Köszönöm szépen! Ő egy igazi legenda, az Örök Jávor. A már befutott színész, filmsztár saját versikéjével válaszolt a pesti újságíróknak 1940 Karácsonyán: „Aradról jöttem kis kosárral, / keserűséggel telt pohárral! / Pályaudvarokon háltam este, / Kíntól, nyomortól összeesve/ kóboroltam a pesti járdát..."/A gazdag várost néztem árván./ Sok volt a kín, kevés az álom/Ezt az utat még egyre járom -/Ma több siker és jobb falat vár,/ De ifjúságom elszaladt már... "1946- ban "jávorpali" Romániában vendégfellépés sorozatot tett. Visszautasította a számára Petru Groza miniszterelnök által felajánlott ajándék - személygépkocsit, és helyette arra kérte a miniszterelnököt, hogy "inkább egy vagon díszletfát meg egy vagon sót küldjön a magyar színész-szakszervezetnek", amely küldemény célba is ért." Jó magyar szokáshoz híven Őt sem becsültük eléggé. Amikor 1959 augusztusában a János Kórház kertjének egy félreeső zugában várta a véget, az utolsó kívánsága az volt, hogy utoljára még mulasson egyet, ahogy azt egész életében tette. Nehezen akadt pár B-pesti muzsikus, hogy utolsó kívánságát teljesítse.
Jávor Pál 1945-ben először hazatért, utána ment külföldre. Az USA zónában lévő magyar hadifoglyok egy része vele küldhette haza első levelét az aggódó itthoniaknak. Ezért is legyen áldott Jávor Pál emléke.
A tiszta szívű, egyenes jellemű, állhatatos ember valóban nem tudott és ma sem tud ebben a földben gyökeret ereszteni. Hogy miért ... ? Jávor Pál, remélem, élete utolsó, gyötrelmes időszakában rájött: Igazság csak "odaát" van!
Ezeknek a szineszeknek,koltoknek,muveszeknek mindig akkora lelki gondjuk bajuk van,volt hogy olyan mas embereknek nem!es jon az alkohol,kabitoszer...es meg rogton sajnalom is szegenyt.😊
És láttam hogy te simán az ékezeteket is sajnálod, de a legjobban azt sajnálom hogy vannak olyan gondolkodású emberek mint te, szerencsétlen nyomorult!! Te egy senki vagy, te kritizálni merészelsz egy Jávor Pált ? Lelki, gondja,baja? Gyakorlatilag nyomorékká verték a nácik, és távol a hazátol, úgy hogy a kommunizmusban jött haza!! A legnagyobb magyar színészóriás!
Szégyelld magad!!! Te mit tudsz felmutatni??? Ez a színészóriás még most is 100.000-ek kedvence. Ha nem szereted akkor legalább ne mocskold Varga Attila! Mit ártott neked, hogy alkohollal, kábítószerrel sározod be a nevét??? Még sokáig emlékezni fognak rá az emberek. Nem árthat neki már a politika és a mocskolódók sem. Nyugodjék békében. Emléke örökké él hál' Istennek a filmeken és a szívekben.🙏
Köszönöm szépen! Ő egy igazi legenda, az Örök Jávor.
A már befutott színész, filmsztár saját versikéjével válaszolt a pesti újságíróknak 1940 Karácsonyán:
„Aradról jöttem kis kosárral, / keserűséggel telt pohárral! / Pályaudvarokon háltam este, / Kíntól, nyomortól összeesve/ kóboroltam a pesti járdát..."/A gazdag várost néztem árván./
Sok volt a kín, kevés az álom/Ezt az utat még egyre járom -/Ma több siker és jobb falat vár,/
De ifjúságom elszaladt már...
"1946- ban "jávorpali" Romániában vendégfellépés sorozatot tett. Visszautasította a számára Petru Groza miniszterelnök által felajánlott ajándék - személygépkocsit, és helyette arra kérte a miniszterelnököt, hogy "inkább egy vagon díszletfát meg egy vagon sót küldjön a magyar színész-szakszervezetnek", amely küldemény célba is ért."
Jó magyar szokáshoz híven Őt sem becsültük eléggé. Amikor 1959 augusztusában a János Kórház kertjének egy félreeső zugában várta a véget, az utolsó kívánsága az volt, hogy utoljára még mulasson egyet, ahogy azt egész életében tette. Nehezen akadt pár B-pesti muzsikus, hogy utolsó kívánságát teljesítse.
Nagyon szép és megható összeállítás ⭐⭐⭐⭐⭐
Jávor Pál legendás maradt ezidáig ....nyugodjék békében. 🙏
Igazán megérdemli a megemlékezést!❤😢😊 Sajnos, a mai celebek nagyobb figyelmet, elismerést kapnak! Nem mindenki a tehetségéért!
Az örök világosság fényeskedjék néki!! Ámen.
Aradi ember volt, úgy mint én. Mai napig ott a ház, ahol született és felnőtt.
Jávor Pál 1945-ben először hazatért, utána ment külföldre. Az USA zónában lévő magyar hadifoglyok egy része vele küldhette haza első levelét az aggódó itthoniaknak. Ezért is legyen áldott Jávor Pál emléke.
Isten áldja
❤😊❤❤❤ Igazi Férfi ❤ Áldott legyen ❤
🥀🌼 Felejthetetlen 🌼🥀
Elvis Presley, Flipper öcsi, Szécsi Pál stb,stb...
Sajnos nem becsülték meg.❤️❤️❤️❤️❤️
RIP ❤
❤❤❤❤
🌹
R.I.P.
Nyugodjon békében
❤
🥀🌼Felejthetetlen 🌼🥀
Miért kell innen menekülniuk értékes embereknek ?
A tiszta szívű, egyenes jellemű, állhatatos ember valóban nem tudott és ma sem tud ebben a földben gyökeret ereszteni.
Hogy miért ... ?
Jávor Pál, remélem, élete utolsó, gyötrelmes időszakában rájött: Igazság csak "odaát" van!
Mayarok! Ha meg el valaki, akí rosszat tett Javor Palnak es Karady Katalinnak a pokol tuzen perzselodjon keservesen.
Ezeknek a szineszeknek,koltoknek,muveszeknek mindig akkora lelki gondjuk bajuk van,volt hogy olyan mas embereknek nem!es jon az alkohol,kabitoszer...es meg rogton sajnalom is szegenyt.😊
És láttam hogy te simán az ékezeteket is sajnálod, de a legjobban azt sajnálom hogy vannak olyan gondolkodású emberek mint te, szerencsétlen nyomorult!! Te egy senki vagy, te kritizálni merészelsz egy Jávor Pált ? Lelki, gondja,baja? Gyakorlatilag nyomorékká verték a nácik, és távol a hazátol, úgy hogy a kommunizmusban jött haza!! A legnagyobb magyar színészóriás!
szegények megszakad a szivem értük!!!
Szégyelld magad!!! Te mit tudsz felmutatni??? Ez a színészóriás még most is 100.000-ek kedvence. Ha nem szereted akkor legalább ne mocskold Varga Attila! Mit ártott neked, hogy alkohollal, kábítószerrel sározod be a nevét??? Még sokáig emlékezni fognak rá az emberek. Nem árthat neki már a politika és a mocskolódók sem. Nyugodjék békében. Emléke örökké él hál' Istennek a filmeken és a szívekben.🙏
Ha te is lettél volna Sopronkőhidán börtönbe , ártatlannul ,neked is lenne lelki bánatod !