ManGoRise - Mosolyok a Víz Tükrén - A HALASNAPOK HIVATALOS DALA
HTML-код
- Опубликовано: 28 июн 2015
- A DAL ELÉRHETŐ ITT:
bfan.link/mosolyok-a-viz-tukren
Külön köszönet a hegedűért és a barátságért Brock Kincső és Bánky Sára párosnak. :)
A ManGoRise elérkezettnek látta, hogy a kissé szürreális zenei humorérzékkel tűzdelt, enyhén jazz vezérelt igazmondó világába, egy semmit nem akaró, könnyed pop dalt csöppentsen be. Így született meg a nyári fürdőzések és a vízparti tábortüzek hangulatát idéző dal, amely Tiszafüred város felkérésének eleget téve az immáron 37 évre visszatekintő Halasnapok himnusza lett. A helyiektől temérdek visszajelzés érkezik, amiben jelzik, hogy az üzenet célt ért, és nem is festhettük volna meg jobban, amit a fesztivál iránt éreznek.
FELLÉPÉSSZERVEZÉS:
booking@mangorise.hu
DOBJATOK EGY LIKE-OT, HA TETSZIK! :)
/ mangorise
/ dannonamusic
Azzal pedig, hogy a felugró reklámra kattintotok, pénzt juttattok az előadók zsebébe. A miénkbe is. :)
DALSZÖVEG:
REFRÉN:
Már várnak lent a parton
Ma este senki nem szól rám
Kicsi a város, mégis érzem
Nekem ez a legnagyobb talán
A szívemen a számon a zene a nyárban
Tavaly óta erre vártam én
Mosolyok a víztükrén
VERZE 1:
Folyama vagyok a szónak
Rajta a esthajnal csónak
Benne a pillanat heve evez-evez hey
A ritmus a lampion körül
A bulikat a munkanap közül
Kiválasztom majd holnap
VERZE 2:
A kikötő végig nézi minden évben már
ahogyan az álomvilág újra lábra áll
A nád csak sóhajt
Azt érzem itt maradt egy részem
Mindig lesz itt egy gombostű a térképen
VERZE 3:
Este felkap a szél
Több ezer lélek összeér
a folyó a barátom évek óta
mért ne írnék egy jó dalt róla
Ha beszélni tudna a móló
Az egyetlen dal, ami egyszerre széttép és összerak.. az egyetlen, ami csillapítja a 16 éve tartó honvágyamat.. köszönöm 🙏🥭💝
Ha itthon jársz, találkozzunk egy koncerten ;)
Most hallottam a reklámban, de nagyon tetszik!!! 🥰🥰🥰
Ez így nyáron valami hatalmas! Tényleg életet ad mindenkinek! a megfáradt munkásnak! Köszönjük! Várunk Győrbe!
Csak most találtam rá erre a zenekarra, és rögtön a kedvencem lett. Nagyon imádom az összes zenét, a lerégebbiektől kezdve a legújabbakik.
Pár éve találtam a zenéidre de a mai napig szeretem! Annyira értékes és olyan jó, hogy nem tucat. Igazán van mondanivalója, tartalmas, szívhez szóló. Remélem lesz még sok zenéd! 😊
Megunhatatlan. Végre reklám zene is lett!!
Nagy kedvenc😁
Így 2019-ben is sokszor halgatom
Csak így tovább...
Ja
Sziasztok 2023 van most hallottam először ezt a dalt a Csongrád tvn és nagyon teccik már lájkoltam is
2023 van még mindig nagyon jó zene
Sajnos nagyon rég hallgattam már zenéteket, de mikor 7 év után random meghallom egy strandreklámban ezt a dalt és előjön minden emlék újra 🥹
Azt hiszem most újra visszataláltam🥺
Üdv ismét a fedélzeten 🫶😘
@@ManGoRiseOfficial még most is tudom a régi dalszövegeket, most pedig itt az ideje belevetni magam az új dalokba 😍
Srácok!Csak így tovább! Fülbemászó nóta, kellemes összhatás! Sok sikert !
Imádom ezt a zenét! Erre kelek, erre fekszek, ez szól miközben tanulok!! Megunhatatlan :)
Meg csak most találtam rátok de egyszerűen bele szerettem a zenetekbe!:D Nagyon jó hangod van, kiraz tőle a hideg! Fantasztikus amit csináltok! Csak így tovabb ❤
Á ezt a zenét hagyjuk is,mert ez g*xi kemény lett...Srácok rEsPeCt!!!!🙏👏
2023ban is az egyik legjobb 💪🏻
Ez egy nagyon jó daaal!Én először ezt a rádióban hallottam meg,és annyira megtetszett,hogy máris pötyögtem be a RUclips-ba,és másodjára már kívülről fújtam!Ez a dal fantasztikus!!!!
ezt élőben hallgatni hihetetlen volt..:')
TISZAFÜRED ♥ Még mindig jó! ♥
Egyre jobb, öröm hallgatni. Respect. :)
Ki halgatja 2020-ban is?
Èn!
En
@@x.xfarkasx.x2like219 a
@@attilaszekhelyi2328
Ml
Ml ml ml
Ml ml
M
Ml
L
Most hallgatom meg vagy tizedszere! Most ez a TOP!
Imádom ezt a dalt
Köszönöm a dalt :) átjött!!
nagyon jó,szökik a málna a zenéből,így tovább :)
Tisza-tó!
I dont understand what you singing , but damn its soo great (your music is one of those I remember first when its come to summer) I am from Slovakia and I listen to your music everytime I drive in car Love it soo much :)
He sings about that he has been waiting in the whole year for this event. This is about happiness, people and water. 🙂 Love life...
@@fanniszak5053 nice then
Annyira szeretem ezt a számot. Nagyon jó lett!😍❤
Tiszta szívből gratulálok hozzá ❤😊
Nagyon jo ez a kedvenc zenem semmi mas csak a ManGoRise
Tavaly nyáron hallottam egy discoban (Mundo- Győr) utána egész nyáron ez ment, most meg megint eszembe jutott :D jó kis dal :)
Imádom ezt a zenét 💝💝💝💝💝💝💝💖💖💖💛💛💛💟💟💟💋💋💋💋💚😘💜💜💓💕💕💕
Nekem is megtetszett!! 👍
2020-ban is ugyan olyan ütős!❤
Én nem vagyok elvetemült rajongó, most találkoztam ezzel a számmal! De sokkal inkább ennek a csávónak kéne a fesztivál himnuszokat írnia, nem ilyen halott pénzeknek. Pl Strand fesztivál feelingjét atom hozná egy ehhez hasonló fasza kis nóta! BigUp srácok!!
Tetszik😊
Ez nagyon királyságos! :D
Fantasztikus!!! :D Csak így tovább!!!
Legjobbak Vagytok!
Respect! 👌👑
Ez egy jó fogás, 😇🥰
IMÁDOM
tegnap nagyok voltatok, Laci jó volt a lagzi, élőben még jobb volt ez a zene!!! Üdv, Erik
azt érzem itt maradt egy részem, mindig lesz itt egy gombos tű a térképen :)
Tiszafüred!
Tiszafüred egy nagyon jó hely :D kedvenc városom
Várunk már nagyon!!!:DD
Mangorise forever ❤
Ki hallgatja 2023-ban is?🎉🎉🎉
És 2023 ban ?
Én!!!!
Nagyon jó lett
En 2019 hallgatom😉
Imádom de szerintem ha a ,,víz tükrén" végét jobban elnyújtaná, jobb lenne a hangzása.
Hát ez valami rohadt jó lett!:D
Imádom....:)
Jó klipp , ütős zenével ! ;) :)
Imádom
ez nagyon király
Imádom még 2019-ben is!
Imádom ezt a számot! Yuhu!
Kurva jolett :* :D
legjobb😍😍😍😍
Nagyon jó az ez évi HALASNAPOK
ki hallgatja 2018-ban?((#2018summerjuly))
Én
Én csak halgatam már vagy öt éve ezt halgatom
Nagyon jó zene unokatesóm kedvenc száma
Ez annyira nagyon jó! *.*
Hétvége..és halasnapok😇
Mi megyünk😋
Ákosék voltak a halasnapok csúcspontja, bár ne jött volna a kaszatibi és kicsit hosszabb lehetett volna :))
Miis
legjobb!! :D
Csak így tovább fiúk!!!
Ezt en még csak most hallom elosszor 2023😂
Ki halgatja még 2023ban én igen
még sok hasonlót ✌👌
Jók a zenéitek ManGoRise
kint leszünk és én az egyik képen rajta vagyok ti vagytok a legjobbak
ez nagyon fain
Jó vagy Àkos jó lett nekem tetszik!
Drágáim a lefele mutató kéz nem a letöltés-lehetőségei 😉😉😉 imádom az összes számot egy csepp hibát nem találok bennük 😍😄😄 peace
hatalmas lett!!!!kedvencccc!!
2019?❤🔥🙌
TISZAFÜRED HALASNAPOK!!! A világ legjobb alföldi fesztiválja!
+Viktória Virág Campus :D
Volt régen.....
Tiszta nyári feeling!!
2020?❤🤗
Szia Ákos! Pontosan milyen műfajt képviseltek? Mert hasonlít a raggae-hoz de nem teljesen az. Van valaki akire felnézel mint énekes? Ki a kedvenced?
Ragga ;)
Igen !
Nagyon jó ez a zene profik vagytok a szó nem elèg az meg egyzserüen tökèletes
❤️❤️❤️❤️
Jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!! :)
Eszméletlenül jó ez a dal...
Most érkeztem haza Tiszafüredről és libabőrös leszek, ha hallgatom a dalt, annyira megkapó az egész Halasnapok! Erre mondják mostanában, hogy trú! Boldog vagyok, h ott lehettünk és üdvözlök mindenkit, aki éjszaka velünk táncolt, akár az Ady20nál reggelig ;)
Ezt miért csak most találtam meg?
Szuper :D
2023
👇
a legjobbak
😍😍
2021🇯🇲❣
muzsika
2016 vissza hozza a nyárt :D
Ez jó dal
2023?! 😊
Ez a zene télőzű!
Én ezt a zenébet a zenédet szeretem
Ha beszponzoráltok matricákkal én megesküszöm hogy akármerre járok rommá ragasztok mindent :D
2021
nagyon tecccik a ritmusa ahogy megy az egész zene :) amikor napozok balatonon ezt fogom halgatni :)
Nagyon szeretem ezt a számot de egyszerűen nem hagy nyugodni, hogy ha szétválnának a kislányok sokkal hatékonyabban tudnának matricázni. 3 ember van kifizetve, hogy elvégezze 1 ember munkáját.