Egy ötlet a kockásodás megszüntetésére. A youtube a full hd videókat 20mb/s -re konvertálja vagy az alatt valamivel, szóval a nagyobb bitráta elvész főleg ilyen gyorsított felvételeknél. Érdemes még a sima full hd videókat is 4k-ba kikonvertálni így a youtuba már engedi 40 vagy talán 60 mb/s videó bitrát ami már jót tesz az ilyen gyorsított felvételeknek. :)
Jól tudom, hogy most a felújítás/karbantartás alatt a teljes érdi forgalom Érd Alsóra terelődik? Lehet reggel azon az állomáson és a vonatokon létezni? :)
Hová lett Székesfehérvárról az, ami a 2012-es felvételeden 10:55-nél látható? Az egy emblematikus építménye volt Fehérvárnak. Kit kell agyonverni miatta?
@ A 30-as vasútvonalon a legtöbb IC kocsi Rába InterCity kocsi, ami csak 140 km/h-ra van engedélyezve. És mellettük még a Halberstadi kocsik is járnak, amik szintén 140-esek. Feltételezem azért nem építik be az ETCS-t, mert furán nézne ki hogy egy elővárosi személyvonat előbb odaér Székesfehérvárra, mint az IC. És ebből problémák is lehetnek, mert megeshet, hogy egy gyorsított személyvonat utoléri 160-nal a 120-szal ballagó IC-t, és akkor már az is csak 120-szal tudna menni, ami természetesen késéshez vezet, mert a menetrendje alapból 160-ra lett tervezve.
Az ebben a 30 -as vonalban az érdekes, hogy ez a sima zónázó volt, ami Budafokon (és Kastélyparknál) nem áll meg, míg a gyorsított személy MEGÁLL. Összességében persze a gyorsított személy az, ami kevesebb helyen áll meg és rövidebb a menetideje.
Én legalább 100-szor nyitottam meg ezt a videót. Railworks nevezetű játékhoz készítem ezt a vonalat. Nagyon király lett!!!!
Nagyon jó lett!Ezek a zenék mennek hozzá.Ugyanúgy mint az Esztergomihoz.
De jó, nemsoká vizsgázok a vonalon, úgyhogy nézegetem :D Köszi érte!
Én még csak tesztet írni megyek :)
@@juditaradineracz Sok sikert hozzá ;)
I love your videos. I will move to Hungary in 2019 november. I hope I can visit some of these cities you show in your videos.
Az unalmasnak mondható FLIRT-ök rajzása mellett azért Velencénél lencsevégre került egy igazi érdekesség, a retro fényezésű V43 1001-es Szili. :-)
több videódat is megnéztem már, a zenei ízlésed is nagyon jó!!!! nagyon teszik ahogy összerakod ezeket a videókat csak így tovább !!! Respect !!!
En szivesen neznem ezt nem gyorsitott formatumban is ha kozben meselsz a palyarol, vonatrol vagy regi elmenyekrol.
Nagyon jó lett! 👍😃
Super video
Egy ötlet a kockásodás megszüntetésére. A youtube a full hd videókat 20mb/s -re konvertálja vagy az alatt valamivel, szóval a nagyobb bitráta elvész főleg ilyen gyorsított felvételeknél. Érdemes még a sima full hd videókat is 4k-ba kikonvertálni így a youtuba már engedi 40 vagy talán 60 mb/s videó bitrát ami már jót tesz az ilyen gyorsított felvételeknek. :)
Kipróbálom majd. Kösz a tippet!
Küldtem üzenetet FB-n.
Na ez lehet nem rossz ötlet lenne nekem sem. Én is megköszönöm, Áron!
Like Bro Salute De La Romania Constanta city ;)
Nagyon szeretem a videóidat a zenékkel együtt!
Szeretném megtudni mi a címe az első zenének.
Köszönöm és hajrá vasút!!!
Hypnotix: Star tracks albumáról az "Orion1". Nagy kedvencem nekem is, legszívesebben mindegyik kisfilmem alatt Hypnotix szólna :)
Jól tudom, hogy most a felújítás/karbantartás alatt a teljes érdi forgalom Érd Alsóra terelődik? Lehet reggel azon az állomáson és a vonatokon létezni? :)
Az S150 Székesfehérvár-Komárom-Esztergom vonal engem érdekel! van alról videód? Mármint nem külön-külön a két vonal, hanem egybe?
Where are comments in English???!!!
Hová lett Székesfehérvárról az, ami a 2012-es felvételeden 10:55-nél látható? Az egy emblematikus építménye volt Fehérvárnak. Kit kell agyonverni miatta?
=)))))))
👍
Feltennéd a normál sebességű videót is ? :)
Nem tervezem.
Szia! Lesz Székesfehérvár-Balatonszentgyörgy videó?
Egy Gyékényes - Budapest van a tervben. Ezzel a teljes 30-as meglenne.
Az átépítés előtt készült egy.
8:35 mi ennek a zenének a címe?
Hypnotix: The red planet
Mi az első zeneszám címe? Úgyanis eddig még nem sikerült sehol megtalálnom...
Hypnotix - Orion 1. (1997 - Star Tracks albumról) Ncore-on fentvan :)
@@rolandnyari372 Köszönöm!!! :D
Itt jobban felgyorsítottad a videót, vagy ennyivel gyorsabban megy maga a szerelvény mint például a Budapest - esztergomi vonat?
A gyorsítás ugyanúgy 5x mindkettőnél.
Ha jól láttam Kelenföld állomáson hogy Z30-as volt
29-es vonalon szoktál járni?
Mostanában nem.
@@petegabi
Legyen a 29-es vonalról is 2019-es felvétel! Annak nagyon örülnék.
Ármin Ódor szinte biztos, hogy nem járok arra.
Egy kicsit el van rejtve a videó.Valamiért csak vasútvonalak lejátszási listájában találom.
Március elsejétől nem lesz elrejtve.
mi a zenék cime ???
A zenéket a Hypnotix: Star Tracks albumról válogattam.
@@petegabi köszönöm szépen
Mikor lesz ezen a vonalon 160km/h? A felújítás óta nem építették be ide az ETCS-t?
ha be is lenne arra éveket kell várni mire elindítják.
Mostanra már elvileg él a rendszer
Amíg nincsen elég 160 km/h-s sebességre képes mozdony és személykocsi, addig teljesen felesleges beépíteni.
@@nagyzsombormindenamivasut elég sok van
A FLIRT-ök, KISS-ek, és az IC kocsik tudják
@ A 30-as vasútvonalon a legtöbb IC kocsi Rába InterCity kocsi, ami csak 140 km/h-ra van engedélyezve. És mellettük még a Halberstadi kocsik is járnak, amik szintén 140-esek. Feltételezem azért nem építik be az ETCS-t, mert furán nézne ki hogy egy elővárosi személyvonat előbb odaér Székesfehérvárra, mint az IC. És ebből problémák is lehetnek, mert megeshet, hogy egy gyorsított személyvonat utoléri 160-nal a 120-szal ballagó IC-t, és akkor már az is csak 120-szal tudna menni, ami természetesen késéshez vezet, mert a menetrendje alapból 160-ra lett tervezve.
Tárnoktól és onan lefele mi volt a legnagyobb sebeség?
Kelenföldtől Székesfehérvárig 120 km/h a megengedett sebesség.
Köszönöm. De azt hittem a felújítás után 160km/órára nőtt a pálya sebessége.🤔
Én is így tudom, bár ez az egész azért lehet így megvariálva, mert a selejtérett Szilik csak 120-szal képesek menni.
Értem és a menetrend ehez van. Köszi.👍
Tudtommal amiatt van 120-as korlát, mert az ETCS-t nem telepítették. ETCS-vel lehetséges csak a 160 km/h-s sebesség.
Ez a vonat gyorsítót személyvonat vagy mi? Csak azért kérdem mert pl: Budafokon nem álltál meg.
1:43-nál tökéletesen leolvasható a kijelzőről és az óráról, hogy Z30 4542.
Az ebben a 30 -as vonalban az érdekes, hogy ez a sima zónázó volt, ami Budafokon (és Kastélyparknál) nem áll meg, míg a gyorsított személy MEGÁLL. Összességében persze a gyorsított személy az, ami kevesebb helyen áll meg és rövidebb a menetideje.
@@Pettikk-we6gd és Dinnyésen se
Ez zónázó. A gyorsított személy az Kőbánya-Kispestről indul.