💚 Az ETO-család egy igazi közösség
HTML-код
- Опубликовано: 2 май 2024
- Ti a barátaink, harcostársaink, támaszaink, a legfőbb szövetségeseink vagytok. A sikereink Nélkületek elképzelhetetlenek lennének, mindenben ott vagytok, amit csinálunk, amit elérünk. 🤗 Öröm, mámor, extázis - csak Együtt vagyunk erősek! Köszönjük a narrációt és a gondolatokat szurkolónknak, Horváth Fanninak! 🙏🏻
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar Kupa győztes.
A felnőtt keretben számos hazai és külföldi sztár foglal helyet, s a klub vezetése a feltörekvő fiatal tehetségek képzésére is nagy hangsúlyt fektet az egyedülálló utánpótlás-bázisa adta lehetőségek kiaknázásával.
A csapat otthona a 2014-ben átadott Audi Aréna Győr, mely a zöld-fehér csapat szurkolói, csak úgy, mint a játékosok és edzők kedvelt terepe, ahol a mérkőzések alkalmával rendre nagyszerű hangulat kerekedik - ezt minden kézilabdabarátnak át kell élnie!
Hajrá ETO! Hajrá Győr!
Iratkozz fel youtube-csatornánkra:
/ gyorietokc
Lájkold a csapatot a Facebookon:
/ gyoriaudietokcofficial
Kövess minket Instagramon!
@gyoriaudietokc_official
#hajraeto #hajragyor #eto #gyor #audihungaria #tippmix #gyorietokc - Спорт
💚💚