Ahh először velem meg egy barátommal dobta össze Zolit zombizba úgy megöröltünk aztán szerver error... , de regalább örülök, hogy akkor veled dobta össze a játék
Milyen érdekes, hogy ha az időt, pénzt és energiát nem a Night Clubok látogatásába és a szervtelen bulizásba fektetik, hanem a videójátékaikba, akkor letudnak rakni valami jót is asztalra. :)
Jóóót?! Ember én aztán tényleg nagyon elfogult vagyok a CoD-okkal, és mindig elszántan keresem azt a részét amit élvezni tudok bennük, és inkább arra koncentrálok. Ebben a játékban is találtam ilyet, félreértés ne essék...de erre a szintű összecsapott, befejezetlen munkára egyszerűen nincs mentség. A játék minden platformon hemzseg a bugoktól, és a legfrissebb patch után még többet crashel, csak, hogy egyet említsek.
@@TheGr00vR A "jó" kifejezéssel nem arra utaltam, hogy tökéletes lett. Hanem arra, hogy sajnos vagy nem sajnos, de egy vírus helyzet kellett, hogy a nemtörődömség helyett dolgozzanak a játékon. Én látom az igyekezetet és a munkát. Az már más kérdés, hogy ez még mindig kevés. :)
@@markmazanyi1580 Köszönöm. Megtudtam, hogy ő egy programozó... s így azt is, hogy miért léteznek olyan programok, amely nem képesek mást produkálni kék-halálon kívül. Én tudom, hogy sokszor vagyok gonosz, de mikor ilyen embereket látok, szívesen mennék vissza az időben s adnék a faterjának egy gumit.
Fun Fact: A dialógus opciók és a több módon befejeződő sztori már a Black Ops 2-ben is jelen volt. A legelején az öngyújtó lángja az eredeti Black Ops játékban is ott volt, a zombi mappon ha bementek a romos házba, az maradványa a World at War codból az egyik mapnak (Nacht der Untoten, azthiszem). Amikor a KGB főhadiszállásán vagytok, belfuthatunk Imran Zakhaevbe (Cod 4), És Kravchenkoba (Black Ops). Itt fűzik össze a Modern Warfare és a Black ops idővonalát.
Tudom régi videó már, de akik az MW19-hez hasonlították a CW-t azok nem tudom mit vártak :D A Treyarch és az IW szinte soha nem dolgozott össze, az első BO még az MW1 motorját módosította és használta amikor az MW2-nél már kint volt egy zsír új verzió. Teljesen más úton haladt a játékmenet is. A BO-ban klasszikus aréna harcokat játszottunk, MW-ben sok volt a camp és a broken build (tube+oma kombó). Nem értem Zoly is miért akadt ki azon, hogy nem működnek az MW-s skillek. Persze, hogy nem, mert a Black Ops sosem volt csereszavatos az MW-vel, sem 2010-2012-ben sem most ;)
Nagyon jól csinálod azt amit csinálsz , értelmesen és logikusan eltudsz magyarázni minden fontosabb dolgot BÁRMIRŐL,egyszer leülnék veled sörözni hogy kitágítsuk az elménket :D Bár Howard Wolowitz-nak érezném magam melletted , de azért igyekeznék :D Köszönöm
Jelenleg úgy érzem, (PC-n) hogy a 19-es MW és a Cold War a két legjátszhatóbb multi shooter az “új” codok közül. MW2-ben gyakorlatilag 2 tár is kevés sokszor egy emberbe. A sniperek arra nem jók amire valóak. Lelőni embereket. A battle pass egy fizetős játékban eleve elvérzik nálam. Persze a Warzoneba jó az a BP csak az a baj, hogy ezzel a bp rendszerrel rájöttek arra, hogy nem kell játszható játékot adni a népnek, ha van BattlePass. Köszi Acti, de maradok a Cold Warnál ameddig teljesen ki nem hal. Ha ez megtörténik a Cold Warral és a 19-es MW-vel is akkor számomra itt véget is ért a franchise. Voltak fénypontjai, mélypontjai, de mára már inkább egy no build mosos fortnitera hasonlít, mint egy tényleges codra. A hitboxok/hitregek kutyaszarok és ráadásul a classic mapok semmi másról nem szólnak, csak a végtelen exploitról. Ha véletlen kapsz egy CoD 4-es mapot fix, hogy mindenki a map tetején fog ugrálni a fos movement miatt. Az meg, hogy az MW 3 a jelek szerint csak újragyúrt multi pályákat ad egyenesen vicc. Ha ez nem fog javulni akkor sajnálom. Viszlát CoD. Walk tall my friend.
Azt sajnálom, hogy minden bemutató cod zombi résznél kimarad az, hogy amúgy minden zombi pálya végigjátszható. :/ Konkrétan egy teljes story van felhúzva a zombi módra...
Sziasztok! Én azt nem értem, hogy egy MW szint után, hogy tudtak kiadni egy ilyen játékot? A grafika MW-ben éles, CW-ban meg olyan mintha egy fólia mögül nézném a játékot. A fegyverhangok kiemelkedőek MW-ben. A CW féle csattogás komolyan mondom szét cseszi a fülem. Mik ezek a karakter animációk? Ennél szánalmasabb csak a ww2-ben volt megvalósítva ahogy rohangálnak az emberek. Nem tudom elképzelni, hogy ezt hogy fogják implementálni a warzone-ba?! Mert vagy azt butítják le ennek a szintjére vagy ezt emelik fel oda, de akkor biztos nem lesz december 10-én "összeolvadás".
Engem az utóbbi évek Call of Duty játékaiban egyedül a zombi mód, ami érdekelt. Vártam ezt is, de amint megjelent, már nem érdekel, mert valahogy nekem túl sok. Sok a perk, túl gyors a játékmenet, már nem csak kispisztollyal kezdhetsz. Én még a BO1 zombi módját élveztem legjobban, ahol ha jól emlékszem összesen volt 4 perk, egy pisztollyal kezdtük a játékot, nekem valahogy ez a letisztult egyszerűség, ami hiányzik. És elszomorít az is, hogy egy CoD Zombies játék tart 1-2 évig, utána lehetetlen embereket találni rá. Bár tök jó lenne, ha valaki meggyőzne arról, hogy érdemes megvenni. A multiplayerben a kedvencem a CoD1, CoD UO és CoD 2 volt. Esetleg még a MW. Emlékszik egyáltalán valaki arra, hogy a Call of Duty United Offensive részében tankok és dzsippek is voltak?! És mond valakinek bármit a Base Assault mód? Na, nekem ez hiányzik rohadtul. Ez a mód, a nagyobb pályákkal. Amióta ilyen kis mapok vannak és ennyire gyors a játékmenet, szabályosan rosszul vagyok és hányingerem van az összevissza forgástól, a 3 másodpercenkénti harctól. Én nem akarok skineket, perkeket. Nekem az a néhány fegyver, amik közül választani lehetett a régi codokban, elég volt. Hiányzik nekem ez az egyszerűség. És ahogy haladunk előre a korral, azt veszem észre, hogy pont ez az egyszerűség, ami miatt egy játék ikonikussá tud válni.
Én még az alfa verzióval játszottam amikor ingyenes volt, és nekem a multiplayer egyáltalán nem tetszett. Szerintem a cold war konkrétan vissza fejlődött. Pl.: nem lehet kihajolgatni innen-onnan mint a MW-be. Nincs "double sprint" (ezt csak én hívom így nem tudom mi az original neve... 😅). A Field upgrade-eknek is haszontalanabb a zöme. A pályák túl nagyok és passzívak, itt gondolok arra, hogy az ajtókat nem lehet kinyitni példáúl. Az operátor rendszer is sokkal gyengébb volt. Nincsenek külön szedve a NATO és a KGB emberei. Ergo Frank Woods ugyan úgy megtalálható lesz az oroszok oldalán, mint az amcsikén, és a 2 csapatba ugyan azok a maréknyi emberek futkosnak. Videók alapján, illetve amit Zoly mondott, a zombie módtól is elment a kedvem. Az egyetlen dolog ami miatt tetszik a játék, az a story, és ennyi. Ez viszont közel sem ér meg nekem, és sok más embernek 20.000Ft-ot. Én maradok Modern Warfare-nél, mert szerintem az sokkal jobb lett, de hát ezt döntse el mindenki maga.
Tokeltesen leirtad hogyan kell egy alpa verziót megitelni! A probléma az hogy nem alphat vásárolsz. Nem lehet kihajolgatni ez jogos Nincs dupla futás de ha nézel összehasonlító videót akkor láthatod hogy a bocwben az alap sprint olyan mint mwben a dupla sprint! (Tactical sprint) Az operátorok is szet lettek szedve NATO és szovjet csoportokra 4 4 karakterrel ami később bővül! Van a játékban ajto nyitás a fireteam dirty bomb jatekmodba! A sima mp meg nem ugy van kialakitva hogy ajtókat lehessen nyitogatni! Megjegyzem egyáltalán nem hiányzik jatek közben! A zombi mod olyan mint regen igazából ha a fejlődést rendesen csinálod akkor sosem lesz baj a daralassal! Ráadásul a zombi módot mar vegig lehet vinni! Van benne story mod amit igaz a jatek sehol nem jelol de rengeteg tutorial van a neten hogyan kell kijatszani a zombi módot! Szerintem egyáltalán nem lépett vissza az mwhez képest! Sőt! Lehet ugy tűnik hogy passzívak a mp mapok de mégis kevesebb a kemper mint az mwben amitől mar en személy szerint falra másztam! Itt 80% mindenki a feladattal foglalkozik! A story pedig tényleg az uj sodronyos codok egyik legjobbja!
Remélem legalább olyan minőségű lett a kampány, mint amilyen az Mw single része volt. Videok alapján mondjuk a megszokott hiperlátványos lövölde. A multi része nem izgat. Amúgy sztem ez még mindig a régi engine, csak tavaly rádobtak dx12-t meg raytracinget, de eskü néhol ugyanúgy néz ki, mint a Black Ops 1 vagy pl az Advanced Warfare. Persze ez nem gond, mert az Mw gyönyörű a mai napig, főleg a karakterek.
Sokan megjárták ezzel a játékkal(vagy más játékkal) hogy lefagyott a konzol(xbox series x) , durván crashelt, találkoztál ilyen jelenséggel? Csakmert én is szeretnék beruházni egy xboxra és erre a cod-ra de nyilván így vannak kételyeim
4 года назад
Játék alatt voltak az elején kisebb laggok de a héten én már nem futottam ilyenbe bele.
nekem tavalyi jobban tetszett ezt nem akartam elő rendelni, és mástól is ezt hallttam. Eladások meg állítólag rekrodot dönöttek. Marketing szagot érzek. Lehet a korszak nem fogott meg nem tudom majd egy árazás akcióban beszerzem, teljes árat nekem nem ér mondom ezt úgy h holnap jön a ps5
Hát most aki imádta, hogy a tavalyi MW mennyire nextgen lett, és nem tolta a Black Ops alpháját, bétáját valamint sok tapasztalatot se hallott róla, azok szerintem nyugodt szivvel hitték azt, hogy ez jobb lesz, mint az MW. Én is csalódtam, főleg a multi mozgása, hitboxa miatt, nagyon árkád lett.
Üdv. Köszi, nagyon jo es részletes video lett. Megvan az MW es szerintem eddigi legjobb COD ( a COD2 utan mert azt verseny szinten jatszottam. ) Ha megveszem az új Xboxot meg fogom venni mivel azzal fogja megmutatni igazán. Addig a One S re nem veszem meg. Ment a Like. Üdv
health bar egy fps game-ben...... legundoritóbb dolog amit lehet csinálni szerintem. Főlleg ha level system is van. Most 3 lövés egy kill pár szint után meg már vagy 20.... Gyakorlatilag fps-be hp bar-t tenni olyan mint egy rpg game-ből azt kivenni.
Amúgy milyen skillek átvételére gondolsz? Részemről csoda, hogy a Black Ops és az MW össze lesz kötve, ha csak Warzone szintjén is, az meg hogy MW skilleket, gondolom szintlépésre gondolsz vagy én nemtudom mire... Szóval, hogy ezeket átvigyük, hát én rendesen meglepődnék
Azért az öreg Ronnie fényévekkel (mit fényévekkel, parszekekkel) jobban sikerült, mint pl. a Rogue One-ban Leia hercegnő. :) Kicsit még olyan, mint amikor egy bankrabló Ronald Reagan maszkot húz, de azért már szinte hihető, hogy ő az (persze ha eltekintünk tőle, hogy már 20-25 éve halott) :D
Szia Zoly én pontosan azt kaptam amit szerettem volna Különösen ,hogy a kampány a ( kis -hidegháborúban 1980-85) játszódik ráadásul van a játékban elég csavar ha oda figyelsz a játék végi beszédekre tulajdonképpen 6 féle módon végig lehet játszani! A multi hozza a kötelezőt de a többjátékos mókát hagyuk meg a modern warfere szériának . Szóval csapassuk! Tisztelettel Kálmán Viktor.
Én cod rajongó vagyok de nekem az mw egy rosz játék, egyedül a sztori módja volt a legjobb, nekem ez a cold war sokkal jobban tetszik, nyugisabb az online lövölde és élvezhetőbb
Na de Zoli, nem ugy volt, hogy a CoD valahol az infinite warfare idejen mar valami minosithetetlen szar volt, zero befektetett munkaval az activision reszerol, es tobbet ezzel a szarral jatszani soha, vagy hasonlo? Mi valtozott kozben?
Pont hogy ne az MW legyen, akármennyire is jobb lett mint az idei. Olvas el cikkeket, vagy nézz meg videókat, a Modern Warfare ezerszer stesszesebb játék mint a Cold war. Aki ezt mondja, azt szimplán vagy nem játszott még vele, vagy nem ért hozzá 😀
Mindkettő szórakoztató, az MW komplexebb, realisztikusabb, ha CoD esetében lehet egyáltalán ilyenről beszélni, a BOCW sokkal árkádabb, de mindkettő szórakoztató. Egyikkel se lősz mellé, nálam hangulatfüggő melyikkel játszom.
Én sajnos még a Warzone-t is csak kipróbálni tudNÁM ha nem csak egy 100 gigabájtos ssd kártyája lenne a laptopomnak amiből 20 giga csak a windows futtatásához szükséges. :))) de továbbra is várom a lehetőséget, hogy a warzone-t és a cold wart is el tudjam raktározni.
Kicsit hanyag lett a játék. Főleg MP-ről beszélek, kampány módot nem jatszottam még végig érdeklödés hiányában, a zombi módról most nem szeretnék beszélni. Azokat az alapvető grafikus elemeket és mozzanatokat sem tudja hozni a játék, amikkel a korábbi CoD ban találkozni lehetett. Sok rossz mellett van valami olyan flash a játékban, ami kifejezi, amit a készítő át akar tolni a játékoson, ugyanakkor ez egy idő után a játék hanyagsága miatt leértékelődött bennem. Akinek nincs valami konkrét célja a játékban, annak nem tudom ajánlani, még a Vanguard is kellemesebb időtöltés.
Ebben a játékban nincs semmi új. A campaign ww2, multi Modern warfare, a zombie meg egy Division klón szerű valami, engem nem vett meg. Inkább frissítették volna az előző játékot.
Valaki szerint megéri megvenni az MW-t? Azért kérdezem mert nekem tetszik csak nem szeretnék kiölni pénzt egy olyan játékra ami 20k ba kerül úgy hogy elvileg nem jön bele több update.
Gameplayek alapján, nekem közel sem annyira "hiteles" játék, mint az első BO-volt. Persze nyilván nem egy COD fogja vissza adni komolyan a hidegháború időszakát. De azért nem bánnám, ha nem egy speedrun lenne a VC-k elleni "harc". Meg nem nevetséges monolitukus szovjet bunkerek lennének a dzsungelben.
Lehet mas jatekkal jatszottam,vagy a ps4pro mar nem tud jo grafikai elmenyt nyujtani? Hm. Nem tudom. Eloszori is. Bugos szar az egesz, 3. Kuldetesnel kikapcsol a kontroller es csak konzol ujrainditassal jon helyre. Videoban is a vietnami misszio. Nem jott a kimenekito helikopter, es 10percig mentem elore az erdoben 😂. Ja es igen. A berlini metroban igen jol nez ki a jatek, ahogy a szerelvenyek ablakabol a feny odavetil a falra igen jol nez ki, a fenyek is, stb. Ez az erossege, viszont vietnamban a helikopterrel lovoldozni, kb far cry 1 grafika max payne 2 robbanasokkal vegyitve. En csak azert vettem meg, hogy kihuzzam a fegyvereket a warzone ra, de ezert elkerni annyi penzt, mint mondjuk egy uj spider man ert, vagy egy regebbi god of war ert.. Mindegy. A grafika ps4pro n es a jatekmenet a crossfire bugyuta cs copy jatekra hasonlit 😂
Szerintem a MW se néz ki olyan jól, főleg nem multiban. Persze ez az új engine duma meg.....elhiszem én hogy próbálnak mindig hozzátenni kicsit hogy jobb legyen, de hagyjuk már ezt hogy új engine. A tavalyi kicsit foltozva.
@@justhudi1418 Alapból nincs baj a Ps4-es verzióval(szebb mint a boxos) csak vmit elcsesztek a fejlesztők, valamit rosszul optimizáltak Ps4-re. És még a kontroller is kikapcsol tudom. Velem a Béta alatt volt ilyen. Ezt nekik kének gyorsan helyrehozni egy frissítéssel.
Köszi a videót én most fogom ki próbálni ezt a játékot de én a bujkálos rèszèt akarom csak csinálni mikor ilyen tárgyakká át változol és el kell bújni az a legjobb
Szerintem ezzel az lesz a baj, hogy az MW hihetetlen nagyot szólt. Ezek után már nagyon nehéz lesz újra nagyot szólni. Inkább nem kellett volna ezt kiadni, hanem néhány évig csak a contentet kellett volna az MW-be rakni. Kár lenne megint elkezdeni évente kiadni ezeket.
A zombi mód két játékstílusra van kihegyezve: a survivor (rekord döntögetés) és az easter egg hunter (az adott kihívások teljesítése és a pálya végigjátszása, igen, végig lehet őket vinni). Ezzel a két beállítottsággal érdemes csak nekülni, "arcade"-ként nem működik, mert végtelenül unalmas és repetitív.
engem még mindig egy dolog érdekelne amiből szerintem még tudnának egy olyan codot össze hozni mint az eredeti mw sorozat az pedig a ghosts Na de hol a ghosts 2? vagy azt már mindenki elfelejtette?
Tavaly a Modern Warfare-t a Béta kipróbálása után megvettem, picit féltem, hogy milyen lesz, voltak az elején teljesítménybeli problémák is. Ezt sikerült megoldaniuk, a multi már nem annyira vonz, néha beugrok játszani, de akkor ha event van, vagy éppen valamelyik fegyvert kell fejlesszem. A Warzone viszont, beszívott, napi 4-5-6 óra simán belemegy, és élvezzük a mai napig, folyamatosan jön az új tartalom is, kíváncsi vagyok, hogy tudják majd beleimplementálni a Cold War tartaltamát. :-)
Zoli szerintem kevered az Infinite Warfare-t meg az Asvanced Warfare-t . Az Aw 2014 az Iw 2016. Neked az Iw Nem tetszik annál buktál ki nagyon . Szerintem az Aw nem volt rossz azt nemtudom hogy neked mi a véleményed róla mert azt anno nem te tesztelted
Nope, az Advnced Warfare (a titanfal falonfutás koppintós-exoskeletonos) hozott egy nagy engine update-et, amit a későbbi "Jon Snow az űrben" Infinite warfare is használt.
Ps 4 én jatszom, ha controllerrel jatszol akkor egyáltalán nem zavaró, viszont ha billenytu egér akkor érezni, hogy nincs meg a stabil 60 fps valamint persze meglehet szokni. Én ilyen 50 körülinek érzem de ha pl valami nyugidabb jatekmodot jatszol pl S&D akkkor úgy érzem tartja a stabil 60 at. Mégegyszer mondom ezt csak akkor ha nem controllerrel jatszol.
Sztem nem kellene összehasonlítgatni a mwvel.más a 2 játék mások a sajatossagaik én a BO-kat szeretem jobban de a modern warfart is szeretem.Nem kene bántani mert más mint a mw.
Személy szerint, nekem egy fokkal jobban bejön a Cold War, mint az MW. Az MW-be beletoltam egy párszáz órát, nincs is bajom vele, de ez a mostani CW jobban fekszik.
Nekem meg a COD BO CW sokkal jobban tetszik mint a COD MW 2019. A CW nagyobb mapjai és a zeg-zugos mappjai miatt taktikusabb és a score streak miatt is, itt nincs az sok mappon hogy felmész valami magas épületre és fogod magad mint MW-ben és átlátsz a teljes mapoon és claymoreal bevéded magad és kempelsz mondjuk dominationba meg hardpointba és semmi mást nem csinálsz csak aki megy a foglaló pontokra az kemp pozícióból szeded le, nekem az MW ezért nem jött be, tele volt kameperekkel, és kb 2 perc után a kill streak miatt már folyamatosan jöttek az ingyen killek mert olyan gyorsan összelehetett lőni annyi enemyt hogy meglegyen a killstreak, akár egy komolyabb is hogy az már frusztráló volt. Amikor megjött a CW és láttam hogy nagyobb mappok vannak rajta és score streak alapú a játék és nincs az mint MW-ben hogy az egész mappot belátod nekem egy felüdülés volt, persze én sem rusholok folyamatosan, mert taktikusan játszom, de nem is kempelek folyamatosan mint pl MW-ben a játékosok. Szóval a CW a szememben jobb játék mint az MW, és hiába MW-ben a valósághűbb fegyverhangok ha a lépés hangok meg annyira halkak hogy nem is igazán lehet időben hang alapján meghallani hol az ellenfél. Ja és úgy fut az ellenfél annyi felszereléssel mint ha valami akadály futók lennének, a betonon úgy csúsznak mint ha jégen csúsznának. A fegyverek esetében MW-ben sokszor az alap fegyvernek kisebb a visszarúgása mint CW-ben a fegyvereknek kiegészítőkkel. Grafikában lehet jobb az MW, de nem emiatt veszek játékot, amúgy a Vanguardot a beta alapján nem kell megvennem, de a BF 2042-t sem.
A mindenbe jó a black OPS. Kivève a multi ott tènylehesen nagyon nagyok a mapok. Közelèbe nem olyan pörgös mint a modern warfar. Szerintem a multin sokat dobnak ha több lenne az ember a mapokon.
Grafika az pocsék, mint az mw, bf v ultrán textúrától kezdve fényévekkel jobban néz ki és mondom úgy h az mw is felvan nyomva és codhoz képest jól néz ki mint elődjei de azért nem kell az egekbe isteniteni, Infinite Warfare története a legjobb dolog volt amikor végig nyomtam ( mivel a jövőbe játszódik, akinek nem tetszik az kerülje el messzire ennyi )
A játék legnagyobb hibája, hogy döntéshozatalban egyenlő a Walking Dead játékokkal. Egyik döntésednek sincs semmi ereje. Tök mind1 mit választasz párbeszédnél, ugyanaz fog történni mindegyik opció esetén. A mellék küldetések haszontalanok mivel a játék végét úgyis egyetlen gomb lenyomása fogja meghatározni. Három féle befejezés van a játékban, de egyáltalán nem határozza meg őket az, hogy hogyan játszodtad a kampányt. Ellenben a Black Ops 2-vel, ahol minden opcionális küldetésnek és a döntéseknek hatása van a történet végére. Érződik, hogy meredekebb húzásokat nem tudtak volna bevállalni, ha akartak is volna, mert semmi olyan nem történhet, ami ellent mondana a Black Ops 2-nek, csak így meg kárba megy egy csomó funkció, ami egy nem "pre-sequel" esetében működött volna. Talán az Activisionnek ki kéne már találni valami olyan megkapó alcímet, amilyen az MW és a BO volt anno, nem pedig csak tejelni a már amúgy régen lezárt franchise-aikat.
Ez is hülyeség! :D Keress rá youtuben! COLD WAR ZOMBIES - FULL DIE MASCHINE EASTER EGG GUIDE TUTORIAL! 23 kör alatt végig vittük! :D Nyilván ebben voltak olyanok hogy húztunk 1-1 zombit de meglehet csinálni! :D
Én vagyok HUN-szolo. :) Nincs mit, nyomathatunk bármikor még néhány kört. Nekem volt megtiszteltetés veletek játszani.
Ahh először velem meg egy barátommal dobta össze Zolit zombizba úgy megöröltünk aztán szerver error... , de regalább örülök, hogy akkor veled dobta össze a játék
Na ezt a kommentet kerestem
Ne ide járj hazudni köszi
azthitem kellesz vagy fel orat keressem ezt a kommentet de itt van az elejen
Tesó jössz 1.6 ozni valamikor
8:12 - :DDD SoDI médiabirodalom sziporkázik! Nagyon szépen köszönjük szépen, remek teszt lett!
jönnek a feliratkozók és dől a donés Sodiiii.
Tudtam hogy itt lesznek a lelkes rajongók.. sodronynak meg kellene mutatni hogy lassan valóban sztár lesz :D
RecsakBoy kinőtte magát végre!!! 🤣🤣🤣🤣
Milyen érdekes, hogy ha az időt, pénzt és energiát nem a Night Clubok látogatásába és a szervtelen bulizásba fektetik, hanem a videójátékaikba, akkor letudnak rakni valami jót is asztalra. :)
Shirinnmnn
@@adamlaskovics2625 ?
Azer néha kell mulatni 🚬🚬🍸🍸🍸🍹🍸🍸🍹🍸🍹🍹🍸🍹🍸
Jóóót?! Ember én aztán tényleg nagyon elfogult vagyok a CoD-okkal, és mindig elszántan keresem azt a részét amit élvezni tudok bennük, és inkább arra koncentrálok. Ebben a játékban is találtam ilyet, félreértés ne essék...de erre a szintű összecsapott, befejezetlen munkára egyszerűen nincs mentség. A játék minden platformon hemzseg a bugoktól, és a legfrissebb patch után még többet crashel, csak, hogy egyet említsek.
@@TheGr00vR A "jó" kifejezéssel nem arra utaltam, hogy tökéletes lett. Hanem arra, hogy sajnos vagy nem sajnos, de egy vírus helyzet kellett, hogy a nemtörődömség helyett dolgozzanak a játékon. Én látom az igyekezetet és a munkát. Az már más kérdés, hogy ez még mindig kevés. :)
8:20 a jó öreg Sodi :D
Jó látni hogy a veknifejű recskást ismeritek ti is ow.
az volt az a csávó 8:25-től?
edit: ja, hogy nem ez a neve... pls, ha lehet, írd le. szeretném tudni, kit kell elkerülnöm.
@@Gabrong sodi a becses neve,
@@markmazanyi1580 Köszönöm. Megtudtam, hogy ő egy programozó... s így azt is, hogy miért léteznek olyan programok, amely nem képesek mást produkálni kék-halálon kívül.
Én tudom, hogy sokszor vagyok gonosz, de mikor ilyen embereket látok, szívesen mennék vissza az időben s adnék a faterjának egy gumit.
@@Lovi07 vállalkozó? Ez is egy szó.
SODI
SoDi miatt hatalmas LIKE :D az az ember egy legenda
Fun Fact: A dialógus opciók és a több módon befejeződő sztori már a Black Ops 2-ben is jelen volt. A legelején az öngyújtó lángja az eredeti Black Ops játékban is ott volt, a zombi mappon ha bementek a romos házba, az maradványa a World at War codból az egyik mapnak (Nacht der Untoten, azthiszem). Amikor a KGB főhadiszállásán vagytok, belfuthatunk Imran Zakhaevbe (Cod 4), És Kravchenkoba (Black Ops). Itt fűzik össze a Modern Warfare és a Black ops idővonalát.
Tudom régi videó már, de akik az MW19-hez hasonlították a CW-t azok nem tudom mit vártak :D A Treyarch és az IW szinte soha nem dolgozott össze, az első BO még az MW1 motorját módosította és használta amikor az MW2-nél már kint volt egy zsír új verzió. Teljesen más úton haladt a játékmenet is. A BO-ban klasszikus aréna harcokat játszottunk, MW-ben sok volt a camp és a broken build (tube+oma kombó). Nem értem Zoly is miért akadt ki azon, hogy nem működnek az MW-s skillek. Persze, hogy nem, mert a Black Ops sosem volt csereszavatos az MW-vel, sem 2010-2012-ben sem most ;)
8:20 Az indok, hogy miért nem nézek let's play-eket, főleg magyart.
RIP headphone users
ki a fene volt az a streamer? aki megjátsza magát ennyire
@@hbalazs0910 Sodi és nem megjátszotta magát, hanem atom részeg volt.
@@dr.turhatamasyoutubetutori3124 És azon belül is kezdd a sodipedia.sodika.org/index.php?title=SoDI -val
Nagyon jól csinálod azt amit csinálsz , értelmesen és logikusan eltudsz magyarázni minden fontosabb dolgot BÁRMIRŐL,egyszer leülnék veled sörözni hogy kitágítsuk az elménket :D Bár Howard Wolowitz-nak érezném magam melletted , de azért igyekeznék :D Köszönöm
miért éreznéd egy zsidónak magad mellete-wolowitz?
Imádtam az első blackopsot is több évig azon nőttem fel ezt is imádni fogom ahogy látom
8:13 - Kiss Endre Farkas alias Recskaboy
8:23 Sodi Sodi :D
"viszont aki Call of Duty rajongó..." :D
Jelenleg úgy érzem, (PC-n) hogy a 19-es MW és a Cold War a két legjátszhatóbb multi shooter az “új” codok közül. MW2-ben gyakorlatilag 2 tár is kevés sokszor egy emberbe. A sniperek arra nem jók amire valóak. Lelőni embereket. A battle pass egy fizetős játékban eleve elvérzik nálam. Persze a Warzoneba jó az a BP csak az a baj, hogy ezzel a bp rendszerrel rájöttek arra, hogy nem kell játszható játékot adni a népnek, ha van BattlePass. Köszi Acti, de maradok a Cold Warnál ameddig teljesen ki nem hal. Ha ez megtörténik a Cold Warral és a 19-es MW-vel is akkor számomra itt véget is ért a franchise. Voltak fénypontjai, mélypontjai, de mára már inkább egy no build mosos fortnitera hasonlít, mint egy tényleges codra. A hitboxok/hitregek kutyaszarok és ráadásul a classic mapok semmi másról nem szólnak, csak a végtelen exploitról. Ha véletlen kapsz egy CoD 4-es mapot fix, hogy mindenki a map tetején fog ugrálni a fos movement miatt. Az meg, hogy az MW 3 a jelek szerint csak újragyúrt multi pályákat ad egyenesen vicc. Ha ez nem fog javulni akkor sajnálom. Viszlát CoD. Walk tall my friend.
Azt sajnálom, hogy minden bemutató cod zombi résznél kimarad az, hogy amúgy minden zombi pálya végigjátszható. :/ Konkrétan egy teljes story van felhúzva a zombi módra...
Mondhatod nekik,20.körbe se egy perk se egy puncholt fegyver 🤣
tök jó, hogy beemeltetek klippekbe más youtubereket, nekem ez tök szimpi volt.
8:25 az elmegyógyintézetben is engednek steamelni?
Ausztria, Linz, Goethestrasse. Onnan sztrímel a vén ***ó
Amikor meglattam Sodit a videóban, akkor olyat sírtam 10 percig hogy felalni sem tudtam utána se az ágyból
Sziasztok! Én azt nem értem, hogy egy MW szint után, hogy tudtak kiadni egy ilyen játékot? A grafika MW-ben éles, CW-ban meg olyan mintha egy fólia mögül nézném a játékot. A fegyverhangok kiemelkedőek MW-ben. A CW féle csattogás komolyan mondom szét cseszi a fülem. Mik ezek a karakter animációk? Ennél szánalmasabb csak a ww2-ben volt megvalósítva ahogy rohangálnak az emberek. Nem tudom elképzelni, hogy ezt hogy fogják implementálni a warzone-ba?! Mert vagy azt butítják le ennek a szintjére vagy ezt emelik fel oda, de akkor biztos nem lesz december 10-én "összeolvadás".
Sajnks megoldották az "összeolvadást" ezzel a fossal
Engem az utóbbi évek Call of Duty játékaiban egyedül a zombi mód, ami érdekelt. Vártam ezt is, de amint megjelent, már nem érdekel, mert valahogy nekem túl sok. Sok a perk, túl gyors a játékmenet, már nem csak kispisztollyal kezdhetsz. Én még a BO1 zombi módját élveztem legjobban, ahol ha jól emlékszem összesen volt 4 perk, egy pisztollyal kezdtük a játékot, nekem valahogy ez a letisztult egyszerűség, ami hiányzik. És elszomorít az is, hogy egy CoD Zombies játék tart 1-2 évig, utána lehetetlen embereket találni rá. Bár tök jó lenne, ha valaki meggyőzne arról, hogy érdemes megvenni.
A multiplayerben a kedvencem a CoD1, CoD UO és CoD 2 volt. Esetleg még a MW. Emlékszik egyáltalán valaki arra, hogy a Call of Duty United Offensive részében tankok és dzsippek is voltak?! És mond valakinek bármit a Base Assault mód? Na, nekem ez hiányzik rohadtul. Ez a mód, a nagyobb pályákkal. Amióta ilyen kis mapok vannak és ennyire gyors a játékmenet, szabályosan rosszul vagyok és hányingerem van az összevissza forgástól, a 3 másodpercenkénti harctól. Én nem akarok skineket, perkeket. Nekem az a néhány fegyver, amik közül választani lehetett a régi codokban, elég volt. Hiányzik nekem ez az egyszerűség. És ahogy haladunk előre a korral, azt veszem észre, hogy pont ez az egyszerűség, ami miatt egy játék ikonikussá tud válni.
Megtudja valaki mondani ki a stremer 8:20-nál? Nagyon érdekes és szerethető karakternek néz ki, szívesen ránéznék a csatornájára
forum.sodika.org
www.twitch.tv/sodivlog
Ha fel áron lehet kapni meg veszem. Az Ac valhallaval kicsit be buktam és azt is rommá ajnározták és akkora szam nem lett 24kért
Én még az alfa verzióval játszottam amikor ingyenes volt, és nekem a multiplayer egyáltalán nem tetszett. Szerintem a cold war konkrétan vissza fejlődött. Pl.: nem lehet kihajolgatni innen-onnan mint a MW-be. Nincs "double sprint" (ezt csak én hívom így nem tudom mi az original neve... 😅). A Field upgrade-eknek is haszontalanabb a zöme. A pályák túl nagyok és passzívak, itt gondolok arra, hogy az ajtókat nem lehet kinyitni példáúl. Az operátor rendszer is sokkal gyengébb volt. Nincsenek külön szedve a NATO és a KGB emberei. Ergo Frank Woods ugyan úgy megtalálható lesz az oroszok oldalán, mint az amcsikén, és a 2 csapatba ugyan azok a maréknyi emberek futkosnak. Videók alapján, illetve amit Zoly mondott, a zombie módtól is elment a kedvem. Az egyetlen dolog ami miatt tetszik a játék, az a story, és ennyi. Ez viszont közel sem ér meg nekem, és sok más embernek 20.000Ft-ot. Én maradok Modern Warfare-nél, mert szerintem az sokkal jobb lett, de hát ezt döntse el mindenki maga.
Tokeltesen leirtad hogyan kell egy alpa verziót megitelni! A probléma az hogy nem alphat vásárolsz.
Nem lehet kihajolgatni ez jogos
Nincs dupla futás de ha nézel összehasonlító videót akkor láthatod hogy a bocwben az alap sprint olyan mint mwben a dupla sprint! (Tactical sprint)
Az operátorok is szet lettek szedve NATO és szovjet csoportokra 4 4 karakterrel ami később bővül!
Van a játékban ajto nyitás a fireteam dirty bomb jatekmodba! A sima mp meg nem ugy van kialakitva hogy ajtókat lehessen nyitogatni! Megjegyzem egyáltalán nem hiányzik jatek közben!
A zombi mod olyan mint regen igazából ha a fejlődést rendesen csinálod akkor sosem lesz baj a daralassal! Ráadásul a zombi módot mar vegig lehet vinni! Van benne story mod amit igaz a jatek sehol nem jelol de rengeteg tutorial van a neten hogyan kell kijatszani a zombi módot!
Szerintem egyáltalán nem lépett vissza az mwhez képest! Sőt! Lehet ugy tűnik hogy passzívak a mp mapok de mégis kevesebb a kemper mint az mwben amitől mar en személy szerint falra másztam! Itt 80% mindenki a feladattal foglalkozik! A story pedig tényleg az uj sodronyos codok egyik legjobbja!
Remélem legalább olyan minőségű lett a kampány, mint amilyen az Mw single része volt. Videok alapján mondjuk a megszokott hiperlátványos lövölde. A multi része nem izgat. Amúgy sztem ez még mindig a régi engine, csak tavaly rádobtak dx12-t meg raytracinget, de eskü néhol ugyanúgy néz ki, mint a Black Ops 1 vagy pl az Advanced Warfare. Persze ez nem gond, mert az Mw gyönyörű a mai napig, főleg a karakterek.
3 órás lett. Fura, hogy nem említette...
Sokan megjárták ezzel a játékkal(vagy más játékkal) hogy lefagyott a konzol(xbox series x) , durván crashelt, találkoztál ilyen jelenséggel? Csakmert én is szeretnék beruházni egy xboxra és erre a cod-ra de nyilván így vannak kételyeim
Játék alatt voltak az elején kisebb laggok de a héten én már nem futottam ilyenbe bele.
nekem tavalyi jobban tetszett ezt nem akartam elő rendelni, és mástól is ezt hallttam. Eladások meg állítólag rekrodot dönöttek. Marketing szagot érzek. Lehet a korszak nem fogott meg nem tudom majd egy árazás akcióban beszerzem, teljes árat nekem nem ér mondom ezt úgy h holnap jön a ps5
Hát most aki imádta, hogy a tavalyi MW mennyire nextgen lett, és nem tolta a Black Ops alpháját, bétáját valamint sok tapasztalatot se hallott róla, azok szerintem nyugodt szivvel hitték azt, hogy ez jobb lesz, mint az MW. Én is csalódtam, főleg a multi mozgása, hitboxa miatt, nagyon árkád lett.
@Peti Juhász nekem is pont nagyon tetszett az MW. Egyet értek. Ez s hideg háború nem hoz lázba.
Fene. Reméltem hogy megint beöltözöl.
8:10 Az a katona csak engem emlékeztet Pista Közlegényre?
Üdv. Köszi, nagyon jo es részletes video lett. Megvan az MW es szerintem eddigi legjobb COD ( a COD2 utan mert azt verseny szinten jatszottam. )
Ha megveszem az új Xboxot meg fogom venni mivel azzal fogja megmutatni igazán. Addig a One S re nem veszem meg.
Ment a Like.
Üdv
Szerintem ez a map készlet jobb mint a mw-ben.
health bar egy fps game-ben...... legundoritóbb dolog amit lehet csinálni szerintem. Főlleg ha level system is van. Most 3 lövés egy kill pár szint után meg már vagy 20.... Gyakorlatilag fps-be hp bar-t tenni olyan mint egy rpg game-ből azt kivenni.
Nem lett rpg, szerintem ez nem így van.
Zoly, csak kis kiegészítés: A Health bar nem újdonság, a Black Ops 4-ben is benne volt. (Plusz itt a Cold War-ban a settingsben kikapcsolható)
Amúgy milyen skillek átvételére gondolsz? Részemről csoda, hogy a Black Ops és az MW össze lesz kötve, ha csak Warzone szintjén is, az meg hogy MW skilleket, gondolom szintlépésre gondolsz vagy én nemtudom mire... Szóval, hogy ezeket átvigyük, hát én rendesen meglepődnék
Azért az öreg Ronnie fényévekkel (mit fényévekkel, parszekekkel) jobban sikerült, mint pl. a Rogue One-ban Leia hercegnő. :)
Kicsit még olyan, mint amikor egy bankrabló Ronald Reagan maszkot húz, de azért már szinte hihető, hogy ő az (persze ha eltekintünk tőle, hogy már 20-25 éve halott) :D
8:21-nél mi ez a rendszerhiba? :D
Szia Zoly én pontosan azt kaptam amit szerettem volna Különösen ,hogy a kampány a ( kis -hidegháborúban 1980-85) játszódik ráadásul van a játékban elég csavar ha oda figyelsz a játék végi beszédekre tulajdonképpen 6 féle módon végig lehet játszani! A multi hozza a kötelezőt de a többjátékos mókát hagyuk meg a modern warfere szériának . Szóval csapassuk! Tisztelettel Kálmán Viktor.
8:25 -tol látható faszirol itt tudhattok meg többet: sodipedia.sodika.org/
A beta ban nagyon adta az urángyűjtögetős mode. Szerintem mindenképp érdemes lecsekkolni. :)
8:20 RIP headphone users....
Csak én reméltem, hogy egy trópusi vihar feeelingü bevezető lesz ennek a videó elején mint a Watch dogs vagy az AC bemutatóban? 🤔 😅
A HDR beállítást miért nem engedi ps4-pron?A modern warfare-al nincs gond ezen a téren?
Szerintem pedig nagyon jók a mapok ,sokkal jobban szeretem a Black Ops multiját mint, az MW-jét és ezzel minden haverom így van :D.
Én cod rajongó vagyok de nekem az mw egy rosz játék, egyedül a sztori módja volt a legjobb, nekem ez a cold war sokkal jobban tetszik, nyugisabb az online lövölde és élvezhetőbb
A tavalyi modern warfareben is iszonyat nagyok a pályák
Na de Zoli, nem ugy volt, hogy a CoD valahol az infinite warfare idejen mar valami minosithetetlen szar volt, zero befektetett munkaval az activision reszerol, es tobbet ezzel a szarral jatszani soha, vagy hasonlo? Mi valtozott kozben?
Csak nekem szúrt szemet Zoly mögött a macska, jobb oldalt a kapcsoló alatt? :D
R6-os vagyok, szeretnék venni egy casualosabb játékot. Szerintetek Cold War vagy Modern Warfare?
Egyertelmuen mw
Mw
Az MW taktikus, a Cold War árkád.
Pont hogy ne az MW legyen, akármennyire is jobb lett mint az idei. Olvas el cikkeket, vagy nézz meg videókat, a Modern Warfare ezerszer stesszesebb játék mint a Cold war. Aki ezt mondja, azt szimplán vagy nem játszott még vele, vagy nem ért hozzá 😀
Mindkettő szórakoztató, az MW komplexebb, realisztikusabb, ha CoD esetében lehet egyáltalán ilyenről beszélni, a BOCW sokkal árkádabb, de mindkettő szórakoztató. Egyikkel se lősz mellé, nálam hangulatfüggő melyikkel játszom.
6:51 az az a Zakhaev?
Igen
Japp
"köz zombi". 🤣
Modern Warfare vs. Cold War. melyiket érdemes megvenni, ha nincs meg egyik sem, és csakis a multiplayer miatt (nem a warzone).
Mw
Észre vetted hogy végre vannak lábaink a játékba?!😃 VÉGREEE!!
SODI :DDDDDDDDDDD
Én sajnos még a Warzone-t is csak kipróbálni tudNÁM ha nem csak egy 100 gigabájtos ssd kártyája lenne a laptopomnak amiből 20 giga csak a windows futtatásához szükséges. :))) de továbbra is várom a lehetőséget, hogy a warzone-t és a cold wart is el tudjam raktározni.
A háttérben magától megy a játék, jesszusom, hogy lehetséges ez?
Kicsit hanyag lett a játék. Főleg MP-ről beszélek, kampány módot nem jatszottam még végig érdeklödés hiányában, a zombi módról most nem szeretnék beszélni. Azokat az alapvető grafikus elemeket és mozzanatokat sem tudja hozni a játék, amikkel a korábbi CoD ban találkozni lehetett. Sok rossz mellett van valami olyan flash a játékban, ami kifejezi, amit a készítő át akar tolni a játékoson, ugyanakkor ez egy idő után a játék hanyagsága miatt leértékelődött bennem. Akinek nincs valami konkrét célja a játékban, annak nem tudom ajánlani, még a Vanguard is kellemesebb időtöltés.
A recskalandornál mi történt hogy így kiborult?
Élvezte a játékot.
Emlékeim szerint az infinity warfareren buktál ki
óóóó akkor veletek dobott össze egy lobby-ba :D
kár hogy kiléptetek amint írtam xd
Egyszer ugy megnéznék egy zombi mod os cold war game playt 😃
emlekszem mikor a bulletstorm bemutatotokat neztem
milyen sokat fejlodtetek
Ebben a játékban nincs semmi új. A campaign ww2, multi Modern warfare, a zombie meg egy Division klón szerű valami, engem nem vett meg. Inkább frissítették volna az előző játékot.
Van splitscreen valamelyik konzolon??
Valaki szerint megéri megvenni az MW-t? Azért kérdezem mert nekem tetszik csak nem szeretnék kiölni pénzt egy olyan játékra ami 20k ba kerül úgy hogy elvileg nem jön bele több update.
Gameplayek alapján, nekem közel sem annyira "hiteles" játék, mint az első BO-volt. Persze nyilván nem egy COD fogja vissza adni komolyan a hidegháború időszakát. De azért nem bánnám, ha nem egy speedrun lenne a VC-k elleni "harc". Meg nem nevetséges monolitukus szovjet bunkerek lennének a dzsungelben.
Lehet mas jatekkal jatszottam,vagy a ps4pro mar nem tud jo grafikai elmenyt nyujtani? Hm. Nem tudom. Eloszori is. Bugos szar az egesz, 3. Kuldetesnel kikapcsol a kontroller es csak konzol ujrainditassal jon helyre. Videoban is a vietnami misszio. Nem jott a kimenekito helikopter, es 10percig mentem elore az erdoben 😂. Ja es igen. A berlini metroban igen jol nez ki a jatek, ahogy a szerelvenyek ablakabol a feny odavetil a falra igen jol nez ki, a fenyek is, stb. Ez az erossege, viszont vietnamban a helikopterrel lovoldozni, kb far cry 1 grafika max payne 2 robbanasokkal vegyitve. En csak azert vettem meg, hogy kihuzzam a fegyvereket a warzone ra, de ezert elkerni annyi penzt, mint mondjuk egy uj spider man ert, vagy egy regebbi god of war ert.. Mindegy. A grafika ps4pro n es a jatekmenet a crossfire bugyuta cs copy jatekra hasonlit 😂
Szerintem a MW se néz ki olyan jól, főleg nem multiban. Persze ez az új engine duma meg.....elhiszem én hogy próbálnak mindig hozzátenni kicsit hogy jobb legyen, de hagyjuk már ezt hogy új engine. A tavalyi kicsit foltozva.
@@smokiii1 hat, ps4pron az mw legalabb nem ugy nez ki mint egy ps2 es jatek, csak szebb fenyekkel.
@@justhudi1418 Konzolról nem nagyon tudok nyilatkozni. PC-n játszom.
@@justhudi1418 Alapból nincs baj a Ps4-es verzióval(szebb mint a boxos) csak vmit elcsesztek a fejlesztők, valamit rosszul optimizáltak Ps4-re. És még a kontroller is kikapcsol tudom. Velem a Béta alatt volt ilyen. Ezt nekik kének gyorsan helyrehozni egy frissítéssel.
Köszi a videót én most fogom ki próbálni ezt a játékot de én a bujkálos rèszèt akarom csak csinálni mikor ilyen tárgyakká át változol és el kell bújni az a legjobb
IMÁDOM ezeket az inrtrokat!😻
Hát azért szomorú hogy az MW után egy ilyet raktak össze, ég és föld a két játék .Na de majd legközelebb úgyis lesz még ilyen vagy 100
Na de sodit bevágni...?
Mikor kijon a Warezone telora lesz teszt?
Nem szokás a telós játék teszt.
Az infinite warfare kritika után néztem a videót. Uhh...erős a váltás a videó elejét nézve.
A cold war régebbi motort használt mit a MW
VR Pisti de megnőttél :D
Szerintem ezzel az lesz a baj, hogy az MW hihetetlen nagyot szólt. Ezek után már nagyon nehéz lesz újra nagyot szólni. Inkább nem kellett volna ezt kiadni, hanem néhány évig csak a contentet kellett volna az MW-be rakni. Kár lenne megint elkezdeni évente kiadni ezeket.
A zombi mód két játékstílusra van kihegyezve: a survivor (rekord döntögetés) és az easter egg hunter (az adott kihívások teljesítése és a pálya végigjátszása, igen, végig lehet őket vinni). Ezzel a két beállítottsággal érdemes csak nekülni, "arcade"-ként nem működik, mert végtelenül unalmas és repetitív.
8:30-nál jó lett volna halkítani az ordibálós gyereken mert kva hangos volt és egyébként is színvonalon aluli ilyet berakni sztem.
Sodi volt a videó fénypontja.
engem még mindig egy dolog érdekelne amiből szerintem még tudnának egy olyan codot össze hozni mint az eredeti mw sorozat az pedig a ghosts
Na de hol a ghosts 2? vagy azt már mindenki elfelejtette?
"Felpörög a Hidegháború"
Találóbb lett volna a "Forrósodik a Hidegháború" cím.
😃👍🏻
Tavaly a Modern Warfare-t a Béta kipróbálása után megvettem, picit féltem, hogy milyen lesz, voltak az elején teljesítménybeli problémák is. Ezt sikerült megoldaniuk, a multi már nem annyira vonz, néha beugrok játszani, de akkor ha event van, vagy éppen valamelyik fegyvert kell fejlesszem. A Warzone viszont, beszívott, napi 4-5-6 óra simán belemegy, és élvezzük a mai napig, folyamatosan jön az új tartalom is, kíváncsi vagyok, hogy tudják majd beleimplementálni a Cold War tartaltamát. :-)
Zoli szerintem kevered az Infinite Warfare-t meg az Asvanced Warfare-t . Az Aw 2014 az Iw 2016. Neked az Iw Nem tetszik annál buktál ki nagyon . Szerintem az Aw nem volt rossz azt nemtudom hogy neked mi a véleményed róla mert azt anno nem te tesztelted
A zombie módra csak annyit mondanék hogy igen eleinte sokat kellet várni playerekre de mostanra már gyorsabban talál nem kell már annyit várni
Nem kotekedesbol de sztem az elejen emlited az advance warfaret aztan a motor csere es "az elobb emlitett infinity warfare" (ha en tevedek sry )
Nope, az Advnced Warfare (a titanfal falonfutás koppintós-exoskeletonos) hozott egy nagy engine update-et, amit a későbbi "Jon Snow az űrben" Infinite warfare is használt.
Ps4en akadozik?
Ps 4 én jatszom, ha controllerrel jatszol akkor egyáltalán nem zavaró, viszont ha billenytu egér akkor érezni, hogy nincs meg a stabil 60 fps valamint persze meglehet szokni. Én ilyen 50 körülinek érzem de ha pl valami nyugidabb jatekmodot jatszol pl S&D akkkor úgy érzem tartja a stabil 60 at. Mégegyszer mondom ezt csak akkor ha nem controllerrel jatszol.
@@ItsHeZzle nagyon szepen koszonom a valaszt
Sztem nem kellene összehasonlítgatni a mwvel.más a 2 játék mások a sajatossagaik én a BO-kat szeretem jobban de a modern warfart is szeretem.Nem kene bántani mert más mint a mw.
😊
SoDi elérte pályája csúcsát.
Hiányoltam a tematikus intrót
Személy szerint, nekem egy fokkal jobban bejön a Cold War, mint az MW. Az MW-be beletoltam egy párszáz órát, nincs is bajom vele, de ez a mostani CW jobban fekszik.
Nekem meg a COD BO CW sokkal jobban tetszik mint a COD MW 2019. A CW nagyobb mapjai és a zeg-zugos mappjai miatt taktikusabb és a score streak miatt is, itt nincs az sok mappon hogy felmész valami magas épületre és fogod magad mint MW-ben és átlátsz a teljes mapoon és claymoreal bevéded magad és kempelsz mondjuk dominationba meg hardpointba és semmi mást nem csinálsz csak aki megy a foglaló pontokra az kemp pozícióból szeded le, nekem az MW ezért nem jött be, tele volt kameperekkel, és kb 2 perc után a kill streak miatt már folyamatosan jöttek az ingyen killek mert olyan gyorsan összelehetett lőni annyi enemyt hogy meglegyen a killstreak, akár egy komolyabb is hogy az már frusztráló volt. Amikor megjött a CW és láttam hogy nagyobb mappok vannak rajta és score streak alapú a játék és nincs az mint MW-ben hogy az egész mappot belátod nekem egy felüdülés volt, persze én sem rusholok folyamatosan, mert taktikusan játszom, de nem is kempelek folyamatosan mint pl MW-ben a játékosok. Szóval a CW a szememben jobb játék mint az MW, és hiába MW-ben a valósághűbb fegyverhangok ha a lépés hangok meg annyira halkak hogy nem is igazán lehet időben hang alapján meghallani hol az ellenfél. Ja és úgy fut az ellenfél annyi felszereléssel mint ha valami akadály futók lennének, a betonon úgy csúsznak mint ha jégen csúsznának. A fegyverek esetében MW-ben sokszor az alap fegyvernek kisebb a visszarúgása mint CW-ben a fegyvereknek kiegészítőkkel. Grafikában lehet jobb az MW, de nem emiatt veszek játékot, amúgy a Vanguardot a beta alapján nem kell megvennem, de a BF 2042-t sem.
Kar 98 ugye van benne xd?
Nope
Kár
@@falloszaurus695 😅😆😆🤣
Az🤧
Szópojén jaj, de humoros
Nekem nem volt semmi bug vagy hasonlo eddig remelem nem is lesz
A mindenbe jó a black OPS. Kivève a multi ott tènylehesen nagyon nagyok a mapok. Közelèbe nem olyan pörgös mint a modern warfar. Szerintem a multin sokat dobnak ha több lenne az ember a mapokon.
Grafika az pocsék, mint az mw, bf v ultrán textúrától kezdve fényévekkel jobban néz ki és mondom úgy h az mw is felvan nyomva és codhoz képest jól néz ki mint elődjei de azért nem kell az egekbe isteniteni, Infinite Warfare története a legjobb dolog volt amikor végig nyomtam ( mivel a jövőbe játszódik, akinek nem tetszik az kerülje el messzire ennyi )
Fixen beruházok rá mert a multi végre nem a csicska battle royale-ról szól mint a warzone 😂
Wtf??
Az is lesz
Am nem a megszokott daralos CoD-os multival lesz szerencsed ebben a jatekban sajnos
Maradok a modern warfare nél
Im a goddamm onion mason
A játék legnagyobb hibája, hogy döntéshozatalban egyenlő a Walking Dead játékokkal. Egyik döntésednek sincs semmi ereje. Tök mind1 mit választasz párbeszédnél, ugyanaz fog történni mindegyik opció esetén. A mellék küldetések haszontalanok mivel a játék végét úgyis egyetlen gomb lenyomása fogja meghatározni. Három féle befejezés van a játékban, de egyáltalán nem határozza meg őket az, hogy hogyan játszodtad a kampányt. Ellenben a Black Ops 2-vel, ahol minden opcionális küldetésnek és a döntéseknek hatása van a történet végére.
Érződik, hogy meredekebb húzásokat nem tudtak volna bevállalni, ha akartak is volna, mert semmi olyan nem történhet, ami ellent mondana a Black Ops 2-nek, csak így meg kárba megy egy csomó funkció, ami egy nem "pre-sequel" esetében működött volna.
Talán az Activisionnek ki kéne már találni valami olyan megkapó alcímet, amilyen az MW és a BO volt anno, nem pedig csak tejelni a már amúgy régen lezárt franchise-aikat.
Az a baj a zombie móddal, hogy nem lehet nyerni benni
Ez is hülyeség! :D
Keress rá youtuben! COLD WAR ZOMBIES - FULL DIE MASCHINE EASTER EGG GUIDE TUTORIAL!
23 kör alatt végig vittük! :D Nyilván ebben voltak olyanok hogy húztunk 1-1 zombit de meglehet csinálni! :D