Szamomra nagyon motiváló amit csináltok és sokszor adott már ihletet és bátorságot is. A példaértékű, mint kifejezés talán túlzás, de az inspiráló már annál inkább korrekt. Nagyon jó, hogy vannak még ilyen szinten őszinte emberek, akiknek az előadás módjuk legalább annyira őszinte, mint a "ganyolasaik". Le a kalappal előttetek A legszebb az egészben, hogy úgy "ganyoltok", hogy a közben működik és az élet meg a veszélytől messze van. bár az Iveco nyomócsove azért erős volt. De tekintve, hogy gázolaj, az is inkább önveszélyt generált, mint közveszélyt. Láttam ettől sokkal rosszabbat is. pl. amikor egy magamfajta ambíciózus, de 0 hegesztési tudással rendelkező faszi felpotyogteti a Zsiguli hátsó hídra a panhard bekötését és amikor kanyarban eltörik és nekicsapodik a szembe jövő kétgyermekes családanyanak és ezzel megnyomrit egy egész családot. Na erre mondta anno a "TC.", hogy élet meg a veszély. Nem arra, hogy feldobaltok egy foltot mondjuk a robur homlokára. vagy arra, hogy egy autón el van rohadva a hátsó sárvédő ív. Szumma Szummárum, a nem szerkezeti elemek taknyolasaval csak magadnak artasz (ha nem sikerül), de ha nem vagy biztos a tudásodban és nem áll rendelkezésre a megfelelő eszköz, inkább vidd el szakihoz. (Bár ez is ketes, mert valaki kittel lakatol, de ez egy másik sztori) Csak olyat ganyolj, amit lehet.
Meg a gèphez illő vicc. Az aranyásó csaj kèrdezi a srácot. Milyen verdád van? Erre a srác. Kèk hat hengeres,ès kèt szemèlyes. A csaj rákèrdez. Milyen márkájú? A srác mondja. Ifa
Volt ifa nk kb 3mill kilómétert ment. Ment volna többet is csak a zebegényi hegyoldal és a kannás pálesz borral nem barátja az ifának meg a soförnek sem
Мотор отлично работает, ровно и мягко, видимо пробег у машины небольшой и за ней до этого хорошо следили... Что это за ипсляный бак за кабиной с насосом, для прицепа- самосвала?
Irigylem a szerencsétek. Na meg persze bátrak vagytok, hogy egy huszon X éve bozotban álló autót megvesztek. (Ami ráadásul a legkegyesebb időszakban szolgált, nagy valószínűséggel botlabu, nemtörődöm sofőrök alatt. magyarán a biztos halál a logikára alapozva szinte mar-mar borítékolható.) De, hogy még ebben is ennyi élet van. Én gyáva vagyok, biztonsági játékot játszom, de még igyis mondhatni beszoptam, egy elvben napi használatban lévő Mk3 Escorttal. (gyakorlatilag az is 98-tol 2014-ig állt. Benne hagyott akksival, ami még csak véletlenül sem folyt szét és ette meg a sav a tálcát, tűzfal tetejét, torony bekötést (a tűzfalba). dehát ez ilyen minden irigységem ellenére gratulálok és örülök, hogy még egy klasszikus kapott esélyt és feladatot.
Jó nézni ahogy ketten szereltek,Ádám tapaaztalt szerelő,nagyon ügyes fickó de te is sok mindenben ott vagy fiatal léttedre.Jó villamossági szerelőt nem tudtok?
Kérdésem lenne A videóban azt láttam és jól láttam e? Motorolaj lenged és beleontve gazolaj Vagy motorolajba gazolaj ontve? Miert? Kell ilyet csinalni?
beallitottam a csengot, beallitottam, hogy a csengo az osszes videora kidobja a feltolteseid...megsem jelen meg sehol a feltoltesed es a "feliratkozott" csatornak kozt is tok ritkan latlak, mi tortenhet?
RUclips rendszeresen csinálja ezt, más csatornákkal is, sajnos 😟 Általában ugyanabban az időben vannak videók Tominál, ha nem jön értesítő én akkor is fel szoktam nézni, jártam már így többször hogy ment a videó, értesítő meg nuku 😕
Szeretem nézni ahogy Tomi áthívja dolgozni ádámot
Rég indult ilyen könnyen amit vettetek.👍 És rájöttem mi hiányzik a hátuljáról. 😁 A felfutó a nyereg után.
Szamomra nagyon motiváló amit csináltok és sokszor adott már ihletet és bátorságot is. A példaértékű, mint kifejezés talán túlzás, de az inspiráló már annál inkább korrekt. Nagyon jó, hogy vannak még ilyen szinten őszinte emberek, akiknek az előadás módjuk legalább annyira őszinte, mint a "ganyolasaik". Le a kalappal előttetek A legszebb az egészben, hogy úgy "ganyoltok", hogy a közben működik és az élet meg a veszélytől messze van. bár az Iveco nyomócsove azért erős volt. De tekintve, hogy gázolaj, az is inkább önveszélyt generált, mint közveszélyt. Láttam ettől sokkal rosszabbat is. pl. amikor egy magamfajta ambíciózus, de 0 hegesztési tudással rendelkező faszi felpotyogteti a Zsiguli hátsó hídra a panhard bekötését és amikor kanyarban eltörik és nekicsapodik a szembe jövő kétgyermekes családanyanak és ezzel megnyomrit egy egész családot. Na erre mondta anno a "TC.", hogy élet meg a veszély. Nem arra, hogy feldobaltok egy foltot mondjuk a robur homlokára. vagy arra, hogy egy autón el van rohadva a hátsó sárvédő ív. Szumma Szummárum, a nem szerkezeti elemek taknyolasaval csak magadnak artasz (ha nem sikerül), de ha nem vagy biztos a tudásodban és nem áll rendelkezésre a megfelelő eszköz, inkább vidd el szakihoz. (Bár ez is ketes, mert valaki kittel lakatol, de ez egy másik sztori) Csak olyat ganyolj, amit lehet.
Jó ismerősöm huszon pár éve hajtotta nagyon sokáig! Tejet hordott vele Nógrád megyében
Szeretem az ilyen embereket 👍
A szomszéd biztos dobott egy like-ot
Ifa=ideiglenes forgalmi akadáj😁
Sziasztok! Gratula az IFA- hoz!
Ez ismételten király rész volt!👍
Nagyon jó páros vagytok!
Jöhet“IFA megy a hegyen”😉✌🏻
4:15 lángizzító drága kincs, jó ha van, de jobb ha nincs 🙃
Ez nagyon veszélyes rám nézve, a videó felénél megálltam és elkezdtem IFA hirdetéseket nézni. Se helyem, se jogsim, se pénzem... 😂😂😂😂😂
Ideiglenes Forgalmi Akadály. :D
Az igaz, hogy ideiglenes forgalmi akadály, de ha úgy nézzük akkor a leggyorsabb jármű is, mivel mindig ez ment a sor elején.
Mégis felépített egy országot. 😃
Nagyon jó kis gép, az IFA. 🙂.
Nagyon királyak vagytok ! :)))
Csak csaklakozni tudok az előttem szólólkhoz! Bár nem élek közel Sárvárhoz de egy pár évet eltöltöttem Szombatlyen. Ami talán közel van!
Meg a gèphez illő vicc. Az aranyásó csaj kèrdezi a srácot. Milyen verdád van? Erre a srác. Kèk hat hengeres,ès kèt szemèlyes. A csaj rákèrdez. Milyen márkájú? A srác mondja. Ifa
Fasza az uj intro 👍🤘
Böfögés közbeni " ennyi " hát az mekkora 🤣🤣
Mintha csak magamat látnám
Király az IFA:) Ádám új Passatja is egyben van :D
Ika a best of😁😁😁 Főleg az 50 es.
Kíváncs lennék miért nem csapkodják a like gombot, valahogy nem értem 🙄 Jók vagytok Ádi, Tomi 🤘🤘🤘🤘
Volt ifa nk kb 3mill kilómétert ment. Ment volna többet is csak a zebegényi hegyoldal és a kannás pálesz borral nem barátja az ifának meg a soförnek sem
Gratula. Vicc: IFA megy a hegyen...
Jó ha az embernek van olyan haverja aki ért is hozzá
Мотор отлично работает, ровно и мягко, видимо пробег у машины небольшой и за ней до
этого хорошо следили...
Что это за ипсляный бак за кабиной с насосом, для прицепа- самосвала?
0:03 - Ez nem egy lézer fegyver replika akar lenni a fallout 3-ból?
Ádi.ne hallgass a mérnökre,a tapasztalat sokkal többet ér!
Szia Tomi, vállalsz TIR-t az IFA-val okosba? Pótom van hozzá!
Omw maxxmotion miért kék a szine mivell jobb mint a sima miért maxxmotion diselt tankoltál omw?
Szasztok skacok. A pajta projekt mikor folytatódik?
Hali az a gázolajos motorolaj az meddig lesz benne? Meg nem lesz túl híg neki nem lesz baja tőle?
A gázolajjal csak ki lett öblítve a karter alja. Le lett engedve, csak utána lett friss olaj beletöltve.
@@T_Adam Vágom. Köszi!
Irigylem a szerencsétek. Na meg persze bátrak vagytok, hogy egy huszon X éve bozotban álló autót megvesztek. (Ami ráadásul a legkegyesebb időszakban szolgált, nagy valószínűséggel botlabu, nemtörődöm sofőrök alatt. magyarán a biztos halál a logikára alapozva szinte mar-mar borítékolható.) De, hogy még ebben is ennyi élet van. Én gyáva vagyok, biztonsági játékot játszom, de még igyis mondhatni beszoptam, egy elvben napi használatban lévő Mk3 Escorttal. (gyakorlatilag az is 98-tol 2014-ig állt. Benne hagyott akksival, ami még csak véletlenül sem folyt szét és ette meg a sav a tálcát, tűzfal tetejét, torony bekötést (a tűzfalba). dehát ez ilyen minden irigységem ellenére gratulálok és örülök, hogy még egy klasszikus kapott esélyt és feladatot.
Ádámnak ez a Passat új szerzemény? Vagy lemaradtam valamiről?
Jó nézni ahogy ketten szereltek,Ádám tapaaztalt szerelő,nagyon ügyes fickó de te is sok mindenben ott vagy fiatal léttedre.Jó villamossági szerelőt nem tudtok?
De azért szép
Hát egy biztos! A szomszédod biztos nem lennék!
A szomszéd időnként vissza adja neki, fűrész, és fűnyíró bürgyögtetés formájában!
Így egálban vannak! 😀
Én örülnék egy ilyen szomszédnak. Legalább nem kell félni, ha hangoskodom.
Kérdésem lenne
A videóban azt láttam és jól láttam e?
Motorolaj lenged és beleontve gazolaj
Vagy motorolajba gazolaj ontve?
Miert? Kell ilyet csinalni?
Motorolaj leengedése után kapott gázolajat, lemosta a régi olaj maradékát az olajteknőbe, azt leengedtük, utána kapott friss olajat.
@@MHVlogTomi
Ééés hallottatok e olyanról hogy fékolajt tesznek motorolajhoz és úgy járatják? És a szmötyit leengedik.
Köszi a választ
grat de a mikrofon sajnos nem adja vissz azt az igazi ifa hangot de megint grat
Bírom ezeket a retro vasakat. Patikára felpimpelni
Jár a like.
Helló , èn is ideèrtem!!:)
beallitottam a csengot, beallitottam, hogy a csengo az osszes videora kidobja a feltolteseid...megsem jelen meg sehol a feltoltesed es a "feliratkozott" csatornak kozt is tok ritkan latlak, mi tortenhet?
RUclips rendszeresen csinálja ezt, más csatornákkal is, sajnos 😟 Általában ugyanabban az időben vannak videók Tominál, ha nem jön értesítő én akkor is fel szoktam nézni, jártam már így többször hogy ment a videó, értesítő meg nuku 😕
Próbáld ki, hogy leíratkozol, majd pár perc múlva vissza!
Nekem is volt ilyen, ez megoldotta.
Egyenlőre legalább is működik! 🤞
Csirkés gyrost én kérek🤤🤤🤤
20:07 "ennyi" xd
MTZ-s vidi is legyen pls
hali
10w40
Az a hosszú hajú csávó miért csinál úgy, mintha értene hozzá?
Hát ez az🤣. Szerintem felesleges oda🤣