Két hónapja is volt egy jó előadása a sötét anyagról, amit időseknek tartott. Most találtam rá. Az eddigi legérthetőbb magyarázat volt számomra. (a végét leszámítva, amikor már kissé elfáradt a hallgatóság)
Anna Freud Hu ez nehez lesz ennyit leirni. Tobbszaz oldal volna egyetlen eloadas is. Fel tudja tekerni a hangerot? Angol nyelvu szovegeknel van beszedfelismeres a youtube-ban, de magyarul, ugy tudom, nincsen.
Mintha Dávid Gyula kicsit beteg lett volna. Érezni, hogy valami nem stimmel. Lehet, hogy lesznek, akik nem értenek egyet velem, de a legsikerültebb, értsd, látszik, hogy iszonyatosan élvezte, a Szupernóva, avagy a felrobbanó hűtőgép előadása. Azt, biztos, ami biztos lementettem a gépemre is. Nem tudom megmondani, hányszor néztem meg. Gyerek koromban a Star Wars nem volt akkora hatással rám.
Én látom csak úgy, hogy minimális az érdeklődés az ilyen témák iránt? Feltöltöttem egy-két videót egy meteoritról és alig van megtekintése. Kicsit kiábrándultam. Jobb lesz eladom és elfelejtem ezt a témát, ez csak időpocsékolás?
Nem időpocsékolás. Gyerek koromban szerettem nézni a tévében David Attenbourogh filmjeit vagy akár a Deltát. Mire felnőttem a tévé lealjasodott, még a természetfilm csatornák is. Mióta rátaláltam az Atomcsill adásaira ezt nézem főleg elalvás előtt. Tévém évek óta nincs...
Sajnos én is így látom. A teljes média a bulvár mocsarába süllyedt és magával rántotta az embertömegeket. De azért ne add fel! :) Vannak még értelmes témák után érdeklődő, tudásra szomjazó emberek is. Meg fogják találni a tartalmaid.
Tiszteletem az előadónak, de az ő érdekében diétázni és mozogni kellene. -Miért szeretnek a részecskék inkább hullámformában, mint részecskeformában létezni? -Miért változnak részecskévé, ha megfigyelik őket? (A kettős rés kísérletben.) Szerintem azért szeretik inkább a hullámformát, mert az alacsonyabb "erőfeszítéssel" jár nekik. Mintha egy emelkedőn mennél fel és nem egyenesen mész, hanem sinus görbe mentén, úgy könnyebben mehetsz, mert kisebb a lejtő emelkedési szöge. A másodikra a válaszért nobel díjat várok. :)
Már 3 éve hallgatom és nem tudom megunni . KIVÁLÓ előadónak tartom. Imádom a humorát.
Milyen szerencsés ez a Dávid Gyula, hogy megélte hogy legendává váljon! A legkedvencebb előadóm.
(Dr. Kollár László után trmészetesen) :)
így van!!! nekem is !!!
Nekem Filemon Ervin a kedvenc előadóm! Csak cenzúrázzák!
@@tamaskovacs7951 ez vicces
D. GY. = A legjobb előadó...
A kedvencem! További sok sikert kívánok!! 😊
végre új videó
Két hónapja is volt egy jó előadása a sötét anyagról, amit időseknek tartott. Most találtam rá. Az eddigi legérthetőbb magyarázat volt számomra. (a végét leszámítva, amikor már kissé elfáradt a hallgatóság)
Kérek írásbeli anyagot, mert rosszul hallok, és a csatlakozó ábrák túl kicsinyek, nem tudom követni az előadás tartalmát.
Anna Freud Hu ez nehez lesz ennyit leirni. Tobbszaz oldal volna egyetlen eloadas is. Fel tudja tekerni a hangerot? Angol nyelvu szovegeknel van beszedfelismeres a youtube-ban, de magyarul, ugy tudom, nincsen.
Nem találom a Csillagok fénye 3. előadást. 😢 Mégsem lett megtartva?
Nem, eddig még nem.
dgy
Mintha Dávid Gyula kicsit beteg lett volna. Érezni, hogy valami nem stimmel. Lehet, hogy lesznek, akik nem értenek egyet velem, de a legsikerültebb, értsd, látszik, hogy iszonyatosan élvezte, a Szupernóva, avagy a felrobbanó hűtőgép előadása. Azt, biztos, ami biztos lementettem a gépemre is. Nem tudom megmondani, hányszor néztem meg. Gyerek koromban a Star Wars nem volt akkora hatással rám.
A HAT rendszerben fotóztátok
Én látom csak úgy, hogy minimális az érdeklődés az ilyen témák iránt? Feltöltöttem egy-két videót egy meteoritról és alig van megtekintése. Kicsit kiábrándultam. Jobb lesz eladom és elfelejtem ezt a témát, ez csak időpocsékolás?
szerintem nem időpocsékolás, főleg ha szereted is csinálni...
Nem időpocsékolás. Gyerek koromban szerettem nézni a tévében David Attenbourogh filmjeit vagy akár a Deltát. Mire felnőttem a tévé lealjasodott, még a természetfilm csatornák is. Mióta rátaláltam az Atomcsill adásaira ezt nézem főleg elalvás előtt. Tévém évek óta nincs...
Ha a youtube nem teszi be jobboldalra a kapcsolódó videók közé, akkor az emberek nem szereznek tudomást a feltöltött videó létezéséről.
Sajnos én is így látom. A teljes média a bulvár mocsarába süllyedt és magával rántotta az embertömegeket. De azért ne add fel! :) Vannak még értelmes témák után érdeklődő, tudásra szomjazó emberek is. Meg fogják találni a tartalmaid.
@@kesoferi2095 szintén így gondolkodok én is ez az a témakör ami még a régi tudományos színvonalat hozza a tv pedig agymosógép.
Tiszteletem az előadónak, de az ő érdekében diétázni és mozogni kellene.
-Miért szeretnek a részecskék inkább hullámformában, mint részecskeformában létezni?
-Miért változnak részecskévé, ha megfigyelik őket? (A kettős rés kísérletben.)
Szerintem azért szeretik inkább a hullámformát, mert az alacsonyabb "erőfeszítéssel" jár nekik. Mintha egy emelkedőn mennél fel és nem egyenesen mész, hanem sinus görbe mentén, úgy könnyebben mehetsz, mert kisebb a lejtő emelkedési szöge.
A másodikra a válaszért nobel díjat várok. :)
Péter Kálmán kozmoforum.hu . Ha tudsz angolul es jol birod a szekalast, akkor physics.stackexchange.com .
A részecskék ügyében érdemes megnézni Jakovác Antal "A kvantumvilág" című előadását.
dgy