány hónapja beszéltél a vállalkozás miben létéről, az elindulásról és hogy mire figyeljen a kezdő.
Na most megtapasztaltad hogy én miért nem merek belevágni ebbe. Engem szétvetett volna az ideg egy ilyen hét esetében.
Ha rám hallgatsz, akkor egyelőre nem bérelsz vagy lízingelsz több vontatót. Majd ha esetleg megerősödsz, mind tőke mind "speditőri" tekintetben, majd akkor gondolkozz rajta.
Köszönöm a videóidat meg amilyen ember vagy s terjested el a tudásod meg pozitiv hozzá állásodat, Laci. Amit most pl mondtál a vállalkozó vs alkalmazott részben is mennyire igaz s egy bizonyos fokig át éltem én is a munkámban. De szerintem ezt a segitséget amit itt el mondtál a minden napi életben s lehet használni s ez most az én életemben el tudom sajátitani s sokat segit most. Mégegyszer köszönöm Neked! Annyira örülök h meg találtam a csatornádat 2014ben! :) Kellemes hetet kivánok Neked. Ciao
PS. èp ma csináltom egy szuper finom gomba levest amit töled tanultam meg, s megint nagyon fincsi volt :))
Hello Laci ✌️ augusztusban vettük át a fh500 gépeket😊😊 belföld tulméretbe kicsi és nagy súllyal vegyesen 26-27 litert eszik és még csak 18ezer km járunk elvileg ez mêg javul 😚😚
Szia Lacika
Szuperek a videok mint mindig!
Udv,joutat nyiss a vilag fele!
Heggesztő Feri
Szia Lacika!!! Én most egy R450-el járok. Eddig 40000 km van mögöttünk 26.8 l/100 km a fogyi. Volt 3 hónapom mikor egy FH16/700 volt amivel dolgoztam. 32 alá nem lehetett vinni a fogyasztást. De mindenhol közel 40 tonnával 85-90-el vitt. További szép napot jó gurigát
Azért azt még hozzáteszem hogy a Scaniaval minimum 24 tonna mindig. H-I-CZ-H
Jó lett a videó! Ritka , hogy valaki kimeri mondani , hogy nem jó döntést hozott! Te vagy a legjobb hajrá!
Alig várjuk az új videókat! :)
Jó lett a videód. Nagyon tetszett. Jól bírod nagyon. Még jó hogy most jött a videós nem múlt héten mert én is lesétáltam a stresszt mint te. Parkolóban meghúzta az autómat egy kamionos és mivel nálunk rakódott gondoltam felhívom telefonon rendezni kellene hátha olyan mint te de inkább nem írom le hogyan állt hozzá. Rendőrségen van az ügy tanúval és rögzített kamera felvétellel....sajna ilyen is van.
Sajnos :/
Hali, bocsánat én kicsit magamra vettem amit mondtál, lehet nem teljesen ugyanaz a helyzet, de :(amikor nem engedtek rajtra készre pakolni) nálunk is úgy működik amíg nincs rendben minden papír, nem érkeznek meg e-mailben az adatok addig nincs rakodás, azért ha valami nem jön meg akkor ne kelljen lepakolni/ billenteni (terményt). Próbálok mindent elkövetni, hogy a sofőröknek jó legyen, mindent megkapjanak, ne kelljen várakozniuk, ne menjenek túl a telephelyen(kapjon elég infót), de sokszor a diszpécser, vagy egyéb dolgokon bukik a dolog. Ne érts félre, ez nem kritika, csak a másik szemszög, jó arc vagy és a videóidat is szeretem .
persze, megértem, meg az ő árúja akkor adja ide amikor akarja, csak szarul jött ki.
Laci!
A bejáratási időszakot le lehet csökkenteni. Rosszabb minőségű olajat kell használni a motorba, mert az egy picivel jobban koptatja az alkatrészeket, és előbb összecsiszolódnának. Utána a legjobb olajat lehet belerakni, nem érdemes rajta spórolni, mert az is meglátszik a fogyasztáson. Érdemes felkeresni egy versenyzéssel foglalkozó céget, hogy pontosan milyen olajat, és meddig érdemes használni.
Nagyon Köszönöm Szépen. Ezért nézem a csatornádat!
Csak a szokásos, profi, minőségi tartalmat hoztad ismét! Várom minden egyes videód! 👊👍
Szia Laci
A mai videódnak köszönhetően azt a következtetést vontam le, hogy okos ember a saját hibályából tanul a hülye a máséból se. Nagyon jók a videóid, tanulságos és megfogadandó dolgokat is megosztasz másokkal.
Köszönöm a biztatást! (Vállakozó)
"A buta ember ítélkezik, az meg okos kérdez."
Már ezért a mondatért megérte a videóra kattogtatni!
Ez eddig is evidens volt pedig az értelmesebb emberek számára, csak az a baj, hogy az ország és a világ tele van hülyékkel, akik azt nézik le aki vissza mer kérdezni.
Laci! Sztem neked ezt nem kell mondani, mert tudod ezt magadtól is: ez nem presztízs volt, ez annál sokkal több... ez tapasztalat volt... és ezért vagyunk itt a földön, hogy tapasztaljunk... Te most megint csak bölcsebb lettèl és a meglátásaid, amiket a videoban sorolsz, egyszerű dolgok, de mégis annyira jelentőségteljesek, hogy még egy laikus is teljes képet kap erről a szakmáról... pláne ha ezt a tapasztalatot egy olyan valakivel osztod meg, aki szakmabeli, sztem óriási segítséget jelent neki... és rengeteg hasznos infót!
Köszönjük Laci! És csak így tovább!👍💫
Köszönöm az élményt amit a videód ad!!! Balesetmenteset!!!
Szia Laci!
Azért imádom a videóidat mert izgalmas, inspiráló. Használd egészséggel a Volvót. Továbbra is veled tartok a következő részekbe!
Végre időben jött az értesítés ✌🏻
Hát igen. A legtöbb vállalkozó beleesik abba a csapdába, hogy ha egy ideig nem megy akkor belegörcsöl. Volt egy ismerősöm aki italboltot üzemeltetett, és ő monda: "Haver! Egy üzlet beindításához több más egyéb mellett, kell pénz amit azonnal bele kell tenned, egy másik kupac pénz amit félre kell tenned tartaléknak, türelem, mert egy üzlet nem lesz nyereséges két hónap alatt. Nekem 4 évbe telt mire kialakult a vevőköröm, mind az állandó mind pedig az időszakosan vásárlók köre. De türelmesnek kell lenned, és ki kell várnod az időt." Én még azt is hozzá tettem, hogy nem árt némi kutatómunka is, annak érdekében, hogy felmérd azt, hogy szükség van-e erre az üzletre, be tudsz-e törni a piacra adott terület sajátosságait figyelembe véve. Az azonnali és nagy nyereség nem megy. Remélem, hogy a Volvo-t amint időd engedi kicsit részletesebben bemutatod. Olvastam valahol, hogy ha autóval vagy helikopterrel jutunk fel egy hegycsúcsra, ahelyett hogy saját lábunkkal másznánk fel, annak nincs értéke, hiszen hiába állunk a szikla csúcsán, felületes lesz az élményünk, mert az odavezető út fájdalommentes volt. A vállalkozói lét nehéz, de jó lenne ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy az élet nem amcsi film, ahol sohasem fejezik be a reggelit, mindenkit elvisz apu kocsival, és minden helyzetre tökéletes válasz a "szeretlek, kicsim" és a "minden rendben lesz!". Az Álmosvölgy legendája c. filmben hangzott el: "Egy problémát úgy oldunk meg, hogy beismerjük, hogy létezik.", és ehhez jön még G.B. Shaw: Az embernek ámítás nélkül szembe kell néznie a rosszal, különben nem tudja, mi a valóság, és hogyan győzze le.
Üdvözlettel Budapestről ebben a koronavírustól terhelt városból.
Köszönöm
Kitartást kívánok és sok szerencsét
Sokkal csendesebb belül ez a vontató :)
8:27 látom te is a retro rádiót hallgatod:)
nem véletlen: 22 22 122 ;))
Ha a vontató bútor lenne, akkor a Volvo egy IKEA-s modern a célnak megfelelő - a Scania egy kézzel készült klasszikus darab.
Én jártam annak idején 2000 környékén 144/530 al. Igaz,én 24 t alatt ritkán jártam 90% spanyol portugál fuvarok voltak,azért oda kellett. Lényegesen gyorsabb volt mint a 124/420...15t ra biztos,hogy hülyeség..
Szia Lacikám , Nagyon Nagyon komoly az új Kamion!
Most Belőled is merítek energiát !
Apukám a héten vesztettem el!!! COVID
Anyu még kórházban érte még izgulunk!
Én az elejétől nézem a csatornádat!
Sok jó szemléleti váltást tanultam tőled!!!
És remélem még sokáig fogunk is!!
Az Isten áldjon meg téged!
És jó üzleti sikereket és szerencsét kívánok neked!
Üdvözlettel , Tisztelettel ZOZO
Sajnálom, részvétem.
@@st22lacika Nagyon szépen köszönöm
Részvétem
Részvétem! Anyukádnak gyógyulást kívánok.
Szép a vas gratulálok csak így tovább.Sok zsíros kanyart és olcsó gázolajat kívánok.:):):):)
Szep video mintmindenkor :)) Gratulalok .✌️🤘
Német haverom ugyan ezt mondja. Ő 86 óta tolja, kérdeztem tőle, azt mondja, hogy felejtsem el a v8-at.
Nekik az van. 50 tonnával mászkálnak, nekik kell, de eszik is 48-52-t. Nekem azt javasolta, hogy bőven elég a sorhat, kvázi bármire, kivéve Skandinávia... de azt ajánlotta, hogy csak daf meg volvo. Ő kánya fan gyerekkora óta, de a következő neki is volga lesz.
Szia! Nagyon jò lett a Videot! Igy továb!! :)
Ismét egy nagyon igényes videó Laci 👏 ez igen 👌
Grat Lacika! Megint egy őszinte jó videó.Ps: Jó lett az intró!
Nagyon szeretem a videóidat. Nagyon igazad van a kamioncserével kapcsolatban is, és hogy összeségében nézed a dolgokat. Én ezt, hogy éves szinten érdemes nézni a mérleget, magánemberként is vallom. Kicsiben pl, amikor be akarnak fűzni a mobiltársaságok, ó csak 2000 Ft-al több a havidíj, és milyen csilivili telóra cserélhetsz. Aha, nézzük éves szinten: mindjárt 24.000. És tart három évig. Az 72.000. Tényleg kell az a másik teló? Ez csak egy példa volt kicsiben. tényleg minden számít és hosszútávon kell vizsgálni a dolgokat. Amit elmondtál az utolsó részben, tényleg, bennem is ment föl a pumpa. És igazad van, a melót is hosszútávon kell nézni. Ugyanígy az autóvásárlást. Most drágább, mert fiatalabb, de mit spórolok meg a szervízeken? Hosszútávon is drágább? Mindjárt kiderül hogy nem. Tényleg mindent körül kell járni, és hosszútávra tervezni, és onnan visszatekintve lehet csak levonni a következtetést. Minden videóban értéket adsz, és gondolkodnivalót. Köszönöm! Széles utat!
Vártuk már nagyon a legjobb videos vagy
Gratulálok Az új kamionhoz
Kurva jó ez a kamion :D
Jó volt a videó Lacika köszi!!!......✌🏻✌🏻✌🏻✌🏻✌🏻
Jó lett az outro! :D
Ez az outro is jól néz ki :)
Szuper megint a videód!!!
2019-es, S450-el csinàlom a melòmat. Nagyon meg vagyok vele elégedve. Ki probálnàm a V8at? Hàt persze! 😊
Egy újabb szuper videó!
Laci a kiràly! 😀💯🍀🤟
Oszt ha a Transkona becsődöl, mi a B terv? Láttunk már ilyet (Rynart, stb)
Nagyon jó lett! Jó utatat! ☺️
Sose bánd a V8-at! Ki kellett próbálni azt is! :)
azt a részét nem is bánom:)
Udv kedves laci💙💙💙💙💙💙💙💙
szia, én a múlt videó alá posztolt válaszodból azt értettem, hogy digitális műszerfalú lesz a Volvo. De aztán láttam, hogy nem az, miközben a tegnap jelentek meg a neten az első tesztek az "új" FH-val. A műszerfalon kívűl vannak fontos különbségek?
A kamionozás a munkád és hobbid egyszerre. A munka hozza a pénzt a hobbi csak viszi. Kívánom, hogy sose hozz az életben ennél rosszabb döntést, mint ez a V8 kibérlése. Kipróbáltad, tapasztaltál, szerencsére nem rokkantál bele. Hogy megérte-e? Ahogy hallom nem, de soha rosszabb döntést. Hajrá Lacika!
Hello. Mekkora ennek a nyeregmagassaga? A volvo a 1050mm (saccra akkoranak tunik) est is mar peres 22 / alacsony alvazzal szereli? :O Nem gondolkodtal hatra szeles gumin a dupla helyett?
Rohadt jó videó lett laci
Hello. A VOLVOban lesz belső 'átalakítás?
Helló Lacika
Nekem olyan kérésem lenne?
1 év vagy több év után vissza ülnél újra Scania S450 esbe?
Mint amit akár meg is vásárolnál magadnak?
Volvot mikor hasznaltam, minden alkalommal ki kellet emelnem, ha olyan helyzet volt hogy ne akadjon ossze...
Mi a szakmaban amugy az alom vas? Amire ugy minden sofor vagyik?
Nagyon szép a kamion!
Szép verda!🤟
Szia, Laci, lehet volt már csak nem figyeltem eléggé. A mostani Volvo hány lóerős?
500
@@st22lacika Köszi :)
Laci, mikor jossz Belgiumba?
Szia
Nagyon jó kis őszinte bevallás lett a szar oldalról is 👍
Milyen fogyasztást vársz a Volvótól és mia pntos típus?
hasonlót mint a 450-es Scania-tól vagy jobbat. FH500 TC elvileg gazdaságosabb mint a sima FH500 de közben 300 Nm-el erősebb, sőt nyomatékosabb mint a V8 volt. (2800Nm a Volvo)
Személy autósokra is ugyan úgy vonatkozike a hólánc??
Nem. Régen azt mondtak kell én ott kérdeztem a rendőrt azt mondta nem kell de a teli gumi kötelező . Gondolom olyan helyen ahol ki van rakva oda viszont kell
Garmin video lesz Lacika? Koszi
igen kb 2 hét múlva
Szuper, köszönöm szépen a választ 👍
Nem a szomszednak kell venni autot(v8-at) .
Svedben meg sok 60 tonnas szerelveny jar, nem ritka a 75t se, de vannak az felett is boven egesz en 120 tonnaig, na ide kell mar v8
Szia Laci! Mikor odaértél, hogy "Jürgen" hogy vett cumira, na azt nagyon át tudtam érezni. A lányom is hallotta mit mondtál, hát egyből rákérdezett, hogy nálam is így volt? Éppen a héten tettek lapátra, mert nem jöttem ki a kretén irányítóval. Pedig én csak belföldeztem! Nekünk mennünk kell, ezek meg baromkodhatnak. Nekem ugyan kifizették ha álltam, de a seggemnek sem volt kedve alló nap a kamionban ülni. Minden péntekre idegbeteg voltam. Ha rossz a szériád vagy hülye a főnök, akkor ez a szindróma minden héten bejöhet. :)
Én jártam Scaniával. Nem V8, középfülkés, nem is volt új, mikor a mostani cégemhez kerültem. De. Nehézkes, kényelmetlen, rossz kocsik voltak. Egyszerűen rossz volt a fülke kialakítása. Rázott, járó motor mellett ott nem írtál meg egy menetlevelet, CMR - t. Pakolóhely nulla, műszerfal egy rakás szar. Ezeket a kocsikat egyszerre szerezték be Volvo és DAF vontatókkal. Olyan 1M kilométer körül a Scaniák mind - mondom MIND - meghaltak. Komoly motor és váltóhibák. Az egészről ordított, hogy spóroltak rajta. Apróságok: üzemanyagszint - jelző, más márkák írják hány liter, mennyi km van hátra, a Scania? Egy mutató, és annyi. A Volvo, DAF, Merci jelez, ha a végét járja az akku töltöttségi szintje, lekapcsol fogyasztókat. A Scania? Simán hagyja lemerülni. A Volvók, DAF - ok kisebb bajokkal ugyan, de mentek tovább 1 millió kilométer után is. A Scania simán hengerfejes lett, meghalt a váltó stb.
Ez volt kb. 5 éve, aztán Mercik jöttek. Most cserélik le őket. Volvókra.
Soha nem számoltál tankolásból fogyasztást, vagy a papíron 27,5l abból adódik? A fedélzeti gép mindig kevesebbet mutat mint a valós.
Jól mutatta a kamion is de csak a váltó szoftver frissítés után . Az 100 ezer környéken volt viszont addig rosszul mutatta 2-2,5 literrel
Szia Laci árban mennyiben mozognak ezek a vontatók? Scania/Volvo bérelve.
A Scania úgy tudom az R450 alap kb 2050 Euro+Áfa /hó a Volvo kevesebb talán 1900 Euro+Áfa az alap de ebben nem vagyok biztos. Szóval vannak árak.
@@st22lacika Nagyon szépen köszönöm a válaszodat!
De ezek az árak a szervíz díjjat tartalmazzák?
@@attilakovacs8840 Nem,de azt nem nekik kell fizetni hanem a cégnek akitől bérlik.
akkor ezek szerint nem skydio 2 lett az új drone nehéz lett volna be szerezni vagy ezt jobbnak tartod?
nem tudtam beszerezni, bár lett volna rá megoldás na de nem tudtam volna szervizelni, a Mavic 3-ról semmi hír, én pedig nem tudtam tovább várni. Idén még ezt is beakarom mutatni:)
Mikor lesz videó a két navigációról? Nagyon kiváncsi vagyok a véleményedre!
még novemberben talán 2 hét múlva ;)
@@st22lacika
Szuper :)
Szia Laci! Most mennyi km van a Vontatóban? :)
Miért nincs a hátsó kereken meg a sárhányo teteje???
Mert a potkocsi leszakitaná. A legtöbb kamionról le van véve kivétel billencs
Szia! A garmin-rol volt már véleményről csak elnéztem?
nem volt még, kb 2 hét szerintem és lesz videó
Nagyon menő az outro
Laci a jobb oldali ablakban mi az a nagyító feleség???
Jajj, hát már naaaah! Lacika! ...Haslach im Kinzigtal, ...Hausach,... Wolfach,... Schilltach,.... hát itt voltál 10km-re és nem ugrottál be egy KV-ra?!?!?! ...hogy vagy már ilyen, TE??? :-) :-D :-) mindig csak az a kapkodás, mert privát vagy!!! Várlak ám! :-) 78737 Flu-Wi Jó utakat, Zolipapa
Szia, most látom gyári TomTom van benne vagy az a tied?
igen:)
A volvoban lesz bőrözés?
igen de majd a következőben
Ilyenkor nem tudsz tolni egy 50 EUR- t nekik zsebbe hogy felporogjon a folyamat? Vagyis nem divat a szakmaban h kicsit meg kell kenni a dolgokat hogy olajozottabban menjen? 😊
1:08-2:25 ez a story megint ugyvan ahogy sokszor szoktad hogy se eleje se vege az ember nemtudja mirol van szo, ugy kezded el magyarazni mintha valakivel beszelgetnel aki mar tudja mirol van szo de annak aki nemtudja teljesen erthetetlen hogy mirol van szo, ezt tobbszor is mar mondtam hogy szuper lenne ha mindent ugy magyaraznal el hogy eleje kozepe vege hogy azis meg ertse aki nem koveti a storyt vagy aki nem kamionos 20eve hogy par szobol betudja azonositani hogy mirolvan szo. Peldaul itt 1:08-2.25 de peldaul regebbi videokban is amikor regi kalandokrol meseltel ugy meselted mintha mindenki tudna hogymukodik egy hutos potkocsi, (igy futeni ugy ala gyujtani igy elfagy ugy elfagy) kozben meg sokan nemis tudjak mirol van szo.Koszi szepen:)
mivel negatív lejárató poszt volt, így nem akartam vele foglalkozni, semmi értelme, de fantázia volt benne hogy erre felhívni a figyelmet. a lényege benn volt a mondandóban, egy rampán álltam és összeért a pótkocsi a vontatóval, lefotózott egy kamionos, és elkezdtek egy adott csoportban hülyézni, hogy a nagy kamionos nem tudja hogy ez így xar, azt hitték, így volt végig, magyarán ha rámegy a targonca áruval, sérülhet a trepnilemez
@@st22lacika ertem, koszi szepen a kifejtest gondolom tudod hogy nem szurkalodni akartam csak ugyerzem sokkal erthetobb lenne mindenkinek sok tartalom hogyha a szankba ragnal mindent:) ugy meselsz nekunk mintha egy regi baratnak meselnel es ez nagyon ertekelendo, viszont szuper lenne ha ugymeselnel mintha a az a regi barat soha nemlatott kamiont szoval a szajaba kell ragni:) koszi szepen a valaszt!
Nekem tűnik csak úgy, hogy ennek a gépnek kisebb a szélvédője mint a Scania V8 -nak volt?
Azért a fogyasztás különbség nem tűnik soknak, de igen rengeteg.
Koblenz környékén mikor jársz? 😊
Illetve szoktál-e élelmiszert szállítani? 🙂 (nem követtem nyomon minden videód, ezért nem tudom 🤷♂️)
ritkán viszek de nem hűtött árut, pl chips, zabpehely stb... Koblenz felé szoktunk menni mikor megyünk Venlo-ba csak én mostanában nem megyek :)
@@st22lacika
ha nem hűtött, akkor nem valószínű, hogy találkozunk 😁 (Rewe Zentrallager, hűtőraktárban dolgozom 😉)
Sok balesetmentest továbbra is!!! 😁
Kedves László!
1 hete írtam önnek emailt szponzorációval kapcsolatban. Tisztelettel érdeklődnek, hogy sikerült-e már eljutnia a levelemig az email-ei feldolgozása során?
Szia! Sajnos az email mindig az utolsó ahová eljutok, de ígérem jövőhéten válaszolok !
@@st22lacika Köszönöm szépen!
Ezaz jó lett,mikor fogod bemutatni a Volvo-t?
A feltőltés utáni 4.percben írod azt,hogy jó lett a 23perces videó? Vicces vagy! 🤣🤣🤣
szeretném még idén de nagyon sok a videó amit ki kell adnom.
Hello Laci jol dontottél az auto szuper sok balesetmentes kilométert kivánok és legalább annyi videot.Ezért figyelmedbe ajánlom ezt a videot nagyon érdekes így az utazás ruclips.net/video/AgweQdnu6ac/видео.html
Milyen szomorú dolog egy ilyen szép kamiont egy ilyen pótkocsival látni szépen össze van darabolva,
ja nálunk van 1-2 szakadt pót, ezek Angliában kaptak:) de ugye én hetente cserélem.